Honlap neve

Velünk a múlt

A.   (A rovatok tartalomjegyzéke a nyolcadikban azaz a memotar--ban található. Az esetleges gyarapodásról, új elemekről és eseményekről a memoszerk rovat elején értesülhet a látogató. News in  part "memoszerk.")

Mottó

Nagy Gáspár: Zónaidő

Bevillan odakintről

nem tudod elmondani

kisajdul idebentről
nem lehet elmondani

ülsz
és nagyokat hallgatsz
visszahallgatod mindezt

a kazettára vett csöndtől
már nyugodtan alhatsz
nem félsz
míg élsz

vége lesz
ennek a híg melónak
jönnek érted a szabadnapok

áthúzod
csöndben összes versedet
megérted miért szabadrabok

 

 

 

MONOSTORI IMRE:

 

GONDOLATOK  A  NAGY GÁSPÁR EMLÉKHÁZBAN

 

                                       Bérbaltaváron, 2013. szeptember 28-án

 

 

 

Tudjuk, gazdag marad az a közösség, amely szereti és megbecsüli értékeit, s mindvégig gondol a köréből valókra, a köréből elszármazottakra. Jelesül: Bérbaltavár Nagy Gáspárra. Aki nemcsak itt született, itt cseperedett fel, ide járt vissza, de itt, ebben a tájban – s ne hagyjuk ki ebből Nagytilajt sem – és ebben a családi s tágabb emberi közösségben ivódott bele életének két talán leginkább meghatározó belső parancsrendszere: erkölcse és hite. Itt, ebben a világban csodálkozott rá a nagymama  – igazán posztmodern – meséire, az öregek racionális, néha persze igen fájdalmas döntéseire; itt tanulta meg a közösség törvényeit, a munka becsületét, a család működési rendjét, az emberi szolidaritás szabályait, a paraszti kultúra értékeinek szeretetét és megbecsülését. Az igazság és igazságtalanság, a bátorság és gyávaság, az emberi kiválóság és hitványság egymástól éles elválásait. S kapott még itt valami igen fontosat: az életét mindvégig vezérlő istenhitét. De a szabadságról, a hazaszeretetről, a zsarnokságról és a hatalmi erőszakról is ugyanebben a közegben, környezetben tájékozódott először. (1956 őszén például kisgyerekként a menekülő forradalmárokat hallgatta lázas izgalommal, s szemtanúja volt, amikor 1958 nyarán öreg családtagjai megsiratták a kivégzett Nagy Imrét.)

 

            Itt élte bele magát a gyermekbe a Nyugat-Pannon táj, s Nagy Gáspár e Nyugat-Pannon tájba, mely nélkül egészen másként fénylene az általa megteremtett magasrendű líra. S más lenne Pannonhalma nélkül is. Mely iskola és internátus – valójában már fogalom – nemcsak a kitűnő bencés atyák közvetítésével adott sokat Nagy Gáspárnak, de az a hely számára maga volt a magyar történelem látható, kézzel fogható és átélhető része. A magyar történelmet jelenti – miként írja – „az altemplom építését elkezdő Géza fejedelemtől, az apátságot megalapító Szent Istvántól, az ott ifjúként megforduló Imre hercegtől – máig. Ha van történelmi szemléletem – a néma kövekből is a kereszténység, a magyar szellem és kultúra sugárzását kihalló és megtartását fontosnak vélő hajlamom – azt ott kaptam.” Életrajzi vonatkozású vallomásai részletesen taglalnak néhány, a költészetét erősen formáló megrázkódtatást, akkori és e tájhoz, a Nyugat–Dunántúlhoz kötődő érzelmi traumát. A csehszlovákiai 1968-at például, talán a legfontosabbat – mint az 1956-os élménykörhöz is elvezető személyes állásfoglalást. „Én ebben a történelmi felháborodásomban kezdtem el verset írni. És ha úgy tetszik, politizálni” – írta később. S érdekes megfigyelni azt is, hogy 1956 és Nagy Imre tragédiája Nagy Gáspár költészetében túltágul a magyar történelem mindennapjain: egyetemes emberi kérdéssé szublimálódik: a temetetlen holtak mítoszává, a jó, illetve a rossz emberi cselekvés axiómájává.

 

            Miként egy másik kelet-közép-európai nagy ember: a lengyel pápa alakja is mítoszi teljességet kap Nagy Gáspár értelmezésében, ezáltal egyszersmind a magyar történelem is tágabb összefüggésekbe helyeződik. „A világ alakulásában – hangoztatta  meggyőződéssel a költő – mindig működött a transzcendencia, s minden mindennel összefügg: a mi szabadságunk óhajtása, a küzdelmek, mindaz, ami a Vatikánban történt, Gdanskban, Krakkóban, Prágában, Budapesten, ezek összeadódnak, magánakciókban, szabadságküzdelmekben, egy-egy megírt versben…” S egy-egy imádságban, könyörgésben, fohászban – tehetjük hozzá, hiszen a költő az Istenhez vonzódás mindennapi formáira is sokszor emlékezteti önmagát s olvasóit.

 

             S azt is jó látni, hogy Nagy Gáspár nem békült meg semmifajta kizárólagossággal. Sem a mindennapi életben, sem a politikában, sem a költészetben. A sokszínűség híve volt – mindenestül. „A költészetben – mint bárhol különösen megfér egymással a gyökeresen eltérő, sokféle igazi minőség”, vallotta. Értője volt a legkülönbözőbb költői és prózaírói irányoknak: megértője, méltányolója a különböző ízeknek, színeknek, stílusoknak, iskoláknak. Csak egyet nem tűrt el és nem tűrt szó nélkül: a becstelenséget, s ennek különböző válfajait: az árulást, a hamisságot, a hitványságot.

 

            No de nem ezzel a nyomasztó gondolattal kívánom befejezni mondandómat  a Nagy Gáspár Emlékház avatási ünnepségén: hanem a derűs, a vidám, a jókedvű és jó humorú Nagy Gáspár emlékezetbe idézésével. Még azt is meg merem kockáztatni, hogy ez a felszabadultság volt az ő igazi, legbensőbb énje. A derűs élet- és emberszeretet. Prózai munkái különösen sokszor mutatják ezt a derűs Nagy Gáspárt, de verseiben is természetes közeg, illetve eszköz a költői játék, a jókedv, a szellemesség, a humor, a csipkelődő szeretet. S nemcsak a barátokat köszöntő verseire gondolok, de közel állott hozzá – méghozzá sok versében – a komikumában megragadott tragikomikus, az abszurd, a groteszk, az ironikus látásmód és költői beszéd is.  Jó volt őt a közelünkben tudni, s jó most, hogy itt az emlékházban ismét a közelében lehetünk.

 

(Képek egy évvel későbbről, az évfolyam tagjainak emlékező látogatásáról.)

 

 ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 B. Nagyobb terjedelmű szövegek

B.1

Mozaikok 1968-1971

 

                                  (szerk. és összekötő szöveg: Polák István)

                                

A)   A MAG

 

Elültetése 2011. október 8-án kezdődött, Horváth Tamás felszólalásával, a 40. év évfolyam-találkozóján, a 8. ötévenkénti találkozón. Az utólag a szerző által rögzített szöveg a következő:

 

 

 

2011. október 8. Szombathely - 40 éves találkozó

 

 

 

Nem magamról, inkább rólunk beszélnék, a múltat idézve.

 

1968 – tanulmányaink megkezdésének éve. Egyúttal a nyugati diáklázadások, a prágai tavasz, itthon pedig az új gazdasági mechanizmus bevezetésének éve.

 

A prágai tavaszt gyorsan felszámolták, a nyugati ifjúság belesimult a sokat szidott jóléti, polgári társadalomba, s mire 1971-ben diplomát szereztünk, a gazdasági mechanizmus is lefékeződött, reformerei háttérbe szorultak. Mindegyik esemény hatott a későbbi időkre.

 

Többnyire 40 év munkaviszony után ma elmondhatjuk, hogy első húsz évünk a gulyáskommunizmus időszakára esett, a szocialista kultúra kiteljesedésének jegyében. Ismeretterjesztés és művészeti munka, klubok és szakkörök, tanfolyamok, nagyrendezvények , a szocialista brigádok kulturális vállalásainak patronálása, ÁMK-k, nyitott ház – nem sorolom az akkor jellemző formákat, tartalmakat, - ezek adták munkánk gerincét.

 

Aztán előbb a gulyás fogyott el, majd a kommunizmus, jött a rendszerváltás. Gyökeresen megváltozott minden. Eldőlt a vita: Árú- e a kultúra? – az állam kivonult a támogatásból, s a pénzügyi, anyagi gondokkal küzdő mecenatúra helyét a szponzorok utáni keresődés, futkosás váltotta fel

 

Egy folyamat két külön szakaszát éltük meg, állandóan változó feltételrendszer, elvárások és lehetőségek közepette egy olyan szakma művelőiként, amelynek nem volt igazán elismert társadalmi presztízse sem az első, sem a második időszakban.

 

Érdemes lenne végig gondolni, hogy ha e két korszakot összevetjük, mi volt az, ami a szocialista időszakban könnyebben ment, mi volt az, ami eltűnt, hogyan alakultak a közösségek megmaradásának lehetőségei, s a megváltozott feltételrendszer milyen új, tartalmi kihívásokat hozott magával.

 

Egy olyan intézmény hallgatói voltunk, amely a saját útját kereste működése közben. Nem voltak kitaposott ösvényei, hiszen a népművelő-könyvtáros szakpárosítású képzés csak 1962 óta létezett. Hallgatóként akkor – nem voltunk tudatában annak, inkább csak éreztük, hogy ez a fiatal intézmény milyen energiákat, kreativitást követel meg az itt bennünket tanító tanároktól is.

 

Sok jó, ma is élő emlékem maradt meg. A „Parttalan hullámok”, a Filmklub Pörös Gézával, a szatmárcsekei temető, a sárvári művelődésszociológiai felmérés, a szakmai gyakorlatok, szemináriumok, a Beggars zenekar amelynek tagjaiként az angol nyelvnek komoly sérüléseket okoztunk nagy élvezettel – hosszan sorolhatnám. Viszonylag hamar eldőlt, hogy nagy N vagy nagy K lesz-e az ember, az azonban ma már biztos, hogy akkori tanáraink belénk fektetett energiája nem volt hasztalan.

 

Ebből az évfolyamból országosan ismert és elismert neveket említhetünk, s az igazán tehetségesek nem pusztán a kultúra terjesztői, közvetítői, hanem létrehozói is lehettek. Ilyen volt egykori évfolyamtársunk, Nagy Gáspár is.

 

Sokféle tárgyat tanultunk akkoriban, mindegyiknek inkább a felületén mozogva. De talán éppen ennek köszönhetően alakult ki legtöbbünkben a továbbtanulás szükségességének felismerése és igénye.

 

Kaptunk a szakmai ismereteken túl továbbvihető példákat, mintákat tanáraink által. Életre szólóan a szakmai elhivatottság, a hitelesség, a tájékozottság, pontosság az esztétikum jelentőségének, fontosságának példáit .A személyiség minőségének jelentőségét.

 

Az egykori tanítóképzőből főiskola, mára egyetem lett.

 

Hihetetlen munka és céltudatosság kellett ehhez, s ebben a folyamatban Szalay László egykori igazgatónk életútja az én számomra az alkotó energia közszolgálatba állításának felemelő példája.

 

Az ezt megelőző találkozónkon valamennyien kaptunk egy lovacskát. Ez a kis szobrocska ma is az íróasztalomon áll, emlékeztetve: Anyám, nem ilyen lovat akartam…

 

A legutóbbi találkozónk óta került a kezembe Szále László könyve: Iskola a láthatáron. A benne foglaltak sok kételyemre, töprengésemre adtak választ szakmánkkal kapcsolatban – utólag is.

 

Ha a máról kell szólni, akkor nem indulhatok ki másból, mint amire ez az iskola képzett: Mi az érték a kultúrában, s azt hogyan, milyen módon lehet közvetíteni, szolgáltatni, netán teremteni? Napjaink kulturális és közéletének megítélésében sem lehet más az alapállásunk. Lenne okunk az elkeseredésre…

 

Magamról annyit: mindig két pálya, a pedagógus és a népművelő vonzásában éltem, s módom volt mindkettőben dolgozni sikerekkel, kudarcokkal egyaránt. Ma a „nyuggerek” táborába sorolandó vagyok. Köztes állapot ez is: a futópályán a pimasz suhanc azt kiabálja bíztatásképpen, hogy „hajrá papa!”, a piacon az élelmes kofa azt mondja: Fiatalember vegye meg ezt a répát! Ha valamit kívánhatnék befejezésképpen, az elsősorban a gyerekeink szempontjából lenne fontos: Élhetőbb országot!

 

Köszönöm a figyelmeteket !

 

 

 

                                                                                                                   Horváth Tamás

 

 

 

B)   CSÍRÁZÁS

 

 

 

A találkozó utáni hetekben e szöveg szerkesztőjének a fejében furcsa folyamatok indultak meg. Az a rögeszméje támadt, hogy kellene csinálni egy CD-t, amin képek és szövegek lehetnének. Egyrészt arról a két és fél évről, másrészt az azóta eltelt időről. Ezt a CD-t azok az aktív és a találkozók többségén addig is részt vett évfolyamtársak közös munkával raknák össze, akik ehhez idővel, energiával és kellő indíttatással is rendelkeznek. S hogy a folyamat követhető legyen, kreált egy fapados honlapot is. Azóta éppen két év telt el. (Azaz egyre több.) A honlap megvan, mostanában is gyarapodgat, de CD azóta még nem lett. A honlap hét rovata közül négy szövegeket fogad(na) be, kettő képeket, a hetedik pedig olyan emlékeket, amik ugyan nem képek, de JPEG-formátumuk miatt külön kezelést igényelnek.  Ez a mostani összeállítás azokat az eddig összegereblyéződött elemeket tartalmazza, amelyek a diákkor éveiről szólnak. Szövegeket és képeket. Nem a keletkezés sorrendjében, hanem valamilyen más rendező elv alapján kerülnek egymás mellé.

 

 

 

Pörös Géza:   Szombathelyi cédulák

 

1. 1.      A megérkezés

 

Az éjszakai vonat kora reggel érkezett meg a szombathelyi vasútállomásra. Már két napja alig aludtam, mivel előző nap a Színház és Filmművészeti Főiskolán felvételiztem. Rendező szerettem volna lenni, de a művészeti karokra jelentkezők egy másik intézményt is megjelölhettek így aztán Szombathelyre is beadtam a felvételi lapomat. A városról nagyon keveset tudtam, azért esett rá a választás, mert olvastam, hogy itt filmesztétikát is tanítanak. Ha a nagy ábránd, a filmművészeti szerte foszlik,azért így mégis a FILM közelében maradhatok –okoskodtam. Önbizalmam nem volt, senki sem bíztatott, legfeljebb néhány gimnáziumi osztálytársam, akik azt hitték, hogy néhány országos pályázat megnyerése elegendő bizonyíték az elhivatottságra. De tudtam, hogy jó esetben a szeretet beszél belőlük,nem a tudás. Arról olvastam, hogy egy filmesnek tehetségesnek kell lenni. De mi az, hogy tehetség? Én nem éreztem magamban semmiféle tehetséget. Nem voltam se okos, se művelt, se ügyes, legfeljebb ambiciózus és talán szorgalmas. Később a szombathelyi kollégiumi szobám falára - mintegy hivalkodva a bennem lévő bizonytalansággal, azt a Hérakleitosztól származó mondatot írtam ki, hogy sokkal többen lettek naggyá szorgalom,mint tehetség által. Ez a dacos vallomás senkinek sem tűnt fel, mígnem egy reggel betévedt hozzánk egy átitalozott éjszaka után Novák Jóska s megpillantva a ókori filozóf szövegét csak annyit mondott:ez hülyeség. Ez nem tett jót az önérzetemnek, de azért nem vettem le. Tudni kell, hogy Novák kolléga volt a hallgatók körében a házizseni, aki italozott, botrányai voltak, de ő volt az is, aki egy tanulmányával országos elsőséget szerzett.

 

Az állomásról elindultam a belváros felé, útközben , a Kovács Szálló utcájában szembe jött velem egy csinos hölgy, akitől megkérdeztem, hogy merre lehet a Magyar utca. Maga is képzős lesz, mosolygott s elküldött egy nagy tér felé. Ez a mosoly átmelegített, már a napnak is ereje volt, a Város egyre rokonszenvesebb volt számomra. Noha elég korán érkeztem, a vöröstéglás kollégiumban éppen volt üres szoba, így beköltözhettem s késő délutánig aludtam.

 

Öt óra tájban, még álmosan leballagtam a hallba, ahol már nagy nyüzsgés volt. Hallgatók és a holnapi írásbelire érkezett felvételizők méregették egymást négy-öt fős csoportokban. Magabiztosak és félszegek, lehengerlő nagydumások és szótlanok vegyesen. Én is betagozódtam az egyik csapatba s elindultunk valami kocsmafélét keresni.

 

Uj közegben csak lassan oldódok fel, de most magam is csodálkoztam, hogy milyen jól megy a szövegelés, jóllehet félórája sincs, hogy bemutatkoztunk egymásnak. Az egyik társunk már tavaly is felvételizett, így „mindent” tudott, ától zéig fújta a tanárok nevét, szokásaikat, meg, hogy ki mit szokott kérdezni, kinek mi a vesszőparipája. Polnauerrel Gyurival már azon a napon összeakadtunk, nála láthatóan tekintélyt szereztem azzal, hogy még a filmművészetin is versenyben vagyok. Ő is filmes akart lenni, ezért irigykedve hallgatta, hogy miképpen jutottam túl az első vizsgán. Az tényleg életem legszebb pillanatai közé tartozik. Aznap harmincan felvételiztünk és hárman juthattunk tovább. Amikor este 6 óra tájban a három továbbjutó között meghallottam a nevemet, megállt velem az idő, kontrollálhatatlan mosollyal az arcomon szaladtam lefelé a lépcsőn és ez a mosoly legalább két percig rajtam volt, egészen addig, míg a Rákóczi úti forgatagban végre sikerült magammal megértetnem, hogy vigyázat, ez csupán egy szerencsés mozzanat volt, még nem dőlt el semmi. Huszárik Zoltán A piacere című filmjében említik, hogy bizonyos népeknél nem azt írják fel az ember fejfájára, hogy hány évig élt, hanem, hogy hány percig volt boldog. Ez általában nem sok: tíz, tizenkettő, húsz. Ha én összeadnám a magamét, akkor az imént említett 1-2 perc biztosan benne lenne. Az a pillanat, amikor azt érzed részegítő bizonyossággal, hogy talán még minden megtörténhet. Igen, igen, a legtitkosabb álmok is valóra válhatnak.

 

Másnap a képző dísztermében volt az írásbeli. Olyan érzésem volt, hogy talán tűrhetően sikerült. Néhány hét múlva a szóbeli is jól ment. Úgy emlékszem, hogy Jókait húztam, meg arról kellett beszélnem, hogy mi lenne az a tíz könyv, amit magammal vinnék egy szigetre. Ez a kérdés akkortájt a humán felvételi vizsgákon eléggé elterjedt volt és praktikus műveltségi tesztként is szolgált., ugyanis a válaszokból ki lehetett következtetni azt, hogy például mennyire van egyéni vonása a fiatalember érdeklődésének, avagy csupán meg akar felelni. Ugyanis a Bibliát mondjuk illett beírni, Marx Tőkéjét is, a többi nyolcban viszont már lehetett egyéni érdeklődési irányokkal hencegni, pláne, ha az ember argumentumokat is képes volt melléjük tenni. Aztán néhány hét múlva megjött az értesítés, hogy felvettek. Itt közbe szúrnám, hogy 1967-ben érettségiztem, utána pedig felszolgáló/pincér/ tanuló voltam a pécsi Nádor Szállodában. Ezt nem lett volna szabad megszakítani, de egy kitalált családi problémára hivatkozva azt mondtam az ottani, eléggé kellemetlen főnökeimnek – tőlük lehet, hogy én kaptam az utolsó inasnak kijáró pofont- , szóval azt mondtam nekik, hogy Székesfehérvárra költözünk. Felajánlották, hogy segítenek, de természetesen udvariasan azt feleltem, hogy valahogy majd elboldogulok magam is. Az ottaniakkal szemben azért voltam távolságtartó, mert a szememben ők testesítették meg a szervilis,korrupt, golyhó vidéki Magyarországot. Akkor élenjáró kommunisták voltak, később pedig tömegesen beléptek az új pártokba. 56-ban édesapám tagja volt a vasúti munkástanácsnak, vonatvezetőként nem vitt el egy uránvonatot, aztán lefokozták fékezővé. Évtizedekkel később az őt elitélők,konkrétan úgy 89 magasában, szépen MDF-esek lettek,meg liberók, meg kisgazdák. Értem én , csalni tudni kell,mondják az élet tekintet nélküli császárai,olykor csodálom meg irigylem is őket,de néha, ha van hozzá erőm, akkor kerülöm az utcájukat.

 

Várakozással és csöndes derűvel érkeztem meg szeptemberben Szombathelyre. Kik lesznek az évfolyamtársaim? Kik a „felsősök”? Meg tudom e ütni a színvonalat? Volt bennem szorongás, ami szép lassan oldódni kezdett.

 

Azt mondják, hogy az egyetemi, főiskolai évek , a diákélet az emberi sors jótéteményei közé tartoznak Már nem vagy gyerek, de még igazi felnőtt se, hiszen nincs minden döntésednek azonnali és komoly következménye. De azért fokozatosan megtanulhatsz felelősnek lenni és döntéseket hozni. Például ügyelsz arra, hogy legyen ösztöndíjad, mert a családod nem tud zsebpénzzel támogatni. Ennek okán tudatosan törekedtem arra, hogy olyan átlagom legyen, amely után jár az ösztöndíj. Ez nagyjából sikerült, köszönhetően annak, hogy jó vizsgázó voltam. Előfordult, hogy minden vizsgám ötösre sikerült, így lett meg az ösztöndíj. Mai fejjel viszont azt gondolom, hogy sokkal jobban is tanulhattam volna. Jobban és többet. Az a mából nézve bizony hitvány érv, hogy mondjuk meglehetősen gyenge előmenetelt tanúsítottam címleírásból meg más könyvtári disciplinából. A nem kellő szigorúsággal megfogalmazott ambícióm körülbelül az volt, hogy igyekszem itt minden hasznosat megtanulni, aztán valahogy, esetleg kitérőkkel , mégiscsak a film közelébe evezem magam. Akár népművelőként, mondjuk filmklubot vezetve. Szombathelyen igyekeztem is filmes érdeklődésemre felhívni társaim és a tanárok figyelmét s egy idő után a filmklub vezetésébe is bekerültem Ugyanakkor , ha homályosan is, de megfogalmazódott bennem az önkritika is, hogy kevesebbet teljesítek, mint amit lehetne és kellene. Ellenemre mondom azt is, hogy túlságosan későn születtek meg bennem bizonyos felismerések arról, hogy mi is az élet, milyen a világ s hogyan is határozom meg magam. Mire van adottságom, mit szeretnék csinálni az életben s a célok eléréséhez milyen képességekre kell, esetleg sok-sok munkával szert tennem. Igen, igen, pontatlan volt az önképem s nem rendelkeztem a küzdés eszközeivel. Ma már ugyanis azt gondolom, hogy munkával az ember elég sokat elérhet s némi szerencsével az adottságok hiányát korrigálhatja. Legalábbis bizonyos mértékig. Kieslowski túl az ötvenen úgy fogalmazott, hogy tizenévesen még komplett idióta volt. Azt hiszem, ez az én esetemben is igaz. Rosszul mértem fel a helyzetemet, téves képem volt a világról és későn kezdtem el küzdeni. Általános iskolásként majd gimnazistaként teniszeztem. Sokáig nem értettem, hogy miért van az, hogy edzéseken néha egészen jól játszom, versenyeken azonban ennek töredékére sem vagyok képes. Sohasem tudtam feldolgozni az esélyesség terhét, a nálam gyengébbektől , akik küzdöttek,törték-zúzták magukat,rendre kikaptam. /Mint néha Roger Federer/ Aztán arra jöttem rá, hogy nem tudok figyelni, nem tudok minden mást kizárva csak a labdára összpontosítani. Az lehetett a baj, hogy –Szindbáddal szólva -, nem értettem az élethez, még pontosabban: túlságosan későn világosodott meg számomra a struggle for life jelentése. Ma már ugyanis azt gondolom, hogy a világ cinikusan igazságtalan és az embernek csak akkor lesz sansza bármire is, ha e kegyetlen világ alaptörvényeit megértve kétségbeesetten harcol a maga tenyérnyi igazáért. Ez persze még kevés az üdvösséghez, mert Pascaltól tudjuk, hogy az egész azon múlik, hogy Isten ad e kegyelmet. Mivelhogy a kegyelemből nem mindenki részesül. Vagy nem azonos mértékben részesül. Huszonévesen volt egy téves elméletem, ami leegyszerűsítve a következőképp hangzik. Engem taszít ez a törtető világ, ezért félrevonulok, a salakpályán gyakorlok s ha kellek, majd szólnak az edzők. A szólításra ugyan mindig vágytam, de sohasem reméltem. Ez az attitűd emlékeztet Zanussi Közjáték című filmje egyik főszereplőjének magatartására. Ott ugyebár arról van szó, hogy egy Jan nevű végzett fizikus a törtetés választása helyett leköltözik meteorológusnak egy faluba. A barátja azt mondja neki, hogy ez nem helyes, tessék tudomásul venni, hogy a társadalomban a vagy te lősz vagy téged lőnek törvénye érvényesül. Itt most meg kell jegyeznem, hogy volt szerencsém, néha beválogattak az edzők egy-egy csapatba, megtapasztalhattam az élet napos oldalát, úgyhogy nincs jogom panaszkodni, mert lehetett volna rosszabb is. Sőt:sokkal rosszabb is.

 

1. 2.     Néhány társról, köztük Nagy Gáspárról

 

A mából visszatekintve úgy látom, hogy viszonylag gyorsan sikerült beilleszkedni az évfolyam közösségébe s sok társammal alakult ki szorosabb kapcsolat. Olyanra például nem emlékszem, hogy valaki kifejezetten ellenszenves lett volna, igaz, nem is kerültem mindenkivel szoros kapcsolatba. Az első évben Kucska Feri lett a szobatársam, de hamar közeli kapcsolatba kerültem Kovács Sanyival, Stark Lacival, Nagy Gazsival, Polák Pistivel és másokkal./Ha jól emlékszem velük alkottuk az Ökörkört/Volt akivel hamarabb, volt akivel később.

 

Itt most az emlékek érzékletes felidézése végett betűznék néhány fotográfiát. Az egyiken az Irodalmi színpad alkalmi tagjaként Az emberke tragédiáját próbáljuk, Wehner Tibi és Kutschera Éva átiratában. Borzasztóan nem éreztem, hogy mit kell csinálnom s később úgy mentem ki Mikulás napján a színpadra, hogy ebbe akár bele is sülhetek. Méghogy én bohóckodjak, fogalmam sincs, hogyan kell azt csinálni. Bolondozni szeretek, de nem nyilvánosan. Aztán egyszercsak elkezdtem érezni, hogy a nézőknek mintha tetszene, kezdtem bátor és jó lenni, a végén pedig Szabó Marcsival vastapsot kaptunk. A jutalmam az volt, hogy Király tanár úr meghívott a Marika tanszéken egy italra. Őrzök néhány képet az országjárásunkról is, emlékeztek: Kisújszállás, Csaroda Tákos, Sátoraljaújhely, Szatmárcseke…. Stark Laci is azok közé tartozott, akivel a későbbi életünk során is újra és újra kapcsolatba kerültünk. Néhány szép és megtisztelő írást is őrzök tőle. De arra is emlékszem, hogy amikor ő a Veszprémi Egyetemen dolgozott s én katonaként szolgálati úton arra jártam, az első telefonhívásra szabaddá tette magát s bejött hozzám a Veszprém Szálló bárjába./A szállót ugyanis nem hagyhattam el, mert a szobámban volt a betárazott géppisztolyom, már a fegyver elhagyása is a szolgálati szabályzat megsértését jelentette/ De említhetném Wehner Tibit is, vele is gyakran leveleztem , elküldtük egymásnak írásainkat, amikor pedig ő az Új Forrás szerkesztője lett, nekem filmes sorozatom futott a folyóiratnál. Visszatérve még a szombathelyi évekre,Nagy Gazsival azért kerültem szorosabb kapcsolatba, mert időközben egyeztettük terveinket s elkezdett nekem egy amolyan forgatókönyvet írni Március címmel, amit le is forgattunk, de nem fejeztünk be. Azt volt a viccesen megfogalmazott célunk, hogy ő lesz a világ legnagyobb költője, én pedig filmrendezője. Nem voltunk idióta álmodozók, ez a mondat praktikusan azt jelentette az én értelmezésemben, hogy mindegyikünk elindul a maga útján, aztán jutunk, ameddig jutunk. Egyetlen bizonyosság volt, hogy mindig számíthattunk a másik érdeklődésére és támogatására.

 

 

 

Nemrég volt Gazsiról egy konferencia a Petőfi Irodalmi Múzeumban./Wehner Tibor és Stark László is ott volt. A konferencia előtt összetalálkoztam Kiss Gy. Csabával, a rendezvény egyik előadójával, aki arról faggatott, hogy hogyan is történt Gazsi kilépése a KISZ-ből. Nos, úgy emlékszem, hogy ez kb. 1969 őszén lehetett. Ekkor Vagy Stark Laci vagy Kovács Sanyi volt a titkár./Majd javítsa ki, aki pontosabban tud emlékezni. / Egy szemináriumi teremben ültünk, de az is lehet, hogy a kollégiumban, a földszinti szobában. Ugy emlékszem, nem a teljes évfolyam volt ott, csak a csoportunk. Valamin vitatkoztunk, de nem volt éles a disputa. Egyszercsak Gazsi felállt és kiment az asztalhoz s szépen letette a KISZ tagkönyvét. Valószínűleg zavarban voltunk: most mi is kövessük? Mi a helyes? Gazsi nem várta el tőlünk, hogy kövessük, tiszteletben tartottuk döntését s minden ment tovább. Gondolom, néhány tanárunknak azért a későbbiekben védeni kellett őt, mert legalább egy
tanárnőről pontosan tudom, hogy nem szerette. Ami engem illet, én magának a KISZ-nek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, tömegszervezetnek tartottam, amelyben mindenféle ember megtalálható. Jók is meg csirkefogók is. Tény, hogy Gazsi számára sokkoló élmény volt 68, Kiss Gy. Csaba is erre utalt előadásában. A cseh motívum gyakorta felbukkan életművében. Kétségtelen tény, hogy a gesztus merész volt és példásan bátor, hiszen kockázatot vállalt, mint később a Nagy Imre versek írásakor. Benne volt a lépésben annak lehetősége is, hogy esetleg retorziót alkalmaznak vele szemben. Amikor például katona voltam – amit rettenetesen nehezen viseltem, mert 71 októberében kellett bevonulnom, amikor épp jó formába kerültem s már Bíró Yvette is fogadott el tőlem cikket a Filmkultúrában, szóval ebben a depressziós életszakaszban Gazsi rendszeresen beszámolt a külvilág eseményeiről, rendszeresen küldte a verseinek kéziratait, később pedig elintézte, hogy az Igaz szó című katonai újság meghívjon Budapestre egy interjúra. Az apropót az adta, hogy katonaként elindultam egy filmpályázaton, amelyen nyertem egy második díjat. A díjat egyébként Filip Jermas, a Szovjetunió filmügyi minisztere adta át a SZOT Székházban.

 

Felidézném a képet: sietek a Dózsa György úton a metró irányába, hogy elérjem a pécsi vonatot. A zsebemben egy boríték, benne 5000 Ft. Ennyi volt a díj, ami akkor jó pénz volt. Visszatérve Gazsira, a leszerelésem után is tartottuk a kapcsolatot. Figyeltünk egymásra, időről időre találkoztunk, értelmeztük az élet soros aktualitásait,1976 őszén Kovács Sanyika jóvoltából pedig a Népművelési Intézet egyik kutatásában is szerepet kaptunk, amelyben olykor együtt utaztunk interjúzni. Emlékezetem szerint közösen voltunk Sárváron és Székesfehérváron. A fehérvári felmérésre azért emlékszem jól, mert a Velence Szállóban lakva egyik este lementünk az étterembe, ahol volt élőzene. Egy idős, 60 körüli férfi énekes Karády Katalin akkor még félig-meddig tiltottnak számító dalait énekelte, többek között a Valahol Oroszországban-t. Amikor Debrecenbe, a Járműjavító Művelődési Központjába mentem, Stark Laci is velem tartott. Ez 76 decemberében volt, mert akkor jelent meg az egyetemi szakdolgozatom rövidített változata a kecskeméti Forrás című folyóiratban. Bizony, nagy öröm volt az,amint az egyik újságosbódéban megláttam a Forrás aktuális számát ,benne a Kósa Ferenc munkásságát taglaló dolgozatommal. A rend kedvéért ehhez is volt Gazsinak köze, ugyanis előtte ő mutatott be Pintér Lajos akkor fiatal költőnek, aki a Forrás egyik szerkesztője volt. A Kósáról írott szakdolgozat számos vonatkozásban alakította szakmai pályafutásomat. Ugye őt még a Kőszegi Filmnapokról ismerjük, ahol 1970 tavaszán volt az Ítélet bemutatója, amelyen ott tolongott a fél évfolyam Amikor a vetítés után a szerzőket elárasztották az autogramkérők, Csoórinál éppen nem volt toll, segélykérően körbenézett s ekkor érkezett el Gazsi nagy pillanata: ő segíthette ki a már előtte is egyik példaképének tartott költőt. A Csoóri fogta Paxot aztán nagy becsben tartotta..A Kósa-Csoóri-Sára hármas ettől kezdve mindkettőnk számára hosszú ideig meghatározó szellemi igazodási pontot, egyfajta mintát jelentett. Olvastuk írásaikat, szorgalmasan néztük filmjeiket, mindent tudni akartunk róluk. Még katonaként írtam egy rövid dolgozatot a Nincs időről 1973-ban, ezt aztán Gazsi juttatta el Kósáékhoz. Szinte törvényszerű volt, hogy amikor 1974 elején az egyetemen szakdolgozati témát kellett választani, Kósa Ferenc addigi munkásságát választottam. Tanárom, Király Jenő egykedvűen bólintott a témára, ő a tömegfilm teoretikusaként eléggé mértéktartóan vélekedett a magyar filmről, de azért szabad kezet kaptam. Ezzel együtt szakmai téren minél többet igyekeztem ellopni tőle. Lenyűgözött Király rendkívül alapos, hatalmas tárgyismereten alapuló elemzési technikája, ő volt az, aki egy egész könyvet szentelt a román Niculaescu A banditák alkonya című ópuszának. Az én munkám 154 oldalasra sikeredett s kíváncsian vártam Király Jenő észrevételeit. „Próbálja meg kiadatni, ez jobb mint XY most megjelent monográfiája”- mondta minden érzelmi túlfűtöttség nélkül, már-már szárazon. Az az igazság, hogy titokban ilyen mondatokat vártam,ám ezt magamnak sem mertem bevallani.

 

Teltek-múltak az évek. Időközben én is Budapestre kerültem, mivelhogy 1977-ben elnyertem egy tudományos továbbképzési ösztöndíjat az ELTE Esztétika tanszékén. Mentorom Zoltai Dénes lett, gyakorló munkahelynek pedig a Vitányi Iván vezette Népművelési Intézetet jelölték ki számomra. Zoltai nagy híve volt Kósáéknak, nagy szeretettel egyengette utamat. Vitányinak is sokat köszönhetek. Széleskörű műveltsége és nagyvonalúsága mindig is imponált. Ösztöndíjam utolsó napján rémülten szólítottam meg a metro előtt, hogy te Iván, ma jár le az ösztöndíjam, nem kaphatnék valamiféle állást.? Gyere be holnap, kötünk veled egy szerződést- válaszolta keresetlen egyszerűséggel. Nagyon örültem annak, amikor 1981 decemberében Gazsit az Írószövetség titkárává választották. Híres és elfoglalt ember lett, de azért mindig szakított időt a találkozásokra. Ekkoriban inkább én mentem be hozzá a Bajza utcába. Csak később tudtam meg, hogy a Szövetség egyik alkalmazottja, nyájas, szívélyes férfiú az idő tájt Gazsi egyik hivatalos figyelője volt, aki szorgalmasan tájékoztatta az illetékes biztonsági szolgálatot a „titkár elvtárs” látogatóiról. Amikor aztán az elhíresült verseket követően Gazsi arra kényszerült, hogy lemondjon az Írószövetség titkári tisztéről, találkozásaink színhelye a Tanács körúti Tuborg söröző lett, ugyanis fölötte volt a Bethlen Alapítvány szobája. Ebben az intézményben kapott Gazsi titkári feladatot s egy szerény egzisztenciát. A nyolcvanas években magam is rendszeresen publikáltam az Új Forrásban, abban a folyóiratban, amely Gazsi egyik rendszerváltó versét leközölte.

 

Már a rendszerváltás után 1993 kora tavaszán Monostori Imre bíztatására interjút készítettem az Új Forrásnak Gazsival. Ekkortájt az én fő munkahelyem a Történeti Interjúk Tára volt, a Széchényi Könyvtárban, amelyet Hanák Gábor vezetett. Az interjúhoz kapcsolódik egy számomra máig nehezen értelmezhető, már-már metafizikai élmény. Amikor egyik nap Gazsi behozta az interjú korrektúráját, szokás szerint másról is elkezdtünk fecsegni. Jól emlékszem arra, hogy egyszercsak Gazsi arról kezdett el beszélni, hogy érzése szerint az az év jónak ígérkezik, mert a 44 /44 évesek voltunk abban az évben/ mágikus szám, neki egyébként Pannonhalmán a 44 volt a száma a kollégiumban. Ez a megjegyzés aztán elkezdett bennem is dolgozni. Akkortájt érzelmileg elég rossz állapotban voltam s egyre többet ábrándoztam arról, hogy de jó lenne, ha nekem is jó évem lenne az 1993. Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre több jó és egész életemet meghatározó fejlemény kezdett történni az életemben. Ekkor kezdtem el forgatni a Gaál Istvánról készített portréfilmemet, amely egész tűrhetően sikerült, fő műsoridőben mutatta be Pista 60. születésnapján a Magyar Televízió, belekezdtem a Zanussi filmbe s az év második felében , amikor a Sára-Hanák-Lugossy trió került a Duna Televízió élére, a Mozgó Kép című filmes magazin felelős szerkesztője lettem. Amikor értelmezni próbálom sorsom fontos pillanatait, mindig eszembe jut Gazsi elmélkedése a 44-es szám jelentéséről, mivelhogy az én életemben is sorsfordító esztendővé vált az 1993-as év.

 

Ha már a Duna Televízió szóba került, elmondanám, hogy Gazsival rendszeresen forgattunk, különösen az Összkép című kulturális híradó 1998-as beindítását követően. Aztán 1999-ben hozzáfogtunk a Félelmen túli tartományhoz, amelynek során kamerával bejártuk Gazsi életének legfontosabb színtereit Bérbaltavártól Szombathelyig, Pannonhalmától Budakesziig. Még ugyanabban az évben Egy este Nagy Gáspárral címmel tematikus estet szerkesztettünk Gazsival a Dunában. A műsor Advent idején volt s szokás szerint ilyenkor a vendég joga volt az esti főfilm kiválasztása. Ez gyorsan ment ,mert Gazsi egyből a csehekre gondolt,szóba jött Menzel, Szigorúan ellenőrzött vonatok-ja, Kundera Tréfájának filmváltozata, végül Milos Forman Tűz van babám-jára esett a választás. Aztán 2003-ban már Gazsi ajánlkozott, hogy szívesen benne lenne egy olyan portréfilmben, amely az elsőhöz képest szűkebb tartományban mozogna. Mivel akkortájt a Duna Televízió kulturális igazgatója voltam, ennek nem volt akadálya. D.G. lett a rendező, aki miután megnézte az én munkámat, azt mondta, hogy ők most valami újszerűvel rukkolna elő. A szerkesztő egy erdélyi származású ifjú hölgy lett. Sajnos egyikőjük sem ismerte jól Gazsi munkásságát, másrészt a meghökkentőnek ígért fotografálási stílus sem működött, így Gazsi nem lett elragadtatva az eredménytől.

 

Gazsival az életünk az eddigi „menetrend” szerint folytatódott. Nem jártunk rendszeresen össze, de bármikor találkoztunk, ott folytattuk, ahol hetekkel-hónapokkal korábban abbahagytuk. A honi közéletről is hasonlóképpen gondolkoztunk. Gondolkozása azért volt kiszámítható, mert tisztességes volt. Nem emlékszem olyanra, hogy közös ismerőseink közül bárkiről is rosszat mondott volna azért, mert az illető ilyen vagy olyan szekértáborhoz tartozott. Az erkölcsi minőség volt a perdöntő. Ha pedig valaki morálisan kifogásolhatóan viselkedett, akkor nem becsültük sokra. Amikor összefutottunk, akkor bizony némi alkoholt is magunkhoz vettünk. Így történt, hogy Gion Nándor temetése után mondtam neki, hogy igyunk meg egy pohár bort valahol. Jó, üljünk le, de én már nem ihatok. Az orvosok szerint cukros lettem- mondta egykedvűen. Ekkortájt kezdődött el az a mérhetetlen szenvedéssel járó betegségsorozat, amelyből már nem volt visszaút. Egyik műtétje után felhívtam. A hangja gyenge volt, lassan és kimérten suttogott. Közben a közös ismerősöktől azt hallottam, hogy nincs remény. Bosszús voltam a jólértesültekre s reménykedtem, hogy azért csak felépül. Újra hívtam, már odahaza volt, de ugyanaz a suttogó hang. Nem kínoztam, röviden beszéltünk. Teltek a hetek és semmi jó hír felőle. Aztán 2006 novemberében felhívtam Mártát, a feleségét, hogy mikor menjek, mert meglátogatnám Gazsit. Gyere bármikor - mondta Márta. Aztán megbeszéltük az időpontot s hogy Rékáék kijönnek értem a buszmegállóba. Ez azon a napon volt, amikor Puskás Ferenc temetését közvetítette a televízió. Amikor beléptem a lakásba, megrendített a látvány: Gazsinak már alig volt haja, a bőre fokozottan érzékeny volt, ezért a szemüvegének a szárait gézzel kellett bevonni. Megtört teste arról árulkodott, hogy mérhetetlenül sokat szenvedett. Volt néhány perc, amikor némán fogtuk egymás kezét, mint két testvér. Átadtam neki az ajándékba vitt Kilar CD-t, ő pedig azt az akkoriban kiadott CD-jét dedikálta nekem, amelyen a verseit olvassa fel. Szále Lacinak elmondtam, de most is megerősítem: utána úgy éreztem magam, mint gyónás után. Aztán eltelt néhány hét és jött a lesújtó hír:Gazsi meghalt.

 

Akkor még a Duna Televízióban dolgoztam, így forgathattam a temetésen, később a síremlék avatásán, aztán a Kő Pál által alkotott dombormű leleplezésén, Vasváron , a névadási ceremónián s az volt a tervem, hogy készüljön egy emlékfilm róla. Ennek feltételeit eleddig nem sikerült előteremteni.

 

 

 

Nagy Gáspár:   Fejfakészítés 1969-ben

 

     A fejfa, vagy ahogy az itteni készítői mondják: „fütül való fa”már csak az ország ezen vidékén található meg, kizárólag reformátustemetőkben. A „csekei” fejfa Szabolcs-Szatmár keleti részén a Tisza és a Túr folyók között alkot temetőkultúránkban specifikumot.

 

A viták még a mai napig sem döntötték el a különös és egyedülálló fejfaforma kialakulási módját. Több feltételezés, de még több belemagyarázás ismeretes szakmai berkekben is a fejfaforma létrejöttére vonatkozóan. A leginkább ismeretes a fejfa csónak alakjából adódó magyarázat, amelyet – érdekes, hogy az ott élő emberek közül csak Lakatos József tanártól hallottunk, aki külön is foglalkozott ezzel a témával. Ő így mondta el nekünk: „Hádesz birodalmában néhány obulusért átviszik csónakon az utasokat a Styx túlsó partjára” és ez a csónak kap megjelenítést a fejfa formájában.

 

A másik feltételezés a fejfa ún. „magyar bajusz” díszítésén kivehető emberi arcformából adódik, amely szerint a „csekei”fejfa a pogánykori magyar törzsek fejfatípus maradványa. Az általunk megkérdezett fejfafaragók csupán a csónakalakot magyarázták azzal, hogy „itt a két folyó, a Tisza és a Túr bizony sokszor kigyütt –, no meg az őseink még halásznépek voltak, így aztán köllött az”.

 

Ezekből is látszik, hogy mennyire különbözőek a feltételezések. Mindezeket csak az érdekesség kedvéért említettük meg. Sokkal inkább érdekelt minket a fejfakészítés hagyománya, módja. A jelenlegi mesterek elmondták, hogy gyerekkorukban is így csinálták, sőt még apáik, nagyapáik szavaira is tudtak hivatkozni. A „fütül való fa” mindig tölgyből készül. Ehhez pedig nem is akármilyen vastagságú törzsre van szükség, általában 50–80 cm-ig terjedően. Régebben mindenki még életében kiszemelte magának azt a fát, amelyből majdan halálakor a fejfáját és a koporsóját elkészítik. Manapság ez annyiban módosult, hogy a helyi tsz mindenegyes tag, illetve azok családtagjai számára ingyen biztosítja ezt a fát. Így a hagyomány továbbéléséhez jelentős „anyagiakkal” járul hozzá. Ez mindenképpen dicsérendő dolog.

 

Egy ilyen fejfafaragást követünk most végig. Már hajnalban lovaskocsira ülnek a mesterek, az erdész, aki kijelöli a fát, és a halott néhány hozzátartozója, akik segítenek a fa kivágásában. Ez rendszerint a temetés előtti napon történik. A tölgyes a falutól egy jó óra járásnyira Nagyar község felé terül el. Hosszú zökögős úton lehet kijutni oda. Mikor a szekérről leszállnak, máris ketten  fűrészelni kezdik a kijelölt fát, egy pedig fejszével „keskenyíti”. Mikor ledől a fa, nekilátnak legallyazni, és a szükséges részt lefűrészelik. De ezt mindig a fa szabja meg, mondják a mesterek, ezért is különböző mindegyik mérete. A kocsira úgy kerül a lefűrészelt törzs, hogy a kocsit félig ledöntik és úgy gurítják bele. Így aztán a kocsit már könnyebb felállítani. A halottas ház udvarán a lefűrészelt részt két „párnafára” fektetik és elkezdik a faragást.

 

De előbb még ráhúznak az odakészített pálinkásbutykosra mondják – „ehhez a munkához kell az erő”. Először a fejrészen a csónak orrát alakítják ki, majd lehajalják az egész fát és hatszögletűre bárddal kifaragják. Az írásra szánt tábla helyét kimérik, befűrészelik, és gondosan legyalulják. A mesterek ezt a részt „betűtáblának” nevezik. Legtöbb esetben 80 cm helyet foglal el. Ezután következik a „csekei” fejfának a különleges díszítése, az ún.„alsó szimmetria” a betűtábla alatti részben 11–12 cm szélességben.

 

Ezt a mester nagyon ügyesen bárddal alakítja ki, míg közben a másik egy „fabunkóval” ütlegeli a bárdot, hogy jól szaladjon a fába. A minta vagy „szimmetria” teljesen a mester szemmértékére van bízva, amely ritkán szokott tévedni. Hasonló módon készül a „magyar bajusz” a fejfa „első orrmóján”, azaz betűtábla feletti (csónak alakú) rész külső élén. A „magyar bajusz” három bevágásból áll. Ezek lépcsőszerűen egymásra épülnek fel. Az alsó kettő 10 cm széles, így szimmetrikusan az él két oldalán 5-5 cm. A legfelső bevágás 3 cm szélességű, de jóval hosszabb, mint a másik kettő. Ez hasonlít az emberi nyelvre, míg az alatta lévő egy alsó ajakra. Ezzel a fejfa már készen is van, de közben az idő is eljár, ebédet adnak a mestereknek. Délutánra már csak a betűírónak marad munkája. A festékkeverő „csanakban” két-három tojással és kb. 10 dkg „kindruccal” (fekete por) festéket kever, és a tábla részt lemázolja. A fejfa többi részét majd beállítás után festik be. Amikor megszárad a betűtáblán a festés, a betűíró egy vonalzófa és egy szög segítségével 3 cm távolságokban megvonalazza a betűtáblát. Ezután előkerül a betűíró legfontosabb szerszáma, a „penna”, amelyet bal kézben tart, és ezzel vezeti a betűk vonalát, jobb kezével pedig kalapáccsal üti. Így alakulnak ki a minden mesterre jellemző betűk.

 

Ahogy a fejfafaragók és a betűírók elmondták, verses felírás már csak nagyon ritkán kerül a fejfára: ha a halott fiatal, tragikus körülmények között hunyt el, vagy ha külön kérték a hozzátartozói. Az előbbire egy nagyon szép példát találtunk a temetőben(a leírás szövege és formája teljesem megegyezik az ott látottal).

 

A–B–F–R–A

 

(a boldog feltámadás reménye alatt)

 

Itt Kovács István

 

alussza csendes

 

álmát, ki a Tur

 

vizében lelte a

 

halálát, 19 évig

 

élte ifjú korát, ekkor

 

végezte be ő földi

 

Pájáját szép ifjú

 

korát ezzel végezte be

 

Mert hatalmas

 

Urunk ezt őreá

 

mérte M–H 1930

 

Aug. 24. Isten veletek, kik

 

szerettetek.

 

A temető másik szép és hasonló jellegű fejfaversét id. Baráth Ferenc betűíró még emlékezetből is el tudja mondani nekünk.

 

Halandó ember állj

 

meg a fejfánál, nézd

 

hogy életedre, hogy tör rá

 

a halál, e sötét sírhant alatt

 

Varga József nyugszik

 

koporsó vánkosán

 

csendes álmot alszik

 

a nagy szenvedés

 

törte el végporát…

 

Megfigyeltük, hogy a fejfák a temetőben, kivétel nélkül nyugat felé néznek. Mikor ennek okáról érdeklődtünk Borbély Miklós fejfafaragó ezt a magyarázatot adta: „ahogy a Nap is nyugat felé nyugszik, úgy a megholtak is” – továbbá elmondta, hogy az öngyilkosokat a temető árka mellé temetik, de nem a temetőn kívül, és nem is másforma fejfával.

 

A jelenleg dolgozó szatmárcsekei fejfafaragók id. Bódi Károly, id. Bóné Balázs, Borbély Miklós és a betűíró, id. Baráth Ferenc a tsz kerékgyártói, illetve ácsai és a fejfafaragás névtelen művészei.

 

(Jelentkezünk, 1969. december, 15. sz.)

 

 

 

 

 

Horváth Tamás: The Beggars

 

Nem  lehetünk urai az időnek. Ha felemelem az emlékezés kútjának fedelét, látom, hogy a régmúltban kavarognak a mögöttünk hagyott idő lenyomatai, hangulatai, illatai emlékképei. Némelyik tiszta, világos, egyértelmű, de sok az elmosódott kép, emlékfoszlány. Ezek persze mindig szubjektívek, pontosabb képet a közös emlékezés adhat.

Ugye nem csak bennem vetődik fel néha a kérdés, hogy eddigi életemből melyik az az időszak, amit szívesen újra élnék?Több ilyen van természetesen, s ezek egyike mindenképpen a „hetedik évfolyamhoz” kötődő zenekar léte, működése.

Ha nem csal meg az emlékezetem, akkor a zenekar nevét Wehner Tibi találta ki, illetve adta. A beggars szó jelentése: koldusok, csavargók, szabadabb fordításban talán gazemberek. Ezekből az első vállalható, hiszen megalakulásunkkor a zenekar felszerelése leginkább a koldus állapotot tükrözte. Áldott jó Király Zoli bácsi zenekar iránti rokonszenve és segítsége folyamatosan feledtethette a megindulás nehézségeit: még jól emlékszem a 16 mm-es filmvetítőre, amit erősítőként használtunk, s az egyetlen mikrofonra, ami akkor a rendelkezésünkre állt a hangszereken kívül.

 

 

    Nem tudom már felidézni, hogy melyikünk ötlete /vakmerősége/ alapján jött létre a zenekar. Tény, hogy mihelyt színpadképesnek ítéltük magunkat, s alkalmasnak arra, hogy bemutatkozzunk, alig vártuk, hogy bizonyíthassunk.

Nem voltunk, nem lehettünk profi zenészek, amatőr szinten játszottunk. De talán átjött az együtt zenélés öröme, s minden nehézség /játék és eszközbeni hiányosságok/ ellenére a szándék is hit ereje, hogy jó hangulatú bulikat, fellépéseket tudjunk produkálni. Hittünk abban, hogy  a tagok közötti összhang a zenében is megjeleníthető, barátok voltunk.

Ma is őrzöm a megsárgult lapokat, a próbák után rögzíthető műsor-rendet.

Zömmel a hatvanas évek slágereit játszottuk, ízelítőül néhány cím: Bee Gees: Saved by the ball, Massachusets

Shadows: Apache, Atlantis, The young ones live, Sleepwalk

Animals: House of the rising sun

Rollings Stones: As tears go by

Beatles: Something, And l love her, All my loving

Spotnicks: Johnny guitar

Scott Mckenzie: San Francisco

Marmelade: Reflection of my life

Tremelos: My little lady

Spencer Davis Group: Keep on running

Hanicombs: Have i the right

Kinks: You really got me

Továbbá: Szemedben könnyek, Az otthon zöld füvén, Sárika, Mákos rétes, Mindenütt szerelem, Kőszívű lány, Szavak, szavak, Boldogtalan vándor, Rock and roll, stb, stb – összességében mintegy 40-50 zeneszámot tudtunk eljátszani, s ezekkel azért már egy egész estés program volt biztosítható.

 

Nekem a kollégiumról csak zenés emlékeim vannak, mert valahol mindig szólt egy magnó, s ha ma hallok egy régi dalt, ez az időszak azonnal felidéződik. A magnóról többször meghallgattuk a számokat, a dallamot memorizáltuk, megkerestük a szükséges akkordokat, majd mindegyikünk a maga hangszerén begyakorolta összpróba előtt a számot, s aztán összecsiszoltuk a mindig jó hangulatú próbákon.

 

Birkóztunk az angol szöveggel.

 

Angolul körülbelül olyan szinten beszéltünk mint oroszul, ha emlékeztek még a nyelvi laborra, ahol egymástól elkülönülve, mindegyikünk előtt saját mikrofon, fejünkön fülhallgató, s lelkesen bömböltük a „puszty szigda, bugyet szonce” betétű dalocskát, amit Hauser Miki szobatársam és a zenekar technikusa mindig erőteljesen és kifejezően megnyomott egy kis plusz hangerővel. Vidám kis órák voltak, oroszul ma is kiválóan beszélünk…

 

Szóval az angol nyelv okozott némi problémát. Talán ezért is kerültek be az eljátszandó számok címei fonetikusan a műsorrendbe, ilyen címeken  mint pl. Szterpál ju, vagy Kozjuráj, vagy Kipon raning, de hogy fokozzam a britek elleni  verbális merényletek sorát, bizony-bizony énekeltünk mi itt olyan sorokat, hogy „futó szalicil”, vagy „á to máj toszjáli” /hát ez vajon mit jelenthetett?/ s ebben persze volt némi dunántúli tájszólás is. A lényeg, hogy hasonlítson az angolra, s hallgatóság számára a felismerés örömén túl azért nyújtson némi zenei élvezetet is a produkció – mindig ez volt a nemes szándék.

Mentségünkre  szolgáljon, hogy hálás közönségünk volt mindig, s ha netán akadt is néhány, az angol nyelvben járatosabb műélvező, tudtuk méltányolni megértő, megbocsátó mosolyát.

Mindezzel utólag is csak azt szeretném érzékeltetni, hogy  tisztában voltunk a korlátainkkal, de ez semmit nem változtatott  azon az örömön, amit akkor a zenélés a számunkra jelentett.

Ma is látom magam előtt Horváth Mikit /szólógitár,ének/, Vajna Palit /basszusgitár, alkalmanként ének/ , Csonka Gyurit /dob – ő leginkább magában dudorászott/, Hauser Mikit /technikus/ s persze magamat /ritmusgitár, ének/. S hallom Horváth Vera hangját, aki később csatlakozott hozzánk /ének/ s Luif Feri alakja is előttem van, aki több hangszeren is játszott, s tanító szakos volt./ Zorán „Mária volt” c. számát hozta belépőként magával/

 

Negyven év elmúltával persze már nem emlékezem mindenre  pontosan, de bízom a többiek memóriájában, s abban , hogy megszólalnak ők is.

Valamennyiünknek volt valamiféle zenei előélete a Beggars megalakulása előtt, nem voltunk tehát abszolút kezdők, ennek köszönhetően viszonylag gyorsan meg tudtuk tanulni a kiválasztott számokat. Talán nem kell mondanom: nem volt jó érzés a harmadik évfolyam végeztével leadni a zenekari felszerelést, s ezzel lezárni egy szép időszakot.

Nem tudom, hogy a többiek zenével kapcsolatos kötődése a későbbiekben hogyan alakult, én még  két zenekarban is játszottam a képzős évek után, s az énekléshez való hajlamomat egy kamarakórusban élhettem ki öt éven át. Ez utóbbi révén kerültem ki Franciaországba, Belgiumba, Görögországba – vendégszereplésekre, ez azonban már egy másik történet lenne.

Csatolok néhány képet / montázs annak bizonyítására, hogy amiről írtam, nem a képzelet játéka , de nagyon-nagyon jó játék volt!/

 

 

 

 

Polák István: Memozaikok

 

a)    Gyuszi bátyánk

 

 

   Tegnap (2013.01.24-én) egy olyan lapot találtam, aminek a létezéséről eddig nem tudtam. A stencilezett papír két oldalának tartalma a memotanul-on látható. (Illetve már itt is.)A gólyaesküről és a gólyaszabályokról van szó. Olvasása közben néha felismerni véltem évfolyamfelelős tanárunk szófordulatait. Arra viszont egyáltalán nem emlékszem, hol és milyen külsőségek között mondtuk el az esküt - ha elmondtuk.

 

 

   A tanévnyitó előtti este a  következő szavakat harsogta egy kissé nazális hang a kollégium hangszóróiból: népművelő gólyák, gyülekező a földszinten. Dr. Kiss Gyula várt bennünket, és tudtunkra adta, hogy a népművelőnek szabad csalni, ölni, lopni, ....... de csak az ügy érdekében, továbbá a három év alatt 300(?) népdalt kell megtanulni. Tőle hallottuk a Sej, a mi lobogónkat c. dallam eredeti szövegét.  Stílusát megszokhattuk az első félév művelődéstörténeti óráin, mégis szorongva vártuk a vizsgaidőszakot. A felsőbbévesek legendái igaznak bizonyultak. Volt hajnali hatkor kezdődő, vagy hazafelé útközben befejeződő vizsganap, "marha" felkiáltás, a lakóhely szobraira, műemlékeire vonatkozó keresztkérdés. Az én mai kérdéseim.  Mit mondott Emma asszony Herczeg Ferencről. Milyen szó jellemzi hazánk méretét. Mekkora a magyarság, hányan beszélnek magyarul a határokon kívül.

 

   Láncot alkotva, egymás kezét fogva,  háttal  a célnak közelítettük meg Őriszentpéteren a templomot, majd vezényszóra fordultunk meg, a nagyobb érzelmi hatás érdekében. Emlékszem, voltak, akik ezt komolytalannak tartották. Kisújszálláson furulyaszóval ébresztett bennünket. Álltunk az intézeti tanárok képzőművészeti kiállításán, hallgattuk az igazgatói megnyitót, s ezzel egy időben Kiss Virág kommentárját.(Ezt az apukám írta. Azért ilyen hosszú. Laci bácsi meg megcsinálta a tévénket.) Gyalogoltunk Jákra. Gyalogoltunk hazafelé a Kis Pityerből együtt énekelve a német vendéggel, akinek a hangulatát az a korsó bor is emelte, amit a számára kitalált tiszteletbeli professzoravatás keretében hajtott fel. Gyalogoltunk a nagyvázsonyi pálos romokhoz. Én ekkor láttam utoljára, ha jók az emlékeim, szakállasan. Nem nekem, neki volt. Nem emlékeztettem kilenc évvel korábbi kérdésére, amikor Ibolya diplomaosztóján találkoztunk: ezzel akarja kompenzálni a férfiasságát?  bár azt remélem, hogy tőlem váratlan vagányságnak  tekintette volna.

 

    Nem akarom a honlapkezelési kiváltságommal mások elől elvenni a teret, ezért most a szárnyas időből vett idézet következik, ezzel zárom saját mozaikomat. Kíváncsi vagyok az idézet szerzőjének személyére, Katona Attilára.

 

   "A szaknak igazi karaktert, nívót a tanárok adtak. S nem vitás, hogy e korszak legemblematikusabb figurája Kiss Gyula volt. „Minden megmozdulásnak lelke, motorja. A hallgatók szeretik, megérzik benne az ízig-vérig népművelő-tanárt” - írták róla egyik revizori jelentésben. Szenvedélyes, magával ragadó és megosztó személyiség volt. Szellemi nagykorúvá válása a harmincas évek végén történt meg, s ennek jegyei jól tetten érhetőek tanári világképében. Két évtizedig nem volt módja katedrára lépni, hogy utóbb aztán annál nagyobb lelkesedéssel, küldetéssel pótolja az elmaradást. Populista (népi) és finoman adagolt nacionalista szemléletével és azoknak gyakori hirdetésével üdítően hatott az üres leninista szólamok korában. A népi és a protestáns kultúra imádata, a barokk és kódolt Habsburg-ellenességének tudattágító hatása volt a korabeli hallgatóságra. A populizmus szellemiségét idéző falujárásai nemcsak egy elsüllyedő kultúra romjait mutatták be, hanem azt is, hogy miként menthetők át ennek értékei (néprajz, műemlékvédelem), és milyen lehetőségei, kötelességei is vannak a népművelőnek e téren. Legendássá váló országjárásai az ismeretlen Magyarországot mutatták be, olyan értékeket, amelyek (sic. P.I.) méltán büszke lehet a magyarság. Szangvinikus természetet, nyelvi kultúrája, vizsgáztatási szigora taszított egyes diákokat. Oktató-nevelő munkája felemésztette tudósi énjét, s bár gyakran publikált, elsősorban a megye művelődéstörténetéről, de mindezek a munkák csak előtanulmánynak tekinthetőek egy soha el nem készült nagy  műhöz." (37. p.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

b)    Részletek egy memoárból

 

1967-68. A krónika része lehet a két felvételi. Talán a két írásbeli témáját keverem, az biztos, hogy az egyik (az első?) címe: Teremtő nyugtalanság vagy fegyelmezetlenség vagyis szubjektív vélemény korosztályunkról, a másik témája - mivel a címére nem emlékszem – melyik könyveket vinnénk magunkkal egy lakatlan szigetre és miért. Az első szóbelin a népvándorlásról kellett beszélnem Kálmán J.-nak, és Az ember tragédiájáról Benke É.-nak. Itt volt egy kis vita köztünk a befejezés értelmezéséről, É. rá akart beszélni, hogy fogadjam el a szereplő É. szavainak pozitív üzenetét, de én ragaszkodtam ahhoz, hogy Á.-t csak szándékának értelmetlensége tartja vissza, nem fog kihalni az emberiség. A második felvételin Orbánnál (nem Viktor!) a 2.V.H.-ról és Káldinál az akkori mai magyar drámáról kellett beszélnem. (Mindezeket csak azért sorolom, hogy bizonyítsam az emlékezőképességemet.) Ekkor ült velem szemben Téri Tibor a KISZ-beszélgetésen. Aztán most idézek fel egy későbbi epizódot, mert talán ide is tartozik. Két évvel később sejtettem meg, hogy a gimnáziumi jellemzésemben utalhattak valamilyen technikai érdeklődésemre, mert mikor egyszer Orbánnal a klubba mentünk intézményhálózati szemináriumra, s hideg volt a terem, engem hívott magával a szobájába erre a „készségre” hivatkozva. Egy radiátorszelep-nyitó műanyag tárcsát adott, s én a készség bizonyítékaként a tárcsát darabokban vittem vissza a sikertelen kísérlet után. A fene tudja, mióta fáradt az anyag a fiókjában. A második szóbelin együtt vártunk a sorunkra Pásztohy Domival, aki akkor még velünk akart kezdeni, csak később agitálták át tanítónak. Mivel délutánra osztottak bennünket, elmentünk a Pannóniába egy kis időTÖLTÉSre. Valami színeset ittunk kis pohárból, s én egy ideig ezzel IS magyaráztam a sikeresebb szereplésemet.

 

Tartozom még két utalással, ami összekapcsolja középiskolai és főiskolai éveimet. Az egyik egy felmérés, amit valamelyik elődünk végzett akkori dolgozatához a falunkban, s nálunk is járt. A betekintés megerősítette jelentkezési szándékomat. Később magunkra (húgommal együtt) ismertem a dolgozatában olvasható monogramokról. A másik – erről később beszéltünk is, ugye Tibor – még negyedikben (vagy harmadikban?) hallottam egy rádiójátékot, ami középiskolai irodalmi pályázaton díjazott műből készült. A címe: Egy zseb homok. Fő vonalakban ma is emlékszem a tartalmára, s 68 őszén örültem és borzongtam, micsoda társaságba kerültem, milyen különleges, nagy emberek kortársa lehetek. Pedig akkor még nem tudhattam, hogy ezt mennyire hatványozottan fogja a jövő – ami mostanra félig már múlt – igazolni.

 

A három év krónikáját itt ne keressétek, néhány epizódja az első részben személyes érintettségem mértékében.

 

A könyvtáros diákköri szekció foglakozásainak hatása is megmutatkozott. Technikai érdeklődésemre egyszer már céloztam a tönkretett privát radiátornyitó műanyag bizgentyű kapcsán. Most két másik célzás következik. Gyermekkönyvtári gyakorlati foglakozásunk közben azzal (is?) megnyertem - még a Bagolyvárban, vagy már az üvegpalotában? - Kovács Mária gyermekkönyvtár-vezető, későbbi főiskolai tanár és húgom barátnője, vagy a húgom az ő barátnője, tetszését, hogy kitüntetett vonzalmat és képességet tanúsítottam a szerelés iránt. Ebben a konteksztusban (helyesen kontextusban) a szerelés a könyveknek a polcra való alkalmassá tevését, tételét jelenti mint tudjuk, vagyis jelzetelését, javítását, színcsíkozását, filmoluxolását stb. A másik célzás a bekezdés kezdetéhez kötődik. A hatás abban is megnyilvánult, hogy felidéződött bennem Mlakár Erzsi tevékenysége, vagyis a gyermekkönyvtári (vagy talán gyermekirodalmi, nem, azt hiszem, mégis inkább gyermekkönyvtári) témájú könyvek és cikkek annotált bibliográfiájának elkészítése és kétsoros peremlyukkártyára történő rögzítése.

 

(Ennek kapcsán és az asszociációs kényszerek által vezérelve - kinek mi a vezérelve?- beúszik ezen a hajnali órán egy emlékMOZAIK, amelyben én egy kis almaszármazék hatására nagyon oldottan viselkedtem az egyik szekciófoglalkozáson a hölgytagok elnéző mosolyának sugárzó fényében.) A kétsoros peremlyukkártya kódolási technikája már akkor is érdekelt.

 

 

 

 

 

c)    Velem – az első kirándulás

 

     68 szeptemberének egyik vasárnapján busszal indultunk Velembe a nagy összetartások első útjára. A túra első állomása a Gomba, ahol Novák Jóska és még nem emlékszem, melyik évfolyamtársa(i) egy tálcán körbevitték decis borospoharakban a fél velemi vegyest. A szép halványsárga folyadék nem nyerte el egyik kolleginánknak a tetszését, s én a további komplikációk elkerülése érdekében áldozatot hoztam. Ki volt az akció szponzora, nem tudom, de az előttünk álló 14-16 km teljesítését segítette.

 

Utunkat akkor még a határőrség engedélyével tehettük meg, hiszen a nagyon szigorú őrizetnek részét képezte a kb. öt kilométerenkénti katonai őrs és a vasfüggöny. Talán emlegettem is, de biztosan eszembe jutott egy korábbi élményem. Nagy élmény: 64-ben –  tavasszal vagy ősszel – a kőszegi gimnázium vállalta el a nyomsáv felkapálását. A pénzből készült el az iskola hangszórósítása, addig a körözvényeket diák vitte körbe és olvasta fel az osztályokban. Ekkor láttam, hogyan védik kedves hazánkat a titokban bejönni, vagy inkább kimenni akaróktól. A két sor magas szögesdrót kerítés között dolgoztunk, kutyás határőrök figyelő tekintete mellett. A kb. 15-20 méteres sáv belső felét kellett felkapálnunk, hogy az esetleges lábnyomok láthatók legyenek. Tudtuk, hogy a munka értelmetlen, hiszen egy nagy zápor újra keménnyé tette az agyagos földet. A katonák sűrűn figyelmeztettek bennünket, nehogy a külső, füves részre lépjünk, mert akkor repülünk. Ott ugyanis taposóaknák voltak, s hogy még véletlenül se ússza meg a határsértő, össze is kötötték azokat. Közülünk senki sem volt még ilyen közel a Nyugathoz, s egyik társunk – hallotta, vagy kitalálta – a következő humoros kérdést tette fel:

 

- Érzitek, milyen büdös van?

 

Szaglásztunk, nem éreztük, de értettük az önmagának adott választ: - mert rothad a kapitalizmus.

 

Azóta többször is eszembe jutott, s néhányszor tanítványaimnak is meséltem a sztorit. A táj a mai napig őrzi a sáv sebét, aki az Írottkőre akár Velem felől, akár a szomszédból megy fel, láthatja, hogy itt a fák, bokrok csak fele akkorák.

 

Ezt az utat az elmúlt évtizedekben Ibolya osztályaival fordított irányban, a Szabóhegytől Novákfalváig többször is megtettük, borzadva nézzük a Hétforrás melletti elhagyott laktanya pusztulását. 68-ban még katonák voltak a Stájer-házaknál is.

 

Szombathelyre visszaérve az esti félhomályban rácsodálkoztunk az állomáson ácsorgó Margitra (no, ez a mondat hogy fog benne maradni a végleges szövegben).

 

 

 

d)   Kollégium

 

 

 

   Ha valaki netán a cím alapján arra tippelne, hogy most a Magyar utcai vöröstéglás épületről,  az ahhoz kötődő emlékmorzsáimról fog olvasni,  nem  téved.   

 

                                                                                                                                                                      

 

    Hogy hányadik tanévét kezdte a kollégium 68-ban, nem tudnám megmondani, de  talán  óvodás korú lehetett. A tanintézmény sem volt sokkal idősebb, 1959-ben települt át Kőszegről s lett felsőfokú. Ha még nem írtam volna más helyen - majd megnézem - itt említhetem meg, hogy a 90-es években  a tanári szobában szemben ültem egy nyugdíjasként dolgozó kollégával, bizonyos Barasits Bélával. Király Zoltánnak volt évfolyamtársa, s talán Regös Jánosnak is (tudjátok, ki volt ő?)   A kollégium  be tudta fogadni a 300 fős nappali tagozat nyolcvan százalékát. Naponta néhányszor megmásztuk a szükséges mennyiségű lépcsősort, a lányok rangjuk emelkedésével egyre kevesebbet, a fiúk mindig a negyedikig az északi lépcsőházban. Ezek közismert dolgok, mégis újra és újra rácsodálkozom a tervezők és az üzemeltetők előrelátására és nagy  erkölcsi tudatosságára, amiért holmi nembeli kísértésnek nem tették ki a minden erejükkel és energiájukkal leendő hivatásukra készülő fiatalokat. Vagyis a nap 24, illetve l6 órájában számtalan lépcsőt megjárva és futárral vagy hangosbemondón üzenve tudott egy lány és egy fiú bármilyen okból úgy találkozni, hogy előre nem volt megbeszélve. A különbözetként mutatkozó nyolc órában pedig sehogy vagy másként.

 

   Nem láttuk át azonnal, hogy a képző és a kollégium vezetői miért álltak ellen a folyamatos diákköveteléseknek, amelyek a teljes átjárhatóságot szerették volna elérni. Hiába voltunk a nyugati határ szélén, ámulva láttuk 69-ben Nyíregyházán, hogy a keleti végeken mennyire modernebb a felfogás. A tanárképző kollégiumában megszállva benéztünk egy nyitott ajtón - vagy valaki közülünk gyufáért kopogtatott be -, s nem akartuk elhinni: lány feküdt az egyik ágyban a fiúk folyosóján. A mi helyzetünknek több magyarázata is lehetett: a szombathelyi prűd kispolgári felfogás, az iskola csekély múltja, de talán leginkább energialevezető szelepként, manipulált folyamatos felkínált támadási felületként tudatosan tartotta fenn az igazgatóság . Akkor nőttünk ki ez alól a ránk terített sátor alól, amikor az ötödik félév végén egy évfolyamgyűlésen nemes feladatot kaptunk az egyik vezetőtől. Erről esetleg(?) később. Addig pedig folyt a rapszodikus küzdelem a renitensek, a szobában kávéfőzőt, rezsót, ételt és alkoholtartalmút rejtegetők ellen.

 

   A szárnyas idő c. kötet több mint egy éve a polcomon van - húgom ajándéka -, de csak az imént olvastam el alaposan az elejét. Három új, szerintem lényeges dolgot írok ide belőle. Először a helyszín. Majdnem úgy lett, hogy nem a Faludy Gimnázium volt épületébe költözik a kőszegi képző, hanem a városban maradva a volt katonai alreáliskolába.  (Első munkahelyem, gyogyó, Ottlik iskolája.) A kötet talán túl általánosan jelzi a legfőbb akadályt, a határközeliséget, megközelítési nehézségeket. Egyszerűen arról van szó, Tamás is emlékszik, hogy 68-ban szűnt meg a személyi igazolványba külön pecsételt határövezeti belépő (a kettes),addig aki a sávon kívül lakott, még egyszeri útjához is külön engedélyt kellett kérni. Mivel ekkor 16 éves korban kaptunk személyit, a határsávban lakók két évvel korábban egy fényképes négyoldalas ideiglenes igazolvánnyal közlekedhettek. Ezt a vonaton Kőszegig a határőrök mindig megnézték, gyakran civil ruhások is. Sőt, amikor gimnazistaként kerékpárral mentem Szombathelyre a megyei könyvtárba, visszafelé a gencsi elágazásnál is kérték, mert ott meg az autósokat ellenőrizték,  néha mindenkit, gyakran csak találomra. Amikor meg valamilyen gyakorlat folyt, még a Kőszeg előtti Gulner-malomnál is voltak katonák, s ott is igazoltattak.( A haladó hagyomány a hetvenes évek elején is fennállt, ha nem családdal utaztam, volt. hogy még Szombathely előtt is kérdezte a "nyomozó", miért utazom Nemescsóba. Persze esztergomi és marcalis koromban is szakállam volt, s én egy alkalommal azt válaszoltam, ha megnézi a születési helyet az igazolványomban, akkor kiderül.) Erre céloz a kötet szerzője. Bele sem tudok gondolni abba a mérhetetlen balszerencsébe, ami ezt a tervet meghiúsította. Aki egyszer is járt a későbbi Gyógypedagógiai Intézetben és környékén, az tudja, hogy milyen csodálatosan jó helye lenne most ott a SEK-nek. Én lehet, hogy elfelejtem, de ha majd nagyon ragaszkodtok hozzá, szóljatok szept. közepén, erről felkészülés nélkül, szabadon akár félórás felszólalást is tudok rittyenteni.

 

   A másik két releváns információ már a meglévő kollégiumhoz kapcsolódik. Most már tudom, hányadik évét kezdte velünk. A harmadikat.  Túlbecsültem a korát, hiszen 1966 őszén avatták, s így kétévesen csak bölcsis lehetett volna. A harmadik pedig egy idézet: "A közerkölcsök változását mutatta, hogy 1978 után már koedukált lett a kollégium" (69.p.)  Nehezen tudom értelmezni a mondatot, az értéksemleges   v á l t o z á s  szót. Mi történt? A város erkölcsi nívója "emelkedett fel" a kollégiuméra, vagy fordítva, avagy egyszerűen legyintettek. (Az idézőjel Orwell nyomán duplagondol, illetve triplagondol - csavarhatok még rajta.) Hát, azért elég sokáig elhúzták.

 

 

 

  Mivel A lírikus epilógja nyomán most is csak én bírok hőse lenni, a továbbiakban az emlékezet szeszélye irányítja a felidézésre váró fajsúlyos és fajsúlytalan részleteket.

 

 

 

   Stari sétál jókedvűen föl-alá a folyosón,  benéz egy-egy szobába, kezében fogkefe, s közben szép színes buborékok röppennek ki a szájából. Előzmény: kifogyott a fogkrémből, Gézától kért kölcsön egy kefére valót, aki talán nagyon belemélyedt valami fontos olvasmányba. Ezért mondta, ott van a szekrényben, s rábólintott a felmutatott borotvakrémes tubusra. Nem emlékszem - Géza talán  - hogy csak figyelmetlen volt, vagy kíváncsi.

 

   70-ben a folyosó egy részét leválasztva a negyedik emeleten néhány szobában elsőéves tanító szakos lányokat helyeztek el. S. egyszer egy felhúzható, rezgő farkú egeret küldött át az elválasztó fatábla alatti résen. Nagy sikere volt vele, a lányok hangos ováció kíséretében küldték többször is vissza, a játék végén a rugós egérfarkat kétszeresére nyújtva.

 

   Kozma Laci szeretett énekelni zuhanyozás közben, legtöbbször ugyanazt  sort.: Hozz bort, kocsmárosné, megadom az árát. Amikor nagyon untuk, valaki szólt neki, igazán énekelhetne már valami mást. Mást énekelt: hogy ha meg nem adom, ihaja ....

 

   Az első évben az alattunk lévő szobákban laktak a lányaink. Ez a kapcsolat új lehetőségét alakította ki. A fűtéscsövet kocogtatva az ablakon kinézővel üzenni, beszélgetni lehetett, reklámszatyorban küldeni ezt-azt. Aztán a dolog fajulni kezdett. Valaki nagyon vicces kedvében egy pohár vizet öntött le. Amikor ez már-már szokássá vált, az egyik leány egyszer szappannal a kezében várta a vizet.

 

   Víz. Elegáns tréfaként valaki egyszer a folyosóról a zárt ajtó alatt több vödörnyi vizet öntött be S. szobájába. Reakció nem lévén, az ajtót kinyitva azt láttuk, hogy S. éppen mosószert önt a padlóra, és azután zoknit mos.

 

   A vizsgaidőszakok feszültsége és feloldódása különös szokásokat kreált. Én a második félévben szakítottam a tantárgyankénti füzethasználattal,  A4-es papírokra jegyzeteltem, a jobb felső sarokban a tantárgy rövidítésével és oldalszámozással. Így csak két dossziét kellett mindig a táskámba tenni. Be tudtam illeszteni a kötelezőkről készült jegyzeteket. Sőt, előfordult, hogy egy-két indigóval a példányszámot is növelnem kellett. A vizsgákra készülve pedig átrendezhető volt az egész a tételek szerint. Nos, egy-egy vizsgára induláskor én ezeket az összerendezett lapokat fogtam a két ujjam közé, és az ajtóból a szoba levegőjébe röpítettem.

 

 

 

   Mivel 19 éves koromban lettem kollégista, - Kőszegen elsőben Földesi József osztályfőnök édesanyámnak ajánlotta ugyan a dolgot, de nekem nem tetszett-, itt kellett szocializálódnom. Ez pletykák szerint néhány leánynak okozott kezdetben gondot. A három év alatt öt szobában laktam, három szobatárssal. Különösen emlékezetes több okból is a negyedik félév, amikor a földszinti elkülönítőben voltunk elkülönítve Kovács Sándorral. Ez ugye a nevét nem a mindenkori KISZ-titkár után kapta, akit a néptől elkülönült közhatalom tagjának titulálták a többiek, ha ugratni akarták, hanem az eredeti de sosem használt funkciójáról, a fertőző betegek elkülönítéséről. Ahogy a lányok évenként egy-egy emelettel lejjebb kerülhettek, úgy tudtak a fiúk felsőbbévesként  megszabadulni a tűzoltóság hajnali riadóinak és délutáni udvari sportzajának kellemetlenségétől a nyugati oldalra költözve.

 

     Kitérő: a kollégiumi klubról

 

Rövid, gondolatébresztő(?) mozaik a kollégiumi klubról, ezúttal egy passzív szemlélő nézőpontjából

 

    A hely elnevezésével kezdem, mert van benne egy kis túlzás, de valójában sok igazság. Hiszen az iskolai klubbal ellentétben egészen más volt a működése. Nem önálló helyiség (volt), hanem a földszint bal oldalának nyitott része, átjáróház az éppen valahonnan érkezők vagy valahova távozók útvonalában. Átjáróház akkor is és annak ellenére is, hogy a lányoknak egy kis kitérőt kellett tenni a bejárattól a déli lépcső felé vezető rövid útvonalról. Ezt a kerülőt nem sokan tették meg. Leginkább azok, akiknek valamilyen megbeszélt programjuk volt.

 

    A „klub” tehát reggeltől estig  változatos és mozgalmas képet mutatott. Általában tízkor jött a portás, a mindenkori ügyeletes portás, kihirdette a zárórát, villanyoltást, s hacsak nem volt valami elhúzódó tévéműsor, ez a záróra meg is történt. Ez volt tehát a jövés-menés mellett a másik vonzereje. Nem volt divat a tévézés, csak valami tényleg érdekes műsort néztünk. A kissé sznobisztikus filmklubosdi és a filmesztétikai oktatás hatására igényesek voltunk a játékfilmek válogatásában. Művészfilmek és ugyanilyen tematikus sorozatok jöhettek csak szóba. És még a sportközvetítések. Zárójelben meg kell jegyezni, főleg az esetleges fiatalabb honlaplátogatók számára, hogy akkoriban csak egy csatorna volt, hétfői szünnappal, továbbá nem volt lehetséges másutt (pl. a szobákban) tévét működtetni.

 

    Az esetenkénti esti tévézésig, avagy helyette működtek az alkalmi vagy állandó asztaltársaságok. Ez utóbbiakat három csoportra lehetne osztani. A legkitartóbbak és leggyakoribbak a kártyások, pontosabban a kanaszta-fantaszta csoportok voltak. Utánuk a sakkozók.  A harmadikat elfelejtettem. És majdnem elfelejtettem az ugyancsak fanatikus újságolvasókat. Már azt se tudom, hogy a két napilapon kívül volt-e valami a választékban, de az iskolai könyvtárba nem nagyon tudtunk rendszeresen emiatt bejárni, itt pedig pár perc alatt átlapozhattuk.

 

    Ne feledkezzem meg azokról a nagyobb szabású rendezvényekről amiket valamiért ide szerveztek. Nem volt túl sok belőlük, s ezekből is most csak mazsolázni fogok. Pl. a Dinnyés-est, vagy a Kőszegi Ifjúsági Filmnapok idején  Kósa-Sára-Csoóri délutáni együttese, amikor Sára mellékesen megjegyezte, hogy hajnalban indult Erdélyből, ahol az Ítélet-et forgatták. Vagy 70 tavaszán az Irodalmi Színpad Extázis szürkében c. előadása. Vagy egy politikai vetélkedő ugyanebből az időből.

 

   A klub akkori képét megőrizte A szárnyas idő c. kötet, a memoképek2-n is látható. De ha valaki manapság betévedne a Magyar utca 1-be, talán ugyanaz a kép fogadná. Alacsony asztalok körül falábú, piros vagy fekete műanyaggal bevont fotelok, s az ott ücsörgő, hallgató vagy fecsegő fiatalok. Mintha megállt volna az idő.

 

 

 

e)     Szatmár    –  emlékezéstechnika

 

 A szatmári elsőéves kirándulás programjának bogarászása közben arra döbbentem rá, hogy egyes részei teljesen kiestek a fejemből, mások homályosak, de a látottak többségének emléke tiszta és élénk. Amire nem emlékszem, az talán végül nem is volt, vagy nem úgy volt?

 

Ezeket a nememlékszem-pontokat veszem sorra most. Azért is, hátha csoda történik, vagyis a pro-----vokációm   -  mint pusztába kiáltott -  hoz valamilyen váratlan eredményt.

 

 

 

Két és fél órát vett igénybe átkelésünk a Déliből a Nyugatiba?

 

Teljes csomagfelszereléssel mentünk tsz-látogatóba, vagy abban az öt percben felpakoltuk valami traktorra?

 

Milyen és mekkora szobáink voltak a tanyasi kollégiumban?

 

Előbb volt a vacsora – a munkabér birkapörkölt – s aztán a megdolgozás, azaz a műsor? (Én birkapörit akkor ettem először, nálunk valahogy nem volt bevezetve.)

 

 

Barátkoztunk a debreceni elsőéves NK-sokkal?

 

 Kalydy Jenőre nem emlékszem, se a fehérgyarmati meleg ebédre.

 

 Volt vita a Jelentkezünk-ről?

 

 Milyen fizetővendég-szobákban volt a miskolci szállásunk?

 

 Voltunk a Borsod Megyei Könyvtárban?

 

 Hol volt és milyen a budapesti ped.vendégotthon?

 

 Nem emlékszem az esztergomi tanítóképzős ebédre sem, pedig két évvel később egy évnél hosszabban látogattam hétköznapokon azt a helyet.

 

 Nagyon tartalmas és részletesen illusztrált útinaplókat készítettünk és beadtuk szept.20-ig? (Igen, voltak néhányan…)

 

 Miben merült ki a felsorolt ifjúsági reszortosok ténykedése?

 

 Mintha Cseh Márti azt mondta, vagy írta volna nekem nemrég, hogy ő bizony vezetett naplót, s azt is ígérgette, hogy ennek alapján talán ír is valamit.

 

    A tisztán megmaradt emlékeim sorolása és részletezése rettentő hosszú lenne, s sok értelmét nem látom.  Az akkor látottak egy része  - az alföldi napok alattiak – originálisak és felejthetetlenek, éppen ezért azóta többször is megerősítettem őket újabbakkal.  A borsodi és esztergomi  helyszínek pedig egy középiskolairól voltak ismerősek, s  egy nyugati határszélről érkezőre szinte otthonosan hatottak.

 

f)      Tavaszi zsongás

 

   Ha jól emlékszem, ez volt a címe annak az irodalmi összeállításnak, amivel a 69-es szatmári kirándulásra készültünk. Első lépésként azt a feladatot kaptuk Éva tanárnőtől, hogy keressünk, javasoljunk a címnek, témának megfelelő műveket. Én komolyan vettem a dolgot, s amúgy is szerettem volna valami Karinthyt beajánlani, ezért kerestem egy írást a 67-es kiadású válogatásban. A két kötetnek még a címe is jó: Följelentem az emberiséget. Ebben található a Nem tudom, de nekem a feleségem gyanús c. írás. Jó könyvtárospalántához  (már deklarált nagy kához) méltón még a lelőhelyet is megadtam. Kár volt, mert a nagyhatalmú szerkesztőnek nem nyerte meg a tetszését. Meg is értettem, hiszen nem elég, hogy a történetben a férj hülye, a feleség viszont csapodár, s ez már küszöb feletti lett. Helyette a kötetből tanárnőnk a néggyel arrébb lévő írást választotta. Ennek a címe: Szerelem az élet illatos virága, mely mint egy kifeslett bimbó. Ez mind cím, s most újra fellapoztam a kötetet, s nem hittem a szememnek: a két írás kezdőlapján még mindig ott van a behajtott szamárfül. Mintha megállt volna az idő.

 

   S már kezdtem is beülni a hintába, mert B. Éva természetesnek vette, hogy elő kell adnom. Mindegyik írás naplószerű, s ha emlékeztek, a dátumokat a Gyuri (Polnauer) mondta be. A szerep nagyon idegen volt tőlem, ezt mindketten tudtuk, talán a nevelés része volt, hiszen a visszatérő rendezői instrukció így hangzott: István, hülyüljön. Nehezen ment, de aztán az utazás segített. A vonaton is próbáltunk, s én a zötykölődéstől dülöngélni kezdtem. Ez  be is épült a produkcióba. Úgy emlékszem, egyszer adtuk elő, Kisújszálláson ezzel fizettünk a birkapörköltes vacsoráért, utána a zenekarunk játszott. Számomnak enyhe sikere volt a helyi közönség körében.

 

  g.,Őrségi (ősrégi?) mozaik

 

Az úgy van, kérem tisztelettel, hogy nemrég, egy meg nem nevezett helyen és időben, (hát, jan. 13-án és Csókakőn) szóba keveredett egy 1969-es őszi, tán szeptemberi őrségi kirándulás. Én, a híres memóriámmal, máris bajba keveredtem. Előszöris, azon kellett elgondolkodnom, hogy tényleg? Tényleg csak a másodévünk elején mentünk Gyula bátyánkkal az Őrségbe? Ez vétkes könnyelműség lett volna. De mégis lehetséges, hogy úgy volt.

 

A második felvonásban azon döbbentem meg, hogy ez egy kétévfolyamos – vagy háromévfolyamos? – akció volt. Hiszen ekkor már velünk jöttek az alattunk lévők. Ez tény. A szállás az apátistvánfalvai ifjúsági (KISZ? vagy úttörő?) táborban volt. Ez azért is idéződött fel bennem azon a csókakői emlegetésen, mert az alattunk? lévő évfolyam mintha ott bemutatkozott volna. Három (naná, hogy három) mozzanat van benne a fejemben erről az estéről.

 

Az egyik egy pantomim, amit Márfi Ibolya mutatott be. Gyümölcsevés. Három gyümölcs is itt van a retinámon. A dinnye, ami ugye egy köríven falható. Azután a barack, aminek csorog a leve. S végül a főtt kukorica, aminek a lerágása után ki kellene piszkálni a fogunkból az ottmaradt héjakat. A másik V. Józsi diákköltő beszámolója az akkori szíve csücskéről, a tényirodalomról. S végül a harmadik, mert tán zálogoztunk is, hiszen különben miért kellett volna zálogkiváltási feladatként szerelmet vallania Kovács Sándornak. Szellemesen és kreatívan oldotta meg, mert elővett egy steril textil zsebkendőt, jól kirázta, leterítette, s arra tette rá a féltérdét. Mert arra, hogy ki volt a kijelölt célszemély, csak bizonytalanul emlékszem. Nagy valószínűséggel Szász Gabi, de az is lehet, hogy Benke Éva tanárnő (mégis inkább ő, mert mintha a „Tanárnő” megszólítás rémlene). Sándor a vallomást is elszemélytelenítette, mert a szövege a következő volt: „Gabi (vagy Tanárnő?), én olyan szerelmes vagyok!”

 

S ha igaz, akkor a szállásról másnap reggel egy mezei úton gyalogoltunk tovább. Ahol beért bennünket egy határőr csapatszállító katonai teherautó. Felszálltunk, de talán nem mindenki. Jani és Marcsi nem emlékszik. A sofőr vagánykodott, gyorsan hajtott, s mi kapaszkodtunk, sőt, majdnem féltünk. Emlékeim szerint az ölemben Orosz Ani ült. Nem volt nehéz.

 

Hogy hogyan fért bele a tömegközlekedésbe Őriszentpéter, a falumúzeum, Gellért Károly háza és tacskója, a templom – amiről fotó is van az egyik memoképeken, hiszen láncban és háttal haladva közelítettük meg, majd vezényszóra fordultunk meg, hogy azután a nyálunk is csoroghasson az elvárt lelkesedés bizonyítékaként  – aztán Magyarszombatfa, a pankaszi harangláb és Velemér is, erre már nem tudok magyarázatot adni. Mindenesetre megtudtuk, hogy a tacskót Csóva Bélának hívják, s időnként kap képeslapokat  a gazda barátaitól. (Csóva Béla Úrnak, Gellért Károly leveleivel.) S azt is újra hallottuk Gyula bátyánktól, hogy a 2. háború idején milyen hősiesen mentette meg a bajuszos veleméri tanítónő a községi irattárat, némely cirill betűkkel író – ha író – katonáktól. „Csak a testemen keresztül.” S szemünk-szánk tátva maradt, előbb a román stílusú gyöngyszemet, a jáki templom kistestvérét, azaz a veleméri templomot kívülről és belülről, majd  részletesebben Aquila János freskóit nézve.

 

 

 

Kimaradt az első kiadásból, nagyon méltánytalanul maradt ki a legemblematikusabb őriszentpéteri szer, a Pityerszer. Pedig tán még az utónevemnek is lehetne hozzá köze. Azóta is többször jártunk arra, családi körben, s mindig meghat. Meghat az ökonómiája, az egyszerűsége, s az is, hogy ott megállt az idő. Most is olyan, amilyennek először láttam. Mindegyik része, a kerített ház, a kástu, a tuóka.

 

Így közelítettük meg az őriszentpéteri (vagy a veleméri vagy mindkét) templomot.

 

 

 

U.i.: Arra kérem a mozaik azon olvasóit, akik jelen voltak, s releváns emlékeik vannak a programról, ne fogják vissza magukat. Írják meg és küldjék el a memovendég valamelyik címére.

 

 

 

h)   Mozaikszilánkok - 1969 Budapest

 

 

 

   Először a képzavart, szóképzavart kell magyaráznom. Ennek a résznek a témája a harmadik félévbeli egyhetes tanulmányi kirándulás. Idő: 1969 novemberének eleje, hely: Budapest összes könyvtára, múzeuma és színháza. A szókép-zavar oka pedig, hogy ezúttal nem tudok kerek, lezárt eseménysort felidézni, amik vannak, azok olyanok, mintha egy mozaik szilánkokra tört volna. Íme.

 

   A szállásunk a Dózsa György út végén már ismerős volt nekem, egy középiskolai kirándulásunkról Földesi osztályfőnökkel. A kis szobák, mintha egy hajó kabinjai lennének. Ekkor még nem volt kabin-élményem, később lett, amikor a geóban felajánlottak egy szakszervezeti al-dunai hajóutat. Kíváncsi vagyok, megvan-e még az épület, s mi lett belőle.

 

   Egyszer gyalog mentünk át talán a Margit-hídon?

 

   A Nemzeti Múzeumban, vagy talán az akkor még ott nyomorgó Széchényi Könyvtárban kaptunk egy példányt a Nemzeti dal hasonmásából, ma is megvan, kb. háromórás kereséssel meg is találnám. (Hiába vagyok több, mint két éve nyugg-díjas, még feltáratlan a kézirattár, csak időnként végzek benne kampányszerűen célkutatást.)

 

   Kovács Sanyival elköltöttünk egy ebédet a Gundel étteremben, kétszemélyes Gundel-tál volt. Nekem nagy élmény, ennyire úri helyen még nem ettem. Három vagy négy pincér is közreműködött a kiszolgálásunkban. Ekkor láttam először, hogy damasztszalvéta alatt kell átnyújtani a számlát. Az összegre is emlékszem: 91 Ft, borravalóstul kerek százas. Kifele menet amíg  a kabátunkat felvettük, hallottuk magunk mögött, amint a portás pénzt csörget a markában. Mi pedig mintha süketek lettünk volna.

 

   Minden este (vagy csak majdnem) színházba mentünk, hiszen ebben a félévben dráma- és filmesztétikát tanultunk. Öt előadás jut eszembe, a sorrendjükre sajnos-sajnos nem emlékszem, de nem is fontos. Egy szempontból mégis, mert az ideiglenes Nemzetiben a Hevesi téren kétszer voltunk, másodszor egy partizánakció keretében. Akkor ezzel kezdem. Az első nemzetis valami amerikai darab volt, Miller vagy Steinbeck - holnap biztos eszembe jut.  (A valamikori „holnapon” eszembe jutott, a cím: Bűnbeesét után.) Kálmán György és Váradi Hédi volt a két főszereplő. (Kálmán Györgyöt korábban is láttam, azon a középiskolain a Lear királyban volt a bolond. De az még a Blahán volt, az utolsó előtti évadban. Ma sajnálom, hogy annyira eltűnt a köztudatból.) Ekkor szerveződtünk meg néhányan, hogy veszni hagyjuk egy nemtudommire szóló meglévő jegyünket csak azért, hogy láthassuk Gyurkó darabját. Szövegét talán ismertük, valamikor egy rádióközvetítését is felvettük Sanyi magnójával és az én sípoló Sport2 szovjet táskarádiómmal (már nem tudom, hogy színházi élmény előtt vagy után, mindenesetre vezetékes csatlakoztatásra nem volt mód, hangszóró-mikrofon kapcsolattal tudtuk rögzíteni. Paplanba csomagolva tettük a készülékeket az ágyneműtartóba, hogy valamennyire kiszűrjük a külső zajokat). Ugye nem kell mondanom, hogy a Szerelmem Elektráról van szó És szerencsénk volt, kaptunk rá jegyet. .A harmadik a Harmadik, a III. Richárd a Madáchban Gábor Miklóssal. A negyedik az akkori Irodalmi Színpadon egy kétrészes oratorikus játék, Jancsó Adrienn, Keres Emil és (nem jut eszembe, majd holnap) Illyés-Déry: Szembenézni - Az éden elvesztése (vagy fordítva). Végül az ötödik az első, mert ez máig a legnagyobb élményem ebből a sorból. Pesti Színház, Gogol: Egy őrült naplója, Darvas Iván. Később szerencsém volt megvenni az NPI által kiadott kötetet a rendezői példánnyal, rajzokkal fényképekkel. Ennyi estre emlékszem, ha valami kimaradt, szóljatok.

 

   Érdekes, hogy a nappali programokra alig emlékszem. Biztos voltunk az OMKDK-ban is, vagy ott már geós koromban jártam többször, csak visszavetítem, de a Nemzeti Múzeumban és a Szépművészetiben biztosan voltunk. És kulturgunyhó, egybe se mentünk el? A Széchényiben megcsodáltam egy lyukszalagos írógépet. Ja, a Várban is voltunk, a Budapesti Történeti Múzeumban, a galéria akkor még a kúriában volt. Ugye?

 

   Végül az utolsó délután, amikor néhány órán át a magunk urai lehettünk. Volt valami elképzelésem, de akadályba ütközött, ezért elmulattam a még meglévő közlekedési jegyeimet. Azt játszottam, hogy találomra felültem egy járatra, valahol leszálltam, mentem egy-két utcát és megint elölről (ahogy Karinthy is írja). Így találtam magam egyszer csak a Markó utcában, onnan gyorsan mentem tovább. El akartam tévedni, de nem sikerült.

 

  

 

       i) Mikulások

 

   1969. A felettünk lévő évfolyam a Csárdáskirálynőt választotta  a felső tízezer és az alsó tízmillió elkülönülésének bemutatására. Szakály Pisti mint Honthy Hanna énekelve lépdelt le valamilyen lépcsősoron.

 

            Az évfolyamunk – kiknek az ötlete és szövegalkotói kreativitása eredményeként, már nem tudom,  de talán előbb-utóbb vállalják – Madách és Karinthy  nyomán villantotta fel néhány jelenetben, azaz színben A népművelő tragédiájá-t. Ádi trikóban (Pörös Géza) már a függöny résén kitekintve is nagy sikert aratott. A kezdő mondat talán a „Sehol egy kulturgunyhó” volt,  a záró pedig a „Mindenütt csak kulturgunyhót látok”.  A tudatmódosítás egyik eszköze mintha valami katalóguscédulából készült főzet lett volna. Évi szerepét Szabó Marcsi alakította. „Ah, élni mily édesz, élni mily szép”. Csider Sanyi mint Direkt Úr tompaszögben megdőlve és egy széket maga után vonszolva vonult be a színpad közepére, majd  felállva rá (proxemika) beszélt. Ő írta  ezt is nemrég egyik levelében,  s azt, hogy emlékszik   „a paradicsom az paradicsom” axiomatikus kijelentésére. (Nem tudom, hogy korábban, vagy később vált-e ismertté a híres szállóige: A krumplileves legyen krumplileves.) Kutschera Éva lidércként, vagy tündérként táncolt végig a színpadon, s közben a „Babám, az ajtót jól belakatold” c. dalt énekelte. Valamelyik szereplő azt kérdezte: „Ad-e az Úr a válaszainkra kérdéseket, vagy nem ad az Úr a válaszainkra kérdéseket ?”

 

         (A 2012-es, soron kívüli találkozóra Marcsi hozott négy képet erről az előadásról. A honlapon van.  Géza írását illusztrálja.)

 

 

 

1970. Ekkor az évfolyam – valamilyen rejtélyes okból  - távol tartotta magát a dísztermi közös produkciótól. Megtaláltam azonban azt a néhány oldalas gépelt forgatókönyvet, ami  A játszma vége egy jelenetét tartalmazza. Alább olvasható,(majd a CD-n, ha lesz CD, most azonban a memotanul rovatban),  látszanak a szereposztásra utaló, kézzel írt megjegyzések is.  Ezt felolvasószínpad-szerű előadásban talán a második, vagy harmadik emeleti folyosón csak magunknak mutattuk be. Úgy rémlik, Kutschera  Éva, Géza és Kovács Sándor mellett én voltam a negyedik szereplő.

 

     A mikuláslányoktól pedig Gyula bátyánk egy műanyag  játékkardot  kapott, amivel  a négy égtáj felé fordulva szabályos tisztelgő koreográfiát produkált.

 

 

 

j)      Diákkörök

 

 

 

       (A szerző éppen elnököl)

 

- Nem tudják, de teszik. /Marx/

 

      Mi lehet a nyitó gondolata annak a mozaiknak, amelyben a diákkörökhöz kapcsolódó emlékeimet próbálom megidézni. A mottó nem véletlen. Egyrészt most itt van melletem egy kötet, jó vaskos,  amelyben olvasható. Lukács György: Az esztétikum sajátossága, első kötet eleje, a második ajánlás. A könyv 1969-ben jelent meg, akkor 200 forintba került (félhavi ösztöndíj), előjegyzésre hoztak belőle két példányt, mert a másik Kovács Sándoré .Azóta iscsak beleolvasgattam, elejétől végéig egyszer sem. A négy szó pedig úgy kötődik a három betűhöz  (TDK) , hogy 1970 tavaszán Nagy Árpádné ezt diktálta a tavaszi jubileumi ülésszak diákkori szekcióinak megnyitójára szánt beszéd első mondataként.A rejtélyes szörnyszülött utóbbi mondat felodása később következik.

 

     A mottó több szhelyi próbálkozásunkra lehet igaz, azokra a tevékenységekre, amelyeket elődeinktől vettünk át, mint pl a filmklub, filmkészítés (Lencz Gézának hívták a veteránt?), falujárás, klubvezetés, s természetesen a tudományosnak nevezett diákkörök. Úgy sejtem, hogy ez utóbbi nem volt egyértelműen népszerü a tanáraink körében, valamilyen ellenállást le kellett győzni. Szalai László igazgató azért is támogathatta, mert felismerte benne a lehetőséget az iskola rangjának emelésében. Ezt nyíltan meg is fogalmazta egyszer, amikor a KISZ aktivistáit hívta magához, segítségüket kérve az említett konferencia sikeres megrendezéséhez.

 

      Novák Jóska írása már korábban megjelent a Jelentkezünk-ben Diákkör vagy diákkörök címmel, amiben,   ha jól emlékszem,  arról is szó van a szerveződés kereteinek taglalása mellett, hogy színvonalas teljesítmény, jó dolgozat akkor jöhet létre, ha a munka nem kampányszerű. És valóban: azok a szekciók voltak a sikeresek, amelyek valamilyen közösséggé váltak, rendszeresen találkoztak, az egyéni munka mellett közös feladatba is kezdtek. Ilyen volt az esztétika szekció értékfelmérője, a gencsi népművelési gyakorlat kérdőíveinek a feldolgozása. 1970 áprilisában is jól játszottuk a szerepünket, több szekcióra  való előadás termelődött. Ehhez kellet - volna - méltó bevezető és összekötő szöveget kreálnom, s ehhez diktálta Ági asszony a mottót is.

 

     1970-re öt szekció vált életképessé. Az esztétika, könyvtáros, marxista, szociálpszichológia és a pedagógia. Még valamilyen önkéntes képzést is próbáltam összehozni, három előadásból, az anyaggyűjtés, feldolgozás és megfogalmazás hármasságára építve. Rosszul szerveztem meg, nem volt eredményes. Békefi Antal a népdalgyűjtő élményeit mesélgette, a második rész előadójára nem is emlékszem  (talán Cs. Nagy lehetett), végül Palkó István már csak néhányunknak beszélt a semmiről.

 

Azért – ha nem ciki – az még idetartozik, hogy a marxista szekció, Papp Feri vezetésével ebben a programsorozatban egy kollégiumi politikai vetélkedőt szervezett, ami a maga nemében profi volt.

 

 Megtaláltam a IV. Intézeti Napok keretében szervezett ifjúsági rendezvények forgatókönyvét.

 

Két eseményt tartalmaz:

 

    - Házi TDK-ülés, 1970. április 21. 14 óra. 34-es terem.     Hivatalból nekem kellett konferálnom. 18 közreműködő volt,  évfolyamunkból a következők  (azaz a résztvevőknek épp a fele):

 

                     Schall Bernadett - Horváth Miklós - Nagy Gáspár - Pörös Géza: Egy    művelődésszociológiai vizsgálatról. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

        Kovács Sándor: Sopron kulturális életéről.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mlakár Erzsébet és Nádori Erzsébet

 

                könyvtártudományi kutatásokról.                                                          

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Polák István a gencsapáti felmérésről.

 

 

 

 

 

 

 

Vajna Pál a Somogy megyei intézményhálózat fejlődéstörténetéről.

 

 

 

- Az intézeti szakmai és irodalmi pályázatok értékelése, díjátadás április 22. 18 óra,   I. emeleti csarnok.

 

 

 

     Kitérő:  A felületes könyvtárnyik esete a dokumentációval

 

   Hol volt, hol nem volt, még a sűrű sötét Bajor Nagy Ernőn is túl, de az Erdei Grúzon innen, volt egyszer egy iskola a Megint partján. Itten leendő pedagógnyikokat és pedagógnyicákat, könyvtárnyicákat és könyvtárnyikokat képeztek-faragtak, valamint ez utóbbiak személyében még népnevellőnyicákat és  -nyikokat is. Víg élet folyt a Megint két partján, mert a másikon a kollégiom volt.

 

   A deák urok és úrhölgyek nagy jó dolgukban azt találták ki, hogy múlassák az időt néha egy kis tudományoskodással is, vagyis barkácsoljanak egy intézeti tédekát. Meg is történt ez, a paidagógoszaik nagy többségének fanyar örömére. Mert ők  úgy voltak ezzel, mint az ismert Karinthy-paródiában, a Herczeg Ferenc-esben a Nemzet Széchenyivel. Az előbbi nehezen viselte, hogy az utóbbi nem hagyja tespedni, folyton rázza. Ment is mindig a Nemzet, panaszkodni a nádorhoz. No, így lehettek azok a bizonyos paidagógoszok is, nem szerették, ha rázzák üket. Ükelméket. Pedig egy ilyen tédekázás azért jár némi nemű erőkifejtéssel. De ellenkezni nemigen akartak, mert Aszalai Főnökük magáévá tette az écát, s elvárta a buzgalmat. Ez az Aszalai Főnök egy messzire látó ember volt, éles szemével észrevette, hogy jól jöhet még valamikor ez a dekázás. (Mint tudjuk, meg is fogalmazta egy fiatal-os együttléten, kedélyes pezsgőzgetés közepette, hogyaszongya: a rangért formálisan is meg kell küzdeni. Arra értette, a hetedik évtized fordulóján tartott és éppen jubileumi házi tudományoskodó intézeti napokra készítve fel a fiataljait, hogy egy fokkal feljebb kellene tuszkolnia iskoláját a honi presztizslépcsőn.)

 

   De immár, ennyi bőfecs után térjünk vissza a címhez. A tédeka terebélyesedni kezdett, fakultásokat, azaz sectio-kat hozott létre, ennek örömére még a kiszfiúk szervezete is létrehozott neki egy külön posztot. A vezetőségében, nem az alapszerve, hanem a csúcsszerve vezetőségében. Hát itt kapott szerepet (a szó szoros értelmében úgy kapta egy akkori baráti kézből) ez a bizonyos leendő könyvtárnyik. Tetszett neki a dolog, hiszen – bár ez ekkor még nem tudatosult benne, de későbbi életében lépten-nyomon tetten érhető – alapjában kalandvágyó, sok mindennel próbálkozó szerzet volt. Ma úgy mondanám, hogy szerette a kihívásokat. S ha már posztot adott neki a sors, látta a vele járó teendőket is. Vagyis egyrészt erjeszteni,  terjeszteni a dekázási tevékenységet, felkelteni iránta a vágyat, másrészt minél tartalmasabbá, hatékonyabbá tenni ezt a T-dekázást. Ezért pl. segített tagokat találni a sectiokhoz, s egyszer még egy három részből álló kurzust is gründolt. Ezek a tédekázás anyagainak a gyűjtögetésében, feldolgozásában és késztermékké alakításában segítették (volna) a résztvevőket. Töredelmesen be kell ismerni, hogy a három szeánsz eléggé rögtönzősre sikeredett. Pedig három nagyágyút nyert meg hozzá Süveges, Csékis és Petkó paidagogoszok személyében.

 

   A címhez pedig úgy fogunk, -  lassan-lassan eme mozaik végéhez közeledve -, odaérni, hogy az lett a kényszerképzete ennek a leendő nyiknak, hogy a közösség elé kell állnia. Hiszen a dekázásban a leendő pedagógnyikok és –nyicák tényleges arányukhoz viszonyítva jóval kisebb létszámban vállaltak szerepet. Ezért gondolhatta azt  a nyik, hogy meghirdet egy kis klubprogramot, mégpedig A pedagógiai dokumentáció címmel. Félig laikusként konzultálnia kellett volna a saját sectio-ja vezetőjével, bizonyos Hegedűsnével. De a címadásban vezette a tömörségre való törekvés is, a fenenagy mellény mellett, pedig a helyes témamegjelölés ez lett volna: Tájékozódás a pedagógiai szakirodalomban. Mert tényleg erről adott valamilyen képet, becipelve a klubba lexikonokat, monográfiákat, bibliográfiákat, folyóiratokat, ETO-táblázatokat,  éppen csak a katalógusfiókákat hagyta békén. Mindezek ellenére azért némi  érdeklődést tudott kelteni a programhoz.

 

    A kisebb meglepetés a következő napok egyikén érte, amikor megtudta, hogy a klubtáblára kiírt program szemet szúrt egy másik paidagógosznak, aki másodállásban alanyi költő is volt. De főhivatásúként ő tanította a leendő nyikoknak az apparátust. És ő tudta, hogy a dokumentáció szakterminus mindannak az előzményét takarja, ami a korábbi héten a klubban zajlott. Ezért aztán a leendő könyvtárnyik, kerülő úton, kapott egy kis fejmosást egy másik sectio-főnöktől, Bolsaja Agátától. (A történeti hitelességhez az is hozzátartozik, hogy Agata asszony neheztelhetett, amiért ez a nyik a tédekázásról írott cikkecskéjében - ami a "Zizegünk" c. iskolai kiadványban jelent meg - csak a Józsi Deákot emlegette mint szellemi atyát, elfelejtette odatenni szellemi anyaként  magát Agatát. Hiszen ezt A. asszony szóvá is tette. Ennek a mellőzésnek azért volt két komoly oka. Az egyik az, hogy Józsi Deák  írt korábban egy cikkecskét arról, hogy hol dekázzunk. Körben vagy körökben? Agata Asszony meg nem írt. A másik, hogy – ha fel is merülhetett benne a gondolat, ezt ugye már a múló idő jótékony homályba vonta -,  képzavarnak, sőt inszinuációnak érezhette az ilyesféle párosítgatást.)  De a mosás hatására levonta a tanulságot: a kovács hagyja békén a hályogot.

 

   Utószó: levonta-levonta,  mégis az elkövetkező évtizedekben többször lett hasonlóan  botcsinálta.

 

 

 

k)    Jelentkezünk

 

   Bevezetőként a szó többértelműségére irányítom rá az olvasók  figyelmét. Először tapintatos célzásként a tagokét. A nemrég elküldött néhány levelemre semmilyen reakciót nem tapasztaltam. Azoknak küldtem, akik nem szerepelnek az email-listán. Azaz  egyet mégis. Az egyik szombathelyi levelet figyelmetlenségből rosszul címeztem. Udvariasak voltak, mert „címzett ismeretlen” megjelöléssel visszaküldték. De azokra is gondolok, akik már több körlevelet kaptak.

 

A szó igazából az intézeti kiadványt akarja jelenteni. Jó cím volt, már csak azért is, mert mindkét felvételimen vettem egyet-egyet. Ugye, ezzel is jelentkeztem. Az egyik még megvan. Azonban a későbbiekben nem voltam ennyire buzgó. Most kell majd kísérletet tennem annak felderítésére, hogy a három évünk alatt hány példány is jelent meg, s mi volt az értékes  számok értékes tartalma.  Ha sikerül, talán készítek róla egy kis áttekintést. Arra emlékszem, hogy az egyik mellékletében benne van a március 15-i műsorunk. Memoáromban írtam róla, hogy az  aktív időszakomban kétszer felhasználtam.

 

    Távoli megfigyelőként azért tanulmányaim alatt is tapasztalhattam az egyes számok tartalmának alakulása körüli eseményeket. Rémlik, hogy voltak nyílt szerkesztőségi megbeszélések. Nem voltam érdekelt se, érintett se, ezért egyiken sem voltam ott.  Az egyik számnak azonban önkéntes és önzetlen korrektora lehettem Nagy Gáspár révén.

 

    S itt kell egy kitérőt is tennem. Valamikor már valakinek célozgattam egy film forgatására, aminek Lencz Géza veterán volt a „főhőse”,  az egyik múzeum a szponzora, s a szatmári forgatócsoport tagjai a készítők. Érdekelt a dolog, s karácsonyfát tartani én is többször velük mentem. Jártunk a bácsi lakásán, a levéltárban, a nyomdában (mert G. bácsi nyomdász volt), s a veteránklubban. A nyomda nagyon emlékezetes ma is, ólomöntésű szedőgépet láttunk működés közben, s P. Gyuri beleszeretett az egyik mozgó alkatrészbe. Egy kis darab selejtes sort haza is vittem.

 

 

 

A korrektorkodás kezdetén meg kellett tanulnunk a speciális jeleket, amikkel a kutyanyelveken a felfedezett hibákat jelölnünk kellett. A levonatokat részletekben kaptuk, néhány napon belül teljesítettük is a vállalásunkat, volt olyan oldal, aminek többször is nekifutottunk.  Gáspárról egy másik közös akciónk is felrémlik most hirtelen. Talán a második év vége  lehetett, amikor közreműködtünk az iskolai könyvtár állományellenőrzésében, kb.  két hétig. A Béke mozi melletti fiúkollégiumba kellett költöznünk, mert ekkor volt a városban egy súlyemelő Európa-bajnokság, s az iskola kiadta a kollégiumot a versenyzőknek. Az egyik délutáni versenyt meg is néztük. Rémlik, hogy a haszonból az intézet az egyik kollégiumi szinten heverőkre cserélte a klassz vaságyakat.

 

 

 

 

 

  

 

       Ennek a mozaiknak a nagyon rejtett igazi célja az, hogy további emlékeket ébresszen, s talán a verbális megjelenítésére  is ösztönözze azokat a tagokat, akik alkotó közreműködői voltak a kiadványnak.

 

l)    Határközeli kaland

 

     Ma, 2014.jan.7-én láttam egy beszámolót a vaol.hu-n, a Vas Népe internetes változatán. Egy dokumentumfilm kőszegi vetítéséről szól, ami a Vár Művelődési Központ lovagtermében nagy  érdeklődést váltott ki. Nem csoda, hiszen az Erdélyi János által készített kétrészes mű címe: A nyomsávon. Aztán még délelőtt végignéztem a két részt. Szerencsére megtalálható a YouTube-on. Személyes tapasztalataim és emlékeim teljes mértékben hitelesítették az egyébként mások, a nem határsávban éltek és a 30 év alattiak számára bizonyára megdöbbentő és újszerű témafeldolgozást. Egyik mozaikomban – az első, Velemi túráról szólóban – már idéztem is  hasonló diákkori emlékeimből.

 

    A film azonban előhívott egy másik epizódot is. Ez egy 1970-es tavaszi vasárnap délutáni történet. Talán április közepén, második felében lehetett, hogy Toronyban, a frissen átadott klubkönyvtárban valamilyen irodalmi színpadi összejövetel volt. Én ebéd után indultam volna el, hogy valamilyen érdekeltségem miatt a műsorsorozat közepére-végére oda tudjak érni. De a buszmenetrendet nem néztem meg korábban, így csak az induláskor derült ki, hogy egy órát kellene várnom. Szép napos idő volt, elindultam tehát gyalog. Jó tempóban haladtam, ezért aztán nem egyenesen a közelebbi falu felé mentem, hanem az elágazásnál jobbra térve Búcsú felé vettem az irányt. Nézelődtem, elgondolkodhattam, s ezért amire a faluba értem, már elment az a busz, ami Torony érintésével érkezett oda, s amivel a két falu közötti utat akartam megtenni. Nem késtem sokat, hiszen láttam a Szombathelyről érkező és szétszéledő utasokat.

 

   Mivel a buszt már nem láttam, megszólítottam az egyik felém közeledő fiút, aki megerősítette, hogy igen,  pár perce ment el a buszom. Kicsit furcsa kinézetű srác volt, de nem gondoltam, hogy rövidesen viszontlátom. Elindultam ugyanis gyalog a busz nyomán Búcsúból Torony felé. Alig értem ki a falu hosszú főutcájából, pár száz méter után egy katonai dzsip fékezett mellettem, amiben a két határőr mellett ott ült a gülüszemű fiú is. A katonák kiszálltak, s az egyik az igazolványomat kérte. Gyanús lehettem a fekete műbőr kabátomban. Kérdezősködésére elmondtam, miért és hova megyek, s hogy lekéstem a buszt. Erre jött a betanult szabványszöveg: „Mivel úticélját elfogadhatóan megindokolni nem tudja, előállítom a határőr őrsre.” Beültettek, s vittek a falu szélén lévő kis laktanyába.

 

    Délutáni álmából ébresztettek egy tisztet, a pontos rendfokozatára nem emlékszem, de minimum őrnagy volt, aranyos váll-lappal. Kicsit ziláltan jött elő, de ő is a céljaimról érdeklődött. Előbb azonban rámförmedt, hogy miért nem álltam fel, amikor megjelent. Még egyszer elmondtam mindent. De csak akkor hitt nekem, amikor egy nevet is tudtam mondani, a megyei könyvtárból nem sokkal korábban odakerült Kozmánéét. Csak ekkor intett, hogy elmehetek. Én pedig, nem is tudom, hogy milyen sértettségből vagy dacból, de azt mondtam, hogy nem magamtól jöttem ide, legalább addig vigyenek vissza, ahol felvettek. A tiszt kiadta a parancsot, s indultunk visszafelé. Útközben a katonák sajnálkoztak, hogy milyen kár. Milyen kár, hogy nem kém vagy határsértő, esetleg disszidens vagyok, mert már számítottak egy kis jutalomszabadságra. De azért rendesek voltak,  elvittek egészen Toronyig.

 

 

 

 

 

 

 

m)  Cigisdobozok

 

Kezd körvonalazódni a saját fejezetem: emlékmorzsák halmaza. Most még csak én bírok hőse lenni, A következő mozaik témája a dohányzás. Azért is, mert hamarosan télen-nyáron-esőben-hóban-rekkenőben mehet ki mindenki a szabadba a közintézményekben. Jó most nyugdíjasnak lenni, hiszen a tízperces szünetekben hogyan pipáznék? Az utóbbi néhány évben - nem túl sokat - de mégis. S innen jutok el ahhoz a diákkori mániámhoz, ami a cigisdobozok kidekorálásában nyilvánult meg. Csak teli, vagy félig tele dobozokkal foglalkoztam. A jelkészlet hamar kialakult: halálfej, alatta a keresztbe tett csontok, a másik oldalon a szöveg: 1 szál cigi = 1 szög a (ikon: koporsó)-dba, s a keskenyebb oldalakon a négy nyelven olvasható felszólítás. Miért csináltam? Az okokat, vagy inkább a célokat keresve ma több válaszom van. Apám erős dohányos volt. Komolyan gondoltam. Provokáltam, figyeltem a reakciókat. Figyelmet akartam kelteni, karakteres vonást rajzolni a rólam alakuló képre.

 

A mániának egy megdöbbentő és megható fejleményével 970 tavaszán, a születésnapom környékén találkoztam. Ebben a félévben a koll. földszintjén lakva egyik délben az ágyamon több tucat üres cigisdobozt találtam, mellettük egy lapon a következő szöveg: Most aztán népművelhetsz. M I. Ekkor jöttem rá, hogy hetek óta miért kapták el előlem néhányan a megjelölésre kiszemelt dobozokat. Közhelyesen fogalmazva. a földbe gyökerezett a lábam, elállt a lélegzetem, rögtön értettem a betűk kettős utalását. Aztán ahogy megtaláltam a kibúvót (üres dobozokra miért írnék), ugyanúgy átéreztem a gyűjtés rejtett céljának az anakronizmusát.

 

 

 

n)   Magánmítosz

 

       A múlt erdejében kószálva azt veszem észre, hogy egyik emlék segít felidézni a másikat, és ez néha a tapintatra, békére törekvés ellen hat. Egy ilyen emléksor következik. Az ötödik félév vége felé, talán december elején az utolsó évfolyam-megbeszélésre került sor. Fel akartak készíteni bennünket a kétrészes gyakorlati félévre és az államvizsgára. Ennek keretében egyik tanárnőnk nem tudott ellenállni a kísértésnek, és megdorgálta a társaságot, amiért az előző hetekben az átlagosnál is jobban kerülte az órákat. Azt vettem észre, hogy "valaki" felemeli a kezemet, és felszólításra elmondom, ez nem érvényes minden tárgyra. Mert a korábbi félévekben is, s az utolsóban is voltak olyan előadások, amelyeken mindenki ott volt, a szemináriumok többségén szintén. Vagyis a jelenlét egyúttal értékítélet is. A tanárnő váratlanul reagált, megbízott bennünket - tulajdonképpen a tanulmányaink végén - hogy fogalmazzuk meg, foglaljuk írásba a véleményünket, engem pedig ennek megszervezésével.

 

      A feladatot komolyan vettük,  talán még örültünk is, hiszen a félévek során érzelmileg is elköteleződtünk, mindegyikünknek volt egy nagy betűje Gróf Ervin listáján, szerettünk volna képességeink szerint jobbítani. Kis munkacsoportok jöttek létre, amelyek közös véleményt fogalmaztak meg az egyes tantárgyakról vagy hiányzó témákról. Ezeket Kovács Sándorral összegeztük, Walaki pedig egy tételmondatokból álló hosszú kérdéssort tett hozzá. Amikor kész lett, vittük az igazgatóságra, Szalay úr éppen szokásos pesti programon volt,  a titkárnőnek adtuk át. Ez már az utolsó szorgalmi héten lehetett. Nem voltam elég előrelátó, biztosan nincs másodpéldányom.

 

      A vizsgaidőszak előtti utolsó szombat este a lépcsőn ülve magányosan hallgattam zenekarunk búcsúprodukcióját, amikor jött Sándor a kollégiumból, mert mennünk kellett Direkt úrhoz. Ott találtuk Gyuszi bácsit is. Szalay úr értetlenül kérte számon, mi történt már megint, amíg ő nem volt otthon. Mi elmondtuk az előzményeket, s azt, hogy megbízást teljesítettünk.

 

 Erre Sz. odafordult Gy.-hoz: de hát Gyuszikám, ezt nem mondtad. Az egyik utolsó vizsgámon pedig az elégséges jegy mellé a következő megjegyzést kaptam: nem elég tudományosnak tűnő módon kritizálni, fel is kell készülni a vizsgára.

 

      Van az akciónak egy késői, időzített és rejtett folytatása is. Az ötévenkénti találkozókon - főként az utóbbiakon - éreztem a megszólalásainkban valamilyen folyamatos változást egyrészt diákkorunk megítélésében, másrészt a jelenlévő tanáraink irántitiszteletünk megfogalmazásában. Benne volt ebben az idő múlása, hiszen most már idősebbek vagyunk,  mint tanáraink voltak akkoriban - ezt legutóbb Csíder Sanyi tudatosította bennünk. Benne volt az a belátás, hogy a hőskor, a járatlan út taposása bizony nehézségeket is jelentett. Hiszen mi voltunk a hetedik évfolyam, s az már más dolog, hogy talán egyúttal az utolsó előtti előtti is.  (Mint a békeév Fonográféknál.)  Ezért talán nem veszi rossz néven Pali, ha most ideidézem szellemét. Vépen kezdte pedzegetni tíz éve, hogy azért nem volt minden olyan szép, mint amilyennek utólag bemutatjuk. Ekkor még nem gondoltam végig az előbbieket, nem is irritált annyira (főleg a magánmítosz részeseként), öt évvel később tettem helyre magamban.

 

 A fehérvári állomáson a beérkező vonat ablakából Marcsi kiabált rám. s aztán Szombathelyig  ez is eszembe jutott. Arra jöttem rá, s ezt mondtam el neki, hogy az idő múlásával értékítéletünk is változik, s ahogy nem jó, ha a húszéves fiatal bölcs öregként szemléli a világot, ugyanúgy lehet disszonáns, ha korosodva nem tudunk vagy nem akarunk változtatni a véleményünkön.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

• o)     Két filmnapok egybemosva
•  Ez így többszörösen helytelen. Szintaktikailag is, szemantikailag is. (Pfuj!) Arról lenne szó, hogy valahogy eszembe jutottak. Valahogy úgy, hogy ígérvényem van filmnapos témájú képekre, remélem, hogy hamar ideérnek (ez üzenet!). Vannak róluk kiadványaim, de most nem kutatok utánuk. Talán 67-ben lehetett az első, után mintha egy év kimaradt volna, s 70-ben a harmadik. Arra már nagyon emlékszünk, hiszen Sára még a koll. földszintjén is elidőzött néhány órát, akkor mondta délután, hogy reggel indult Erdélyből az Ítélet forgatásáról a kis bogarával (nem nő, autó). Ugye busszal mentünk Kőszegre a vetítésekre, mert amúgy is dúlt köreinkben a filmkultúra. És a 70-esről egy lényegtelen komikus epizód, talán Erdélyi Mária nem veszi sértésnek. Bokodi Béla az MTV akkori katasztrófa-riportere (úgy is igaz, hogy ténykedése, úgy is, hogy reszortja volt a k.) az egyik díj átadására Erdélyi Bélát, a megyei tanács elnökhelyettesét kérte a lovagterem színpadára, de elnökként konferálta. Én vártam, hogy mi történik, tudtam(tudtuk), hogy az egyik Béla előléptette a másikat. Azért is tudtam, mert két évvel korábban az érettségi bizottság elnöke volt. Ahogy a pódiumra lépett, első halk mondata az volt: csak elnökhelyettes. Mire Bokodi a maga biztos, magabiztos stílusában jó hangosan bele a mikrofonba: nem baj, Béla bátyám, ami késik, az nem múlik. Egy év múlva az érintett már helyettes sem volt. Azóta nekem az "ami késik" inkább ezt jelenti.

 

 

 

A következő, a 71-es még emlékezetesebb. Ekkor ugyanis a második két hónapot, a népművelési gyakorlatot a kőszegi Jurisich Vár Művelődési Központban töltöttem. A május végi program előkészítésébe is, lebonyolításába is bevontak, Milos Lacival, aki a két előadó egyike volt, jártuk az iskolákat közönséget szervezni.

 

A napok idején pedig az operatív stáb asztalsorának szélén kellett lennem, én osztogathattam a VIP vendégeknek az ingyenes étkezési tiketteket. Én is kaptam, s így ülhettünk egyszer egy vacsorán négyen (Gáspár, Géza és a középső húgom) a Kulacs étteremben. Kezet foghattam Tamási Eszter férjével, de utána a mosdóba kellett mennem, mert annyira pacsulis lett. Aztán Sára, de ez egy másik bekezdé

 

   Ebben az évben a képzősök közül többen a velemi táborban laktak, mert onnan rendszeres buszközlekedés volt a programokra. Én meg az utolsó menetrend szerintivel haza. Kivétel az utolsó este,amikor egy nagyobb társaság megilletődött tagjaiként a várpresszóban ültünk sokáig. Arra készültünk, hogy az utolsó busszal megyünk Velembe. Aztán úgy alakult, hogy négyünket Sára magával hívott a Struccba, mondván, hogy ő is oda megy, majd elvisz bennünket. Hát, nem értünk oda. Sára már a városban kicsit gyorsan hajtott, kint pedig nem ismervén és talán nem is eléggé figyelve az utat, a harmadik kanyart nem tudta teljesíteni, s az árok fala állította meg. Homályosak az emlékeim, biztos volt egy kis szünet a folyamatban, de amikor kiszálltunk, én természetemmel ellentétben durván káromkodtam. Orosz Ani ült elöl (ezeket a sorokat már csak nagyon magasról tudná olvasni), a szélvédő szilánkjai bizony megtámadták az arcát. Molnár Ani, Ibolya és én ültünk hátul, nekünk látszólag nem lett bajunk. Később derült ki, hogy M. Annának medencecsont-törése lett, hat hét kórház. Ibolyával visszaindultunk Kőszegre segítségért, a szélső házak egyikébe csengettünk be. Véletlenül abba a lakásba, ahol a városi műv.osztály vezetője lakott.  Közben a Velemből visszatérő busz felvette a két Annát, így őket a mentő előbb vitte be a szombathelyi kórházba, mint minket. Ez meg úgy derült ki, hogy ugyanaz a mentőautó vitt bennünket is második fordulóban.

 

   Sára megvárta a buszt, de nem szállt fel. Utólag derült ki, hogy órákra eltűnt, időt akarhatott nyerni az előnyösebb vérvizsgálat érdekében (hűha, ez egy félig nyilvános weblap, de talán már elévült, s erkölcsileg nem annyira kényes az ügy), ez meg úgy derült ki, hogy bennünket az osztályvezető a közeli rendőrségre vitt, s amíg a mentőre vártunk, hallottuk a riasztást is. Azt feltételezték ugyanis, hogy Sára annyira megijedt, hogy talán még disszidálni is megpróbál, ezért riasztották a határőrséget.

 

   Az acélkék bogár napokig látható volt a rendőrség mellett. Sárának ekkor egy francia ösztöndíj keretében Párizsba kellett volna utazni, természetesen ez ugrott az eljárás elhúzódása miatt. Gáspár utána azt mondta, hogy mi is hozzájárultunk a magyar filmművészet egyik gyöngyszemének létrejöttéhez. Mert a következő hónapokban készült el a Szindbád (tegnap volt az X-edik vetítése a tv-ben, most nem néztem), és Sára azért lett az operatőr, mert itthon volt.

 

Kétszer kellett tanúként vallomást tennem a kőszegi rendőrségen, egyszer már Szombathelyről utazva június közepén, ekkor Ibolyával együtt. És most CAVINTON. Percek óta gondolkodom, hogy hívják azt az operatőrt, aki Sárát vitte erre az akcióra Kőszegre, Jancsónak is volt többször társa, s még nem jutott eszembe. Megvan, a Kende. Szóval, amikor vége lett a jegyzőkönyvírásnak, s kiderült hogy Szombathelyre akarunk visszamenni, az egyik rendőrtiszt mondta, hogy ők is onnan jöttek, s visszavisznek bennünket Ibolyával. Kende is felajánlotta. S ahogy kimentünk az autókhoz, mindegyiknek nyitották a hátsó ajtaját. Mi pedig beültünk. A filmművészekhez.

 

 

 

C)   ÉLETKÉPEK  (a memoképek2 és a memotanul anyagából, feliratozás nélkül)

 

 

 ----------------------------------------------------------------------------------------------------------

B.2

 Csider Sándor

Varázshegedű

 

(válogatás a kötetből)

 

 

 

Szélkaroló

Pipacsfelhő

száll a földre,

vasút mellé

zöld töltésre,

 

árokpartra,

búzaföldre,

domboldalra,

zsenge rétre.

 

Szénszínű mag

hull a mélybe,

édes ölbe,

föld méhébe.

 

Piros felhő

év multával

magasba tör,

széllel szárnyal.

 

Nem ég küldi,

lentről kél fel,

szelet karol,

eget ölel.

 

 

Indulj el!

Hegyeken túl

palota,

vajon mit rejt

kapuja?

 

Kincseket vagy

kacatot?

Indulj el, tán

megtudod.

 

Ha szerencse

jár veled,

vágyott kincsed

megleled.

 

 

 

A palota kulcsa

Zárva a palota,

elveszett a kulcsa,

árva minden szoba,

padlás, kamra, konyha.

 

Keresd meg a kulcsot,

nyisd ki a lakatot,

minden díszes termét

napestig járhatod.

 

Ha megunod egyszer,

ezt a házat hagyd el,

zárd be a lakatot,

hajítsd el a kulcsot.

 

 

 

Ki virágot akar szedni

Ki virágot akar szedni,

tanuljon meg letérdelni,

alázattal meghajolni,

szirmaihoz szívből szólni.

 

Feladva gőg-magasságod,

szeresd a fűmagas világot!

Virágodat így megleled,

százszorszép lesz az életed.

 

 

 

Távol az utaktól

Ha erdőn az utat járod,

kerek marad a világod,

útitársad akad száz is,

megláthatod, amit más is.

 

Járt utaktól messze, távol

tündérleány dalol, táncol.

Aki mindent elhagy érte,

azé az ő hangja, szíve.

 

 

Üzen az ég

Üzen az ég éjjel-nappal,

szól hozzád szép madarakkal.

Ülj némán egy fa tövébe,

nézz magadba s fel az égre.

Eldalolják, mit kell tenned,

Teremtődnek mint felelj meg.

 

 

A katica hazája

Kis bogárnak, katicának

merre van a háza?

Mely levélen, bokorágon

várja haza párja?

 

Aranyportól izzó rétek

végtelenjét járja,

ahol nap süt, virág nyílik,

minden ház hazája.

 

 

                             

 

 

                                Fogd a kezem!

Megláttalak,

szeretlek.

Te is bátran

szeress meg!

 

Fogd a kezem,

vezetlek,

amerre hívsz,

követlek.

 

Világvégre

engedlek,

ha odaérsz,

keress meg!

 

 

A szélnek nincs hazája

Pipacs éled hajnal tájban,

hajladozik tűzruhában.

Tágas térben bűvöl, táncol,

piros inge légben lángol.

 

Szabad szél száll tüzes rétre,

illatoktól részegülve

kering, forog, száguld tovább,

széttép minden táncos ruhát.

 

Mámor múltán csendben ébred,

megpihen, majd újra éled,

felejti a rét világát,

táncot lejtő száz virágát.        

 

Szilaj szélnek nincs senkije,

nem simítja gyermek keze,

nem ül mellé fiú, leány,

riad tőle bogár, madár.

 

Lásd, a szélnek nincs családja,

vacsorával nincs ki várja.

Azt sem tudja, kije nincsen,

nem sétált még kéz a kézben.

 

Nem akar ő jót, se rosszat,

csak repülni napok hosszat,

mindegy neki, hegyre, völgyre,

felhőt gyűjt vagy űz el messze.

 

Itt átkozzák, amott áldják,

sírva küldik, sírva hívják,

égi, földi hazájában

száll, kering a szél hazátlan

 

 

 

 

Pipacsvilág  

Teste kóró,

pírja oda,

boldogságnak

hol a nyoma?

 

Elhagyta őt

a szerelem,

távol csábít,

más réteken.

 

Szirma helyén

könnycsepp, hagyja,

senki nincs, ki

lecsókolja.

 

Emlék a szél,

a nap, a hő,

minden titkos

vad szerető.

 

Miért táncolt?

Mért szeretett,

karolt, ölelt

forró eget?

 

Érdemes volt

szirmot nyitni?

Testét, lelkét

megmutatni?

 

Sírni sem tud,

könnye sincs már,

zsibbaszt, ringat

őszi határ.

 

Magok ülnek

szép hasában,

gömbölyödő

gubójában.

 

Minden kis szem

zizzen, rezdül,

tülekedik,

forog, perdül,

 

dalol, dobban,

dübög, feszül,

robban, repül,

földbe merül.

 

Virágban mag,

magban virág,

visszatér a

pipacsvilág.

 

 

Szélcsend

Szerelmes a szél a lányba,

kócos, ázott, pipacslányba.

Átkarolja, hozzá simul,

szellőruhát ölt a nagy úr.

 

Alig rezdül, óvja, védi,

botló bogártól is félti.

Szemén fátyol, sziromkendő,

világ urát rabul ejtő.

 

 

Ki jár most a hegyek csúcsán,

lankás völgyek szelíd útján?

Ki játszik zöld hullámokkal,

sivatagi homokdombbal?

 

Sziromtölcsér börtönében

szundikál a szél erőtlen.

Feltámad vagy meghal végleg?

Hívja, várja minden felleg.

 

Szélnek Mindenség a társa,

szűk neki egy virág ágya.

Üres már a pipacs öle,

messze jár a szeretője.

 

 

 

 

Csikóvágta

Piros ló a nap fia,

kék a hold leánya,

szép sörényű csikójuk

földi útját járja.

 

Tűz mozgatja izmait,

lelke csillagpára,

hegyet ugrik, folyót lép,

soha nem virágra.

 

 

 

 

Építs hidat!

Egymás mellett

áll két hegy:

Enyém-hegy és

Tiéd-hegy.

 

Másikéra

hogy juthatsz?

Építs hidat,

átfuthatsz.

 

Én építem

Tiedből,

te építed

Enyémből.

 

 

Bohóc hegedül

Bohóc hegedül

éjjeli utcán,

angyal kíséri

magányos útján.

 

Senki nem ébred?

Senki se hallja?

Bohóc és angyal

eljön-e újra?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

B.3

Kende Péter: Államiság a kommunizmus után. Pozsony, Kalligram, 2013. 407 p.  (Kende Péter válogatott művei)

Tartalom

Előszó    9

1. A pártállamtól a demokratikus köztársaság felé

1. fejezet –  Republikánus államszemlélet    15

2. fejezet – A demokráciára való áttérés államáról  34

3. fejezet – Kiegészítő megjegyzések a civil társadalomról  52

4. fejezet – Politikai közösség és nemzet  66

5. fejezet – A multikulturalizmusról  87

6. fejezet – Jogállamiság a kommunizmus utáni Kelet-Közép-Európában  95

7. fejezet – A kelet-európai új politikai elitek intézményi optimizmusa  107

8. fejezet – A parlamentáris demokrácia sebezhetősége  117

9. fejezet – Bevált-e a demokrácia Magyarországom?  140

10. fejezet – Miért nem sikerült a politikai rendszer konszolidációja 1989 után?   164

 

1. Etika és politika
2. fejezet – Van-e helye a politikában erkölcsnek?  205
3. fejezet – A demokratikus kormányzat erkölcsi felelőssége  217
4.  fejezet – Demokrácia és tekintély  230
5. fejezet – Szólásszabadság és emberi méltóság  246
6. fejezet – Erkölcsi fogódzópontok egy amorális világban  262
7. fejezet – A személyes integritás esélyei korrupciós viszonyok között  277

 

1. Liberalizmus a modern demokratikus köztársaságban
2. fejezet - A köztársasági eszme egyetemessége  297
3. fejezet – A respublika a magyar történelmi tudatban  338
4. fejezet – Kell-e a demokratikus köztársasághoz az istenek kegyelme?  353
5. fejezet – A szabadságelvű ember nyitottsága  362
6. fejezet – Isten, császár, paraszt … avagy a jogok bűvös háromszöge   374
7. fejezet – A liberális szemlélet republikánus kiigazításai   387
8. fejezet – A liberális eszmék elfogadottsága a mai Magyarországon  396

 

 

 

1. I.                  A pártállamtól a demokratikus köztársaság felé
2. 1.      fejezet Republikánus államszemlélet (1999)

 

Mi az állam – definíciós gondok               - evidencián, látszólagos evidencián                         - intézményesített hatalom, hatalmi struktúra            kényszerít  elgondolkodni

-         az együvé tartozás legáltalánosabb kerete

-         egy intézménynek, egy személyek fölötti entitásnak engedelmeskedünk

Mire szolgál az állam

     védelmet nyújt, s ennek fejében engedelmességet, szolgálatot, szolgáltatást vár el

     Két funkciója: a., regális (külpolitika, hadügy, rendészet törvényhozás, pénzverés. adószedés)

                                    b.,   modernkori  (oktatás, egészségügy, urbanizációs, gazdasági és szociális)

     A funkciók szintek szerinti elosztása

         szubszidialitás (mindent a lehető legalacsonyabb szinten eldönteni) „… a politikai hatalom némileg mindig szocialista” (23-24.)

         az igazságosság érvényesítése

Állam és politikai közösség

     Minden államban „ egy történelmileg kialakult közösség szerveződik meg.”(25.)

     nemzetállam – nemzeti közösség „együtt akar élni, együtt akar döntéseket hozni”(25.)

    királyi főhatalomból népszuverenitás

„a zsarnoki rendszerek bukásának végső okát is abban jelölhetjük eg, hogy nem tudtak vagy nem akartak eleget tenni az igazságosságra vonatkozó hallgatólagos társadalmi megegyezésnek.”(27.)

A demokratikus köztársaság

   két államforma: monarchia és respublika

              de ez a kettő csak formálisan tér el

              ma a választóvonal az alkotmányosság

              a republikánus demokratikus állam önkorlátozó (érdekegyeztetés)

              közszolgálat (közigazgatás, köztisztviselők)

              államtudat – azonosulás az államrenddel

1. 2.     fejezet A demokráciára való áttérés államáról (2000)

Nemzetállami szintű döntések az EU keretében – a kis államok mozgástere is kicsi

a., A kommunizmusból való kilábalás paradoxonai

- „képtelenség volt arra számítani, hogy az új demokratikus állam egyszerre lesz gyenge és erős: gyenge a maga intézményes korlátoltságában, de mégis erős, hogy gyorsan és eredményesen hajtsa végre a forradalmi átalakulást”(38.)

- de facto hatalmi gócok alakultak ki, amelyek nemcsak az adózás, de minden más szabályrendszer alól kibújtak, ezért itt az a paradoxon, hogy nem kevesebb, hanem több állam kellett volna

- a közérdek, a közjó mibenléte és mikéntje. Ez folyamatos társadalmi diskurzusban fogalmazódik meg, sőt, értelme szerint nem is maradhat változatlan, hanem állandóan újrafogalmazódik (41.)

   (A parlamentáris-demokratikus modell öt elve: szabadságjogok, politikai egyenlőség, jogállamiság, fékek és ellensúlyok, a választások szabadsága.) Ld. 8. fejezet.

-          a magyar társadalom elvileg igenli a parlamentáris intézményrendszert, d nem kedveli, sőt némileg megveti a működtetőit (42.)

   a „nemzettel” kapcsolatos tisztázatlanságok

-         a potenciális politikai közösség „társadalmilag”  szétszakadt, három (vagy négy) csoportra: a sikeresekre, a szocializmusból megörökölt viszonyok között élőkre (itt külön csoport lehet a mezőgazdasági termelőké) ás a leszakadókra. „ … a demokratikus akaratképződés az ezredforduló Magyarországán az ellehetetlenülés felé halad. Ha ugyanis a lehetséges ily mértékben eltér a normálisan elvárttól, akkor félő, hogy a politikai akaratképződés előbb-utóbb kiugrik az általa (mármint a lehetséges által) körülhatárolt pályáról, és az irracionalitás síkjára fordul át.” (43.)  KP itt a Torgyán-jelenséget említi, hogy ha a bohócot komolyan veszik, akkor ütött a populizmus órája

b., Reális-e az „erős, republikánus állam” követelménye

   A republikánus politikai közösség válsága nem elszigetelt magyar jelenség

   A „republikánus állam” azzal több a „működő állam”-nál (pl. a magyar államnál), hogy az államot a társadalom felé közelíti, és figyelmet szentel az összetartozástudatnak (P.I. – Hankiss definíciója)

Szükség lenne olyan, minimális, de lényegbeli egyetértésre, ami a köztársaság  berendezésére, a világban elfoglalt helyére, gazdasági és szociális irányultságára stb. vonatkozik (48.)

  „ … a látszólagos erőfitogtatások voltaképen gyengeséget hivatottak leplezni.”(49.)

(1994-1998 között a 72 %-os többség alig csinált valamit)

Mit jelent az erős állam pozitív értelemben?

-         határozott elképzelést a közérdekről

-         a szabályosan meghozott törvényeknek érvényt szereznek

-         tisztakezűség, korrupciómentesség

-         adófegyelem

-         a nemzeti érdekek erőteljes védelme

 

1. 3.     fejezet Kiegészítő megjegyzések a civil társadalomról (1998-2000)

A civil társadalom nem apolitikus (nem politikán kívüli és felüli)  - átfedés van

      a c.t. részügyek halmaza

Fogalomtörténeti áttekintés

„A kommunista és általában a diktatorikus államrendek egyik sajátossága, hogy felülről irányítani és minden részletében ellenőrizni akarják a társadalom egész életét.” (56.)

Kádár-kori legendák: tökéletes piacgazdaság, közvetlen demokrácia, az igazi szocializmus ill. az ezekről alkotott víziók.

Két lehetőség: - vagy a szabadságot és nyitottságot, a szervezeti lehetőségek sokféleségét tekintjük a „civil társadalom”-nak

-         „vagy pedig úgy különítjük el a ’politiká’-tól, hogy azt az alapzatot nevezzük meg vele, amelyet a – demokratikusan felépülő – politikai rendszernek képviselnie és egyesítenie kellene.” (56.)

Mo.-on egy szűkebb értelmezése lett: a pártérdekektől, ilyen-olyan lobbiktól független polgárok érdekszférája.

Fogalmi zavar. Ezért nem egyszerű a civil szféra elhatárolása a politika világától. Kérdés: az érdekképviseleti szervez, a helyi önkormányzatok és a politikai pártok részei-e a civil szférának?  Előrevetíti KP, hogy ”egy demokratikusan szerveződő politikai közösségben a ’fent’ és a ’lent’ fogalma nem különül el egymástól teljes élességgel. Ennélfogva a civil társadalom és a politika kölcsönösen átjárják egymást.(57.)

Mikor részei?

-         ha alulról építkeznek

-         önkormányzatok: választások, beszámoltatás, indítványok, bírálatok

-         érdekképviseleti szervek (kisebbségi önkorm. szakszerv., kamarák)

-         politikai pártok (a közfelfogás szerint ma – 2000-ben – is párturalom van, csak épp egy helyett több párt lett)

A civil szféra nem azonos a magánélettel

    a közös dolog mindig politikai is

   „ az egyeztetés a politikai hatalom feladata és egyszersmint előjoga” (60) és ebben a politikai pártoknak kitüntetett szerepük van.

„Egy pártkezdeményezésből akkor lesz parlamentáris értelemben számításba jövő párt, ha vezetőinek nemcsak szónoki vagy néptribuni képességeik vannak, hanem emellett reális – a közvélemény előtt is védhető – elképzeléseik arról, hogy miként lehet a társadalom különböző végpontjain jelentkező,  egymással versengő és gyakran ütköző törekvéseket egymással összebékíteni.” (61.)

A politikai döntés a mindenkori választott többség kezében van, ezért a civil társadalom csúcsszerve … a parlament. (62.)

Kulcsár Kálmán gondolatának (második kamara a civil szférából) megvalósítási nehézségei: kik, hányan, milyen súllyal és arányban lennének, kiket képviselnének,. vagyis a léte ellenkezne az állampolgári egyenlőség elvével. Továbbá csak mozaikos lehetne.

Következtetések az egész fejezetre érvényesen:

-         a civil társadalmat nem szabad, de nem is lehet szembeállítani a politikával

-         minden demokratikusnak nevezhető államalakulat a civil társadalom talapzatán áll, vagyis a civil társadalom és a képviseleti demokrácia kölcsönösen feltételezik egymást

-         minden demokráciát állandóan fenyeget a közélet iránti érdeklődés kiürülésének veszélye. Ezt ellensúlyozhatják az alulról jövő kezdeményezések (oda-vissza kapcsolat a politikai pártok és a civil szféra között)  „… a polgárok alkotta peremvidéket elemi fokon a civil szerveződés emeli be a politika szférájába. A képviseleti szervek jó működésének próbaköve viszont az, hogy a civil szféra oldaláról felvetődő igényeknek a döntések szintjén milyen mértékig képesek megfelelni.” (65.)

 

1. 4.     fejezet Politikai közösség és nemzet (1994 – akadémiai székfoglaló)

 

1. 1.      Alapfogalmak

a., Mi az, hogy politikai közösség?

    Gemeischaft     kontra      Gesellschaft

     organikus                            funkcionális

Közösség   -   kötelékek (P.I.: ld. Hankiss négy kritériumát: közös érdekek, közös célok, közös értékrend, s e három tudata, azaz a „mi”tudat)

A politikai közösség az emberi azaz a társas lét alapvető, meghatározó kerete. (67.)

A politikai közösség a Törvény és a Jog toposza.

Res publica – a politikai közösség publikus

b., A nemzet – a politikai közösség legismertebb és legközönségesebb jelenkori változata

Minden nemzet másképpen, más ismérvek szerint tételezi magát.

A nemzeteknek két alaptípusa van:

 

   a francia                               és a                     német (Volk)

a francia állam teljes lakosságát                elsődlegesen kulturális és járulékosan

jelöli                                                                vérségi közösségként definiálja magát

(a forr. nyomán)                                            (ez a Kelet-Közép-Európában uralkodó

(állampolgári modell)                                   modell)   (organikus modell)

 

c., A két modell (állampolgári és organikus) végső soron ugyanoda vezet, tehát egyenértékűnek látszik. Mégsem az.

   Az organikus-vérségi nemzetképzet nagy érzelmi-indulati potenciált hordoz, ezért kézenfekvő a politikai hasznosítása. Azonban ütközik a demokratikus elvű politikai közösség néhány elemi követelményével:

-         az egy adott területen együttélésre ítélt emberek között nem lehet differenciálni etnikai, nyelvi vagy ősiségi alapon

-         a res publicával a res mythicát állítja szembe (a vita helyett fiktív egység , ein Volk, ein Führer…)

-         „Az organikus nemzetfelfogás aláássa az egyén morális felelősségét, és összeegyeztethetetlen az egyetemes emberi etika követelményével.” (78.)

-         A mai világban (eszmék, javak és munkaerő növekvő kölcsönös cseréje) csak az olyan nemzeteknek van jövőjük, amelyek képesek a kívülről jövő hatások befogadására.

Tehát a nemzet fogalma leginkább a „politikai közösség” oldaláról közelíthető meg.

1. 2.     A memzetállam Kelet-Európában (1991-2003)

1867 után – nemzetiségi problémák Mo.-on

Különbséget kell tenni a nyelvi és a politikai közösség között. Ez a felfogás szakít a „nyelvében él a nemzet” tézisével.

Ez a különbségtétel KP szerint sorsdöntő jelentőségű. Hiszen a térség etnikailag és nyelvileg annyira megosztott, hogy kultúrnemzeti alapon nem hozható politikai nyugvópontra. A polgári egyenlőség és szabadság eszméje nem fér össze a kultúrnemzetiséggel. A francia (jakobinus) szemlélet pedig nem tesz különbséget nemzet és nép között, egybe akar olvasztani.

Nemzetközösség = területi közösség

Népközösség = határokon túlra terjed ki

    pl. a székely ember a magyar népközösség része és a romén nemzetközösség tagja. (KP elvetné a „nemzetiség” fogalmat, mert kirekeszt, elkülönít.)

Tehát a nemzet és a nép fogalmilag szétválasztandó, helyébe ajánlja a nemzetközösségi szemléletet. (P.I.: Mi lenne így viszont a divatos „népnemzeti” kategóriával, illetve a népben-nemzetben gondolkodással? Érdemes lenne belenézni.)

 

1. 5.     fejezet A multikulturalizmusról (1997)

Többek szerint (pl. Konrád és Wessely Anna) az intézményesített multikulturalizmus kínálná a legkézenfekvőbb megoldást az etnikumok közötti együttélésre Közép-Kelet-Európában is. „Egy ország méretű közösség szükségképpen sokkultúrájú.”b (88.)

Először a tengerentúli bevándorlók között keletkezett É-Amerikában mint izmus, méghozzá a legrégebbi „bevándorlók”, azaz az amerikai feketék körében.

„Általánosabb értelemben a multikulturalizmus minden olyan irányzatra vagy politikai mozgásra kiterjeszthető elnevezés, amely egy adott államon belül megkérdőjelezi az ott érvényes ’uralkodó kultúrát’, amely szabadságot és ’egyenlő elismerést’, (méltóságot) követel minden létező vagy elképzelhető szubkultúrának, s az ideális társadalmi rendet fogalmilag úgy definiálja, mint az önkéntesen és szabadon választott szubkultúrák akadálytalan és egyenlő jogon való együttélését.” (90.)

De! A demokratikus állam feltételezi az együttélés akaratát a polgárai között. Az alapelvekben való megegyezés pedig feltételez valamiféle „közös kultúrát”. A multikultúra pedig elkülönülés.

A nyelvi elkülönülés mint a kisebbségben élés veszélye. (Nem ördögtől való az államnyelven tanulás.)  (P.I.: Ez is kétélű fegyver, illetve nincs jó megoldás. Mert az se jó, ha valaki az anyanyelvét az államnyelv ellenében műveli, több okból, nemcsak az etnikai feszültség, hanem az adott országon belüli érvényesülés nehezebbsége miatt is. Ha meg nem tanul az anyanyelvén, akkor az elsorvad. Ld. anno egyik kollégámat, aki azt szokta mondani a diákoknak, hogy amelyik szervünket nem használjuk, az elsorvad. S amikor felcsillant a szemük, akkor konkretizálta, hogy ő az agyra gondolt.)

A vallási sokszínűség már közelebb van a kulturális együttélés nyugati jellemzőihez.

Az egyes kultúrák legyenek képesek és hajlamosak az egymás iránti megértésre, ne zárkózzanak be a különbözőségükbe. (94.)

 

 

1. 6.     fejezet Jogállamiság a kommunizmus utáni Kelet-Közép-Európában

 

Három téma

a., A demokrácia állásáról (hol tart a demokrácia az átalakulási folyamatban)

A beszédek és a valóság viszonya

Az országok többsége elindult arrafelé.

Bizonytalansági okok:

-         a kommunizmus közel fél évszázada meggyengítette a társadalmat. Kényszerek.

-         a gazdasági átmenet nehézségeivel való küzdelem ( a piacgazdasághoz visszatérni)

-         a kommunizmus depolitizáló hatása

-         az intézmények működtetésének „technikai” nehézségei (kísérleti állapot, a sajtó helykeresése, finanszírozási gondok, alkotmányozás stb.

Ezért ezek a rendszerek ingatagok (P.I.: az idő a délszláv államok és a volt SZU tagállamai esetében igazolta is.)

b., A jogállam formai oldalról és érdemben nézve (lehet-e ezeket az országokat már most is „jogállam”-nak tekinteni?)

Történeti rendellenesség: előbb lett a jogállam, s azután a képviseleti demokrácia a fejlett nyugaton, s ez a felbomlott szoc.táborban fordítva történt (a demokráciának kellett létrehozni a jogállamot), vagyis a politikai felépítmény készítette a saját alapozását.

A jogállam tényleges megvalósulása előtt tornyosuló főbb akadályok:

-         A jogászi és a bírói személyzet deficitje, létszámhiány (az ügyek elhúzódása még 2014-ben is. P.I.), etikai deficit

-         az állampolgárok leszoktak a jogorvoslásról – gyanakvás, bizalmatlanság

-         a politikai vezetők hajlanak az ügyek gyors elintézésére, s hogy „ne nagyon bíbelődjenek az eljárási szabályokkal” (102.)

-         a törvényesség szigorú tiszteletben tartása nem is fér össze mindig egy forradalmi helyzet kényszerűségeivel

Tehát a jogállam előtti akadályok nagyok (voltak? P.I.), de KP bizakodó volt, (a Nyugat vonzereje, az alkotmánybíráskodás)

c.,  A térség államai közötti együttműködés és a határok kérdése (hogyan értékelhetjük a folyamatban lévő politikai változások következményeit a térség országainak együttműködése szempontjából?)

„A szovjet dominancia eltűnése újjáélesztette a lappangó szomszédsági, határ-és együttélési konfliktusokat a térségben.” (104.)

Az ENSZ és az EU kicsit csapdába is került – döntőbíráskodás

A határok kérdése: orosz-ukrán, balti államok

„Néhány kivétellel valamennyi határt, ami most – 1992-ben – Kelet- és Közép-Európa volt kommunista országait elválasztja, az újakat és a régieket egyaránt, ilyen vagy olyan módon olyan hatalmak kényszerítették ki, amelyeket ma a társág minden népe illegitimnek tekint.” (105.) Pl. a Szovjetunió, azaz Oroszország, bár nem egyedül, hanem a szövetségeseivel.

 

1. 7.     fejezet A kelet-európai új politikai elitek intézményi optimizmusa (1992)

Közép- és Kelet-Európa kommunizmus utáni irányítói átvették a jelenkori Nyugat demokratikus nyelvezetét. Ezek kulcsszavai: piacgazdaság, polgári szabadságjogok, többpárti választásokkal létrejött kormány,  akadálytalan kommunikáció és csereforgalom, jogállamiság. Ezek a liberális demokrácia diadalát fejezik ki. „A liberális demokrácia verbális diadala jól összefér a szocialista gondolkodásmód továbbélésével. Ugyanakkor az ember egyszerre lehet a vállalkozási szabadság mellett és a jövedelmek egyenlőtlensége ellen,  a szabadság korlátozása ellen és az erőskezű vezetők uralma mellett.” (108.)

Intézményes optimizmus: az az ábránd, hogy az EU-hoz való csatlakozás egyszersmind a tényleges integrációt is jelenti.

a., Gazdasági vonatkozások

   A piacgazdaság választása közmegegyezéssel.

   De hogyan legyen ezután? Utak?

   A kísérletezést meg akarták spórolni.

   Irreális várakozások:

-         elegendő meghirdetni a vállalkozás szabadságát, s felbukkannak a „nemzeti” magánvállalkozók tömegei

-         a munkanélküliség a hatékonyság eszköze, akkor is, ha az iparban dolgozók minimum harmadára terjed ki

-         pusztán a privatizáció, a dereguláció és az érkező külföldi tőke újjászervezi az ipart, függetlenül a régi körülményektől

-         a piaci árak önszabályozó szerepére építettek

-         nyitott gazdasági határok mellett döntöttek – elvándorló munkaerő

b., Politikai vonatkozások

   A századvégen semmilyen hatalom nem legitim, ha nem demokratikusan jön létre.

  A demokrácia a „szabadságok technikája” (Bibótól kölcsönözte KP.)

  Kérdése: a demokrácia nem több, mint technikák együttese?

  Az intézményi optimizmus illúziója a politikai viselkedésekhez fűződött: mert voltak, akik szerint ezek a viselkedések  máris demokráciareformok, mások szerint majd azzá válnak az intézmények mechanizmusa hatására. Példa erre, ahogyan a politikai elitek a választásokhoz viszonyultak. (Egyöntetű felfogás volt, hogy nagy legitimitást adnak, függetlenül pl. a részvételi aránytól és a választók szociológiai hátterétől.

A kételyt igazolja a parlamentek és a politikusok alacsony presztizse. Pl.  nincs korreláció a polgárok párthoz tartozást vállalása és a párttagság között.

A másik példa az alkotmányozás – meghirdetésre és kevésbé a szabályozásra szánták.

Szakszerű igazságügyi apparátus kell.

A politikai társadalom légüres térben mozog, szakadék lett a politikai elit és a polgár között.

Egyedül a sajtó esetében igazolódott a demokratikus elmélet.

 

1. 8.    fejezet A parlamentáris demokrácia sebezhetősége  (1999)

 

1998-199-ben az átformált alkotmány az uralkodó európai modellhez igazodott

a., A modell – három jellegzetessége

- a kormányzati hatalom választott jellege – a többség alkotja a kormányt, a parlamenti többség, s ebben elvileg a politikai közösség valamennyi tagja részt vesz. Választási szabadság

- a kormány működésének permanens ellenőrzése – elszámolási kötelezettség. Ellenőrök: országgyűlés, az ellenzék, intézmények (számvevőség, ügyészség, alkotmánybíróság)

- az intézményesített politikai váltógazdaság – a kormány a választásokon leváltható. Kell hozzá: többártrendszer.

Két kiegészítés: 1. A képviseleti elvre épülés nem közvetlen demokrácia (a népszavazások csak esetiek)(kivétel Svájc)  2. A hatalmi ágak szétválasztása nem nélkülözhetetlen eleme e modellnek.

b., Mögöttes elvek:

Az intézményekhez kell a konvenció is, s ez elsősorban a fejekben él. Ezt lehet a mögöttes elvekben összefoglalni.

1. A polgárok politikai egyenlősége (gyakorlatilag sosem valósul meg teljesen)
2. A közakarat szabadon formálódik (véleménynyilvánítási és döntési szabadság)
3. A demokrácia – jogrend
4. A magánélet és a közszféra szétválasztása
5. A partikuláris érdekek követése legitim
6. A politikai részvétel nem kötelező
7. A közügyek nyilvánossága és szabad vitathatósága

c., Megengedő feltételek (hat van)

1. A népesség összetartás-tudata és együttélésre való akarata

2. A közösség tagjainak egyenlőségre való képessége (jogegyenlőség). Nincs se privilegizálás, se diszkriminálás.

3. A polgárok jogérzékenysége (A bejáratott jogrend erősíti.)  Innen azonban még hosszú az út a jogok kikényszerítéséig.

4. Szuverenitás a szó nemzetközi jogi értelmében. (ellenpélda 1956)

5. A piacgazdaság, és a túlzott vagyonkoncentráció gátolás.

6. A történelmi normalitás feltétele

(Abnormális állapotban – Bibónál kollektív hisztéria – a közösség képtelen a körülmények mérlegelésére, s ezért képtelen a belső szabadságra is. Ilyen abnormitásba került a szerb és az orosz nemzet 1990 után. De a legnagyobb defekt a weimari köztársaság bukása 1933-ban.)

d., A működési zavarok lehetséges forrásai:

1. A múlt jelenlétéből következnek.

2. Nemzeti, vallási vagy etnikai megosztottság

3. A társadalmi várakozások hamissága, megalapozatlansága

4. Az egyenlőség és a szabadság ütközése, a népakarat eltérése az írott jogtól

5. A döntéseket bizonyos érdekcsoportok befolyásolják

6. Reformokra a ciklusok elején van lehetőség

7. A kormányzati stabilitással kapcsolatos problémák.

8. (Ez csak volna!) Egyszerű többséggel mindent meg lehessen szavaztatni

Összefoglalóan: „a demokrácia addig marad fenn, amíg a társadalom is ’demokratikus’, azaz szabadságelvű, jogérzékeny, békés együttélésre hajlamos, és polgártársában az ’egyenlőt” látja.” (139.)

A fennmaradáshoz az is kell, hogy a közösség tagjai ne csak a jogokat fogadják el, hanem a kötelezettségeket is.

 

1. 9.     fejezet  Bevált-e a demokrácia Magyarországon? Az első tíz év mérlege (2000)

 

A kérdés korai. Rövid az idő. A 10 év kanyargós volt. A cím arra kérdez rá, hogy „ami 1998-199-ben létrejött, összhangban volt-e a pillanat szükségleteivel és várakozásaival, (a kettő nem feltétlenül ugyanaz), majd pedig kielégítette-e ezeket.” (140.)

a., Felülnézetben

Voltak előzetes nézeteltérések a jövőképről. KP szerint az MDF vezető magja eredetileg „harmadik utas” volt, s csak Antall üstökösszerű feltűnésével és fővezérré emelkedésével hangolódott át kereszténydemokrata szellemiségűre. (141.)

A mai magyar demokrácia (2001) szándéka szerint tiszta parlamentáris rendszer, a kormánytöbbség ügydöntő hatalmával. Ezt korlátozhatja:

-         a parlamenti ellenzék

-         az Alkotmánybíróság

-         az állampolgári jogok biztos (2014: van?)

-         kétharmadosan választott közjogi méltóságok és testületek (MNB, Számvevőszék, OVB, ORTT – ez sincs már 2014.ben)

-         az államfő (??? 2014)

-         a népszavazás

A KORMÁNYFŐNEK KITÜNTETETT SZEREPE VAN

Bevált-e? Egyöntetű válasz nem adható.

Hatalomkorlátozás:

-         a 2/3.-os törvények hatottak – konszenzusosan

-         az alkotmánybíróság dettó

-         egyéb hivatalok – szerteágazó, ezért KP átugrotta

-         az írott és elektronikus sajtó – fontos a többcsatornás tájékoztatás. De! az első és a harmadik kormányzat részéről „ádáz támadások célpontja volt”. (147.)

Súlyos dolgok 1992-1994 között és 1998 után az állami televízióban és részben a rádióban (személycserék)

b., Alulnézetben – a napi, közemberi várakozások

-  a nyolcvanas évek végén a lakosság többsége nem számított a fennálló rendszer bukására (P.I. én sem), s az sem egyértelmű, hogy akarta-e.

- a pozitív várakozások többsége gazdasági természetű volt, s ezek csak a lakosság 15-25 %-ának „jöttek be”, ennél többen lettek a vesztesek, s az ország mintegy fele se nem nyert, se nem vesztett (149.) (P.I. ezt azért kétlem.)   KP élesebben fogalmazva azt mondja, hogy a polgárok a szocializmus ígéreteinek a teljesülését várták. Anyáskodást az önérvényesítés lehetősége és kényszere helyett.

- A legitimitásról  (ami  „csak” a fejekben él)  (támogatók???)  Angliában, Fr.országban a demokráciát kiharcolták, akarták, itt pedig „az ölbe esett”, importtermék volt-lett.  A köztudatban a demokrácia = népuralom, azaz a közvetlen demokrácia, nem a pártok által közvetített.    „A parlamenti vita nem fölösleges időpocsékolás az adófizetőktől e célra kicsalt pénzen, hanem elengedhetetlen szakasza a sokféle véleményt meghallgató, s azok összeegyeztetésére törekvő demokratikus döntésnek” (153.)    A választásokon alacsony a részvétel, s ez arra utal, hogy a távolmaradók vagy nem éreznek közösséget a demokrácia rendjével, vagy nem találnak számukra elfogadható képviseletet. (154.)  Az 1989-es választás törvény bonyolult is, s nem is hatott minden választóra. (Az ellenzéki, a parlamenti ellenzéki jogok 1999-es csorbítása reakció nélküli volt – mármint választói reakció nélküli.)

A jó demokrácia működése 10 pontban:

Ha az intézményrendszer:

1. 1.      legitimitást, tekintélyt ad a megszemélyesítőjének
2. 2.     lehetővé teszi az államhatalom működését
3. 3.     elősegíti az ország problémáinak am megoldását
4. 4.     segíti a politikai elit kiválasztását
5. 5.     a közügyek áttekinthető szervezése
6. 6.     közszabadság, információszabadság
7. 7.     a kormány bírálatának, leváltásának lehetősége
8. 8.    intézményes képviselet a rész- és csoportérdekeknek
9. 9.     önkorrekció

10.önvédelem a külső vagy a belső veszélyektől

KP 1994-95-ben pozitív egyenleget látott, csak a 3-4. pontban voltak kételyei, öt év elteltével már szinte mindegyik pontban.

„Minden intézmény annyit ér, mint az emberek, akik működtetik.” (162.)

„Vajon nem abba sántult-e bele az új  Magyar Köztársaság, hogy polgárai at egymást tíz év óta felváltó vezetőknek sem az emberi, sem a szakmai alkalmasságáról nincsenek meggyőződve?” (162.)

„Hosszú felkészülési idő sem az emberek gondjainak a megértéséhez, sem a tisztakezűséghez nem szükséges! Márpedig a fő deficit, úgy tűnik, éppen ezekben mutatkozik.” (162-163.)

 

 

10   fejezet  Miért nem sikerült a politikai rendszer konszolidációja 1989 után? (2012)

Mi történt az új magyar államisággal 1989 és 2010 között?

Központi állítás: a konszolidáció a kezdettől fogva súlyos akadályokba ütközött, igazán sikeres csak az 1989-1990-es év volt, utána válság válságot követett, s a 2010-es radikális fordulat ha formálisan nem is, de válójában felszámolta az 1989-ben létrehozott demokratikus államiságot.

Válságtörténeti ív:

-         felfelé: gazdasági lábraállás (Bokros-csomag) Unióba való integrálódás

-         lefelé: ipari és mezőgazd-i termelőszféra szétzilálódása, létbizonytalanság

 

1. I.                  A várakozások (félreértések)

A kádári hatalmi elit elbizonytalanodott, teret engedett a demokratikus ellenzéknek, megszűnt a fennálló zárt politikai rendszer lényege. De az NSZMP bízott a többség támogatásában. Az ellenzék abban volt egységes, hogy minek kell véget vetni. Közös illúzió a társadalmi rétegek kiábrándultsága. A másik illúzió a magyar társadalom állapotával volt kapcsolatos. Az ellenzéki fejekben normaként élt a hagyományos nagyipari munkásság, a kis- és középpolgárság, a középparasztság képzete. S az, hogy a piacgazdaság majd visszaállítja a társadalom megszokott formáját. Egy harmadik illúzió a többpártrendszer nehézkes kialakulását magyarázó pártellenesség sikerességét vizionálta.

Összetartó erőre szüksége van minden demokratikus társadalomnak (közös projekt – védekezés vagy kereskedés -, vallás, dinasztikus hatalom, forradalmi mitológia, a nemzeti elégtétel keresése, diktatúra stb.) de „Az 1989 utáni demokrácia alapítói nem mérték fel azt a lehetőséget, hogy a társadalom a megszülető új állammal vagy azonosul, vagy nem.” (172.)

1. II.              Szembesülés a valósággal (csalódások)

-         automatikus betagolódás reménye Európába, a szabadság mellé jólét (!?)ű

-         a piacgazdaság, a kapitalizmus működését a szocializmuson elüli formák (második gazdaság) sikeres uralkodóvá válásával azonosították (kisvállalkozások dominanciáját várták)

-         társadalmi igény a kormányokkal szemben : egyfajta, nehezen megfogalmazható ’ideális szocializmus’-ra is (176.)    populizmus (a lopások és korrupció vádjai – egymásra mutogatás)

-         lehet-e jogállamot (a demokráciát) és a piacgazdaságot egyszerre bevezetni? KP szerint a jogállamnak előbb kell megvalósulni (még a demokrácia előtt). „Az 1989 utáni jogállamiság egyik nyilvánvaló gyengesége, hogy az a nem-forradalmi aktus (lásd még alább), amely létrehozta, visszamenőlegesen vitássá vált. (177.)

-         a csalódások legfontosabb fejezete: a parlamentáris demokrácia tényleges működése és az arra vonatkozó ezredvégi várakozások  közötti szakadék. (177.) A parlamenti intézmények presztizse gyenge. (P.I. a baloldal, de főleg a liberális vonal és a média mulasztása tetten érhető ebben.)

„… az ’áldatlan pártoskodássl’ a közvélekedés szerint vagy úgy lehet végezni, hogy semmiről sincs vita, vagy úgy hogy néhány rövidre fogott hozzászólás után minden törvényt vagy más döntést méltóságteljes egyetértésben szavaznak meg. Mintha mostanában, a 2010-es évben megválasztott országgyűlésben éppen ez történne, s nem éppen szándéktalanul!” (178.)

-         a magyar társadalom nem tudott mit kezdeni a „kommunizmus örökségével” -

Antall nem engedte a leszámolást a kommunista rendszer bűnös vezetőivel (P.I. hol húzta volna meg a határt?) de sajnos engedte a paraszti kisbirtokok helyreállítását.  Szó volt a nagykoalícióról is,  - néhány pillanatig (Antall „úgy döntött, hogy nem hagyja az MSZP-t egyedüli ellenzéki pártnak, nehogy ezzel azoknak későbbi hatalomra jutását készítse elő”. (179.)  (P.I. Ezért? Ebben azért kételkedem.) Ezzel a parlamentben háromosztatúság (!!!) jött létre (nemzeti konzervatív – liberális – szocialista, ami az utóbbi kettőt később összehozta, azaz az egyik felét ide, a másik felét oda a liberálisoknak.) A törésvonal megfelelt egy sokkal régebbi eszmei hasadásnak (a századelőn a baloldal és a konzervatív, a 2 háború között a népi és urbánus között.) És az SZDSZ se járt a régi bűnök végére.

-         a másik mérgesítő körülmény az MDF médiapolitikája )állami irányítás, kirúgások), ami a „kultúrharc”-cal elindította a szellemi élet két táborra szakítását.

-         változások a pártstruktúrában – háromosztatúságból kétosztatúság

       Két hivatkozás: Két Magyarország? Bp.  Osiris, 2005. 102-131. p. és

                                    Utánad, Olvasó! A 70 éves Kamarás István tiszteletére. Veszprém, Pannon Egyetem, 2011. 137-152. p.

Az SZDSZ arculatváltása mint a konszolidációs krízis egyik kulcsmozzanata

    Kettős félreértés történt:

       úgy gondolták sokan, (P.I. személyes ismerőseim is –„véres szájúak”), hogy az SZDSZ a kommunizmussal való leszámolás legkövetkezetesebb képviselője

      a liberális vezetők pedig abban a hitben voltak, hogy a rájuk szavazók a pártjuk programját is teljes egészében támogatták

 

A szoclib koalíciót a Demokratikus Charta tábora támogatta.

„Az SZDSZ fokozatos visszaszorulása és végleges eltűnése azért is érdemel közelebbi figyelmet, mert valamilyen értelemben ez a párt jelenítette meg a legmarkánsabban az 1989-1990-es fordulat uralkodó eszméit és a liberális demokráciának azt az euro-amerikai koncepcióját, amely a fordulat eredményeként Magyarországon is megvalósult.”  (182.) )P.I. mint ahogyan 1990 előtt a legtöbbet tett és kockáztatott is ugyanezért.)

183.oldal:  a Fidesz választási sikere és okai 2010-ben.

-         újabb válságjel a jobboldali radikalizmus

 Honnan jött? Kié az elsődleges felelősség?

    a társadalomból?

    a hajlamra rájátszókból? (Csurka, Torgyán, Orbán – s (P.I.) a Jobbik)

   „A csoportképből nem lehet kivenni az egyes szereplőket”.(184.)

-         csalódottság a gazdasági várakozások elmaradása miatt („jóléti rendszerváltás”)

(háromszor választásonkénti cikk-cakk. Megint háromszor lehet kétválasztásonkénti? P.I. kérdése.)

-         a „hideg polgárháború”

instabilitás

Orbán: „több mint kormányváltás”: „felmondja a politikai váltógazdaság képletének érvényességét. Vagy más szavakkal: az intézmények stabilitását” (186.)

az MDF felmorzsolódott )P.I. később az SZDSZ is)

a Fidesz 180⁰-ot fordult

az SZDSZ gyakorlatlan volt, sőt néha doktriner

A szoclib két kormányzásának mérlege, a két párt és a két ciklus szétválasztásával, bár a felelősség közös

      szocialisták pozitív:  gyors áttanulási képesség

                                           átmenteni minél több szocialista elvet

                                          (államigazgatási alkalmasság)

     szocialisták negatív: legtöbben a korrupciót emlegetik, KP szerint ez egyenletesen oszlott el a pártok között

                                           a tisztázatlan múlt )KP szerint ez a legsúlyosabb

                                            szellemi bezárkózás (a liberálisokkal közös)

     liberálisok negatív:  absztraktság, doktrinerség

A közös kormányzás (Horn találta ki KP szerint, hogy jobban elfogadják Ny-on) az MSZP számára tehertétel volt, egészen Gyurcsányig. Neki már nem.

Katasztrófa: a Gyurcsány-kormány ellehetetlenülése – a koalíció felbomlása – a magyar baloldal megsemmisítő veresége ( P.I. két veresége) – a liberális párt eltűnése

Latin közmondás: akit Jupiter el akar veszejteni, annak előbb elveszi az eszét. KP szerint az elmúlt évtizedben (2000-2010) Mo.-on ez történt (193.)

 

1. III.           Tudja-e, hogy milyen rendszerben szeretne élni:

KP:  a 200 utáni magyar társadalom nem tudja (Vásárhelyi Mária felmérése 2009-ből!!!

      a fiatalok radikalizálódtak

      a közvélemény többsége inkább ellenséges a demokrácia és a piacgazdaság fennálló viszonyai iránt (198.) miközben nemigen tudná megmondani, melyen rendszerben szeretne élni.

    Etnicizálódás: kül

                               bel

Az összetartozás tudatát gyengíti az európai határok lebomlása, a globalizáció, emiatt „a magyarság legdinamikusabb egyedei kifelé gravitálnak” (199.)

A társadalom vertikális szétszakadása (Vitányi: „kétharmad-egyharmad”), ahol a kétharmad az általa normálisnak tekintett szint alatt él. (200.)

(20 év alatt 10-nél több pénzügyminiszter volt)

Összefoglalás: A konszolidáció azért nem sikerült, mert:

-         a kezdetben is elégtelen társadalmi támogatottság  csak romlott

       a pol. vezető réteg hibái

       a gazd-i átállás veszteségei (a pénzügyi egyensúly ára)

-         a politikai megosztottság (folyamatosan)

-         egy kivételes államférfi (De Gaulle ellentéte), akinek a különbségek összeegyeztetése helyett a kiélezés a célja (200-201.)

 

1. 11.  Etika és politika

 

1. 1.      fejezet Van-e helye a politikában erkölcsnek? (2000)

A Mo.-on is uralkodó hiedelem szerint a kettőt éles határ választja el. Példák vannak a pol.-i immoralitásra (korrupció, hatalomgyakorlás), mégis elvárják, néha azonban közérdekből is lehet eltitkolni, illetve valótlant állítani – más az erkölcsi mérce.

Legitimitás

A diktatorikus hatalomgyakorlás ellehetetlenülése: dogmák dőltek meg (pl. a köztulajdon magasabbrendűsége, a profit iránti közömbösség a tervgazdálkodás javára)

Mo.-on 1989-ig nem voltak tüntetések (Csehszl.), sztrájkok (Lengyelo.) menekülések (NDK), de szívós ideológiai ellenállás az volt.

A politikai hatalom még a  sztálini és brezsnyevi rendszerben is kötődik etikai alapú tényezőkhöz (politikai önbizalom ill. elbizonytalanodás, igazmondás pl. a kapitalizmusról) „… egy embert lehet sokáig. sok embert lehet egy ideig, de sok embert nem lehet sokáig becsapni.” Lincoln

Kettősség az erkölcsi (igazság, tisztesség, méltányosság, számalom, szeretet)

                        és a politikai (célszerűség, hatékonyság, közérdek, körültekintés, megfontoltság)  törvények között

A kérdésre tehát IGEN a válasz.

„a társadalom erkölcsi eresztékeinek karbantartása” is politikai feladat. (214.)

A közös morális alapok hiánya nem fenyegeti-e hosszabb távon magát a demokratikus együttélést?

       az erkölcsi fanatizmus nem megoldás

    a megegyezés keresése igen (megegyezési pontok)

„Csak annak van erkölcsi joga bármit is elvárni a ’politikától’, aki hajlandó abba valamit a sajátjából belefektetni: időt, pénzt, leleményt, kockázatot … (215.)

Aktív polgárok nélkül nincs respublika, se demokratikus, se morális politika, s itt van a legnagyobb deficit.

Az országnak olyan vezetői vannak, milyeneket megérdemel.

A közérdekért is ki kell állni.

(P.I. A téma egyik aspektusa a kettős mérce. Ha a polgár ügyeskedik, bliccel, nem kér számlát, csal, hamisít stb., és mégis elmarasztalna, megveti a pol.-i szintű erkölcstelenséget: „Más szemében a szálkát.” Többet kellene foglalkozni ezekkel a dolgokkal pl. a médiában,. az oktatásban. Hiszen itt a 216. oldalon írta KP, hogy a politika szereplői addig mennek el a határok feszítésével, ameddig csak el tudnak menni.)

 

1. 2.     fejezet A demokratikus kormányzat erkölcsi felelőssége (2000)

Elvek:

A legfőbb bíró a vallásban Isten, a politikai rendszerben a népakarat, a Nemzet, a Történelem ítélőszéke. (Szent Ágoston: igazságosság nélkül az állam is csak egy rablóbanda.)

A demokratikus hatalom nem a közösség fölött trónol, hanem felhatalmazása van.

„A kormányzati felelősség elvének megfogalmazása és gyakorlati alkalmazása a modern európai demokrácia egyik legnagyobb teljesítménye.” (219.)

A hatalmi kontroll nem egy aktus, hanem folyamat. Van állampolgári felelősség is.

És a gazdasági javak, az erőforrások elosztásában? (Létminimum, oktatási, eü-i, környezetvédelmi norma)

A nagyobb egyenlőség felé törekvés illetve arányosságra.

A gazdasági verseny egyenlőtlenségre vezet.

Aktualitások:

Mi nincs rendben? Nem a berendezkedés, hanem a működése.

-         a választások részvételi aránya alacsony

-         pártellenesség, érdektelenség

-         a gazdaság, a jövedelmek elmaradottsága

Felelős-e ezért az elit? Miben?

-         1989-1990-ben jól csinálták. Hannah Arendt: tanuljunk meg egyet nem értésben élni (227.)

-         a parlamenti demokrácia nem sikertörténet – hangnem,, indulatok

-         az új politikai elit nem mutatott példát a szerény, puritán életvitelre – korrupciós ügyek és elakadásuk

Zárszó (semmitmondó)

 

1. 3.     fejezet  Demokrácia és tekintély (1997)

A tekintély eredetileg pozitív  volt, azután konzervatív lett.

1. Fogalma (auctoritas – az ókori Rómából)

utána az egyházra szállt

belülről vezérel

1. Tekintély a modern világban

a vallásé, az öregeké elveszett, a hagyományok szűk körben hatnak

-         személyiségekhez kapcsolódik (pl. a tudáshoz, erőhöz)

-         intézményekhez

1. Lehetséges-e demokrácia tekintély nélkül?

Kell-e?

Ki vezessen? Erősíteni kell a tekintélyeket.

1. Kiegészítő megjegyzések

 

Baechler: „a demokráciában a hatalom fő modalitása nem az erőszak, nem is a tekintély, hanem a vezetés, azaz a részben önérdekből elfogadott szaktudás.” (244.)

A tekintély és a minőség között kapcsolat van, ezért a tekintély helyreállítását meg kell előzze a minőség helyreállítása (az, hogy valljuk a minőség jogosságát és értéknek tekintsük.) (245.)

 

1. 4.     fejezet Szólásszabadság és emberi méltóság (1997)

A két érték kölcsönösen korlátokat állít egymásnak

Az emberi méltóság: egyenlőek vagyunk (élethez, testi épséghez, méltányossághoz egyformán van jogunk)

                                       ellentéte a megalázás

Tézise: 1. A szólásszabadság szükségszerűen ütközik az emberi méltóság követelményével. 2. Amikor ütközik, nem lehet rangsorolni egy harmadik elv alapján.

1. Miért ütközik a két érték?

Mert mindegyik a végtelenségig szélesíthető (ld. a paradoxont a mindent legyőző erőről és a legyőzhetetlen akadályról)

     az emberi méltóság is

     a szólásszabadság is

        minden erős meggyőződés sértő lehet azok számára, akiknek más a meggyőződésük

        minden gondolat sokkolhat

1. Miért gyakoribbak az ütközések a jelenkorban?

-         a belső dinamikájuk miatt

-         a megemelkedett érzékenységi küszöb miatt

-         kibővült a szólásszabadság

-         kibővült az emberi méltóságé is

           a háború nem legitim

           a testi büntetés tilalma

1. Lehet-e dönteni? Hasonlít a szabadság – egyenlőség viszonyhoz.

belső egyezség kell, egyik sem rendelhető a másik alá

alapja a respublika megmaradása, fennmaradása

1. Mérsékletre van szükség, ez a döntőbíráskodási elv

Akkor respektáljuk a másik ember méltóságát, ha minimálisra korlátozzuk a kisebb-nagyobb megaláztatásokat.

Különösen érvényes a rasszizmus esetében illetve a negacionizmus is

Túlzások az emberi méltóság követelményeiben:

     a teljes művészi szabadság

     a konformizmus

1. Végkövetkeztetés:

A liberalizmus talaján mindenkinek joga van a saját szája íze szerint kifejezni azt, amit érdekesnek, újnak, igaznak tart.

Megfordítva: minden olyan írásos vagy képszerű kifejezés, ameléy komparatív ítéletet tartalmaz, perbe fogható.

 

Ezek a szélsőségek, egyiket se lehet istenségnek tekinteni, hanem a józan ész és a mérséklet  szellemére kell hagyatkoznunk. Vitás esetekben a demokratikus törvényhozó és a politikai döntőbíró illetékes. A döntés szempontja a társadalmi együttélésből fakadó gyakorlati megfontolás. (261.)

 

1. 5.     fejezet Erkölcsi fogódzópontok egy amorális világban (1998)

 

Ki lehet illetékes erről a témáról szólni?

Mik a világ amoralitásai? (Amorális vagy immorális?)

bűnözés, kriminalitás (korrupció, utcai gyilkosságok, bankrablás)

A társadalom védekezőképessége, a morális inhibíció (belső visszatartó erő)

EZ GYENGÜLT?   MITŐL?

-         a.    mindig minden másképpen van, mint tegnap volt (kelet-európai életérzés). destabilizáció, a normák megrendülése

-         b.-    „visszalopni” nem bűn

-         c.     anómia (Durkheim) értékzavar, értékpluralizmus (Heller a felvilágosodás pusztító és önpusztító hatásáról írt, aki szerint a modern világban  nem maradt helye sem a szépségnek, sem az igazságosságnak, sem a jó élet antik fogalmának. (267.)

-         d.,   az értékpluralizmus és az erkölcsi relativizmus logikai kapcsolata (de mások értékeinek elfogadása nem jár együtt szükségszerűen a saját értékeink feladásával)

-         nem a „tömegek lázadása” fenyeget (Ortega y Gasset), hanem az egyéni egoizmus

Töredékes megoldási ígéretek lehetségesek csak (a hitnélküliség és az egyetértés-nélküliség miatt)

Etikai támpontok:

-         isteni parancs

-         az egyén mint szuverén morális lény (lelkiismeret)

-         család és egyéb kisközösségek -  Ezek emberformáló hatása (minden jó és rossz a családban kezdődik), majd iskolai, vallási, sportoló, zenélő stb.

-         a szélesebb politikai közösség mint kötelesség- és jogforrás (állam?)

 

egyenlő és szabad szerveződések

jog és kötelesség harmóniában

az állam nemcsak és nem elsősorban hatalmi szervezet, hanem a szabályok és a morális csatornák üzemeltetője is

A morális dialógus képessége az iskolában alapozódik meg (állampolgári felelősségre, a demokratikus minimum elfogadására és művelésére, a kötelességekre nevelés.)

Kikhez szólt KP? teszi fel maga a kérdést.

-         a citoyenhez (a polgárokhoz)

-         illetve az erkölcsi mércét önmaguk fölé helyezőkhöz

Milyen jogon szólt KP? teszi fel maga a kérdést.

     van-e értelme?

    De! Mindenkinek egyforma a felelőssége és a kötelessége.

            A hitetlenség éppen olyan önbeteljesítő prófécia mint a hit, tehát TENNI KELL

          (P.I. „Nem tudják, de teszik”)

 

6 fejezet  A személyes integritás eszközei korrupciós viszonyok között  (1998)

 

Lehet-e egyénileg szembehelyezkedni a korrupcióval?

  az 1990-es években bőven előfordult a  - -

Előzetesen erkölcsi normákat kell kiszabni és vannak ilyen normák. Milyenek?

1. a.     Helyzeti adottságok

-         a negyvenéves államszocializmus hagyományos magatartási modellje – közjavakkal, közpénzekkel magángazdálkodás (második gazdaság – második társadalom- állami tolerancia mint szelep)

-         a 20. század általános jogbizonytalansága

az átmenet nehézségei

(Korrupció – a közszolgák juttatásokért kivételeznek

                        jogtalan előnyök csökkentik a köz forrásait)

Látszólag könnyebb leküzdeni a jogállamban

     nyilvánosság  (trafik? föld?)

     világosabb, egyértelműbb szabályok

     a privatizációval csökkent a korrupciós felület (de újabb magánérdekek és nagyobb magánforrások a korrumpálásra)

-         a lakosság jövedelmi szintje (struggle for life)

   

magánvállalkozó kontra államhivatalnok

-         van-e elszánt és cselekvőképes alanya a korrupció elleni fellépésnek

    sajtó

    3 ciklus – eredmény alig –olajszőkítés, pártkasszák (székházügyek) MSZP-vagyon  (kis kivétel a Postabank)

b., A személyes integritás feltételei

    (integer=erkölcsileg ép érzékű személy

    A tisztességes egyén eleve vesztesként indul

    Bizonytalanok a követendő szabályok

    Magánérdek – lobbizás

Feltételek:

-         etikai mérce

-         elfogadni, hogy van közérdek, azonosulni vele

-         civil kurázsi

-         kiszolgáltatottság helyett méltó köztisztviselői jövedelem

-         ne legyenek kivételezettek (kéklámpás autók, végkielégítések, kamu-állások)

c., A korrupció elleni harc mint politikai feladat

- a kormányzó elit egyik ciklusban se tette elszántan

- a csúcson lévő politikai vezetőkre a gyanúárnyéka se essen

- törvényi háttér, nyitott verseny, ügyészi függetlenség

 

III  Liberalizmus a modern demokratikus köztársaságban

 

1. 1.      fejezet  A köztársasági eszme egyetemessége  (2002)

a., A római mintából levonható két következtetés

- „A respublika olyan kormányzati ’forma’, vagy ’rendszer’, amely egy történelmileg lehatárolt és méreteiben könnyen áttekinthető közösséghez kapcsolódik” (298.)

(Ld. az ókori görög, majd az itáliai városállamok.)

-         A respublika olyan kormányzati rendszer, amely  külső hódításokkal, kolóniákkal, birodalomépítéssel is összeegyeztethető

(Történeti áttekintést ír vázlatosan)

Az állam világi felfogása szerint a hatalom: emberi felhatalmazás, és a republikánus állam (a demokrácia):  minden szinten önkéntes szövetkezés, megújítható és módosítható szerződés. (301.)

b.,   Kant az örök béke feltételeiről

    Feltűnő a köztársasági eszme univerzalizmusa. Kant szerint egy felvilágosult népnek az örök békére kell hajlania.

     Legbiztosabb feltétel a köztársasági államforma

     Az egyesült Európa gondolata is innen,

c., Első kitérő arról, hogy a köztársasági eszme miért nem redukálható a demokráciára, hogy mi benne a specifikus

Kant szellemében „ ez az a kormányzati forma, amely a politikumot, azaz az emberi együttélés dolgainak az intézését az ész, vagyis a magasabb emberi belátásm kontrollja alá helyezi.” (308.)

politikai összetartozás – identitástudat (Pareto, Schmitt)

   Pareto: a modern demokrácia az egymást váltó elitek küzdelme a hatalomért

   Schmitt: a politika lényege, hogy ellenséget választunk magunknak

A demokrácia  és a köztársaság egyik fontos különbsége: „… a liberális demokrácia egész elméleti konstrukciója az egyéni jogokra épül fel, addig a republikánus eszmerendszer kiindulópontja: a szabad közösség és annak ésszerűen belátható közös érdeke.” (311.)

d., Második kitérő a nemzetközi jog szellemében és státusában 1941 óta bekövetkezett változásokról

- közvetlen előzmény Hitler és a hitleráj

- távolabbi előzmény: a birodalmi-dinasztikus rend visszaszorulása, helyette szuverén nemzetállam

   Atlanti Charta (1941 - a hét pontot idézi) illetve a Népszövetség (1920), ENSZ (1945), Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (1948)

1941-tül 1990-ig minden oké

Jugoszlávia –délszláv konfliktus

e., Vissza a köztársasághoz

   USA – birodalmi kormányzó? nem! Hanem, a SZU mint pólus eltűntével többpólusúvá vált a világ.

Egyesülési és elkülönülési törekvések egyszerre (Habermas)

Összekapcsol az „alkotmányos patriotizmus”

Identitás: azonosság (biol. és pszichol.)

                   kollektív önazonosulás

f., Néhány forgatókönyv

Két világtrend: a köztársasági eszme, a demokrácia egyetemessége

                              gazdasági és technikai globalizáció

Két ellensége: a vallási fundamentalizmus és a

                          nemzetállami szuverenitás

-         Nemzetközi intézmények világhálója

-          aa. Megmaradnak a jelenlegi állapotok

     az Unió mint kormányok közötti szakigazgatóság

-         bb. Magasabb fokú világállamiság – ENSZ

-         cc. Az integrációs törekvések összeomlása

g., Konklúzió helyett

      Új egyensúly – új feszültségek

           az individualizmus miatt

      Világköztársaság ???

 

1. 2.     fejezet A respublika a magyar történelmi tudatban (1996)

„Egyetlen század leforgása alatt, 1848 és 1946 között, Magyarország vezető politikai rétege háromszor került szembe azzal a dilemmával, hogy az ország államformája királyság vagy köztársaság legyen.” (338.)

-         detronizálás 1849-ben – az államforma kérdését opportunusan megkerülte

-         1918 után Károlyi, sőt az 1920-as  nemzetgyűlés i9s (külpolitikai bizonytalanság)

    kormányzó – alkotmányos monarchia

                  király nélküli királyságnak nevezik, de időkorlát nélküli köztársasági elnöknek nevezi  KP Horthy-t, ő foglalta el a király helyét

-         1945-46  Különbségek: a tényleges szuverenitás hiánya, a királyság lehetősége még elvileg is kizárt

A kikiáltás sebtiben, méltánytalanul történt

Miért nem volt eszmecsere róla?

      nem bíztak a választópolgárokban

      az ügyet másodrendűnek tekintették

Két pártban (FKGP és STDP) voltak komolyabb előkészületek. „A beterjesztéstől az elfogadásig mindössze két nap telt el, aki – alkotmányozásról lévén szó – nevetségesen rövid idő.”  (345.)

Máig eldöntetlen. hogy az 1946-os döntést hányadik nekifutásnak nevezhetjük (második, harmadik, negyedik?)

De mindegyikben benne volt egy külső birodalmi rendszer. Az elmúlt 150 évnek … „van ám egy, a köztársaságnál erősebb és folyamatosan jelenlévőbb államszervezési ideálja, mely is a parlamenti felelősség eszméjére épülő kormányzat.” (347.)

1848 március, 1867 …

Rákosiék … maszatoltak … s ezért sokan 1989-90-ben a „népköztársaságról” való áttérést egyszerűen „nép”-telenítésnek látták

rezsimváltási lista a 348. oldalon

1989. okt.23-a is bizonytalan legitimitású aktus KP szerint (ezért nincs is külön évfordulója), a koronás címer( fontosabb az államiság, mint a köztársaság)

Az érzelemhiány történelmi okai:

     mindig kényszerhelyzetben történt a köztársaságra való áttérés

     történelmi emlékek (királyság – a boldog ország illúziója)

A köztársaság lelki megalapozása még feladat

A politikai közömbösség súlyos veszély

„A politikai vezető réteg sürgős kötelessége volna, hogy pártállásra való tekintet nélkül ébren tartsa  a magyar társadalomban a politikai közösség – vagyis a honpolgári felelősség – tudatát.” (351.)

 

1. 3.     fejezet  Kell-e a demokratikus köztársaság sikeréhez az istenek kegyelme? (2006)

A harmadik magyar köztársaság több mint 16 éve áll fenn – adottság

KP visszatekint a 150 évre  és az európai köztársaságokra

A fennmaradás főként külső faktorok miatt (istenek kegyelme) lehetett.

Lehozni a földre (szociológiai, történelmi, ideológiai előfeltételek)

-         a korábbi hatalmi képletek kiürülése

-         a társadalom összetartozás-tudata és együttélési szándéka

-         az együtt élő közösség egyenlőségre való képessége

-         a polgárok jogérzékenysége

-         a decentralizált piacgazdaság (bár ez kétélű – egyenlőtlenséget növel)

-         a történelmi normalitás feltétele (vagyis a hisztériamentesség)

A kép KP szerint nem bíztató

     a személyi komponens (van-e vezérjelölt?) Idézi Révész Sándor írását (A kis kommunista. Népszabadság. 2006. jan. 26.)

„Hát így állunk. Már csak egy segíthet rajtunk: az istenek kegyelme. (2006)

(A szerző utólagos megjegyzése 2013-ban:)  Nem volt velünk.” (361.)

 

1. 4.     fejezet  A szabadelvű ember nyitottsága (1993)

Első látásra a szabadság nem természetjog, hanem választott érték. (Gray)

Illetve „ a szabadság rendje egy tanulási folyamat terméke.” (362-363.)

KP a nyitottság fogalmából indul ki (Mill), innen értelmezi a szabadság ontológiai státusát, s ezzel érzékelteti, hogy a liberalizmus (az ő szavával a szabadságelvűség) „nem tetszőleges értékválasztás, hanem az emberi társadalmak tapasztalatából kiszűrődő ’tanulási produktum’” (363.)

A kommunizmus bukása is visszafordulás a járhatatlan útról (tanulási folyamat)

Mi az, hogy nyitottság?

-         az egyén autonóm ítéletalkotási és döntési képessége (létezik más is, mint az Én, illetve a Mi), más normák is vannak

-         olyan szemléleti alapállás, amely képessé tesz a korlátaink felismerésére, az igazságaink mérlegelésére (hajlékonyság!)

-         együttélési képesség, toleráns alapállás

-         feltételezi a szabadságot (az egyénét és a másikét), a cselekvés felelősségét

-         az autonóm személy képessége

Mivel igazolható a nyitottság mint a másság elfogadására való készség?

-         annak tudata, hogy tévedhetünk, s van mit tanulnunk

-         a fejlődés kívánalma és a tökéletesedés igénye (a tanulás elemi feltétele) (ld. a felsorolás utáni idézetet)

-         képesség, amely az embert specifikusan különbözteti meg minden más élőlénytől – az emberi cselekvés indeterminált

-         nyitott társadalom (Karl Popper) mint együttélési modell – élhetőbb, mint a kommunizmus

"A nyitottság követelménye mögött ugyanis a fejlődés kívánalma és a tökéletesedés igénye húzódik meg. Antropológiai értelemben a nyitottság mindenfajta tanulás elemi föltétele. A zárt elme az egyszer s mindenkorra megtanult körben forog. A nyitott folyton arra ügyel, hogy ne süllyedjen el valamilyen rutinban, hogy ne engedje nézeteit megkövesedni. A nyitottság tehát az újítás lehetőségét rejti magában Az újításhoz azonban olyan bátorság kell, amely egyebek között a tévedésnek is helyt ad, mindenesetre számol a tévedés lehetőségével, és azzal, hogy semmilyen emberi kísérlet nem építhet pusztán a bizonyosságra. Ez az emberi szabadság egyik alapvető kelléke és következménye. Hadd idézzem itt a nagy angol liberális gondolkodót, John Stuart Millt, aki a szabadságról írott alapvető esszéjében ezeket mondotta: Mindannak forrása, ami az emberben mint értelmes vagy erkölcsös lényben tiszteletre méltó ... hogy képes kijavítani hibáit. Vita és tapasztalás segítségével le tudja győzni saját tévedéseit. A tapasztalás önmagában nem elég, vitára is szükség van,ebben kell eldőlnie, hogy hogyan kell értelmezni a tapasztalatot " (367.)

Gyakorlati következtetések:

-         a kommunizmus utáni államrend

     milyen színezetű lesz?

     avagy pártok feletti?

     liberálisok kontra antiliberálisok (mindegyiknek vannak gyökerei)

 

    elvek, életelvek szabadsága

    pluralizmus

    az állam világnézeti semlegessége (Kant és Deák nyomán Kis János . hivatkozás)

-         a nyitottság keresztény vonatkozásai

ökuméné

nem csak keresztény értékrendek vannak

a kereszténység nem felekezetiség

a tökéletesedés nemcsak hitelvi olvasatban létezik

a szakadék az erkölcsi törvények és a nihilizmus ill. fanatizmus között van

 

 

1. fejezet  Isten, császár, paraszt … avagy a jogok bűvös háromszöge  (1998)

 

Az I. rész 8. fejezetére utalva kezdi.

A demokratikus állam szükségképpen jogállam. A jog szabályok rendszere, a jogállamiság azonban több ennél. Olyan törvényalkotási procedúrát is jelent, amelyben egyrészt érvényesül a többségi közakarat, másrészt az így kialakított pozitív jog összhangban áll bizonyos alapvető elvekkel is.  Továbbá mindenkire vonatkozik. A jogszerűség fogalma egy olyan (legitim) jogrendre utal, ahol az eljárásrend betűje és a törvényeke szelleme megfelel a társadalom által a Törvénnyel szemben emelt várakozásoknak. (374-375.)

Sartori – különbség a Római Köztársaság törvényei és a többség általi törvénnyé kodifikált bármely alkalmi jogigény között. (Illetve élesebben Hayek)

A jó törvény olyan morális egységet feltételez, ami már eltűnt. (Ugyanarról lehet két ciklusban egymással szöges ellentétben lévő törvényt hozni.)

A jog képlékenysége mégsem indít el demokráciaellenes hangulatmozgásokat. Mert közmegegyezés van a demokratikus procedúrákra vonatkozóan.

A liberális alapelvek óriási szerepet játszottak a szovjet típusú államrend felbomlásában. A kritikus dátum 1975 – Helsinki – megállapodás (3. kosár)

emberjogi mozgalmak

a jogszerűség és a politikai egyenlőség eszméje kontra pártállam (mert az egypárt kivételezett volt)

a jogállamiság megkérdőjelezte a hatalmi monopóliumot (egyesületalapítás 1988)

szabad politikai választásra való áttérés

Rejtélyesség:

Az alapnorma addig érvényes, amíg annak tekintik. De miért és meddig tekintik annak? Tudományos válasz nincs.

És „emberi jogok is attól vannak, hogy valaki meghirdeti őket,  azok k9rében vannak, akiket ez a hirdetmény meggyőz, s addig vannak, amíg a rájuk vonatkozó meggyőződés tart.” (381.)

ez érvényes a természetes jogokra is

Az emberi jogok, s általában a jogok egy olyan „háromszögben helyezkednek el, amelynek egyik pólusán a jogigényt megfogalmazó szubjektum (egyén vagy csoport) áll, a másikon a politikai képződmény (község, állam, impérium, nemzetközi szervezet), amely a nevezett jogokat kodifikálja, a harmadik póluson  pedig az a valami, amely a jogokra vonatkozó meggyőződést kormányozza (isten? világszellem? az értelem?).

A transzcendens harmadik pólust megpróbálták kiküszöbölni (felvilágosodás, történelmi materializmus, individualizmus,  globalizáció).

Veszélyes a respublikától „előremenekülni” a jogalanyok világa felé, mert a respublika a legszilárdabb fogódzópont a szabadsághívőknek.

 

 

1. fejezet  A liberális szemlélet republikánus kiigazításai (1995)

A liberális szemlélet középpontjában az autonóm személy gondolata áll, és az, hogy minden társadalom egyénekből áll.

A liberalizmus a legáltalánosabban megfogalmazva  az individuális szabadság filozófiája (a közösség van az egyénekért és nem fordítva).

A liberális ember: antirasszista, kozmopolita (elvet minden diszkriminációt), szereti zárójelbe tenni a nemzeti különbségeket, de nem fogadja el a születési előjogokat sem.

Háttérbe szorul a szemléletbe: a társadalmi keret, ami többségében politikai is, az önkéntesség utópiája miatt az irányítottság, annak tudomásulvétele, hogy az emberi együttélés lokális, partikuláris keretben folyik.

És ez utóbbi már republikánus gondolat.

"… A republikanizmus annak tudomásulvétele és rendszerbe foglalása, hogy az emberi együttélés alapját a minden polgárra kötelezően érvényes közös törvények képezik.” (389.)

A republikánus közösség térben és demográfiai állományában lehatárolt, időben nem.

A piac csak eszköz, nem öncél     (P.I. ki mondta, hogy az?)

A republikánus cselekvés központjába a közjó áll.

A republikánus gondolatmenet időszerűsége:

-         a szovjet típusú szocializmus összeomlásával bizonytalanná váltak a politikai együttélés alapjai

-         az egyéni szuverenitás a közösség összehangolt akarata fölé helyeződött

-         a piaci erők illuzórikussá teszik a kormányok szuverén döntéseit

-         a csalárd gazdálkodás lehetősége és veszélye, gátlástalan érdekérvényesítés

A republikánus szellemű cselekvésben egyformán súlya van az egyének közreműködésének és a közös érdekeknek.

Közben persze nem szabad elveszíteni a szabadságelvűséget sem. A két elv (individuális szabadságfelfogás és republikanizmus) csak egymást kiegészítve hasznos.

1.. A véleményalakítás, az információ szabadsága liberális és republikánus követelmény egyszerre.

2.. A nemzet elsősorban politikai, csak azután kulturális entitás.

3.. Blabla --- fel kell mérni, hogy milyen a mai Magyarország, merre halad a nemzet.

 

1. 7.     fejezet  A liberális eszmék elfogadottsága a mai Magyarországon (1997-1998)

T9rténeti visszatekintő vázlattal kezd.

A két vh között a liberalizmus a „nemzetrontás” szinonimája volt, s a tökéletesen értelmetlen „liberál-bolsevista” szókapcsolat is innen ered.

Egy jelentésben, értelmezésben került közös nevezőre a keresztény-nemzeti és a kommunista frazeológia: a liberálisok túl engedékenyek az ellenséggel (vagy mindenkivel? P.I. kérdése)

A fordulat az 1ö89-1990-es kelet-európai kváziforradalom. Itt játszott rendszerképző szerepet a liberalizmus, úgy jelent meg, mint a visszájára fordított kommunizmus.

Mo-on 1989-ben és utána közmegegyezés volt: a szociális piacgazdaság és  a

                                                                                     liberális demokrácia

(Különbség nélkül vallotta MDF, SZDSZ, Fidesz)

Az egyetértés hamar elpárolgott.

A kilencvenes évek elejére kialakult a magyar politikai térkép háromosztatúsága, kiderült, hogy három Magyarország él egymás mellett (Kádár-szocialista, tradicionális-nemzeti, nyugatos-modernista-liberális) Átjárásos politikai családok ezek.

A liberalizmus a 90-es évek közepe óta  már inkább választóvonal.

1994-ben a korábbi SZDSZ-Fidesz szövetség elszakadt, az MSZP-SZDSZ koalíció mint

       a szocialista többség ellensúlyozása és az 1989-es iránytartás (magyarázat?)

   1999-ben KP szerint a szabad demokraták már nem tartják jó lépésnek. Azért is, mert a Fideszt ezzel jobbra taszították. Így vált a magyar politikai paletta látszólag kétosztatúvá.

A magyar gazdasági modellben 1998-ig vita nem volt: nyitott piacgazdaság, külföldi tőke becsalogatása, európai normák a jogrendben ( vita a földtulajdonlásban)

A csatározások nem a gazdaságról, hanem a társadalomról szóltak: egyház-állam viszonya, abortusz, cigányság, a bűnüldözők jogosítványai, sajtószabadság a bírák és köztestületek függetlensége, másság, migráció stb.  Vagyis mindegyikben az állam szerepe volt a vita tárgya.

A liberális elvek és a „magyar hagyományok” szembeállítása az SZDSZ ellen ment (antiszemita felhangokkal)

1990-ben a 20 %-os eredmény azt jelenthette (volna), hogy a liberalizmusnak van tábora. Ez később nem igazolódott. Ezért meglepő az 1990-es és az 1994-es (a második fordulóban 28,5 %-os) siker.

A későbbi hanyatlás, kudarc okai aktuálpolitikaiak.

Jövője

Attól függ, hogy két vagy többpólusú lesz-e a magyar politikai rendszer. Ha fennmarad a  jobboldali térfél egysége, akkor marad a két pólus. Ha szétválnak, akkor az MSZP dominanciájára sincs szükség. Tehát KP szerint az SZDSZ lehetne (lehetett volna) egy balközép csoportosulás.

De itt a liberális eszmét a kor követelményeinek megfelelően mindenképpen újra kell fogalmazni, KP szerint a republikanizmus felől.

A közvéleményről: korábban nagy pozitív várakozás, msjd bűnbak-keresés (vadkapitalizmus, bűnözés, munkanélküliség, kultúrerózió). Ez azért lehetett, mert a liberálisok vállalták a rendszerváltást a legegyértelműbben, a vezető személyiségeinek a valóságérzékenysége nem volt jó, az állam szerepét sem mérték fel helyesen.

De: a liberalizmus kell, az ezredfordulón is.  (Pl. az EU-hoz.) ÚJRAGONDOLVA!!!

 

The End

 Készítette a honlapszerkesztő

 

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István: Megjegyzések Kende Péter könyvéhez

 

1        Közelítés messziről (ahogy a magasugró vagy a rúdugró a léchez)

    A háromságos elméletemtől kell elindulnom. Még a hetvenes évek elején tűnt fel előttem  egy fogalom, egy terminológia változásának három szakasza. Mi a hatvanas években úgy tanultunk a társadalmi formációkról, hogy a szocializmusban élünk, de a Szu-ban már a kommunizmust építik. Mi is oda akartunk eljutni. Nem a Szu-ba, hanem a kommunizmusba. De hát ahhoz előbb fel kellett (volna) építeni a szocializmust. Hiszen már leraktuk az alapjait. Ezt tanultuk. Leraktuk az alapjait, és a 60-as évek végén elindultunk a szocializmus teljes felépítésének az irányába. (Ma már tudjuk, főleg az tudja, aki házat is épített, hogy teljesen felépíteni semmit sem lehet. Mindig marad valami kiigazítani,  kijavítani, korszerűsíteni való. Így lett ez a szocializmussal is. Nem lehetett felépíteni.  Sok oka volt ennek.) Amikor tehát kiderült, hogy a teljes felépítésnek egyrészt előre nem látható akadályai lettek (nem sorolom), másrészt és talán éppen ezért is a felépítés, azaz a készre építés – ami ugye a kommunizmusra való áttérés feltétele is lett volna – a belátható időtávlaton kívülre esett, tehát amikor mindez kiderült, az ideológusok dolgozni kezdtek. Előbb fonetikailag-etimológiailag közelítették meg a problémát. A probléma ugye az,  – ezt csak a gyengébbek kedvéért írom, bár tudom, hogy az olvasóim között nincsenek gyengébbek –, hogy hogyan odázzuk el a „teljes felépítés” felelőtlen ígéretének az esetleges számonkérését. S a megoldás először tényleg fonetikai-szemantikai lett. Mert egyszer csak azt vettük észre, azt olvastuk-hallottuk, hogy a fejlett szocializmust építjük.  Mit? A fejlett szocializmust. Hogy hova lett a „teljes”, azt senki nem kérdezte. Miért is kérdezte volna, ki is kérdezte volna. Teljes – fejlett. Hangzásban hasonló. Bevettük. De egy idő után az is felmerülhetett volna, hogy:  jó-jó, fejlett, de mikor lesz kész? Ezt a kérdést megelőzendő az ideológusok megint dolgozni kezdtek. Új terminus technicust találtak ki, az érett szocializmus fogalmát. (Utána lehet nézni, én ezt egy főiskola tud.szoc. oktatásának könyvtáros kiszolgálójaként figyeltem meg.) Ez azonban már – amint kiderült – önbeteljesítő jóslattá vált. Mert ugyan érett-érett, addig érett, míg  túlérett, megrothadt, s 1990-ben leesett a fáról. A társadalom-fáról.

   Azonban az élet időnként ismétli önmagát. A terminológia-váltás, a három szakasz megismétlődött. Ezt talán már rövidebb kifejtésben is elintézhetjük. Hiszen mi is történt 1989-1990-ben? Rendszerváltás történt. Kezdetben legalábbis ezt tudtuk.  Aztán egy idő után zavaró kezdett lenni a megnevezés, leginkább a második fele. A váltás. Egyrészt asszociálódhatott – meg is fogalmazták néhányan – a fehérnemű-váltásra, másrészt, némi népi tapasztalattal is alátámasztva, elkezdték gengszterváltásnak titulálni. Ezért lett belőle később rendszerváltozás. Ennek pedig az volt a baja, hogy a vége ugyancsak személytelen. A változás. Egyszer csak megváltozott, mi talán nem is nagyon tehettünk róla? (Ahogyan Karinthy Herczeg Ferenc-paródiájában – Az élet olyan, mint a Lánchíd – Kossuth mentegetőzik a nádornál: „én igazán nem tehetek róla, ahogy jöttem felfele a lépcsőn, egyszer csak kitört  ….. mi tört ki?  hát  a forradalom. De majd megfizetem.”)  Erre a „nem nagyon tehetünk róla” mozzanatra, illetve az Antallnak tulajdonított kiszólásra – tetszettek volna forradalmat csinálni – KP is utal. Tehát a „rendszerváltozás”  szó  sem vált be. Aktívabb elnevezés kellett. Így lett belőle a „rendszerváltoztatás”. Ez pedig túl hosszú, túl döcögős, nehézkes, nem könnyű kimondani, így ugyancsak kikopott a közbeszédből. És most, negyedszázad elteltével ott tartunk, hogy nincs jó szavunk, nincs pontos kifejezésünk arra a történelmi jelentőségű eseménysorra.

       S itt, a bevezetőben, a harmadik bekezdésben érdemes néhány szót szólni arról az egész oldalas írásról, amit az Élet és Irodalom, s benne Szilágyi Ákos szentelt a kötetnek.  (Megjelenési adat: 2014. 23. sz. június 8. 13. p.) Hozzám hasonlóan (vagyis én kezdtem hozzá hasonlóan) messzebbről indult, időben azonban szinte ugyanonnan. Ő a Kádár-kori sorok közötti olvasni tudásra asszociált. Az áthallásokra, példabeszédekre, allegóriákra. Valóban, s a tanulmánykötet egyébként különálló és zömében a múlt század utolsó évtizedében született írásait most, 10-15 év után is lehet úgy olvasni, hogy mi szólhat belőle a mai viszonyainkról, mi szólhat a mai olvasóhoz. Szilágyi azonban – véleményem szerint – nem szentelt kellő figyelmet a teljes kötetnek. Részeket olvasott talán belőle, ezért is tulajdoníthat valótlan állításokat a szerzőnek pl. az Alkotmánybíróságról, ezért nem említett olyan tanulmányokat, amelyeknek megállapításai ma is igazak, és a könyvismertetés utolsó negyedében ezért is ment túl messzire Kende elemzéseinek továbbgondolásában. Annak ellenére tette, hogy korábban helyesen vette észre a szerző  tárgyilagosságra és tárgyszerűségre törekvő alapállását. Ami persze nem jelentette azt, hogy Kende értékmentesen és saját értékvilágát háttérbe szorítva fogalmazta meg tanulmányait.

     Még ide tartozhat egy látszólag nevetséges illetve kicsinyes szempontot tükröző megjegyzés. Az, hogy egy ideje, lassan két éve egy-egy megjelenő kötet értékét megpróbálom a számok nyelvére is lefordítani. A próbálkozásom kezdetleges, de folyamatosan finomodik. Először csak azt számolgattam, hogy az adott kötet (szépirodalmi, ismeretterjesztő, művészeti vagy tudományos témát feldolgozó) egy-egy nyomtatott oldala mennyibe kerül. Elég nagy szélsőségek mutatkoztak, főleg a verses- illetve a gyerekkönyvek esetében az oldalankénti 10 Ft-tól akár 45 Ft-ig. (Ebben a méricskélésben nincs szerepe a tartalmi értékeknek.) Aztán az egyik kötet túl laza szedése adta az újabb ötletet a karakterekben való számoláshoz. Ez még jobban mérhet. El is határoztam, hogy ezt a számot, azaz azt, hogy az adott kötetben egy forint hány karaktert ér, bele is fogom jegyezni az utolsó üres oldalra. E kötetben egy forintért kb. 280 karakternyi, azaz négy sor szöveg olvasható. És ez nem kevés.

2       Közelítés hármas vágányon

     A bevezetőt a háromság-elméletem határozta meg.  De már abban is van két párhuzam, azaz a háromság összekapcsolódott az idei év favoritjával, a kettősséggel. Innentől ez, azaz a kettőség fog dominálni. Mert KP gondolatait két részre tudom osztani, aszerint,  hogy ismert vagy általam már végiggondolt témákat és gondolatokat fogalmaz-e  meg, illetve releváns, újszerű, eddig nem olvasott vagy nem meggondolt témákat, megközelítéseket, megállapításokat, következtetéseket olvasok-e tőle. Mindegyikhez lehet véleményem, megállapításom, továbbgondolt gondolatom.

    A másik kettősség pedig abban nyilvánulhat meg, hogy az akár ismert, akár újszerű gondolatot, fejtegetést, megállapítást, diagnózist  hogyan fogadom. Egyetértően, elfogadóan-e avagy kételkedően, kritikusan, neadjördög elutasítóan.

   Ez a kettős kettősség jellemzi, ez vezetheti a továbbiakban a mondandómat, a gondolatok menetét. Amihez azért majd egy harmadik kettősség is kapcsolódni fog. Ez pedig az olvasott és a nemolvasott gondolatok szétszálazását jelentheti. Azaz azt, hogy mi következik abból, amit olvashattunk. S itt megint kétfelé ágazunk. Az egyik úton azokat a gondolatokat szedegethetjük össze, amiket hiányoltunk, azaz amikről még szívesen olvastunk volna, ha a terjedelem illetve a szerző tágas látómezeje megengedte volna.  A másikon pedig azokat, amikkel már a jövőbe tekintve, mintegy terápiaként számolva reagálhatunk a tanulmányok diagnózisaira.

    Előbb azonban még egy szerkezeti jellegű érdekességre irányítanám a soraimat olvasók figyelmét. Arra, hogy Kende a különböző időkben, de alapvetően a 90-es években írott tanulmányait úgy tudta egymáshoz kapcsolni, hogy szinte monografikus igénnyel fedi le, tekinti át a rendszerváltás utáni első évtized társadalomszociológiai folyamatait. Másrészt a három nagy tanulmánycsoportban a témák egyre általánosabbak, egyre távlatosabbak, hogy majd a végén visszatérhessenek a legfontosabbnak tartott respublika konkrét problémáihoz.

3       Megjegyzések

     A háromszoros párhuzamot (ismert-újszerű, egyetértő-kritikus, hiányos-továbbgondolandó) a kötet tanulmányainak sorrendjében célszerű végigkövetni. Ahogyan azt a tartalomjegyzék is tükrözi, a szerző a 23 tanulmányt, amelyeknek többségét előadásokból tette írásba, három nagy csoportba  sorolta. Hét tanulmány és két nagy rész címében is megjelenik az írások kulcsszava, a demokrácia. (Maga a könyv  egy eleme, második kötete a „Kende Péter válogatott művei” címet viselő sorozatnak, amit legalább két újabb kötet fog követni.) Valószínű, hogy mind a 23 írásra nem fogok reagálni. Már az első olvasás és a vele párhuzamos jegyzetelés közben kitűnt, hogy vannak kitüntettet fogalmak és megállapítások, amelyek több írásban is megjelentek. (Ismétlés a tudás anyja.) Ez nem is baj, hiszen a szerzőt jellemző felelős és koherens gondolkodás követése,  kialakítása nem megy máról holnapra. Van tanulni valónk, 24-25 év után is.

    Már a 30 oldalnyi vázlatom is tekinthető véleménynyilvánításnak, hiszen nem egyforma súllyal rögzítettem vagy idéztem a tanulmányok gondolatait. A kiemelés, arányelosztás is véleményt tükröz. Ezen túl zárójelesen és monogramommal is jeleztem néhány ponton az adott megállapításhoz kapcsolódó saját gondolatomat.

   Az első tanulmányokban a közös központi mag a demokratikus köztársaság. (Mára a második szó már kikerült az országunk hivatalos megnevezéséből.) Nagy hangsúlyt kap a jelző is, a demokratikus. Ami pedig mint kívánalom van mögöttük, az a  közösség, a politikai közösség igénylése. A további tanulmányokban ennek a közösségnek, a közmegegyezésnek, a közösségi aktivitásnak a hiánya,  pl. a választásokon való - európai mértékben mérve  alacsony – részvétel, a megosztottság, a civil társadalom gyengesége fogalmazódik meg újra és újra. Ezekben, az első négy tanulmányban csupa egyetértésemmel találkozó gondolatot olvastam.

   Az első részben két fejezetet találtam, amelyek a legtöbb gondolatot váltottak ki bennem. Az egyik a 6. fejezet. Nekem újdonság volt az a megállapítás, hogy míg a nyugat-európai államokban a jogállam már évszázados hagyományokkal rendelkezett, amikor létrejött a képviseleti demokrácia, addig Magyarországon a sorrend fordított volt. A felbomlott szocialista tábor országaiban a demokráciának kellett létrehozni a jogállamot. Vagyis a politikai felépítmény készítette el a saját alapját. Így építette a házat Weöres versében az apuka: előbb megrajzolta a tetőt, azután a falakat, s amikor a ház leért a földig, azt mondta, ujjé. (Itt egy  megjegyzés: a demokrácia egyik első csírája volt szerintem az 1985-ös országgyűlési választás, amikor is először lehetett, sőt kellett két jelöltből választani. S akkoriban azt is figyeltük, hogy ahol  egy ismert, emblematikus jelölt mellett szinte alibiből indítottak ismeretlen, súlytalan jelöltet, ott a szavazatok zömét az ismert személy kapta. Ahol pedig – elvétve voltak ilyen körzetek is – két ismeretlen név szerepelt, ott a random szavazással az 50 %-hoz közelítő eredmények alakultak ki, persze a megszokott, majdnem 100 %-os részvétel mellett. Mindez azért jutott eszembe, mert hiszen a demokráciának sem voltak mechanizmusai, vagyis vak vezetett világtalant.) A demokrácia a mai napig olyan, amilyen, ezért aztán a jogállam tényleges megvalósulása előtti felsorolt akadályok csak méretükben csökkentek, meg nem szűntek. Különösen aktuális ma a határok kérdéséről és a térségi együttműködésről szóló diagnózis.

     Az első rész három utolsó fejezetének már a címei is leértékelők. A 8. fejezet címében a demokrácia sebezhető. A következő címe kérdést tartalmaz. Bevált-e? S itt már megjelenik a bírálat, az alulnézetben bemutatott népi, közemberi várakozásokról, a legitimitásról. A tanulmány megírása után 14 évvel is igaz a pártellenesség, a parlament tekintélyének hiánya. Amit Kende a parlamenti vita fölöslegességéről, a parlament szerepének átalakításáról írt, az mára valósággá vált. A felére csökkentett létszám, az átalakított vitamechanizmus és házszabály-rendszer még az előző négy évnél is gyorsabb törvényalkotást és –módosítást (ami szinte szükségszerű következménye a törvénykezési sebességnek)  fog lehetővé tenni. Az első részt záró fejezet címében is válaszol az előzőben feltett kérdésekre. Ez a 10. fejezet egyébként a kötet leghosszabb tanulmánya is, s egyúttal a legfrissebb, 2012-ből való. És ez az a második, amire ugyancsak rácsodálkoztam. A szerző a 194-196.oldalakon néhány kérdésre adott választ idéz egy fiatalok körében elvégzett felmérésből, amit Vásárhelyi Mária és munkatársai végeztek. Érdemes valamennyit megnézni, sőt érdemes lenne a teljes tanulmányt elolvasni. (Vásárhelyi Mária: Szabadnak születtek. Bp. Pallas, 2011.) Most csak két kérdésre adott válaszmegoszlást idézek ide, két állítás igazáról: „A kapitalizmus Magyarországon több kárt okoz, mint amennyi haszonnal jár.” ezzel az állítással teljesen egyetértett a megkérdezett fiatalok (18-30 év közöttiek) 30 %-a és részben egyetértett 47 %-a. Azaz csak 23 % nem értett egyet vele. Egy másik állítással:  „A kapitalizmus nem tökéletes, de a létező rendszerek közül az emberek élete mégis ott a legjobb” 21 %  teljesen, s 54 % részben egyetért, vagyis együttesen majdnem éppen annyian, amennyien az ezzel az állítással ellentétes előzővel is. Fiatalok, 1990 után születettek, a mi neveltjeink. S ők szavaztak, azaz „választottak” is, azóta már kétszer. Úgy, ahogy. Ez megdöbbentett.

   Ebben a részben Kende részletesen foglalkozik a magyar liberalizmussal, illetve az SzDSz szerepével. Ez, azaz tágabban az a jelenség, hogy a rendszerváltás három legnagyobb pártja mára miért tűnt el a politikai palettáról, külön fejezetet érdemelt volna. A liberálisok első koalíciós szerepvállalását a szocialisták, illetve Horn Gyula oldaláról minősíti csak, illetve elismeréssel szól az első kormányzatuk önmérsékletre való törekvéséről. Azóta ez  talán már át is értékelődött. És talán az idézett latin közmondás érvényességében is lehet még bízni. (A jupiteresben.)

     A második rész teljes tanulmánycsokráról azt mondhatom , hogy  hiánypótló. A két szó – etika és politika – együttes említése is ritka, az erkölcsi alapok és erkölcsi felelősség kérdése pedig egymásra mutogatásban, egymás lejáratásában, ügyek keresésében merül ki. Pedig az alapfogalmakban közmegegyezésre lenne szükség.

 

    A kötet címének megfelelő várakozás. Államiság.  Már a 60-as évek végén azt tanultuk, hogy az állam az uralkodó osztály erőszakszervezete.  Ezért aztán el fog halni. Napjainkban pedig ennek az ellenkezőjét látjukm, napról napra. Az állam erősödését, az erős állam célként való kitűzését, államosításokat, központosításokat (sorolni nem is kell). Vagyis jó úton haladunk, hiszen ami a 40 évvel ezelőtti úttal ellentétes irányba vezet, az a jó út. A kommunizmus után. Ez már elgondolkodtató.

      Azért emeljek ki néhány gondolatot ebből ma középső részből? Jó, kiemelek.  Például a 4. fejezetet, ami a szólásszabadság és az emberi méltóság értékének nehéz összeegyeztethetőségéről szól. Nem idézem, hiszen feltételezem az olvasóimról, hogy ismerik a jegyzeteimet, sőt, talán az eredeti szöveget is. Ebben a fejezetben számomra a nyitó gondolat teljesen újszerű volt. Főleg az a gondolat, hogy nincs olyan harmadik elv, ami alapján a kettőt rangsorolni lehetne, ütközésük esetén. Újszerű gondolat volt, mégis találtam hozzá a fejemben két előzményt. Az egyik az a játék volt, ami egy tv-műsorban jelent talán meg, hogy mi van akkor, ha egy mindent legyőző erő találkozik a legyőzhetetlen akadállyal. Mi történik? Melyik győz? Nekem valamilyen válaszom van, ezt személyes megkeresésesetén el is árulom.  Aztán a közelmúltban egy levelezés keretében értesültem egy másik paradoxonról. Ebben az agresszív kismalac és az ördög szerepel. Mert a kismalac két kívánsága közül, az egyik az volt, hogy az ördög verjen egy kihúzhatatlan dugót egy fába. A másik meg az, hogy húzza ki. Hát, szerintem ez erkölcsileg lehetetlen. Hogy hűek legyünk ehhez a második nagy egységhez. Hiszen nagy kurvaság lenne a részünkről, ha tudnánk, hogy a második kívánságunk logikailag ütközik az elsővel. Vagyis ha a szólásszabadság és az emberi méltóság időnként ütközik, akkor szerintem az emberi méltóságnak elsőbbsége van. Passz.

   Az 5. és a 6. fejezet címe is és tartalmam is önmagáért beszél.

   A harmadik nagy egység? A köztársaság? Az eszme egyetemessége? A római minta?

El kell árulnom a jegyzetemet és a kommentemet olvasóknak, hogy olyan műveletlen vagyok, hogy még csak Pareto nevét sem ismertem, mindaddig, amíg egy érdekes magánvita keretében fel nem merült. Erről a vitáról annyit el kell árulnom, hogy konkrétan az vetette fel a kérdést, hogy pl. anno a Lady Chatterlay szeretője c. sztori megjelentetése kinek az érdekeit sértette. A prűdét-e, aki nem akarta, hogy bárki, hangsúlyozom, bárki elolvashassa, illetve az élvhajhászét sértette volna-e, ha nem jelenhet meg?  (Én erre akkor  nagyjából azt a liberális választ adtam, hogy az élvhajhász nem akar semmit rákényszeríteni a prűdre, tehát retúr se legyen, azaz a prűd se kényszerítse rá a betiltással a saját értékrendjét az élvhajhászra. Nem tudtunk megegyezni akkor a vitapartneremmel.) De a modell azonos. Ki és kire kényszeríthet rá bármit? Ki döntheti el, hogy ki és kire kényszeríthet rá bármit? Nem tudom.

     Vannak még fejezetek, tanulmányok, de közben elment. A kedvem. Vagyishát olvassa, aki akarja, illetve akinek netán sikerült felpiszkálnom az érdeklődését. És: nem nagyon bízom ugyan benne, de nagyon szívesen venném, ha a vázlatolásom és a mostani ötoldalam nyomán bárki írna valahova valamit. Legjobb lenne, ha először nekem, az ismert címeimre.

   Utószó

      Nem vagyunk a kommunizmus után. Helyette vagyunk. Vagyis nincsenek tapasztalataink, élményeink, emlékeink a kommunizmusról. S talán ez is jó. Kende – a korábban már bemutatott módon – „magyarította” a liberalizmust szabadságelvűségre. Felvethető az a kérdés, hogy ha a kommunizmus fogalma, terminus technicusa lejáratódott, akkor el is kellene felejteni? Nem lehetne-e megkísérelni megtisztítani? Ahogyan – legalábbis kötet- és verscímben – Tandori tisztított meg egy talált tárgyat? Például úgy, hogy a liberalizmus mintájára a kommunizmust közösségelvűségre magyarítjuk? Aztán majd közmegegyezéssel kialakítjuk ennek a fogalomnak a tartalmát?

   

   

 

 

 --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

B.4

Papp Ferenc:Stációk

Az 50. évfordulón Szombathelyen tartott korreferátumom után többen fölvetették, hogy próbáljam megfogalmazni pályafutásom főbb tanulságait, közreadni, ha szűk körben is, élményeimet, szakmai tapasztalataimat a népművelésről, illetve a közművelődésről. Polák Pisti pedig egyre keményebben ösztökélt arra, hogy nyíljak meg. Úgy döntöttem, hogy 12 stációban én is megszólalok. / Papp Ferenc NK/3 , 1971/

1. STÁCIÓ : Egy év a székelyeknél

Kegyetlenül hideg volt 1971. február elején, amikor a Tolna Megyei Tanács ösztöndíjasaként a Bonyhád közeli községbe, Tevelre érkeztem. (Egyébként hárman voltunk megyei ösztöndíjasok: Hauser Miki Bonyhádra, Horváth Tamás és én pedig egy-egy faluba kerültünk.)

Tevel történetében ez volt az első függetlenített műv. ház. igazgatói álláshely, amely státuszt a megye akkor létesítette.

Az 1800 fős településen békésen éltek egymás mellett svábok, kitelepített felvidéki magyarok, illetve bukovinai székelyek. Legnagyobb munkáltató a tsz volt (jól működött), de több tucatnyian dolgoztak a gépjavító állomáson, valamint a téglagyárban. A reggeli bonyhádi buszjárat pedig megtelt a cipőgyári és a zománcgyári bejáró dolgozókkal, és a Petőfi Sándor Gimnázium diákjaival.

A faluban óvoda, 8 osztályos általános iskola, könyvtár is működött. A műv. ház a’60-as évek „kultúrház” létesítési hullámában épült: nagyterme 200 fős, kis színpaddal, egy szakköri terem, egy iroda (ezt is használtuk klubhelyiségnek), egy büfé (ez inkább a falu 3 kocsmájának egyike volt).

Anyám időben elküldte a vastag dunyhát, így kísérletet tehettem, hogy a régi iskolaépület 20 éve üresen álló volt igazgatói irodájában kialakított szobámban némi komfortérzésem lehessen. Rosszul záruló ajtaja a szabadba nyílt, így a komisz hidegben reggelre jeges lett a háromlábú mosdóállványon levő lavór vize. (Egy látogatóm később erről azt mondta : a régi filmekben látott csak ilyent a cselédszobában.)

Az önsajnáltatás után inkább arról, hogy mit is tettem e rövid egy évben Tevelen.    

Hamar megismerkedtem a község legfontosabb jellemzőivel, a helyi értelmiséggel, a vezetőkkel, a falu hangadóival, a korábbi kulturális munkával, a pénzügyi lehetőségekkel stb. Segített, hogy a felnőttek és a fiatalok is egyaránt elfogadtak. Egész nap a munkahelyemen voltam, sok emberrel beszélgettem, véleményüket kértem, szövetségeseket kerestem és találtam. A főiskolán tanultakat jól hasznosítottam. Pl. a KK betétkönyv „szerepéről” legalább annyit tudtam, mint a pénzügyi előadó a tanácsnál, aki meglepetésében még a tanácselnökhöz is bement, hogy ezt elújságolja.

A nőnapi megemlékezés szép feladatot adott : A KISZ fiatalokkal olyan színvonalas műsort sikerült összehozni, hogy utána hónapokig emlegették (Orbán papi is csuklott).

Ifjúsági klubot szerveztünk, amelynek tagságával a kihasználatlan szakköri termet barátságos klubhelyiséggé alakítottuk át. Öntevékenységükre építve beindult a klub programja.

                        Jó együttműködést alakítottam ki az iskolával, ennek köszönhetően a tanárok közül többen vállaltak szakkörvezetést. Megalakult a rajzszakkör, majd a székely fiúk fúró-fafaragó hobbijára építve a népi fafaragó szakkör. Az iskola igazgatója már korábban megszervezte a férfikórust, én segítettem abban, hogy a férjek mellett a feleségek is bekapcsolódjanak a kórus munkájába. Így tavasszal létrejött a teveli vegyes kar. Fontosnak tartottam, hogy ne csak segítője legyek a kórusnak, hanem aktív tagja is, ezért beléptem. A kórusvezető – jó humorérzékkel – a felállásnál az egyik fülére süket tanácselnök mellé állított, tudva, hogy nekem meg nincs hallásom, így aztán legalább egymást nem zavartuk. (csak a közönséget)

 

A  teveli vegyeskórus elismerést vesz át Lovas Henrik megyei tanácsi osztályvezetőtől

 

A faluvezető Ambrus Lukács egyébként jó szándékú, tisztalelkű székely ember volt, aki többször is meghívott vasárnapi ebédre, és mesélt nekem Bukovináról, a székelységről.

A fiatalok körében népszerűségem tovább javult, amikor a kezdő zenekar hangerősítésére felajánlottam az irodában porosodó lengyel filmvetítőt. A későbbiekben pedig saját béremből is hozzájárultam – kölcsönnel – egy akkor csúcstechnológiának számító REGENT erősítő megvásárlásához. (A fiúk a mai napig lógnak 3000-rel.)

Hagyománya volt a faluban a vöröskereszt narancsbáljának. Néhány szombathelyis ötlettel sikerült érdekesebbé, látványosabbá tennem, ami többletbevételt hozott a szervezőknek.

A sors fintora, hogy évtizedekkel később, amikor a Hevesi Sándor Művelődési Központ igazgatóságára öt évenként újra, majd újra pályázva a Fidesz képviselők ellenem voksoltak, ironikusan mondhattam: ugyan fiúk ti még nem is éltetek, amikor én Tevelen már narancsbált szerveztem.

Gondot jelentett a szakdolgozatom elkészítése. Címe tükrözi a kort, amelyben tanultunk, szocializálódtunk:”A népművelés a maga sajátos eszközeivel hogyan segíti a termelési kultúra színvonalának emelését a csepregi tsz-ben.” Klári, a későbbi feleségem ott tanult a főiskolán, így megkértem nemcsak a kezét, de a tehetségét, idejét is, menjen el a levéltárba, a megyei tsz szövetségbe, és gyűjtsön adatokat a tsz-ről. A megküldött anyagot, a statisztikákat nagyvonalúan elemeztem, magyaráztam, néha olyanokat is beleértelmeztem, amelyek a csepregiek eszébe sem jutottak. Végül konkrét javaslatokat is tettem a helyzet javítására. Mindezt úgy, hogy egyszer sem voltam Csepregen.

Vért izzadva elkészült a dolgozat, csak a többi államvizsga jegyem sikerének, valamint Dr. Konkolyné jóindulatának köszönhetően elfogadták.

Az őszi hónapokban neves bonyhádi előadókkal kertészeti, szőlészeti témájú ismeretterjesztő előadásokat szerveztem sorozat formájában. Ilyen először volt a faluban, a tsz elnöke nyitott, segítőkész vezető volt, aki az anyagi támogatáson túl még a szervezéshez is hozzájárult. (Ennek a kezdeményezésnek a tapasztalatait később publikáltam is.)

Teveli ügyködésem egyik legfontosabb sikermutatója, hogy azt követően ebből a kis faluból öt fiatal is a népművelő szakot (pályát) választotta. Közülük is a legtehetségesebb a fafaragó szakköröm székely legénykéje, Szentes András volt. Szombathelyi évei után Bonyhádon dolgozott, majd amikor néhány évvel később a megyei tanácsra kerültem közművelődési csoportvezetőnek, magam mellé vettem főelőadónak. Stier András az ifjúsági klub motorja volt, tele ötletekkel, segíteni akarással. Iskolái után a szekszárdi Tolna megyei Tejipari Vállalat népművelője lett.

Ifjúsági klubunk egyre sikeresebben működött, csaknem 50-en havonta befizették a tagsági díjat, ugyanakkor ezek a fiatalok több hónapos lemaradásban voltak a KISZ bélyegek megvásárlásában. A teveli KISZ alapszervezet hiánya miatt a járási KISZ Bizottság sem tudott elszámolni, ami azt eredményezte, hogy a Tolna megyei KISZ Bizottság is adós maradt a KISZ KB-nál.(aki eddig tudta követni, kap tőlem egy Nagykanizsa leporellót)

Mindezért engem tettek felelőssé: a járási KISZ titkár felkereste a tanácselnököt, s megkérte, hogy a „kultúrigazgató elvtársat” igazítsa el. Az eligazítás megtörtént, a főnököm igazat adott a járási elvtársnak, majd velem közölte, hogy nincs semmi baj, végezzem a munkám a „kultúrban”, legfeljebb a hiányzó több ezer Ft-ot valakik összedobják.

Mindezek után egy hónap múlva meglepetésként ért a járási KISZ titkár látogatása intézményemben. Felkért arra, hogy a Bonyhádi Járási KISZ Bizottságon megüresedett

munkatársi álláshelyet fogadjam el. Feladatom lenne az oktatás, a kultúra, a sport szervezése és az ifjúgárda század irányítása. Fizetésem lényegesen megemelkedne, és ígéretet kaptam bonyhádi lakásra is. Úgy tűnt akkor, hogy bármennyire is jól éreztem magam Tevelen, ezt az ajánlatot nem szabad visszautasítani.

De ez már a következő stáció.

2. STÁCIÓ : Ifjúsági klubmozgalom, vagy ifjúgárda?

 

A járási KISZ bizottságon négyen dolgoztunk. Nekem volt csak felsőfokú végzettségem. Itt érzékeltem először, hogy a szombathelyi képzőt túlértékelik, a szó jó értelmében. Amikor kértem, hogy szeretnék majd (a jövő évben) továbbtanulni az ELTE népművelés szakán, közölték velem: „a szombathelyi főiskola bőven elég Papp elvtárs, neked politikailag kell majd továbbtanulnod”. Egyik megyei főnököm pedig elmagyarázta: örüljek, hogy ilyen iskolába bekerülhettem, elvégezhettem, mert az ő unokahúga Szekszárdon jeles volt a gimiben, de másodszorra sem vették fel a népművelő-könyvtár szakra.

Visszatérve a munkához: itt is lelkesen kezdtem el dolgozni, sok ötletem volt, hogy lehetne megújítani ezt a mozgalmi területet. A Szombathelyen tanultakat, tapasztalatokat megpróbáltam bevinni ebbe a megfáradni (néha kifulladni) látszó politikai munkába. Nem mindig sikerült. A munkatársak, főnökök segítőkészek, barátságosak voltak, de maga a struktúra merevnek bizonyult, a hierarchia szigora pedig bosszantóan fékezte időnként a munkámat. A stáció címében jelzett alternatíva pedig valós kihívás volt.

Egész érdeklődésem, szakmaiságom, tudásom a járásban egyre jobban kibontakozó ifjúsági klubmozgalom szerveződését, támogatását, a kulturális munka feltételeinek javítását szolgálta, s bizony kevés ambícióm és tehetségem volt a katonás mentalitást követelő ifjúgárda század „menedzselésére”.

A teveli tapasztalataimat is felhasználva próbáltam meggyőzni a községi tanácselnököket, vb titkárokat, párttitkárokat, hogy településükön egymás mellett is működhet KISZ alapszervezet és ifjúsági klub : hiszen legtöbbször ugyanazokról a fiatalokról van szó, és legalább egy terem (mai szóval közösségi tér) álljon rendelkezésre az összejövetelekre.

A bonyhádi járás - a Völgység kitűnő termőföldi, éghajlati adottságai révén is - legtöbb termelőszövetkezete eredményesen gazdálkodott, így joggal kérhettem a klubok berendezéséhez, technikai felszereléséhez anyagi támogatást.

Az is segített, hogy azokban az években már több fiatal, képzett tsz elnök is szerepet kapott. Majdnem egy generáció voltunk, így könnyen szót értettünk.

Estéimet gyakran töltöttem községi taggyűléseken, vagy ifjúsági klubfoglalkozáson. Néhányan talán emlékeztek külpolitikai tájékoztatóimra a főiskolai klubban. Szívesen vállaltam a községekben is ilyen előadásokat, amelyeket beszélgetés követett. Kálmán Jocó intelmeit felhasználva minden megnyilatkozásomat gazdagon szemléltettem, főnökeimmel ellentétben pedig papír nélkül beszéltem.

Megvásároltam (Starinak, Gézának és P.Pistinek mondom: nem a nyúlszőrkalapom árából) a kor irigyelt lemezjátszóját, a Supraphon csehszlovák sztereót, és a 125-ös MZ-vel robogtam esténként a falvakba, hogy lejátsszam a legfrissebb Omega, Illés, Koncz Zsuzsa lemezeket.

Így hamar megismertek a környékbeli fiatalok, és talán meg is kedveltek.

Egyik évben a Tolna megyei Népújság hosszú vitasorozatot indított az ifjúsági klubmozgalomról. A vitához én is hozzászóltam „Tegyünk többet a jó módszerek népszerűsítéséért” címmel. Horváth Tamás is elküldte tanulságos, jó meglátásait a témában.

Itt jegyzem meg, hogy az akkori megyei napilap kulturális rovata Virág F. Éva, nekünk csak Felicsi, jóvoltából kiváló színvonalú volt.

Az ifjú gárda munka viszont döcögött. Tessék-lássék módra foglalkoztam a jobb sorsra érdemes alakulattal. Meg is lett az eredménye: a megyei bemutatón, vagy versenyen a mieink „csak” másodikak lettek. Korábban legtöbbször a bonyhádi járás nyert, így én lettem a bűnbak.

Bonyhádról néhányszor kirándultunk a Mecsekben lévő Óbányára, amely egy csodálatos üdülőfalu, és megismerkedtünk egy fiatal, tehetséges fazekas testvérpárral.

Amikor a KISZ KB meghirdette a Kiváló Ifjú Népművész pályázatot, rögtön rájuk gondoltam. Felkerestem őket, és mivel nemcsak alkotásokat kellett beküldeni, de rövid szakmai leírást is, segítettem megírni a szöveget. Valójában meséltettem őket családjukról, a múltról, szakmaiságukról, és odahaza megírtam a pályázatot. Főnököm adott a fejemre hideget… és még hidegebbet: „Micsoda dolog ilyent felvállalni, amikor annyi minden más munka is lenne. Politikai oktatást ellenőrizni, a megyéhez jelentést elküldeni. Egyébként Óbánya nem a mi járásunkban van, sőt Baranya megye.”

Akkor fogalmazódott meg bennem először, hogy a szakmai munka számomra fontosabb a politikai státusznál, és ezért mielőbb váltanom kell. Bonyhádon egyébként szó szerint szem előtt voltam még munkaidő után is, mert a járási pártbizottsággal szemben levő tanácsi lakásban kaptam albérletet. Egy nyugdíjas munkásőr volt a főbérlő, így „szoros védelem” alatt álltam.

Klári 1973-ban végzett Szombathelyen, de előtte ő is kijött szakmai gyakorlatra február elsején. A járási könyvtárban gyermek - könyvtáros lett.

Fél évig közösen albérleteztünk, majd végre megkaptuk az ígért OTP lakást. A beugrót a család dobta össze, de a KISZ KB is adott támogatást. A berendezésre már nem futotta, így a szekrénysorunk a nagyszobában kifeszített kötél volt.

Sokat számított nekünk Hauser Miklós barátsága. Segített beilleszkedni, több embernek bemutatott. Kitűnő humora, vidám egyénisége, időnkénti családi borozgatásaink oldották bennem az apparátusi merevséget, segített elviselni az abszurditásokat. Ilyen abszurditás volt az például, hogy be akartak iskolázni a M-L esti egyetem általános tagozatára. Hiába mondtam, hogy a főiskolán ugyanezt tanultuk, erős ellenérvük volt a „szigorú” beiskolázási terv. Végül, már az utolsó pillanatban megkerestem a pártbizottság egyik iskolázott vezetőjét, és bemutatva szombathelyi tankönyveimet, meggyőztem az igazamról. Ugyanakkor belementem a kompromisszumba: beiskoláztak az M-L szakosító tagozatára, négy évig Szekszárdra jártam. Fő szakom a magyar munkásmozgalom története volt.

Nem ért váratlanul, de jólesően mégis meglepődtem, amikor 2 év KISZ-es munka után felkértek, legyek a bonyhádi Vörösmarty Mihály Járási Művelődési Központ igazgatója.

Ez már a 3. stáció története lesz.

 

3. STÁCIÓ: A Völgység és vidéke

 

Mielőtt folytatom bonyhádi élményeimet, munkahelyem érdekesnek tűnő (remélem nem csak nekem) eseményeinek krónikáját, reagálok néhány kérdésetekre. A két óbányai fiú természetesen megkapta a Kiváló Ifjú Népművész címet. Bízom abban, hogy később a Népművészet Mestere elismerést is. P.Pisti rákérdezett a Szekszárdon jelesen érettségizett, de Szombathelyre be nem került leányra. Csak annyit tudok róla, hogy később Kaposvárra a tanítóképző intézetbe felvették, elvégezte, és tanító lett. (Nagyon ritka neve van, ezért, amikor én is Szekszárdra kerültem, összefutottam vele, és megismertem.)

Igazgatói kinevezésem előtt még néhány hónapig módszertani előadóként dolgoztam a művelődési központban, Rudolf Gyula igazgató mellett. Gyula bá érdekes figurája volt a helyi kultúrának. Pécsről járt ki: hétfőn de. érkezett, és péntek du. ment vissza, busszal. Iskolai végzettsége és szakmája szabó. Érettségije valószínűleg volt. Pécsi ismerőseim szerint „A” kategóriás rendezői működési engedélye birtokában több évtizedig Hacsek és Sajót rendezett az egyik pécsi műv. házban. Amikor megismertem, már 60 éves lehetett. Vidám természetű, közvetlen, barátkozó, jól öltözött (szabott öltöny) úriember benyomását keltette.

Hamar elfogadott, mindenben szabad kezet adott. Utólag gondolom, tudta, hogy az utódja leszek. A városi legenda szerint azért lett nemkívánatos a járási vezetők előtt, mert egy nov. 7.-i (vagy ápr. 4.-i) ünnepségen ő kezelte a szovjet himnuszt is lejátszó lemezjátszót, és a készülék más fordulatszámon működött, mint kellett volna. A pattogó ritmusú, gyors zenét nem ismerték fel, csak az első sorban ülő, a tolnai szovjet laktanyából érkezett tisztek, akik a helyzetet mentve, fölugrottak és egy emberként „túlénekelték” nemzeti himnuszukat.

 

 

 

 

 

 

 

A bonyhádi művelődési központ munkatársai jugoszláv vendégekkel. Balról a harmadik Rudolf Gyula ig.

 

Gyula bácsira visszaemlékezve mindig eszembe jut az intézményt betöltő égett tejszag is. Reggelire tejet forralt az irodájában, de többször a rezsón felejtette, vagy azért, mert kiment, vagy éppen újságot olvasott elmerülten.

Szórakozottságára jellemző volt: mindent fölírt egy-egy cetlire, hogy ne felejtse el, de többször előfordult, hogy nem találta hol a cetli. Mi fiatalok sokat rötyögtünk ezen, és amikor munkaértekezleten nem találta meg a zsebében azt a papírt, amire főnöke utasításait írta, azt javasoltam marha komolyan: Gyula bácsi, kellene még egy cetli, amire azt írod fel, hova tetted a többi cetlit. Velünk együtt nevetett.

Ezekben a hetekben igazgatóm több helyre elvitt, bemutatott, de legtöbb intézménynél, iskolánál stb. már a KISZ-től ismertek. Bevont a vezetéssel kapcsolatos ügyekbe is.

A járási hivatalok megszűnése után (nagy butaság volt, ezt a megyei tanácson már éreztük) a járási műv. központok fenntartói a városi, illetve a nagyközségi tanácsok lettek. Bonyhád ekkor még nem volt város, így a nagyközségi tanács VB nevezett ki.

A régi Perczel kastélyból átalakított épület kedvezőtlen adottságú volt: nagyterme kb. 100 fő befogadására volt alkalmas, kettő klubterme pedig 30-40 fő elhelyezését tette lehetővé. Az U alakú épület kb. 1/3-át foglalta el a műv. központ, a többi részben szolgálati lakás, illetve a járási könyvtár és a zeneiskola kapott helyet.

Fűtése, világosítása korszerűtlen volt. Összesen hatan dolgoztunk, szakmai státuszban ketten.

A műv. központ területi módszertani feladatokat is ellátott, a régi járás intézményeit patronáltuk, úgy - ahogy. Ehhez egy Nysa mikrobusz állt rendelkezésünkre. Jó érzés volt egy-egy este „kiszabadulni” a műv. házból, és meglátogatni ifjúsági klubokat a falvakban. Gyakran hívtak előadást tartani, vetélkedőt vezetni, vagy hanglemezeket bemutatni.

Együttműködtem a helyi cipőgyár (Botond) művelődési házával, amelynek 250 fős nagyterme alkalmas volt nyereséges rendezvények pl. koncertek, bálok, táncestek szervezésére, így a saját bevételünk már az első évben a korábbi kétszeresére nőtt.

Bevételi többletünkből új szakköröket, klubokat indítottunk, érdekes kiállításokat rendeztünk. Legnagyobb visszhangot kiváltó kezdeményezésem a Bonyhádi irodalmi esték elnevezésű sorozatvolt. Ennek keretében népszerű művészeket hívtunk meg: Kürti Papp Lászlót, Jancsó Adriennt, Verdes Tamást, Pécsi Ildikót. A 200 bérlet napok alatt elfogyott. Újdonság volt az is, hogy az igazgató személyesen is szervezte a középiskolákban, a kollégiumban, a vállalatoknál ezt a programot, illetve a különféle nagyrendezvényeket.

Országos hírű volt a ház beat együttese az Animátó. Minden hétvégén táncdélutánt rendeztünk a zenekarral, amely szép bevételt hozott. Egyik évben a győri ifjúsági házban szervezett Dunántúli Pop- és Rockzenei Fesztiválon első díjat kaptunk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bonyhádi Animato zenekar első díjat kapott a Dunántúli Pop- Rock Zenei Fesztiválon

 

A szombathelyi „kapcsolati tőke” (akkor még nem ismertem e fogalmat) segített abban, hogy miután színházi előadásokat nem fogadhattunk, a régió legjobb irodalmi színpadait hívtam meg. A győri Arrabona, a zalaegerszegi Reflex (Merő Béla), a veszprémi Aréna (Szokoly Tamás), a kaposvári Fonómunkás (Vértes Elemér?) egy-egy előadással lépett fel. A nevekre négy évtized után, lehet, hogy nem pontosan emlékszem.

Nagy figyelmet fordítottam a gyermekprogramokra: Klári a könyvtár gyermekrészlegét vitte, így több közös programunk volt, amely Bonyhádon újdonságnak számított. Levente Pétertől Gloviczki Péterig, vagy a kakasdi székely mesemondó Mári néni (Fábián Ágostonné) rendszeres meghívásáig. Néhány évvel később örültünk, amikor Mári nénit rendszeresen láthattuk az MTV esti meseműsorában.

 

 

Gloviczki Péter bűvész műsora a bonyhádi művelődési központban. Alkalmi asszisztense Papp Ferencné.

 

A szépkorúak körében osztatlan sikere volt az idős emberek életmódjával foglalkozó 7 részből álló sorozatnak. Személyesen kerestem meg, így megismerhettem az egyes témák legjobb szakembereit, akik szerény TIT díjért vállalkoztak az előadásokra. A későbbiekben is számíthattam rájuk, néhányukkal barátságba is kerültem. Az előadássorozat reklámja, népszerűsítése során nem az akkori hagyományos technikákat alkalmaztam, hanem – mai szóval- intenzív marketinget, amely időigényes, fárasztó volt, de hatékony. Kollégáim nem hittek abban, hogy megfelelő látogatottsága lesz, mert korábban egy-egy ismeretterjesztő előadásukra mindig kevesen gyűltek össze.

Nincs idő és hely arra, hogy részletezzem mi mindent elkövettem a jó szervezés, reklám érdekében, de az eredmény engem is meglepett: a személyesen is megszólított több száz nyugdíjas korúból 80-90 fő jött el alkalmanként. Ők aztán más programjainkon is szívesen részt vettek.

Bonyhádon a hetvenes évek derekán már kialakult egy jobb módú réteg, amely a világ távolabbi, érdekesebb országaiba is elutazhatott. Akkor már széleskörű ismeretségekkel rendelkeztem, megkerestem, és felkértem őket úti élménybeszámolókra. Többen vállalták, és diával vagy 8 mm-es filmmel színesítették előadásukat. Mindig zsúfolt volt a nagyterem érdeklődőkkel.

Filmklubunk tagjainak jó ötlete volt a bonyhádi filmhíradó létrehozása, amelyet anyagiakkal is támogattam.

A filmesek filmfelvevővel megörökítették a helyi társadalom, gazdaság, kultúra, oktatás stb. legfontosabb (heti) történéseit, és a következő hét első napjaiban az akkor nagy látogatottságú moziban le is vetítették. Sajnos csak néhány évig tartott ez a munka, pedig fantasztikus helytörténeti jelentősége lett volna, ha tovább csinálják.

Két éve egy váratlan telefont kaptam Bonyhádról. A filmhíradó volt vezetője hívott, hogy több filmtekercset találtak a bonyhádi filmhíradó őskorából, és elkezdik digitalizálni. Nemsokára kaptam is egy DVD-t , amelyen a híradó Koncz Zsuzsa koncertjéről számol be: Zsuzsa énekel, rövid interjút ad, és én is dörmögök valamit.

Sok mindent írhatnék még bonyhádi tevékenységemről, de az már úgy tűnne, mintha egy régi VB jelentést fogalmaznék.

Tény, hogy kezdeti sikereimet nemcsak a képzőben tanultaknak, de nektek is köszönhetem. Az 50. évfordulón a plenárison is elmondtam, hogy mi a képzőben egymástól is sokat tanultunk, tapasztaltunk. A felsőbb évesektől, az évfolyamtársaktól, a kollégiumban, a klubban, a filmklubban, a népművelési gyakorlatokon stb.

Fiatal vezetőként pedig megtanultam teamben dolgozni, felelősen gondolkodni, személyes munkakapcsolatot kialakítani, kollégáimat is lelkesíteni, új szakmai törekvéseket meghonosítani.

 

Ki tud többet Bonyhádról? Vetélkedő a járási könyvtárban

A Tolna megyei Népújság rendszeresen beszámolt a műv. központ munkájáról, rólam is több írás jelent meg. Lassan mi lettünk a pozitív példa a megyei népművelésben. Mégis váratlanul ért, hogy a Balázs Béla Filmstúdió egy fiatal rendezője, Gothár Péter (Kossuth – díj 1997) „Kultúrközpont” címmel dokumentumfilmet készített a kedvezőtlen adottságok között is eredményes művelődési központunk munkájáról. Az ország filmszínházaiban játékfilmek előtt vetítették.

Ennél nagyobb meglepetés volt, hogy 1975-ben népművelési munkám elismeréseként Szocialista Kultúráért kitüntetésben részesültem.

 

4. STÁCIÓ : Aliscától Alisca utcáig.

„Elvezetni könnyű egy lovat a folyóhoz, de ha arra is rá tudod venni, hogy háton ússzék, akkor valamit tényleg elértél”. (Haertly első törvénye)

1976-ban a Tolna megyei Tanács vezetésében néhány váltás következett be, így a műv. oszt. vezetője Dr. Vadas Ferenc lett, aki korábban a Babits Mihály Megyei Művelődési Központ igazgatója volt. Háromdiplomás, művelt szakember, aki a népművelés kiegészítő. szakot is elvégezte levelezőn.

A magyar szakosok talán emlékeznek a Vadas féle módszerre, ebből doktorált. Méry Éva  a közművelődési csoport vezetője kijelentette, hogy nem tudna Dr. Vadassal dolgozni (mi mezei népművelők is tudtunk az ellentétükről), inkább elmegy tanítani a bajai tanítóképző frissen szervezett közművelődési tanszéki csoportjára.

Amikor megtudtam, sajnáltam, mert nyitott, lelkiismeretes, lelkes, nagy munkabírású vezetőnek tartottam. (Csak zárójelben jegyzem meg: amikor megtudta, hogy utódja leszek, nem neheztelt, későbbi kitüntetéseimhez: Kiváló Népművelő, stb. levélben gratulált.)

Soha nem felejtem el, amikor egy napsütéses délután  - éppen Perczel kerti lakásunk erkélyén tettem-vettem – a lenti szűk úton fékezett egy Volga és két öltönyös úr (elvtárs) szállt ki belőle. Dr. Vadast rögtön felismertem, és tudtam, csak hozzánk jöhetnek. Minden elkövetett és még el nem követett „bűnöm” beugrott. Amikor lakásunk egyik úgy-ahogy berendezett szobájában (lásd. 2. stáció) leültünk, döbbenten hallgattam, hogy mit kérnek tőlem: elmegy Méry Éva, és legyek az utódja a megyei tanácson. Röviden vázolták, mi lenne a feladatom. Kértem egy hét gondolkodási időt, ami láthatóan meglepte őket. Jól éreztük magunkat Bonyhádon, ment a szekér a műv. házban, számtalan sikerélményem volt, felsejlett már az új műv. központ építésének esélye is.

Végül igent mondtam, kérve, hogy hasonló OTP lakást kapjunk Szekszárdon. Így utólag visszagondolva azt hiszem nem voltam elég érett erre a feladatra, kevés volt még a közművelődési gyakorlatom, hiányzott az egyetemi végzettség (és tudás), a vezetői tapasztalat. Kezdetekben nehezítette helyzetemet, hogy a csoportból ketten is szívesen vették volna a vezetői megbízást. Egyetemi végzettségűek voltak, és nálam idősebbek.

 

Fél évem ráment arra, hogy megismerjem a hozzánk tartozó területeket, a műv. otthoni, könyvtári, múzeumi hálózatot, a levéltárat, a moziüzemi vállalatot, a tanácsi munka sajátosságait (ez volt a legnehezebb), a társadalmi és tömegszervezeti kulturális vezetőket, stb.

A megyei intézmények igazgatói tekintélyes, szakmájukban elismert, nálam sokkal idősebb „káderek” voltak. Az elfogadásban segített, hogy korábban megyei közművelődési fórumokon hallották megnyilatkozásaimat, olvasták a munkámról szóló tudósításokat, vagy vitacikkeimet a Tolna megyei Népújságban (Felicsi ebben is felülmúlhatatlan érdemeket szerzett).

Vadas Feri személyes tekintélye, súlya, az érintettekkel való barátsága is hasznosnak bizonyult. Személyes tulajdonságaim közül sokat számított az udvarias közeledés, az őszinte szakmai érdeklődés, a figyelmesség, a problémák megoldására való törekvés. Soha annyi múzeumi, levéltári, könyvtári jelentést, beszámolót kutatási tervet, moziüzemi koncepciót nem olvastam, mint az első évben.

Rendszeressé tettem a havonkénti igazgatói értekezletet, ahol az intézményi önállóság tisztelete mellett érvényesíthettem osztályunknak a közművelődési törvényből (és a megyei végrehajtási tervből) eredő állami, szakmai feladatait.

 

Ezekben az években a hazai közművelődés felfelé ívelő szakaszban volt. A törvényt követő társadalmi figyelem, az állami és tanácsi szervek felelősségének kihangsúlyozása, a közművelődési folyóiratok színrelépése, az intézményi szakmai pezsgés, majd az önálló kulturális tárca (Pozsgai Imre) létrehozása hozzájárult egy korszerűbb közművelődési szemlélet és gyakorlat kialakításához, legalábbis megalapozásához. Megyénkben is érezhető volt, hogy az addigi közönségszervező népművelési gyakorlatot kezdi felváltani a közösségeket építő, fejlesztő, értékteremtő-és őrző közművelődés.

Fontosnak tartottam hangsúlyozni testületi üléseken, a megyei koncepcióban, főhivatásúak továbbképzésein is, hogy a tartalmi megújuláshoz elengedhetetlen

-          a döntéshozó testületek, a tisztségviselők és valamennyi szakember kulturális szemléletének változása,

-          az épületadottságok és a tárgyi feltételek lényegi javítása,

-          a személyi ellátottság (elsősorban a műv. házi és a könyvtári területen) növelése, és a kollégák képzettségének emelése.

 

Dr. Vadas Ferenc és a megyei pártbizottság közművelődési munkatársának segítségével sikerült szövetségeseket találni e nehéz feladatokhoz. Megértettük a nagyközségek (lelendő városok) és a városok vezetőivel, hogy településük városi nívójához, az élet minőségéhez nemcsak gyárak, iskolák, kórházak járulnak hozzá, de a közgyűjtemények és a művelődési házak is fontosak lehetnek.

E mellett sok szerencse is kellett, hogy abban az ötéves tervben korszerű művelődési otthon és könyvtár épült (integrált) Dombóváron, munkásművelődési központ Pakson, részben az atomerőmű pénzéből, valamint művelődési központ Bonyhádon. Ez utóbbinak örültem legjobban.

Országos figyelmet keltett a Tamásiban létesült új járási könyvtár. A jelenlegi ÁMK-k elődjének számító ún. komplex intézményeket hoztunk létre Kölesden és Tengelicen, kísérleti jelleggel. Azt terveztük, ha beválik, akkor a kistelepüléseken ezt a működési formát javasoljuk.

Egyik jelentős eredményünk volt, hogy 5 év alatt majdnem megdupláztuk a községi főhivatású műv. ház igazgatók számát. Tömegesen iskoláztuk be a képesítés nélkülieket a főiskolára.

Dombóváron az új intézményben Balipap Ferenc több szakmai kezdeményezését támogattuk: kiépült a társadalmi filmforgalmazás megyei modellje (általában Balázs Béla Filmstúdiós filmeket vetítettünk), de itt valósult meg országos példaként a „nyitott ház” program is. Először nem értettem miről van szó, mit keres az előtérben 4-5 konténer? A helyszínen megfigyeltem működés közben a kísérletet, és jónak tartottam, támogattam.

A korábbinál szervezettebb és hatékonyabb együttműködést alakítottam ki a közművelődésben érintett és érdekelt megyei szervezetekkel. Intézményes fórummá tettem a kéthavonkénti koordinációs értekezletet, amelyre meghívtam a MESZÖV, KISZÖV, a TSZ Szövetség, a Hazafias Népfront, a TIT, SZMT kultúrával foglalkozó munkatársait. Koordináltuk a megyei feladatokat, tájékoztattuk egymást terveinkről, kezdeményezéseinkről. Az addigi esetleges együttműködést, időnkénti konfrontációt a hatékony kooperáció váltotta fel.

Az egyik évben munkatársaimmal együtt jelentős szerepem volt a RÖPÜLJ PÁVA!  vetélkedő előkészítésében. A Magyar Televízió nagy sikerű kezdeményezésében a Tolna megyei székelyek c. összeállításunk I. helyezést ért el, megkapta megyénk a fődíjnak számító Ikarusz autóbuszt. Érthető, hogy javaslatomra a buszt a bonyhádi művelődési központ kapta meg.

Emlékezetes marad számomra a Pataky István Művelődési Központban tartott döntő, amelynek kezdetén Antal Imre rámutatott az 5 zsáknyi levélre, amely a szavazatainkat tartalmazta (2/3-a határon túlról jött). Életem addigi legnagyobb jutalmát is megkaptam, levonás nélkül.

Fontosnak tartottam a kulturális területen dolgozók élet- és munkakörülményeinek javítását. Több településen kértem a helyi vezetőket a pályakezdő népművelők, könyvtárosok lakástámogatására.

Évente szerveztem külföldi szakmai tapasztalatcsere látogatásokat a szomszédos „baráti” országokba. Egy- egy alkalommal 40 fő vehetett részt, ingyenesen ezeken az utakon.

Az összetartozást erősítette, hogy minden évben 9 fő (ennyien fértek be a Nysába) részt vehetett a szegedi közművelődési nyári egyetemen (A népművelési célfeladatokról finanszíroztam), valamint a népművelők megyei bálja, amely először Szekszárdon, majd a többi városban aratott sikert.

Dr. Kiss Gyula többször is meglátogatott Szekszárdon. Hozta a diákjait, akiket vagy a Sárközbe, vagy a székely falvakba kísértem ki. Sok levelet is írt, „érdekes” stílusban, néha meghökkentően őszinte tartalommal a főiskola ügyeiről, belső harcokról, gondokról. Amennyiben találok mecénást, érdemes lenne egy kis füzetben kiadni hozzám írt leveleit. Két alkalommal utóvizsgára is küldött hozzám hallgatót. Az egyik sváb falunk műv. ház igazgatónője nem tudta, hogy a székelyek milyen nyelven beszélnek. A kollegina remegő lábakkal bejött hozzám a magas hivatalba, hogy nálam levizsgázzon. Kezébe adtam Sebestyén Ádám , atyai barátom „A bukovinai andrásfalvi székelyek élete” c. könyvét elolvasásra, és egy hét múlva elbeszélgettünk róla. Gyulának ilyenkor egy képeslapot kellett írnom, leosztályozva a hallgatót. Sebestyén Ádám több könyvének kiadását támogattam, a megyei könyvtáron keresztül.

A pécsi és a szombathelyi főiskolákkal szoros, személyes kapcsolatot alakítottam ki .A nappali hallgatók közül is sokan jöttek Tolna megyébe dolgozni.

 A kezdeti nehézségek után sok munkával, napi 11-12 órás munkanapokkal, feleségem önzetlen támogatásával úgy érzem elfogadhatóan végeztem a feladatomat. A minisztérium közművelődési főosztálya többszöri jutalommal, külföldi tanulmányúttal és kitüntetéssel ismerte el a legfiatalabb közművelődési csoportvezető munkáját.

Bár tudom, hogy elvezettem a lovat a folyóhoz, dehogy háton ússzék, az nekem sem sikerült.

 

A Babits Mihály-díj átadása Szekszárdon

 

5. STÁCIÓ

„Azokból a kövekből, amelyeket utunkba gördítenek, egy kis ügyességgel lépcsőt építhetünk.”  Az Élet és Irodalom mottója volt.

A Tolna megyei vezetők sikeresen lobbiztak, több oktatási, egészségügyi, szociális fejlesztés valósult meg állami pénzből, elsősorban az új városokban. A kulturális építkezésekről már írtam, valóban példanélküli, hogy az ország második legkisebb megyéjében, egy ötéves tervben három nagy művelődési központ épüljön fel. Nehéz így utólag megítélni a „közbenjárások” etikáját, de kétségkívül hatékonyan működött a tolnaiság, felhasználva a megyéből elszármazott notabilitásokat. Személyesen is átéltem ilyen kezdeményezéseket. Egyetlen példa: Pozsgai Imre, az önálló kulturális minisztérium vezetője egész napos látogatáson volt Szekszárdon, ahol részt vett egy szüreten, amit csak őneki szerveztek egy bájos hegyoldalon. Maga is beöltözött, és megyei főnökeimmel együtt szikrázó napsütésben, jó hangulatban szedték a szőlőt. Papp József kollégámmal mi is komoly szakmai feladatot kaptunk: a hosszú szőlősorok végén egy–egy lavór vízzel mi gondoskodtunk a kézmosási lehetőségről. A szüretet követő közös falatozás közben (és az óbor megkóstolása után) eszmét cserélhettek a minisztériumi támogatás mikéntjének hogyanjáról. Ezen én már nem vettem részt.

(Az érdekek képviseletére, más főhatóságok esetén Fadd-Dombori pecázás, illetve a gemenci vadászat bizonyult hatékonynak.)

Pozsgai egyébként – akkor – végtelenül nyitott, közvetlen vezető volt, aki más politikusokkal ellentétben, papír nélkül beszélt, tartott akár hosszú (nem tűnt annak) előadásokat is. Sokat újított a közművelődésben, a művészeti élet irányításában, tudott lelkesíteni bennünket. Egyik kedvenc vesszőparipája volt a kultúra demokratizálása, többször beszélt nekünk is erről.

Felkészült, tehetséges politikusa volt a kulturális életnek. Ezért is váratlanul érte a szakmát leváltása, és az önálló tárca megszüntetése.

A rendszerváltozás utáni meghasonlása, fokozatos jobbratolódása, később pedig színpadi díszletként való szereplése nagygyűléseken már egy másik történet…

Ezekben az években több olyan tudóssal, íróval, képzőművésszel vagy éppen közgazdásszal találkoztam (beszélgettem, előadását hallgattam), akiktől sokat tanulhattam.  Voltak közöttük Tolnából elszármazottak, akiket vissza-visszahívtunk Bonyhádra, Szekszárdra, de szívesen jöttek hozzánk mások is konferenciákra, népművelő továbbképzésre, vagy éppen a Szekszárdi Szüreti Napokra.

Nem tudom miért, döntsétek el Ti, Pozsgai Imre esete apropóján először miért Kopátsy Sándor közgazdász veretes mondatai jutottak eszembe: „A jövő társadalmában négy hiány lesz: a természet, (mindent feldolgoznak) a tudás, a tehetség (rosszul gazdálkodunk vele), és az erkölcs. Nincs kártékonyabb ember, mint aki okos, tehetséges, de erkölcstelen.”

Sanyi bácsi, mi már akkor” nagy öregnek” tartottuk, azon kevés közgazdász-pénzügyes egyike volt, aki a gazdaság emberi oldalával (ma úgy mondjuk, emberi erőforrás gazdálkodás), valamint az életmód, a társadalom változásaival is foglalkozott.

„Minden kor vak a saját változásaival kapcsolatban. Egy társadalomban, amiből kevés van, akörül forog a világ. Az ősközösségben az élelem, a feudalizmusban a föld, ma pedig a pénz

 körül forog a világ.” A Pénzügykutató Rt egykori alapítója véleményéhez ma, 2013-ban még azt tehetjük, hogy az emberi tudás, az innováció az, ami meghatározza világunk fejlődését. Talán még a nyersanyagoknál is fontosabb. Levelezős andragógus hallgatóimnak szívesen idéztem e gondolatokat, amikor az egész életen át  történő tanulás fontosságáról beszéltem.

Illyés Gyula megbecsült elszármazottja volt megyénknek. Egyszer én is elkísérhettem - a megyei elnök adott kocsit – Bonyhádra és Ozorára. Budapestre mentünk fel érte, és Flóra asszonnyal együtt jöttek. Az úton végig kérdezett, szűkebb és tágabb pátriánkról minden érdekelte. Nagy élmény volt ez a nap számomra, tele tanulsággal. Csak egyetlen gondolatát emelem ki. Illyés több évtizeddel ezelőtt már figyelmeztetett, pedig akkor még nem használtuk a globalizáció és lokalitás fogalmát: „nemcsak az a provincializmus, ha Ozorától nem látjuk Párizst, de az is, ha Párizstól nem látjuk Ozorát.”

Szívesen emlékezem vissza Andrásfalvy Bertalanra is. Amikor először találkoztam a szálfaegyenes tartású, mindig finoman mosolygó etnográfussal, tudtam, hogy a nagy tudású, a megyénket segítő szakemberrel nekem is jó munkakapcsolatom lesz. Gyakran meghívtuk Szekszárdra, vagy kiállítást nyitott meg, vagy előadást tartott. Sajátos előadói stílusa volt: papír nélkül, közérthetően és szeretettel beszélt népművészetről, honismeretről, kedves kutatási területéről, a Sárközről stb.

Kis magnóját mindig használta, saját felvételei már akkor kincset értek. Akkor bíztuk meg a Tolna megyei Levéltárat a Tanulmányok Tolna megye történelméből c. sorozat gondozására. Andrásfalvy ebben a munkában is részt vett: vagy írt egy dolgozatot, vagy lektorálásra kértük fel, 1-1 tanulmány esetében.

A pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályának volt a vezetője. Korszakos jelentőségű A Duna mente népének ártéri gazdálkodása Tolna és Baranya megyében c. kötete. Számomra ebből – a sok egyéb ismeret mellett - az a legfőbb tanulság, hogy a gazdaság és a kultúra, életmód milyen szoros kapcsolatban van, illetve kölcsönösen feltételezik egymást.

A Duna gátak közé szorítása, a vizek lecsapolása azt eredményezte, hogy a haltermő vadvizek helyén Magyarország legjobb feketeföldjén rekordtermések voltak pl. búzából, s a XIX. századi konjunktúrába a Sárköz is bekapcsolódott. Hatalmas vagyonosodás vette kezdetét.

Ez kihatott az életformára, a kultúrára, a népviseletre stb. Így a sárközi női ruházat anyaga és díszítése megdrágul, a legdíszesebb és a legdrágább lesz az országban.

A legfinomabb selymet a szekszárdi és bajai kereskedők Lyonból hozatják a Sárközieknek. A kasmírt Bécsből, gyöngyöt, flittert Csehországból. A szekszárdi tálasok, és fehéredényes mesterek, a bátaszéki, bajai fazekasok és korsósok a sárközi falvak részére készítik legszebb darabjaikat. A gazdagodást szolgálta a széleskörűen elterjedt egykézés. A vagyont, a földet, a jószágokat, a házat az egyetlen gyermek örökölte, nem kellett több részre osztani.

Andrásfalvy Bertalannal ezt követően évekig nem találkoztam, csak 1990. aug. 20-án a Parlamentben, ahol MDF-es miniszterként átadta a „Kiváló Népművelő” elismerést. A fogadáson váltottunk néhány mondatot, érdeklődött, hogyan élek, mi van velem. Pontosan tudta, hogy nem egy politikai táborba tartozunk, mégis aláírta a kitüntetési ívemet. Csak zárójelben jegyzem meg: kanizsai párttársai viszont rövid idő múlva mindent, szó szerint mindent elkövettek igazgatói újraválasztásom ellen.

Az elém gördített kövek néha úttorlaszokká váltak, amelynek építésében az akkori SzDSz helyi képviselői is jeleskedtek. Akkor még nem hittem, hogy lesz erőm és tehetségem (ügyességem) 16 évig lépcsők építésére a „gördülő kövekből”.

Ennek a 16 évnek a 8 alkalommal megismételt igazgatóválasztásáról, amelyben a magyar közművelődés színe-java részt vett – összesen 24 szakértő -  majd később önálló egységként is beszámolok.

 

 Az Árvácska c. film díszbemutatója Szekszárdon. Czine Mihály mond köszöntőt.

 

 6.STÁCIÓ

„Az egyetem a legmagasztosabb intézmény, amelyet a  társadalom magából kitermelt”

-          Szent-Györgyi Albert.

 

Az ELTE BTK népművelés kiegészítő szakára járva a házi dolgozatok készítése, és a vizsgák izgalmai között egyáltalán nem éreztem magasztosult eszméket, fennkölt gondolatokat. A Szerb utcai előadótermek sivársága, takarítatlansága, a mellékhelyiségek áporodott bűze és ocsmány falfirkái elgondolkodtattak: itt képezik a jövő Magyarországának vezető értelmiségét?

Tanáraim többsége viszont kitűnő pedagógus, felkészült, remek előadó volt. Máig él bennem az a tudás, ismeret, amit szakmájukból átadtak, de fontos volt az a mentalitás, szemlélet, ami szinte észrevétlenül ragadt rám (ránk). Általuk döbbentem rá, hogy nincs befejezett tudás, tanulás, különben az élet (a szakma, a társadalom stb.) elrohan mellettünk. Évtizedekkel később, levelezős andragógusokat  tanítva, vendégoktatóként gyakran idéztem Maróti Andor, B. Gelencsér Katalin, Heleszta Sándor, F. Vankó Ildikó kedvenc tanáraim gondolatait, vagy későbbi publikációit.

Valamennyien egyenlő partnernek tekintettek bennünket: Maróti Andor egy visszaemlékezésében leírta, hogy őneki nagyon fontos volt a levelezősökkel való kapcsolat, mert elméleti szakemberként sokat merített a gyakorlati szakemberek tapasztalataiból. Maróti Andor tanszéki csoportvezető sajnos soha nem hozhatta létre az önálló közművelődési tanszéket, feltehetően a bölcsészkar belső viszályai, és az egyetemen belüli szemlélet miatt, amely  nem ismerte fel a közművelődés fontosságát. Ettől függetlenül volt olyan nívós a munkájuk, mint a debreceni egyetemen Durkó Mátyás tanszékének. A magyar felnőttoktatás, - nevelés – két nagy öregje  az állandó rivalizálás mellett jó barátságban volt. Remélem, nem tűnik intimpistáskodásnak, ha elárulom, hogy Maróti Tanár Úrtól a 3. évfolyamon kaptam  egy kis könyvet, amiben csak már otthon vettem észre a beírt ajánlást: „Bandinak barátsággal Matyi.”A magyar közművelődésben kevés Mátyás volt, így biztosan Durkó küldte a könyvet.

Az egyetemen egymástól is rengeteget tanultunk, tapasztaltunk: a kultúra, az oktatás szinte minden területéről voltak hallgatók. Szabó Marcsi 3 évig itt is évfolyamtársam volt, nagyon örültem ennek. (Pár évvel később az ELTE  kulturális menedzser képzőjében is együtt koptattuk a padokat. Bujdosó Dezső kurzusán, de erről majd később).

Marcsi itt is hozta formáját, talán a legjobb tanulója volt a csapatnak, de én is jól teljesítettem.

 

Úgy érzem, hogy a szombathelyi 3 éves, a praktikumra épülő képzés megfejelve az ELTE inkább elméleti ismeretanyagával, szemléletformálásával nagyban gazdagította közművelődési felkészültségemet, a jeles diploma pedig erősítette emberi - szakmai önbizalmamat.

Annyi önbizalmam (bátorságom?) mégsem volt, hogy elfogadjam Dr. Hegedűs János bonyhádi tanácselnök szíves invitálását, aki tanácselnök –helyettesnek hívott vissza a kisvárosba. A humán terület irányítása, felügyelete lett volna a feladatom. Többször fölkeresett ez ügyben szekszárdi lakásomon, kérve, hogy főnökeimet ne tájékoztassam tervéről.

Nem volt indíttatásom a tanácsi munkához, már a megyénél is kezdtem megunni a hihetetlen bürokráciát, a szorítóan feszes hierarchiát. Ezért udvariasan visszautasítottam a kétségkívül hízelgő felkérést. A sztorihoz tartozik, hogy János később is próbálkozott, így meghívott (kocsiján elvitt) Váraljára, a Mecsek lábainál fekvő település vadászházába.

Nagy meglepetésemre ott már várt bennünket Dr. Hegedűs Csaba olimpiai bajnok birkózó (ma szövetségi kapitány), és több más, addig csak a tv-ből ismerős birkózó és helyi vadász. Kiderült, hogy a két Hegedűs jó barátok. Talán az egyetemről ismerték egymást (?). Életem legfinomabb őzpörköltjének elfogyasztása után beszélgettünk, én csak szájtátva hallgattam a számtalan sztorit. Jó szolgálatot tett volna egy bekapcsolt magnó. (Nem a lehallgatás miatt – rossz, aki rosszra gondol.) János itt is megismételte kérését, de nem álltam kötélnek. Utólag is helyes volt döntésem, mert a rendszerváltozás után Bonyhádon, ilyen pozícióból kirakva, még takarítói állást sem kaptam volna a műv. központban.

 

A 2. Nyári Alkotótábor 1979. A tengelici és a kölesdi komplex intézmények munkájának értékelése.

 

Dr. Hegedűs János nem sokáig volt tanácselnök, kiemelték a megyéhez, talán VB titkár lett? (Azért vagyok bizonytalan, mert már akkor Nagykanizsán dolgoztam.) Hegedűs Csabával később is többször találkoztam, valamiért kedvelt. Amikor a kaszói (volt Czinege birodalom) rekreációs központban edzőtáboroztak be-be jöttek Kanizsára koncertre, vagy Hofi Géza műsorára.

 

Méltánytalanul keveset írtam eddig Kláriról. Pályakezdőként sikeresen formálta át a Bonyhádi Járási Könyvtár gyermekrészlegét. Munkája elismeréseként Miniszteri Dicséretben részesült. Szekszárdra költözve a kaposvári tanítóképző főiskola kihelyezett tagozatának alapításakor szinte a semmiből hozta létre az intézmény könyvtárát. Sokat segített Klárinak az állomány kialakításában volt intézeti tanárunk Czimbalmos Andrásné, aki akkor az anyaintézmény könyvtárának vezetője volt.

 

Többször fölmerült bennünk, hogy szüleinkhez, rokonainkhoz közelebb kellene költöznünk, mert autó hiányában körülményesen tudtunk elutazni Somogyba. Figyeltem a Műv. Közlöny álláshirdetéseit, hogy Kaposvárra vagy Nagyatádra keresnek-e műv. ház igazgatót. Ez nem jött be, de Nagykanizsára lehetett pályázni. Nem akarok előre szaladni, mert ez már egy újabb történet.

 

 7. STÁCIÓ

Időrendben, tartalmában abszolút rendhagyó stáció: „A szellemi vízállásjelentés szerint az értelem apad.”(falfirka)

7.1

 Csak most került kezembe, és érdeklődésem előterébe egy tavalyi megjelenésű Somogyi Hírlap álláshirdetés, amely szerényen megbújt valahol. A balatonrendesi önkormányzat keres 1, azaz egy személyt a művelődési ház gondnoki, könyvtárosi, takarítói feladatainak ellátására. Ezek lennének: rendezvényszervezés, mozgókönyvtári munka, takarítás. Előírt végzettség középiskola, heti 20 óra munkaidő. Nem a helyi önkormányzatra haragszom a közművelődés lenullázása miatt, hanem a „korra, mely szülte őt”. A ma kulturális politikájára, az önkormányzatok ellehetetlenítésére, a művelődés (és műveltség) térvesztésére, a művészeti élet elszegényedésére.

Elfogadhatjuk, hogy kultúra nélkül lehet ugyan élni, de nem érdemes. Valahol olvastam: egy anekdota szerint Churchill a II. világháború idején összehívta a válságstábot, hogy min tudna spórolni az állam. Egy politikus azt javasolta, ebben a súlyos helyzetben a kultúrára egyetlen fontot se költsenek. A miniszterelnök kivette a szivart a szájából, és csak ennyit kérdezett: de akkor miért harcolunk?

Mi nyugger népművelők, könyvtárosok, (vagy könyvtáros, népművelő nyuggerek, kinek hogy tetszik) eljátszhatunk a gondolattal, hogy Szombathelyen akár újabb szakpárok indulhatnak: tanító-takarító, andragógia-asztaloskarbantartó, könyvtáros-raktáros, targoncakezelő, könyvtáros-udvaros, utcaseprőgép-kezelő, könyvtáros-közterületfenntartó.

Először bizonyos gyakorlat után mesterképzés is indul könyvtár-KÖZGÉP szakon. Erre S. L. alapítványa támogatást is ad: életpálya-modell alapra. A jövő nemcsak elkezdődött, de folytatódik, mert lesz ének, zeneszerzés-közbeszerzés, pénzszerzés szakirány is.

 

 

7.2

Tegnap kaptam meg Horváth Gyuri (ki nem ismerné) segélykérő, figyelemfelhívó, szolidaritást kérő e-mailjét, amelyben az MMIK-t fenyegető veszélyre irányítja barátok, kollégák, volt iskolatársak tekintetét. Veszélybe került a sokunk által ismert és szakmailag nagyon elismert műintézmény léte, sorsa. Szerinte lélegeztető gépen van, és lassan kiüresedik az épület. A Dr. Kiss Gyula (ki ne emlékezne erre a névre is) Kulturális Egyesület nevében írt levélben így invitál: „…jún. 7-én (pénteken) 16 órakor nyilvános emlékezésre hívunk minden kultúra szerető barátunkat az MMIK előtti térre…”

Számomra nemcsak azért fájdalmas az esetleges leépítés (lerombolás), mert az ottani munkát ismertem, és a kollégákat tiszteltem, hanem mert 10-12 éve minisztériumi szakfelügyelet keretében (Vas Megye Önkormányzata közművelődési feladatellátásának átfogó vizsgálata) Dr. Borosán Gyulával elemeztük az MMIK munkáját is. Az összefoglaló anyagban csupa pozitív megállapításokat tettünk. Ezeket az akkori (jobboldali) megyei vezetés, úgy tűnt megelégedéssel fogadta.

A szombathelyi kollégákkal szolidaritást vállalva – mert ebben az országos és helyi kulturális le- és átépítésben bármi előfordulhat – Én és Mi is szorongunk. Nagy Gazsi egyik eszményképével, Pilinszkyvel szólva: „A bárány az, aki nem fél közülünk, egyedül ő, a bárány, kit megöltek.” Nekünk, szakmabelieknek már közhely, de a fiatal generációnak, a döntéshozóknak, a közvéleménynek mindig is hangsúlyozni kell (elég hangosan és sokszor) azt az alapvető tételt, hogy a kultúra ugyan drága, de a műveletlenség többe kerül. Ennek árát a jövendő nemzedék fizeti meg. („A jövő elkezdődött”)

7.3

Valami miatt egy régi szekszárdi történet jutott eszembe, X.Y barátom mesélte, aki az ötvenes években az ország egyik legjobb hagyományőrző együttesét vezette, hogy Rákosi Mátyás 60. születésnapi (1952-es) gálaműsorára Budapestre ők is meghívást kaptak. Egy dalt kellett elénekelniük. A sárközi népdal utolsó versszaka így hangzott:

„Egye meg a fene magát,

 Ameddig éri a kabát.

 Ne úgy ögye, mint a hagymát,

 Reszelje meg, mint a répát.”

Erre ment össze a függöny, nagy taps, és a színpadon X.Y. és az együttes tagjai akkor döbbentek rá, hogy az utolsó sorok mit is jelenthetnek itt és most. X. Y. reszkető lábakkal kiment meghajolni a függöny elé, és arra gondolt, ha a Nagy Vezetőnek tetszett, akkor hazamehetnek, ha nem… Rögtön észrevette a díszpáholyban Rákosit, aki nevetgélve tapsolt. Hazajutottak a Sárközbe.

 

 

7.4

Olvasom, hogy Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata legutóbbi ülésén az Úttörő utca nevét megváltoztatta Besenyő utcára. 22 évvel a rendszerváltás után ezzel foglalkozni butaság, pótcselekvés. Az indoklásban az szerepel a Zalai írlapHírlaHírlap szerint: „…közterület és közintézmény ugyanis nem viselhet olyan nevet, amely a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerek fenntartásában vett részt”

Gyermekkorom legszebb élményei –a családin kívül – az úttörőhöz kötődnek: hangulatos kirándulások, sok játék, vetélkedők, sátorozások stb. Eszemben sem volt, hogy mi egy erőszakszervezet részei vagyunk. Tegnap kedves ismerősöm mondta, születésétől kanizsai, hogy a képviselők nagy része, a 30 éven felüliek szinte mind lelkes úttörők voltak hajdanán. Egy kisvárosban, ha a jövő el is kezdődött, a múlt még él azokban, akik nem felejtenek.

Besenyő Pista bácsi, aki társulatával többször járt nálunk, lelke mélyéig büszke lehet arra, hogy a 3. évezredben egy városban utcát neveztek el róla.

E stáció minden alpontja tanulságos, de summázva a lényeget, leírhatom: nagy a sötétség kútja, ahonnan – és vízállásjelentés nélkül is tudjuk- árad a butaság, míg az értelem apad.

 

8. STÁCIÓ

„ A túlzás mindenben káros, de ha politikai becsvágyról van szó, nagyon veszélyes is, mert őrületbe és eszeveszettségbe sodorja azokat, akik nagy hatalomra törnek, s nem a jót tartják dicső dolognak, hanem a dicsőt jónak.” (Plutarkhosz)

Nemcsak mai történéseink miatt jutott eszembe az antik bölcs gondolata, de folytatva a stációk sorát elérkeztem 1980-81-hez: felrémlett előttem Dr. Vadas Ferenc osztályvezetőm és a megyei pártbizottság néhány vezetőjének (PMO) megromlott kapcsolata, viszálya. Eddig is érezhető feszültség volt a 3 diplomás, kitűnően felkészült, demokratikus vezető és a pártapparátus osztályvezetője között. A politikai becsvágytól fűtött, további pozíciókra kacsintgató aparátcsik (itt jegyzem meg: vajon ki írja meg és mikor a mi generációnk életét befolyásoló MSZMP közhelyszótárát) mindent elkövetett Dr. Vadas lejáratására, lehetetlenné tételére. Nagyobb hatalomra törése érdekében szövetségest is talált két sértett munkatársunkban. Az osztályról folyamatosan szivárogtak ki belső információk, így az „elvtárs” mindig képben volt.

Sajnos nem védték meg a megyei tanács tisztségviselői sem a támadásoktól.

Vadas Feri valami ok miatt szeretett, de még nekem sem panaszkodott.

Valamikor még az első években történt: azzal jött be az irodámba, hogy a „két Papp”(Papp József volt decsi műv. ház igazgató, akkor intézményi főelőadóm)”jöjjön velem egy sétára”. Már lejárt a munkaidőnk és a főnök meghívott bennünket a Szász sörözőbe. Megdöbbenve hallottuk, hogy a megyei pártbizottság be szeretné iskolázni a marxista-leninista esti egyetem 4 éves szakosítójára. Rögtön tudtuk, hogy ez abszurd, ez szívatás. Én azt mondtam, hogy valóban „Feri ott a helyed, de nem hallgatóként, hanem előadóként.”

Végül kompromisszummal zárult a vita: nem a szakosítóra, hanem – ha már mindenáron tanulni kell – a politikai főiskolán képezi tovább magát Vadas Feri.

Sok vitája volt a pártvezetéssel abban is, hogy a pártirányítást ő másképp képzelte. Azt mi is éreztük, hogy a nagy házból minden fontos és kevésbé fontos ügybe, néha napi kérdésekbe beleszólnak.

A bizalom így kölcsönösen hiányzott. Nekem abból a szempontból jobb volt, hogy a megyei pártbizottságon a kulturális ügyekért felelős Kaczián János felkészült, az ELTE népművelés szakát is korábban elvégző, jóindulatú, de néha bürokratikus munkatárs volt.

1981-ben végül Dr. Vadas Ferencet felmentették az osztályvezetésből. Munka Érdemrend kitüntetést kapott és kinevezték a Tolna megyei Múzeumok igazgatójának

Azért írok látszólag sokat erről, mert jellemzi ezt a kort, másrészt kihatott pályafutásom további alakulására.

Dr. Vadassal majdnem egy időben többen távoztunk a műv. osztályról. Így pl. Szentes András (volt teveli szakköri tagom, Szombathelyen végzett népművelő-tanár) szintén a múzeumba került. Művészettörténész lett belőle. Sajnálatos, hogy súlyos betegségben fiatalon elhunyt.

E személyi változások után Kaczián Jánost nevezték ki a Babits Mihály Megyei Művelődési Központ igazgatójának. Ekkor hivatott magához a megyei tanács elnökhelyettese, és arról beszélt velem, hogy a gyakorlati tapasztalatokkal nem rendelkező vezető mellé kellene egy szakmai helyettes.

Vadas Feri egy sörözés mellett azt javasolta, vállaljam, mert az új osztályvezető biztosan hoz magával új fiút. Az élet iróniája, hogy egyrészt nem fiút hozott, másrészt pedig az elődömet, Méry Évát , régi ismerősét nevezte ki.

A művelődési központban kisebb lett a felelősségem, de több lett a munkám. Az intézmény módszertani tevékenységének irányítása, a szakmai osztályok munkájának felügyelete. Ekkor még kb. hatvanan dolgoztunk ott. Megpróbáltam új színt, szakmai lendületet belevinni a „Babits” addig sokat kritizált munkájába. A jó színvonalú, fiatal, lelkes népművelő gárdára építve, gyakori vidéki látogatásokkal, helyszíni módszertani segítéssel, a városi intézményekkel koordinálva korábban szerzett szakmai-személyi kapcsolataimat felhasználva hozzájárulhattam a műv. központ kisugárzásának erősítéséhez.

Ekkor jelen meg néhány kisebb írásom a megyei napilapban és a Népművelés-ben.

A Babitsban dolgoztam már, amikor befejeztem tanulmányaimat az ELTE népművelés szakán. Jó diplomamunkát írtam, és akkor a témavezető tanárnőm azt mondta, hogy ezzel el kellene menni Debrecenbe. Ez azt jelentette, hogy a Kossuth Lajos Tudományegyetemen létezett csak önálló Felnőttoktatási- Közművelődési Tanszék és ott lehetett doktorálni.

Azt mondtam, hogy 7 évig (4 év szakosító) egyfolytában tanultam, nekem most egy időre elég a tankönyvekből. Az egyetemi diploma megszerzése évében megszületett Eszter lányom, és úgy gondoltam a vele töltött idő fontosabb, mint egy doktori cím.

Kaczián Jánosról rövid idő alatt kiderült, hogy jó vezető, megértettük egymást, szabad kezet adott a szakmai munkámhoz. A munkatársakhoz is figyelmes, segítőkész volt. A közös munkákban elért eredményeknek együtt örült velünk: pl. a felnőttoktatás új módszerei, az „Útközben” brigádmozgalom tömegeket mozgatott meg, de újszerű volt a Mindenki iskolája kísérlet, amelyet számos városban a mi gyakorlatunk alapján szerveztek meg. Nívós színházbérletünk a pécsi és kaposvári színház (az ország legjobb társulata volt azokban az években … de később is) vendégjátékára épült.

 

1981. Külpolitikai esték – előadássorozat. Vendég: dr. Pirityi Sándor.

 

Kiváló adottságú kiállítótermünkben havonta rendeztünk tárlatokat Tolna megyei művészeknek, de országos hírű festők, szobrászok, népművészek is gyakran vendégeink voltak. Kezdeményeztem a kiállítások közművelődési-oktatási hasznosítását. Pl. iskolai osztályok gyakran tartottak rendhagyó rajzórákat, művészettörténeti órákat nálunk. Szakköreink, klubjaink tagjai is megismerkedhettek egy-egy alkotóval személyesen is.

Gondot fordítottam a megyéből elszármazott képző- és iparművészek meghívására, ami nemcsak egy szimpla kiállítást jelentett, de közönségtalálkozót, beszélgetést is az alkotókkal.

 

1981. Szentgyörgyi Kornél kiállításának megnyitója a Babits Művelődési Központban.

 

Akkor még nem ismertem pontosan a pr és a marketing fogalmát és lehetséges alkalmazását a közművelődésben, de ösztönösen is ráéreztem, hogy mit jelenthet ez egy megyei módszertani központban: sikerült megújítanom a ház reklámját, és kedvezően alakítani az arculatát.

Több mint egy évtizedet töltöttem Tolna megyében. Megszerettem a megyét, az ott élő embereket, akik közül többel ma is tartom a kapcsolatot. Úgy vélem, megszolgáltam a tőlük kapott társadalmi ösztöndíjat, ami akkor egy kisebb fizetés volt.

A következő három évtized és a 4 stáció már ZALÁRÓL szól.

Megy a gőzös, megy a gőzös KANIZSÁRA…..

 

9. STÁCIÓ

„Azon túl, hogy a megye legnagyobb és legszebb művelődési házának leszel a vezetője, még három érv, hogy miért jó kanizsainak lenni: szép és virágos a város, kocsival fél óra a Balaton, lehet fogni a grazi tv-t.”   (Zsoldos Ferenc tanácselnök- helyettes)

Akkor is mosolyogtam a nagy tudású, köztiszteletben álló, de kissé szószátyár városi vezető szavain, aki legelső találkozásunkon egy negyed kupica Lánchíd konyak mellett invitált Kanizsára. Addig már részletesen leinformáltak: S. S. osztályvezető és H. I.  népművelési felügyelő még Szekszárdra is elutaztak miattam.

Ami pedig  a három kedves és naiv érvet illeti, mindegyikről valami eszembe jut. Sok-sok évvel később Fejtő Ferenc (Nagykanizsán született) egy találkozásunkon elmondta, hogy fiatal korában a világot járva Nagykanizsát Toscanához hasonlította: kanizsai diákként a városkörnyéki gondozott lankák, a ligetes, szép parkok, a bővizű patakok és a sok virág a belvárosban mind-mind kellemes hatással voltak rá.

A Balatont többször is felkerestük, de erre még néhány évet várni kellett, míg Eszter lányom is jöhetett velünk.

A grazi tévét pedig 2-3 évig nem volt időm nézni, estéimet a műv. házban töltöttem. Később a legemlékezetesebb (és legfájdalmasabb) műsor az volt, amikor a csernobili tragédia utáni napokban az esti híradóban láthattuk a burgenlandi salátákra helyezett Geiger-Müller számláló eszeveszett pörgését, kilengését. Nem kellett nyelvtudás ahhoz, hogy tudjuk: nagyon nagy a baj. (A magyar hírközlő intézmények, mint tudjuk, kussoltak) Zalához közel van Ausztria, így mi is kaphattunk az „égi áldásból”.

De térjünk vissza a stáció elejére, és azért, hogy olvasmányosabb legyek néhány magánéleti sztorit is elregélek.

Amikor először voltam háztűznézőben a városi vezetőknél, elmeséltem, hogy feleségem hamarosan megszüli gyermekünket. Egyikük kérte, majd tudassuk vele az örömhírt. 1982. augusztus 21-én megszületett gyönyörű kislányunk. Boldog apaként a rokonsággal, barátokkal táviratban tudattam a hírt. Eszembe jutott a kanizsai ígéretem is. A következő táviratot küldtem el: Kislányom született, Eszter. Feri. Akkor a táviratokat telefonon is bemondták. Több évvel később tudtam csak meg, hogy a táviraton Feri aláírás helyett Teri aláírással került az éppen távollévő, nagytermészetű, egyik leendő főnököm asztalára. ( A fél hivatal értesülhetett a balhéról)

1982. november elején költöztünk Kanizsára. Szekszárdon eladtuk az OTP –s lakásunkat, és azt kértem, hogy itt is hasonlót kaphassunk. A Teleki utcában még nem készült el a társasház, amiben kijelöltek számunkra egy lakást, ezért az egyik óvoda udvarán levő másfél szobás szolgálati bérlemény lett az otthonunk közel egy évig.

 

Egyelőre igazgatóhelyettesként kerültem a műv. központba, mert elődömnek még nem találtak munkahelyet. Zalavári Gyula kitűnő pedagógus volt, korábban a müv. oszt. vezetője, és az épület átadásakor, 1976-ban helyezték oda igazgatónak.

Jóindulatú, művelt vezetőnek ismertem meg, de a népművelő szakmához nem sok köze volt.

A fotó és a filmezés területén nagy tájékozottsággal rendelkezett. Engem hamar elfogadott, a korkülönbség ellenére megértettük egymást. Akceptálta egyetemi végzettségemet, eddigi szakmai munkámat, kitüntetéseimet stb., és mindezeket ő mondta el a kollégáknak

1983. február 1-vel neveztek ki igazgatónak, Gyula pedig az egyik általános iskolába került pedagógusnak.

Tőlem azt várta a fenntartó, hogy újítsam meg a ház szakmai munkáját, állítsam „magasabb fokozatra” a tevékenységünket.

Első feladataim közé tartozott az épület megismerése, hogy mi mindenre alkalmas. Érdekesség, hogy annak idején megkérdezték a város lakosságát: mi épüljön fel előbb, a városi uszoda, vagy a művelődési központ. Nagy szavazattöbbséggel a műv. közp. győzött.

Így aztán jelentős volt a lakosság hozzájárulása téglajegyekkel, valamint a helyi vállalatok anyagi támogatása a 4 évig tartó építkezéshez. Mindig is azt éreztem az elmúlt három évtizedben, hogy Kanizsa kultúraszerető közönségének fontos a Hevesi, az itteni munkánk.

Sajnos anyagi okok miatt az építésnél kimaradt a zsinórpadlás és a klubövezet. Ez utóbbi különösen hiányzott, bár később öltözők és kihasználatlan terek átalakításával nyertünk 3-4 szakköri termet.

Az első hetekben minél több időt töltöttem a házban, annál jobban feltűnt, hogy ez a tiszta üveg – márvány - beton épület milyen templomi áhítatot áraszt. Azon agyaltam, hogyan lehetne ezeket a tereket barátságossá, emberközelivé tenni. Ugyanakkor bizonyos funkcionális elemek is hiányoztak, vagy kevésbé átgondolva tervezték meg azokat.

Az előcsarnok hatalmas, kihasználatlan tere, egy üres fehér fallal lezárva, ugyanakkor a jegypénztár a szélfogótól balra, egy szürke betonfal mögött lőrésszerű (nem túlzás) ablakkal nem egy épületes látvány. A jegypénztárral éppen szemben, a bejárattól jobbra pedig a portásfülke, hasonló megoldással, levegőtlen, mini várbástya, aprócska kukucskáló ablakkal.

Rögtön tudtam, hogy az épület tervezésénél nem kérték ki a kulturális szakemberek véleményét. Több évembe került (és több millió összekoldult Ft-ba), amíg, néha saját kollégáimmal is vitatkozva, kialakítottam a ma is funkcionáló fogadóteret, információs szolgálatot, „plakátfalat” stb., amivel barátságosabbá, átláthatóbbá tettem a ház földszintjét.

A helyzet szemléltetésére egyébként idézem feleségem tanító rokonának egy mondatát arra a kérdésre: járt-e már a Hevesi Sándor Művelődési Központban, azt válaszolta: amikor Kanizsán voltam, többször elmentem előtte, nagyon szép, de NEM VOLTAM ÚGY ÖLTÖZVE, HOGY BE IS MENJEK.

Mélyen elgondolkoztam ezen, és elhatároztam, hogy sok mindenen változtatnom kell.        

A másik, beavatkozást igénylő feladat volt a portás és a telefonközpontos „kommunikációjának”javítása. Jó néhány napomba került, amíg több emberrel megértettem, hogy mi vagyunk a kanizsai polgárokért (adófizetőkért) és nem ők miértünk. A házba betérő, vagy telefonáló a portással, a telefonossal találkozik, vagy beszél legtöbbször, nem a népművelőkkel, igazgatóval. Ha megcsörren a telefon, nem azt mondjuk, hogy tessék, hanem „Jó napot kívánok, itt a Hevesi Sándor Művelődési Központ.”A portán tébláboló vendégnek nem azt, hogy „mit keres?”, hanem azt, hogy „Jó napot kívánok, mit segíthetek?” Lehet, hogy képtelenségnek tűnik, de szóban ezt nem sikerült megoldanom. Le kellett gépeltetni, és személyesen az illetők kezébe adni. Sok-sok türelem kellett, míg „helyreállt a világ rendje”.

 

A személyi ügyek sem voltak könnyű futamok. A népművelők fele nem rendelkezett szakképzettséggel. Meg kellett értetni velük, hogy vagy beiskolázom őket népművelő szakra, vagy más munkahelyet választanak. Így utólag úgy érzem kissé türelmetlen voltam. A szervezési csoportvezető is ezért ment el inkább tanítani.

Néhányan a képesítés nélküliek közül önként elhagytak bennünket. Szombathelyi kapcsolataimat felhasználva kerestem 1-1 feladatra 1-1 szakembert. Dr. Kiss Gyula ajánlotta figyelmembe a somogyi származású Ihász Imrét. Majdnem későn, mert amikor megtaláltam Nagybajomban, éppen másnapra várta kinevezését a Nagyközségi Műv. Ház. igazgatói posztjára. Hosszan elbeszélgettünk, és meggyőztem, hogy jöjjön velem Kanizsára.

Megbízható, korrekt szervezési csoportvezetőm lett, évekig jól dolgoztunk együtt.

A házban több, a mozgáskultúrával kapcsolatos tanfolyam, szakkör működött, így keresnem kellett egy olyan népművelőt, aki ért ehhez a szakterülethez. A szepetneki műv. házban találtam meg Gelencsér Editet, a Szombathelyen népművelés-testnevelés szakon végzett igazgatót, akit hosszas győzködés után eltérítettem a HSMK-ba. Kitűnő munkatárs volt, több mint 20 évig dolgoztam vele.

Ez különben rendező elvem volt: mindig a feladatra kerestem szakembert, és nem fordítva. Az első években azért próbáltak mások ebbe belebeszélni, mert a Hevesiben népszerű volt dolgozni, és akadt néhány káder gyerek, vagy rokon, akit protezsáltak. Nagyon makacs voltam, és szakmai tekintélyem megvédett.

Amikor idekerültem a végzett munkatársaim többsége szombathelyis volt: Márfi Ibolya, Magyar Zsuzsa, Marosi Attila. Remek népművelők voltak, saját szakterületüket felelősséggel és önállóan vitték. Kalydy Jenő igazgatóhelyettesről külön kell írnom: Debrecenben végzett levelezőn, előtte 8 évig Sárospatakon tanult a gimnáziumban, onnét mindenkit ismert Béres Ferenctől Vitányi Ivánig. Talán többen emlékeztek rá, hogy szatmári utunkon Jenő készítette a birkapaprikást.

Igazgatóságom első fél évében bemutatkozó látogatást tettem kb. 40 vállalati és szövetkezeti vezetőnél, valamint felkerestem a város valamennyi általános – és középiskolai igazgatóját.

Röviden tájékoztattam őket igazgatói elképzeléseimről, a ház tervezett szakmai változtatásairól, és kértem az általuk vezetett cég és intézmény együttműködését a jövőben.

Legtöbb helyen pozitívan fogadtak, de ami meglepő volt, többen tudomásomra hozták, hogy őket a műv. központ vezetője eddig még nem kereste meg.

A kezdeti hónapok feladata volt az alapdokumentumok újrafogalmazása (SZMSZ, kollektív szerződés, tűzvédelmi utasítás, házirend, munkaügyi szabályzat stb.). Új szervezeti-működési struktúrát dolgoztam ki, konkrét felelősség megjelenítéssel. Ezek alapján új, a régieknél részletesebb, konkrétabb munkaköri leírásokkal. Bevezettem a kéthetenkénti vezetői, és a heti népművelői munkaértekezleteket. Ezekről emlékeztető készült. Lényegesen javult az egyes területek önállósága, munkája, jobb lett a szakmai és a pénzügyi tevékenység koordinációja. A kollegákat bevontam a döntések előkészítésébe, így a végrehajtás is felelősségteljesebb lett.

Mindezek azt eredményezték, hogy az intézmény értékközpontú, közösségteremtő munkája szervezettebb és hatékonyabb lett. Egy–két év múlva már a programokban, a kezdeményezésekben, a ház szó szerinti és szakmai nyitottságában is érződött – feletteseink szerint is – egy más szemléletű közművelődési gyakorlat.

 

Farkas Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző köszöntése Nagykanizsán.

 

10. STÁCIÓ

„A hagyományt…nem lehet örökölni, azt csak lélekkel, szellemmel, akarattal lehet újra megszerezni.”

„…hagyomány hátrafelé nézni és előrehaladni, hagyomány emlékezni apáinkra és dolgozni gyermekeinkért, hagyomány szeretni a régit és akarni az újat.

Hagyomány haladás nélkül: gubbasztás a múltak homályában, haladás hagyomány nélkül: esztelen ugrás a sötétbe.”

                                               Hevesi Sándor

Nem véletlenül választottam mottóul a kanizsai születésű színházi szakember (író, rendező, a Nemzeti Színház igazgatója), intézményünk névadója örökbecsű gondolatait.

Kanizsára kerülésem első éveiben arra törekedtem, hogy újítsam meg a művelődési központot, de közben a hagyományos, a helyiek körében népszerű rendezvényeket, kezdeményezéseket ne építsük le, régi művelődési közösségeink ne sérüljenek stb.

Valóban: a hagyományok tisztelete nélkül vezetői munkám „esztelen ugrás” lett volna a „sötétbe”.Így minden támogatást megadtam a hagyományos Nemzetközi Jazzhétvégének, a Zala megyei Dalostalálkozónak, az  Életünk Országos Fotókiállításnak, népszerű kül- és belpolitikai fórumoknak. Kollégáim nagy ügybuzgalommal segédkeztek a „munkásművelődés”helyi fejlesztésében. (Azokban az években Nagykanizsa igazi munkásváros volt: a foglalkoztatottak 70%-a ipari területen dolgozott. A vállalatok jól prosperáltak.)

A Szocialista Brigádok Klubja (HVDSZ) 1977-től már az új műv. központban tartotta foglalkozásait. Sóstainé Márfi Ibolya jó szakmai érzékkel, lelkesen patronálta az 50 brigádot összefogó közösséget. Programjuk a közös művelődésre, szórakozásra épült. (fórumok, vetélkedők, könyvismertetések, kirándulások) A hetvenes évek közepén a városban 7500 fő bejáró dolgozó volt (még a szomszédos somogyi falvakból is).Az öt legnagyobb vállalat  és a HSMK összefogásából létrejött a bejáró dolgozók alapja. Az intézmény ebből a pénzből, tervszerű, gondos felhasználással kulturális szórakoztató programokat szervezett az „ingázók” lakóhelyén. Néhány és múltán már 13 vállalat és szövetkezet kapcsolódott be a mozgalomba.

E támogatások lehetővé tették, hogy több dél-zalai településre olyan színészek, írók, újságírók, énekesek jutottak el, akiket addig csak a rádióból, tv-ből ismertek a helyiek.

Csaknem három évtizedet élt meg az egész járást , majd a közigazgatás átszervezését követően a városkörnyéket átfogó, telente 1800-2000 fiatalt és felnőttet(!) mozgósító kulturális vetélkedő. A községi bemutatók után a legjobbak a négy alközponti bemutatóra jutottak tovább, majd jött a járási döntő. Ekkor a három legmagasabb pontszámot elért község pénzjutalmat kapott, a kanizsai vállalatok támogatásának köszönhetően.

(Az élet iróniája, hogy azóta a vállalatok nagy része megszűnt, vagy átalakult, míg járási hivatal újra vagyon.)

Magyar Zsuzsa népművelő kellő empátiával és szakmai felvértezettséggel gondozta az Akácfa utcai (Bp.) után vidéken másodikként létrejött Teaházat. Intézményünkben 1982-től a pszichológiai kultúra bázisa, alapközössége, amely a huszonévesek sajátos művelődését, szórakozását szolgálta.

 

A teaházi rendezvények gazdája az animátor csoport volt, ez egyben önismereti közösség, akik irányítják a beszélgetéseket, főzik a teát, fogadják a vendégeket (Gerevich József  pszichiáter gyakran meglátogatta az animátor csoportot).

Muravölgyi Zsuzsa volt a kitűnő háziasszonya a nosztalgia kávéháznak, amely a felnőttek táncos szórakozási igényeit magas színvonalon és megfizethető áron elégítette ki.

Egy-egy országosan ismert színész, előadóművész pódiumműsora után a vendégek vacsorát kaptak, majd a Nosztalgia zenekar közreműködésével tánc volt, néha hajnalig.

Fontos törekvésem volt, hogy az eddigi szakmai munka mellett a nyolcvanas évek közepétől nagyobb szerepet kapjon a közösségi művelődés, a közéletiség, a közhasznú ismeretek, a civil társadalom ügyeivel való foglalkozás, a helyi tehetségek felkarolása, a középiskolásoknak több, vonzó program biztosítása. Ez utóbbi célt szolgálta az Ingyen lakoma elnevezésű sorozat, amely a fiatalok közéleti és irodalmi érdeklődését keltette fel (elégítette ki).

Harkány László tanár volt az estek gazdája. Egy-egy irodalmi folyóiratot mutatott be, amelyet beszélgetés követett. Vendégünk volt többek közt a Kortárs, a Hitel, a Jelenkor, az Életünk. Ennek keretében Nagy Gazsi kétszer is városunkba látogatott, Kanizsa vár – vissza könyvének kiadását  művelődési központunk is támogatta anyagilag.

1986-tól kamarapódium elnevezéssel szerveztünk irodalmi esteket, amelyeken helyi előadóművészek, versmondók léptek színpadra. Ekkor hallhatta először a város közönsége önálló est keretében Bedő Csabát, Horváth Istvánt (mindketten Radnóti-díjasok lettek).

A vallomások a zenéről sorozatban fiatal zenetanárokat, kezdő előadóművészeket hívtunk színpadra. Évente 3-4 koncertet is szerveztünk. Megismerhették a kanizsaiak Baráth Yvette énekhangját, Németh Ferenc hegedűjátékát, vagy később Baráth István trombitajátékát egy-egy önálló esten. Ők és még mások is állandó szólistái, közreműködői lettek városi és megyei programoknak.

Intézményünk egyik úttörője volt az újjászervezett magyar népfőiskolai mozgalomnak. A TIT-tel közösen Nagyrécsén 1983-ban megszerveztük az ország második falusi népfőiskoláját  (A helyi kántor és műv. ház. ig. támogatásával). Az 1000 lelkes faluban több mint 100(!) beiratkozott hallgatója volt. A program a helyi igényekre, elvárásokra épült. A nagyrécsei példa nyomán Nagykanizsa környékén több falusi népfőiskola is megalakult. Kalydy Jenő jelentős szerepet vállalt ebben a munkában.

Több településen  is felkaroltam az önszerveződő közösségek, a civil társadalom kialakítását célzó törekvéseket. Ilyen volt az ezüst- és aranykoszorús gazdatanfolyamok szervezésének ösztönzése, vagy a megyehatáron túllévő pogányszentpéteri II. Rákóczi Ferenc Közművelődési Egyesület munkájában való részvételem.

 

 1994.febr.11. Ünnepség a Pogányszentpéteri II.Rákóczi Ferenc Közművelődési Egyesület termében. Papp F. mögött Beke Pál és Kalydy Jenő.

 

Számos alkalommal kaptam pozitív visszajelzést: sikerélményt jelentettek ezek az egyesületek, alapítványok részéről jövő impulzusok.

1983-tól kialakítottuk a város sokszínű, három bérleten alapuló, máig megőrzött befogadó típusú színházi rendszerét. Két év alatt megkétszereződött a bérletesek száma. (1500 fő)

Hatékonyabbá tettem a közönségszervezést, és bővítettük a választékot.  A zalaegerszegi és a kaposvári társulat mellett vendégünk volt a Nemzeti Színház, a veszprémi Petőfi Sándor Színház.

 

Ablonczy Lászlóval a Nemzeti Színház igazgatójával egyeztetünk az együttműködésről.

 

 A kanizsaiak sokáig emlékeznek még Sütő András Színházára. Az egyik évadban három társulat is mutatott be Sütő darabot. Meghívtam az előadásokat, és így láthattuk az Advent a Hargitán, A lócsiszár virágvasárnapja valamint A balkáni gerle c. darabokat. Pék Pál jóvoltából Sütő színházának megértését igényes katalógus segítette.

Azokban az években még jutott pénz világhírű balett társulatok (leningrádi és izraeli balett) fogadására, és visszatérő vendég volt a Győri Balett.

A színházi programokat jól egészítette ki a Sztárok a pódiumom sorozat, kiváló színművészeket, előadóművészeket felvonultatva. (Sinkovits Imre, Kern András, Hernádi Judit, Kulka János, Hegedűs D. Géza)

Munkámban jelentős segítség volt, hogy kollégáim többsége Szombathelyen végzett, hasonlóan gondolkodtunk. Horváth Tamás népművelési felügyelő részéről pedig támogatást kaptam, szakmai partnerséget, empátiát éreztem.

 

 

 

 

11. STÁCIÓ

 

„Ferikém! Gyorsan írok, mert jó, ha tudod, hogy akit ott láttam nálatok a kultúrházban, A.I. (a nevet rövidítettem – P.F.)  ő akinek a férje vitette el apádat 1957 elején Csurgóra, majd Kistarcsára 6 hónapra.”

(részlet Anyám leveléből, valamikor 1983-ban.)

 

Az előző stációban írtak inkább voltak beszámolók, termelési regény (E.P.) részletek, mint pályafutásom egy állomásának (keresztutam) jellemzése. Ezért most magamról, családomról, régi, néha fájón feltörő emlékekről szólok.

 

Édesanyám levele nagyon megdöbbentett. Az  első napokban kíméletlen bosszúvágyat, haragot éreztem: azzal a népművelővel kell nap mint nap együtt dolgoznom, akinek a férje  cselekedete évekre tette nyomorulttá, szinte elviselhetetlenné családunk életét. Kistarcsa kezdte ki apám egészségét is.

„ A haragot az idő elmulaszthatja, a gyűlöletet nem; az csak fájdalmat akar okozni, ez ártani akar.”(Arisztotelész) Több ébren töltött éjszaka után úgy gondoltam, hogy bármennyire is fájó a kései felismerés, nem állhatok bosszút azon, aki nem követte el, bár tudhatott  a feljelentésről. Némi tájékozódás után kiderült, hogy A.I. elvált az akkori férjétől, és P. J. az új társa. Megtudtam, hogy K.L, a feljelentő egy közintézményünk portása, és elsétáltam arrafelé: egy megrokkant, aszott öregembert láttam, amint éppen egy nylonzacskóból falatozott. Ennyi idős koromra már sok élettapasztalatot szereztem, némi bölcsességet gyűjtöttem, vezetőként pedig emberismeretre tettem szert, így elhatároztam, hogy felülemelkedem a dolgokon. Ebben segített, hogy megismertem K.L. és A. I. pedagógus fiát (ő nem tudott semmiről), és szimpatikusnak találtam, jó tanárnak tartották a kollégái és a szülők is. A.I. pedig egy sajátos szakmai területet gondozott a Házban, munkájával általában elégedett voltam.

 

Most térjünk vissza a „múlt ködébe” (Révész Sándor). Családom emlékezése és saját élményeim alapján próbálom felidézni 1956 októberének és 1957 elejének történéseit. Aktualitást ad, hogy néhány nap múlva emlékezünk a forradalomra, már postázhatták a meghívókat. (Sajnálatos, hogy ezek a városi megemlékezések színvonaltalanok, sematikusak, a szónokok pedig kormánypropagandát harsognak. Borítékolom a két témát: rezsicsökkentés, bukott baloldal)

 

Szülőfalumban is voltak kisebb megmozdulások a forradalom hírére. Inke központjában a szovjet emlékművet próbálták ledönteni. A kanizsai úton leállítottak egy fúrós autót, és azzal akarták eltávolítani. Nem sikerült, erős volt a beton. Akkor szerény forgalom volt a Kaposvár – Nagykanizsa közötti műúton. Kellett várni egy újabb teherautóra, és így két drótkötéllel már sikerült az akció. De még előtte egy Csárdás nevű cigány ember létrán felmászott, és leverte a vörös csillagot. (Csárdás sorsáról majd később) Édesapám akkor Vésén, a szomszéd községben volt boltos, és késő délután motorral jött haza, a mellkasán keresztben egy nagy piros-fehér-zöld szalag. Ahogy a templom dombról leereszkedve közeledett a hangosan  puffogó (125-ös Csepel)  motorral a szobrot döntő tömeghez, minden tekintet rá irányult: nagy ováció tört ki, megjött a Papp boltos!

Apám beállt a tömeg közé, közben Anyám is odakeveredett, és nézték, mi történik. Abban már megoszlik a visszaemlékezők véleménye, hogy ott, vagy a 100 méterre levő magyar hősi emlékműnél, a szüleim elkezdték énekelni (nagyon szép hangjuk volt) a magyar himnuszt. A jelenlevők hamar átvették a hangot, a hangulatot, és a falu központját betöltötte valami meghitt nemzeti érzés, eufória(?), együvé tartozás. A faluban senkit nem bántottak, nem zaklatták a helyi vezetőket. Alakult ugyan valami forradalmi bizottság, vagy bizottmány, de Apám nem volt benne.

1957 elején, amikor már országosan is újra stabilizálódott a politikai helyzet, elkezdték begyűjteni, felkutatni a kisebb „bűnösöket”. Feltehetően a MUK-tól (Márciusban Újra Kezdjük) tartva, példát akartak statuálni, megfélemlítve az embereket, elijeszteni újabb megmozdulásoktól. Ennek jegyében fogták el Apámat és a korábban említett Csárdást, és indoklás nélkül Csurgóra vitték őket. A szóbeszéd szerint Csárdás úr könnyen megúszta, mert a járási rendőrkapitányság udvarán minden nap fát fűrészeltettek és vágattak vele, néhányszor elverték, majd pár hét múlva már újra Inkén látták.

Apám –túlzás nélkül – köztiszteletben álló ember volt, szerették a faluban, vele akartak példát statuálni. Ezért Csurgóról, több somogyi sorstársával Kistarcsára szállították, és 6 hónapot töltött ott, jóval később tudtam meg:”bírósági ítélet nélküli fogvatartásban”.

A faluban persze hamar kiderült, hogy ki jelentette fel. K.L. községi párttitkár, jóval az októberi események után  - a postáról, ahol a nyilvános távbeszélő volt -  jelentette Csurgóra (vagy esetleg Kaposvárra), kik voltak a forradalom alatt a hangadók (morbid humor: szegény Apám  tényleg hangot adott, ő kezdte a Himnuszt), az események legaktívabb részesei. Pechjére ketten is hallották a postán a hangos telefonálást, így Csárdás és Apám nevét. Különösebb jelentőséget akkor nem tulajdonítottak ennek, csak miután elvitték őket. Családunk szörnyű helyzetbe került, mert Apám volt az egyetlen kereső, Anyám a három gyereket nevelte, nem dolgozott. Ha jól emlékszem 360 Ft családi pótlékot kaptunk, plusz apai nagypapám vasutas nyugdíjából éltünk. Anyukám jól főzött, kosztosokat (többen nem ismerhetik a fogalmat: rendszeresen nálunk ebédeltek) fogadott, és ez némi pénzt hozott.

A faluban óriási felháborodást váltott ki Édesapám elhurcolása. Ártatlannak tartották, és a református pap vezetésével aláírásokat gyűjtöttek a szabadulása érdekében. Csaknem 300 aláírást tartalmazó kérelmet küldtek el, valószínűleg az Elnöki Tanácshoz (?). Még válasz sem érkezett.

Áprilisban Édesanyámmal meglátogathattuk Apát. Akkor voltam először Budapesten, egy ködös, szmogos (sok helyen szénnel fűtöttek), szétlőtt, barátságtalan várost láttam. Innét utaztunk Kistarcsára, a börtönhöz. Az internáló tábor bejáratánál sokk ért bennünket: közölték, hogy a rabokat gyermekek nem látogathatják meg, mert Budapesten   akkor dúlt a gyermekparalízis járvány, és így védik az elítélteket. Nehezen viseltem, hogy nem láthatom apát, de erőt vettem magamon, és már én vigasztaltam Anyámat, már amennyire egy 7 éves gyermek tudja. A bejáratnál volt egy félkör alakú nagy várakozó kőpadokkal, és anyám leültetett, hogy innét el ne mozduljak, amíg vissza nem jön.

Több tucat, velem hasonló korú gyermek kucorgott a hideg kőpadon mozdulatlanul.

Ritkán volt látogatás. Anyám hamarosan visszajött, mert féltett, hogy a nagy jövés-menésben nehogy elkeveredjek. Elmesélte, hogy Apám jól van, nem verik, a koszt is elfogadható, csak a család hiánya fáj neki. Addig erősen tartottam magam, de amikor arról beszélt, hogy a „fekete fejű Ferkó különösen hiányzik Apának” már nem tudtam parancsolni a könnyeimnek…

A faluban sokan próbáltak segíteni családunknak. Néhányan disznótoros kóstolót, mások gyümölcsöt, süteményt, vagy lakodalmi/keresztelős kóstolókat hoztak. A református presbitérium is támogatott bennünket.

Nehezen és lassan telt el a hat hónap. Anyám páratlan ereje, szívóssága, munkabírása , az emberek szolidaritása átsegített bennünket a megpróbáltatásokon. Ahogy tudtam, én is kivettem a részemet a feladatokból, segítettem a  ház körül, jól tanultam stb.

Apám hazaérkezése nagy esemény volt a faluban. Mindnyájan örültek, örültünk. Ugyanakkor zárkózottá vált, még Anyámnak sem nagyon mesélt. Talán valami megtörött benne, vagy kímélni akart bennünket? Nem tudom. Felnőtt fejjel Anyámtól többször kérdeztem: Verték-e a rabokat? Anya szerint erre mindig ingerült   nemmel felelt.

Apát 1963-ig évente 1-2 alkalommal két ballonkabátos férfi mindig meglátogatta Csurgóról, majd Nagyatádról. Az első szobába vonultak el, és kb. 1 óráig beszélgettek. Akkori kérdéseimre azt a választ kaptam, hogy Apa régi barátai. Élénk eszű (akkor még) gyerekként persze sejtettem, hogy ilyen fiatal emberek nem lehetnek „régi barátai”

Úgy érzem, nagyon részletesen és mértéktelenül idéztem fel gyermekkorom egyik máig ható keservét.

Epiktétosz jóindulatú intésére figyelve azonban be is fejezem:

„… ne emlegesd sokszor és mértéktelenül a saját tetteidet és kalandjaidat: neked kellemes visszaemlékezni a kiállott veszélyekre, a többieknek azonban nem esik jól mindig azt hallani, hogy mi minden történt veled”

Visszatérve 1983-84-re: A.I..-val korrekt munkakapcsolatom volt. Évekig dolgoztunk együtt, soha nem éreztettem vele semmit. „Az apák (férjek) bűneiért nem a fiúk (feleségek) felelnek” amikor betöltötte az 55. életévét nyugdíjba ment. Ez nálam általános elv volt. Elbúcsúztattam, de szerény tiszteletdíjért még tovább vezetett egy közösséget. Több évi működés után erről is lemondott, visszavonult a közéletből, évenkénti nyugdíjas találkozónkra sem járt. Néhány éve második férje meghalt, de ő is betegeskedik, fiától szoktam érdeklődni hogylétéről.

 

 

Kanizsára kerülve- különösen az első években – mindig némi izgalommal sétáltam el a Deák tér 2. számú, szépen felújított, műemlék jellegű Grünhut ház előtt. Ez az épület ugyanis az 50-es évek elején rövid ideig a szüleim és egy másik, baráti házaspár tulajdonában volt.

Apám sikeres kereskedő volt Inkén, és érezte, hogy előbb-utóbb államosítják (szövetkezesítik)  kis boltját, ezért eladta. Volt még némi örökségük, és Anyámmal úgy döntöttek, Nagykanizsán vesznek házat, Apám pedig városi kereskedő lesz. Anyám kisebb házat akart (családit), de jött egy jó lehetőség: a belváros szívében eladó volt a hajdani Grünhut gabonakereskedő (hajói anno az Adriát járták) örököseinek emeletes, 19 szobás bérháza. Szüleim barátaikkal T.Á.-val és nejével megvették összesen 50 000 Ft-ért (a forint bevezetése után ez irdatlan nagy pénz volt) a 1574 négyzetméteres területű ingatlant, amely a házon kívül melléképületeket, udvart, kertet is magában foglalt.

 

További képek

 

Anyám jóval később nem kis öniróniával mesélte, hogy Gelsei (előbb Grünhut) Andornak és Kabdebó Lórántnak (ugye de ismerős név?) annyira sürgős és fontos volt az ügylet, hogy Apámat és T. Á.-t a kiskanizsai repülőtérről egy kisgéppel vitték fel Budapestre az  ügyvédhez, az „adásvevési szerződés” aláírására. Az már csak hab a tortán, hogy mindez 1951 október 4-én, Apám névnapján történt. Utólag az a gyanúm, hogy a Grünhutok befolyásos zsidó barátaiktól már értesülhettek arról, hogy az államosítások folytatódnak, kiterjesztik nagyobb lakóházakra is.

Anyám havonta bejött Kanizsára a lakóktól a lakbért beszedni, nem nagy összeget, szegények voltak az emberek, és házadót is kellett fizetni. Kb. 1 évig volt a tulajdonunkban, aztán beütött a ménkű, pontosabban az államosítás, amely az 1 fő tulajra eső 6 szobánál nagyobb ingatlanra vonatkozott. A 19 szoba hiába volt 4 tulaj nevén, a házaspárok 1 tulajnak számítottak.

A családot mélyen megrázta a ház elvétele, semmi kártalanítás nem volt. Apám maradt Inkén kereskedő, FMSZ boltban, majd Vésén. 1960-ban Segesdre költöztünk, az ÁFÉSZ ruházati kisáruház vezetőjének nevezték ki.

1992-ben az akkor kb. 40 millió Ft-ra beárazható volt házunkra megkaptuk a kárpótlást. Szüleink már nem éltek, így a három testvér fejenként 170 000 Ft. értékű kárpótlási jegyet kapott. Ebből volt házunkban – megérdeklődtem- még közösen sem tudtunk volna 1 szobát visszavásárolni.

 

Ha a 10. stáció termelési regényrészletnek (E.P.) minősíthető, akkor ez a 11.stáció családregény részletnek tekinthető.

A leírt két történet alapján érzéseimet, gondolataimat legjobban Leon Uris szavai foglalják össze:

 

„Nincs fontosabb emberi tulajdonság , mint a megbékélésre való képesség..” 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12.STÁCIÓ

A közösségi művelődés a társadalmi előrehaladás egyik motorja és biztosítéka”. (Beke Pál)

 

Jelentős erőfeszítéseket tettem, hogy a Ház művelődési-szabadidős közösségei megerősödjenek, és hogy az otthon nélküli városi klubok, egyesületek megtalálják helyüket nálunk. Néhány év alatt csaknem duplájára emelkedett a közösségek száma. Országosan is kiemelkedő szakmai munkát végzett pl. a Zenebarátok Kamarakórusa (H. Tamás is itt énekelt), a Kamera’67 Filmklub, a Kanizsai Fotóklub, a Nagykanizsai Szimfonikus Zenekar, a Városi vegyeskar, a hímző szakkör, a honismereti szakkör, a teaház, a kertbarát kör.

Több hobbi-kört is befogadtunk. A Ház költségvetésében megemeltem a művészeti közösségek évi támogatásának összegét. A csoportvezetőknek a kezdetekben szokatlan volt, hogy esti próbáikra, vagy összejöveteleikre bementem, elbeszélgettem gondjaikról. A város vezetőivel lehetővé tettük, hogy együtteseink, szakköreink külföldön is bemutatkozzanak, fellépjenek vagy kiállítsanak. Így a Zenebarátok Kamarakórusa eljutott Franciaországba, Görögországba, a vegyeskar NSZK-ba, Ausztriába, a szimfonikus zenekar Ausztriába,, NSZK-ba,  a fotóklub Ausztriába. A javuló anyagi körülmények lehetővé tették, hogy egy-egy művészeti közösségünk vezetőjének országosan elismert szakembert kérjünk fel (pl. Dárdai Árpád, Dömötör Zsuzsa,, Bubnó Tamás, Keszei Sándorné /Állami díjas/ , Dr. Ördög Ferenc /Állami díjas/, Dr. Gerevich József, Dr.Győri László). A helyi művészeti közösségek, vagy egyének elismerésére létrehoztam a Hevesi Sándor Művelődési Központ Művészeti Díja jutalmazást. Csaknem egy évtizeden keresztül azok részesülhettek ebben (a HSMK-tól függetlenül működő más csoportok, személyek is megkapták), akik kiemelkedő teljesítményt produkáltak. A díszoklevéllel 30 ezer Ft jutalom járt.

Csoportjaink rendre teljesítették az országos minősítéseken a legmagasabb szinteket. (arany, fesztiválkórus, hangversenykórus). Városi és megyei rendezvényeken közönségsikert arattak. Egy alkalommal megnéztem az összes szakköri és klubnaplót, amelyekben (akkor még) jelölni kellett a tagok lakhelyét, és meglepődve láttam, hogy milyen sokan (10%) a szomszédos somogyi községekből jártak be próbákra, vagy előadásokra. Itt jegyzem meg, hogy 25 éves igazgatóságom alatt mindig is az vezérelt, hogy a város természetes vonzáskörzetében gondolkodjam, függetlenül a megyehatártól.

 

 

1990. Rétfalvi Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész megnyitja  H.Gelencséry Mária kiállítását.

 

A közösségi művelődést, a civil szféra támogatását segítette 1993-tól az Alapítványok Hete, majd 1996-tól az Alapítványi Hónap elnevezésű rendezvénysorozat. Az országosan is egyedülálló kezdeményezésnek hármas célja volt: a civil területen tevékenykedők egymásra találhassanak, bemutatkozzanak a kanizsai lakosságnak, megismerjék mindazon országos szervek, szervezetek képviselőit, akik támogathatják az alapítványok, egyesületek munkáját. Sajnos 10 év után megszűnt ez a programsorozat. Oka: nem kaptunk támogatást a fenntartótól erre az önként vállalt feladatra.

 

A közösségi művelődést is szolgáló ismeretterjesztő, értékközvetítő munkánkban fontos szerepük volt a szabadegyetemeknek. A TIT városi irodájával együttműködve szerveztük hosszú éveken keresztül a csillagászati és a humánökológiai szabadegyetemet. Ezek egyben a tudományos igényű városi ismeretterjesztés műhelyei is voltak. A humánökológiai programokon nagy számban jelentek meg, többnyire fiatalok, és ez a jó szervezésnek, intenzív reklámnak, és az országosan elismert, egyben népszerű előadóknak köszönhető. Pl. Sebeők János, Vida Gábor, Vekerdi László, Juhász Árpád. A csillagászati szabadegyetem véleményem szerint a természettudományos ismeretterjesztés egyik leghatékonyabb, és minden bizonnyal legnépszerűbb formája volt másfél évtizeden keresztül. Az elsősorban középiskolás korosztály érdekes, aktuális témákról hallhatott előadásokat. A legnépszerűbb előadók között említhetem Marx Györgyöt, Almár Ivánt, Dr. Marik Miklóst, Dr. Both Elődöt. Több alkalommal, közvetlenül az előadás előtt a nagy érdeklődés miatt a színházterembe kellett bevinni a programot.

A kanizsaiak közül ma is sokan emlékeznek a Társadalom – gazdaság - kultúra szabadegyetemre, amely azt próbálta bemutatni, hogy a rendszerváltozást követően milyen kapcsolat van, illetve kellene lenni a gazdasági élet és a kultúra között. A témakörök akkori legnépszerűbb szakértőit nyertem meg előadónak: Ágh Attila, Kéri László, Pozsgay Imre, Lengyel László. Országos érdeklődés kísérte az alapítványok támogatásával szervezett Ökológia és filmművészet, valamint Vállalkozás és szponzorálás elnevezésű regionális rendezvényünket.

 

Csehszlovákiai Tanulmányút Beke Pállal, Sári Mihállyal.

 

Magyar Zsuzsa lelkes és hozzáértő irányításával fokozott figyelmet fordítottunk a társadalom perifériáján élő néprétegek művelődésének segítésére, a kulturális hátrányok csökkentésére. Ezt a célt szolgálta, hosszú éveken keresztül, a cigány gyermekek életmódformáló nyári tábora Balatonfenyvesen. „Célunk azoknak a magatartási formáknak, tevékenységeknek megkeresése és gyakoroltatása, amelyek segítik élethelyzeteik jobb megoldását. A tábor alapelve: a gyermekek reálisabb énképének kialakítása, cigány voltuk természetes megélése, kapcsolati kultúrájuk fejlesztése.” (Magyar Zsuzsa)

A cigány fiatalok táboroztatása után megszerveztük a szüleikkel való rendszeres találkozást, amely a cigány felnőtt klub megalakulásához vezetett. Ez már a cigány lakosság körében történő közösségi művelődést szolgáló kezdeményezés volt, mert hamarosan megszerveztük az érdeklődő tagokból a cigány hagyományőrző együttest.

A korábbi táborok tagjaiból megalakítottuk az olvasótáborozók klubját, és megvalósítottuk a cigány gyermekek tantárgyi korrepetálását. E program anyagi fedezetére- az országban az elsők között – a Soros Alapítványtól 70 000 Ft támogatást kaptunk. Sajnálatos, hogy e tevékenységünk több évi siker után a 80-as évek végétől fokozatosan elsorvadt. Ennek oka részben a személyi feltételek változása, valamint a gazdasági helyzet romlása volt.

 

A kanizsai polgárok mindennapi életéhez, életvezetéséhez szükséges információkat, ismereteket, praktikus tudnivalókat igyekeztünk nyújtani. Ehhez a helyben elérhető legjobb szakembereket, előadókat nyertük meg. Úgy vélem, ezzel jól szolgáltuk a hétköznapi élet kultúráját: segítettük az emberek érdeklődését felkelteni újabb dolgok iránt, másrészt olyan ismereteket adtunk át, és olyan készségeket igyekeztünk kialakítani bennük, amelyek segítségével családjukban pénzt takaríthattak meg, vagy szerény bevételhez juthattak. Ilyenek voltak a virágkötő-, a különböző szintű szabó-varró, szövő, gombaismertető, csipkeverő, kosárfonó tanfolyamok, angol és német nyelvtanfolyamok stb. Ugyanakkor utólag kritikusan be kell vallanom, hogy nem ismertük fel a 90-es évektől a munkaerő-piaci képzésben rejlő lehetőségeket.

 

A lakosság napi problémáinak megoldását segítő, várospolitikai információkat nyújtó fórumokat is tartottunk ( Pl. egészségügyi, lakáspolitikai, cigány lakossági, kárpótlási)

 

Fontos feladatnak tekintettem, hogy mindig megemlékezzünk történelmi vagy irodalmi évfordulóinkról. Ezek népszerűsítésére előadássorozatokat szerveztünk, a társintézményekkel és az iskolákkal együttműködve. Nagy látogatottsága volt a Kossuth, Deák, Balassi, Bocskai, Petőfi vagy éppen a nándorfehérvári diadal évfordulójára szervezett komplex rendezvényeknek.

 

Egyik legemlékezetesebb kezdeményezésem a Szülőföldünk, Magyarország címmel hirdetett 10 részből álló néprajzi sorozat, amelyet a honfoglalás 1100. évfordulója tiszteletére állítottunk össze. Hazánk legjellemzőbb néprajzi tájegységeit mutattuk be kiállítások, előadások, filmvetítések, étel- és italkóstolók segítségével. (Sárköz, Sióagárd, Buzsák, Kapos-mente, Kalocsa, Rába-mente, Mecseknádasd és vidéke)

 

Intézményünk számos újszerű kezdeményezést indított a város és környéke zenei életének színesítése, színvonalasabbá tétele érdekében. A hagyományos filharmóniai hangversenyek és az Alpok-Adria Nemzetközi Jazzfesztivál mellett több olyan koncertsorozatot és előadóest sorozatot szerveztünk, amely találkozott a város polgárainak tetszésével.

 

Nyertes Zsuzsa és Hegedűs D. Géza műsora a Bazárudvarban 1998-ban

 

Több mint 10 éven keresztül, Horányi Iván szervezésében Bazár udvari zenei esték címmel rendeztünk olyan programokat, amelyeken Kiváló és  Kossuth díjas előadóművészek, zenészek, színművészek léptek fel. A korabeli állapotába visszaállított csodálatos akusztikájú bazár udvarban 200-250 fő hallgatta és nézte a pódiumműsorokat. Igyekeztünk kihasználni az egyházi létesítmények adta lehetőségeket, különösen a rendszerváltás után. Többször rendeztünk az Alsóvárosi templomban orgonahangversenyeket, Nyáresti orgonamuzsika címmel ( Lehotka Gábor, Ella István, Hajdók Judit). A kamaramuzsika meghitt hangulatú „koncertterme” lett a Kossuth téri kórházi kápolna. Zenei életünk kiválóságai közül itt hallhatta a közönség Maros Évát, (friss hír: a Zeneakadémia rektora lett) Geiger Györgyöt, Szabadi Vilmost, a Tomkins énekegyüttest. A fiatalok érdeklődésére épült az a népzenei sorozat, amelyet több éven keresztül szerveztünk. Hazánk legnívósabb együttesei léptek fel (Muzsikás, Téka, Kalyi Jag, Mascarades, Karikás, Berecz András, Sebő Feriék), mellettük a helyiek is bemutatkozhattak önálló műsorukkal (Bojtár, Patkó Banda).

 

1993-tól néhány évig megrendeztük a „Tavasz a kultúrában, kultúra a tavaszban” elnevezésű művészeti sorozatot. Az egy hónapos tavaszköszöntőt már pályázatok és szponzorok segítségével valósítottuk meg. A magyar művészet színe-java megfordult ezeken a programokon. Ezt később felváltotta a Tavaszi Zenei Fesztivál, majd miután csatlakoztunk a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjához, Tavaszi Művészeti Fesztivál lett a neve. A helyi vállalkozások, intézmények, szervezetek támogatásával minden évben nagyon sikeres előadásokat, kiállításokat rendezhettünk (pl. Benkó Dixiland, Auer Vonósnégyes, Fesztiválzenekar, Liszt Ferenc Kamarazenekar, Jandó Jenő, Edvin Marton, Koncz Zsuzsa, Bródy János, Zorán, Cseh Tamás, Republic, Győri Balett, Szegedi Kortárs Balett). Programunkra az egész régióból nagyon sokan eljöttek.

 

 

 Papp Ferenc ötletgazdája a Nagykanizsai Tavaszi Művészeti Fesztiválnak. Ünnepélyes megnyitó

 

Figyelmet fordítottunk arra, hogy a nyári hónapokban is legyenek nívós rendezvényeink, lehetőleg minden korosztálynak. Ezt a célt szolgálták, a fentieken kívül, azok a szabadtéri programok, amelyeket különböző korosztályoknak szerveztünk. Hat évig nagy sikerrel zajlott a Lakótelepi nyár programja a Kodály úti játszótéren, emlékezetes gyermekprogramokat szerveztünk az Attila úti volt bölcsőde udvarán.

Minden korosztálynak tetszett a Széchenyi téren, majd a Péterfy iskola udvarán tartott számos könnyűzenei koncert. ( pl.  Nagy Feró, Charlie, Solymos Antal, Csepregi Éva, Demjén Ferenc).

A Kanizsai Nyári Színház sikeres kezdeményezésem volt. Először a HSMK melletti parkolóban lévő szabadtéri színpadon, majd sok éven keresztül a Péterfy iskola udvarán, az önkormányzat több milliós támogatásával kialakított nagyméretű színpadon voltak az előadások. Számos határon túli magyar színház hozta el Kanizsára legjobb darabjait. Pl. marosvásárhelyi, kolozsvári, kassai, komáromi, beregszászi társulatok. Az érdeklődésre jellemző, hogy szinte mindig pótszékekre volt szükség, az amfiteátrum- szerűen kialakított hangulatos nézőtéren.

 

Saját ötletem volt, de a megvalósításban munkatársaim is sokat segítettek: Az én gyűjteményem címmel új kiállítási lehetőséget biztosítottunk mindazoknak, akiknek olyan hobbigyűjteményük van, amely érdekessége és ritkasága miatt bemutatható a lakosság számára. A kanizsai emberek számos javaslattal kerestek bennünket, így a legváltozatosabb kiállításokat rendezhettük meg (pl. mozdony makett, csokoládé nyuszi, régi pénzek, szappan, Kinder-figurák, ritka bélyegek, népművészeti gyűjtemény).

 

12.2   STÁCIÓ

 

„Minden közösségben vannak elvégzendő feladatok. És mindenki szívében benne lakozik az ehhez szükséges erő”  (Marianne Williamson)

 

Az előző stációban nagy tömörséggel (és töménységben) írtam munkánkról, nem mindig ügyelve az olvasmányosságra, a nem szakemberek befogadó készségére, türelmére(?) A következőkben arról tudósítok, hogy milyen „elvégzendő feladatok” vártak még rám: volt-e elég szakmai tehetségem, hitem, erőm a magam által megfogalmazott és vállalt közművelődési és vezetői célkitűzések megvalósítására. Elöljáróban három dolgot le kell szögeznem.

 

1. Valóban      magam határoztam meg legtöbbször a Ház működését, szakmaiságát jelentő      főbb csapásirányokat, előtte kikérve munkatársaim véleményét.
2. A      fenntartó inkább stratégiai célokat írt elő, amelyek nekem nagy      önállóságot adtak. Kezdetben H. Tamás, majd Gerencsér Tibor a városi      tanácstól, később a polgármesteri hivataltól minden kezdeményezésemet      támogatták, ha gondom volt, segítettek.
3. A      város párt- és tanácsi tisztségviselői látva az első évek szakmai – és      közönségsikerét (ez nem mindig ugyanaz) elismeréssel nyilatkoztak a Ház      megújulásáról, az új diriről. Hasonló volt a helyi és a megyei lap, majd      később a városi TV reagálása és a kanizsai emberek vélekedése. Úgy látom,      hogy ezek a körülmények, és a Ház jó adottságai (épület, munkatársak,      költségvetés) jelentősen megkönnyítették munkámat.

Alig száradt meg a tinta a kinevezésemen, amikor a városi tanács elnökhelyettese azzal bízott meg, hogy állítsak össze egy szellemi vetélkedő csapatot. A Magyar Rádiónak kerek évfordulója van 1983-ban, és indít egy vetélkedő sorozatot a megyék között, Hangtárlat címmel. A HSMK csapata Zala megyét képviseli a kieséses rendszerű , fő műsoridőben közvetített játéksorozatban. Tizenhat művelődési központ képviselte a megyéket,, ebből 2 nem megyeszékhely volt: Nagykanizsa és Szentendre. Sok emberrel konzultáltam, javaslatokat kértem a csapat tagjaira .Így állt össze a 4 fős alakulat, amelyben két nagy tudású gimnáziumi tanár, egy olajmérnök és a városi  könyvtár zenei részlegének vezetője kapott helyet. Utóbbit név szerint is megemlítem, mert a széleskörű zenetörténeti-és elméleti műveltséggel bíró Kocsis Katalint a későbbiekben több rádiós és tv-s vetélkedő győzteseként is láthattátok, hallhattátok (pl. Liszt vetélkedő).

A városban reklámot csináltunk a vetélkedőnek, ezért is sokan hallgatták a rádióban. A csapat sikeresen szerepelt, meggyőzően jutott tovább adásról – adásra. A menedzser, a főszervező én voltam, megszerveztem az utazást, a feltételeket biztosítottam. Legyőztük, ha jól emlékszem, az elődöntőben a Tolna megyét képviselő, volt munkahelyem, a Babits Mihály Megyei Műv. Közp. csapatát. ( A sors iróniája, ha maradok Szekszárdon, vélhetően én lettem volna  a tolnai főszervező.)

A döntőben óriási csatában legyőztük Szentendrét, így első lett a Pék – Harkány – Kocsis - Paulik  felállású Hevesi Sándor Művelődési Központ. A négy versenyző 1 hetes jugoszláviai tengerparti nyaralást kapott, intézményünk pedig 25 000 Ft-ot. A sikernek jelentős visszhangja volt a városban, megyében. Az elnökhelyettes nekem is megköszönte egy kézfogással a felkészítést, menedzselést.

 

Fontos vezetői törekvésem volt az intézmény társadalmi bázisának (tudom, ma már nem módi ez a fogalom – használat, de én nem szégyellem) erősítése, növelése. Ezért az örökölt társadalmi vezetőséget kibővítettem olyan fiatal, aktív, a város lakosságát reprezentáló személyeket vontam be, akikre hosszabb távon számíthattam. Elnökünk egy helyi ipari szövetkezet vezetője, aki a tanács VB tagja is volt. annak idején sokat küzdött az új művelődési ház felépítéséért. Nekem is adott ötleteket, tanácsokat a munkámhoz, de példásan vezette üléseinket is. Évente 5 – 6 alkalommal jöttünk össze, nemcsak az éves munkatervet, az előző időszak tevékenységét tárgyaltuk meg, de egy- egy rész-munkaterületet is górcső alá vettünk. Egyébként még akkor is működtettük a társadalmi vezetőséget, amikor már nem írta elő jogszabály.

 

Mindig tudtam, hogy a rendszeres, iskolán kívüli művelődésre nevelést, ösztönzést gyermekkorban kell elkezdeni. Figyelmet fordítottam az óvodások és általános iskolások „bevezetésére”, beszoktatására az intézménybe .Ezért is egyik legtehetségesebb, legtöbb empátiával rendelkező munkatársnőmet, Hné Gelencsér Editet bíztam meg e feladattal. Számtalan kezdeményezésünk volt. A felnőtt színházi bérletek sikere után ovis- és gyermekszínházi bérletsorozatot szerveztünk. Rengeteg energiát beleadva, végül 6 bérlettípusban 3000 gyermek váltott bérletet. Hosszú évekig így működött. A győri, a zalaegerszegi, a veszprémi, a kaposvári és néhány budapesti társulat legjobb gyermekelőadásait, vagy bábműsorait hoztuk Kanizsára. Örömmel tapasztaltuk – néhány év múltán – hogy ezek a gyerekek megjelentek az ifjúsági (középiskolai) bérletesek között.

Jóval később többen közülük már mint tudatos színházbarátok, a felnőtt bérletesekhez is csatlakozhattak. A hétvégi és a szünidei programoknak széles választéka alakult ki: játszóház, gyermek-teaház, csere – bere akció, gyermekdivat bemutatók, számítógépes játékok. Nem várt sikerük volt a téli és a tavaszi szünetben szervezett diákcentrumoknak. Ez utóbbi kedvező tapasztalatai alapján 1993-tól új, szinte napközis rendszerben működő, az egész nyarat átfogó kínálatot állítottunk össze Vakációzz velünk! címmel. Hosszú éveken keresztül meghatározó rendezvénye volt a város nyári programjának. Sokat gondolkodtam azon, mit lehetne kezdeni az emeleti előcsarnok kihasználatlan terével, illetve a nagy falfelülettel. Végül rájöttem, hogy letapétázva a falat, remek kiállítóteret is nyerünk. Saját bevételünk terhére, némi  munkával ifjúsági galériát alakítottunk ki: újabb kiállítási lehetőséget diákközösségek, szakkörök és pedagógusok részére. Farkas Tibor jó ötlete volt az alagsori LépCSŐ klub kialakítása, Kotnyek István művészi tervezése, festése alapján. Ez az új színtér a középiskolás korosztály szabadidejének eltöltéséhez adott alkalmat, kötetlen formában (beszélgetés, teázás, zenehallgatás, videózás).

Országos visszhangja volt a Fiatalok mentálhigiénés népfőiskolájának, amelyet a családsegítő központtal közösen szerveztünk. A vidéki településekről a városi kollégiumokba bekerült lányoknak rendeztük meg, 3 egymást követő évben. Meglepetés volt számomra, amikor évek múltán találkoztam egy tanárnővel, aki annak idején kollégistaként részt vett ezen a kurzuson. Elmondta, hogy végtelenül hasznos, tanulságos volt minden előadás.

Ugyanakkor hiányérzetem volt, hogy a középiskolás korosztályt valójában nem tudtuk hatékonyan bevonni a Ház életébe. Lehet, hogy közben már mi is távolabb kerültünk tőlük korban, mentalitásban, értékválasztásban? Hasonló dilemmáim voltak a 20-30 év közötti korosztállyal: a fiatal felnőttek is hiányoztak a közösségek és a közönség soraiból.

 

Közművelődési elveim egyike a kisebbségek kulturálódásának szolgálata, beilleszkedésük segítése a többségi társadalomba úgy, hogy közben tartsák meg sajátos kultúrájukat, saját népszokásaikat. Ezt a célt szolgálták a horvát kisebbségi önkormányzat, majd a cigány kisebbségi önkormányzat elnökével kötött együttműködési megállapodások. Ezt én a meglévő kapcsolatok megerősítésének gondoltam, de valami miatt túlzottan nagy politikai jelentőséget kapott (pl. a sajtóban, az országos fórumokon).

 

 

A 90-es évek közepén anyagi lehetőségeink megengedték, hogy újabb szolgáltatásokat biztosítsunk bejövő vendégeinknek és a betelefonáló érdeklődőknek. A földszinti előcsarnokban számítógépes információs szolgálatot alakítottunk ki. Ennek feladata a  tájékoztatás, az intézmény, a város, az ország jelentősebb kulturális-, szabadidős programjairól, a helyi vállalkozók szolgáltatásairól és más közhasznú témáról. Az infós pulton elhelyeztünk menetrendeket, a hivatal ügyfélfogadási rendjét, a tisztségviselők és képviselők fogadónapját tartalmazó körlevelet, orvosi rendelők és gyógyszertárak nyitva tartását. (internet még nem volt a házban) Régi lakossági igényt elégítettünk ki az egész napos jegyárusítás és a telefonos jegyigénylés bevezetésével. A lakosság és a sajtó is kedvezően fogadta kezdeményezésünket.

 

A szakmai feladatok mellett időt és energiát szenteltem a gazdálkodás, a pénzügyek elemzésére is. Azt vallottam, hogy olyan intézményben ahol az éves költségvetés csak 60%-át biztosítja a fenntartó, és 40%-át saját bevételből kell teljesíteni, elsősorban a vezető és a népművelők felelősök, valójában ők gazdálkodnak. A gazdasági- pénzügyi munkatársak könyvelhetnek, elemezhetnek kreatívan de a szélirányt nekünk kell megválasztani. Lehet, hogy néhányan megsértődtek, de később megértettem velük, hogy valójában mit is jelent,  amit akkor mondtam.

1983-ban jelent meg A művelődési otthonok érdekeltségi rendszerét szabályozó 118/1983 MK 17/.MM-PM sz. együttes utasítás. Ez az intézményi önállóság és a helyi érdekeltség fokozását szolgálta úgy, hogy közben a művelődési otthonok a lakossági kulturális igényeket jobban kielégítsék. A jogszabály alapján, szakmai tapasztalataimat felhasználva, a helyi sajátosságokat figyelembe véve
kidolgoztam és bevezettem a HSMK-ban az érdekeltségi szabályzatot. Ez anyagilag is arra ösztönzött bennünket, hogy fokozottabban takarékoskodjunk, másrészt pedig vállalkozásokkal növeljük saját bevételeinket. A fenntartó is jóváhagyta. Erről a témáról a Magyar Népművelők Egyesületének Vándorgyűlésén Tatabányán előadást is tartottam: Lehetőségek és buktatók a művelődési otthonok új vállalkozásaiban, gazdálkodásában címmel. Meglepő érdeklődés mutatkozott, mert 43 városi és községi műv. ház. igazgató kérte el a helyszínen szabályzatunkat, hazatérve többségük be is vezette. Érdekeltségi rendszerünk néhány évig „tartotta” magát, a népművelőknek, a vezetőknek némi anyagi többletet jelentett, de aztán az irigység, a féltékenység és a HIVATAL megölte.

Több alkalommal részt vettem a budapesti EXEMPLUM  Alapítvány pályázatán, háromszor is nyertem ösztöndíjat dolgozataimmal. (Témáimat lásd. A memoaron, a Publikációs jegyzéken).

 

 

1996. A Magyar Kulturális Kamara közgyűlésének záró ebédje

 

Intézményünk szakmai kezdeményezései, az országos közművelődési fórumokon való sikeres szerepléseim, a Magyar Kulturális Szövetség alelnökeként végzett munkám, publikációim egyre több elismerést hoztak: népszerűsítő írások, interjúk készültek velem, szóltak rólam és a HSMK-ról, de ez már egy új stáció.

 

A közművelődési intézmények kulturális börzéje a HSMK előtt 1995-ben

 

12.3  STÁCIÓ

 

„Nem az a fontos, hogy a madár hányszor csap szárnyaival, hanem, hogy íveljen”

(Pilinszky János)

 

E részben arról írok, hogy a HSMK-ban végzett munkán túl milyen szakmai kezdeményezéseim voltak, a kulturális közéletben milyen feladatokat vállaltam, illetve bíztak rám.

A költő szavaira gondolva: közművelődési pályafutásom szépen ívelt, bár azt is éreztem, hogy néha reménytelenül vagy sikertelenül csapkodom a szárnyaimmal.

 

Most, amikor magamról írok, szeretném, ha elhinnétek: nem fényezni akarom magam. Őszintén csak arról van szó, hogy az öt évenkénti évfolyam találkozóinkon 6-8 mondat jutott életünk egy szakaszának ismertetésére, amibe nem sok minden fért bele. A különféle országos népművelői fórumokon, vándorgyűléseken, tanácskozásokon az évfolyamról többnyire egyedül vettem részt, mert Ti a kultúra más szakterületére kerültetek. Így sokaknak lesz újdonság, amiről most beszámolok.

 

Váratlanul ért, de nem lepett meg, amikor a minisztériumtól kaptam egy meghívót az országos közművelődési szakfelügyelet létrehozásának megbeszélésére. Az intézményektől, önkormányzati hivataloktól kb. 35-40 fő vett részt a tanácskozáson, és lettünk „alapítóként” tagjai a csapatnak. Azzal a céllal jött létre a szakfelügyelet, hogy a miniszter – mint ágazati felelős – megbízásából vizsgálja, elemezze, értékelje a helyi és a megyei önkormányzatok közművelődési feladatellátását. Szívesen vállaltuk mindnyájan a feladatot. Most először éreztem, hogy anyagilag is elismerik a munkámat, bár a mérnöki óradíjat még nem érte el, de már közelítette. Megalapítottam a Papp Közművelődési Bt.-t, a minisztériumnak havonta küldtem a számlát. Nagyobb munkákat is kaptam, Dr. Borosán Gyulával mi vizsgáltuk a Vas megyei Önkormányzat közművelődési feladatellátását (kb. 70 oldal). Ez a munka 3-4 napot is igénybe vett. Vasváron azt javasoltam az akkori polgármesternek az összegző megbeszélésen, hogy az áldatlan állapotú művelődési központ helyett építsenek egy új városi művelődési központot, pályázati segítséggel. Persze nem azért, mert javasoltam, de több év után felépült a Nagy Gáspár nevét viselő művelődési központ.

      Szívesen emlékszem a Győr -. Moson – Sopron megyei Önkormányzat vizsgálatára is, mert ott több volt iskolatársammal találkoztam. Több évig adott feladatot az ún. műv. otthoni revitalizációs program figyelemmel kísérése, az állami pénzek felhasználásának ellenőrzése a helyi önkormányzatoknál. A szakfelügyelet felelőse, koordinálója, Kerekes László elégedett volt velem, sok megbízást kaptam.

(Eszter lányom egyetemi tanulmányaihoz a Corvinuson kellett ez a plusz jövedelem.)

A szakfelügyelet szakértői megbízást is jelentett, amelyet 5 évente kellett meghosszabbítani. Több művelődési központ igazgatói pályázatát véleményeztem. A legérdekesebb a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Műv. Közp. pályázatának a körülménye volt. A Művelődési Közlönyből választották ki a nevemet, és a fő szempontjuk az volt, hogy a szakértő minél távolabbi, teljesen ismeretlen legyen. A másik meglepetés akkor ért, amikor kiderült, hogy csak egy pályázó volt, az eddigi igazgatónő, akit javasoltam is újabb 5 évre. Megválasztották.

 

Ezekben az években élénken foglalkoztatott, hogy a kultúra területén is célszerű bevezetni a gazdasági, műszaki életben már általánossá váló minőségbiztosítást. Nagy vonalakban írtam róla a Magyar Kultúrában, de részletesen a Magyar Népművelők Egyesülete XVI. Vándorgyűlésén, Veszprémben értekeztem a témáról. Azt hangsúlyoztam, hogy ami a gazdaságban minőségi kategória, az a kultúrában mérhető érték, amely a minőségi tevékenységet is feltételezi. A Phare- programokban (annak idején nagyon fontos volt) pl. a környezetvédelem, vagy az infrastruktúra fejlesztése mellett a kulturális értékteremtés és értékközvetítés is megjelenhetne. Javaslatom fontos eleme, hogy az intézményeket nem másokkal összehasonlítva, hanem önmaguk adottságaihoz, személyi- technikai- pénzügyi feltételeihez viszonyítva kellene vizsgálni. Terveim szerint az ISO 9001 minőségbiztosítás anyagi feltételeit országos pályázat, fenntartói támogatás és saját bevétel képezné. A korreferátum élénk visszhangot váltott ki a tanácskozás résztvevői körében, de a médiumok is érdeklődéssel fogadták. A Magyar Rádiónak nyilatkoztam, az újságok is írtak róla.

Aztán Kanizsára hazatérve… a rideg valóság.

Elkezdtem összeállítani a „minőségügyi kézikönyvet”, felmértem, hogy másfél millióba kerülne a minőségbiztosításunk. Felére már volt Budapestről ígéret, de a helyi önkormányzat nem tudott, vagy nem volt hajlandó „költségvetési év közben” 750 ezret nekünk adni. A hetilap még így lelkesedett: „A város fő kultúrháza olyan programba vágott, mellyel kivívhatja a szakma és a nagyközönség országos érdeklődését:elhatározták, hogy művelődési házként a közel 3000-ből, az országban elsőként szerzik meg az ISO 9001 –es minősítést. Igaz, ennek elsősorban az ipari és szolgáltatási területeken működő cégek számára van biztos menetrendje, hogy mindez egy kulturális vállalkozás terén hogy érvényesülhet, arra egyelőre nincs recept.” (Kanizsa Extra 1998. június 11. )

Sajnos nem „érvényesült” mert közeledett egy újabb igazgató-választási herce-hurca, így többen nem voltak érdekeltek a Ház és az igazgató esetleges sikerében. Valóban igaz: nehéz szárnyszegetten, csapkodva repülni.

 

A Hevesi Sándor Művelődési Központban a rendszerváltás körüli években rájöttünk arra, hogy az önkormányzati támogatás reálértékének csökkenése, az infláció miatt újabb forrásokat kell bevonni a költségvetésünkbe. A szakmai színvonal megőrzése, továbbfejlesztése, nagyrendezvényeinek zavartalan megrendezése érdekében személyesen felkerestem több kanizsai vállalkozót, gazdasági egység vezetőjét, kérve szponzorálásukat. Szerencsés helyzetben voltam, mert többen közülük már ismertek, és jó véleménnyel voltak tevékenységünkről, és talán rólam is. Gazdasági helyzetük is megengedte a kultúra szponzorálását. 3 – 4 év után elértem, hogy a Házat éves szinten több mint 100 vállalkozás, pénzintézet, gazdasági szervezet támogatta.(évi 6-7 millió Ft)  Megértették a tulajdonosok, hogy a szponzorálás számukra is fontos, segíti termékeik és szolgáltatásaik megismerését, szolgálja a marketing munkát, a cég imázsát.

Az ELTE BTK Menedzserképző Programján Bujdosó Dezső felkért egy előadás megtartására évfolyamtársaimnak, ezzel a címmel: A Hevesi Sándor Művelődési Központ szponzorszervező tevékenysége. Erre készülve összegyűjtöttem mindazokat a dokumentumokat, amelyeket a szponzorkeresés közben és után készítettem, megfogalmaztam azokat a tudnivalókat, amelyek szerintem szükségesek lehetnek. Korreferátumom sikere nyomán először egyik évfolyamtársam Oroszlányba hívott meg, ahol a város és a környék népművelőinek tartottam előadást e témáról. Bujdosó docensnek tetszett az előadásom az egyetemen, mert nem sokkal államvizsgám után egy szép levélben megszólított „Szeretném, ha Ön – mint olyan gyakorlati szakember, aki a gyakorlati tapasztalatait általánosabb, elméleti szinten is megfogalmazta – előadást tartana „Szponzorálási technikák egy közművelődési intézményben” címmel.” Örömmel fogadtam az invitálást.

Hamarosan megkaptam az egyetemi menedzserképző díszes reklám- katalógusát, amelyben már kiszerkesztették előadásomat. Kissé fura érzés volt olvasni nevemet a kulturális élet nagyágyúi, és korábbi oktatóim nevei mellett. Az előadás sikeres lehetett, mert néhány hónap múlva kezdtek jönni újabb felkérések, szinte minden dunántúli megyéből. Elterjedt, hogy mondandómnak konkrét gyakorlati haszna van. Az előadásból tréning lett, szponzorálási feladatok megoldására is sor került.

 

Papp Ferenc szponzorkeresési tréninget tart

 

Zalaegerszegtől Szegedig több helyen is tartottam foglalkozást. A legemlékezetesebb Balatonbogláron volt, ahol Károly Irma és az MMIK szervezett továbbképzést a megye népművelőinek. Tudtam, hogy Somogy nagy megye, de hogy 100-an lesznek, azt nem hittem volna. Jó szívvel gondolok vissza a főiskolán a képzés 40. évfordulóján tartott ünnepségre, ahol az egyik szekcióban tartottam rövid előadást e témában (lásd a memoaron-on a publikációs jegyzékemen). Cs. Sanyival és Starival nem egy szekcióban voltam, ezért sajnos őket nem hallgathattam meg.  A szponzorkeresési tréning a következő években már szinte önálló életet élt: felfigyelt rá Dr. Koncz Gábor a Magyar Kultúra Alapítvány igazgatója, aki a Modern Üzleti Tudományok Főiskolájának Budapesti Kihelyezett Tagozatán vezető tanár volt, és felkért, hogy az ő tantárgycsoportjában három órás szponzorkeresési tréninget tartsak. Nagy élmény volt több éven keresztül a tanítás.

 

 

 

Ma keserűen látom, hogy egyre kevesebb a szponzor a kultúrában és a civil szférában.

     

Ezekben az években nem is kettő, inkább három végén, ha van, égettem a gyertyát. Tíz évig a városi TIT alelnöke, majd elnöke voltam. A Magyar Kulturális Szövetség, amely több tucat művészeti- kulturális szervezetet, intézményt foglalt magába, egyik alelnökévé választott. Ilyen minőségemben több előadást tartottam, a legemlékezetesebb 2000-ben a Médiahajón, ahol az Európai Unió és a kultúra témában volt rövid korreferátumom. Ugyancsak széleskörű közművelődési tevékenységemnek köszönhetem, hogy életrajzom bekerült kortársaink életrajzi lexikonába, a Ki Kicsoda kiadványba. (2002)

A Magyar Kulturális Szövetségbe tömörült szervezetek javaslatára Rockenbauer Zoltán miniszter megbízott, hogy vegyek részt kurátorként a Nemzeti Kulturális Minisztérium Közművelődési Akkreditációs Szakbizottságában. Feladatom volt- 7 társammal együtt – a különböző közművelődési intézmények, egyetemek, főiskolák tanfolyam jellegű szakmai továbbképzéseinek minősítése, képzésindítási követelményeinek érvényesítése. Három szakértőt is foglalkoztathattam. Furcsa érzés volt megélnem, amikor korábbi főiskolám képzési, továbbképzési programja került elém. A bizottság titkári feladatait, gyakorlatilag a mi „kiszolgálásunkat”, pedig volt egyetemi oktatóm B. Gelencsér Katalin látta el. A megbízás 7 évre szólt, és már egy másik miniszter, Hiller István köszönte meg a munkát.

 

 

12.4   STÁCIÓ

 

„Napjainkban a lehető legidőszerűbb a három I-vel jellemezhető jövőember (iniciatív, invenciózus, innovatív) feltételeinek megteremtése. Meg kell érteni, hogy az a társadalom, amely nem képes tömegesen termelni és tervezni kezdeményező típusú, alkotóképes, az újításoktól sem idegenkedő embereket, az a nemzetközi munkamegosztásban könnyen hátrányos helyzetbe kerülhet. Nemcsak gazdaságilag, hanem esetleg politikailag is.”

 

(Pavel Apostol professzor egy régi ÉS-ben)

 

Mindig arra törekedtem, hogy folyamatosan újítsam meg – kollégáimmal együttműködve – a Ház tartalmi munkáját, a város lakosságának, igényeinek változásait, a helyi gazdasági, társadalmi átalakulások, a csökkenő fizetőképes kereslet figyelembevételével. Ezért is rendeztünk 1994-95-től több ingyenes, de értékes szabadtéri programot tavasz végétől ősz elejéig a város terein. A Nyáresti szerenád – mediterrán hangulat a juharfa alatt – alcímmel helyi kevésbé ismert, de tehetséges zenészeket szólaltatott meg 30-40 percben a Ház előtt.

A kirakott székeken esetenként 60-100 fő is helyet foglalt. A fellépők közül többen a későbbiekben városi rendezvények, baráti körök vagy klubok programjainak közreműködői lettek (Tulman Géza gitár, Farkas Miklós harmonika, Kovács Milán szintetizátor, Turzó György gitár). A korábban említett Bazárudvari Esték mellett, kihasználva a remek akusztikát, az udvar mediterrán jellegét, az emeleti ablakban toronyzenét szerveztünk helyi és vendég előadók szereplésével. A népszerű Bazárudvari toronyzene közreműködői voltak pl. Baráth Béla tárogatón, Kátay Zoltán lanton, Német Renáta ének, Musica Antiqua Együttes.

Horányi Iván igazgatóhelyettes kitűnő ötlete nyomán több nyáron át megszerveztük a Tárogató estek programját a Török kút Erzsébet téri hangulatos környezetében. Leggyakoribb vendégünk volt az országos hírű Kiss Gy. László klarinétművész, de Baráth Béla helyi zenetanár is tárogatózott. Litter Nándor polgármestersége alatt négy éven keresztül pedig a Péterfy iskola udvarán levő szabadtéri színpadon ismert pop- és rock zenészek, énekesek szólókoncertjére került sor. (A polgármesteri keretből támogatta)

 

20 éves a Hevesi Sándor Művelődési Központ

 

A legkisebbek részére is számos szabadtéri program volt nyáron, Hné Gelencsér Edit főtanácsos ötletei alapján.

Mindezek a rendezvények ingyenesek voltak, nekünk részben pénzbe kerültek, de bevételi többletünkből és pályázati támogatásból évekig működhettek.

Különböző szakmai újításainkat rendszeresen publikáltuk a Debrecenben szerkesztett Innovációs szolgálat című országos kiadványban, amely a művelődési otthoni tevékenység kezdeményezéseit, újszerű technológiáit adta közre. (lásd publikációs jegyzék a memoaronon)

Kollégáimmal tudatosan és lelkesen készültünk az Európai Unióhoz való csatlakozás érzelmi – értelmi előkészítésére, az uniós ismeretek, gondolatok népszerűsítésére.

Európa Szabadegyetem címmel hat előadásból álló szabadegyetemet szerveztünk a polgárok felkészítése érdekében. Az egyes témák legjobb szakembereit sikerült meghívni: pl. Dr. Kecskés László tanszékvezető egyetemi tanár (későbbi alkotmánybíró), Kovács Kálmán miniszter, Jagasics Béla  főoszt. vez. h. Miniszterelnöki Hivatal, Dr. Horváth István az Európa jog szakjogásza. Az egyes előadásokat 90-110 fő látogatta, de a kurzus végén hetvenen kaptak díszes tanúsítványt a szabadegyetemen való állandó részvételért.

Látványos kezdeményezésünk volt a Díszítsük fel együtt képeslapokkal az Európai Unió térképét elnevezésű akció. A HSMK aulájába kihelyezett hatalmas rajzolt térképre, amely a tagországokat és azok fővárosait jelezte, már néhány hét alatt több száz képeslap került. Óriási reklámot csináltunk a térkép-díszítésnek, de arra mi sem gondoltunk, hogy az iskolai osztályok szervezetten jönnek megtekinteni a „művet”.

 

Európai Unió képeslapokon – kiállítás. A térkép egy hét alatt megtelt.

 

Nem volt ennyire látványos, de értékében fontosabb az EU Információs Gyűjtemény létrehozása 1999-ben. Az volt a célunk, hogy az érdeklődők számára hozzáférhetővé váljanak az Európai Uniós kérdésekkel foglalkozó szakkönyvek és számítógépes adatbázisok. A gyűjtemény a művelődési központ földszintjén kapott helyet. A külön erre a célra berendezett helyiségben közel 100 kiadványból válogathattak az informálódni vágyók.

A csatlakozás előtti években többször is szerveztem Soknemzetiségű kultúrával az Európai Unióba címmel szabadtéri gálaestet, kanizsai és városkörnyéki nemzetiségi művészeti együttesek fellépésével. Azt demonstráltam, hogy Dél-Zalában békésen élnek egymás mellett németek, horvátok és a cigány kisebbség. A többségi társadalom és közöttük pedig a kultúra fontos híd lehet, amely nemcsak összeköt, de a közlekedést, közeledést is biztosítja. Ezért örült a szívem, hogy e rendezvényeken milyen nagy számban vettek részt a kanizsaiak. Számomra ez nemcsak a másik nemzetiség megismerésének szándékát, de tiszteletét is mutatta. A csatlakozás utáni években pedig mindig május 1.-jén most már Soknemzetiségű kultúrával az Európai Unióban címmel rendeztük meg a gálát.

Kovácsné Mikola Mária „saját nevelésű” igazgatóhelyettesemmel tartottuk kézben az uniós programot. Jólesett egész kollektívánknak, amikor az ünnepségsorozat zárultával a külügyminisztérium illetékes főosztályától kaptunk egy szívélyes hangú köszönőlevelet, és bekérték a teljes rendezvénysorozat dokumentációját. Az országos és a megyei médiumok is többször tudósítottak e kezdeményezésünkről.

 

Intézményünk a 90-es évek elejétől részt vállalt népművelés, majd művelődésszervező szakos egyetemi, főiskolai hallgatók gyakorlati képzésében. Legtöbben  a pécsi JPTE–ről jöttek, ezért Dr. Koltai Dénes intézetigazgató – később az önálló kar dékánja – kérésére 1994-től a HSMK hivatalosan is az egyetem gyakorló intézménye. Ezt követően gyakran kértek meg, hogy segítsem hallgatóik diplomamunkájának elkészítését, illetve többször felkértek a végzős hallgatók záróvizsgáján társadalmi vizsgabizottsági tagnak, vagy elnöknek. Néhányszor részt vehettem a kar ünnepségein, tudományos ülésein. Mégis meglepődtem amikor nyugdíjba vonulásom után felkértek, hogy  tanítsak a zalaegerszegi képzési központban. Az andragógia alapképzés levelező tagozatán az első szemeszterben kutatásmódszertant (kollokvium), és minden szemeszterben andragógiai gyakorlatot vezettem. Ez utóbbi egy-egy felnőttnevelési- felnőttoktatási témával foglalkozó házi dolgozat elkészítését jelentette, és a hallgatók gyakorlati jegyet kaptak. Néhány évvel később megbíztak a nagykanizsai képzési központban andragógus levelező hallgatók oktatásával. Itt is kutatásmódszertant és - Gróf Ervin, Káldi János velem kapcsolatos véleményét megcáfolva – könyvtárismeretet, könyvtárhasználatot tanítottam. Sajnos 2012-ben már nem indult Zalaegerszegen és Nagykanizsán sem andragógia képzés, nem volt elég jelentkező. Ez a szak is bekerült azon 16 közé, amelyek az új oktatási koncepció szerint nem kapnak támogatást. (levelezőn eddig is költségtérítéses volt). Pécsett, az idén indult nappali és levelező tagozaton andragógia oktatás.

 

 

1994.Göncz Árpád látogatása a Hevesi Sándor Művelődési Központban.

 

Szponzorálás a kultúrában című előadás a Magyar Népművelők Egyesülete vándorgyűlésén Keszthelyen.

 

A művelődési központ sajtója és PR munkája véleményem szerint mindig jó volt. Rendszeresen szerepeltünk programjainkkal, különböző kezdeményezéseinkkel a helyi és megyei médiumokban, de az országos lapokban és televíziókban is.

Hidy Péter: A kultúra méltósága – avagy miért pocsék a hagyományos kultúraközvetítő intézményrendszer PR-je? c. tanulmányában arról ír „Van kivétel, ilyen a Fővárosi Állat- és Növénykert, a hatvani városi könyvtár, és a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központ.”

 

1999-ben volt főiskolámon Dr. Szabó Árpád docens témavezetésével főiskolai szakdolgozat készült „Papp Ferenc, a nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központ igazgatójának portréja” címmel. Bujtor Tímea művelődésszervezés szakos hallgató készített velem több beszélgetést, és ennek alapján írta meg 40 oldalas dolgozatát.

 

A HMSK-t kitűntetik a Zala Megye Közművelődéséért-díjjal.

 

 

12.5    STÁCIÓ

„Torgyán annyit ért a mezőgazdasághoz, hogy elveti a töpörtyűt és várja, hogy kikeljen a kismalac”

Nem véletlen a vicc a volt miniszterről, amit kanizsai látogatása előtt egy órával az irodámban hallottam egy szétvert tsz fiatal vezetőjétől. Ebben a stációban ugyanis arról szólok, hogy 25 év alatt sok magyar és külföldi politikus megfordult: szónokolt, avatott, kampányolt intézményünkben, és bizony többen mosolyt fakasztó, vagy éppen kínos perceket okoztak kijelentéseikkel, magatartásukkal az érdeklődő közönségnek, vagy nekem.

Torgyán József pártelnökként, miniszterként is karrierje és népszerűsége csúcsán volt, amikor színháztermünkben nagygyűlést tartott. Régi, pártállami díszlethez hasonlóan rendezték be a színpadon az elnökség környezetét, az akkor már rongyolódó hátsó függönyt talpig borították (takarták) a nemzeti zászlók és a kisgazda jelszavak. A teremben zsúfoltság – ötszáz ember – többségükben a városkörnyéki falvakból. A Himnusz után Torgyán dr. kezdené a beszédet, de a kezében lévő mikrofon néma maradt. Idegesen babrálja, nem szól. Én még idegesebben rohanok a technikusi fülkébe: fiúk, mi van?

De válasz helyett már Torgyánt hallottam mennydörögve: ezek a kommunista mikrofonok!

Hatalmas, a közönségen végiggurgulázó röhej tört ki, majd tapsvihar. Többen hátranéztek a bal oldali bejáróhoz, ahol a tömött széksorok szélén már ott álldogáltam. Sokak szemében bűnbakként. Pedig csak annyi történt, később technikusom bizonyította, hogy Józsi bácsi annyit szöszmötölt a mikrofonnal, míg kikapcsolta, majd később ugyanő bekapcsolta. A két babrálás között pedig megtörtént a mikrofonok rendszerváltása is. Azon túl, hogy néhányan szóvá tették az igazgató felelősségét (ebben is), nem lett következménye.

Egy másik évben szintén Torgyán József tartott nagygyűlést a színházteremben, amikor a mikrofonok, erősítők kiválóan működtek, és 500 kanizsai ember hallhatta amint Torgyán József szeretettel üdvözölte a zalaegerszegi polgárokat a kisgazdagyűlésen. A morajlás, a felcsattanás most a tavalyinál is nagyobb volt, többen méltatlankodva beszóltak: Elnök úr Nagykanizsán van, nem Zalaegerszegen. Némi elégtételt éreztem. Mindehhez tudni kell, hogy közismert volt Nagykanizsa és Zalaegerszeg rivalizálása. Vezetőiknek a szembenállása az emberekre is hatott. A közönség egerszegiként való köszöntése felért egy testi sértéssel.

Dr. Torgyán egy nap 3-4 helyen is szónokolt, ezért keverhette össze a két települést.

Horn Gyula is többször megfordult a Házban. Egyik évben Nagykanizsán rendezték az Országos Bányásznap ünnepélyes megnyitóját, és H. Gy. miniszterelnököt kérték fel ünnepi beszédre. Ilyenkor nemcsak a helyi és országos bányászati, szakszervezeti vezetők készültek hetekig egyeztetve a rendezvényre, de mi is, a Ház munkatársai. Minden előkészület, szervezés rendben volt, úgy tűnt nem lehet probléma. Aztán az irodámban Horn Gyula megérkezése után kiderült: óriási a baj, a szónok szemüvege Budapesten maradt. Tudtuk, hogy H. Gy. remek szónok, jó rögtönző, de ez egy speciális alkalom, itt szakszöveget kell (kellene) felolvasni. Ez nem lakossági fórum, ahol papír nélkül, szabadon szokott beszélni. Velem együtt négyen voltunk az irodában, és már gyülekezett az ország szinte minden sarkából a bányász közönség, amikor H. Gy. tőlünk kérdezte: mi legyen?

Tanácstalanok voltunk, amikor egyik munkatársnőmnek megemlítettem a szitut, mire ő rögtön adta a bölcs tanácsot: főnök, le kellene fénymásolni és kinagyítani a beszédet, akkor szemüveg nélkül is elolvasható. H. Gy. meghallgatott, és elégedetten dörmögte: direktorkám, lássunk munkához! Percek alatt elkészültünk, még az irodámban át is olvasta. Tíz perc késéssel kezdődött az ünnepség. Amikor az elnökség felvonult a színpadra, a miniszterelnök kezében hatalmas köteg A/4-es papír volt.

Az első sorokban ülők elszörnyedhettek, hogy milyen hosszú lesz a köszöntő. A himnuszok, az üdvözlések után kollegáimmal a technikai fülkéből néztük a programot. Egészen jól tudta olvasni a beszédet, bár sokan nem értették miért lapoz olyan sebesen.

Erről a sztoriról eddig senkinek nem beszéltem, csak öten tudtak róla, ketten már nem élnek közülük.

A rendszerváltozás előtt gyakran jöttek külföldi párt- és állami vezetők a Házba. Zala megyébe érkezve, a megyeszékhely mellett, szokás volt Nagykanizsára is elhozni őket. A helyi protokoll szerint a kanizsai városnézés fontos állomása volt intézményünk megtekintése. Ilyenkor körbevezettem a vendégeket (kb. fél óra), és beszéltem a szakmai munkánkról

Egy fagyos téli napon, amikor testvérmegyei vezetőket vártunk Zsoldos Ferenc tanácselnök-helyettessel és egyik megyei vezetővel, a Ház felső lépcsőjén álldogálva, nagy sebességgel az épülethez érkezett a vendégek gépkocsija. Ebben a pillanatban megyei vezetőnk leiramodott a márványlépcsőn, de megcsúszott, és eszeveszett sebességgel száguldott lefelé, és landolt a gépkocsi motorházára hasalva. Mi is, meg a vendégek is szájtátva bámultuk a szerencsésen végződő mutatványt. Az volt a mázlija, hogy az egyensúlyát nem vesztette el, mert különben összetörte volna a csontjait. Szerencsénk volt abban is, hogy az újságírók csak később jöttek a Házhoz fotózni, illetve riportot készíteni. (Bizonyára megörökítették volna a látványt) Évekig hiába kértem támogatást a lépcsősor csúszásmentesítésére, nem kaptam. Az eset után intézkedtek, és az új költségvetésünk már tartalmazta a szükséges összeget.

Szintén a rendszerváltás előtt történt egy mókás eset. Dr. Csehák Judit volt egészségügyi miniszter, akkor, mint miniszterelnök-helyettes a Házba látogatott egészségügyi fórumra. Fogadására az említett lépcsőkre felsorakozott a megyei és városi vezérkar, a sor végén a kórház igazgatónője és jómagam. Amikor a gépkocsiból kiszállt Dr. Csehák Judit, megdöbbenve vettük észre, hogy ugyanolyan kiskosztümben van, mint az igazgatónő.

Az elnökségi asztalnál közel ülnek egymáshoz, és furcsa látvány lenne a nézőtérről az „egyenruhába” öltözött két vezető.

Pillanatok alatt döntöttünk: a kórház igazgatónője nem megy le a lépcsőn üdvözölni a vendéget, hanem beül egy autóba, hazamegy átöltözni. A vendégsereg bevonult az irodámba, senki nem vett észre semmit, bár Dr. Csehák kérdezgette: nem kellene-e már kezdeni, de azt válaszoltam, hogy lassan telik a terem. Hamarosan megérkezett az igazgatónő, kezdődhetett a program. (Már régóta nyugdíjas, de néha találkozva cinkosan mosolygunk egymásra..)

Amikor védett állami vezető, vagy külföldi államfő (horvát, szlovén) érkezett intézményünkbe, a rendőrség különleges alakulata bombakereső kutyával alaposan átvizsgálta az egész épületet. Egyik alkalommal az alagsori kazánház zeg-zugait ellenőrizték, amikor az egyik bemélyedés előtt a bombakereső kutya éktelen ugatásba kezdett. A kutya nem mert bemászni a lyukba, így az egyik rendőr derítette fel a „titkot”, és döbbenten fedezett fel – bomba helyett – egy nem rég kölykezett macskát a kicsinyeivel. Soha nem tudtuk meg, hogy került a cica a kazánházba.

12.6 STÁCIÓ

„Ma szavaztuk meg a Házban a célzott állami támogatásokat: a HSMK 700 milliós felújítása is rendben. Göndör István”

Országgyűlési képviselőnk sms-e 2005-ban éppen egy autóbuszon ért el, harminc kollégával az M7-sen robogtunk Nagykanizsa felé, országjáró kirándulásunkról. Örömömet rögtön megosztottam a többiekkel, óriási ujjongás tört ki a buszban. Érthető volt a reagálásunk, hiszen évek óta küzdöttünk épületünk teljes körű felújításáért. De addig is történt néhány furcsa (jobb híján e fogalmat használom) eset.

Az 1990-es évek végére már egyértelmű lett, hogy a HSMK épülete leamortizálódott. Gázkazános fűtési rendszere csak akadozva működött, elektromos hálózata elavult, helyenként életveszélyes volt. Víz- és csatornahálózata csak folyamatos karbantartással üzemelt. A fémkeretes nyílászárók rozsdásodtak, nem zártak jól. A fény – és hangtechnika (BEAG) oly mértékben muzeális lett, hogy vendégszínházak fiatal technikusai gyakorta megcsodálták, sőt fotózták. Főnökeimnek mindig panaszkodtam, hogy egyik lábam a kórházban, a másik a börtönben. Ezekben az években kiderült, hogy milyen remek kollégáim vannak: a kazánház, az elektromos hálózat működtetése érdekében folyamatosan reparáltak, szereltek, bajt hárítottak. A tűzoltóság látta el akkor a katasztrófavédelmi feladatokat, és a HSMK működését mindig csak ideiglenesen engedélyezték. A polgármesternek címezve több feljegyzést is írtam a lehetetlen helyzetünkről, kérve a támogatást. Ezt a fő tűzoltó is javasolta, aki nemcsak a Házat, a közönséget féltette, de értem is, szó szerint aggódott. Sajnos nem jutott pénz a felújításunkra.

Aztán váratlanul történt egy majdnem tragédiát okozó esemény. A képviselőtestület üléseit nálunk tartotta, és szünetben a büfé előterében, a városi tv nyilvánosságától szabadulva, borozgatva/sörözgetve társalogtak jó légkörben, felfüggesztve az adok-kapok pártoskodást. Hatalmas csattanást lehetett hallani, és égve, füstölögve lezuhant a mennyezetről egy világítóarmatúra, egy méterre a polgármester lába elé. Ezer szerencse, hogy nem rá esett, mert végzetes lett volna. A komplett közgyűlés szemtanúja volt, hogy valóban életveszélyes a ház elektromos rendszere. Ez is hozzájárult a felújítás előtérbe kerüléséhez.

Abban is szerencsénk volt, hogy ez az épület egyedüliként alkalmas városunkban választási nagygyűlések tartására, így a pártok fontosnak tartották országos vezetőjük fórumának biztonságos megtartását.

Voltak ellendrukkerek is. Marton István pénzügyi bizottsági tag előállt egy olyan tervvel, amely szerint adjuk el a HSMK-t, e pénzből újítsuk fel a régi mozi épületét, ez vegye át a HSMK feladatait.

A nyilvánosság fórumait felhasználva érveltem Marton képviselői indítványa ellen: fél órás vitánk volt a városi tv-ben. Nekem sikerült jobban érvelni, ezt jelezték vissza a kanizsaiak. A helyi lapban pedig „Tíz körömmel …a HSMK.ért” című írásomban bizonygattam a felújítás szükségességét, az eladás képtelenségét és az országos pályázat esélyét. (lásd: a mellékelt cikk).

A helyi lakosok közül többen felháborodtak a javaslaton, és a képviselők többsége is elutasította. (A dolog pikantériája: 2007. augusztus 20-án Marton István már polgármesterként boldogan /láttam az arcán, nem túlzok/ avatta fel a kívül belül megújult intézményt.)

Néhány évig koncepciók készültek, lassan haladt az ügy, de Tüttő István, majd Litter Nándor polgármesterek teljes elánnal mellénk álltak. Pályázott a város többször is, majd végül nyert. Nekem a minisztériumban kellett bizonyítani, hogy szakmailag fontos a felújítás. Ott is szerencsénk volt, mert nem sokkal előtte a közművelődési szakfelügyeleti vizsgálat nagyon jónak minősítette intézményünk tevékenységét. Göndör István frakcióvezető – helyettesként pedig a többi tárcánál lobbizott az érdekünkben. A közbeszerzést a ZÁÉV Zrt. nyerte, jogelődjük volt a Ház építője.

2006 májusában költöztünk ki. Embert próbáló feladat volt, de hála munkatársaim odaadó munkájának és a sok támogató szponzornak: sikerült.

Az új könyvtárban kaptunk helyet, de programjainkat négy különböző helyszínen szerveztük. Hittük, hogy a kanizsaiak erre a bő egy évre sem maradnak rendezvények, kulturális szolgáltatások nélkül.

 

A Magyar Plakátház ünnepélyes avatása.

 

2006 szeptemberében avattuk fel az országban egyedülálló Magyar Plakát Házat, amelyet a Kiskastély udvarán álló régi magtár épületéből alakítottak ki: megtartva külső látványvilágát, korabeli hangulatát, de funkcionális tereit áttervezték.

Gyűjti a kortárs és a régi történelmi plakátokat, dokumentál, de közművelődési rendezvényeknek is helyet ad (adott). A HSMK átalakítása során ide is számos programot szerveztünk. ( A közgyűlés döntésével a művelődési központ szakmai struktúrájába került.)

 

Pro Urbe-díjat kapott a Hevesi Sándor Művelődési Központ.

 

2007. augusztus 20-án avattuk a felújított, kívül és belül megszépült, modernizált HSMK-t. Marton István polgármester megértette, hogy a megújult épületet nem avathatjuk a legmodernebb informatikai rendszerek, valamint új bútorzat nélkül. Több tízmillió Ft-ot a város költségvetéséből (plusszban) erre is áldoztak.

Arra voltam a legbüszkébb, hogy Nagykanizsa polgárai milyen örömmel vették birtokukba a Házat. Sokan spontán módon jöttek be, körbejártak az épületben, mi népművelők pedig szívesen kalauzoltuk őket. Az avatáson sem, de azt követően sem említették meg, hogy milyen szerepem volt, a több, mint 700 milliós beruházás szakmai „felügyeletében.”

 

A 730 millió forintból felújított HSMK avatása.

 

Marton Istvánnal való korábbi összetűzésem nem múlt el nyomtalanul. Bonyolította kapcsolatunkat, hogy 2006-ban bekerültem a közgyűlésbe, így én is ad abszurdum a”főnöke” lettem. Felmerült az intézmények összevonása nonprofit zrt formában, a vezérigazgató lett volna a főnök, de ezt nem nekem szánták. A HSMK intézményegység vezetőjeként maradhattam volna. Ekkor megkerestem Martont, hogy nem értek egyet a zrt-vel, szeretnék előrehozott nyugdíjba menni még az idén, mert jövőre szigorodnak a feltételek, a kiszámítás módja hátrányosabb lenne számomra. Nagy meglepetést keltett a kérésem a Fidesz frakcióban is, mert arra számítottak, hogy egység vezetőként fő segítője leszek e nagyszabású átszervezésnek. Marton István azonban korábbi nagy vitáink ellenére méltányolta kérésemet, és hozzájárult a nyugdíjazásomhoz. Az élet iróniája, hogy végül a pénzügyminisztérium és a kulturális tárca sem járult hozzá a tervezett mamut zrt. létrehozásához, azzal indokolva, hogy eu-s pénzből épített vagy felújított önkormányzati intézményeket nem lehet gazdasági társaságba szervezni. Ezért a közgyűlés válaszul Kanizsai Kulturális Központ néven vonta össze az 5 intézményt.

12.8 Stáció

 

„Meghatározott társadalmi viszonyok, intézményi adottságok meghatározott magatartási formákat, gazdasági szabályosságokat, normákat szülnek.”   Kornai János

 

A rendszerváltás hajnalán a hatalom megosztásának folyamatában őszintén hittem, hogy fontos mozzanat lesz a helyi (és a megyei) önkormányzatok létrejötte. A világhírű tudós élesen látta, hogy az új társadalmi, politikai körülmények másfajta politikai gondolkodást, eltérő magatartási normákat, gazdasági szabályosságokat teremtenek. A politikával és a kultúrával szívesen foglalkozóként feltételeztem: az állampolgároknak nemcsak az a joga érvényesül, hogy saját ügyeikbe beleszóljanak. Hittem abban, hogy maguk döntenek (közvetlenül, vagy közvetve, képviselőiken keresztül) minden helyi kérdésben, ami napi életüket befolyásolja. Az önkormányzatokban és a közművelődés intézmény-rendszerében is a lakossági szándékoknak, kulturális igényeknek meghatározó szerepet kell betölteniük. Ma is vallom 24 évvel ezelőtti elveimet: „Az önkormányzati törvény feltehetően megváltoztatja a közművelődés arculatát. A művelődési házak például csak akkor lesznek képesek megfelelni a társadalmi, gazdasági elvárásoknak és követelményeknek, ha működésükben érvényre jut két, egymásba kapcsolódó tendencia: létrejönnek és bővülnek azok az autonóm tevékenységek, amelyeket végül is az állampolgárok teremtenek meg maguknak; kialakul az az intézmény-rendszer, amely a művelődés feltételeit mindenki számára biztosítja. (Önkormányzat és közművelődés = Kanizsa Közéleti Hetilap. 1990. március 30. 9. p.)

Nincs idő és hely, hogy most írjak azokról a nehézségekről, amelyek az utóbbi években szinte ellehetetlenítették a kulturális intézmény-rendszer fentebb vázolt működési mechanizmusát.

 

E fejtegetés után visszatérek további politikai pályafutásom bemutatásához.

1998.-ban az MSZP városi elnöksége a megyei szervezettel egyeztetve azt javasolta, hogy az őszi önkormányzati választásokon a megyei közgyűlési listán szerepeljek. A megyei közgyűlésbe kellene egy, a kulturális életben járatos, baloldali képviselő. Szerintük a lista elején jó húzónév lennék.(! ?)

Elfogadtam a felkérést, és hamarosan kampányolni kezdtünk, kopogtató cédulákat gyűjtöttünk Írok e tapasztalatokról is, mert e munkám közben a falusi ember megváltozott életét közelről megismerhettem. Kanizsa környéki falvakban jártam: Liszón, Surdon, Szepetneken. Néhány érdekesség: volt utca, ahol a cédulát a családok kb. egyharmada nem is látta, a borítékot sem bontották fel. Előfordult, hogy a lakásukba beengedtek, de nem találták a szelvényt, én segítettem előkeresni. Később ilyen helyeken már rutinszerűen adtam a tippet: a hűtőszekrényen, a konyhaszekrényen vagy az éjjeliszekrényen keressék. Legtöbbször ott volt.

Szinte mindenhol el kellett magyaráznom, hogy melyik szelvény mire való. Meglepett, hogy sokan ismertek, leginkább névről, a HSMK igazgatójaként. Többen nemcsak hellyel, de itallal is kínáltak, de nem fogadtam el.

 Látogatásaim felértek egy szociológiai betekintéssel. Meglepett, hogy sok idős házaspárral találkoztam, akiknek a gyermekei a 60-as, 70-es években Kanizsára költöztek. Ott kaptak munkát. Surdon és Liszón a korábbi fenyőzésből felépült 2-3 szintes családi házakban pedig a szülők egyedül maradtak. Azt is furcsálltam, hogy többen az emeletes házuk melletti „nyári konyhában” élték az életüket tavasztól télig. Nagy jószág sehol sem volt, néhány udvarban láttam csak  baromfikat. A falusiak többsége Kanizsára járt húsért, sőt zöldségekért is.

A megyei lista állításához szükséges ajánlószelvények több mint felét én gyűjtöttem össze.

A választásokon patthelyzet alakult ki: egyik politikai oldal sem kapott többséget, ezért csak 12 nappal a választások után alakult meg a Zala megyei Közgyűlés. A Polgármesterek Egyesülete (országosan egyedülálló tömörülés volt) 12 fővel, az  MSZP frakció 8 fővel, az SZDSZ pedig 3 fővel Varga Lászlót (MSZP), míg a Fidesz-MDF-MDSZ (12 fő) és az FKGP frakció (5 fő) Szalai Annamáriát (ki ne ismerné ezt a nevet) javasolta elnöknek.

Varga 22, Szalai 17 igent kapott. Varga László a korábbi közgyűlés vezetője foglalta el az elnöki széket. Törékeny többsége lett a baloldalnak, ami megkövetelte a közgyűlési jelenlétet, szavazási fegyelmet és az ellenzékkel az egyeztetést. A Polgármesterek Egyesülete a bizottságok felében kapott elnöki tisztet. Rostonics László (MSZP) egykori iskolatársunk a gazdasági bizottság elnöke, én pedig az oktatási és kulturális bizottság alelnöke lettem.

 

A megyei közgyűlések feladatai akkoriban – bár sokat vesztettek a korábbi jogokból és kötelezettségekből –még nem üresedtek ki, mint napjainkban. Többek közt feladata volt az intézmények működtetése, a területfejlesztés, a helyi önkormányzatok segítése, a különböző megyei koncepciók kidolgozása, együttműködés a nem önkormányzati szervekkel

 

Bizottságom elnöke Csesztreg község polgármestere (pedagógus) volt, akivel jó és korrekt munkakapcsolatot alakítottam ki. Szinte közösen vezettük az üléseket. A ciklusban 39 alkalommal 289 napirendi pontot tárgyaltunk meg. Talán egyetlen testület voltunk, amelyiknek határozatképtelenség miatt egy ülése sem maradt el. A bizottság a munkája során minden esetben a szakmaiságot tartotta szem előtt, és a két ágazat tevékenységét, azaz az oktatásnak és a kultúrának az érdekeit helyezte előtérbe. Szerencsés volt a bizottság összetétele, s jó együttműködés alakult ki, hiszen az alsó és középfokon át a kultúráig minden terület képviselve volt. Sikernek tekinthető, hogy a bizottság minden előterjesztését akceptálta a közgyűlés, hiszen a bizottságnak döntés-előkészítő feladata volt, bár néhány kérdésben saját hatáskörben is hozhatott döntéseket.

Az oktatási, közművelődési ágazat tartalmi munkájának segítése, a megyei ellátás javítása érdekében a bizottság számos átfogó elemzést tárgyalt meg, és ajánlotta a közgyűlésnek elfogadásra. Ezek közül a legfontosabbak voltak a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény hatályosítása, a közoktatási, közgyűjteményi és közművelődési intézmények átvilágításának tapasztalatai és az intézkedési terv elfogadása, tájékoztató a megye kollégiumainak helyzetéről, a szakképzés helyzete és fejlesztése Zala megyében. Tárgyaltunk a megyei önkormányzat közművelődési feladatellátásáról készült minisztériumi vizsgálati összefoglalóról. Elkészítettük a megye középtávú kulturális koncepcióját, illetve aktualizáltuk a közoktatás-fejlesztési tervünket. Évente döntöttünk a pécsi kollégiumi férőhelyekre benyújtott pályázatokról. Összesen 200 fő részesült kedvező elbírálásban. Bizottságunk ítélte oda a felsőoktatási intézmények hallgatói számára alapított ösztöndíjakat. Átruházott hatáskörben, a közgyűléstől kapott keret felhasználásával a következő célokat támogattuk: oktatási intézmények rendezvényei, tanulmányi versenyek, jelentős közművelődési kezdeményezések és könyvek, folyóiratok kiadása.

Személyesen is volt szerepem a millennium tiszteletére szervezett megyei programok sikeres megvalósításában.

A 40 tagú testületből egyedül tartottam fogadóórákat a megye kisvárosaiban.

Zala megyét képviseltem a West Pannon Eurégió Kulturális Munkacsoportjában, nem csak a szomszéd megyékben, de Burgenland tartományban is. Ennek keretében Szombathelyen tájékoztatót tartottam Zala megye két kiemelkedő kulturális rendezvényéről, a nagykanizsai Tavaszi Művészeti Fesztiválról, valamint a Nemzetközi Jazzfesztiválról (nem én javasoltam a két témát, ezt kérték a szervezők).

Jelentős volt a szerepem a Zala megyei Közgyűlés kitüntetéseinek felterjesztésénél: 18-20 kiemelkedő szakember, művészeti együttes, intézmény kapott elismerést az általam megírt és beterjesztett javaslatok alapján.

.

 

 

 Bor- és dödöllefesztivál – megnyitó.

Ötletgazdája a Thury György Históriás Napoknak.

 

A Nemzetközi Jazzfesztivál  megnyitása

 

A Köz Szolgálatáért Érdemjel ezüst fokozatának átvétele.

 

Elköszönök 25 év után munkatársaimtól.

 

 

 

 

 

Kulturális köd(f)oszlatás

November

Eleink ilyen tájt esténként kukoricafosztóba, majd tollfosztóba jártak, ami a munka mellett közösségi-társasági összejövetel, és kiváló hírforrás volt. (Helyi aktualitásait, kulturális értékeit, élményszerűségét tekintve verte mai királyi tv csatornákat + MTI-t + napilapokat.)

Gomolygó köd üli meg a Zala völgyét, a Principális csatorna mentét, beleivódik minden érzékszervünkbe, tompítja agyunkat, de lefedi a szellemi-kulturális szennyáradatot.

Ha néha jön egy jótékony szél-fuvallat, amely feloszlatja e ködöt, előtűnik a pucér valóság.

 

1. Olvasom,      hogy a kanizsai önkormányzat elveszi a Hevesi Sándor Művelődési Központtól      a Bor- és Dödöllefesztivál rendezési jogát. A 10000 ember érdeklődését      felkeltő, két napos  színvonalas      programot a jövőben pályáztatják. Vajon melyik, mihez közeli rendező      vállalkozás nyer majd? Miért nem a helyi hozzáértő, felkészült      fesztiválszervezői tapasztalattal, intézményi és technikai háttérrel      rendelkező népművelők csinálhatják továbbra is? Még úgy is, hogy bevonják      a kitűnő technikai parkkal bíró országosan ismert helyi kulturális      vállalkozót? Valamikor úgyis feloszlik az ügyletet takaró tejfehér köd:      egy kisvárosban a pénz szaga mutatja az utat.
2. Hallom      a rádióban, hogy civisváros jegyzője, alpolgármestere és több fontos      embere floridai konferenciára utazott. A bulvárlap tudni véli, hogy még      aligátor-simogatás is volt a programban. A közszolgálatiban rögtön      magyarázzák, hogy nem önkormányzati pénzből, és nem hivatalosan utaztak.      Magánemberként, szabadságukból, magánpénzből. Megboldogult Hofi Géza egyik      kanizsai előadása jutott eszembe, amikor Horthy újratemetéséről szólva azt      mondta: „igen, ott volt a sok miniszter, magánemberként, magánsofőrökkel,      magánmercédeszekkel”. ( Csak zárójelben: a jelen ködéből felderengve      üzenem ifj. Hegedüs Lórántnak, hogy Géza akkor mást is      mondott:”kár, hogy a Don mellől az a 200 000 magyar katona már nem      lehet itt”).

Civisvárosban dübörög a stadionépítés, miközben évek óta nincs pénz a Latinovits Zoltán Színház építésének befejezésére. Emlékszünk még az országosan legjobbak között nyilvántartott Kölcsey Ferenc Megyei Művelődési Központ porig történő lerombolására is.

3. A      novemberi nyirkos köd elveszi az éleslátásomat is. Csak nehezen olvasom a      helyi Szuperinfó címlapján a vörös betűs (ez sem véletlen: e szín a      forradalmaké) hirdetményt: Forradalmi nyelvtanulás akció! Alatta kisebb      betűkkel: nyelvtudás 1-2 hónap alatt. A militáns mentalitás már megtalálta      a városokat, falvakat, cégeket is. A nyelvtanulás immár nem hosszú évek      fáradságos munkája, hanem egyetlen, hadrendben megvalósult huszárroham.      Igazi forradalmi tett: az ellenfél ellenség, amit, akit, nem megtanulni,      hanem legyőzni kell. Sikerorientált éránkban a sok nyertes csata a végső      győzelemhez vezet. Mintha már a múltban ezt hallottuk volna. Valahol      olvastam, egy tábornok mondta: még szerencse, hogy a háború olyan      borzalmas, mert még hajlamosak lennénk megszeretni.
4. November      elsején sűrű köd terpeszkedett a Rinya völgyében is. Szüleim sírjához      igyekezve mélyen a zsigereimbe hatolt, amikor több község határában láttam      rovásírással kiírt faluneveket. Ahol utak keresztezték egymást, ott 4-5      helyen is feltüntették a ma oly divatos, „hazafias érzületet” kifejező      táblákat. Egyedi tervezésű táblák voltak, nem a közmunkások barkácsolták.      Pénzbe került. Hátrányos helyzetű 20-25%-os munkanélküliséggel küszködő      önkormányzatok talán utolsó forintjaikat áldozták be. Bár a szomszéd      megyében a Kapos völgyében fekszik Dombóvár, de jegyzője panaszát      fontosnak tartom idézni, amikor többek között a helyi kultúra  szegénységéről, kiszolgáltatottságáról      kesereg egy napilapban „A kultúra, a közművelődés sincs jobb helyzetben:      bár kötelező feladatként szerepelnek, az állam által e célra biztosított      normatíva csupán a könyvtár költségvetésének felét fedezi.”
5. Csontig      hatoló ködbe botlottam, amikor értesültem, hogy az V. kerület 226 millió      Ft-ot nyert, a pályázók közül a legtöbbet, a TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAMON.      Ilyen szemérmetlenséget, pofátlanságot még nem érzékeltem. Ismét Hofi      jutott eszembe, aki ebből az abszurditásból egy egész estét betöltő műsort      adna. A sajtóban persze beindult a mellébeszélés. A legszebb mondat: a      pénz a tanyasi termékek fővárosi értékesítését szolgálja, a Fény utcai      piac felújításával.

Adlai Stevenson gondolatát idézve: „Aki korrumpálja a közvéleményt, legalább annyira bűnös, mint aki a közvagyont lopja.”

 

Epilógusként csak annyit jegyzek meg, hogy sok szennyet eltakar a köd, mindent nem is vehetünk észre. Pedig még ősz van, és mi lesz, ha jön a csikorgató, hideg tél, amikor a ködöt felváltja a mindent ellepő hótakaró.

 

 

Papp  Ferenc  tanulmányainak, publikációinak jegyzéke  1982-2005.

 

1. A közművelődési bizottságok szerepe a közművelődés megyei irányításában és koordinálásában. Bp. Művelődési Minisztérium Közművelődési Főosztály, 1982.
2. Olvasótáborok cigány származású gyermekek számára. = Innovációs Szolgálat. Debrecen, 1984-85.  58-66. p.
3. Körzet-koordinálás (a közművelődésben).  = Innovációs Szolgálat. Debrecen, 1984-85. 3. sz. 77-80. p.
4. A művelődési otthoni tevékenység megújítása. = Tanácskozás a művelődési otthonokról. Bp. 1985. dec. 16-17. Zalaegerszeg, Zala Megyei Tanács VB Művelődési Osztálya. 1988. 14-18. p.
5. Horvátok Zalában. = Népművelés, 1985. 8.sz. 32-35. p.
6. Kulturális szolgáltatások. = Innovációs Szolgálat. Debrecen, 1984/85. 5. sz.  76-79. p.
7. A Nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központ érdekeltségi rendszere. = Innovációs Szolgálat. Debrecen, 1986/87. 1. sz.  105-112. p.
8. A Hevesi Sándor Művelődési Központ programajánlatai pedagógusok és diákok részére. = Innovációs Szolgálat. Debrecen. 1986/87.
9. Kísérletünk fogadtatása Nagykanizsán. = Innovációs Szolgálat. Debrecen, 1986/87. 5. sz. 120-122. p.
10. Tízéves a Hevesi Sándor Művelődési Központ. = Népművelés. 1987. 3. sz. 22. p.
11. Az Innovációs Szolgálatról. = Hálózatok. 1987.n. 2. sz.12. p.
12. Népművelő pályakép (korreferátum). A szombathelyi népművelő-könyvtáros képzés negyedszázados jubileuma alkalmából. Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, 1987. aug. 26-28. p.ű
13. Lehetőségek és buktatók a művelődési otthonok új vállalkozásaiban, gazdálkodásába. (Elhangzott a Magyar Népművelők Egyesülete VI. Vándorgyűlésén.) = Tatabányai Hírmondó, 1987, okt. 2. 2. p.
14. Vállalkozás.  = Innovációs Szolgálat. Debrecen, 1989. 3. sz. 106-108.p.
15. Szponzorálás. = Innovációs Szolgálat. Debrecen, 19989. 3. sz. 109-110.  p.
16. Egy ismeretterjesztő előadás elemzése. = Hálózatok. 1988. 1. sz. 25-28. p.
17. Önkormányzat és közművelődés. = Kanizsa. 1990. 13. sz. 9. p.
18. Javaslatok az egyetemi szintű kulturális menedzserképzés modelljének kialakítására. (Kézirat.) Pécs, Janus Pannonius Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar. 1991.
19. Beszámoló a skivei (Dánia) népfőiskola tapasztalatairól. (Kézirat.) Bp. Magyar Népfőiskolai Társaság, 1991.

20. Sütő András színháza Nagykanizsán. = Magyar Kultúra, 1993. 11. sz.  18-19. p.

1. Szakmai megújulás a Hevesi Sándor Művelődési Központban. = Kanizsa. 1995.

22. A város vonzásában. Tanulmánykötet. Nagykanizsa, 1996.

23. Szponzorálás a kultúrában. (Kézirat.) Bp. Magyar Kulturális Szövetség, 1997.

24. Kulturális minőségbiztosítás. = Magyar Kultúra, 1997. 2. sz. 13. p.

1. Kanizsai Almanach. = Magyar Kultúra, 1998. 1. sz. 23. p.

26. Egy lehetséges alternatíva a kistérségi együttműködés modelljére. (Kézirat.) Bp. Magyar Kulturális Szövetség, 1999.

1. Alternatíva a kulturális intézmények és a kisebbségi önkormányzatok együttműködésére. (Kézirat.)  Bp. Magyar Kulturális Szövetség, 1999.

28. Hagyományos közművelődési formák. = Zalai Mentor.  Zalaegerszeg, 20001. 1. sz.

29. „A festés nekem szabadság …” = Hévíz és kistérsége, 2001. aug. 10. p.

30. A jazzfesztiváltól az alapítványi hónapig. = Nyugati Tükör, 2002. szeptember, 9. p.

1.  Szponzorálási technikák egy közművelődési intézményben. = 40 éves a közművelődési szakemberképzés Szombathelyen.  Szombathely, Berzsenyi Dániel Főiskola, 2002. 215-218. p.

32. A Magyar Kultúra Napjára. = Kanizsa, 2003. 2. sz. 1. p.

33. A Mérlegtől a Pannon Tükörig. (1995-2000.)  = Pannon Tükör, 2005. 6. sz. 99. p.

1. 34.  Mit adott nekem a főiskola? In. 50 éve indult Szombathelyen a népművelő-könyvtáros képzés. Szombathely, Savaria University Press, 2013. 184-186. p.

 --------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

B.5 A Mozaikok 1968-1971 eredői (Horváth Tamés, Pörös Géza, Nagy Gáspár) 

Horváth Tamás:

2011. október 8. Szombathely – 40 éves találkozó

                                                          

Nem magamról, inkább rólunk beszélnék, a múltat idézve.

1968 – tanulmányaink megkezdésének éve. Egyúttal a nyugati diáklázadások, a prágai tavasz, itthon pedig az új gazdasági mechanizmus bevezetésének éve.

A prágai tavaszt gyorsan felszámolták, a nyugati ifjúság belesimult a sokat szidott jóléti, polgári társadalomba, s mire 1971-ben diplomát szereztünk, a gazdasági mechanizmus is lefékeződött, reformerei háttérbe szorultak. Mindegyik esemény hatott a későbbi időkre.

Többnyire 40 év munkaviszony után ma elmondhatjuk, hogy első húsz évünk a gulyáskommunizmus időszakára esett, a szocialista kultúra kiteljesedésének jegyében. Ismeretterjesztés és művészeti munka, klubok és szakkörök, tanfolyamok, nagyrendezvények , a szocialista brigádok kulturális vállalásainak patronálása, ÁMK-k, nyitott ház – nem sorolom az akkor jellemző formákat, tartalmakat, - ezek adták munkánk gerincét.

Aztán előbb a gulyás fogyott el, majd a kommunizmus, jött a rendszerváltás. Gyökeresen megváltozott minden. Eldőlt a vita: Árú- e a kultúra? – az állam kivonult a támogatásból, s a pénzügyi, anyagi gondokkal küzdő mecenatúra helyét a szponzorok utáni keresődés, futkosás váltotta fel

Egy folyamat két külön szakaszát éltük meg, állandóan változó feltételrendszer, elvárások és lehetőségek közepette egy olyan szakma művelőiként, amelynek nem volt igazán elismert társadalmi presztízse sem az első, sem a második időszakban.

Érdemes lenne végig gondolni, hogy ha e két korszakot összevetjük, mi volt az, ami a szocialista időszakban könnyebben ment, mi volt az,  ami eltűnt, hogyan alakultak a közösségek megmaradásának lehetőségei, s a megváltozott feltételrendszer milyen új, tartalmi kihívásokat hozott magával.

Egy olyan intézmény hallgatói voltunk, amely a saját útját kereste működése közben. Nem voltak kitaposott ösvényei, hiszen a népművelő-könyvtáros szakpárosítású képzés csak 1962 óta létezett. Hallgatóként akkor – nem voltunk tudatában annak, inkább csak éreztük, hogy  ez a fiatal intézmény milyen energiákat, kreativitást követel meg az itt bennünket tanító tanároktól is.

Sok jó, ma is élő emlékem maradt meg. A „Parttalan hullámok”, a Filmklub Pörös Gézával, a szatmárcsekei temető, a sárvári művelődésszociológiai felmérés, a szakmai gyakorlatok, szemináriumok, a Beggars zenekar amelynek tagjaiként az angol nyelvnek komoly sérüléseket okoztunk nagy élvezettel – hosszan sorolhatnám. Viszonylag hamar eldőlt, hogy nagy N vagy nagy K lesz-e az ember, az azonban ma már biztos, hogy akkori tanáraink belénk fektetett energiája nem volt hasztalan.

Ebből az évfolyamból országosan ismert és elismert neveket említhetünk, s az igazán tehetségesek nem pusztán a kultúra terjesztői, közvetítői, hanem létrehozói is lehettek. Ilyen volt egykori évfolyamtársunk, Nagy Gáspár is.

Sokféle tárgyat tanultunk akkoriban, mindegyiknek inkább a felületén mozogva. De talán éppen ennek köszönhetően alakult ki legtöbbünkben a továbbtanulás szükségességének felismerése és igénye.

Kaptunk a szakmai ismereteken túl továbbvihető példákat, mintákat tanáraink által. Életre szólóan a szakmai elhivatottság, a hitelesség, a tájékozottság, pontosság  az esztétikum jelentőségének, fontosságának  példáit .A személyiség minőségének jelentőségét.

Az egykori tanítóképzőből főiskola, mára egyetem lett.

Hihetetlen munka és céltudatosság kellett ehhez, s ebben a folyamatban Szalay László egykori igazgatónk életútja az én számomra az alkotó energia közszolgálatba állításának felemelő példája.

Az ezt megelőző találkozónkon valamennyien kaptunk egy lovacskát.Ez a kis szobrocska ma is az íróasztalomon áll, emlékeztetve: Anyám, nem ilyen lovat akartam…

A legutóbbi találkozónk óta került a kezembe Szále László könyve: Iskola a láthatáron. A benne foglaltak sok kételyemre, töprengésemre adtak választ szakmánkkal kapcsolatban – utólag is.

Ha a máról kell szólni, akkor nem indulhatok ki másból, mint amire ez az iskola képzett: Mi az érték a kultúrában, s azt hogyan, milyen módon lehet közvetíteni, szolgáltatni, netán teremteni? Napjaink kulturális és közéletének megítélésében sem lehet más az alapállásunk. Lenne okunk az elkeseredésre…

Magamról annyit: mindig két pálya, a pedagógus és a népművelő vonzásában éltem, s módom volt mindkettőben dolgozni sikerekkel, kudarcokkal egyaránt. Ma a „nyuggerek” táborába sorolandó vagyok. Köztes állapot ez is: a futópályán a pimasz suhanc azt kiabálja bíztatásképpen, hogy „hajrá papa!”, a piacon az élelmes kofa azt mondja: Fiatalember vegye meg ezt a répát! Ha valamit kívánhatnék befejezésképpen, az elsősorban a gyerekeink szempontjából lenne fontos: Élhetőbb országot!

Köszönöm a figyelmeteket !                  

                                                               Horváth Tamás

 

         

Pörös Géza:   Szombathelyi cédulák

1. 1.      A megérkezés

Az éjszakai vonat kora reggel érkezett meg a szombathelyi vasútállomásra. Már két napja alig aludtam, mivel előző nap a Színház és Filmművészeti Főiskolán felvételiztem. Rendező szerettem volna lenni, de a művészeti karokra jelentkezők egy másik intézményt is megjelölhettek így aztán Szombathelyre is beadtam a felvételi lapomat. A városról nagyon keveset tudtam, azért esett rá a választás, mert olvastam, hogy itt filmesztétikát is tanítanak. Ha a nagy ábránd, a filmművészeti szerte foszlik,azért így mégis a FILM közelében maradhatok –okoskodtam. Önbizalmam nem volt, senki sem bíztatott, legfeljebb néhány gimnáziumi osztálytársam, akik azt hitték, hogy néhány országos pályázat megnyerése elegendő bizonyíték az elhivatottságra. De tudtam, hogy jó esetben a szeretet beszél belőlük,nem a tudás. Arról olvastam, hogy egy filmesnek tehetségesnek kell lenni. De mi az, hogy tehetség? Én nem éreztem magamban semmiféle tehetséget. Nem voltam se okos, se művelt, se ügyes, legfeljebb ambiciózus és talán szorgalmas. Később a szombathelyi kollégiumi szobám falára - mintegy hivalkodva a bennem lévő bizonytalansággal, azt a Hérakleitosztól származó mondatot írtam ki, hogy sokkal többen lettek naggyá szorgalom,mint tehetség által. Ez a dacos vallomás senkinek sem tűnt fel, mígnem egy reggel betévedt hozzánk egy átitalozott éjszaka után Novák Jóska s megpillantva a ókori filozóf szövegét csak annyit mondott:ez hülyeség. Ez nem tett jót az önérzetemnek, de azért nem vettem le. Tudni kell, hogy Novák kolléga volt a hallgatók körében a házizseni, aki italozott, botrányai voltak, de ő volt az is, aki egy tanulmányával országos elsőséget szerzett.

Az állomásról elindultam a belváros felé, útközben , a Kovács Szálló utcájában szembe jött velem egy csinos hölgy, akitől megkérdeztem, hogy merre lehet a Magyar utca. Maga is képzős lesz, mosolygott s elküldött egy nagy tér felé.Ez a mosoly átmelegitett, már a napnak is ereje volt, a Város egyre rokonszenvesebb volt számomra. Noha elég korán érkeztem, a vöröstéglás kollégiumban éppen volt üres szoba, igy beköltözhettem s késő délutánig aludtam.

Öt óra tájban, még álmosan leballagtam a hallba, ahol már nagy nyüzsgés volt. Hallgatók és a holnapi írásbelire érkezett felvételizók méregették egymást négy-öt fős csoportokban. Magabiztosak és félszegek, lehengerlő nagydumások és szótlanok vegyesen.Én is betagozódtam az egyik csapatba s elindultunk valami kocsmafélét keresni.

Uj közegben csak lassan oldódok fel, de most magam is csodálkoztam, hogy milyen jól megy a szövegelés, jóllehet félórája sincs, hogy bemutatkoztunk egymásnak. Az egyik társunk már tavaly is felvételizett, így „mindent” tudott, ától zéig fújta a tanárok nevét, szokásaikat, meg, hogy ki mit szokott kérdezni, kinek mi a vesszőparipája. Polnauerrel Gyurival már azon a napon összeakadtunk, nála láthatóan tekintélyt szereztem azza, hogy még a filmművészetin is versenyben vagyok. Ő is filmes akart lenni, ezért írigykedve hallgatta, hogy miképpen jutottam túl az első vizsgán. Az tényleg életem legszebb pillanatai közé tartozik. Aznap harmincan felvételiztünk és hárman juthattunk tovább. Amikor este 6 óra tájban a három továbbjutó között meghallottam a nevemet, megállt velem az idő, kontrollálhatatlan mosollyal az arcomon szaladtam lefelé a lépcsőn és ez a mosoly legalább két percig rajtam volt, egészen addig, míg a Rákóczi úti forgatagban végre sikerült magammal megértetnem, hogy vigyázat, ez csupán egy szerencsés mozzanat volt, még nem dőlt el semmi. Huszárik Zoltán A piacere című filmjében említik, hogy bizonyos népeknél nem azt írják fel az ember fejfájára, hogy hány évig élt, hanem, hogy hány percig volt boldog. Ez általában nem sok: tiz, tizenkettő, húsz. Ha én összeadnám a magamét, akkor az imént említett 1-2 perc biztosan benne lenne. Az a pillanat, amikor azt érzed részegítő bizonyossággal, hogy talán még minden megtörténhet. Igen,igen, a legtitkosabb álmok is valóra válhatnak.

Másnap a képző disztermében volt az írásbeli. Olyan érzésem volt, hogy talán tűrhetően sikerült. Néhány hét múlva a szóbeli is jól ment. Úgy emlékszem, hogy Jókait húztam, meg arról kellett beszélnem, hogy mi lenne az a tíz könyv, amit magammal vinnék egy szigetre.Ez a kérdés akkortájt a humán felvételi vizsgákon eléggé elterjedt volt és praktikus műveltségi tesztként is szolgált., ugyanis a válaszokból ki lehetett következtetni azt, hogy például mennyire van egyéni vonása a fiatalember érdeklődésének, avagy csupán meg akar felelni. Ugyanis a Bibliát mondjuk illett beírni, Marx Tőkéjét is, a többi nyolcban viszont már lehetett egyéni érdeklődési irányokkal hencegni, pláne, ha az ember argumentumokat is képes volt melléjük tenni. Aztán néhány hét múlva megjött az értesítés, hogy felvettek. Itt közbe szúrnám, hogy 1967-ben érettségiztem, utána pedig felszolgáló/pincér/ tanuló voltam a pécsi Nádor Szállodában. Ezt nem lett volna szabad megszakítani, de egy kitalált családi problémára hivatkozva azt mondtam az ottani, eléggé kellemetlen főnökeimnek – tőlük lehet, hogy én kaptam az utolsó inasnak kijáró pofont- , szóval azt mondtam nekik, hogy Székesfehérvárra költözünk. Felajánlották, hogy segítenek, de természetesen udvariasan azt feleltem, hogy valahogy majd elboldogulok magam is. Az ottaniakkal szemben azért voltam távolságtartó, mert a szememben ők testesítették meg a szervilis,korrupt, golyhó vidéki Magyarországot. Akkor élenjáró kommunisták voltak, később pedig tömegesen beléptek az új pártokba. 56-ban édesapám tagja volt a vasúti munkástanácsnak, vonatvezetőként nem vitt el egy uránvonatot, aztán lefokozták fékezővé. Évtizedekkel később az őt elitélők,konkrétan úgy 89 magasában, szépen MDF-esek lettek,meg liberók, meg kisgazdák.Értem én , csalni tudni kell,mondják az élet tekintet nélküli császárai,olykor csodálom meg irigylem is őket,de néha, ha van hozzá erőm, akkor kerülöm az utcájukat.

Várakozással és csöndes derűvel érkeztem meg szeptemberben Szombathelyre. Kik lesznek az évfolyamtársaim? Kik a „felsősök”? Meg tudom e ütni a színvonalat? Volt bennem szorongás, ami szép lassan oldódni kezdett.

Azt mondják, hogy az egyetemi, főiskolai évek , a diákélet az emberi sors jótéteményei közé tartoznak Már nem vagy gyerek, de még igazi felnött se, hiszen nincs minden döntésednek azonnali és komoly következménye. De azért fokozatosan megtanulhatsz felelősnek lenni és döntéseket hozni. Például ügyelsz arra, hogy legyen ösztöndíjad, mert a családod nem tud zsebpénzzel támogatni. Ennek okán tudatosan törekedtem arra, hogy olyan átlagom legyen, amely után jár az ösztöndíj. Ez nagyjából sikerült, köszönhetően annak, hogy jó vizsgázó voltam. Előfordult, hogy minden vizsgám ötösre sikerült, így lett meg az ösztöndíj. Mai fejjel viszont azt gondolom, hogy sokkal jobban is tanulhattam volna. Jobban és többet.Az a mából nézve bizony hitvány érv, hogy mondjuk meglehetősen gyenge előmenetelt tanusítottam címleírásból meg más könyvtári disciplinából..A nem kellő szigorúsággal megfogalmazott ambicióm körülbelül az volt, hogy igyekszem itt minden hasznosat megtanulni, aztán valahogy, esetleg kitérőkkel , mégiscsak a film közelébe evezem magam. Akár népművelőként, mondjuk filmklubot vezetve. Szombathelyen igyekeztem is filmes érdeklődésemre felhívni társaim és a tanárok figyelmét s egy idő után a filmklub vezetésébe is bekerültem Ugyanakkor , ha homályosan is, de megfogalmazódott bennem az önkritika is, hogy kevesebbet teljesítek, mint amit lehetne és kellene. Ellenemre mondom azt is, hogy túlságosan későn születtek meg bennem bizonyos felismerések arról, hogy mi is az élet, milyen a világ s hogyan is határozom meg magam. Mire van adottságom, mit szeretnék csinálni az életben s a célok eléréséhez milyen képességekre kell, esetleg sok-sok munkával szert tennem. Igen,igen, pontatlan volt az önképem s nem rendelkeztem a küzdés eszközeivel. Ma már ugyanis azt gondolom, hogy munkával az ember elég sokat elérhet s némi szerencsével az adottságok hiányát korrigálhatja. Legalábbis bizonyos mértékig. Kieslowski túl az ötvenen úgy fogalmazott, hogy tizenévesen még komplett idióta volt. Azt hiszem, ez az én esetemben is igaz. Rosszul mértem fel a helyzetemet, téves képem volt a világról és későn kezdtem el küzdeni.Általános iskolásként majd gimnazistaként teniszeztem. Sokáig nem értettem, hogy miért van az, hogy edzéseken néha egészen jól játszom, versenyeken azonban ennek töredékére sem vagyok képes. Sohasem tudtam feldolgozni az esélyesség terhét, a nálam gyengébbektől , akik küzdöttek,törték-zúzták magukat,rendre kikaptam. /Mint néha Roger Federer/ Aztán arra jöttem rá, hogy nem tudok figyelni, nem tudok minden mást kizárva csak a labdára összpontosítani.Az lehetett a baj, hogy –Szindbáddal szólva -, nem értettem az élethez, még pontosabban: túlságosan későn világosodott meg számomra a struggle for life jelentése. Ma már ugyanis azt gondolom, hogy a világ cinikusan igazságtalan és az embernek csak akkor lesz sansza bármire is, ha e kegyetlen világ alaptörvényeit megértve kétségbeesetten harcol a maga tenyérnyi igazáért. Ez persze még kevés az üdvösséghez, mert Pascaltól tudjuk, hogy az egész azon múlik, hogy Isten ad e kegyelmet. Mivelhogy a kegyelemből nem mindenki részesül. Vagy nem azonos mértékben részesül. Huszonévesen volt egy téves elméletem, ami leegyszerűsítve a következőképp hangzik. Engem taszít ez a törtető világ, ezért félrevonulok, a salakpályán gyakorlok s ha kellek, majd szólnak az edzők. A szólításra ugyan mindig vágytam, de sohasem reméltem. Ez az attitüd emlékeztet Zanussi Közjáték című filmje egyik főszereplőjének magatartására. Ott ugyebár arról van szó, hogy egy Jan nevű végzett fizikus a törtetés választása helyett leköltözik meteorológusnak egy faluba. A barátja azt mondja neki, hogy ez nem helyes, tessék tudomásul venni, hogy a társadalomban a vagy te lősz vagy téged lőnek törvénye érvényesül. Itt most meg kell jegyeznem, hogy volt szerencsém, néha beválogattak az edzők egy-egy csapatba, megtapasztalhattam az élet napos oldalát, úgyhogy nincs jogom panaszkodni, mert lehetett volna rosszabb is. Sőt:sokkal rosszabb is.

1. 2.     Néhány társról, köztük Nagy Gáspárról

A mából visszatekintve úgy látom, hogy viszonylag gyorsan sikerült beilleszkedni az évfolyam közösségébe s sok társammal alakult ki szorosabb kapcsolat. Olyanra például nem emlékszem, hogy valaki kifejezetten ellenszenves lett volna, igaz, nem is kerültem mindenkivel szoros kapcsolatba. Az első évben Kucska Feri lett a szobatársam, de hamar közeli kapcsolatba kerültem Kovács Sanyival, Stark Lacival, Nagy Gazsival, Polák Pistivel és másokkal./Ha jól emlékszem velük alkottuk az Ökörkört/Volt akivel hamarabb, volt akivel később.

Itt most az emlékek érzékletes felidézése végett betűznék néhány fotográfiát. Az egyiken az Irodalmi színpad alkalmi tagjaként Az emberke tragédiáját próbáljuk, Wehner Tibi és Kutschera Éva átiratában. Borzasztóan nem éreztem, hogy mit kell

                       

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

csinálnom s később úgy mentem ki Mikulás napján a színpadra, hogy ebbe akár bele is sülhetek. Méghogy én bohóckodjak, fogalmam sincs, hogyan kell azt csinálni. Bolondozni szeretek, de nem nyilvánosan. Aztán egyszercsak elkezdtem érezni, hogy a nézőknek mintha tetszene, kezdtem bátor és jó lenni, a végén pedig Szabó Marcsival vastapsot kaptunk. A jutalmam az volt, hogy Király tanár úr meghívott a Marika tanszéken egy italra. Őrzök néhány képet az országjárásunkról is, emlékeztek: Kisújszállás, Csaroda Tákos, Sátoraljaújhely, Szatmárcseke…. Stark Laci is azok közé tartozott, akivel a későbbi életünk során is újra és újra kapcsolatba kerültünk. Néhány szép és megtisztelő írást is őrzök tőle. De arra is emlékszem, hogy amikor ő a Veszprémi Egyetemen dolgozott s én katonaként szolgálati úton arra jártam, az első telefinhívásra szabaddá tette magát s bejött hozzám a Veszprém Szálló bárjába./A szállót ugyanis nem hagyhattam el, mert a szobámban volt a betárazott géppisztolyom, már a fegyver elhagyása is a szolgálati szabályzat megsértését jelentette/ De említhetném Wehner Tibit is, vele is gyakran leveleztem , elküldtük egymásnak írásainkat, amikor pedig ő az Uj Forrás szerkesztője lett, nekem filmes sorozatom futott a folyóiratnál. Visszatérve még a szombathelyi évekre,Nagy Gazsival azért kerültem szorosabb kapcsolatba, mert időközben egyeztettük terveinket s elkezdett nekem egy amolyan forgatókönyvet írni Március címmel, amit le is forgattunk, de nem fejeztünk be. Azt volt a viccesen megfogalmazott célunk, hogy ő lesz a világ legnagyobb költője, én pedig filmrendezője. Nem voltunk idióta álmodozók, ez a mondat praktikusan azt jelentette az én értelmezésemben, hogy mindegyikünk elindul a maga útján, aztán jutunk, ameddig jutunk.Egyetlen bizonyosság volt, hogy mindig számíthattunk a másik érdeklődésére és támogatására.

 

Nemrég volt Gazsiról egy konferencia a Petőfi Irodalmi Múzeumban./Wehner Tibor és Stark László is ott volt. A konferencia előtt összetalálkoztam Kiss Gy. Csabával, a rendezvény egyik előadójával, aki arról faggatott, hogy hogyan is történt Gazsi kilépése a KISZ-ből. Nos, úgy emlékszem, hogy ez kb. 1969 őszén lehetett. Ekkor Vagy Stark Laci vagy Kovács Sanyi volt a titkár./Majd javítsa ki, aki pontosabban tud emlékezni. / Egy szemináriumi teremben ültünk, de az is lehet, hogy a kollégiumban, a földszinti szobában. Ugy emlékszem, nem a teljes évfolyam volt ott, csak a csoportunk. Valamin vitatkoztunk, de nem volt éles a disputa. Egyszercsak Gazsi felállt és kiment az asztalhoz s szépen letette a Kisz tagkönyvét. Valószínűleg zavarban voltunk: most mi is kövessük? Mi a helyes? Gazsi nem várta el tőlünk, hogy kövessük, tiszteletben tartottuk döntését s minden ment tovább. Gondolom, néhány tanárunknak azért a későbbiekben védeni kellett őt, mert legalább egy
tanárnőről pontosan tudom, hogy nem szerette. Ami engem illet, én magának a KISZ-nek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, tömegszervezetnek tartottam, amelyben mindenféle ember megtalálható. Jók is meg csirkefogók is. Tény, hogy Gazsi számára sokkoló élmény volt 68, Kiss Gy. Csaba is erre utalt előadásában. A cseh motívum gyakorta felbukkan életművében. Kétségtelen tény, hogy a gesztus merész volt és példásan bátor, hiszen kockázatot vállalt, mint később a Nagy Imre versek írásakor. Benne volt a lépésben annak lehetősége is, hogy esetleg retorziót alkalmaznak vele szemben. Amikor például katona voltam – amit rettenetesen nehezen viseltem, mert 71 októberében kellett bevonulnom, amikor épp jó formába kerültem s már Bíró Yvette is fogadott el tőlem cikket a Filmkultúrában, szóval ebben a depressziós életszakaszban Gazsi rendszeresen beszámolt a külvilág eseményeiről, rendszeresen küldte a verseinek kéziratait, később pedig elintézte, hogy az Igaz szó című katonai újság meghívjon Budapestre egy interjúra. Az apropót az adta, hogy katonaként elindultam egy filmpályázaton, amelyen nyertem egy második díjat. A díjat egyébként Filip Jermas, a Szovjetunió filmügyi minisztere adta át a SZOT Székházban.

Felidézném a képet: sietek a Dózsa György úton a metró irányába, hogy elérjem a pécsi vonatot. A zsebemben egy boríték, benne 5000 Ft. Ennyi volt a díj, ami akkor jó pénz volt. Visszatérve Gazsira, a leszerelésem után is tartottuk a kapcsolatot. Figyeltünk egymásra, időről időre találkoztunk, értelmeztük az élet soros aktualításait,1976 őszén Kovács Sanyika jóvoltából pedig a Népművelési Intézet egyik kutatásában is szerepet kaptunk, amelyben olykor együtt utaztunk interjúzni. Emlékezetem szerint közösen voltunk Sárváron és Székesfehérváron. A fehérvári felmérésre azért emlékszem jól, mert a Velence Szállóban lakva egyik este lementünk az étterembe, ahol volt élőzene. Egy idős, 60 körüli férfi énekes Karády Katalin akkor még félig-meddig tiltottnak számító dalait énekelte, többek között a Valahol Oroszországban-t. Amikor Debrecenbe, a Járműjavító Művelődési Központjába mentem, Stark Laci is velem tartott. Ez 76 decemberében volt, mert akkor jelent meg az egyetemi szakdolgozatom rövidített változata a kecskeméti Forrás című folyóiratban. Bizony, nagy öröm volt az,amint az egyik újságosbódéban megláttam a Forrás aktuális számát ,benne a Kósa Ferenc munkásságát taglaló dolgozatommal. A rend kedvéért ehhez is volt Gazsinak köze, ugyanis előtte ő mutatott be Pintér Lajos akkor fiatal költőnek, aki a Forrás egyik szerkesztője volt. A Kósáról írott szakdolgozat számos vonatkozásban alakította szakmai pályafutásomat. Ugye őt még a Kőszegi Filmnapokról ismerjük, ahol 1970 tavaszán volt az Ítélet bemutatója, amelyen ott tolongott a fél évfolyam Amikor a vetítés után a szerzőket elárasztották az autogramkérők, Csoórinál éppen nem volt toll, segélykérően körbenézett s ekkor érkezett el Gazsi nagy pillanata: ő segíthette ki a már előtte is egyik példaképének tartott költőt. A Csoóri fogta Paxot aztán nagy becsben tartotta..A Kósa-Csoóri-Sára hármas ettől kezdve mindkettőnk számára hosszú ideig meghatározó szellemi igazodási pontot, egyfajta mintát jelentett. Olvastuk írásaikat, szorgalmasan néztük filmjeiket, mindent tudni akartunk róluk. Még katonaként írtam egy rövid dolgozatot a Nincs időről 1973-ban, ezt aztán Gazsi juttatta el Kósáékhoz. Szinte törvényszerű volt, hogy amikor 1974 elején az egyetemen szakdolgozati témát kellett választani, Kósa Ferenc addigi munkásságát választottam. Tanárom, Király Jenő egykedvűen bólintott a témára, ő a tömegfilm teoretikusaként eléggé mértéktartóan vélekedett a magyar filmről, de azért szabad kezet kaptam. Ezzel együtt szakmai téren minél többet igyekeztem ellopni tőle. Lenyűgözött Király rendkívűl alapos, hatalmas tárgyismereten alapuló elemzési technikája, ő volt az, aki egy egész könyvet szentelt a román Niculaescu A banditák alkonya című ópuszának. Az én munkám 154 oldalasra sikeredett s kíváncsian vártam Király Jenő észrevételeit. „Próbálja meg kiadatni, ez jobb mint XY most megjelent monográfiája”- mondta minden érzelmi túlfűtottség nélkül, már-már szárazon.Az az igazság, hogy titokban ilyen mondatokat vártam,ám ezt magamnak sem mertem bevallani.

Teltek-múltak az évek. Időközben én is Budapestre kerültem, mivelhogy 1977-ben elnyertem egy tudományos továbbképzési ösztöndíjat az ELTE Esztétika tanszékén.Mentorom Zoltai Dénes lett, gyakorló munkahelynek pedig a Vitányi Iván vezette Népművelési Intézetet jelőlték ki számomra.Zoltai nagy híve volt Kósáéknak, nagy szeretettel egyengette utamat. Vitányinak is sokat köszönhetek. Széleskörű műveltsége és nagyvonalúsága mindig is imponált. Ösztöndíjam utolsó napján rémülten szólítottam meg a metro előtt, hogy te Iván, ma jár le az ösztöndíjam, nem kaphatnék valamiféle állást.? Gyere be holnap, kötünk veled egy szerződést- válaszolta keresetlen egyszerűséggel. Nagyon örültem annak, amikor 1981 decemberében Gazsit az Irószövetség titkárává választották.Híres és elfoglalt ember lett, de azért mindig szakított időt a találkozásokra. Ekkoriban inkább én mentem be hozzá a Bajza utcába. Csak később tudtam meg, hogy a Szövetség egyik alkalmazottja, nyájas, szivélyes férfiú az idő tájt Gazsi egyik hivatalos figyelője volt, aki szorgalmasan tájékoztatta az illetékes biztonsági szolgálatot a „titkár elvtárs” látogatóiról. Amikor aztán az elhíresült verseket követően Gazsi arra kényszerült, hogy lemondjon az Irószövetség titkári tisztéről, találkozásaink színhelye a Tanács körúti Tuborg soroző lett, ugyanis fölötte volt a Bethlen Alapítvány szobája. Ebben az intézményben kapott Gazsi titkári feladatot s egy szerény egzisztenciát. A nyolcvanas években magam is rendszeresen publikáltam az Új Forrásban, abban a folyóiratban, amely Gazsi egyik rendszerváltó versét leközölte.

Már a rendszerváltás után 1993 kora tavaszán Monostori Imre bíztatására interjút készítettem az Új Forrásnak Gazsival. Ekkortájt az én fő munkahelyem a Történeti Interjúk Tára volt, a Széchényi Könyvtárban, amelyet Hanák Gábor vezetett. Az interjúhoz kapcsolódik egy számomra máig nehezen értelmezhető, már-már metafizikai élmény. Amikor egyik nap Gazsi behozta az interjú korrektúráját, szokás szerint másról is elkezdtünk fecsegni. Jól emlékszem arra, hogy egyszercsak Gazsi arról kezdett el beszélni, hogy érzése szerint az az év jónak igérkezik, mert a 44 /44 évesek voltunk abban az évben/ mágikus szám, neki egyébként Pannonhalmán a 44 volt a száma a kollégiumban. Ez a megjegyzés aztán elkezdett bennem is dolgozni. Akkortájt érzelmileg elég rossz állapotban voltam s egyre többet ábrándoztam arról, hogy de jó lenne, ha nekem is jó évem lenne az 1993. Aztán ahogy telt-múlt az idő, egyre több jó és egész életemet meghatározó fejlemény kezdett történni az életemben. Ekkor kezdtem el forgatni a Gaál Istvánról készített portréfilmemet, amely egész tűrhetően sikerült, fő műsoridőben mutatta be Pista 60. születésnapján a Magyar Televízió, belekezdtem a Zanussi filmbe s az év második felében , amikor a Sára-Hanák-Lugossy trió került a Duna Televízió élére, a Mozgó Kép című filmes magazin felelős szerkesztője lettem.Amikor értelmezni próbálom sorsom fontos pillanatait, mindig eszembe jut Gazsi elmélkedése a 44-es szám jelentéséről, mivelhogy az én életemben is sorsfordító esztendővé vált az 1993-as év.

Ha már a Duna Televízió szóba került, elmondanám, hogy Gazsival rendszeresen forgattunk, különösen az Összkép című kulturális hiradó 1998-as beindítását követően. Aztán 1999-ben hozzáfogtunk a Félelmen túli tartományhoz, amelynek során kamerával bejártuk Gazsi életének legfontosabb szítereit Bérbaltavártól Szombathelyig, Pannonhalmától Budakesziig. Még ugyanabban az évben Egy este Nagy Gáspárral címmel tematikus estet szerkesztettünk Gazsival a Dunában. A műsor Advent idején volt s szokás szerint ilyenkor a vendég joga volt az esti főfilm kiválasztása. Ez gyorsan ment ,mert Gazsi egyből a csehekre gondolt,szóba jött Menzel, Szigorúan ellenőrzött vonatokja, Kundera Tréfájának filváltozata, végül Milos Forman Tűz van babámjára esett a választás.-Aztán 2003-ban már Gazsi ajánlkozott, hogy szívesen benne lenne egy olyan portréfilmben, amely az elsőhöz képest szűkebb tartományban mozogna. Mivel akkortájt a Duna Televízió kulturális igazgatója voltam, ennek nem volt akadálya. D.G. lett a rendező, aki miután megnézte az én munkámat, azt mondta, hogy ők most valami újszerűvel rukkolna elő. A szerkesztő egy erdélyi származású ifjú hölgy lett. Sajnos egyikőjük sem ismerte jól Gazsi munkásságát, másrészt a meghökkentőnek igért fotografálási stilus sem működött, így Gazsi nem lett elragadtatva az eredménytől.

Gazsival az életünk az eddigi „menetrend” szerint folytatódott. Nem jártunk rendszeresen össze, de bármikor találkoztunk, ott folytattuk, ahol hetekkel-hónapokkal korábban abbahagytuk. A honi közéletről is hasonlóképpen gondolkoztunk. Gondolkozása azért volt kiszámítható, mert tisztességes volt. Nem emlékszem olyanra, hogy közös ismerőseink közül bárkiről is rosszat mondott volna azért, mert az illető ilyen vagy olyan szekértáborhoz tartozott. Az erkölcsi minőség volt a perdöntő. Ha pedig valaki morálisan kifogásolhatóan viselkedett, akkor nem becsültük sokra. Amikor összefutottunk, akkor bizony némi alkoholt is magunkhoz vettünk. Így történt, hogy Gion Nándor temetése után mondtam neki, hogy igyunk meg egy pohár bort valahol. Jó, üljünk le, de én már nem ihatok. Az orvosok szerint cukros lettem- mondta egykedvűen. Ekkortájt kezdődött el az a mérhetetlen szenvedéssel járó betegségsorozat, amelyből már nem volt visszaút. Egyik műtétje után felhívtam. A hangja gyenge volt, lassan és kimérten suttogott. Közben a közös ismerősöktől azt hallottam, hogy nincs remény. Bosszús voltam a jólértesültekre s reménykedtem, hogy azért csak felépül. Újra hívtam, már odahaza volt, de ugyanaz a suttogó hang.Nem kínoztam, röviden beszéltünk. Teltek a hetek és semmi jó hír felőle. Aztán 2006 novemberében felhívtam Mártát, a feleségét, hogy mikor menjek, mert meglátogatnám Gazsit. Gyere bármikor-mondta Márta. Aztán megbeszéltük az időpontot s hogy Rékáék kijönnek értem a buszmegállóba. Ez azon a napon volt, amikor Puskás Ferenc temetését közvetítette a televízió. Amikor beléptem a lakásba, megrendített a látvány: Gazsinak már alig volt haja, a bőre fokozottan érzékeny volt, ezért a szemüvegének a szárait gézzel kellett bevonni. Megtört teste arról árulkodott, hogy mérhetetlenül sokat szenvedett. Volt néhány perc, amikor némán fogtuk egymás kezét, mint két testvér. Átadtam neki az ajándékba vitt Kilar CD-t, ő pedig azt az akkoriban kiadott CD-jét dedikálta nekem, amelyen a verseit olvassa fel. Szále Lacinak elmondtam, de most is megerősítem: utána úgy éreztem magam, mint gyónás után. Aztán eltelt néhány hét és jött a lesújtó hír:Gazsi meghalt.

Akkor még a Duna Televízióban dolgoztam, így forgathattam a temetésen, később a síremlék avatásán, aztán a Kő Pál által alkotott dombormű leleplezésén, Vasváron , a névadási ceremónián s az volt a tervem, hogy készüljön egy emlékfilm róla. Ennek feltételeit eleddig nem sikerült előteremteni.

 

Nagy Gáspár:   Fejfakészítés 1969-ben

     A fejfa, vagy ahogy az itteni készítői mondják: „fütül való fa”már csak az ország ezen vidékén található meg, kizárólag reformátustemetőkben. A „csekei” fejfa Szabolcs-Szatmár keleti részén a Tisza és a Túr folyók között alkot temetőkultúránkban specifikumot.

A viták még a mai napig sem döntötték el a különös és egyedülálló fejfaforma kialakulási módját. Több feltételezés, de még több belemagyarázás ismeretes szakmai berkekben is a fejfaforma létrejöttére vonatkozóan. A leginkább ismeretes a fejfa csónak alakjából adódó magyarázat, amelyet – érdekes, hogy az ott élő emberek közül csak Lakatos József tanártól hallottunk, aki külön is foglalkozott ezzel a témával. Ő így mondta el nekünk: „Hádesz birodalmában néhány obulusért átviszik csónakon az utasokat a Styx túlsó partjára” és ez a csónak kap megjelenítést a fejfa formájában.

A másik feltételezés a fejfa ún. „magyar bajusz” díszítésén kivehető emberi arcformából adódik, amely szerint a „csekei”fejfa a pogánykori magyar törzsek fejfatípus maradványa. Az általunk megkérdezett fejfafaragók csupán a csónakalakot magyarázták azzal, hogy „itt a két folyó, a Tisza és a Túr bizony sokszor kigyütt –, no meg az őseink még halásznépek voltak, így aztán köllött az”.

Ezekből is látszik, hogy mennyire különbözőek a feltételezések. Mindezeket csak az érdekesség kedvéért említettük meg. Sokkal inkább érdekelt minket a fejfakészítés hagyománya, módja. A jelenlegi mesterek elmondták, hogy gyerekkorukban is így csinálták, sőt még apáik, nagyapáik szavaira is tudtak hivatkozni. A „fütül való fa” mindig tölgyből készül. Ehhez pedig nem is akármilyen vastagságú törzsre van szükség, általában 50–80 cm-ig terjedően. Régebben mindenki még életében kiszemelte magának azt a fát, amelyből majdan halálakor a fejfáját és a koporsóját elkészítik. Manapság ez annyiban módosult, hogy a helyi tsz mindenegyes tag, illetve azok családtagjai számára ingyen biztosítja ezt a fát. Így a hagyomány továbbéléséhez jelentős „anyagiakkal” járul hozzá. Ez mindenképpen dicsérendő dolog.

Egy ilyen fejfafaragást követünk most végig. Már hajnalban lovaskocsira ülnek a mesterek, az erdész, aki kijelöli a fát, és a halott néhány hozzátartozója, akik segítenek a fa kivágásában. Ez rendszerint a temetés előtti napon történik. A tölgyes a falutól egy jó óra járásnyira Nagyar község felé terül el. Hosszú zökögős úton lehet kijutni oda. Mikor a szekérről leszállnak, máris ketten  fűrészelni kezdik a kijelölt fát, egy pedig fejszével „keskenyíti”. Mikor ledől a fa, nekilátnak legallyazni, és a szükséges részt lefűrészelik. De ezt mindig a fa szabja meg, mondják a mesterek, ezért is különböző mindegyik mérete. A kocsira úgy kerül a lefűrészelt törzs, hogy a kocsit félig ledöntik és úgy gurítják bele. Így aztán a kocsit már könnyebb felállítani. A halottas ház udvarán a lefűrészelt részt két „párnafára” fektetik és elkezdik a faragást.

De előbb még ráhúznak az odakészített pálinkásbutykosra mondják – „ehhez a munkához kell az erő”. Először a fejrészen a csónak orrát alakítják ki, majd lehajalják az egész fát és hatszögletűre bárddal kifaragják. Az írásra szánt tábla helyét kimérik, befűrészelik, és gondosan legyalulják. A mesterek ezt a részt „betűtáblának” nevezik. Legtöbb esetben 80 cm helyet foglal el. Ezután következik a „csekei” fejfának a különleges díszítése, az ún.„alsó szimmetria” a betűtábla alatti részben 11–12 cm szélességben.

Ezt a mester nagyon ügyesen bárddal alakítja ki, míg közben a másik egy „fabunkóval” ütlegeli a bárdot, hogy jól szaladjon a fába. A minta vagy „szimmetria” teljesen a mester szemmértékére van bízva, amely ritkán szokott tévedni. Hasonló módon készül a „magyar bajusz” a fejfa „első orrmóján”, azaz betűtábla feletti (csónak alakú) rész külső élén. A „magyar bajusz” három bevágásból áll. Ezek lépcsőszerűen egymásra épülnek fel. Az alsó kettő 10 cm széles, így szimmetrikusan az él két oldalán 5-5 cm. A legfelső bevágás 3 cm szélességű, de jóval hosszabb, mint a másik kettő. Ez hasonlít az emberi nyelvre, míg az alatta lévő egy alsó ajakra. Ezzel a fejfa már készen is van, de közben az idő is eljár, ebédet adnak a mestereknek. Délutánra már csak a betűírónak marad munkája. A festékkeverő „csanakban” két-három tojással és kb. 10 dkg „kindruccal” (fekete por) festéket kever, és a tábla részt lemázolja. A fejfa többi részét majd beállítás után festik be. Amikor megszárad a betűtáblán a festés, a betűíró egy vonalzófa és egy szög segítségével 3 cm távolságokban megvonalazza a betűtáblát. Ezután előkerül a betűíró legfontosabb szerszáma, a „penna”, amelyet bal kézben tart, és ezzel vezeti a betűk vonalát, jobb kezével pedig kalapáccsal üti. Így alakulnak ki a minden mesterre jellemző betűk.

Ahogy a fejfafaragók és a betűírók elmondták, verses felírás már csak nagyon ritkán kerül a fejfára: ha a halott fiatal, tragikus körülmények között hunyt el, vagy ha külön kérték a hozzátartozói. Az előbbire egy nagyon szép példát találtunk a temetőben(a leírás szövege és formája teljesem megegyezik az ott látottal).

A–B–F–R–A

(a boldog feltámadás reménye alatt)

Itt Kovács István

alussza csendes

álmát, ki a Tur

vizében lelte a

halálát, 19 évig

élte ifjú korát, ekkor

végezte be ő földi

Pájáját szép ifjú

korát ezzel végezte be

Mert hatalmas

Urunk ezt őreá

mérte M–H 1930

Aug. 24. Isten veletek, kik

szerettetek.

A temető másik szép és hasonló jellegű fejfaversét id. Baráth Ferenc betűíró még emlékezetből is el tudja mondani nekünk.

Halandó ember állj

meg a fejfánál, nézd

hogy életedre, hogy tör rá

a halál, e sötét sírhant alatt

Varga József nyugszik

koporsó vánkosán

csendes álmot alszik

a nagy szenvedés

törte el végporát…

Megfigyeltük, hogy a fejfák a temetőben, kivétel nélkül nyugat felé néznek. Mikor ennek okáról érdeklődtünk Borbély Miklós fejfafaragó ezt a magyarázatot adta: „ahogy a Nap is nyugat felé nyugszik, úgy a megholtak is” – továbbá elmondta, hogy az öngyilkosokat a temető árka mellé temetik, de nem a temetőn kívül, és nem is másforma fejfával.

A jelenleg dolgozó szatmárcsekei fejfafaragók id. Bódi Károly, id. Bóné Balázs, Borbély Miklós és a betűíró, id. Baráth Ferenc a tsz kerékgyártói, illetve ácsai és a fejfafaragás névtelen művészei.

(Jelentkezünk, 1969. december, 15. sz.)

 

 

Horváth Tamás: The Beggars

 

Nem  lehetünk urai az időnek. Ha felemelem az emlékezés kútjának fedelét, látom, hogy a régmúltban kavarognak a mögöttünk hagyott idő lenyomatai, hangulatai, illatai

 

 

 

 

 

 

 

emlékképei. Némelyik tiszta, világos, egyértelmű, de sok az elmosódott kép, emlékfoszlány. Ezek persze mindig szubjektívek, pontosabb képet a közös emlékezés adhat.

Ugye nem csak bennem vetődik fel néha a kérdés, hogy eddigi életemből melyik az az időszak, amit szívesen újra élnék?

Több ilyen van természetesen, s ezek egyike mindenképpen a „hetedik évfolyamhoz” kötődő zenekar léte, működése.

Ha nem csal meg az emlékezetem, akkor a zenekar nevét Wehner Tibi találta ki, illetve adta. A beggars szó jelentése: koldusok, csavargók, szabadabb fordításban talán gazemberek. Ezekből az

 

 

első vállalható, hiszen megalakulásunkkor a zenekar felszerelése leginkább a koldus állapotot tükrözte. Áldott jó Király Zoli bácsi zenekar iránti rokonszenve és segítsége folyamatosan feledtethette a megindulás nehézségeit: még jól emlékszem a 16 mm-es filmvetítőre, amit erősítőként használtunk, s az egyetlen mikrofonra, ami akkor a rendelkezésünkre állt a hangszereken kívül.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

Nem tudom már felidézni, hogy melyikünk ötlete /vakmerősége/ alapján jött létre a zenekar. Tény, hogy mihelyt színpadképesnek ítéltük magunkat, s alkalmasnak arra, hogy bemutatkozzunk, alig vártuk, hogy bizonyíthassunk.

Nem voltunk, nem lehettünk profi zenészek, amatőr szinten játszottunk. De talán átjött az együtt zenélés öröme, s minden nehézség /játék és eszközbeni hiányosságok/ ellenére a szándék is hit ereje, hogy jó hangulatú bulikat, fellépéseket tudjunk produkálni. Hittünk abban, hogy  a tagok közötti összhang a zenében is megjeleníthető, barátok voltunk.

Ma is őrzöm a megsárgult lapokat, a próbák után rögzíthető műsor-rendet.

Zömmel a hatvanas évek slágereit játszottuk, ízelítőül néhány cím: Bee Gees: Saved by the ball, Massachusets:

Shadows: Apache, Atlantis, The young ones live, Sleepwalk.

Animals: House of the rising sun

Rollings Stones: As tears go by

Beatles: Something, And l love her, All my loving

Spotnicks: Johnny guitar

Scott Mckenzie: San Francisco

Marmelade: Reflection of my life

Tremelos: My little lady

Spencer Davis Group: Keep on running

Hanicombs: Have i the right

Kinks: You really got me

Továbbá: Szemedben könnyek, Az otthon zöld füvén, Sárika, Mákos rétes, Mindenütt szerelem, Kőszívű lány, Szavak, szavak, Boldogtalan vándor, Rock and roll, stb, stb – összességében mintegy 40-50 zeneszámot tudtunk eljátszani, s ezekkel azért már egy egész estés program volt biztosítható.

Nekem a kollégiumról csak zenés emlékeim vannak, mert valahol mindig szólt egy magnó, s ha ma hallok egy régi dalt, ez az időszak azonnal felidéződik. A magnóról többször meghallgattuk a számokat, a dallamot memorizáltuk, megkerestük a szükséges akkordokat, majd mindegyikünk a maga hangszerén begyakorolta összpróba előtt a számot, s aztán összecsiszoltuk a mindig jó hangulatú próbákon.

Birkóztunk az angol szöveggel.

Angolul körülbelül olyan szinten beszéltünk mint oroszul, ha emlékeztek még a nyelvi laborra, ahol egymástól elkülönülve, mindegyikünk előtt saját mikrofon, fejünkön fülhallgató, s lelkesen bömböltük a „puszty szigda, bugyet szonce” betétű dalocskát, amit Hauser Miki szobatársam és a zenekar technikusa mindig erőteljesen és kifejezően megnyomott egy kis plusz hangerővel. Vidám kis órák voltak, oroszul ma is kiválóan beszélünk…

Szóval az angol nyelv okozott némi problémát.Talán ezért is kerültek be az eljátszandó számok címei fonetikusan a műsorrendbe, ilyen címeken  mint pl. Szterpál ju, vagy Kozjuráj, vagy Kipon raning, de hogy fokozzam a britek elleni  verbális merényletek sorát, bizony-bizony énekeltünk mi itt olyan sorokat, hogy „futó szalicil”, vagy „á to máj toszjáli” /hát ez vajon mit jelenthetett?/ s ebben persze volt némi dunántúli tájszólás is. A lényeg, hogy hasonlítson az angolra, s hallgatóság számára a felismerés örömén túl azért nyújtson némi zenei élvezetet is a produkció – mindig ez volt a nemes szándék.

Mentségünkre  szolgáljon, hogy hálás közönségünk volt mindig, s ha netán akadt is néhány, az angol nyelvben járatosabb műélvező, tudtuk méltányolni megértő, megbocsátó mosolyát.

Mindezzel utólag is csak azt szeretném érzékeltetni, hogy  tisztában voltunk a korlátainkkal, de ez semmit nem változtatott  azon az örömön, amit akkor a zenélés a számunkra jelentett.

Ma is látom magam előtt Horváth Mikit /szólógitár,ének/, Vajna Palit /bassusgitár, alkalmanként ének/ , Csonka Gyurit /dob – ő leginkább magában dudorászott/, Hauser Mikit /technikus/ s persze magamat /ritmusgitár, ének/. S hallom Horváth Vera hangját, aki később csatlakozott hozzánk /ének/ s Luif Feri alakja is előttem van, aki több hangszeren is játszott, s tanító szakos volt./ Zorán „Mária volt” c. számát hozta belépőként magával/

Negyven év elmúltával persze már nem emlékezem mindenre  pontosan, de bízom a többiek memóriájában, s abban , hogy megszólalnak ők is.

Valamennyiünknek volt valamiféle zenei előélete a Beggars megalakulása előtt, nem voltunk tehát abszolút kezdők, ennek köszönhetően viszonylag gyorsan meg tudtuk tanulni a kiválasztott számokat. Talán nem kell mondanom: nem volt jó érzés a harmadik évfolyam végeztével leadni a zenekari felszerelést, s ezzel lezárni egy szép időszakot.

Nem tudom, hogy a többiek zenével kapcsolatos kötődése a későbbiekben hogyan alakult, én még  két zenekarban is játszottam a képzős évek után, s az énekléshez való hajlamomat egy kamarakórusban élhettem ki öt éven át. Ez utóbbi révén kerültem ki Franciaországba, Belgiumba, Görögországba – vendégszereplésekre, ez azonban már egy másik történet lenne.

Csatolok néhány képet / montázs annak bizonyítására, hogy amiről írtam, nem a képzelet játéka , de nagyon-nagyon jó játék volt!/

     ........................................................................

P.I.

Antiminta

A kezdő mondatokhoz  T.Mannak (helyesen Mann-nak) egyik híres regényéből szállóigévé vált gondolat adja az ötletet: tekintsünk bele az idő mélységes mély kútjába.. A szem nem pihen meg a 68. kútgyűrűn, tovább siklik lefelé, amíg útját nem állja az alig csillogó víztükör. 1955-ben járunk, a kisfiú ekkor indult először iskolába a nyugati határ menti falucska egy sáros mellékutcájából.. Egy teremben ültek az alsó tagozatosok talán harmincan. A gyermek már ismerte a nagybetűket, szerencséje volt, mert ebben az évben kezdték utoljára  nyomtatott betűkkel tanulni az írást-olvasást. Egy évvel később, egy őszi napon valamennyi tanuló levonult a patak mentén álló háborús emlékműhöz, ahol a falu papja mondott beszédet, s egy nyolcadikos fiú a Nemzeti dalt szavalta. Az utána következő hetekben az emberek csak kis csoportban és lehalkított hangon mertek beszélni azokról a szokatlan és tragikus eseményekről, amelyeket részben kőszegi munkahelyükről hoztak haza, részben a falu három telepes rádiójának egyikéből hallottak. Ekkor még nem volt villany a faluban, csak a következő év tavaszán ünnepelhették  A kisfiú épp ebben a zavaros időben lett beteg – sárgaság – s az orvosi és egyéb ellátása nem volt egyszerű. Az ötödik osztályt már a falu szélén felépített, még nem teljesen kész házból kezdte meg. Ekkor már csak két osztály tanult egy teremben, a hangos és csendes (vagyis a közvetlen  és az önálló) órák váltakozása,  minden tananyag kétszeres követése biztos alaptudáshoz segítette a csendes gyermeket. Nyolcadikos korában az apa szakmájának hatására a győri építőipari technikumba jelentkezett. Bár a felvételin megfelelt, mégis elutasították helyhiányra hivatkozva. Persze, hiszen az apa 57 óta önálló kisiparos. Bár alkalmazottja nem volt - néha egy-egy – mégis az egyéb kategóriába tartozott. A fiúnak ez a körülmény hatott először további sorsának alakulására. A kőszegi gimnázium tanulójaként még egy-két évig ápolgatta magában a vágyat az építész pálya iránt, de ahogy egyre gyakrabban tért be hazafelé a városi könyvtárba, úgy halványult ez a terv.

 

2. változat  =(antiminta)

  Mélységes mély a múltnak kútja. Talán még nem lett annyira közhely a klasszikus kezdőmondat, hogy elindíthassa azt a képzavart, ami az én múltba nézésemet jellemzi. Beletekintve ebbe a kútba, s az évgyűrűkön mint kútgyűrűkön végigsiklatva a szemem, nem álltam meg a 68-asnál, tovább vitt a tekintetem, egészen a homályosan csillogó víztükörig. Ez az 55-ös év. Ami alatta van, az már csak  gomolyog, emlékmozaikok halmaza, nem köthető viszonyítási pontokhoz (persze ez is csak korlátozottan igaz). Miközben egyik szemem a kút mélyét kémleli, a másik a képzeletbeli CD képzeletbeli olvasójára sandít. Érdekli-e egyáltalán annak a 13 évnek a hevenyészett felidézése, ami megelőzte, de egyúttal meg is határozta azt a három (két és fél) évet, amit együtt töltöttünk? Aztán arra gondolok, hogy a közös évek eseményei ismertek, legfeljebb a nézőpont lehet egyéni, az előzmények és – bizonyos fokig – a következmények azonban talán érdekesek, de legalább is informatívabbak.

   Tehát 1955. Ebben az évben indultam el szülőfalum iskolájába. A falu: nagy múltú, szerény jelenű s bizonytalan jövőjű település, 400 körüli lakossal, Kőszegtől 7 kilométerre, a fő vonalaktól távol. Ezért még villany sincs. (A falu történetének feldolgozása nyomasztó adósságom.) Az iskola egy tantermes, váltott műszakban tanul egy-egy csoportban az alsó és a felső tagozat, vagyis együtt van a négy osztály. (Ez meg a magyar oktatástörténet része, a sajátosságok megírása is külön ügy, most csak annyit, hogy egy tankönyvünk volt, az eleje az olvasás, a vége számtan stb.) Mivel ugye villany nincs, a késő őszi napoktól a kora tavaszi napokig délután már az utolsó órákon petróleum(vagy karbid?)lámpa mellett tanultunk. Ez a tanév volt az utolsó, amelyben az elsősök a nyomtatott nagybetűkkel kezdték az írás-olvasást. Én az idősebb unokatestvérek és szomszédok révén  tudtam olvasni, az újságot édesanyám már egy éve dugdosta előlem, így nagy megterhelést nem jelentettek az első hónapok. (A falu – Nemescsó, ezt még Marcsi is tudja, s kérdezte is egyszer, mikor Velembe menet ahhoz az útelágazáshoz értünk, hogy mikor voltam utoljára – 57-ben kapta meg a nagy ajándékot, a fényt, de már egy évvel korábban ásták a helyet az oszlopoknak. Utólag jutott eszembe, mit is akartam a falu szó után írni, tehát azt, hogy a falu egy kettős kereszthez hasonló településszerkezetet mutat, vagyis a fő utca a kereszt tengelye, majd a jobbra kanyarodó felső szára, s mi ekkor az alsó keresztszár jobb oldali részén laktunk.. A  kereszt felső része pedig a kastély és kertje, ekkor egy nagyteremből áll, s még két nagycsalád is lakik benne.) Tehát a következő cövek az időben az októberi sajnálatos események. Valakinek azt írtam az elmúlt napokban, hogy 56-ról a környezetemben mindig mint a forradalomról beszéltek.

   Tehát 1956. Eddig otthon az anyai ágon örökölt hagyományos elrendezésű házban a hátsó szobában lakott az ekkor már hat fős családom. Most nyáron költöztek be az ekkor elkészült házukba az első szobában lakó keresztszüleim, s mi mentünk a helyükre – persze, ahogy voltunk, együtt, s most a hátsó szoba lett kamra. Eddig a két család együtt használta azt a konyhát, amibe a tornácról lehetett belépni, s amiben egy rakott tűzhely mellett kemence is volt. Korábban kenyeret is sütöttek benne, hat kenyeret két hétre, de ekkor már csak az aszalt gyümölcs előállítására szolgált. A második osztályba már innen indultam. Ekkor kezdték ásni a villanyoszlopok gödreit. Ahol laktunk, zsúpfedeles, vastag vályogfalú épület,  a villamosításban nem jött számításba, mert ekkor már a szüleim új ház építését tervezték, s a régibe nem lett volna értelme vezetékeket vinni .Erről később. Jöttek az októberi események. Egyszer csak az iskola teljes létszámában levonult (24-e lehetett) a falut keresztbe szelő patak partján lévő háborús hősi emlékműhöz. Itt  a falu evangélikus papja mondott beszédet, s egy nyolcadikos fiú szavalta a Nemzeti dalt. Ez a fiú aztán – miután az addigi aknás országhatár több hónapra nyitottá vált – ausztriai kalandozás után februárban, a határ lezárása előtti napokban hazajött. A következő napokat betegen éltem át. Sárgaságot kaptam(?) azóta sem tudom, hogy ez fertőző-e. Nehéz volt az ellátás – pl. petróleum helyett csaklizott gázolajjal világítottunk, apám, aki ekkor még erős dohányos volt, leveles dohányt szerzett, s mint a puszta télenben, megvágta nagyjából – s a hírek is hasonló nehézségek közepette érkeztek. Három telepes rádió volt a faluban – egyik a keresztszüleimnél (a másiknál) – a kőszegre járó dolgozók is hoztak híreket, s a mi házunkban is jöttek össze az eseményeket megbeszélő ismerősök. Ma is emlékszem a rémtörténetekre, s arra, hogy decemberben már mukkanni sem lehetett, vagyis nem lehetett azt mondani, hogy MUK.

    1957. Ekkor derült ki, hogy a szüleimnek a falu más pontján adott építési telek beépítési kötelezettsége lejáróban van. Ezért át kellett tervezni az addigi elképzeléseket, még azokat a jutányosan szerzett téglákat is át kellett szállítani, amik már az udvarban voltak. Az új telek a falu Kőszeg felé vezető útja mellett van, eddig csak egy házat építettek oda (ha a régi ház helyére építünk, elveszik az új telek ), tehát a terv marad, de a helyszín változik. Ebben az évben még egy változás. Apám, aki eddig  egy szomszéd  falubeli kisiparos alkalmazottja volt, (Randweg – ez meg Tamás számára lehet ismerős, akinek az  osztálytársának az említett kisiparos az apja volt),  egy falubeli ELVTÁRS segítségével önálló kisiparos (azaz maszek) lehetett.  Már ebben az évben a maszekság két hónapra felfüggesztésre került. Ekkoriban a környékünkön  még nem voltak TSz-ek  (ugye, milyen felháborító körülmény), s a földjükön dolgozók egyénileg kellett hogy csépeljenek. (Itt olyan részletek következnének, amiket  kizárólag egyéni kívánságok nyomán részleteznék.) A felfüggesztésről: apám egy rokon segítségével etető lett a falu cséplőgépénél.(Aki nem tudja, hogy ez mi, kérdezzen.) Ez egy évvel később is így volt , s ennek nagy szerepe lett az építkezés anyagi hátterének megteremtésében. Az is a részletekben rejlik, hogy hogyan  jött össze a munkadíj az etetésböl (most és itt elmondom nektek, hogy az etető a cséplőgép tetején áll, s a mellette álló kévevágó által elvágott kévét engedi bele a gépbe). A természetben munkadíjat a családtagok szedték össze (két évig csináltam: az etető a teljes termény 0,5  %-ára  jogosult, de hogy ez pontosan mennyi, az akkor derül ki, amikor  a cséplés véget ér, az első év után kiskocsival jártuk végig a falut, nem volt jó, mert a padlásról kellett lehozni  a járandóságot, a második évben kerékpáron vittem haza  a gabonát, amit a következő tavaszon eladtunk, a géphez mentünk oda, ekkor nem volt annyira kicentízve az a 0.5%).

    1959.  Ennek a tanévnek az elején  indultam el  az  addigra elkészült faluszéli házból az 5. osztály megkezdésére, nem is volt semmilyen változás, hacsak az nem, hogy időközben összehoztak még egy tantermet, s ezért a  későbbiekben két osztály volt együtt, vagyis felsőben mindent kétszer hallottam, mivel együtt tanult az 5-6, és a 7-8. osztály.. S itt jön be a második aktualitás ( az elsőről már írtam, vagy nem: Bánó Ádám nyugalmazott igazgató-tanító,  aki osztálytársa  és barátja volt Gyuszi bácsink apjának,) ekkor olyan magyartanárunk volt (akinek az orosz szótárait ma is birtoklom), aki még kőszegiként kezdett tanulni a képzőben, s szombathelyiként ért a végére.

     1961. A tsz-szervezés éve (ez is külön történet lenne). Megérkezik a negyedik testvérem - - új ház, új gyerek a szólás szerint. És egy nem túl jelentős, ámde az én egyéni sorsomat befolyásoló egyházi esemény, a tizenkét éveseket érintő konfirmáció. Erre hivatkozva váltam le hetedikes koromra a hittanra járásról mondván, hogy az egyház felnőtt tagjai nem járnak oda, ez akkor pl. a továbbtanulás esélyeit javította.

     Ugrunk egyet, most 1963-ban vagyunk, ekkor kezdtem a középiskolát. A helyszín Győr lett volna – ha így történik, most nem írom ezeket a sorokat -, az építőipari technikumba jelentkeztem. Helyhiány s talán apám státusza miatt - nem akarta az akkori rezsim apám egyszemélyes vállalkozását családivá növelni -  nem jutottam be, ezért a kőszegi gimnázium bejáró tanulója lettem. Akkor még nem járt busz, ezért maradt a kerékpár, télen a 3 km-re lévő lukácsházi állomásról a vonat, odáig a gyaloglás. Egy epizód:  később, amikor már négyen is voltunk a falunkból, a tanítás végén együtt indulunk haza a gimi elől a jeges úton, az első kerékpár elcsúszik, a mögötte lévők is a vészfékezés miatt, s együtt szánkázunk a lejtőn a kereszteződésig a járdán haladó iskolatársak nagy örömére. Az évfolyamunk rendhagyó módon eggyel több azaz öt osztályból áll. Az ok: a 49-es generáció történelmi okok miatt sokkal nagyobb létszámú az előzőeknél és a következőknél. Apám is 48-ban ért haza a hadifogságból Tambovból, ahol Örkény is volt. A mi osztályunknak nem jutott tanterem, minden nap más helyen voltunk, egy olyan osztályéban, amelyik azon a napon egésznapos üzemi politechnikai képzés örömeit élvezhette. (Emlékeztek?) A hatodik nap pedig óránként vándoroltunk. Az első két évben még ápoltam magamban az építészpálya tervét, de aztán ez a városi könyvtár egyre gyakoribb látogatása nyomán megváltozott. Az érettségi után tehát a N-K szakra jelentkeztem, a 16 pont nem volt elég, így egy év munka várt. Mivel a kisváros ipari üzemei a mi osztályunkat nem tudták befogadni a politechnika forgószínpadára, a négy év alatt zöldség- és gyümölcstermesztő szakmát tanultunk a heti egy napokon. Az első két évben a mezőgazdasági technikumban és tangazdaságában, 3-4-ben a Gyógypedagógiai Intézet kertészetében. Az intézet ekkori igazgatója, akinek a nevét viseli a mai utódintézmény, óraadó tanárunk volt negyedikben. (Ismét Tamás emlékeire utalok.) Fél-fél évig logikát és pszichológiát tanított. Ezért aztán nála jelentkeztem 67-ben munkát keresni nevelőjelöltként (vagyis hivatalos nevén a katonai szolgálatra behívottak helyére helyettes gyermekfelügyelőként). Mivel a sorozás és várható üresedés hónapja a november volt, egy-egy hónapot cukorrépa-átvevő-adminisztrátorként ill. erdei segédmunkásként vészeltem át, azután következett a kilenc hónap gyogyó.(Itt is következhetne egy elágazás a memo képzeletbeli matematikai fáján – ha lesz erőm és kedvem, majd magamnak folytatom.) 68-ban már nem számított a középiskolai eredmény, ezért aztán szeptemberben találkoztam veletek

    .A krónika része lehet a két felvételi. Talán a két írásbeli témáját keverem, az biztos, hogy az egyik (az első?) címe: Teremtő nyugtalanság vagy fegyelmezetlenség vagyis szubjektív vélemény korosztályunkról, a másik témája -mivel a címére nem emlékszem – melyik könyveket vinnénk magunkkal egy lakatlan szigetre és miért. Az első szóbelin a népvándorlásról kellett beszélnem Kálmán J.-nak, és Az ember tragédiájáról Benke É.-nak. Itt volt egy kis vita köztünk a befejezés értelmezéséről, É. rá akart beszélni,  hogy fogadjam el a szereplő É. szavainak pozitív üzenetét, de én ragaszkodtam ahhoz, hogy Á.-t csak szándékának értelmetlensége tartja vissza, nem fog kihalni az emberiség. A második felvételin Orbánnál (nem Viktor!) a 2.V.H.-ról és Káldinál az akkori mai magyar drámáról kellett beszélnem.(Mindezeket csak azért sorolom, hogy bizonyítsam az emlékezőképességemet.) Ekkor ült velem szemben Téri Tibor a KISZ-beszélgetésen. Aztán most idézek fel egy későbbi epizódot, mert talán ide is tartozik. Két évvel később sejtettem meg, hogy a gimnáziumi jellemzésemben utalhattak valamilyen technikai érdeklődésemre, mert mikor egyszer Orbánnal a klubba mentünk intézményhálózati szemináriumra, s hideg volt a terem, engem hívott magával a szobájába erre a „készségre” hivatkozva. Egy radiátorszelep-nyitó műanyag tárcsát adott, s én a készség bizonyítékaként a tárcsát darabokban vittem vissza a sikertelen kísérlet után. A fene tudja, mióta fáradt az anyag a fiókjában. A második szóbelin együtt vártunk a sorunkra Pásztohy Domival, aki akkor még velünk akart kezdeni, csak később agitálták át tanítónak. Mivel délutánra osztottak bennünket, elmentünk a Pannóniába egy kis időTÖLTÉSre. Valami színeset ittunk kis pohárból, s én egy ideig ezzel IS magyaráztam a sikeresebb szereplésemet.

    Tartozom még két utalással, ami összekapcsolja középiskolai és főiskolai éveimet. Az egyik egy felmérés, amit valamelyik elődünk végzett akkori dolgozatához a falunkban, s nálunk is járt. A betekintés megerősítette jelentkezési szándékomat. Később magunkra (húgommal együtt) ismertem a dolgozatában olvasható monogramokról. A másik – erről később beszéltünk is, ugye Tibor – még negyedikben (vagy harmadikban?) hallottam egy rádiójátékot, ami középiskolai irodalmi pályázaton díjazott műből készült. A címe: Egy zseb homok. Fő vonalakban ma is emlékszem a tartalmára, s 68 őszén örültem és borzongtam, micsoda társaságba kerültem, milyen különleges, nagy emberek kortársa lehetek. Pedig akkor még nem tudhattam, hogy ezt mennyire hatványozottan fogja a jövő – ami mostanra félig már múlt – igazolni.

 ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

                

 B.6

                                               

WEHNER TIBOR

KÍMÉLETLEN MŰVÉSZETI NAPLÓ

 

(TAPLÓ)

 

 

1997. november 9., vasárnap

 

Délelőtt Szentendrén, Szakács Imre festőművész kiállításának megnyitóján Pataki Gábor rosszallón jegyzi meg, hogy kritizáltam az Új Művészet szerkesztését, megjelenésének rendszertelenségét az Új Forrásban. Kicsit elvitatkozgatunk, mit és hogyan kéne csinálni, de szerinte helyesebb lett volna, ha leülünk és megbeszéljük a dolgokat. Na mondom, akkor aztán nem történt volna semmi, így legalább meg vagytok sértődve. Aztán Asszonyi Tamás jön, egyik szomszédja üzenetével: az Új Demokrata-interjúban mondottak miatt küld el szó szerint a francba. Még Deim Pállal, Szabó Tamással és Csíkszentmihályi Róberttel beszélgetek a megnyitó után, sorolom az atrocitásokat, amelyek sorozatba érnek: a vásárhelyi katalógusszöveg-betiltás, az Új Demokrata-reflexiók, a Török Richárd-szöveg-ügy (a szülők furcsa magatartása). Még fel sem dolgozom ezt a tömény délelőtti élményt, este Stefanovits Péter hív: helyteleníti, hogy miket nyilatkoztam az Új Demokratában, és fájlalja, hogy visszaléptem a régi rendszer hívei közé. Elmagyarázom, hogy soha nem léptem be sehova sem, mindig igyekeztem meggyőződésem szerint, és függetlenül tevékenykedni, és hogy igenis szüksége van a magyar művészetnek egy olyan szerveződésre, amely egységesen védi az érdekeket, képviseli a művészet ügyeit. De úgy tűnik, Stefanovits egyszerűen nem érti, hogy mit mondok, csak azt hajtogatja, hogy én a régi embereket akarom visszahívni. Mondom, hogy erről nincs szó: én csupán egységes képviseletet szeretnék a hatalommal szemben. Programot kell hirdetni, és meg kell próbálni megvalósítani. Több mint egy órán át győzködjük egymást. Írhatok én tanulmányokat, cikkeket, katalógus-bevezetőket – senki sem figyel rá (illetve ha figyel, akkor betiltja), de egy riport megjelenik az Új Demokratában, és jönnek sorozatba a reflexiók. Stefanovits művész úré körülbelül a tizedik volt. A telefont letéve csinálok egy futólagos fogalmazvány a művészet képviseletéről: A művészet addig művészet, amíg független: független a hatalomtól, a hatalomgyakorlóktól, a közigazgatástól, az intézményeitől, a bürokráciától. Ha bármilyen módon, bármilyen formában, bármilyen szinten behódol, egyezségeket köt, ha elveszti autonomitását, akkor egyszersmind megszűnik művészet-volta, művészet-minősége is. Vagyis a művészet lényegéből eredően, szükségszerűen ellen-pozícióban leledzik. De mert objektív meghatározott körülmények – ország, társadalom, stb. – között kell működnie és fennmaradnia, és mert hatalom-ellenesen kell működnie, rendkívül kiszolgáltatott helyzetben van: el kell viselnie, túl kell élnie a merényletszerű támadásokat, visszacsapásokat. Ezért létre kell hozni egységes képviseletét, amely kimondhatja: én képviselem az adott hely, korszak művészetét. Méltóságról, tisztességről, az alkotói feltételek folytonos fenntartásáról, reprodukálásáról van szó, a művészet független szellemiségének megőrzéséről. Nem, nem akciókról, nem kiállításokról, nem kampányokról, és nem pénzbegyűjtésről. Jelenlétről, méltóságteles fellépésről, a társadalmi megbecsülés kivívásáról és megtartásáról. A program nem konkrét, csak elvont fogalmakkal körvonalazható: a magyar, a magyarországi művészet termékeny szellemiségének fenntartása, alkotói energiáinak megőrzése, az értékek tiszteletének megteremtése, az etikailag megfellebbezhetetlen művészeti életet érintő döntések meghozatalának elősegítése…

 

 

1997. november 10., hétfő

 

A tatabányai televíziótól keresnek: kisfilmet szeretnének csinálni a városközpont eltűnt Vilt-szobráról, amelyről a Limesben tudósítottam. A kérés pont akkor jön, amikor más tatabányai témák is foglalkoztatnak: A cukiturul árnyékában címmel írok cikket az Új Forrásnak a Közművelődés Házában, illetve az új múzeumban rendezett kiállításokról, illetve arról a cukorból készült, nagyméretű Turulról, amelyet a múzeum előcsarnokában helyeztek el. Közben Szanyi Péter érkezik: készülő katalógusához adok egy Sculpture Magazin-másolatot, amely a júliusi-augusztusi számban jelent meg a Dunaújvárosban, az alkotótelepen készült Katedrális-szobráról. Aztán a képzőművész-szövetség kimúlásáról, eltűnéséről beszélgetünk.

 

 

1997. november 12., szerda

 

Délelőtt életrajzi adatokat gyűjtök az Enciklopédia Kiadó lexikonához: Mikussal, Somogyival van a legtöbb probléma, a kismesterek viszonylag jól dokumentáltak. Délután Szily Gézához megyek: leadom a Simsay Ildikó-könyv tervét, a teljes szöveges anyagot. Összeállítjuk a tervezett illusztrációs anyagot is. Jóváhagyás után mehet a kézirat a grafikai tervezőhöz.

 

 

1997. november 13., csütörtök

 

Székesfehérváron Székely János Jenő Jankovich-domborművének tervét nézzük meg, majd kínos lektorátusi zsűri Lepsényben: a helyi rajztanár, Kiss István próbált meg 48-as emlékművet tervezni terméskőből emelt posztamensre helyezett, ívelt pengeelemekkel. Márkus Péter szobrászművésszel próbáljuk elmagyarázni, hogy a természetes anyagból emelt posztamens és az elvont penge-összetevő egymással ellentétes nyelv, nincs köztük egység, de ami a legfontosabb, hogy az egésznek nincs koncepciója. Azt javasoljuk, hogy fektessenek le egy követ a fűbe, és írják rá, hogy 1848. Pánikszerű hangulat alakul ki, ugyanis az emlékmű valójában már majdnem teljesen készen áll. Ennek ellenére a lefektetett követ javasoljuk, és távozunk. Délután a televízióban átnézem az Itt artunk Sturcz János-szerkesztette, vasárnap adásba kerülő műsorát: egy indokolatlan George Peck-interjún és a Moszkva tér elhibázott környezetesztétikai vizsgálatán túl a 40 perces műsor végső soron elfogadható. Este visszatérek lexikoncímszavaimhoz.

 

 

1997. november 14., péntek

 

Az Élet és Irodalomban Sinkó István beszámolóját olvasom a Magyar Művészeti Műhely kiállításairól. A festőművész-kritikus egy csapatról és tagjairól elmélkedik, akiket már régen leírtak, akik kifulladtak, akik végelgyengülésük óráit élik. Érdekes módon magukról a művekről szó sem esik: nem tudható meg mit, milyen színvonalú munkákat állítottak ki, és hogy mi alapján ítélte meg őket? Felháborító, méltatlan eljárás – a kérdés csak az, miért közöl egy önmagát rendkívül színvonalasnak minősítő lap egy ilyen alacsony színvonalú,, illetve a közölhetőség határát sem megütő írást? Addig-addig nem hagy nyugodni a dolog, míg meg nem írom este a válasz-cikket Sinkónak, illetve az És-nek.

 

 

1997. november 15., szombat

 

Az Apor Vilmos téren megnézem az új Apor Vilmos-emlékművet: Marton László alkotását.

Konvencionális, teátrális, unalmas, avitt mű: direkt és szájbarágó. Egy térdelő pap asszonyalakokat védelmez. Marton a szobrászat legfontosabb alaptörvényét erőszakolja meg:  egy egynézetű  kompozíciót helyez a tágas térbe. Ez nem művészet: érthetetlen – vagy hát dehogynem, nagyon is érthető – hogy lehetett pályázatnyertes ez a múlt századi elvek szellemében készült, üres rutinmunka. Valóban, ahogy Melocco Miklós javasolta: minden szobor mellé ki kellene írni a zsűri névsorát is, hogy tudhassuk, kinek a lelkén szárad a produkció. De hát általában még a szobor alkotójának neve is az ismeretlenségben rejtezik.

 

 

1997. november 16., vasárnap

 

A Várfok 14 Galériában zárult kiállításáról Szotyory László érkezik, és egy kis tájképet hoz ajándékba: azok közül a kis képek közül egyet, amelyeket a kollekció kiemelkedő jelentőségű műveiként minősítettem a körülbelül három hete írt levelemben. A ligetes, fák között megnyíló zöld rétet és fölötte felhőkkel takart kék eget ábrázoló – banális képtéma – képet baljós feszültség hatja át.

 

 

1997. november 18-19., kedd-szerda

 

Szentendrén forgatjuk a Takács Lajos-portréfilmet, ez lesz a Donátor című tévésorozat következő adása. A több mint kétezer művet felölelő gyűjtemény egy különös életutat befutatott gyűjtő-egyéniség életműve: Takács 1970-ben átúszott Jugoszláviából Olaszországba, majd Svédországba ment, ahol vállalkozóként dolgozott, ahonnan a nyolcvanas évek végén tért vissza Magyarországra. Kint műtermet tartott fenn, ahol magyar művészek meghívására „ösztöndíjasként” dolgozhattak, s ezáltal alapozta meg gyűjteményét, amelynek nagy része most letétként Dunaújvárosban van, de Árkipusztán – Mór mellett – már elkezdte építeni azt az önálló múzeumot, amely tervei szerint a teljes gyűjteménynek ad majd otthont.

 

 

1997. november 20., csütörtök

 

Még most, este is görcsben van a gyomrom: ma délben, a forgatáson, Dunaújvárosban összetörtünk egy Dalí-szobrot. A Takács-gyűjtemény darabjait vettük fel, és kicsomagolás közben, az Ízelt lábú elefánt hátán elhelyezett kis obeliszk csúcsából lepattant egy darab. A nyilvántartásban üvegként szerepel az anyaga, de valójában műanyag: vagy egy korábbi sérülés, vagy az anyagban lévő feszültség okozhatta az érintés hatására létrejött törést. Mindenki lebénult, majd ingerült szóváltásra került sor, jegyzőkönyv, megoldási lehetőségek keresése: a tulajdonos, Takács Lajos végül a restaurálás mellett döntött, és remélhető, hogy nem lesz kártérítési igény a dologból. A forgatás zárónapját ez az esemény természetesen teljesen tönkretette, bár egyébként is feszült volt a hangulat: Takács Lajos és a Kortárs Művészeti Intézet, illetve igazgatója, Szoboszlai János között nem éppen baráti a viszony.

 

 

1997. november 23., vasárnap

 

Szürke, későőszi vasárnap: délelőtt Solymáron, Matzon Ákosnál nézek képeket, szerdán nyitom meg kiállítását a Páholy Galériában , amely valamelyik bank valamelyik homályos vállalkozása. Szó esik Szentendréről is: a szentendrei galériák lezüllesztéséről. Délután írom az Enciklopédia-lexikon címszavait (Novák Lajos, Kaposi Tamás), és nekiállok a papír-tanulmánynak. Ez nehéz dió lesz. Újraolvasom az És-ben a Nagy Imre-Pogány Gábor –erőtlen és kissé nevetséges – választ a vásárhelyi katalógus-bevezető-ügyben (nem közölhetetlennek ítéltük a szöveget, mert nem vagyunk cenzorok, hanem csupán nem óhajtottuk közölni). Na erről ennyit. És újraolvasom a Jász Attila-verseket, és elküldöm neki a tatai Afrik-alapítás felhívását, amelyet Ránky Péter barátom szombat este halászott elő egy könyvből, amely a Fradi 75. évfordulójára jelent meg a hetvenes években. Azért emelte le a polcról, hogy megnézze, szerepelt-e benne – és szerepelt: a Ferencváros hoki-bajnokcsapatának tagja volt. És ezáltal az az Afrik-dokumentum került elő, amelynek köszönhetően Tatán hirtelen megfagyott körülöttem a levegő. Este Donátor-adás a tévében, a balatonfüredi galériákról, Hajdú László festőművészről.

 

 

1997. november 24., hétfő

 

Délben Tatabányára megyünk Benedek György és Szabó György szobrászművészekkel, lektorátusi zsűrin átvenni Nausch Géza II. világháborús bánhidai emlékművét. A terv 1992-ben merült fel, és több pályázati forduló, kivitelezési bonyodalmak után végre most realizálódhatott a két leszúrt lovagi kardra komponált monumentum. Persze a feliratokkal baj van: nem olvashatók a nevek, és félő, hogy a domború betűk a mészkőben idővel elporladnak. A zsűri után rövid interjú a tatabányai televíziónak a másfél évtizede kallódó, elfeledett Vilt Tibor-szoborral – a művész egyik utolsó monumentális alkotásával – kapcsolatban, amelynek az eredeti elképzelések szerinti elhelyezését szorgalmazom: a Közművelődés Háza előtti térre. A szobor – egy földbe szúrt bányászcsákány – stilizált fémkonstrukciója a Puskin Művelődési Központ mellett hever évek óta. Kulturális-művészeti közállapotaink pontos tükre ez a szoborsors is – vonom meg a konklúziót a riporter kérdésére. Kíváncsi vagyok, hogy alakul, alakul-e a továbbiakban ez az ügy a cukiturul városában.

 

 

1997. november 25., kedd

 

Reggel zsűri a Szentháromság téren, a Várban: az Ötlet, terv, műhelyrajz című, a Kárpitművészeti Alapítvány kiállításának anyagát válogatjuk, illetve válogatnánk, ha lenne miért: kitűnő, érdekes munkák érkeztek, amelyek közül nincs kiemelhető, mindent be kell mutatni. Aztán egyeztető megbeszélésre sietek: a Török Richárd-emlékkiállítás katalógusának tervét nézzük át Fodor Attila grafikusművésszel, és aztán irány Dunaújváros, ahol Birkás István festőművész szobrait nézem meg. Ez bizony egy különálló fejezet: festőművészek szobrai.

 

 

1997. november 26., szerda

 

Matzon Ákos kiállításának megnyitása a Petőfi Sándor utcai Páholy Galériában. A megnyitó előtt a lépcsőfordulóban futok össze Ákossal, aki kissé idegesen közli, hogy a szöveg előtt ő is szólni szeretne: tegnap meghalt Sík Csaba. Utoljára épp Ákoséknál találkoztunk: rendkívül művelt, széles látókörű irodalmár-esztéta-művészettörténész volt. Nagy kár, hogy korán elment. Tanulmányait, könyveit most újra kellene olvasnom.

 

 

1997. november 28-29., péntek-szombat

 

Siklóson vagyok, a Szimpozion a Symposionokról című tanácskozáson, ahol a magyar alkotótelepi mozgalom jelenkori tendenciáiról, jelenségeiről hangzanak el előadások, vélemények. Toller László országgyűlési képviselő előadása közben kissé indulatosan szólok közbe: amikor már sokadszor használja a művészeti intézményrendszert kifejezést közbevágok, hogy ilyen Magyarországon nem létezik. Országos szinten különösképpen nincs ilyen, és a vizuális művészetek terén meg különösképpen nincs. Ezen aztán elvitatkozgatunk. Aztán Koncz Erika, a Művelődési Minisztérium Művészeti Főosztályának vezetője előadása után kissé hosszabban és részletesebben szólok hozzá: sorolom az ellentmondásos ügyeket, a homályos pontokat, hivatkozom a Műcsarnokban megnyitott zsibvásár elképesztő jelenségére, a lektorátus elsorvasztására, a művészeti szervezetek megosztottságára, a Magyar Nemzeti Galéria és a Ludwig Múzeum teljesen tisztázatlan viszonyára, a támogatások, vásárlások titokban történő lebonyolítására, a nyilvánosság teljes hiányára. Másnap előadások az önkormányzatok felelősségvállalásáról, az kultúra, a művészet jelenkori hibernálásáról, az európai művészeti jelenségek integrálásának lehetőségeiről. Aztán záródokumentum-fogalmazás: a szimpozion résztvevői mélységes aggodalmukat fejezik ki a magyar művészet jelenkori hanyatlása, egyre periférikusabb helyzetbe való sodródása miatt. Kinyilvánítjuk, hogy a művészet műhelyeinek, fennmaradt és létrehozandó intézményeinek támogatása és fenntartása elengedhetetlen feltétel.

 

 

1997. november 30., vasárnap

 

Asztalomon az Új Művészet decemberi száma. Valószínűleg indexre kerültem a lap szerkesztését, szeszélyes megjelenését kommentáló kritikai észrevételeim miatt. Az 1996. decemberben (!) leadott, megrendelésre írt Scholz Erik-monográfia-recenziómra a mai napig nem reagáltak, és a Takács-gyűjteményről írt tanulmányom is nyár óta fekszik-nyugszik a szerkesztőségi asztalon. De a műkereskedelmi-aukciós cikkek dugig töltik meg a lapot. Természetesen nem reklamálok a félretett cikkeim miatt.

 

 

1997. december 1., hétfő

 

Délelőtt kissé kiborulok a Televízió Vizuális Szerkesztőségének összejövetelén: az Andrási Gábor által szerkesztett, soron következő Itt artunk-adással kapcsolatos észrevételek, kérdések megfogalmazására azért nem kerülhet sor, mert Andrási már forgat. Nem is ez a baj, hanem az, hogy úgy forgat, hogy szinopszisa szerint felrúgta az egységes, az egységesítő szerkesztési és formai koncepciót, a sorozatműsor-jelleget. Megpróbálok telefonon beszélni vele, de ő elhárítja a felelősséget: bejelentette a szerkesztőség vezetőjének, Szemadám Györgynek az elképzelését. Mit tehetek: tiltakozom, alapvető megállapodásainkra hivatkozom, és kinyilatkoztatom, hogy a sorozat főszerkesztőjeként inkorrektnek minősítem az eljárást, és nem vállalok semmiféle felelősséget a műsorért. Megy szépen a mellébeszélés, hogy most ez így jött ki. Nem tudnak meggyőzni: súlyos tévedésnek, autokrata beavatkozásnak minősítem az eljárást. Kernács Gabi próbál nyugtatgatni, de hiába, igencsak felzaklattak. A délután már kissé nyugodalmasabb: az Enciklopédia Kiadónak írom az életrajzokat. Ott nem szól vissza senki.

 

 

1997. december 2., kedd

 

Megírom a levelet Győr város polgármesterének: érdeklődvén, mely szempontok alapján söpörték le az asztalról szakvéleményünket a Pálffy-Schwarzenberg-szoborpályázat kapcsán, és miért adtak megbízást annak a Veress Gyula Alpárnak, aki minősíthetetlen, dilettáns tervvel vett részt a pályázaton. A megrendelői-pályázati feltételeknek maximálisan és igényesen megfelelő Paulikovics-tervvel nem foglalkoztak, és így egy primitív, szakszerűtlen, rossz elképzelést részesítettek előnyben. Szakértői tevékenységem egyik nagy kudarca érlelődik. Kíváncsian várom a polgármesteri választ, de mert ennek megérkeztében titkon sem bízom, a biztonság kedvéért megírom az ügyet az És-nek is, pontosan idézve a dokumentumokból. A cikk utolsó mondata: „Mi folyik a Duna győri partján?”

 

 

1997. december 3., szerda

 

A Kossuth-szobor pályázatának lektorátusi szakvéleményezése Oroszlányban. A város meghívásos pályázatot hirdetett, s a hat felkért művész közül öt jelentkezett: Nagy Benedek, Kóbor Sándor, Paulikovics Iván, Párkányi Péter és Palotás József. Nagy Benedek nem a pályázati kiírásnak megfelelő tervet adott be, míg Paulikovics olyan pszeudo-egészalakos kompozíciót tervezett, amely tulajdonképpen portré. Kóbor Sándor múlt századi, konvencionális portréemlékműve nem versenyezhetett, de Párkányi Péter sem tündökölt: egy álldogáló figurát mintázott meg, lábánál nyitott könyvvel. A megvalósítási lehetőséget egyedül Palotás József romantikus, lepelbe burkolt Kossuth-alakja vetette fel, de ez sem nyerte el maradéktalanul a bírálók tetszését: csak átdolgozás, átformálás után lenne bronzba önthető a terv. A helyzet tehát függő, s nincs sok remény: ha e tehetséges alkotók nem tudtak megbírkózni a feladattal, akkor kétséges, hogy születhet-e jó megoldás. Ez az idő nem kedvez a történelmi alakok autentikus megformálásának – legyen ennyi a tanulság. Este a Tölgyfa Galériában érdekes kiállítást nyitok meg: a Magyar Kárpitművészeti Egyesület Ötlet, terv, műhelyrajz című tárlatát. Arról beszélek, hogy SZÖVEG

 

 

1997. december 5., péntek

 

Délelőtt Dunaújvárosban a város képzőművészei által beadott anyagot szemlézzük lektorátusi zsűrivel (Kovács Péter festő, Mata Attila szobrász, Sasvári Edit művészettörténész), és teszünk javaslatot arra, hogy mely műveket vásárolja meg a város: 750.0000 forint elköltéséről döntünk. Palotás József szép szobra mellett Szegedi Csaba, Tábori Csaba, Mészáros Edit, ifj. Koffán Károly képei kerülhetnek javaslatunkra köztulajdonba. Kettőkor már az Astoriánál vagyok a Daewoo Bank megbeszélésén: szakértőnek kértek fel a bank új, Bajcsy-Zsilinszky úti székházára kiírt meghívásos pályázat bíráló bizottságába. A névsor impozáns: Jovánovics György, Heritesz Gábor, Swierkiewicz Róbert, Bodóczky István, Trombitás Tamás, Chesslay György. Az aulába és az épület elé kerülő mű megtervezése a feladat. A határidő szoros: az áprilisi székház-átadás miatt december 22-re le kell adni a terveket. Az épület a szokásos high-tech – vagyis semmi különös, úgy tűnik a makett és a tervek alapján, hogy szokványosak az építészeti megoldások. A dolgok tehát két hét múlva dőlnek el. Innen Szily Gézához sietek: a Simsay Ildikó-emlékkönyv utószerkesztési munkálataival foglalatoskodunk. (Szily Gézához igyekezvén beugrom a Fészek Galériába, ahol Heritesz Gábor kiállítását nézem meg: szerkesztett műszaki rajzok kocka-bővítményekről és -elvételekről, és középen egy posztamensen egy ép, krómacélból alakított lemezkocka mellett tizenkét bővített és elvett. Arra gondolok, hogy ha a kockáról kellene írni, akkor e test kapcsán milyen messzire lehetne jutni gondolatban.) Este még vár rám egy színházi előadás is: Márton László olvassa fel darabját Az író színháza című sorozatban a Kamrában – de csak a szünetig bírom.

 

 

1997. december 6., szombat

 

Délután Thury Levente keramikusművésznél életút-interjút csinálok. A tervezett könyvhöz veszem fel a beszélgetés első részét: a tanulmányi szakaszt és a pályakezdést. Úgy tervezem, hogy három szálon fut majd a történet: a beszélgetést kísérik majd a kritikarészletek és én meg kommentálom a műveket. De persze a csomópontokat majd még ki kell találni.

 

 

1997. december 8., hétfő

 

Kővágóörs mellett, a Káli-medencében, a Kornyi tó mellett álldogálunk Benedek György szobrászművésszel: az itt felállított Veszprémi Imre-szobrok ügyében jöttünk, lektorátusi zsűrire. 1986-ban a helyi Béke TSZ és a művész közötti szerződés szellemében állították fel a négy, fémállványon álló, megalitikus kőszobrot idéző plasztikát, amelyet az új tulajdonos, a Veszprém megyei Természetvédelmi Igazgatóság tájidegennek minősített, és eltávolítását kezdeményezte. Az igazgatóság munkatársát arról próbáljuk meggyőzni, hogy a szobrok itt nagyon jó helyen vannak, a tájjal tökéletes egységet alkotnak, ne nyúljanak hozzá. Ők az érintetlen természetre hivatkoznak, hangoztatva, hogy felesleges elemek itt a szobrok. Nem vitatkozunk sokáig, látszik, hogy úgysem tudjuk meggyőzni egymást. Patthelyzet. Kíváncsi leszek azért a fejleményekre a fennmaradást támogató jegyzőkönyvünk kiadása után. Délután, már otthon, tovább írom a papírművészeti tanulmányt – egy hete járt le a leadási határidő. Közben telefon: Hernádi Gyula hív, hogy egy holnapi kiállítás-megnyió tévéfelvétele ügyében intézkedjek. (Hernádinak tatai pályafutásom alatt, a hetvenes-nyolcvanas években körülbelül tizenkétszer mutatkoztam be: sohasem ismert meg az ismételt találkozásokon. A végén már kicsit unalmas volt.) Az író úr kérése kissé furcsa: a forgatásokat általában másfél héttel korábban kell egyeztetni (ez nem a Híradó), és van egy olyan aktuális szerkesztő is, aki dönt a műsor tartalmáról. Miért hivatkoznak állandóan az én döntési kompetenciámra? Hernádinak jelzem a nehézségeket, és megígérem, hogy megpróbálom, amit nem fogok hiába megpróbálni.12:1. Este meg megyek a tévébe éjszakai montírozásra: a Takács-gyűjteményről szóló filmen dolgozunk.

 

 

1997. december 9., kedd

 

Délelőtt Zalaegerszegen egy művészeti szakközépiskola földszinti aulájának térelválasztó üvegfalának Andor István által készített tervét szakvéleményezzük a Lektorátussal: nagy munka, a pénz még bizonytalan, egy-két évig el fog húzódni a megvalósítás. Mindenesetre bíztató kezdeményezés: az iskola a művésztanárok műveinek megvalósítását próbálja segíteni. Délután már Budapesten, a Városvédő Egyesületben, Majoros Valéria, egykori egyetemi évfolyamtársam fotókiállítása, Illúzió címmel, a világ nagyvárosainak graffitiit, tűzfalfestményeit gyűjtötte össze színes fotókon, és most egy válogatást mutatott be jelezve, hogy ilyen nagyméretű falfestmények Magyarországon alig-alig vannak. A leporelló-katalógus szövegét én írtam, az illúzió-tünékenységről próbáltam elmélkedni. Este előveszem a reggel vásárolt lapokat, köztük a Demokratát, amelyben egy Temesi Ferenc-interjú is olvasható. Az utolsó kérdésre adott válasza nem helytálló: mivel a legnagyobb magyar prózaíró címet nem vállalhatja, a legmagasabb minősítést jelöli meg önmaga számára. Pedig, sajnos – bár erre korántsem vagyok büszke – néhány centiméterrel én magasabb vagyok.

 

 

1997. december 10., szerda

 

Délelőtt lektorátusi zsűri Tatabányán: a város 1956-os emlékművének megvalósítására két művészt hívtak meg: Nausch Gézát és Márkus Pétert. Nausch egy konvencionális kapu-motívumot tervezett: dolmenszerű elemek között egy kidöntött börtönajtó, kissé direkt megfogalmazással. Márkus Péter elvont, szárnyszerű elemekből építkező, lendületes formavariánst tervezett, kő és bronz kombinációjával. Szabó György szobrász és Lóska Lajos művészettörténész szakértői véleménye egybecseng: Márkus tervét javasolják megvalósításra, s a helyszín, a Károlyi-sarok térsége is ideálisnak tűnik. Persze itt sincs meg még az anyagi háttér. Délután, már otthon, tovább dolgozom a papír-tanulmányon, de nagy a jövés-menés, állandóan csörög a telefon. Este nyolctól a televízióban a harmadik montírozási nap: a Takács-gyűjteményt bemutató kisfilm hétfőn este kerül adásba. Leadom a magnókazettákat: a teljes felvett anyag hangfelvételére azért van szükségem, mert szeretném az Árgusban közölni a szöveget. Kapok egy másolatot az Itt artunk Andrási Gábor-szerkesztette vasárnapi adásáról: ezt addig meg kell néznem és véleményeznem, mint főszerkesztőnek. De ezt majd holnap, éjjel kettőig így is a képernyőket kell bámulnom.

 

 

1997. december 12., péntek

 

Reggel konstatálom, hogy megjelent az És-ben a győri szoborbotrányt regisztráló cikkem: Szakvélemények címmel a Pálffy-Schwarzenberg-emlékmű tervezett, dilettáns megvalósításáról írok. Várok most már, hogy lesz-e valamilyen hatása a szövegnek. Egyébként ma Keszthelyre megyünk: itt is szobor-gond van. Fischer György pályázatnyertes II. világháborús emlékművének megvalósításáról a város vissza akar lépni, holott aláírták a szerződést és kész az 1:1 léptékű gipszmodell is. Paulikovics Iván és Párkányi Péter szakértői segítségével jegyzőkönyvezzük, hogy a mű gyönyörű, különleges emlékmű formálódik, amelynek már a modelljét is feltétlenül megvalósításra javasoltuk. Azt bizonygatjuk, hogy a legkevesebb bonyodalom akkor lesz – lévén érvényes szerződés – ha a művet megvalósítják, fizetni most már így is, úgy is kell. A képviselőtestület döntésétől függ a dolog, amely testület arra hivatkozik, hogy a lakossági fórumok egyértelműen elítélik a Fischer-művet. Na de hát a lakossági fórumoknak ez a dolga.

 

 

1997. december 14., vasárnap

 

Végre befejezem a Magyar Papírművészeti Társaság felkérésére írt tanulmányt: a papírnak a kortárs művészetben játszott szerepéről, jelentőségéről, jelenségvilágáról. Száz helyről kellett összeszedni az adatokat, megszámlálhatatlanul sok összetevőből épült a történet addig, amíg 1995-ben meg nem alakult a Társaság, és amikortól kissé áttekinthetőbbé válik ez az ágazat. Szobrászok és textilesek, grafikusok és festők dolgoznak ezzel a nagyon kedvező alkotói lehetőségeket, jó megmunkálási lehetőségeket és feltételeket teremtő anyaggal: térben és síkban, formaként, tárgyként, közegként, domborműként, plasztikaként jelenik meg, és persze kollázsként, a klasszikus kollázs-technikát és metódust alkalmazva és megújítva. Este még Thury Levente keramikusművész vendége vagyok: az életút-interjú második részét rögzítjük hangszalagra, és aztán kezdhetem ebből felépíteni a munkásságát elemző könyvet.

 

 

1997. december 15-16., hétfő-kedd

 

Ülök a számítógép előtt, nyomom be az adatokat a Kortárs Művészeti Lexikon címszavaiba: harmincnál több művész szócikkét kell december végére megírnom. M. Novák Andráshoz személyesen is el kell mennem, annyira ellentmondásosak és szórványosak az adatai, hogy személyes szembesítésre, kontrollra van szükség. És persze nem leszek kész a Somogyi József- és a Varga Imre-címszóval sem, ezekre halasztást kell kérnem. Ráadásul közben befut a Török Richárd-katalógus korrektúrája: Fodor Attilától 24 órára kapom meg a lenyomatot. Hosszú órákig vesződök az életrajzi adatok azonosításával, a mű-címek, az évszámok, oldalszámok egyeztetésével. De csak-csak átrágom magam a szövegen. Mikor végzek, Kováts Flórián hív a Magyar Művészeti Akadémiáról: én 1848-as, Somogyi Győző képegyütteséhez kapcsolódó előadás-szöveget kérek tőle, ő pedig az akadémikusok, a művész-akadémikusok életrajzának megírására kér meg. Úgy tűnik, az életrajzírások korszakát éljük. Megígérem a dolgot jövő januárra. Azután Boros Géza hív: az 56-os emlékmű-könyvének bemutatóján nem lehettem ott, de biztosít arról, hogy csütörtökön átad egy tiszteletpéldányt. Jó is lesz, mondom, mert pénteken Szerényi Gábor valamelyik tévéműsornak riportot akar csinálni a könyvről. No de addig még lesz egy és más: legalábbis elszörnyedek, ha a határidőnaplómba pillantok.

 

 

1997. december 18., csütörtök

 

Reggel Kádár János Miklós festőművésszel és Módos Gábor fotóművésszel Vácra megyünk, a váci képzőművészek téli tárlatának anyagát nézzük meg, és a díjakról döntünk. Nehéz dolog, mert alig van jó, fontos, nívós mű: csak Molnár László József mérhetetlenül finom, érzékeny grafikáira adnék a szívem szerint díjat, de aztán csak-csak kialakul a névsor: három díjazott lesz. De minden nagyon unalmas és szokványos. Kora délután Boros Gézához ugrom be a minisztériumba, átveszem az 56-os emlékművekről írt könyvét, amelyről holnap kell mondanom pár szót egy tévériportban. Délután ezért a könyvet lapozgatom-olvasgatom: komoly, nagy munka volt összegyűjteni a rengeteg emléket. Este Blaskó János szobrászművészhez kegyek, egy katalógus-bevezetőt kell írnom, a részleteket tisztázzuk. De már a telefonban jeleztem, hogy január vége előtt egy sorra sem vagyok képes. Késő este Hadik András hív: az édesapjáról, Hadik Gyula szobrászművészről szóló tanulmányról kellene megkötni a szerződést. Vasárnap kiugrom majd Törökbálintra, megígérem. De miért kell csaknem minden magyar szobrászról nekem írnom – nem lesz ez így kissé unalmas a szakmának?

 

 

1997. december 23., kedd

 

A Daewoo Bank új, Bajcsy-Zsilinszky úti, épülő székháza szobrászi díszére kiírt meghívásos pályázatra érkezett pályaműveket vizsgálgatom: a hét meghívott közül hatan jelentkeztek, közöttük egy művész értékelhetetlenül, gyenge tervet adott be. Az öt pályázó keményen küzd a belső, öt-hat szintes átrium terének szobrászati „belakásának” problémájával: a függesztett konstrukciók nem túl meggyőzők, míg a járószintre helyezettek a nagy térben való elveszés veszélyével hadakoznak. Itt egy terv nagyon gondosan és koncepciózusan kidolgozott: Gaál Tamás gránit, bronz és acél elemekből épített, jelképi tartalmú kútja kitűnően illeszkedik az építészeti térbe. Az épület elé kerülő emblematikus tervek között viszont három is számításba jöhet, végül Chesslay György szép, tömör plasztikája mellett döntök. Meg kell írnom erről egy alapos szakvéleményt, s bár a pályázat jeligés volt, a tervekből világosan kiderült, hogy melyiket melyik művész készítette: Chesslay és Gaál mellett Bodóczky István, Heritesz Gábor, Trombitás Tamás és Swierkiewicz Róbert. Délután Simsay Ildikó-könyv nyomdai levonat-korrektúra: rabszolgamunka.

 

 

 

 

 

 

 

Wehner Tibor

 

 

 

Irodalmi helyzet, magánszféra

 

 

na most már végleg betiltom magam

(tétlenségre kárhoztatva cenzoraimat)

így mindenkinek könnyebb lesz

megtelnek majd a képzeletbeli íróasztalfiókok

kis izgalom támad

(alig észrevehető nem veszélyes)

aztán mindent befon a kíméletlen felejtés

én is elfelejtem magam

isteni állapot légüres tér a semmibe vesző szavak

a szöveg észrevétlen elenyészése

a vers fogalmi bottal ütött nyoma

(mindig tudtam hogy egyszer nagy költő leszek)

 

 

 

 

 

a költő boldog halála

 

 

írnak majd egy hamisságtól hemzsegő lelkesült nekrológot

vagy kettőt-hármat persze mindegy mert ezekben is

csak magukat fényezik a lényegről szót sem ejtenek

aztán jöhet a csend a jótékonynak aposztrofált (egyébként vérlázító) feledés

az elkövetkező korok az ilyen alakoknak az emlékét is

félresöprik vagy inkább likvidálják (mondván az alapból hülye megérdemli sorsát)

nincs itt semmi kímélet nincs semmi fölös szenvelgés

úgymond elébe megyünk a jövőnek ismételgetik

az archívumokat észrevétlenül de azért szisztematikusan felszámolják

(na persze a fontosabb megfoghatatlan dolgok már a virtuális szférákban zajlanak)

hivatkoznak erre-arra

rekordgyorsasággal járnak le a parcellabérleti díjak is

szerény ellentételezésül futtában mindenkit saját halottnak nyilvánítanak

a halálhoz való eredendő jog sérthetetlenségét hangoztatva

(jól megalapozott vállvonogatás)

az enyészet-automatizáció terén persze azért még vannak kisebb elmaradások

de ez nem zavarja meg a rendszer precíz működését a szelleminek nevezett terekben

ne legyen tanú vagy egy ósdi fordulattal szólva írmagja se maradjon

így fantasztikus távlatok nyílnak meg

a kollektív önfelszámolás oly megváltásszerű beköszöntének

mindenki önhibáján kívül kinyilvánítatlanul maradt

petyhüdt akarata előtt

 

 

 

HÖRÖG A LELÁTÓ

(rögtönzött költői végrendelet)

 

 

 

ha most már meghalok

egy ilyen kemény hidegbe dermedő téli napon

a szivárvány eltűnése utáni pillanat szeretnék lenni

a verseim pedig

legyenek szerte gurult golflabdák

egy friss hóval lepett golfpályán

a legélesebb szemű kritikusoknak felkínálván

egy-egy jól irányzott pontatlan ütés lehetőségét

(talán szakmai atyai pofonok gyanánt)

miközben a pálya következő állomásain kurrens irodalomtörténészek

(a zord időjárással is dacolva)

furcsa fények felvillanásai közepette

és titkon némi melegségre vágyva

próbálják megerőszakolni a grínek táján rejtőzködő megdermedt lyukakat

a szabadtéri sportgyakorlás – mondogatják – kortól függetlenül élet erő egészség

de ma valahogy (a didergő közönség sem túl lelkes)

semmi sem jön össze

se halál se szivárvány se ütés se erőszak

a lényeget aztán az esti híradóban fogalmazza meg egy szpíker

végső soron olyan nap volt mint a többi

majd átadja a szót (szignál) a tegnapi időjárás-előrejelzésnek

(így végre pontosan megtudhatjuk hogy mi volt ma

jóllehet – ez némi zavart okozhat – hóesésről egyáltalán nem esett szó

és a közönség előtti beteljesületlen halálra készülődés is elég rosszul alakult)

így hát nem marad más

csak a meccs közben lecserélt kiszuperált focisták ellenséges szektornak szóló

ezúttal azonban szigorúan önmagunknak bemutatott

(mintha már az árnyékvilágból intenénk vissza)

egyezményes kézjele

 

 ---------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 

 

 

 

 

 ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

C.

NK 1968-1971

A Tagok szakirodalmi tevékénységének kis tüköre (a lista nem mindenhol teljes, mert  többségét a honlapszerkesztő gyűjtötte).

 

Csider Sándor írásai (részlet, azaz a honlapszerkesztő gyűjtése)

1. A munkahelyi művelődés új lehetősége az üzemi ismeretterjesztő csoport. In: Munka, 1976. 3. sz. 26. p.
2. Használjuk fel a tömegkommunikációt! In: Népművelés, 1978. 8. sz. 7.p.
3. Hibák a közvetítővonalban. A Mindenki iskolája és a művelődési otthonok. In: Munka, 1978. 8-9. sz. 42-43. p.
4. Az Új Tükör klubok. In.: Népművelés, 1978. 2. sz. 6-7. p.
5. Klubtalálkozók. In: Népművelés, 1979. 8. sz. 6. p.
6. Kulcsszerepben a népművelő. In: Népművelés, 1980. 3. sz. 6-7. p.
7. Teledidaktika a közművelődés szolgálatában. Társszerzők: Benke Éva, Szabó Árpád, Szabóné Molnár Anna. In: Tud.ülésszak, 153-158. p.
8. A téma a sajtóban hever. Módszertani kiadvány  KISZ-propagandisták részére. Kiad. a KISZ Városi Bizottsága. Szombathely, 1983.
9. Kutatás és képzés. Bemutatkozik a TIT Vas megyei Szervezetének Módszertani Bizottsága.  In: Módszertani Műhely, 1984. 1. sz. 59-62. p.
10. A szakmunkástanulók munkahelyi beilleszkedésének segítése a közművelődés eszközeivel. In: Közművelődés, kutatás, gyakorlat. 182-198. p.
11. Veled ünneplek – nem nélküled. In: Népművelés, 1985. 7. sz.29-30. p.
12. Hol volt, hol nem volt … Mesevetélkedő ifjúsági klubok számára. Zalaegerszeg, 1987,  Zala megyei Ifjúsági Klubtanács. 34  p.

…………………………

x.  Játékalbum. (Animációs játékok – drámajátékok) Lektorálta: Dr. Kerülő Judit. Nyíregyháza, Bessenyei György Kiadó, 1997. 93 p.

x.1. Kulturális animáció 1-2. kötet. Jegyzet. BDTF, 2000.

x.2. A varázshegedű. Létrehozó: Tóth Lili Anna. Kiadó: Vasi szemle ISSN 0505-0332. Dátum: 2006. Típus: Text. Kapcsolat: Vasi szemle 60. évf. 2. sz.

x.3. Menekült tündér és királylány (novella).  In: Vigilia, 76. évfolyam 1.szám.

x.4. Az erények érvényesülése a kommunikációs készségfejlesztő csoportokban. In: Dunapart,  2008. 1. sz.

 --------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 Kucska Ferenc (átvéve a SEK Tudástár honlapjának évfolyamnévsorából)

Könyvtáros, irodavezető, csoportvezető, könyvtárigazgató Írásai: A győri életrajzi lexikon szerkesztése P.: Győri életrajzi lexikon (1999), Győr-Moson-Sopron Megyei Jegyzői Almanach, szerk., írásai a Kisalföldi Könyvtáros-ban, ill. a Győri szegkovácsok (1998) c. kötetben KI.: Győr Város Ezüstérme (1998), Győr Közművelődéséért kitüntetés (2000). TA: Patrónus Közgyűjtemény Alapítvány, alapítványtevő

 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

 Nádori Viola Erzsébet, Bátonyiné

Irodalomjegyzék

 

 

Bátonyi Béláné: Jó együtt lenni = Olvasó nép,  1987. 3.sz.  121-126. p.

 

Bátony Béláné: Számítógép a könyvtárban = Könyvtáros, 1987. 6.sz.  334-336. p.

 

Bátony Viola: Módszertani munkabizottság = Könyvtáros, 1988. 10.sz.  598. p.

 

Bátony Béláné: Pillanatképek Moszkvából = OSZK hiradó, 1991. 9/10.sz.  7-10. p. 

 

Bátonyi Béláné - Spányi Balázsné: Lépést tartva a változásokkal. A LIBER konferenciája és közgyűlése Budapesten = Könyvtári Levelezőlap.  1992. 7/8.sz.  4-5.p.

 

Bátonyi Viola: Az információs politika, mint a kulturális politika része = Könyv, könyvtár, könyvtáros, 1993. 2. sz. 8-11. p.

 

A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár tevékenysége és fejlesztése. (Szakértői bizottság jelentése) (Report of the consultants) Szakértők: Ambrus Zoltán, Bátonyi Viola, Mizsei Zsuzsa, Sonnevend Péter. = Könyvtári Figyelő, 1993. 3. sz. 389-402. p.

 

Bátonyi Viola: Királyi látogatás a királyi várban = Könyvtári levelezőlap, 1993. 5. sz.  7. p.

 

Bátonyi Viola: A nemzeti könyvtárak igazgatóinak konferenciája = OSZK hiradó,  1993. 7/8.sz.  20-21.p. 

 

B.V.: Az univerzális könyvtár. Beszámoló az IFLA barcelonai konferenciájáról = Könyvtári levelezőlap, 1993. 9.sz. 14-15. p.

 

Bátonyi Viola: Könyvtári Fórum Prágában = Könyv, könyvtár, könyvtáros,  1993. okt.  49-51.p.

 

Viola Bátonyi: New Management in Central-Eastern Europe: the Effects of Political, Social and Economic Changes in the Libraries. 59th IFLA General Conference, Barcelona 1993. Booklet 0 17-21. p.

 

"Két világban éltem." Beszélgetés Albert Tezlával. [Riporter] Bátonyi Viola = Könyv, könyvtár, könyvtáros, 1994. márc. 56-60. p.

 

Viola Bátonyi: Library and Information Management: Different Perspectives in Eastern Europe. The Future of Librarianship. Proceedings of the 2^nd International Budapest Symposium. Amsterdam, 1994. 11-18. p.

 

Bátonyi Viola: "Könyvtárosegyesületek demokratikus irányítása". IFLA-szeminárium közép- és kelet-európai könyvtárosegyesületek számára = Könyvtári levelezőlap, 1994. 4.sz.  8. p.

 

Bátonyi Viola - Koltay Tibor: Mit számít? Gombocz ösztöndíjasok pályájukról = Könyv, könyvtár, könyvtáros, 1994. 9. sz. 15-18. p.

 

National Libraries (Written jointly with Eric Wainwright)  research study in: Librarianship and Information World Work Worldwide. Saur-Bowker, 1995.

 

Bátonyi Viola: Könyvtári marketing. Szakirodalmi szemle. Budapest, OSZK, 1997. 73 p.

 

Bátonyi Viola: Könyvtári marketing. = Könyv, Könyvtár, Könyvtáros. 1997. 11. sz. 29 - 44. p.

 

Bátonyi Viola: Marketing, marketingmenedzsment = A könyvtári menedzsment időszerű kérdései. Országos Széchényi Könyvtár, 1999.

 

Bátonyi Viola: Retrospektív konverzió vállalkozási formában = Könyvtári Figyelő, 1999. 3.sz.  586-590.p.  Bibliogr.

 

Bátonyi Viola: Volt egyszer egy ösztöndíj… Gombocz- ösztöndíjasok a Kent State University könyvtárszakos hallgatóiként. 1974-1998 = Negyvenéves a szombathelyi könyvtárosképzés. 2002. 125-137. p. Bibliogr.

 

Nádori László – Bátonyi Viola: Európai Unió és a sport. Uniós csatlakozás a sportban. Bp.-Pécs. Dialog Campus, 2003. 214 p.

 

Bátonyi Viola: Az EuroStat – az Európai Unió Statisztikai Hivatala = Tudományos és MűszakiTájékoztatás, 2004. 3-4. sz. 113-116. p.

 

Bátonyi Viola: A könyvtár mint menedék. = Könyvtári Levelezőlap, 2006. 11. sz. 9-11. p.

 

Bátonyi Viola: Mozgókönyvtár – lendületben a német irodalom. = Könyvtári Levelezőlap, 2009 2. sz. 17-20 p.

 

B.V.: Válogatás az Európai Unió információs társadalmat érintő sajtóközleményeiből. = Könyvtári Levelezőlap, 2009. 3. sz. 12-15. p.

 

Bátonyi Viola – Nádori László: Európai Unió és a sport. Átdolgozott kiadás digitális tananyaghoz. Pécs, 2011. Pécsi Tudományegyetem, Dialóg Campus

 

 

 .......................................................................

 

Mlakár Erzsébet szakirodalmi tevékenysége (a honlapszerkesztő összeállításában)

1. 1.      Iskola és könyvtár együttműködése 1945-1969. (Annotált bibliográfia) = Jelentkezünk 16. sz. 1970 május. Szombathelyi Tanítóképző Intézet. A Jelentkezünk Módszertani tapasztalatok c. melléklete. 9-27. p.
2. 2.      Könyvbarát tábor Esztergomban = A József Attila Megyei Könyvtár évkönyve 1975. Tatabánya : JAMK, 1976. p. 96-110.
3. 3.      PEDAGÓGIAI irodalom : könyvjegyzék a pedagógiai gyűjteményről, 1973-1976 / [szerk. ]. - Tatabánya: József Attila Megyei Könyvtár, 1977. - VI., 201p.; 20 cm.
4. 4.      Kéziratok megyénkről Komárom megye közgyűjteményeiben őrzött kéziratok lelőhely katalógusa. (Közrem.)Tatabánya, József Attila Megyei Könyvtár 1979. 500 p.

 

1. 5.      TÁJÉKOZTATÓ / [szerk. H.M.E.]. - Tatabánya : József Attila Megyei Könyvtár, 1981. - 18 p.; har.
2. 6.      A pedagógiai információs rendszer megvalósításának lehetőségei Komárom megyében = A József Attila Megyei Könyvtár évkönyve 1980. - Tatabánya: JAMK, 1981. p. 73-90.
3. 7.      PEDAGÓGIAI irodalom : könyvjegyzék a pedagógiai gyűjteményről, 1976-1983 / (összeáll,és szerk.). - Tatabánya : József Attila Megyei Könyvtár, 1984. -283 p. ; 20 cm.
4. 8.      Komárom megyei középiskolák története a kezdetektől a felszabadulásig. (Az iskolai értesítők alapján.) Tatabánya, 1984.122.1. - Gépirat.
5. 9.      Komárom-Esztergom megye középiskolai könyvtárainak története a kezdetektől 1945-ig, az iskolai évkönyvek alapján. = A József Attila Megyei Könyvtár évkönyve. 1991. 18-29.
6. 10.    . A KOMÁROM-ESZTERGOM MEGYEIKÖNYVTÁROSOK HÍRADÓJA 1991. augusztus A József Attila Megyei Könyvtár olvasószolgálati adatai TekaTema 1991. 4.
7. 11.  Elmaradtak..., változtak..., újak is beléptek = A Komárom-EsztergomMegyei Önkormányzat József Attila Megyei Könyvtára évkönyve 1994. Tatabánya :JAMK, 1994. p. 9-16.
9. 12.    . A könyvtári szolgáltatások árai. Könyvtári Levelező Lap. 1995.7-8.sz. 5-6. p.
10. 13.  A megyei könyvtárak szolgáltatásainak árairól. = A JÓZSEF Attila Megyei Könyvtár évkönyve / [szerk. Schmidt József, Monostori Imre].- 1996. - Tatabánya : József Attila Megyei Könyvtár, 1996. p. 9-15.
11. 14.  Takács Anna: A  József Attila Megyei Könyvtár ötven éve. 1952-2002.(Szerk. Monostori Imre.) (Közrem.H.M.E.) Tatabánya, 2002,JAMK. 215 p.
12. 15.    Teljesítménymutatók a magyar könyvtári rendszerben. Ajánlás a könyvtári teljesítménymutatók alkalmazására az MSZ ISO 11620:2000 szabvány alapján (Társserzőként H.M.E.)ki.oszk.hu/sites/ki.oszk.hu/files/dokumentumok/teljesitmenymutatok.rtf          40 p.
13. 16.  „Tudásdepó-Expressz” a József Attila Megyei Könyvtárban. = Téka – téma, 2010. 1. sz.
    1. 1.    p.
14. 17.  Film és reklámfilm a könyvtárról. = Téka – téma, 2008. 1. sz.
15. 18.  A munkáshatalomért. by Ilona Bártfai, Mihály Bende, Nándor Csiffáry, József Deák, Anikó Fűrészné Molnár, Lajos Gecsényi, György Gergely, Géza Gordos, Mlakár Erzsébet Herczigné
    205 Pages, Published 1979
    ISBN-13: 978-963-7631-18-4, ISBN: 963-7631-18-6
16. 19.  Szinnyei szorgalmát tartja követendőnek. A nap beszélgetése Herczigné Mlakár Erzsébet könyvtárossal. Készítette: M. Tóth Sándor. = Téka – téma, 2003. 1. sz.
17. 20.  "A könyvtári munka nem látványos" [Videofelvétel] : beszélgetés a
    Szinnyei József-díjas Herczigné Mlakár Erzsébettel, a József Attila Megyei
    Könyvtár igazgató helyettesével / Herczigné Mlakár Erzsébet. - Tatabánya :
    Tatabányai Közösségi Televízió, 2003. - 1 vdk. : színes ; 19 cm1500,-Ft
18. 22. Pázmány  Pétertől a világhálóig. JAMK 1952 YouTube www.youtube.com/user/JAMK1952‎ Megosztott bejegyzés megtekintéseA József Attila Megyei Könyvtár. Megbízásából készítette: Oroszlányi Televízió Kft. Forgatókönyv: Herczigné Mlakár Erzsébet; Narrátor: Hűvős Récsy Lídia
19. 23.   Pázmány Pétertől a Világhálóig - Könyvtárak Tatabányán 2. - YouTube► 2:50► 2:50www.youtube.com/watch?v=gVy9A_H1sZE‎ Megosztott bejegyzés megtekintéseForgatókönyv: Herczigné Mlakár Erzsébet; Narrátor: Hűvős Récsy Lídia; Operatőr-vágó: Suta László; Feliratozás ...
20. 24.  Könyvtárak hálózata. Előadás a Modern Üzleti Tudományok Főiskolája tudományos konferenciáján. Hálózati modellek szekció. Tatabánya, 2008.

 

........................................................................

Papp  Ferenc  tanulmányainak, publikációinak jegyzéke  1982-2005.

 

1. A közművelődési bizottságok szerepe a közművelődés megyei irányításában és koordinálásában. Bp. Művelődési Minisztérium Közművelődési Főosztály, 1982.
2. Olvasótáborok cigány származású gyermekek számára. = Innovációs Szolgálat. Debrecen, 1984-85.  58-66. p.
3. Körzet-koordinálás (a közművelődésben).  = Innovációs Szolgálat. Debrecen, 1984-85. 3. sz. 77-80. p.
4. A művelődési otthoni tevékenység megújítása. = Tanácskozás a művelődési otthonokról. Bp. 1985. dec. 16-17. Zalaegerszeg, Zala Megyei Tanács VB Művelődési Osztálya. 1988. 14-18. p.
5. Horvátok Zalában. = Népművelés, 1985. 8.sz. 32-35. p.
6. Kulturális szolgáltatások. = Innovációs Szolgálat. Debrecen, 1984/85. 5. sz.  76-79. p.
7. A Nagykanizsai Hevesi Sándor Művelődési Központ érdekeltségi rendszere. = Innovációs Szolgálat. Debrecen, 1986/87. 1. sz.  105-112. p.
8. A Hevesi Sándor Művelődési Központ programajánlatai pedagógusok és diákok részére. = Innovációs Szolgálat. Debrecen. 1986/87.
9. Kísérletünk fogadtatása Nagykanizsán. = Innovációs Szolgálat. Debrecen, 1986/87. 5. sz. 120-122. p.
10. Tízéves a Hevesi Sándor Művelődési Központ. = Népművelés. 1987. 3. sz. 22. p.
11. Az Innovációs Szolgálatról. = Hálózatok. 1987.n. 2. sz.12. p.
12. Népművelő pályakép (korreferátum). A szombathelyi népművelő-könyvtáros képzés negyedszázados jubileuma alkalmából. Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola, 1987. aug. 26-28. p.ű
13. Lehetőségek és buktatók a művelődési otthonok új vállalkozásaiban, gazdálkodásába. (Elhangzott a Magyar Népművelők Egyesülete VI. Vándorgyűlésén.) = Tatabányai Hírmondó, 1987, okt. 2. 2. p.
14. Vállalkozás.  = Innovációs Szolgálat. Debrecen, 1989. 3. sz. 106-108.p.
15. Szponzorálás. = Innovációs Szolgálat. Debrecen, 19989. 3. sz. 109-110.  p.
16. Egy ismeretterjesztő előadás elemzése. = Hálózatok. 1988. 1. sz. 25-28. p.
17. Önkormányzat és közművelődés. = Kanizsa. 1990. 13. sz. 9. p.
18. Javaslatok az egyetemi szintű kulturális menedzserképzés modelljének kialakítására. (Kézirat.) Pécs, Janus Pannonius Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar. 1991.
19. Beszámoló a skivei (Dánia) népfőiskola tapasztalatairól. (Kézirat.) Bp. Magyar Népfőiskolai Társaság, 1991.
20. Sütő András színháza Nagykanizsán. = Magyar Kultúra, 1993. 11. sz.  18-19. p.
21. Szakmai megújulás a Hevesi Sándor Művelődési Központban. = Kanizsa. 1995.
22. A város vonzásában. Tanulmánykötet. Nagykanizsa, 1996.
23. Szponzorálás a kultúrában. (Kézirat.) Bp. Magyar Kulturális Szövetség, 1997.
24. Kulturális minőségbiztosítás. = Magyar Kultúra, 1997. 2. sz. 13. p.
25. Kanizsai Almanach. = Magyar Kultúra, 1998. 1. sz. 23. p.
26. Egy lehetséges alternatíva a kistérségi együttműködés modelljére. (Kézirat.) Bp. Magyar Kulturális Szövetség, 1999.
27. Alternatíva a kulturális intézmények és a kisebbségi önkormányzatok együttműködésére. (Kézirat.)  Bp. Magyar Kulturális Szövetség, 1999.
28. Hagyományos közművelődési formák. = Zalai Mentor.  Zalaegerszeg, 20001. 1. sz.
29. „A festés nekem szabadság …” = Hévíz és kistérsége, 2001. aug. 10. p.
30. A jazzfesztiváltól az alapítványi hónapig. = Nyugati Tükör, 2002. szeptember, 9. p.
31.  Szponzorálási technikák egy közművelődési intézményben. = 40 éves a közművelődési szakemberképzés Szombathelyen.  Szombathely, Berzsenyi Dániel Főiskola, 2002. 215-218. p.
32. A Magyar Kultúra Napjára. = Kanizsa, 2003. 2. sz. 1. p.
33. A Mérlegtől a Pannon Tükörig. (1995-2000.)  = Pannon Tükör, 2005. 6. sz. 99. p.
34. Stációk 100 p. www.memoarondolgozo.freewb.hu/memoaron

 --------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Pörös Géza  eddigi munkássága (még a teljesség igénye nélkül)

Könyvek:

1. Beszélgetések a dokumentumfilmről (Budapest 1981., NPI), társszerkesztő és társszerző.( Beszélgetések a dokumentumfilmről / [szerk. Durst György, Kovács Sándor, Pörös Géza] ; [a kötet munkatársai Dárday István et al.], 1982 (791 B 59) )
2. Ifjúság és szórakozás / [vál. és szerk. Pörös Géza, Thoma László], 1983 (790 I 14) PÖRÖS Géza – THOMA László (szerk.): Ifjúság és szórakozás Szöveggyűjtemény Klubvezetők Kiskönyvtára 25. 177-219 pp.

 

Gábor Pál. Kortársaink a  filmművészetben. Magyar Filmintézet-Múzsák Közm. Kiadó, 1984. 105 p. Il cinema di Pál Gábor (Lecce, 1986; társszerző Vincenzo Camerinoval)

 

1. Illuminációk. Kryztof Zanussi. Tatabánya, József Attila Megyei Könyvtár – Új Forrás Szerkesztősége, 1991. 236 p. (Új Forrás Könyvek 7.)
2. Krzysztof Zanussi: Védőszínek (Budapest, 1994. Európa Kiadó, szerkesztő)

 

 

Cikkek:

Filmes tárgyú cikkei a Filmkultúra, a Filmvilág, a Forrás, az Új Forrás, a Napjaink, a Hitel és az Európai Utas című folyóiratok hasábjain jelentek meg.

(kb. 150 cikk, tanulmány, interjú)

 

[Tíz] 10 nap Szatmárcsekén. = Jelentkezünk. 15. sz.  1969. december. 43—44. 1.Négy N—K. szakos hallgató önkéntes terepgyakorlatáról, 1969. augusztusában. Fotóalbum összeállítása a faluról és a kimagasló néprajzi értékű temető védetté tétele érdekéiben dokumentumfilm készítése. Ld. még 15/4., 15/13., 15/14.. 15/15., 15/16., 15/19.

 A továbblépés érdekében. /Töprengés filmklubügyben./ = Jelentkezünk. 17. sz.  1970. december. 96—98. 1.

Őrizd az embert. [A filmekről.] = Forrás, 1976. 12. sz. 57–71. p. (Csoóri Sándorról.)

A válogatás zavarai. (Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből.) = Filmvilág, 1980.2.sz.

Kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket? (Beszélgetés Lugossy Lászlóval.) = Filmvilág, 1980. 12. sz.

Az emberi kapcsolatok aszinkronitása. (Beszélgetés Kovács Andrással.) = Filmvilág, 1981. 6. sz.

Két portré. = Filmvilág, 1981. 12. sz.

Szerelmi vallomás és népművelés. (Beszélgetés Dömölky Jánossal.) = Filmvilág, 1982. 8. sz.

Teremtő izlés. (Beszélgetés a filmklubmozgalomról.) = Filmvilág, 1982. 10. sz.

Eszmék és lelkek csatája. (Beszélgetés Lugossy Lászlóval.) = Filmvilág, 1985. 1. sz.

Váljanak a filmkultúra igazi műhelyeivé. (Megalakult a Magyar Filmklubok Szövetsége.) = Filmvilág, 1986. 7. sz.

Tadeusz Lomniczki. = Filmvilág,  1992. 5. sz.

ERDÉLYI János: "Filmről filmre haladva sajátítottuk el a szakmát." [Riporter:] Pörös Géza. = Új forrás. 24. 1992. 8. 71-76.

ZAORSKI, Janusz: ``A kamerámat bezártam a szekrénybe.`` [Riporter:] Pörös Géza. = Új forrás. 25. 1993. 2. 55-60.

NAGY Gáspár: A költői létezés állandó készenlét. [Riporter:] Pörös Géza. = Új forrás. 25. 1993. 4. 59-66.  (Ua.: www.nagygaspar.hu/honlap/index.php/irasok/beszelgetesek)

GAÁL István: Gazdag pillanatok. /Részletek a Pörös Géza készítette életinterjúból./ = Filmvilág. 36. 1993. 11. 20-23.

"Ha nem tudod, hogyan viselkedj, viselkedj egyszerűen tisztességesen!" Krzysztof Kie´lowski emlékezete. = Duna évkönyv. 1998. 155-161.

WAJDA, Andrzej: Az Oscar-díj előtt és után. Két beszélgetés. [Riporter:] Pörös Géza, Járai Judit. Ford. Pászt Patrícia, /Szenyán Erzsébet/. = Magyar napló. 12. 2000. 2. 62-66.

Felvonásköz. Vázlatok a századforduló lengyel filmművészetéről. = Európai utas. 46. 2002. 27-33.

Gazdag pillanatok. Beszélgetés Gaál Istvánnal. = Filmvilág, 2007. 12. sz.

Tengermelléki filmhelyzet. (Gdynia 2012.) = Filmvilág, 2012.  8. sz.

 Mészáros utca 48. Fejezetek a Duna Televízió történetéből. (Szerk. Megyesi Gabriella, Pintér Judit. Főmunkatárs Bodzsoni istván, Stark R.László.) Bp. Krea-TV Kulturális Szolgáltató Kft, 2013.  440 p. Többszörös közreműködés.

      - Előszó 6-9. p.

      - Mi és ők. Beszélgetés Kósa Ferenccel.  107-116. p.

      - "Egy pillanatra sem bántam meg, hogy a Duna Televíziót választottam" - Beszélgetés Sára Sándorral.117-123. p.

      - Ég a víz mélyén. Másfél év krónikája.  Beszlgeés A.Szabó MAgdával. 288-297. p.

      - Összkép a művészeti műsorokról. 361-364. p.

      - "A hetedik emelet" - Beszélgetáés a Duna Televízió kulturális műsorairól Pörös Gézával és Ugrin Arankával.364-376. p.

 Memoár: Szombathelyi cédulák. In Mozaikok 1968-1971 www.memoarondolgozo.freewb.hu/,memoaron

 

Filmek:

Gazdag pillanatok. Töredékek Gaál Istvánról (1993)

Érintések. 59 perc Krzysztof Zanussival (1995)

Egy nehéz ember. Egy óra Kovács Andrással (1995)

Bekezdések. Sára Sándor portréja (1996)

Pásztóiak. Csohány Kálmán portréja (1997)

Őrizd az embert. Beszélgetés Kósa Ferenccel (1997)

Félelmen túli tartomány. Nagy Gáspár naplójából (1999)

Kardos Ferenc emlékezete (1999, Dr. Buglya Sándorral közösen)

Fejezetek a magyar film történetéből I.-XII. Szerkesztő és sorozatszerkesztő (1996)

A zeneszerző: Wojciech Kilar (2001)

10 este Andrzej Wajdával (sorozatszerkesztő, 2001-2002)

Két töredék S.S. Mester életéből (2003)

Esték Krzysztof Zanussival (sorozatszerkesztő, 2004)

Bekezdések Andrzej Wajdától (2008)

 

http://www.port.hu/poros_geza/pls/w/person.person?i_pers_id=169341

 

 

Gdyniai   mérleg (szín., magyar dokumentumf.) (TV-film)   rendező
33   éve készült a Sodrásban (magyar dokumentumf.) rendező
Gdyniai   mérleg (szín., magyar dokumentumf., 2011) (TV-film)   rendező, szerkesztő
Töredékek   egy fővezér életéből (szín., magyar dokumentumf., 2011) (TV-film) rendező
Emlékezés   (szín., magyar dokumentumf., 2010) (TV-film) rendező
Emlékezés   - Lengyel menekültek Magyarországon 1939-1946   (magyar dokumentumf., 2010) (TV-film) rendező
Varsói   gondolatok (szín., magyar dok. sor., 2010) (TV-film) rendező, szerkesztő
Gdyniai   mazurka (szín., magyar dokumentumf., 2009) (TV-film)   rendező
A   Városligeti fasortól a Milánói Scáláig (szín., magyar   dokumentumf., 2007) (TV-film) szerkesztő
Gdyniai   emlékképek (szín., magyar dokumentumf., 2007) (TV-film) rendező
Herskó (szín.,   magyar portréf., 2005) producer
Hidak   Európába(n) - Magyar Intézetek a nagyvilágban   (szín., magyar dok. sor., 2004) (TV-film) rendező
Simó   Sándor (szín., magyar dokumentumf., 2002) producer
A   bukás hősei (szín., magyar dokumentumf., 1997) (TV-film) rendező
A   nehéz emberek (szín., magyar portréf., 1995) (TV-film) készítő
Mozgó   Kép   (TV-film) szerkesztő

 

 

 

 

 

 

 

Megosztott bejegyzés megtekintése

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István szakirodalmi tevékenysége

1. Diákköreink. In. Jelentkezünk. 17. 1970. 105-109. p.
2. Egy nagyobb vidéki könyvtár mikrofilmtárának kialakítása. Szakdolgozat. Szombathely, 1971.42 p.
3. Presszó- és ágyvalóság. (Publikálatlan hozzászólás Balla Zsolt: Presszó- és ágyirodalom … c., a Valóság 1970.4. számában megjelent tanulmányáról az Élet és Irodalomban kialakult vitához.) Kézirat, 1971. 5 p.
4. A filmművészet útján. Műsorfüzet és dokumentum-montázs egy filmklub programjához. Esztergom, 1972. 48 p. (Szerk.)
5. Főiskolai hallgatók kölcsönzési adatainak kombinált elemzése peremlyukkártyás kódolással. Kézirat. 1972. 13 p.
6. Földmérési helymeghatározó adatok integrált tárolása és keresése számítógép felhasználásával. Kutatási beszámoló. EFE FFFK, Székesfehérvár, 1977. 126 p. (Társszerzők: Kádár I.-Köles L.-Majoros I.-Mizsei F.-né-Németh G.y-Polák I.-Rák M.-Tánczos L.)
7. Területre vonatkozó adatok szolgáltatása számítógéppel kerületi adatokból. Előadás. Alba Regia Napok, Székesfehérvár, 1978.május 30. (Társszerzők: Kádár I.-Polák I.)
8. Hozzászólás a „legyen-e elméleti szakosztály” vitához. In. Számítástechnika, 1979. 11. sz. 9. p. (Társszerzők: Kádár I.-Polák I.)
9. Cikk-katalógus a Geodinform anyagából. In. Geodézia és Kartográfia, 1981. 2. sz. 137-138. p.
10. Épületstatisztika és –kombinatorika. In. EFE FFFK Tudományos Közlemények. Székesfehérvár, 1982. 143-171. p. (Társszerzők: Kádár I.-Polák I.)
11. Kutatási eredményeink, lehetőségeink. Előadás a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola V. Tudományos ülésszakán, Székesfehérvár 1980.május 8-9. In. EFE Tudományos Közlemények. 1981.1. sz. 117-121.P. (Társszerzők: Kádár I.-Polák I.)
12. Magyar filmek fogadtatása. 1972-1980. Kézirat. 1980. MLEE Szoc.Kult. tanf. 35(?) p.
13. Síkbeli és térbeli ponthalmazok strukturált tárolásának matematikai és számítástechnikai kérdései. Előadás. Neumann János Számítógéptudományi Társaság 2. kongresszusa, Székesfehérvár, 1983. nov. 16. (Társszerzők: Kádár I.-Polák I.)
14. An Extension to APL: Numerical Arrays of Element Called  Vector or Matrix Digits. Kézirat és programok. 1983.  (Társszerzők: Ágfalvi M.-Kádár I.-Polák I.)
15. HP 41CV összefoglaló. EFE FFFK Székesfehérvár. 1983. 98 p. (Társszerzők: Busics Gy.-Kádár I.-Polák I.)
16. Zsebszámológépekre írt programok. (Pl. Időintervallum-számoló program Texas SR 57-re, alapműveleteket gyakoroltató ill. ellenőrző program Hewlett-Packard 41CV gépre stb.) 1976-1984. Kézirat.
17. Az Erdészeti és Faipari Egyetem Földmérési és Földrendezői Főiskolai Kar Könyvtára. In.  Fejér  Megyei Könyvtáros, 1983. 2. az.  43-47. p.
18. Matematikai feladatmegoldó verseny a 4. osztályosok szakköri foglalkozásán. In. Módszertani Közlemények, 1983. 5. sz.  328-332. p.
19. Olvasói levél a hazai iskolaszámítógépről.  In. Ötlet, 1984. 9. sz. 30.p.
20. Nagy Gáspár  költészetének  képi világa a Zónaidő néhány versének tükrében. Diplomamunka, Szombathely, 1996. BDTF.  34 p.
21. Személyiségfejlesztés a kollégiumban. In. A kollégiumi nevelés néhány kérdése. Székesfehérvár, 2000. FMPSZI. 39-48. p. (Társszerzők: Deákné Kovács K.-Deák Z.-Polák I.)
22. Mozaikok az 1968-71-es évekből. (NK szakosok víg napjai Szombathelyen.) Elérhető a www.memoarondolgozo.freewb.hu/memoszerk  url-en, változó terjedelemben. (Összesen kb. 20 p.) 2011-
23. Önéletírás.  35 p. Kézirat. 2012. www.memoarondolgozo.freewb.hu/memotanul
24. Az első tíz év. Kézirat.  2012.11 p.
25. Könyvismertetés és műelemzés. Wehner Tibor: Ki akar itt éjszakai portás lenni. 4 p.  Kézirat. 2012. www.memoarondolgozo.freewb.hu/memoaron és   Vár (Irodalmi és művészeti folyóirat, Székesfehérvár) 2013. 2. sz. 84-88.p. (Itt „Mindenhol nagy gödrök vannak” címmel.)
26. Az olvasás ára.  3K. Könyv, könyvtár, könyvtáros, 2013. 3. sz. 51-54. p.
27. Irodalmi fogalmak matematikai modellezése. Magyartanítás, 2013.4.sz. 29-31. p.
28. A memoriter régen és most.  In. Magyartanítás, 2013.2.sz. 19-23. p.
29. Magyartanítás a szakmunkásképzőkben.  Magyartanítás,2013. 3. sz. 21-29. p.
30. Könyvárak és könyvtárak 3K Könyv, könyvtár, könyvtáros, 2013.9.sz. 10-24.p.
31. Könyvismertetés3. Wehner Tibor: Tapló. 2013.  www.memoarondolgozo.freewb.hu
32. Könyvismertetés4. Parti Nagy Lajos 2013. www.memoarondolgozo.hu.memozaik
33. Alfavektoriális számmisztika. Kézirat. 2013. 3 p. www.memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik
34. Házilagos információkezelés 2013. www.memoarondolgpzo.Freewb.hu/memozaik
35. Köz-helyes gondolatok a közösségről 2013. www.memoaron.hu.memozaik
36. Öninterjú.  Az Árpád Szakképző Iskola és Kollégium 130 éves jubileumi évkönyve számára.   CD. 2013. 6 p.
37. Vándormotívumok. Kézirat. 2014.  www.memoarondolgozo.freewb.hu/memoszerk
38. A két Tóth. Kézirat. 2014.  www.memoarondolgozo.freewb.hu
39. Megjegyzések Kende Péter Államiság a szocializmus után c. könyvéhez. Kézirat. 2014. www.memoarondolgozo.freewb.hu/memoaron
40. Még egyszer a könyvek áráról.(Alkalmi axiológiai vázlat) Kézirat 2014.  6 p. www.memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik
41. Tóth Erzsébet Hidegbéke c. kötete. Könyvkritika. 9 p. Kézirat. 2014.www.memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik
42. Tóth Krisztina: Pillanatragasztó. Könyvismertetés. Kézirat.  2014.13 p. www.memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik
43. Kelemen Lajos: Szállsz te már, magad ... Tóth Erzsébet költészetéről.  Könyvismertetés. 2014.  4 p. www.memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik
44. Benke Éva: Illeszd ...a cselekvényt a szóhoz. Könyvismertetés. 2014. www.memoaondolgozo.freewb.hu/memozaik
45. Cikk-ajánló (Három írás a Hitel 2015.1.számában) 2015. www.memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik
46. Kettős ismertető (Majnay Klára két írásáról) 2015.  www.memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik
47. Álarcosan. Kézirat.  2015.4 p. www.memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik
48.   Cikkismertetés (Wehner Tibor: Olyan, hogy közönség: nincs) In. Flash Art, 2014.6.sz. 7-13.p. Kézirat. 2015.3 p.  www.memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik
49.   A cseresznye-példázat.   Kézirat.2015.  2 p. www.memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik

  50.    Egy előadásról (Wehner Tibor: Micsoda. Egyfelvonásos. Előadta a Péntek 3 Tejátrum, Székesfehérvár, 2015.04.12.) Kézirat.   2015.5 p.  www.memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik

      51 Konrád György könyvéről (Itt, Európában. Bp. Európa, 2014. 227 p.) Kézirat. 2015. 4 p. www.memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik

      52. Álarcosan 2 (Ifj. Kanalas Bélától Vadász Gézáig) Kézirat. 2015. 7 p. www.memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik

53. Olvasónapló májusban. Lipp Tamás Tuurulmadár fenn az égen c. kötetéről. Kézirat. 2015. 4 p. www.memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik

54. Hat kötet - amiből 7-8 is lehet - egy kis mérlegen . (Könyvek a szombathelyi népművelés-könyvtár szakos képzésról.) (Bátonyi Viola, Polák István, et al.) 2015. 43 p. www.memoarondolgozo.freewb.hu/memozaik

 

 

 

 

----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Starkbauer Lászó gyűjtögetett írásai (a honlapszerkesztő gyűjtésében)

Stark R. László: Nyelvi romok közt emlékeinkben megfürödve 2001-08-29 (a nyomtatott MH cikke). Nyelvművelők versenyeznek hétfő esténként a Kossuthon.

1. 2.    www.rajk.hu/bibliografia.html‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

STARK R. László: Eszkimóház verõfényben (Magyar Hírlap, 2000.10.26). Posztmodern vagyok, vagyis mindenevõ - Rajk László új kötete (Octogon, 2000/6).

1. 3.    www.tuk.hu/tanterv.html‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

Szakkifejezések használata a sajtóban (Nádor Tamás) A tudósítás műfaji sajátosságai (Stark R. László) Feladat otthonra: tudósítás készítése 3. 2001. november ...

1. 4.    www.hagyomanyokhaza.hu/hh/sajto/sajtofigyelo/mane/‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

Stark R. László: A népi revü rabságában vergődve - Magyar Hírlap, 2003. június 7. Szendrei Lőrinc: Ballada az elveszett világról - Népszabadság, 2003. május ...

1. 5.    www.websonic.hu/public/tg/suli/5/file/sajtonyelv_jegyzet.doc‎

 (Stark R. László: Divatsorok). Barátok, családtagok, munkatársak mindennapi, kötetlen érintkezésének stílusrétege. Jellegzetes műfajai: a párbeszéd, ...

1. 6.    www.magyarhirlap.hu/kultura/kritika_egy_radiokritikarol.html‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

2001.12.20. - A Magyar Rádió Részvénytársaság elnöksége megdöbbenve olvasta a Magyar Hírlap tegnapi számában Stark R. László írását. A szerző ...

1. 7.    elib.kkf.hu/edip/D_10159.pdf‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

Stark R László szerint pedig „az objektív televíziós kép hatása messze meghaladja az írott szövegét, nemcsak amiatt, hogy több információt közvetít, hanem.

1. 8.    www.slideshare.net/laszlo.../21-szzadi-jsgrs-tanfolyami-tananyag-munka...‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

(Stark R. László – Daniss Győző: Műfajismeret); A tudósítás műfaja négyféle csatornán. Online videó: Közeli felvétel. Vágás: rövid és gyors jelenetek.

1. 9.    kukorelly.irolap.hu/hu/interjuk-beszelgetesek-kukorelly-endrevel‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

Stark R. László: Rosszkor születni - az egy malőr = MAGYAR HÍRLAP 1989. aug. 16. Keresztury Tibor: „A Forma teszi Isten képévé az egészet” + in.

10. www.trafo.hu/hu-HU/program_1435‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

Stark R. László, Népszava, 2008. január 12./. Koreográfia és látványterv: Frenák Pál Zene: Helmuth Oehring – Gergely Attila Zenészek: Kovács Tamás és ...

11. www.trafo.hu/hu-HU/program_377‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

(Stark R. László, Magyar Hírlap). Koreográfia: FRENÁK Pál Zene: Fabrice PLANQUETTE Előadják: André SUEIRO BARBOSA, Nelson REGUERA PEREZ, ...

12. www.filmkultura.hu/regi/2004/articles/reviews/filmkritikalista.hu.html‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

Stark R. László. Mindenről az El Nino tehet. Hogyan lehet agyonbeszélni egy izgalmasnak induló történetet? Magyar Nemzet, 2002.07.11. Takács István.

13. www.galantai.hu/appendix/bibliography.html‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

SZABÓ László: Happening a kriptában (Happening in the Cript), "Népszabadság", 1973.12.16.....STARK R. László: A kommunizmust a videó buktatta meg?

14. karalyosgabor.szinhaz.org/bonni.shtml‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

Magyar Hírlap - Stark R. László) "Mindig arra jutottam: nincs visszaút" (2003. augusztus 22. Filmhu - Horeczky Krisztina) Ahol nem a bűnözőromantika a fontos.

15. www.szinhaz.tv/play/e_sch_eroto‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

2008.08.07. - ...is érdemes volt vállalni az Inspiráció-estek gyámolítását.” (Stark R. László: Istenek tükre előtt tetszelegve, Magyar Hírlap, 2002. január 8.) ...

16. www.orvosnet.hu/index.php?c=view&type=articles&id=249‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

2004.03.19. - 2013. augusztus 5., Ma Krisztina napja van. Keresés: Nyelv: ....váltanak ki. Forrás: Magyar Hírlap (Stark R. László) közreműködött az EKCS ...

17. www.eorsilaszlo.hu/eorsilaszlo.hu/ei/eicikk/2929.doc‎

Írta: Z László

2004.07.24. - Stark R. László újságíró (Magyar Hírlap, júl. 10.) (Azonosuló) A színésznek nemcsak formálnia, hanem élnie is kell a szerepet. Szakácsi Sándor ...

18. media.ektf.hu/levelezo/orai_anyagok/sarkady_2.pdf‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

Stark R. László: Megmutatva elrejteni (Katéter). Magyar Hírlap. 2001. július 6. a sajtó elnevezést e tanulmány keretében kizálólag az írott sajtó, a print média ...

19. artpool.hu/eventshu02.html‎

 [sajtó: Stark R. László: A jövő emlékei. Magyar Hírlap, 2002.03.120.] 2002. május 28-án 18 órától - Artpool P60 / KÉTSÉG KLUB. HANG KÉP MÁS. Szkárosi ...

20. www.nepszava.hu/articles/article.php?id=247043‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

2006.06.24. - ...tehetetlen szánalmat. . . Stark R. László /...10:15. Mesterházy: Megtaláltuk a közös nevezőt Áder Jánossal. 11:09. DK: Hazudik Kocsis Máté, ...

21. adattar.vmmi.org/folyoiratszamok/232/letunk_1990.1.pdf‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

A „gyöngéd" forradalom kihívása (Stark R. László in terjúja). 102. Jelen és múlt. A jugoszláv szobrászat V. pancsovai kiállítása. 105. Szabadka képzőművészete ...

22. mediamania.gportal.hu/gindex.php?pg=11474330&nid=2021387‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

Pekár István: A médiában sok az önjelölt politikus /A Duna Televízióról Stark R. László interjúja/ (Magyar Hírlap, 2002.12.20.) 183. Máthé Éva: A válaszfalak nem ...

23. www.kodolanyi.hu/szabadpart/22/22_muv_tapai.htm‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

A pályázat két nyertese Garaczi László MetaXa és Jake Smiles 1 link című műve lett. Mivel az elektronikus......internetes örvény.” Stark R. László, Magyar Hírlap ...

24. www.hatter.hu/programjaink/kulturalis-es-kozossegi.../hatter-dij/2008‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

Ahogyan Stark. R. László idézi alakját a Magyar Hírlapban: „Douglas Conrad filmrendező az Újvilágból érkezett. Könnyű megtalálni, ezüstös űrhajós dzsekiben, ...

25. www.kukorellyendre.hu/?page_id=181‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

Stark R. László: Rosszkor születni – az egy malőr = MAGYAR HÍRLAP 1989. aug. 16. Keresztury Tibor: „A Forma teszi Isten képévé az egészet” = ALFÖLD 1989/ ...

26. www.multesjovo.hu/hu/aitdownloadablefiles/download/aitfile/.../612/‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

2002.01.02. - STARK R. László. Ételgyár áll a holokausztmúzeum telkén. A francia kormány félmillió dollárral segí- ti a beruházást. In: Magyar Hírlap, 2002.

27. www.soros.c3.hu/studioszinhaz2000/trick.htm‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

...megrémülve visszatérhet oda. Testünk börtön, a szerelem nagy pillanatait kivéve ritkán képes követni a képzelet szárnyalásait. Stark R. László -Magyar Hírlap ...

28. www.szinhaz.net/index.php?option=com_content&view...‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

Balkon, 1999; http:// www.c3.hu/scripta/balkon/99/0708/16hal1.htm. 27 Halász Tamás: Ágyak vonzásában. 28 Stark R. László: Az anyag eltáncolja önmagát.

29. www.ahajo.hu/files/images/1316/repertorium.rtf‎

Zöldi László: Az internet a fiatalok médiuma /Média a harmadik évezredben - Bakura......Stark R. László: Színek és évek /A magyar televíziók színvilágáról és ...

30. www.ordoggorcs.hu/alap.php?inc_text=visszhang_text3.php‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

Stark R. László. Karinthy Márton. Ördöggörcs - Utazás Karinthyába. Ulpius-ház, Budapest, 2003, 1-2. kötet, 878 oldal. ***. Romániai Magyar Szó 2004. 02. 14.

31. www.nlcafe.hu/forum/?fid=441&topicid=245337‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

32. 2009.11.01. - 50 hozzászólás - ‎6 szerző

33. (Stark R. László). "Az interneten azt írtam, hogy a Fesztiválzenekar mostanra a világ egyik legkiválóbb együttesévé nőtte ki magát, a magyar ...

 

32. epa.niif.hu/01300/01367/00092/pdf/KKK_1997-08opt.pdf‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

Kapóra jön egy minapi újságcikk (Stark R. László: Az ezredforduló kulturális kötelez vényei = Magyar Hírlap, 1997. ápr. 19., Ahogy tetszik magazin. 12. p.), mely.

33. www.kalejdoszkop.com/09_10_2006/index.htm‎

Az oldal káros lehet a számítógépe számára.

2006.10.06. - -Wittner Mária: Börtönévek -Stark R. László: Gyanútlanok forradalma. Erdély 1956 -Benkő Levente: Volt egyszer egy ötvenhat -Puskás Attila: ...

34. www.szinhaziadattar.hu/web/oszmi.01.01.php?bm=1&as=10675...‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

Kritikák : Magyar Hírlap 20021130 Stark R. László 1 F Népszabadság 20021203 Fáy Miklós 1 Fj Magyar Hírlap 20021205 Bóta Gábor 1 Fj 1 Fj Zalai Hírlap ...

35. archive.is/JMGos‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

2013.07.02. - Kritikák : Magyar Hírlap 20021130 Stark R. László 1 F Népszabadság 20021203 Fáy Miklós 1 Fj Magyar Hírlap 20021205 Bóta Gábor 1 Fj

36. www.kultura.hu/frenak-pal-tarsulat-fiuk‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

(Stark R. László). A legemlékezetesebb Frenák koreográfiák fotóiból összeállított kiállítás az előadások idejére visszaköltözik a Trafó kávézójába.

37. web.axelero.hu/ulaf/kkt/emotion.html‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

(Stark R. László: Magyar Hírlap) "...A videó absztrakt, digitális mintái változásának látványa lenyűgöző élmény, valódi képzőművészet. Absztrakció jellemzi a ...

38. www.zsambekinyariszinhaz.hu/index.php?mode=szinhaz&sub=H...‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

2005.02.07. - (Stark R. László) Az előadás egyik igen fontos tényezője a háttérvetítés…- a látvány lenyűgöző élmény, valódi képzőművészet…Absztrakció ...

39. www.hix.com/arch/?page=issue&issueid=63015‎

Megosztott bejegyzés megtekintése

1996.07.15. - Bocs, ha tul hosszu. Ha erdekesnek talaljatok - terjesszetek! Negyesi Pal Eletkepek - Az Internet-virus Stark R. Laszlo Az ezredvegi betegsegek ...

 Mészáros utca 48. Fejezetek a Duna Televízió történetéből. (Szerk. Megyesi Gabriella, Pintér Judit. Főmunkatárs Bodzsoni istván, Stark R.László.) Bp. Krea-TV Kulturális Szolgáltató Kft, 2013.  440 p. Többszörös közreműködés.

   - A magyar kultóra szerelemgyereke - Bszélgetés dr. Zelnik Józseffel. 74-78.p.

   - "Úristen, most léne ezt a televíziót bejelenteni!"- Beszélgetés dr. Balogh Júliával. 143-153. p.

   - A történet túlérett, a gyümölcs leesett a fáról." Beszélgetés Pomezanski Györggyel. - 274-287.p.

.............................................................................................

 

 

Szabó Mária (Cs. Szabó Mária)

Nyomtatott információhordozókban megjelent írásaim, szerkesztések:

 

Katalógus és annotált bibliográfia a Fővárosi Felnőttnevelési Stúdióban található információhordozókról. Szerkesztette:  Szabó Mária, a Fővárosi  Felnőttnevelési  Stúdió vezetője. Megjelent 1978-1984. között, évente 2x, összesen kb. 11 szám. A bibliográfia összeállításában részt vett Jakubecz Ilona ( 12.sz. Főv.Szabó Ervin Könyvtár), aki szintén Szhelyen végzett, 1972-ben.

 

Szakmatükör 3. A BMK (Budapesti Művelődési Központ) szerkesztette a 60-as, 70-es években megjelent szakirodalmak alapján, 2002-ben (ld. a neten).

Ebben a "Képzés és ismeretterjesztés" címszó alatt:

Cs.Szabó Mária: a Fővárosi Felnőttnevelési Stúdió 1977-1984.

valamint:

Szabó Mária: A Felnőttnevelési Stúdióról (Felnőttnevelési füzetek 1979.)

 

Cs.Szabó Mária: A Budai Táncklub történetéből 1962-2002. = Marczibányi Téri Művelődési Központ, 2002. 38 l.

 

Cs.Szabó Mária: A Budai Táncklub története. = A közművelődés házai Budapesten 2. BMK 2003. 89-120. l.

 

Cs.Szabó Mária: Berczik Sára, a Budai Táncklub mesterasszonya = Élet és Mozdulat, 2005. 5. sz. 8-9.l.

 

Lektorálás: Kanyargó idő. Berczik Sára Budai Táncklub jubileumi kiadványa az 50. évfordulóra. 2012.

 

Ezeken kívül kisebb cikkeim jelentek meg a szépemlékű néhai "Népművelés" és a "Budapesti Népművelő" c. lapokban, a Belváros-Lipótváros és a Budai Polgár című, V. és II. kerületi újságokban.

 

 

Díjak, kitüntetések: 2001   Dícsérő oklevél   (II. Kerületi Önkormányzat)

                                         2002   Bessenyei György-díj

                                         2009  Berczik Sára-díj

                                         2010  Táncművészetért díj

                                         2010   Bánffy Miklós-díj

 

-------------------------------------------------------------------------------

Részletek Toldi Márta (Pallósiné dr. Toldi Márta)  szakirodalmi tevékenységéből, a honlapszerkesztő összeállításában:

1..Nevelünk-e könyvtárhasználatra?
A Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár tapasztalatai középiskolások körében.
In: Könyv és nevelés. - 1983.6.sz., 249-251.p.

2..Könyvtárosok biblioterápiás szerepben
A BDMK munkatársainak irodalmi foglalkozásai (1983-tól) a Megyei Kórház pszichiátriai osztályán, Szombathelyen.
In: Könyvtáros. - 1986.36.évf.máj.5.sz., 282-285.p.

3..Könyvtárhasználók és olvasók találkozója a megyei könyvtárban. In: A Vas megyei könyvtárak értesítõje. - 17. évf. 1. (1987), 15-17.p.

4..Állomány, gyűjtőkör, szolgáltatások, nyitvatartási idő Észak-Dunántúl könyvtáraiban

Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár (1988)

5.  Miért nincs, ha van…? Korszerűtlen könyvtárkép és hiányzó terminusok a szerzői

jogi törvényben. = Könyvtári Figyelő, 2000, 46. 4. 575-580.

 

6..Mi lesz veled "megyei könyvtár"?
A megyei könyvtárak szerepkörének változásáról, Vas megyei vonatkozásokkal
In: Könyvtáros. - 1991.41.évf.3.sz., márc.146-149.p.

7. Mi vár rám az új esztendöben?
Rövid áttekintés a BDMK 1991-es müködéséröl, összefüggésben a könyvtárak várható jövöjével.
In: Könyvtári levelezõ/lap. - 1992.1.sz., 23-24.p.

 

8. A  Berzsenyi   Könyvtár olvasóközönségének alakulása. In:Vasi szemle 1992.46.évf.nov.4.sz.

9. A szerep megtalált...
A Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár új igazgatójának bemutatkozása.
In: Könyvtári levelezõ/lap. - 1994.3.sz., 2.p.

 

10.  A Berzsenyi könyvtár igény- és hatásvizsgálati mûhelyébõl.
In: Vas népe. - 1996.41.évf.máj.20.117.sz.
Nemzetiségi könyvtári ellátás a Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár tevékenységében
In: Könyv, könyvtár, könyvtáros. - 1999.8.évf.júl.7.sz., 16-20.p.

11. Megújult a Berzsenyi Dániel Könyvtár / Pallósiné Toldi Márta
A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár rekonstrukciós tervérõl, a 2001.jan-tól 2002. aug. 17-ig tartó bõvitési, felújítási munkálatok eredményeirõl. - Fényképpel.
In: Vasi szemle. - 57. évf. 1. sz. (2003), p. 103-106.

12. Könyvtárügy a pannon térségben: fejezetek Pallósiné Toldi Márta kutatásaiból. Author, dr. Márta Pallósiné Toldi. Publisher, KI, 2005. ISBN, 9632016203 ...

 

13. Megszólított rengeteg embert : ma este döntõ: befejezõdik a brit mintára elindított televíziós olvasás-népszerûsítõ játék / Pallósiné Toldi Márta
Pallósiné Toldi Mártának, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatójának írása a Nagy Könyv olvasómozgalommal kapcsolatos tapasztalatairól. -
Fényképpel. In: Vas népe. - 50. évf. 293. sz. (2005. dec. 15.), p. 12.

14. Az olvasás öröme / Pallósiné Toldi Márta
A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatónõjének írása. - Fényképpel
In: Savaria fórum. - 16. évf. 26. sz. (2006. júl. 29.), p. 9.

15. A Berzsenyi Dániel Könyvtár évkönyve 4. : Szerk.: Pallósiné Toldi Márta, BDMK, Szombathely, 2007. 211 old.

16é A könyvtárak szerepe a határon átnyúló információáramlásban / Pallósiné Toldi Márta

A BDK jelenlegi munkája és jövőbeli lehetőségei a határon átnyúló könyvtári együttműködésben. Elhangzott a Kőszeg Kultúrájáért Alapítvány által 2008. jan. 26-án, Kőszegen megtartott Határmenti kommunikáció egykor és ma c. konferencián

In: A Vas megyei könyvtárak értesítője. - 38. évf. 1. (2008), p. 34-39.

 

17. A könyvtárak örök reneszánsza : Mátyás könyvtárától a 21. századi tudásközpontokig : Magyar Könyvtárosok Egyesülete 40. Vándorgyűlés : Szombathely, 2008. július 24-26-ig / [fel. kiad. és szerk. Pallósiné Dr. Toldi Márta]. - [Szombathely] : [Berzsenyi Dániel Könyvtár], [2008] (Szombathely : Yeloprint). - 37 p. : ill., színes, részben térk. ; 21 cm

 

18. Berzsenyi Dániel Könyvtár (Szombathely)

Berzsenyi Dániel Könyvtár [elektronikus dok. ] / írta Nagy Éva ; közrem. Gál József, Katona Attila, Pallósiné Toldi Márta [et al.] ; narr. Fehér Mónika. - Szombathely : Berzsenyi Dániel Könyvtár, 2008. - 1 DVD : színes, hg. ; 12 cm

Főcím a lemezcímkéről. - Színes magyar ismeretterjesztő film. - Készült 2008-ban. - Magyar nyelven. - A szombathelyi könyvtár bemutatása .

 

19. Továbbra is népszerű a könyvtár / [riporter] JZS.

Riport Pallósiné Dr. Toldi Mártával, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatójával többek között a könyvtár korszerű, interneten is elérhető szolgáltatásairól, az intézmény ISO minősítéséről. 2010-es könyvtárhasználati adatok közlésével. - Fényképpel

In: Savaria fórum. - 21. évf. 30. sz. (2011. aug. 19.), p. 6.p.

 

 

20. A Berzsenyi Dániel Könyvtár honlapcsaládja használói szemmel / Pallósiné Toldi Márta

A szombathelyi könyvtár saját honlapjának, valamint a Vasi Digitális Könyvtár és Vasi Könyvtári Portál elnevezésű adatbázisoknak ismertségével, használatával kapcsolatban 2011. májusában elvégzett kérdőíves felmérés eredményeiről

In: A Vas megyei könyvtárak értesítője. - 41. évf. 1/2. (2011), p. 32-40. p.

 

21. Legjelentősebb vállalásaink a TÁMOP pályázatban / Pallósiné Toldi Márta

A szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár és konzorciumi partnereinek TÁMOP-3.2.4/08/1-2009-0031 számú, Vas megye könyvtárai formális és informális tanulást támogató szolgáltatásainak összehangolt fejlesztése című projektjéről, az ennek keretében megvalósult feladatokról

In: A Vas megyei könyvtárak értesítője. - 41. évf. 1/2. (2011), p. 47-49. : ill.

22. Generációk könyvtára : tudást, élményt és találkozást kínál a hatvanéves intézmény / [riporter] Szabó Zoé

Beszélgetés Pallósiné dr. Toldi Mártával, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtár igazgatójával az intézmény történetéről, fejlődéséről és a jövőben várható változásokról. - Fényképekkel

In: Savaria fórum. - 22. évf. 38. sz. (2012. okt. 13.), p. 6-7.

Év nélkül:

1. Tájékoztató a kistelepülések könyvtári ellátásáról

A könyvtári rendszer stratégiai fejlesztése sorozat

Tóth Máté, Kardos Ferenc, Skaliczki Judit, Ramháb Mária, Pallósiné Toldi Márta

Könyvtári Intézet

24. www.vasidigitkonyvtar.hu/web/guest/internetforrasok-vas-megyerol‎

• Tárolt változat
• Megosztás

Megosztott bejegyzés megtekintése

A TIOP, a TÁMOP és a csalódás - Pallósiné Dr. Toldi Márta · Az elektronikus információszolgáltatás elméleti és gyakorlati kérdései - Konferencia - Szombathely ...stb.

25. www.vasiszemle.t-online.hu/2003/01/pallosi.htm‎

• Tárolt változat
• Megosztás

Megosztott bejegyzés megtekintése

PALLÓSINÉ TOLDI MÁRTA. MEGÚJULT A BERZSENYI ....Villamos tervező: Bognár László. Berendezés és belső kialakítás: dr. Lábdyné Fülöp Melinda.

26. A magyar könyvtártörténeti kronológia 4. kötetéről. 3K Könyv, könyvtár, könyvtáros, 2014.11-12. sz. 70-74.p.

 

A - talán teljes - publikációs lista a BDK honlapján, a honismereti elektronikus katakógusban található, 129 tételt tartalmaz. Elérhető a következő url-en:

http://193.225.149.6/vmi?sf_entry=&session=53264486&rs=&style=tiau&infile=presearch.glue&searcher=tiau.glue&sf_subentry=&sf_entry2=pall%C3%B3sin%C3%A9+toldi+m%C3%A1rta&nh=20&beforedate=&afterdate=&sort1=&sort2=

 

 --------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

Wehner Tibor

Publikációk:

1971 Presszó és ágyirodalom hat Körkép-antológiában. Valóság 1971(4)39-48.

         (Balla Zsolt néven)

1971 Kerti-kiállítás Komarnóban. Dolgozók Lapja 1971. december 12.

 

1972 JEL1971-72. Új Forrás 1972(2)137-140.

1972 Tata építészére emlékezve. Dolgozók Lapja 1972. július 23.

1972 Értékes lelet Almásfüzitőn. Dolgozók Lapja 1972. október 15.

1972 Egy este Bakonysárkányon. Dolgozók Lapja 1972. november.

1972 Az ifjúsági klub nevelő, tudatformáló szerepe a Szombathelyi Tanítóképző Intézetben.

          Jelentkezünk (A szombathelyi Tanítóképző Intézet lapja) 1972. 21. 23-51.

 

1973 Bevezető. Karkus István grafikusművész kiállítása. Tatabánya, Népház. (Katalógus)

1973 Bevezető. Kerti Károly grafikusművész kiállítása. Eger, Egri Kisgaléria. (Katalógus)

1973 Dobroszláv Lajos művészete. Új Forrás 1973(1)133-134.

1973 Fellner Jakab születésének évfordulójára. Múzeumbarát. Az Oroszlányi Múzeumbarát

         Kör kiadványa 1973(1)27.28.

1973 Foltok, fehér foltok. Új Forrás 1973(2)117-122.

1973 Szívből jövő látások. Új Forrás 1973(2)91-92.

1973 „Két hét művészet”. Kísérlet Komárom megyében. Népművelés 1973(4)39.

1973 Gyarapodó Kernstok-gyűjteményünk. Dolgozók Lapja 1973. április 8.

1973 Képek és jelképek. Jegyzetek Végvári I. János tatai kiállításáról. Dolgozók Lapja

         1973. július 1.

1973 Szobrok – cím nélkül. Farkas Ádám kiállításáról. Dolgozók Lapja 1973. augusztus 23.

1973 Tata műemlékeiről. Dolgozók Lapja 1973. szeptember 16.

1973 Szobrok az emberről, az emberért. Beszélgetés Vörös Béla szobrászművésszel.

         Dolgozók Lapja 1973. október 7.

1973 Karkus István kiállításáról. Dolgozók Lapja 1973. december 16. 

 

1974 Bevezető. Megyénk nagyjai. (Rézkarcalbum). Budapest, Képcsarnok.

1974 Bevezető. Tatai képzőművészek kiállítása. Tata, Komárom Megyei Művelődési Központ.

         (Katalógus)

1974 Bevezető. Kóthay Ernő festőművész kiállítása. Tata, Kuny Domokos Múzeum.

         (Katalógus)

1974 Bevezető. Szabady Veronika keramikusművész kiállítása. Tata, Néppark. (Katalógus)

1974 Majk. Új Forrás 1974(1)124.

1974 A Kálvária-kápolna, Tata. Új Forrás 1974(2)146-148.

1974 Beszélgetés Vörös Bélával. Krónika, Tata 1974. II. 9-10.

1974 Zilahy Görgyről. Krónika, Tata 1974. III. 19-20.  

1974 Tata – rajzokban. Kerti Károly Tata-sorozatáról. Új Forrás 1974(2)113-116.

1974 Tatai malmok. Új Forrás 1974(3)138.

1974 Barnák, vörösek, kékek. Gondolatok Kóthay Ernő kiállításán. Dolgozók Lapja

         1974. november 30. 

1974 Kísérletek, próbálkozások, átlagszint az őszi tárlaton. Dolgozók Lapja

         1974. december 15.

1974 Bondor István kiállításáról. Dolgozók Lapja 1974. december 18.

 

1975 Képzőművészet munkások között Komárom megyében. In. Irodalom és

         művészetpropaganda a szakszervezetekben. Budapest, Táncsics Kiadó. 30-38.

1975 Bevezető. Kerti Károly grafikusművész kiállítása. Tata, Kuny Domokos Múzeum.

         (Katalógus)

1975 Bevezető. Nyergesi János festőművész kiállítása. Esztergom, Balassa Bálint Múzeum.

         (Katalógus)

1975 „A fáradt madárkák egy hajóra szálltak… Új Forrás 1975(2)95-96.

1975 Tatai malomsor. Múlt, jelen, jövő. Tatai Tükör 1975(2)16-17.

1975 Kernstok-képek Oroszlányban. Dolgozók Lapja 1975. március 19.

1975 Vörös Béla szobrai, képei között. Új Forrás 1975(3)85-87.

1975 Tatai szobrok. Dolgozók Lapja 1975. április 13.

1975 Megérkezett Esztergomba a Vörös Béla-gyűjtemény. Dolgozók Lapja 1975. április 18.

1975 Tatabányai képzőművészek Komáromban. Dolgozók Lapja 1975. május 18.

1975 Amatőrök és szakkörösök megyénk képzőművészetében. Dolgozók Lapja

         1975. április 30.

1975 Esztergom, képzőművészet. Dolgozók Lapja 1975. május 21.

1975 Egy régi tanulmány, mai gondolatokkal. Dolgozók Lapja 1975. október 8.

1975 Dunaalmási beszélgetés Lenhardt Györggyel. Dolgozók Lapja 1975. október 28.

1975 Rekviem (?) egy szoborért. Dolgozók Lapja 1975. november 15.

1975 Fotók a Szovjetúnióról. Dolgozók Lapja 1975. november 21.

1975 Egy kiállítás elé. Dolgozók Lapja 1975. november 26.

1975 Ismerjük meg értékeinket! A múzeumok megyénk képzőművészetéért. Dolgozók Lapja

         1975. december 2.

 

1976 Bevezető. Andráskó István festőművész kiállítása. Tata, Kuny Domokos Múzeum.

         (Katalógus)

1976 Bevezető. Branislav Brankov grafikusművész kiállítása. Tata, Kuny Domokos Múzeum.

         (Katalógus)

1976 Bevezető. Horváth Ferenc festőművész grafikai kiállítása. Tata, Kuny Domokos

         Múzeum. (Katalógus)

1976 Bevezető. Mészáros Dezső szobrászművész kiállítása. Tata, Kuny Domokos Múzeum.

         (Katalógus)

1976 Bevezető. Zilahy György festőművész emlékkiállítása. Tata, Kuny Domokos Múzeum.

          (Katalógus)

1976 A hírnök nem állhat meg. Gondolatok Kerti Károly tatai kiállításáról. Új Forrás

        1976(1)147-152.

1976 A neszmélyi templom. Új Forrás 1976(1)167-168.

1976 Elemzést, értékrendet! Dolgozók Lapja 1976. január 7.

1976 Vértesszentkereszt. Új Forrás 1976(2)147.

1976 Fotóalbum – szürkében. Dolgozók Lapja 1976. február 17.

1976 Emlékezés Zilahy Györgyre. Jegyzetek a művész emlékkiállításáról. Új Forrás

         1976(3)75-78.

1976 Várgesztes vára. Új Forrás 1976(3)120.

1976 Zilahy György festőművész emlékkiállítása. Művészet 1976(5)48

1976 Nyomot hagyni. Mészáros Dezső kiállításáról. Dolgozók Lapja 1976. június. 1.

1976 Kerámiák a kertben. Laborcz Mónika oroszlányi kiállítása. Dolgozók Lapja

         1976. június 25.

1976 A grafika vonzásában. Horváth Ferenc tatai kiállításáról. Dolgozók Lapja

         1976. június 29. 

1976 Gondolatok, érzések vonalai. Szendőfi Pál grafikáiról. Dolgozók Lapja

         1976. szeptember 22.

1976 Menjünk a Nemzeti Galériába! Dolgozók Lapja 1976. október 13.

 

1977 Bevezető. JEL ’77. Tata, Komárom Megyei Művelődési Központ. (Katalógus)

1977 Bevezető. Őszi Tárlat 1977. Tata, 1977. Kuny Domokos Múzeum. (Katalógus)

1977 Bevezető. Dobroszláv Lajos festőművész kiállítása. Tatabánya, Munkásmozgalmi és

          Ipartörténeti Múzeum. (Katalógus)

1977 Bevezető. Kerti Károly grafikusművész kiállítása. Orosháza, Petőfi Sándor Művelődési

         Központ. (Katalógus)

1977 Bevezető. Kerti Károly grafikusművész kiállítása. Oroszlány, Művelődési Központ.

         (Katalógus)

1977 Bevezető. Morvay László grafikusművész kiállítása. Esztergom, Esztergomi Galéria.

         (Katalógus)

1977 Bevezető. Végvári I. János festőművész kiállítása. Esztergom, Balassa Bálint Múzeum.

          (Katalógus)

1977 Bevezető. Fejér megyei képzőművészek kiállítása. Esztergom, Balassa Bálint Múzeum.

         (Katalógus)

1977 Az Észak-dunántúli Szervezet 1977. évi programja. MKISZ Tájékoztató 1977(1)38.

1977 Röpirat a vizuális nevelésről. Új Forrás 1977(1)95-101.

1977 A tatai műrom. Új Forrás 1977(1)144.

1977 Másolatok újjászületése Tatán. Átfogó képet nyújt majd az emberiség egy nagy

         korszakának művészetéről. Dolgozók Lapja 1977. január 12.

1977 Jegyzet idézőjelben. Dolgozók Lapja 1977. január 26.

1977 Kiállítási kavalkád. Dolgozók Lapja 1977. február 17.

1977 Sejtések. Vasi képzőművészek kiállítása a Kuny Domokos Múzeumban.

         Dolgozók Lapja 1977. március 20.

1977 Szobrok, döntések, kérdőjelek. Dolgozók Lapja 1977. április 13.

1977 Szimbólumok. Gondolatok Drégely László kiállításáról. Dolgozók Lapja

         1977. április 28.

1977 Majk sorsa. Dolgozók Lapja 1977. május 1.

1977 Dermesztő melegség. Jegyzetek Andráskó István tatabányai kiállításáról.

         Dolgozók Lapja 1977. május 12.

1977 Egy kiállítás nézője. Dolgozók Lapja 1977. május 19.

1977 Új szerzemények a tatai múzeumban. Dolgozók Lapja 1977. június 3.

1977 Szándékok. Kiállítási krónika, 1977. első félév. Új Forrás 1977(2)176-181.

1977 Arcok. Varga Edit faszobrokról készített fotóiról. Új Forrás 1977(2)190.

1977 A bajnai kastély. Új Forrás 1977(3)168.

1977 Új feladatok előtt az észak-dunántúli képzőművészek. Dolgozók Lapja 1977. július 1.

1977 Aktok Tatán. Dolgozók Lapja 1977. július 24.

1977 Kerámia, tér, gondolat. Jegyzetek két keramikus oroszlányi kiállításáról.

          Dolgozók Lapja 1977. augusztus 5.

1977 „A művész, mint a társadalom hasznos tagja.” Dolgozók Lapja 1977. szeptember 14. 

1977 Vaszary János és tanítványai. Dolgozók Lapja 1977. szeptember 16.

1977 Észak-dunántúli Területi Szervezet. Képzőművészeti Világhét Magyarországon

         1977. IX. 17 – 25.

1977 A jövő. Jegyzetek a tatabányai Bányász Képzőművészeti Szabadiskola jubileumi

         tárlatáról. Dolgozók Lapja 1977. október 16.

1977 Két kiállítás Esztergomban. Dolgozók Lapja 1977. október 29.

1977 Köszöntő – egy kiállítás kapcsán. Dolgozók Lapja 1977. október 30.

1977 Tárlatok a galériában. Dolgozók Lapja 1977. november 13.

1977 Észrevételek egy pályázatról. Dolgozók Lapja 1977. december 11.

1977 Egy robbanás tanulságai. Dolgozók Lapja 1977. december 25.

 

1978 Bevezető. Akt a magyar képzőművészetben 1., 2. Tata, Kuny Domokos Múzeum.

         (Katalógus)

1978 Bevezető. Őszi Tárlat. Komárom megyei képzőművészek kiállítása. Tata, Kuny

         Domokos Múzeum. (Katalógus)

1978 Bevezető. B. Hegyi László keramikusművész kiállítása. Tatabánya, Munkásmozgalmi

         Múzeum. (Katalógus)

1978 Bevezető. Papp Albert festőművész kiállítása. Oroszlány, Művelődési Központ.

         (Katalógus)

1978 Bevezető. Vörös Béla szobrászművész kiállítása. Győr, Xántus János Múzeum.

         (Katalógus)

1978 Egy rossz szobor körüljárása (és körüljárásának nehézségei). Új Forrás

         1978(1)131-138.

1978 A fotónak álcázott festmény, avagy a festménynek álcázott fotó. Megjegyzések egy

         tanulságos kiállításról. Dolgozók Lapja 1978. január 10.

1978 Portrévázlat Szentessy Lászlóról. Dolgozók Lapja 1978. január 15.

1978 Souvenir – avagy amire nincs szükségünk. Dolgozók Lapja 1978. január 22.

1978 Vaszary, Vaszary-tanítványok. Új Forrás 1978(2)76-83.

1978 A Vaszary-villa. Új Forrás 1978(2)119.

1978 „Studio de Budapest”, Párizs, Tata. Új Forrás 1978(3)131-134.

1978 Az esztergomi régi megyeháza. Új Forrás 1978(3)135.

1978 Dilemma. Dolgozók Lapja 1978. február 5.

1978 Textil síkban és térben. Dolgozók Lapja 1978. március 26.

1978 „Utcák és terek kultúrája.” Dolgozók Lapja 1978. április 6.

1978 Táguló körben. Kisalföldi képzőművészek kiállítása Esztergomban. Dolgozók Lapja

         1978. április 14.

1978 Magyar szobrászművészet – 1978. Dolgozók Lapja 1978. május 28.

1978 Antik művészet – korszerűen. Dolgozók Lapja 1978. június 18.

1978 Ami hiányzik, az nincs. Dolgozók Lapja 1978. július 2.

1978 Tihanyi tárlatok. Dolgozók Lapja 1978. augusztus 3.

1978 Magyarországon elsőként Tatán. A franciaországi Stúdió-kiállítás a Kuny Domokos

         Múzeumban. Dolgozók Lapja 1978. augusztus 4.

1978 Megtörtént történet. Dolgozók Lapja 1978. augusztus 13.

1978 Sokrétű, bonyolult életmű. Közeledés. Martyn Ferenc festőművész és Tata.

         Dolgozók Lapja 1978. augusztus 22.

1978 A tér vonzásában. Segesdi György tatai kiállítása. Dolgozók Lapja 1978. augusztus 25.

1978 A szép emberi test festményeken. Akt-kiállítás Tatán. Dolgozók Lapja

         1978. szeptember 8.

1978 Kóthay színes világa. Dolgozók Lapja 1978. szeptember 17.

1978 Volt egyszer egy pályázat… Dolgozók Lapja 1978. október 4.

1978 Új program Észak-dunántúlon. Dolgozók Lapja 1978. november 1.

1978 Kerámiák a térben. Dolgozók Lapja 1978. november 23.

 

1979 Bevezető. Észak-dunántúli festőművészek kiállítása. Győr, Xántus János Múzeum.

         (Katalógus.)

1979 Bevezető. Észak-dunántúli képzőművészek grafikai-kisplasztikai kiállítása. Tatabánya,

         Kernstok Terem. (Katalógus)

1979 Bevezető. Komárom megyei képzőművészek kiállítása. Dunaújváros, Uitz Terem.

         (Katalógus)

1979 Bevezető. Komárom megyei képzőművészek kiállítása. Győr, Xántus János Múzeum.

          (Katalógus.)

1979 Bevezető. Tavaszi Tárlat. Komárom megyei képzőművészek kiállítása. Tata, Kuny

         Domokos Múzeum. (Katalógus)

1979 Bevezető. Kaszál József, Kóthay Péter és Neuberger István kiállítása. Tata, Tisztiklub.

         (Katalógus)

1979 Bevezető. Kernstok Károly festőművész emlékkiállítása. Tatabánya, Kernstok Terem.

         (Katalógus)

1979 Bevezető. Feljegyzések a hetvenes évek végén. Kollár István fotóművész kiállítása.

         Esztergom, Esztergomi Galéria. (Katalógus)

1979 Bevezető. Krajcsirovits Henrik grafikusművész kiállítása. Tata, Kuny Domokos

          Múzeum. (Katalógus)

1979 Bevezető. Varga Bencsik József grafikusművész kiállítása. Tatabánya,

         Munkásmozgalmi és Ipartörténeti Múzeum. (Katalógus)

1979 Bevezető. Vörös Béla szobrászművész kiállítása. Tatabánya, Kernstok Terem.

         (Katalógus)

1979 Bevezető. Zilahy György festőművész emlékkiállítása. Tatabánya, Kernstok Terem.

         (Katalógus)

1979 Kerti Károly grafikusművész kiállításának megnyitója. (1977. január 16.). Az orosházi

         Juhász Balázs Gyűjtőklub Évkönyve 1978-1979. 146-150. 

1979 A tatabányai Ady-szobor. Új Forrás 1979(1)79-80.

1979 Új program Észak-Dunántúlon. MKISZ Tájékoztató 1979(1)21.

1979 Egy festő – egy szobrász. Dolgozók Lapja 1979. január 4.

1979 Új könyv Vaszary Jánosról. Dolgozók Lapja 1979. január 20.

1979 Vitány vára. Új Forrás 1979(2)80.

1979 A pusztítás nyomai. Dolgozók Lapja 1979. március 30.

1979 Kernstok-művek Tatabányán. Dolgozók Lapja 1979. április 4.

1979 Karkus-képek Kertvárosban. Dolgozók Lapja 1979. április 14.

1979 Elkésett emlékezés Zilahy Györgyre. Dolgozók Lapja 1979. április 22.

1979 Szobor a térben. Járulékos elemek felbukkanása és elterjedése a kortárs monumentális

         szobrászatban. MKISZ Tájékoztató 1979(3/4)14-22.

1979 Két kritika. Önmagunkhoz mérten? Magyar grafika 1978. Új Forrás 1979(4)74-77.

1979 Komárom megye képzőművészei. Művészet 1979(5)40-41.

1979 Visszhangtalanul. Kortárs képzőművészet Komárom megyében. Művészet        

         1979(5)36-39.

1979 Képzelettel, felszabadultsággal. B. Hegyi László kiállítása Esztergomban.

         Dolgozók Lapja 1979. május 4.

1979 Drámai hangvételű grafikai sorozat. Dolgozók Lapja 1979. május 23.

1979 Emelkedésben. Droppa Judit tatai textiljéről. Dolgozók Lapja 1979. augusztus 5.

1979 A tettek után. Szendőfi Pál grafikai kiállítása. Dolgozók Lapja 1979. augusztus 10.

1979 Egy fotóművészeti egyesület alapítójának kiállítása. Dolgozók Lapja

         1979. augusztus 12.

1979 Észak-dunántúli festőművészek kiállítása Győrben. Dolgozók Lapja

         1979. szeptember 23.

1979 A kiállítások hasznáról és káráról. Dolgozók Lapja 1979. október 28.

1979 Az elvont művészet alapművei. Martyn Ferenc festőművész kiállítása Tatán.

         Dolgozók Lapja 1979. november 4.

1979 Harmincegy amatőr. Dolgozók Lapja 1979. december 8.

1979 Az egyeneseket átköltik a színek. Gyarmathy Tihamér festészete. Dolgozók Lapja

         1979. december 13.

 

1980 Tatai szobrok, emlékművek, emléktáblák. Tatabánya, József Attila Megyei Könyvtár.

1980 Bevezető. Tavaszi Tárlat. Komárom megyei képzőművészek kiállítása. Tata, Kuny

         Domokos Múzeum. (Katalógus.)

1980 Bevezető. Hegyi György festőművész mozaikkiállítása. Tatabánya, KPVDSZ Művelődési

         Ház. (Katalógus)

1980 Bevezető. Jakus Sándor festőművész kiállítása. Tata, Komárom Megyei Művelődési

         Központ. (Katalógus)

1980 Bevezető. Kollár György festőművész kiállítása. Tata, Kuny Domokos Múzeum.

          (Katalógus)

1980 Tata a képzőművészetben. Tata Barátainak Köre tájékoztatója II. Tata. 138-181. 

1980 Befogad, ötvöz, kisugároz. Esztergom képzőművészete. Népművelés 1980(1)18-19.

1980 A tatai Vágóhíd. Új Forrás 1980(1)80.

1980 Bábok, bohócok, emberek. Dolgozók Lapja 1980. január 5.

1980 Schwaiger Antal tatai szobrai. Új Forrás 1980(2)80-81.

1980 Ellentétek vonzásában. Szendőfi Pál grafikusművész. Új Forrás 1980(3)77-79.

1980 A tatai Kiskastély. Új Forrás 1980(3)80.

1980 Berény-emlékkiállítás március jegyében. Dolgozók Lapja 1980. március 20.

1980 Ahol a kerti törpe csak mellékszereplő. Dolgozók Lapja 1980. március 23.

1980 A reprodukált valóság és a valóság művészete. Ünnepi kiállítás a Műcsarnokban.

         Dolgozók Lapja 1980. március 30.

1980 A száki templom. Új Forrás 1980(4)80.

1980 Textilképek, textilszobrok a tatai művelődési központ kiállításán. Dolgozók Lapja

         1980. április 10. 

1980 Bővítő redukció. Korniss Dezső életműkiállítása. Dolgozók Lapja 1980. április 20.

1980 Szántó Piroska képei Tatabányán. Dolgozók Lapja 1980. április 29.

1980 Kísérleti kritika – 1980. Észrevételek Heitler László Kísérleti tárlatok című cikkéhez.

         Új Forrás 1980(5)74-75.

1980 A rédei kastélyrom. Új Forrás 1980(5)80.

1980 Textilkompozíciók. Beszélgetés Droppa Judittal. Dolgozók Lapja 1980. június 29. 

 

1981 Bevezető. Neuberger István festőművész kiállítása. Tatabánya, Kernstok Terem.

         (Katalógus)

1981 Bevezető. Szentessy László grafikusművész kiállítása. Tatabánya, Kernstok Terem.

         (Katalógus)

1981 Bevezető. Szabó Tamás szobrászművész kiállítása. Budapest, Ferencvárosi Pincetárlat.

         (Katalógus)

1981 Magyar manír. Ikonográfiai sablonok a kortárs monumentális szobrászatban.

         Mozgó Világ 1981(2)93-103.

1981 Szentessy László. Tatabánya, Kernstok Terem, 1981. január-február. Művészet

         1981(4)61.

1981 Szabó Tamás szobrászművész kiállítása. Művészet 1981(6)53-54.

1981 Neuberger István festőművész kiállítása. Tatabánya, Kernstok Terem, 1981. IV. 17 –

          V. 14.  Művészet 1981(6)54-55.

1981 Gyulai Líviusz grafikusművész kiállítása. Komáromi Galéria, 1981. április-május.

         Művészet 1981(8)55-56.

1981 Esztergomi Tárlat. Esztergom, Vármúzeum, 1981. május. Művészet 1981(9)58.

1981 Köztéri szobrászatunk. Dolgozók Lapja 1981. november 15.

1981 Gadányi Jenő emlékkiállítás. (Esztergom, Balassa Bálint Múzeum, 1981. június-

          július) Művészet 1981(11)56.

 

1982 Bevezető. Tavaszi Tárlat. Komárom megyei képzőművészek kiállítása. Tata, Kuny

         Domokos Múzeum. (Katalógus)

1982 Bevezető. Városi Képtár. Kiállítás a Városi Tanács képzőművészeti alkotásaiból.

         Tatabánya, Újvárosi V. számú Általános Iskola, Kernstok Terem. (Katalógus)

1982 Bevezető. Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész kiállítása. Tatabánya, Kernstok

         Terem. (Katalógus)

1982 Bevezető. Dobroszláv Lajos festőművész kiállítása. Tata, Kuny Domokos Múzeum.

         (Katalógus)

1982 Bevezető. Hérics Nándor grafikusművész kiállítása. Esztergom, Esztergomi Galéria.

         (Katalógus)

1982 Bevezető. Kernstok Károly festőművész emlékkiállítása. Szombathely, Savaria Múzeum.

         (Katalógus)

1982 Bevezető. Kovács István grafikusművész kiállítása. Tatabánya, Kernstok Terem.

         (Katalógus)

1982 Bevezető. Somogyi István naiv rajzoló emlékkiállítása. Tata, Komárom Megyei

         Művelődési Központ. (Katalógus)

1982 Szlávik Lajos kiállítása. Tata, Kuny Domokos Múzeum, 1981. szeptember-október.

         Művészet 1982(1)55-56.

1982 Köz-tér. Megfelel-e köztéri szobrászatunk társadalmi feladatainknak? Művészet

         1982(2)4-6.

1982 11 svájci képzőművész kiállítása. Tata, Kuny Domokos Múzeum, 1981. október-

          november. Művészet 1982(2)58-59.

1982 Századunk szobrai. Magyarország 1982. február 28.

1982 Nagy Gábor festőművész kiállítása. Esztergomi Galéria, 1981. október-november.

         Művészet 1982(3)58-59.

1982 Fiatalok a köztér peremén. Mozgó Világ 1982(5)60-68.

1982 Helyszíni tudósítás Somogyi József Bartók-szobráról. Művészet 1982(5)18-20.

1982 Réber László grafikusművész kiállítása. Komáromi Galéria, 1981. december. Művészet

         1982(5)56.

1982 Leltár. A Komárom megyei képzőművészek 1982. évi Tavaszi Tárlatáról.

         Dolgozók Lapja 1982. május 8.

1982 Hérics Nándor grafikusművész kiállítása. Esztergomi Galéria, 1982. február. Művészet

         1982(6)58.

1982 Gondolatok Varga Géza kiállításáról. Emberközpontú szobrászat. Dolgozók Lapja

         1982. augusztus 14.

1982 Emberközpontú szobrászat. Visszatekintés egy tatai kiállításra. Békés Megyei Népújság

         1982. október 9.

1982 Emlékezetes álmok. Kaponya Judit kiállítása az esztergomi Keresztény Múzeumban.

         Művészet 1982(8)55-56.

1982 A könnyűlovasság támad és átveszi a hatalmat. Beszélgetés Thury Levente

         keramikusművésszel. Művészet 1982(9)31-33.

1982 Tata legújabb szobra. Dolgozók Lapja 1982. szeptember 30.

1982 Drámák. Szabó Tamás szobrai. Művészet 1982(10)18-20.

1982 Kollár György festőművész kiállítása. Szegedi Műsor 1982. október

1982 Síkok és terek. John Ágoston kiállítása Tatán. Dolgozók Lapja 1982. október 9.

1982 A szépséges rút. Szemethy Imre kiállítása Komáromban. Dolgozók Lapja

         1982. október 20.

1982 Kerámia tájkép. Kecskeméti Sándor kiállítása Tatabányán. Dolgozók Lapja

         1982. november 4.

1982 Minden a szín. Kollár György festőművész kiállítása. Művészet 1982(12)55-56.

1982 Megyei Galéria. Dolgozók Lapja 1982. december 4.

1982 Nyergesi János festőművész 1895-1982. Dolgozók Lapja 1982. december 28.

 

1983 Bevezető. Észak-dunántúli Tárlat. Győr, Xántus János Múzeum. (Katalógus)

1983 Bevezető. Turmix csoport. Tatabánya, Puskin Művelődési Központ. (Katalógus.)

1983 Bevezető. Brém Ferenc szobrászművész kiállítása. Tatabánya, Kernstok Terem.

         (Katalógus)

1983 Bevezető. Kerti Károly grafikusművész kiállítása. Komárom, Komáromi Kisgaléria.

         (Katalógus)

1983 Bevezető. Kovács István grafikusművész, Nagy Katalin textilművész. Tata. (Katalógus)

1983 Bevezető. Makó Judit grafikusművész kiállítása. Budapest, Stúdió Galéria. (Katalógus)

1983 Bevezető. Nyergesi János festőművész emlékkiállítása. Nyergesújfalu, Nagyközségi

          Könyvtár. (Katalógus)

1983 Bevezető. Szentessy László grafikusművész kiállítása. Tata, Kuny Domokos Múzeum.

         (Katalógus)

1983 Egy múlt századi naiv festő: Stech Alajos. Tata Barátai Körének tájékoztatója V.

          97-105.

1983 Tisztelet a szülőföldnek. Vörös Béla szobrászművész 1899-1983. Dolgozók Lapja

          1983. február 12.

1983 Az enyészet képei. A Komáromi Fotóstúdió kiállítása. Dolgozók Lapja

         1983. február 19.

1983 Tatabánya szobrai. A Puskin Művelődési Központ havi műsorfüzete 1983(3, 4, 5, 6, 7.)

1983 A vas tatai mestere. Dolgozók Lapja 1983. március 26.

1983 Domináns: a rút. Új Forrás 1983(5)55-65.

1983 Tisztelgés Kóthay Ernő festőművész emlékének. Tata, Kuny Domokos Múzeum, 1983.

         április-május. Művészet 1983(5)58.

1983 Esztergom-Róma-Esztergom. Beszélgetés Végvári I. János festőművésszel. Új Forrás

          1983(6)75-80.

1983 Kerti Károly grafikusművész veszprémi kiállítása. Dolgozók Lapja 1983. június 16.

1983 Kérdések, válaszok. Dienes Gábor festőművész kiállítása. Dolgozók Lapja

         1983. szeptember 20.

1983 Új szobraink. Budapest 1983(10)30-33.

1983 Átváltozás. (Végvári I. János.) Dolgozók Lapja 1983. október 1.  

1983 Visszapillantás egy tatai művész orosházi évtizedére. Dolgozók Lapja 1983. október 8.

1983 Megújhodás. Észak-dunántúli tárlat Győrben. Dolgozók Lapja 1983. december 10.

1983 Törvény és labilitás. Szabados Árpád grafikusművész kiállítása Komáromban.

         Dolgozók Lapja 1983. december 17.

 

1984 Bevezető. Epizódok köztéri szobrászatunkból 1945-1983. Mór, Lamberg-kastély.

          (Katalógus)

1984 Bevezető. Tatabányai Tárlat 1984. Tatabánya, Kernstok Terem. (Katalógus)

1984 Bevezető. Kecskés Ágnes textiltervező iparművész kiállítása. Tatabánya, Kernstok

          Terem. (Katalógus)

1984 Bevezető. Kiss György szobrászművész kiállítása. Nyíregyháza, Művelődési Központ.

         (Katalógus)

1984 Bevezető. Nyergesi János festőművész emlékkiállítása. Nyergesújfalu, Nagyközségi

         Könyvtár. (Katalógus). eitler László: 1 festőművész emlékkiállítása. Dolgozók Lapja 1983., máéjus 14. H

 

1984 Bevezető. Szabó Tamás szobrászművész kiállítása. München, Hungart Impo Galéria.

         (Katalógus)

1984 Életműmetszet. Nyergesi János-emlékkiállítás Nyergesújfalun. Dolgozók Lapja

         1984. január 8.

1984 Érintkezések, távolodások. Portrévázlat Novák Lajos festőművészről. Új Forrás

         1984(2)87-92..

1984 Magyarországi Lenin-szobrok. Új Forrás 1984(4)32-38.

1984 Gobelin-költemények. Kecskés Ágnes kiállítása a Kernstok Teremben. Dolgozók Lapja

         1984. május 9.

1984 A múlt igézetében. Barcsai Tibor és Szentessy László művészete. Új Forrás

         1984(5)70-74.

1984 Keze munkája Budapest ékessége. Száz éve született Kisfaludi Strobl Zsigmond.

         Esti Hírlap 1984. június 30.

1984 Fény és üveg. Bohus Zoltán kiállítása. Esti Hírlap július 16.

1984 Értékek felfedezése. Ráfael Győző Viktor emlékkiállítása. Dolgozók Lapja

         1984. november 14.

1984 Zárt formák. B. Hegyi László budapesti kiállítása. Dolgozók Lapja 1984. december 18.

1984 Tértextil. Droppa Judit budapesti kiállítása. Dolgozók Lapja 1984. december 29.

 

1985 Zilahy György. Tatabánya, Komárom Megyei Tanács VB. Művelődésügyi Osztály.

1985 Bevezető. Nagy István Csoport kiállítása. Monor. (Katalógus)

1985 Bevezető. Színhangulatok. Absztrakt gyermekfestmények. Tata, Művelődési és Ifjúsági

         Központ. (Katalógus.)

1985 Bevezető. Váci Művészeti Fesztivál ’85 tárlata. Vác, Madách Imre Művelődési Központ.

         (Katalógus)

1985 Bevezető Hajnal Mihály festőművész kiállítása. Esztergom, Petőfi Művelődési Központ.

         (Katalógus)

1985 Bevezető. Kerti Károly grafikusművész kiállítása. Tatabánya, Kernstok Terem.

         (Katalógus)

1985 Bevezető. Kollár György festőművész kiállítása. Esztergom, Vármúzeum. (Katalógus)

1985 Bevezető. Zwei Künstler aus Ungarn. Kollár György és Végvári I. János festőművész

         kiállítása. Haiding, Achleitner Galerie. (Katalógus)

1985 Bevezető. Képek, szobrok. Kóthay Péter szobrászművész kiállítása. Tata, Helyőrségi

         Művelődési Otthon. (Katalógus)

1985 Bevezető. Szentessy László grafikusművész. (Katalógus)

1985 Képzőművészeti krónika, Komárom megye, 1984. szeptember, október.

         Új Forrás 1985(1)59-63.

1985 Kettős képek, vibráló erőterek. Lőrincz Győző kiállítása. Művészet 1985(1)55-56.

1985 Ráfael Viktor-emlékkiállítás. Művészet 1985(2)64.

1985 Képzőművészeti krónika, Komárom megye, 1984. november, december.

         Új Forrás 1985(2)91-93.

1985 Magyar Gábor festőművész kiállítása. Pest Megyei Múzeumi Híradó 1985(2)28-30.

1985 A halottak élén. Köztéri író- és költőszobrok. Művészet 1985(3)2-5.

1985 B. hegyi László keramikusművész kiállítása. Duna Galéria 1984. XII. 6 – 1985. I. 6.

         Művészet 1985(3)60.

1985 Textiltér. Droppa Judit kiállítása. Művészet 1985(3)62-63.

1985 Képzőművészeti krónika, Komárom megye, 1985. január, február.

         Új Forrás 1985(3)52-54.

1985 Képzőművészeti krónika, Komárom megye, 1985. március, április.

         Új Forrás 1985(4)62-66.

1985 Gondolattársítások, képtársítások. Ábrahám Rafael művészete. Művészet 1985(5)9-11.

1985 Képzőművészeti krónika, Komárom megye, 1985. május, június.

         Új Forrás 1985(5)68-70.

1985 A szép Esztergom. Balla András Esztergom című fotóalbumáról. Új Forrás

         1985(5)68-70.

1985 Képzőművészeti krónika, Komárom megye, 1985. július, augusztus.

         Új Forrás 1985(6)59-62.

1985 Bizarr szobrok. Lois Viktor kiállítása Vácott. Dolgozók Lapja 1985. június 12.

1985 Budapesti szoborleltár. Művészet 1985(7)16-19.

1985 Törvény és esetlegesség. Szávoszt Katalin kiállítása tatabányán. Dolgozók Lapja

         1985. július 17.

1985 Matatás T Bu Ede körül. Neuberger István festészete. Művészet 1985(8)13-15.

1985 Magyar Gábor festőművész kiállítása. Művészet 1985(8)54.

1985 Hiányok és hibák az új tatabányai szoborleltárban. Dolgozók Lapja 1985. augusztus 28.

1985 Komárom megyei iparművészek seregszemléje. Hol a hétköznapok iparművészete?

         Dolgozók Lapja 1985. október 23.

1985 Rajzpedagógia – művészi szinten. Kiállítás a tatai Művelődési és Ifjúsági Központban.

         Dolgozók Lapja 1985. december 28.

 

1986 Köztéri szobraink. Budapest, Gondolat Kiadó.

1986 Bevezető Nász János: Képző- és iparművészeti kiállítások Komárom megyében

         1945-1985. Tatabánya, József Attila megyei Könyvtár című bibliográfiájához.

1986 Bevezető. Tatabánya Fotóműhely kiállítása. Tatabánya, Kernstok Terem. (Katalógus)

1986 Bevezető. Bodóczky István festőművész kiállítása. Szirák, Hotel Kastély Galéria.

         (Katalógus)

1986 Bevezető. Bráda Tibor festőművész kiállítása. Esztergom, Esztergomi Vármúzeum.

         (Katalógus)

1986 Bevezető. Farkas Ádám szobrászművész kiállítása. Gödöllő, Gödöllői Galéria.

         (Katalógus)

1986 Bevezető. Gy. Molnár István festőművész kiállítása. Berlin, Magyar Intézet. (Katalógus)

1986 Bevezető. Hajdú László festőművész kiállítása. Szirák, Hotel Kastély Galéria.

         (Katalógus)

1986 Bevezető. Életutam mentén. (Tervek, tanulmányok, vázlatok.) Kerti Károly

         grafikusművész kiállítása. Tata, Városi Művelődési és Ifjúsági Központ. (Katalógus)

1986 Bevezető. Kiss György szobrászművész kiállítása. Esztergom, Esztergomi Vármúzeum.

         (Katalógus)

1986 Bevezető. Mészáros Dezső szobrászművész szoborgyűjteménye. Szentendre. (Katalógus)

1986 Képzőművészeti tábor Sződligeten. Pest megyei Amatőr Képzőművészek Tanácsa

         és a Nagy István Képző- és Iparművészeti Csoport Híradója 1986. 31.

1986 Amatőr képzőművészet Komárom megyében. Művészeti Műhely 1986(1)72-76.

1986 Gyengéd torzítások. (Tenk László festészete.) Művészet 1986(1)12-14.

1986 Kosztolányi-interpretációk. Képzőművészeti pályázati kiállítás a Petőfi Irodalmi

         Múzeumban. Művészet 1986(1)57.

1986 Képzőművészeti krónika. Komárom megye, 1985. szeptember, október. Új Forrás

         1986(1)58-62.

1986 Adott térben. Szabó Tamás tárlata. Művészet 1986(2)60-61.

1986 Képzőművészeti krónika. Komárom megye, 1985. november, december. Új Forrás

         1986(2)77-79.

1986 A magányos festő. Szabó Vladimir festőművész tatai kiállításáról. Dolgozók Lapja

         1986. február 13.

1986 Képi gazdagság. Würtz Ádám tatabányai kiállításáról. Dolgozók Lapja 1986. február 27.

1986 A célkereszt a célpont. Farkas Ádám rajzai. Kortárs 1986(3)136-137.

1986 Tudatalatti tömbök. (Hepp Edit festészetéről). Művészet 1986(3)22-25.

1986 „Célpontok.” Farkas Ádám kiállítása. Szentendre, Pest Megyei Művelődési Központ

          Galériája, 1985. október 11-30. Művészet 1986(3)62.

1986 Képzőművészeti krónika. Komárom megye, 1986. január, február. Új Forrás

         1986(3)57-60.

1986 „Hirdessük, itt nem boldogul más…” Az alkotó ember ábrázolása a felszabadulás utáni

          köztéri szobrászatunkban. Új Forrás 1986(4)56-63.

1986 Képzőművészeti krónika. Komárom megye, 1986. március, április. Új Forrás

         1986(4)70-73.

1986 Játékosság, önfeledt kifejezés. Vertel Beatrix kiállítása a Komáromi Galériában.

         Dolgozók Lapja 1986. április 29.

1986 Képzőművészeti krónika. Komárom megye, 1986. május, június. Új Forrás

         1986(5)59-62.

1986 Képzőművészeti krónika. Komárom megye, 1986. július, augusztus. Új Forrás

         1986(6)64-66..

1986 Roncsolt tájak. Kollár György festőművész kiállítása. Művészet 1986(6)54.

1986 Kungl György kerámiaszobrai. Dunakanyar Kurír 1986(7)9.

1986 Romantika. Kiss István kecskeméti Hunyadi János-szobra. Művészet 1986(10)10-13.

1986 Kerámia emlékművek. Kungl György kiállítása. Szentendre, Pest Megyei Művelődési

         Központ, 1986. június 1-15. Művészet 1986(11-12)98.

1986 Bodóczky István festményei. Új Tükör 1986. december 7.

 

1987 Bevezető. Fiatal Komárom megyei képzőművészek kiállítása. Tatabánya, A

         Közművelődés Háza. (Katalógus)

1987 Bevezető. A szentendrei Art’éria Galéria kiállítása. Cegléd, Ceglédi Galéria.

         (Katalógus)

1987 Bevezető. A szentendrei Art’éria Galéria kiállítása. (Ásztai Csaba, Bodóczky István,

         Csorba Simon, Farkas Ádám, Lois Viktor, Magyar Gábor, Mészáros Dezső, Gy.

         Molnár István, Rákosy Anikó.) Woerden (Hollandia), Stadsmuseum. (Katalógus)

1987 Bevezető. A szentendrei Art’éria Galéria kiállítása. Zalaegerszeg, Göcseji Múzeum.

         (Katalógus)

1987 Bevezető. Tíz éves a Komáromi Kisgaléria. Komárom, Komáromi Kisgaléria.

         (Katalógus)

1987 Bevezető. Kerti Károly (1917-1986) grafikusművész emlékkiállítása. Tata, Kuny

          Domokos Múzeum; Budapest, Ernst Múzeum. (Katalógus)

1987 Bevezető. Mészáros Dezső szobrászművész szentendrei szoborgyűjteménye. Szentendre.

         (Katalógus)

1987 Bevezető. Nagy Katalin textiltervező és Kovács István grafikusművész. Tata.

         (Katalógus)

1987 Bevezető. Prunkl János festőművész kiállítása. Tatabánya, Népház Galéria. (Katalógus)

1987 Bevezető. Szabó Tamás szobrászművész kiállítása. Utrecht. (Katalógus)

1987 In memoriam Dobroszláv Lajos. Tata Barátainak Köre Évkönyve 1987. 204-205.

1987 Emlékezés Stech Alajos festőművészre. Tata Barátainak Köre Évkönyve 1987. 219-221.

1987 Komárom megyei amatőr képző- és iparművészeti kiállítás, Tatabánya, 1987.

         Művészeti Műhely 1987. 48-49.

1987 Lekötözve, elszabadulva. Beszélgetés Szabó Tamás szobrászművésszel. Palócföld

         1987(1)89-96.

1987 G-~: Az Art’éria Galéria első esztendeje. Szentendre és Vidéke 1987. január 8.

1987 Fiatal képzőművészek. Kollektív megmérettetés. Dolgozók Lapja 1987. február 2.

1987 „Életutam mentén.” Utolsó beszélgetés Kerti Károly grafikusművésszel. Új Forrás

         1987(2)60-64.

1987 Fiatal képzőművészek. Kollektív megmérettetés. Dolgozók Lapja 1987. február 2.

1987 Kettőspont. Kilenc keramikusművész kiállítása. Művészet 1987(3)59-60.

1987 Minden mű megvásárolható. Komárom megyei képzőművészek budapesti

         kiállítása. Új Forrás 1987(3)60-62.

1987 Van-e jó Lenin-szobor Magyarországon? Háttér 1987(3)82-85.

1987 Textil-kalligráfiák. Nagy Katalin tatai kiállítása. Dolgozók Lapja 1987. március 24.

1987 Még van tíz évem. Borongós impressziók Nausch Géza tatabányai műhelyében.

         Új Forrás 1987(4)69-72.

1987 Sérülések. Kecskeméti Sándor keramikusművész alkotásai. Művészet 1987(5)20-23.

1987 A tehertaxi ezerötszáz. Beszélgetés Varkoly László festőművésszel. Új Forrás

        1987(5)79-82.

1987 Tíz kisplasztika, harminchét érem. Szunyogh László szobrászművész kiállítása.

         Új Művészet 1987(5)58.

1987 Öntartósító művészet. Lois Viktor különös szobrászata. Új Forrás 1987(6)52-56.

1987 Thury Levente keramikusművész kiállítása. Múzeumi Tájékoztató (Somogy Megyei

         Múzeumok Igazgatósága) 1987. június. 1-5.

1987 Kópia. Három új budapesti szobor. Művészet 1987(6)28-33.

1987 Külső/belsőépítészet. Rainer Péter kiállítása, Ferencvárosi Pincegaléria. Művészet

         1987(8)59.

1987 A mesterség próbája. Gáti Gábor szobrászatáról. Művészet 1987(10)17-21.

1987 Tölg-Molnár Zoltán művészete. Szentendre és Vidéke 1987. december. 5-6.

 

1988 Bevezető. Szabad a pálya. Groteszk Art. Tatabánya, Kernstok Terem. (Katalógus)

1988 Bevezető. Farkas Ádám szobrászművész kiállítása. Budapest, Újpest Galéria.

         (Katalógus)

1988 Bevezető. Kovács Péter Balázs festőművész kiállítása. Miskolc, Ady Endre Művelődési

         Ház; Tatabánya, Kernstok Terem. (Katalógus)

1988 Bevezető. Prunkl János festőművész kiállítása. Vác, Hincz Gyula Állandó Gyűjtemény

          Kamaraterme. (Katalógus)

1988 Bevezető. Samu Géza szobrászművész kiállítása. Budapest, Ernst Múzeum.

         (Katalógus)

1988 Egykori akciódokumentumok. Varkoly László festőművész kiállítása. Tatabánya,

         Kernstok Terem, 1987. július 6 – augusztus 2. Új Művészet 1988(1)50-51.

1988 Kontra. Szentendrei tárlatok 1987 őszén. Művészet 1988(1)58.

1988 Épületek a múltnak? A Közművelődés Háza, Tatabánya. Új Forrás 1988(1)96.

1988 Épületek a múltnak? Az almásneszmélyi babtista kápolna. Új Forrás 1988(2)96.

1988 Direktsnassz. Kungl György kerámiaszobrászata. Új Forrás 1988(3)41-46.

1988 Absztrakt borongások. Tölg-Molnár Zoltán festőművész kiállítása. Művészet

         1988(3)56-57.

1988 Épületek a múltnak? Lakóház Tatán. Új Forrás 1988(3)96.

1988 Épületek a múltnak? A Laczházy-vendéglő. Új Forrás 1988(4)96.

1988 Határok között engedetlenül. Tornay Endre András szobrászatáról. Művészet

         1988(4)6-11.

1988 Szobrok, évtizedek. Messemagazin International 1988(4)60-62.

1988 Épületek a múltnak? Az esztergomi MSZMP-székház. Új Forrás 1988(5)144.

1988 Határtalan határesetek. ef Zámbó István művészetéről. Kortárs 1988(5)136-137.

1988 A kőbe zárt Nap és Hold. (Mészáros Dezső szobrászművész). Vasárnapi Hírek

         1988. május 15.

1988 A köztéri szobrászat politikai és ideológiai aspektusai. Új Forrás 1988(6)44-50.

1988 Épületek a múltnak? A Széchenyi utcai sorház Oroszlányban. Új Forrás 1988(6)96.

1988 Többismeretlenes gyűjtemény. Művészet 1988(7)42-44.

1988 Rész/egész. Károlyi Ernő festőművész életműmetszete. Művészet 1988(9)49-51.

 

1989 Bevezető. Wien – Budapest. Die Vögel Europas Tibor Szemzö & Futterbasis, Zora, Lois

         Ballast. Secession. (Katalógus)

1989 Bevezető. Bodóczky István festőművész kiállítása. Budapest, Francia Intézet.

         (Katalógus)

1989 Bevezető. Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész kiállítása. Budapest, Csepel

         Galéria. (Katalógus)

1989 Bevezető. Hajdú László festőművész kiállítása. Budapest, Dorottya utcai Kiállítóterem.

         (Katalógus)

1989 Bevezető. Kaposi Endre festőművész kiállítása. Tatabánya, Kernstok Terem.

          (Katalógus)

1989 Bevezető. Kerti Károly grafikusművész emlékkiállítása. Gerlingen, Rathaus.

          (Katalógus)

1989 Bevezető. Kiss György szobrászművész kiállítása. VII. Országos Érembiennále. Sopron,

         Lábasház. (Katalógus)

1989 Bevezető. Mészáros Dezső szobrászművész kiállítása. Győr, Petőfi Sándor Művelődési

         Központ. (Katalógus)

1989 Bevezető. Nagy Gábor festőművész kiállítása. Budapest, Csepel, Iskola Galéria.

         (Katalógus)

1989 Bevezető. Samu Géza művészete. Kunst heute in Ungarn. Aachen, Neue Galerie-

         Sammlung Ludwig. (Katalógus)

1989 Bevezető. Szkok Iván festőművész kiállítása. Budapest, Vigadó Galéria. (Katalógus)

1989 Korlátozott asszociációk és idézetek Lois Viktor hangszereihez. SZAFT

         DOKUMENTUM ’86-’88. 1989. február

1989 A hiány emlékművei. Folyam 1989(1)109.

1989 Novák Lajos 1927-1989. Művészeti Műhely 1989(1)20.

1989 A szó elrepül… Kóthay Ernő, Brém Ferenc, Szunyogh László, Varkoly László.

         Művészeti Műhely 1989(1)21-26.

1989 Szabadságszövegek. Beszélgetés fe Lugossy Lászlóval egy ülésben. Új Forrás

         1989(1)81-82.

1989 Aktualitások és általánosítások. Krajcsirovits Éva és Gáti Gábor kiállítása. Művészet

         1989(2)50-51.

1989 Révész Napsugár: Angyal szállt le… (Műelemzési kísérlet.) Művészeti Műhely

         1989(2)3.

1989 Az Új fétisek kiállítás elé. Művészeti Műhely 1989(2)8.

1989 Szomorú szocreál – képelemzési kísérlet. Világ 1989(2)42.

1989 Az elmaradt áldozat fenyegető pillanata. Szabó Tamás: Érintés. Művészet 1989(3)6-8.

1989 Térsík, síktér. Bodóczky István festőművész komáromi kiállítása. Új Forrás

         1989(3)99-101.

1989 Színdinamikai kísérletek polarizált fényben. Jókai Kornél fényképsorozata. Új Forrás

         1989(4)88-89.

1989 A védtelen elem. Művészet 1989(4)61-62.

1989 Szex rex. Wahorn András műveiről. Kortárs 1989(5)136-142.

1989 A lakótelepen nem harangoznak. Péter Ágnes és Szöllőssy Enikő óratornya

         Káposztásmegyeren. Hitel 1989(7)32-33.

1989 A nagy átalakulás. fe Lugossy László alkotásairól. Kortárs 1989(7)136-137.

1989 A változó az állandó elem. Csorba Simon művészetéről. Művészet 1989(7)42-44.

1989 Halálképek. Kovács Péter kiállítása. Művészet 1989(7)51-52.

1989 „… a jelen valódi értékeit is.” Esztergomi Tárlat – 1989. Művészet 1989(9)2.

 

1990 Bevezető. Gulácsy Art Galéria. Budapest. (Katalógus)

1990 Bevezető. Dudás Jenő festőművész emlékkiállítása. Tata, Kuny Domokos Múzeum.

         (Katalógus)

1990 Bevezető. Hérics Nándor grafikusművész kiállítása. Budapest, Budapest Kongresszusi

         Központ. (Katalógus)

1990 Bevezető. Horváth Lajos festőművész kiállítása. Tihany, Tihanyi Múzeum. (Katalógus)

1990 Bevezető. Magyar Gábor festőművész kiállítása. Budapest, Vigadó Galéria. (Katalógus)

1990 Bevezető. Szkok Iván festőművész kiállítása. Szombathely, Megyei Művelődési és

         Ifjúsági Központ. (Katalógus)

1990 KÖZ-TÉR. Megfelel-e köztéri szobrászatunk társadalmi feladatainak? In. S. Nagy

         Katalin (szerk.): Művészetszociológiai szöveggyűjtemény. 1. kötet. Budapest, 

         Tankönyvkiadó. 110-117.  

1990 Barcsai Tibor: Vásárra induló végvári vitéz (műelemzési kísérlet). Művészeti Műhely

         1990(1)5.

1990 Kaposi Endre festőművész kiállítása. Művészeti Műhely 1990(1)13-14.

1990 Rétegek, foltok, szálkák. Bódi Ágnes grafikáiról. Művészet 1990(1)33-35.

1990 Ismeretlen XX. századi szobrász: Ismeretlen katona és munkás szobai emlékműve.

         (Műelemzési kísérlet, naprimér.) Folyam 1990(3)70-73.

1990 Zsákcső. Magyar Gábor kiállítása. Művészet 1990(3)65.

1990 A hazugság emlékművei. Új Forrás 1990(4)104-110.

1990 A piramisokat sem bontották le. Magyar Nemzet 1990. április 24.

1990 Kétszázhúsz volt, sejtelmes vörös fény. Új Forrás 1990(5)37-39.

1990 Kakadukkal koronázott okuláré. Szent Flórián meghúzza magát. Szentendre és Vidéke

         1990. május 1. 

1990 A kötél és én. Szabó Tamás munkái. Kortárs 1990(7)137-142.

1990 A gyengéd orvvadász. Bukta Imre műveiről. Kortárs 1990(10)142-143.

1990 Jaj a szobroknak! Hitel 1990(10)48-49.

1990 Budapest köztéri szobrászata 1945-1956. Hiány 1990(15)26-34.

1990 A hazugság emlékművei. Világ 1990(15)39-41.

 

1991 A hetvenes-nyolcvanas évek. Vonások Komárom-Esztergom megyei művészek

         arcképeihez. Tatabánya, Komárom-Esztergom megyei Önkormányzat.

1991 Bevezető. Advenienti Saluten képzőművészeti kiállítás. (Kecskés Ágnes, Szabó Tamás.)

         Esztergom, Esztergomi Vármúzeum Rondella Galéria. (Katalógus)

1991 Bevezető. M. Novák András festőművész kiállítása. Budapest, Vigadó Galéria.

         (Katalógus)

1991 Bevezető. Szamódy Zsolt fotóművész Az erőd című kiállítása. Komárom, Komáromi

         Kisgaléria. (Katalógus)

1991 Kernstok-dokumentumok. Limes 1991(2)25-30.

1991 Time For a Comeback. Hungary once again has room for an art „business”.

         The Hungarian Observer 1991(2)36-37.

1991 Zwei ungarische Künstler. Katalin Nagy und István Kovács. International Textilkunst

        1991(2)84.

1991 Szolnok, szabványok, szobrok. Jászkunság 1991(2-3)55-58.

1991 Harmincöt sor a megszállásról. Új Forrás 1991(3)1.

1991 Záborszky Gábor. Playboy 1991(3)19-20.

1991 Két periférikus beszélget. Új Forrás 1991(4)46-53.

1991 Metszésben, vibrálásban. Aknay János művészetéről. Árgus 1991(4)65-66. 

1991 Lappangó életmű. Ráfael Győző Viktor emlékkiállítása Győrben. Új Művészet

         1991(5)30-31.

1991 A láthatáron: a nagy szentendrei bazár. Szentendre és Vidéke 1991. május 15.

1991 O. K. András. Wahorn életműbemutató Székesfehérvárott. Szentendre és Vidéke

         1991. május 15.

1991 Egy hiteles életmű. Zilahy György emlékkiállítása. Holnap 1991(6)24.

1991 Volt helye, van helye. Tata két szobráról. Tata-tóvárosi Híradó 1991. június. 4. 

1991 Harminchat sor kérdésekről és válaszokról. Új Forrás 1991(10)1.

1991 Kis magyar dizájn. (Irodatechnika, nyilvántartás.) Új Forrás 1991(10)51-55.

1991 Nyitott, zárt. Matzon Ákos festőművész kiállítása. Új Művészet 1991(10)58-59.

1991 Szentendréről nézvést… Új Művészet 1991(10)74-77.

1991 Nyílt levél zárt ügyben. Meddig maradhat még múzeumigazgató Bihari József?

         Szentendre és Vidéke 1991. október 1.

1991 A helyzet látszólag. Szotyory László festőművész kiállítása. Új Művészet

         1991(11)60-61.

1991 Pengesíkok, felhőterek. Rákosy Anikó festőművész kiállítása. Új Művészet 1991(11)68.

1991 Hétköznapi szoborhalál? Itthon 1991(22)21.

 

1992 Másodlagos műfaj, mint elsődleges. A szobrászrajz-jelenségről. In. Dimenziók

         találkozása. A II. Országos Szobrászrajz Biennále Szimpóziuma. Budapest.

1992 Bevezető (Lois Viktor). Dialog II. Berlin/Budapest. Barabás Márton, Reinhard

         Haverkamp, Lois Viktor, Jürgen Reichert. Budapest, Vigadó Galéria, Goethe

         Institut. (Katalógus)

1992 Bevezető. I. Nemzetközi Művészeti Találkozó és Kiállítás. Tata, Kuny Domokos

         Múzeum. (Katalógus)

1992 Bevezető. Magyar Pavilon. Sevilla, Világkiállítás. (Katalógus)

1992 Bevezető. Hadik Gyula szobrászművész kiállítása. Zsámbék, Művelődési Ház.

         (Katalógus)

1992 Bevezető. Kóthay Ernő festőművész (1926-1982) emlékkiállítása. Komárom,

          Komáromi Kisgaléria. (Katalógus)

1992 Bevezető. Végh András festőművész kiállítása. Budapest, Vigadó Galéria. (Katalógus)

1992 Bevezető. Záborszky Gábor festőművész kiállítása. Budapest, Budapest Art Expo,

         Pandora Galéria. (Katalógus)

1992 A neszmélyi Kék Madár Iskola. Művészeti Műhely 1992. 63-64.

1992 Kollár György-búcsúztató. Művészeti Műhely 1992. 65.

1992 Bodega a szőnyeg alatt. Tatabányai városépítészeti epizódok, észrevételek,

         dokumentumok. Új Forrás 1992(1)10-19.

1992 Nem vízfejű irodára, hosszú távú expo-programra van szükség. (Beszélgetés Kocsis

         Imrével.) Ipszilon 1992(1)8-9.

1992 Világokat elválasztó, világokat összekötő. Palotás József dunaújvárosi negyvennyolcas

         emlékműve. Új Művészet 1992(1)41-44.

1992 Gomolygásban. Wagner János festőművész kiállítása. Új Művészet 1992(1)60.

1992 Nekrológ (?) egy nyílt, egyenes útért. Tata-tóvárosi Híradó 1992. január 3.

1992 Makovecz Imre templomai. Világszövetség 1992(1-2)15, 21.

1992 Szálloda, múzeum, vagy egyik sem. Ipszilon 1992(2)6-7.

1992 Vidáman virít a halál. (ef Zámbó István). Ipszilon 1992(3)12.

1992 Fekete-fehér színesben. Ipszilon 1992(4-5)6.

1992 Kamaszkori hangszerek. Lois Viktor szobrászművész kiállítása. Világszövetség

         1992(4)23.

1992 Laca, a videoönkéntes. fe Lugossy László Videóvilág-műsora. Filmkultúra

         1992(4)54-56.

1992 Sevilla, expo, február. Új Forrás 1992(4)48-56.

1992 Szárnyaló lények. Bodóczky István művészetéről. Kortárs 1992(4)59-62.

1992 Fekete-fehér színesben. Ipszilon 1992(4-5)6.

1992 Hobbiművészeti feltételrendszerek. Beszélgetés

          waszlavikgazemberpetőfivelorexullmannmónikalászlóval. Ipszilon

         1992(4-5)12-14.

1992 Szelíden, erőszakosan. Thury Levente gólemei. Playboy 1992(5)75-78.

1992 Áldott motívumszabadság. Élet és Irodalom 1992. május 1.

1992 A forma és a folt. Károlyi Ernő festőművész kiállításáról. Új Művészet 1992(6)42-44.

1992 Az arany mint az előtérbe helyezett háttérelem. Záborszky Gábor festőművész

         kiállítása. Új Művészet 1992(6)62.

1992 Huszonnégy sor festőművészek elbúcsúztatásának nehézségeiről. Új Forrás 1992(6)1.

1992 Az ismeretlen erőd. Szamódy Zsolt fotóművész kiállítása. Pavilon 1992(7)49-50.

1992 Az út. Kaposi Tamás festőművész emlékkiállítása. Új Művészet 1992(7)58-59.

1992 Másodlagos műfaj, mint elsődleges. A szobrászrajz-jelenségről. Új Művészet

         1992(7)65-68.

1992 A dokumentáció fontosságáról. Tata-tóvárosi Híradó 1992. július. 4.

1992 The Medals of Maria Lugossy. The Medal  No. 21. Autumn 1992. 73-75.

1992 Csonka egész. M. Novák András festészetéről. Új Művészet 1992(9)33-34.

1992 Nemzetközi iparművészeti kiállítás a tatai Kuny Domokos Múzeumban. Tata-tóvárosi

         Híradó 1992. szeptember 9. 

1992 Aktok és aktfestők. Élet és Irodalom 1992. szeptember 4.

1992 A költő Holló András halálára. 24 Óra 1992. szeptember 12.

1992 A lakótelepfestő. Kárpáti Zoltánról és képsorozatáról. Új Forrás 1992(10)50-52.

1992 Függő. Függetlenségiemlékmű-pályázatok. Budapest, XI. kerület. Új Művészet

         1992(10)78-82.

1992 Létmotozások. Élet és Irodalom 1992. október 9.

1992 „A végtelen sejtések birodalma.” Deim Pál gyűjteményes kiállítása. Kritika 1992(11)24.

1992 Vágyképek. Kóthay Ernő (1926-1982) festőművész emlékkiállítása. Művészet

         1992(11)60-62.

1992 I. Nemzetközi Textilművészeti Találkozó Tatán. Hírlevél (Magyar Képzőművészek és

         Iparművészek Szövetsége) 1992. november 4.

1992 Úttörő Áruház! Vigyázz, pihenj! Élet és Irodalom 1992. november 6.

1992 Vaszary János tatai szobra. Tata-tóvárosi Híradó 1992. december. 3.

 

1993 Hát már Ady is?; Egyszer itt, egyszer ott; Álom a zöld városról. Komárom-Esztergom

         megyei Kalendárium 1993. 206-210.

1993 Képek, szobrok Komárom-Esztergom megye képzőművészetéből. Tatabánya,

         (képeslevelezőlap gyűjtemény)

1993 Kollár György festőművész (1950-1992). Esztergom.

1993 Bevezető. Az Art’éria Galéria kiállítása. Budapest, Vigadó Galéria. (Katalógus)

1993 Bevezető. Hommage à Vaszary kiállítás. Tata, Kuny Domokos Múzeum. (Katalógus)

1993 Bevezető. Komárom-Esztergom megyei művészeti főiskolások tárlata. Tata, Kuny

         Domokos Múzeum; Esztergom, Duna Múzeum. (Katalógus.)

1993 Bevezető. Színes víz. Nemzetközi akvarell kiállítás. Budapest, Ernst Múzeum.

         (Katalógus)

1993 Bevezető. Tatai művésztanárok voltak. Tata, Magyary Zoltán Művelődési Központ.

         (Katalógus)

1993 Bevezető. Farkas Ádám szobrászművész kiállítása. Budapest, Műcsarnok, Palme-ház.

         (Katalógus)

1993 Bevezető. Horváth Ferenc festőművész (1933-1991) emlékkiállítása. Tata, Kuny

         Domokos Múzeum. (Katalógus)

1993 Bevezető. Horváth Lajos festőművész kiállítása. Budapest, Csontváry Terem.

         (Katalógus)

1993 Bevezető. Kungl György keramikusművész kiállítása. Hamburg, Banánterem.

         (Katalógus)

1993 Bevezető. Nagy János szobrászművész kiállítása. Esztergom, Balassa Bálint Múzeum.

         (Katalógus)

1993 Bevezető. Stefanovits Péter grafikusművész kiállítása. Budapest, Vigadó Galéria.

         (Katalógus)

1993 Bevezető. Tenkács Tibor festőművész életmű kiállítása. Tokaj, Tokaji Galéria.

         (Katalógus)

1993 Bevezető. Tuzson-Berczeli Péter festőművész kiállítása. Budapest, Csók István Galéria.

          (Katalógus)

1993 Bevezető. Wagner János festőművész kiállítása. Budapest, Vigadó Galéria. (Katalógus)

1993 A néma gésa. Beszélgetés a képzőművész-filmrendező fe Lugossy Lászlóval. VII.

         Magyar Nemzeti Képzőművészeti Filmszemle. Szolnok.

1993 Színes magyar víz. (A Színes víz című nemzetközi akvarell-kiállítás magyar

         kollekciójának megközelítési kísérlete.) Színes víz Almanach. Budapest, Magyar

         Vízfestők Társasága. 31-33.

1993 A textil látszólagos válsága. Beszélgetés Droppa Judit textiltervező iparművésszel.

         Művészeti Műhely 1993(1)48-49.

1993 A jelentéktelenség jelentősége. Beszélgetés Neuberger István festőművésszel.

         Művészeti Műhely 1993(1)63-65.

1993 Tatabánya és művészete. Negyvenöt év tendenciái. Új Forrás 1993(1)37-45.

1993 Tömbökbe zártan. Hadik Gyula szobrászművész kiállítása. Új Művészet 1993(1)53-54.

1993 Utalások, felismerések. Páljános Ervin szobrászművész kiállítása. Új Művészet

         1993(1)51.

1993 Kovács Péter Balázs. Élet és Irodalom 1993. január 8.

1993 Műsorajánlat. (Mészáros Dezső-szabadonválasztott). Élet és Irodalom 1993. január 15.

1993 Emlékmű-életmű. Mészáros Dezső szobrászművész hetven esztendős. Új Magyarország

         1993. január 19.

1993 Egy magasztos ügy. Az ismeretlen szobordöntők emlékműve. Élet és Irodalom

         1993. január 22.

1993 Agyő, avagy pesti szoborbúcsúztató. Magyar Hírlap 1993. január 30. 

1993 Agyő. Budapesti szoborbúcsúztató. Holmi 1993(2)291-295.

1993 A szobrászok szép csendben eltűnnek? (Önkéntes Berczeller-búcsúztató.)

         Élet és Irodalom 1993. február 26.

1993 Bevezető Gadányi Jenő írásaihoz. Új Forrás 1993(3)65-66.

1993 Négyzetekre osztott négyzetek. Bartl József festőművész szentendrei életműkiállítása.

         Új Művészet 1993(3)25-26.

1993 Az élet pompázatos élete. Palotás József éremművészetéről. Árgus 1993(3-4)84-85.

1993 Gadányi Jenő előadása Vaszary János művészetéről. Limes 1993(3-4)23-32.

1993 ef Zámbó, a plasztikus. Kalligram 1993(4)97-104.

1993 Komárom-Esztergom megyében sohasem esik az eső. Új Forrás 1993(4)72-76.

1993 Problémák, megoldások. Kopócs Tibor és Lipcsey György kiállítása. Új Művészet

         1993(4)60-61.

1993 Holló András rajzairól. Új Forrás 1993(5)51-59.

1993 Zavar. Végh András festőművész képeiről. Új Művészet 1993(5)57-58.

1993 Homálylik. Tuzson-Berczeli Péter festőművész kiállítása. Új Művészet 1993(5)68-69.

1993 Megnyugtató utórezgések. Élet és Irodalom 1993. május 14.

1993 Horváth Ferenc „társtalan” művészete. 24 Óra 1993. május 18.

1993 A képek hatalmáról. Élet és Irodalom 1993. május 21.

1993 Bakony az én Bakonyom. Bognár Zoltán emlékkiállítása. Új Horizont 1993. május-

         június. 74-75.

1993 Öt új mű – Dunaújváros 1993. Árgus 1993(5-6)114-116.

1993 Kép a képben, kép a képről. Szolnoki filmszemle-reflexiók. Jászkunság 1993(6)41-43.

1993 Kép-forma és forma-kép. Barabás Márton művészetéről. Új Művészet 1993(6)28-32.

1993 Tatabánya, művészet, ügyek. Új Forrás 1993(6)77-81.

1993 Esztergomi Nagámi. Élet és Irodalom 1993. június 18.

1993 Köszöntjük az új művészeti díjasokat. Magyar Narancs 1993. június 24. 

1993 Az előfutár Illés próféta előfutára. Csorba Simon művészetéről. Kortárs

         1993(7)105-106.

1993 Kontraszty László rajzairól. Új Forrás 1993(7)23.

1993 A hiány. Tölg-Molnár Zoltán festőművész kiállítása. Új Művészet 1993(7)54.

1993 Szárnyaló, üldögélő galamb. Vonások Somogyi József szobrászművész életművéhez.

         Új Művészet 1993(7)43-47.

1993 Papihír a napihír. Élet és Irodalom 1993. július 9.

1993 Ha én festőművész lennék. Variációk egy Stefanovits-kiállításra. Élet és Irodalom

         1993. július 30.

1993 A Dovin. Új Művészet 1993(8)59-60.

1993 The Splendour of Life: the medallic Art of József Palotás. The Medal No. 23. Autumn

         1993. 48-54.

1993 Alakok, bálványok, formák. Nagy János szobrászművész alkotásairól. Új Forrás

         1993(9)53-55.

1993 Lágyan meghajló kemény ív. Lugossy Mária „érem”-művészetéről. Új Művészet

         1993(9)51-52. 

1993 Építészek, fullasztárok. Élet és Irodalom 1993. október 8.

1993 Párbeszéd-lehetőségek. Új Művészet 1993(10)65-66.

1993 Szegedi szoborhistória és művészeti adattár. Tóth Attila könyvéről. Új Művészet

         1993(10)79-80.

 

1994 Tata-veduta. Szépművészeti antológia. Tatabánya, Castrum Könyvek.

1994 Bevezető. A III. Nemzetközi Szobrászrajz Biennále. Budapest, Nagytétényi

         Kastélymúzeum. (Katalógus)

1994 Bevezető. 4. Országos Faszobrászati Kiállítás. Nagyatád, Művelődési Ház. (Katalógus)

1994 Bevezető. Képzőművészeti kiállítás Tata várossá nyilvánításának évfordulójára. Tata,

         Kuny Domokos Múzeum. (Katalógus)

1994 Bevezető. Országos Színesnyomat Grafikai Kiállítás. Szekszárd, Művészetek Háza.

         (Katalógus)

1994 Bevezető. A Túlsó P’art kiállítása. Budapest, Vigadó Galéria. (Katalógus)

1994 Bevezető. Bartl József festőművész kiállítása. Stuttgart, Düsseldorf, Nürtingen, Berlin.

         (Katalógus)

1994 Bevezető. Krajcsovics Éva festőművész kiállítása. Budapest, Vigadó Galéria.

         (Katalógus)

1994 Bevezető. Két Litkey-kép. Litkey György festőművész emlékkiállítása. Budapest,

         Budapest Galéria/Árkád Galéria. (Katalógus)

1994 Bevezető. Rythm and balance. Matzon Ákos festőművész kiállítása. Szirák. (Katalógus)

1994 Bevezető. Szárnyas angyalok. Nagy Gábor festőművész kiállítása. Budapest, Kempinski

         Galéria. (Katalógus)

1994 Bevezető. Szávoszt Katalin keramikusművész kiállítása. New York. (Katalógus)

1994 ~-Lugosi Lugo, László: Fantômes rouges. Un parc des héros disparus à Budapest.

        L’architecture d’aujourd’hui No. 292. 1994. 40.

1994 Újabb adatok Tata képzőművészetének történetéhez. Tata Barátainak Köre Évkönyv

         XVI. 1994. 48-49.

1994 Dobroszláv Lajos emlékkiállításának megnyitása. Tata Barátainak Köre Évkönyve XVI.

         1994. 77-78.

1994 Meszlényi Dénes kiállítása elé. (Stúdió Galéria, Budapest, 1994. május 10 – július 4.)

         Magyar Műhely 1994. 94. 40-41.

1994 Az Art’éria Galéria – maga a csoda. Balkon 1994(1)43.

1994 Csikász-napló. (Budapest, 1994. január.) Vár ucca tizenhét (Csikász Imre

         /1884-1914/) 1994(1)75-80.

1994 „Kardból kaszát”. Dorog új emlékművéről. Új Forrás 1994(1)73-77.

1994 Szobrászrajz, szobrászrajzsorozat, mű. Symposion Újság 1994(1)4-5.

1994 Öt új mű – Dunaújváros, 1993. Symposion Újság 1994(1)12-13.

1994 Guruló napszekér. Móder Rezső alkotásai. Új Művészet 1994(2)22-25, 64.

1994 A tér erőtere. Záborszky-művek egy családias hangulatú irodaházban. Új Művészet

         1994(2)45-46.

1994 Alapformák, életjelek. Friedrich Ferenc éremművészete. Új Művészet 1994(3)63-65.

1994 „Megmentett pillanatok.” Dorogon élt és alkotott művészek kiállítása. Új Művészet

          1994(3)47-48.

1994 13. Magyar Textilbiennále. 10. Nemzetközi Miniatűrtextil Biennále. Szombathely, 1994.

         Magyar Iparművészet 1994(4)58-59.

1994 A szilárd talajon állás és a fölötte való könnyed lebegés festői esetei. Szotyory László

         képeiről. Kortárs 1994(4)107-108. 

1994 Nyilvános, idényjellegű szobortemető. Balkon 1994(4)16-17.

1994 Az avantgarde művészet hivatalossá válása. Új Forrás 1994(5)64-70.

1994 Ismeretlenségek szépségei. Vízi Tihamér kiállítása. Új Művészet 1994(5)69-70.

1994 Köztes esetek. Szerényi Gábor rajzairól. Új Forrás 1994(6)16-19.

1994 Elhagyott cipő, tárgyiasult lábnyom. Jelenkor 1994(6)607-608.

1994 Talányképek. Zsankó László festőművész kiállítása. Új Művészet 1994(6)65.

1994 Visszapillantások festői korszakokra. Élet és Irodalom 1994. augusztus 5. 

1994 Ék-képek. Hajdú László festészetéről. Kortárs 1994(7)87-88.

1994 Dunaújváros, Hungary, 11th Annual Steel Sculptors Symposium. Sculpture 1994.

         July/August.

1994 Ideális terek. Krajcsovics Éva festőművész kiállítása. Új Művészet 1994(7-8)75-76.

1994 Mújdricza Ferenc-~-Mújdricza Péter: Már nem nyílnak a völgyben… Új Forrás

         1994(8)14-23.

1994 Ezekkel a szobrokkal mindig csak a baj van. Élet és Irodalom 1994. augusztus 26.

1994 További matatások T Bu Ede körül. Neuberger István festőművész kiállítása.

         Új Művészet 1994(9)57-58. 

1994 Kupadöntő, szobordöntő. Élet és Irodalom 1994. szeptember 2.

1994 Az alkotások garanciaideje végtelen. Mi legyen a bankigazgató irodájának falán.

         Közművelődési Információk. A Pest Megyei Közművelődési Információs Központ

         kiadványa 1994(10)5.

1994 A pillanat múló habocskái. Ágh Ajkelin Lajos kiállítása. Új Művészet 1994(10)70.

1994 Vernissage. Új Forrás 1994(10)75-77.

1994 Lélek és természet. Élet és Irodalom 1994. október 7.

1994 Új dunaújvárosi művek. Új Művészet 1994(11)710-72.

1994 Festői erdei séta. Élet és Irodalom 1994. november 4.

1994 Mozaikhalál. Élet és Irodalom 1994. november 18. 

1994 Kör, háromszög, kereszt. Tölg-Molnár Zoltán festőművész kiállítása. Új Művészet

         1994(12)72-73.

1994 Más áll (ül) Ady Endre helyén. Élet és Irodalom 1994. december 9.

 

1995-2011 Saur Allgemeines Künstlerlexikon. Die Bildenden Künstler aller Zeiten und

         Völker, München-Leipzig, K. G. Saur. C-H-címszavak

1995 Attalai Gábor, Bencsik István, Cserny József, Deim Pál, Eigel István, Fekete György,

         Fóth Ernő, Földi Péter, Gerzson Pál, Gyarmathy Tihamér, Gyulai Líviusz, Kokas Ignác,

         Kő Pál, Melocco Miklós, Schéner Mihály, Schrammel Imre, Somogyi József, Supka

         Magdolna, Szalay Lajos, Vígh Tamás. Névjegy. A Magyar Művészeti Akadémia

         kincsestára. Életrajzok, dokumentumok 1992-1994. Budapest.

1995 Bevezető. Képek és szobrok Komárom-Esztergom megye képzőművészetéből. Tatabánya,

         Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, Kernstok Károly Művészeti Alapítvány.

1995 Bevezető. III. Tatabányai Őszi Tárlat ’95. Tatabánya, Tatabányai Múzeum. (Katalógus)

1995 Bevezető. Belvárosi Művészek Társasága. Budapest. (Katalógus)

1995 Bevezető. Helyzetkép – Magyar szobrászat. Budapest, Műcsarnok. (Katalógus)

1995 Bevezető. Szobormajális. Az Első Magyar Látványtár kiállítása. Tata, Kuny Domokos

         Múzeum. (Katalógus)

1995 Bevezető. Magyar Illusztrátorok Társasága kiállítása. Budapest, Csontváry Terem.

         (Katalógus)

1995 Bevezető. Diptychonok, tripiychonok. Aknay János festőművész kiállítása. Szentendre,

         Barcsay Iskola Galéria. (Katalógus)

1995 Bevezető. Bráda Tibor, Szkok Iván. A Dunap’art Művészeti Társaság. Budapest.

         (Katalógus)

1995 Bevezető. Földi Péter festőművész. (Katalógus)

1995 Bevezető. A kapcsolatok. Gaál Tamás szobrászművész kiállítása. Budapest, Vigadó

         Galéria. (Katalógus)

1995 Bevezető. Gáti Gábor szobrászművész kiállítása. Nyíregyháza, Városi Galéria.

         (Katalógus)

1995 Bevezető. Spalettea s paletta. Kalmár János szobrászművész kiállítása. Budapest, Ernst

         Múzeum. (Katalógus)

1995 Bevezető. Kovács Péter festőművész kiállítása. Stuttgart, Al Galerie Gerlinde Walz.

         (Katalógus)

1995 Bevezető. Gobelinek. Lencsés Ida kárpitművész kiállítása. Budapest, Dorottya utcai

         Kiállítóterem. (Katalógus)

1995 Bevezető. Németh Géza festőművész kiállítása. Budapest, Újpest Galéria. (Katalógus)

1995 Bevezető. Regős István festőművész kiállítása. Szentendre, Művésztelepi Galéria.

         (Katalógus)

1995 Bevezető. Simonffy Márta textiltervező iparművész kiállítása. Budapest, Vigadó

         Galéria. (Katalógus)

1995 Bevezető. Szunyogh László szobrászművész kiállítása. Komárom, Komáromi

         Kisgaléria. (Katalógus)

1995 Bevezető. Vizsolyi János szobrászművész kiállítása. Budapest, Duna Galéria.

         (Katalógus)

1995 Grafika. Grafikai Műtermek 1995.

1995 Stefanovits Péter. Grafikai Műtermek 1995.

1995 Új monumentális művek Komárom-Esztergom megyében. Művészeti Műhely ’94-95.

         65-68.

1995 Nagámi. Beszélgetés Nagy Gábor Mihály szobrászművésszel. Új Forrás 1995(1)66-73.

1995 A mozaikhalál elmarad. Élet és Irodalom 1995. január 13.

1995 Mű-teremszobor. Élet és Irodalom 1995. január 13.

1995 ~-Lóska Lajos: Borgó-bot. Élet és Irodalom 1995. január 20.

1995 Hazugságképek. Új Forrás 1995(2)45-48.

1995 Pakk. Magyar Kultúra. A Magyar Kulturális Szövetség lapja. 1995(2)12.

1995 A remény festője. Barátság 1995(2)707.

1995 Képek a négyzeten, képek a köbön. Élet és Irodalom 1995. február 3.

1995 Eine eigene schöpferische Welt. Neue Zeitung 1995. február 11.

1995 Egy kiállítás két napja. Élet és Irodalom 1995. február 24.

1995 Búcsú Kollár István fotográfustól. Új Forrás 1995(3)66-68.

1995 Barbárok. Élet és Irodalom 1995. március 10.

1995 Megbolondult tájak. Élet és Irodalom 1995. március 31.

1995 Ijesztő történések részesei, kiszolgáltatottjai vagyunk. Tájékoztató. Magyar

         Alkotóművészek Országos Egyesülete, Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány

         1995(4)13.

1995 Lefojtva. Élet és Irodalom 1995. április 14.

1995 Soroksár, Szentendre. Bartl József festőművész kiállítása. Új Művészet 1995(5)65.

1995 Rendváltozatok. Élet és Irodalom 1995. május 19.

1995 Kőben repülés. A Mújdricza-testvérek kiállítása. Új Művészet 1995(6)72-73.

1995 Semmi sem biztos. Egy festő és egy keramikus-szobrász. Figyelő 1995. június 1.

1995 Szövődnek a dolgok. Élet és Irodalom 1995. június 30.

1995 Kaotikus rend. György Csaba Borgó festőművész úr rajzairól. Új Forrás 1995(7)49-50.

1995 A szobrászat: filozófia. Három szobrászművésznő kiállítása. Új Művészet

        1995(7-8)75-76.

1995 Eurüdiké. Polisz 1995. nyár. 96.

1995 Fogalmi szobrászat. Vizsolyi János kiállítása. Új Művészet 1995(9)73-74.

1995 A Trabant-műszerfal szemlélésének eszmetörténeti vonatkozásai. Élet és Irodalom

         1995. szeptember 1.

1995 Fifti-fifti. Élet és Irodalom 1995. szeptember 8.

1995 A szobrászat – Nagyatádról nézvést. Élet és Irodalom 1995. szeptember 15.

1995 Abszurd önarckép. Beszélgetés Szemethy Imre grafikusművésszel. Új Forrás

         1995(10)68-87.

1995 A hon kosza. Élet és Irodalom 1995. október 6.

1995 Épül, szépül. Élet és Irodalom 1995. október 20.

1995 Sejtelmességekből szőtt képek. Élet és Irodalom 1995. november 10.

1995 Elnémult gyári szirénák és néma szirének hangjai. Budahelyi Tibor szobrászművész

         alkotásai. Új Művészet 1995(11-12)76-80.

1995 Megtestesülések. Nagy Gábor Mihály szobrászművész kiállítása. Új Művészet

         1995(11-12)85-86.

1995 A józan tárgyilagosság és a metafizika oltárai. Beszélgetés Stefanovits Péter

         grafikusművésszel. Magyar Szemle 1995(12)1287-1294.

1995 „Éljen a divat, vesszen a művészet.” Max Ernst kiállítása Budapesten. Népszava 1995.

         december.

 

1996 Facsiga. Budahelyi Tibor Szerkesztett makett I-III. című alkotása. In.  A négy őselem.

         A IV. Nemzetközi Szobrászrajz Biennále Szimpoziona. Budapest. 36-39.

1996 Vas, acél, szobrászat. In. Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep és Szimpozion.

         Dunaújváros, 1974-1993. Dunaújváros. 31-40.

1996 A harmadik menet. Ady Endre szobrának tatabányai hányattatásai. A Komárom-

         Esztergom megyei Önkormányzat József Attila Megyei Könyvtár Évkönyve 1996.

         93-96.

1996 A gimnázium művésztanárainak kiállítása. A Tatai Gimnázium Öregdiákjainak

         Évkönyve 1996. 7-9.

1996 Kör, háromszög, kereszt. Hívószavak. In. Tölg-Molnár Zoltán. Budapest. 17-22, 53-61.

1996 Bevezető. Konstruktívok. Nagyatád, Művelődési Ház. (Katalógus)

1996 Bevezető. Magyar Papírművészeti Társaság kiállítása. Budapest, Vigadó Galéria.

         (Katalógus)

1996 Bevezető. A négy őselem. A IV. Nemzetközi Szobrászrajz Biennále Szimpoziona.

         Budapest. (Katalógus)

1996 Bevezető. Földi Péter festőművész. Budapest. (Katalógus)

1996 Bevezető. Kalmár János szobrászművész kiállítása. St. Gallen, Galerie Christian

         Schneeberger. (Katalógus)

1996 Bevezető. Erdő. Kalmár János szobrászművész kiállítása. Budapest, Párizs, Washington,

         New York. (Katalógus)

1996 Bevezető. Péter Ágnes szobrászművész. Budapest. (Katalógus)

1996 Bevezető. Szakács Imre festőművész. Szentendre. (Katalógus)

1996 Portréhiányok, portréideák. Víz-fest-ők. Szimpozion, Kiállítás, Krónika, Szemle.

         Budapest, Magyar Vízfestők Társasága. 24-26.

1996 Emlékezés. Kollár György, Végvári I. János, Misch Ádám. Víz-fest-ők. Szimpozion,

         Kiállítás, Krónika, Szemle. Budapest, Magyar Vízfestők Társasága. 43.

1996 Könyv, művészet, könyvművészet. Beszélgetés Sárkány Győző grafikusművésszel.

         Új Forrás 1996(1)64-70.

1996 Új műtípus született. Népszava 1996. január 8.

1996 Mert ez műanyag. Élet és Irodalom 1996. január 12.

1996 Módosulások, átváltozások, torzulások. Szunyogh László szobrászművész kiállítása.

         Új Művészet 1996(1-2)89-90.

1996 Fujtató a mellkasban. Kempelen Farkas pázmándi szobra. Árgus 1996(2)83-84.

1996 Humántapéták, művészi falvédők, óriásposzterek. M. Novák András képeiről. Kortárs

         1996(2)86-89.

1996 Rippl-Rónai József kissé neheztelőn összehúzta volna szemöldökét… Új Forrás

         1996(2)64-66.

1996 Előkészületek, mozdulatok. Lévai Ádám grafikusművész kiállítása. Új Művészet

         1996(3)69-71.

1996 Németh László új szobra Mezőszilason. Árgus 1996(3)75.

1996 Önállóság és sokféleség. Új Horizont 1996(3)99-100.

1996 Nyugat és Kelet vonzásában, taszításában. Ráfael Győző Viktor festőművész ismeretlen

          értekezéséről. Limes 1996(4)61-62.

1996 Regős István Széchenyi-képe. Széchenyi Fórum 1996(4-5)8. 

1996 Hajó a Vörös-tengeren. Somogy 1996(5)484-485.

1996 Logika, líra. Budahelyi Tibor érmeiről. Új Forrás 1996(5)61-64.

1996 Dobozok, képek, dobozképek. Beszélgetés Szikora Tamás festőművésszel. Új Forrás

         1996(6)51-59.

1996 Hat új mű – Dunaújváros, 1996. Árgus 1996(6)81-84.

1996 Líra, játék, egyszerűség Szentendre művészetében. Népszava 1996. június 7.

1996 Természetes mű-organizmusok. Varga Géza rajzaihoz. Élet és Irodalom 1996.

          június 28.

1996 Emlékezés Martyn Ferenc festőművészre. Martyn Ferenc művei Írországban. Új Forrás

         1996(7)58-61.

1996 Martyn Ferenc-szobor Tatán. Új Forrás 1996(7)62-63.

1996 Tágas térben. Gáti Gábor éremművészetéről. Kortárs 1996(7)97-99.

1996 Valami nem történik. Élet és Irodalom 1996. július 26.

1996 Mintha fátyol lengedezve. Kontraszty László festőművész emlékkiállítása. Új Művészet

         1996(8)44-45.

1996 Medals and medallic sculptures: the tenth Biennal of Hungarian Medals at Sopron.

         The Medal No. 29. Autumn 1996. 90-94.

1996 A tér önmagán túlnő. Péter Ágnes szobrászata. Új Művészet 1996(9)12-16.

1996 Fony széke. Élet és Irodalom 1996. szeptember 13.

1996 Hadik Gyula. Lyukasóra 1996(10)4.

1996 A valóság látomássá válása. Hegedüs Morgan (1953-1990) képei. Új Művészet

        1996(10)42-44.

1996 Dohánylevél-torony-díszkút. Élet és Irodalom 1996. október 11.

1996 A kinyilvánítható kinyilváníthatatlanság. Hegedüs 2 László kiállításáról. Új Művészet

        1996(11)65-66.

1996 A bábu életre kel. Deim Pál kiállítása. Új Művészet 1996(11)67.

1996 A hely zalaegerszegi szelleme. Élet és Irodalom 1996. november 15.

1996 Szó esik, itten. Élet és Irodalom 1996. november 29.

1996 Gadányi Jenő és Esztergom, Esztergom és Gadányi Jenő. Új Művészet 1996(12)66-68.

1996 Csillámok. Kádár Katalin rajzaihoz. Élet és Irodalom 1996. december 13.

 

1997 Götz János szobrász. 1941-1971. Dunaújváros, Modern Művészetért Közalapítvány.

1997 Végh András. Szolnok.

1997 Bartl József: Soroksári képeskönyv. (Bev. ~.) Budapest.

1997 Emlék-pillanatkép Áron Nagy Lajos festőművészről. In. Áron Nagy Lajos (1913-1987).

         Székesfehérvár, Árgus Kiadó-Vörösmarty Társaság. 40.

1997 Kecskeméti Sándor keramikus-szobrászművész. In. Kecskeméti. Gundremmingen. 86-93.

1997 Szövegtenger-függelék. In. Balla András: Betonpillangó. Esztergom. 31-32.

1997 Bevezető. 1100 vízcsepp. A Magyar Vízfestők Társasága kiállítása. Budapest. 

         (Katalógus)

1997 Bevezető. A betű és az írás az agyagon. A Terra Csoport kiállítása. Budapest, Újpesti

          Galéria. (Katalógus)

1997 Bevezető. Határesetek. Az érem harmadik oldala éremművészeti kiállítás. Budapest,

         Budapest Kiállítóterem. (Katalógus)

1997 Bevezető. Hommage à Vaszary kiállítás. Tata, Kuny Domokos Múzeum. (Katalógus)

1997 Bevezető. „Itt artunk”. Magyar Szalon. Budapest, Műcsarnok. (Katalógus)

1997 Bevezető. Kilenc festő kiállítása. Hódmezővásárhely, Tornyai János Múzeum.

         (Katalógus)

1997 Bevezető. A Szekszárdi Forma Symposion 1993-1997 kiállítása. Szekszárd, Művészetek

         Háza. (Katalógus)

1997 Bevezető. Szoborkert, szoborfesztivál. Győr, Petőfi Sándor Művelődési Központ.

         (Katalógus)

1997 Bevezető. Változások. Papírművészeti objektek. Butak András grafikusművész

         kiállítása. Budapest, Újpesti Galéria. (Katalógus)

1997 Bevezető. Nomád variációk. Dobrányi Ildikó kárpitművész kiállítása. Párizs, Magyar

         Intézet. (Katalógus)

1997 Bevezető. Kóthay Péter szobrászművész kiállítása. Komárom, Komáromi Kisgaléria.

         (Katalógus)

1997 Bevezető. Illúzió. Majoros Valéria kiállítása. Budapest, Budapesti Városvédő Egyesület.

         (Katalógus)

1997 IV. Nemzetközi Szobrászrajz Biennále Szimpóziuma. Megnyitó előadás. Ez a negyedik.

         Symposion 1997(1)25.

1997 Egy rózsaszál szebben beszél. Nyári István kiállítása. Új Művészet 1997(1)28-31.

1997 Folyamatok, megszakadt folyamatok. ARTforum 1997(1)8-9.

1997 Forma Symposion. A szekszárdi Forma Symposion tatai kiállítása. Symposion

         1997(1)33.

1997 Forradásokkal szabdaltan. Barry Parker szobrászművész kiállítása. Új Művészet

         1997(1)69-70.

1997 Külön világok, furcsa tobzódások. Pázmándi Antal kiállítása. Új Művészet

         1997(1)70-71.

1997 Kíméletlen Művészeti Napló. Új Forrás 1997(1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10)

1997 Érvényes életmű. Somogy 1997(3)296-297.

1997 Három (kettő) tatabányai monumentum. Limes 1997(3)53-60.

1997 Látvány, líra, logika. Portré Gyarmathy Tihamér festőművészről. Új Forrás

         1997(3)33-43.

1997 Simsay Ildikó. Új Dunatáj 1997(3)71-76.

1997 Tatabánya, Hungary, Viktor Lois, The Lois Museum. Sculpture 1997(3)62.

1997 Zene fúvós-, húros- és ütőhangszerekre. Lois Viktor tatabányai gyűjteménye.

        Új Művészet 1997(3)26-30.

1997 Logic and Poetry: the Medals of Tibor Budahelyi. The Medal  No. 30. Spring 1997.

         87-90.

1997 Felhők és fellegek. B. Laborcz Flóra kiállítása. Új Művészet 1997(4)53-54.

1997 Papír és plasztika. Győr, 1997, Műcsarnok. ARTforum 1997(4)5.

1997 Textil-tér. Mária-Magdolna-torony, budai Vár, 1997. augusztus 24 – 31. Magyar

          Iparművészet 1997(4)18-19.

1997 Lebegés, homályban. Élet és Irodalom 1997. április 18.

1997 Országos emlékműfelmérés. Komárom-Esztergom megyei metszet. Új Forrás

         1997(5)44-56.

1997 Dunaújváros, Hungary. 11th Annual Steel Sculptors Symposium. Sculpture

         1997(6)70-72.

1997 Rajz-szöveg-környezet. Tettamanti Béla dorogi kiállításáról. Új Forrás 1997(6)67-69.

1997 Kilenc festő (csak úgy) Vásárhelyen. Élet és Irodalom 1997. június 6.

1997 A tatabányai pannó. Beszélgetés Barabás Márton festőművésszel. Új Forrás

         1997(8)13-20.

1997 Újra meg újra. Melocco Miklós Ady-szobráról. Új Forrás 1997(8)21-22.

1997 Éremhatárok, éremhatársértők. Élet és Irodalom 1997. augusztus 8.

1997 Breadth of Vision: the medals of Gábor Gáti. The Medal No. 31. Autumn 1997.

         99-104.

1997 Vásárhelyi vonzások és taszítások. Élet és Irodalom 1997. október 24. 

1997 A százötvenharmadik. 20 éves a Komáromi Kisgaléria. Új Művészet 1997(10-11)67.

1997 Gorgó. Lévai Ádám grafikusművész kiállítása. Új Művészet 1997(10-11)70-71.

1997 Egzaltált terek. Élet és Irodalom 1997. november 7.

1997 A festő kritikája. Élet és Irodalom 1997. november 28.

1997 Szakvélemények. Élet és Irodalom 1997. december 12.

1997 Kókay Krisztina. Esztergom és Vidéke 1997. december 18.

1997 Kör-Kép-Tár. A Patak Csoport kiállítása elé. Új Körkép. Érdi független-közéleti lap.

         1997(19)2-3.

 

1998 Hadik Gyula szobrászművész. Törökbálint, Munkácsy Mihály Művelődési Ház.

1998 Aranykor. In. Záborszky. Budapest, Balassi Kiadó. 24-26.

1998 A festő szobrai. In. Birkás István. Budapest, Körmendi Galéria. 34-39.

1998 A festő Tóth Ernő szobrairól. In. Tóth Ernő. Budapest. 66-69.

1998 Folyamatok, megszakadt folyamatok. In. Simsay Ildikó 1942-1997. Budapest. 34-39.

1998 Kovács Péter. In. Supka Magdolna: Kovács Péter. Budapest, Paletta.

1998 Szamódy Zsolt fotográfiái elé. In. Csikány Tamás-Horváth Csaba: Komárom Erődváros.

         Komárom, Komárom Város Önkormányzata. 5.

1998 Szkok Iván. In. Szkok Iván. Budapest. 2-3.

1998 Török Richárd. In. Török Richárd. Budapest, Vigadó Galéria.

1998 Az utolsó képek. In. Misch Ádám. Művészportré. Budapest, Verlag Südostdeutsches

         Kulturwerk. 41-52.

1998 Bevezető. XI. Esztergomi Fotográfiai Biennále. Manu Propria. Esztergom,

         Esztergomi Vármúzeum Rondella Galéria. (Katalógus)

1998 Bevezető. IX. Országos Rajzbiennále. Salgótarján, Nógrádi Történeti Múzeum.

         (Katalógus)

1998 Bevezető. XVI. Országos Akvarell Biennále. Eger, Tábornok ház, Dobó István

         Vármúzeum. (Katalógus)

1998 Bevezető. 15. Magyar Textilbiennále. Szombathely, Szombathelyi Képtár. (Katalógus)

1998 Bevezető. (Simsay Ildikó magyar festő.) Akvarellek az ezredvégről kiállítás.

         Tiszteletadás Soproni Horváth József emlékének. Sopron, Festőterem. (Katalógus)

1998 Bevezető. Gyönyörök kertje. A Magyar Szobrász Társaság kiállítása. Budapest, Pest

         Center Galéria. (Katalógus)

1998 Bevezető. Kernstok Gyűjtemény és Galéria. Nyergesújfalu, Nyergesújfalu Város

         Önkormányzata.(Katalógus)

1998 Bevezető. Művész-lélek-kapuk. Művészportálok. Belvárosi Művészek Társasága.

         Budapest, Budapest Galéria. (Katalógus)

1998 Bevezető. Patak Csoport. Szigetszentmiklós, Városi Könyvtár. (Katalógus)

1998 Bevezető. Blaskó János szobrászművész. Budapest. (Katalógus)

1998 Bevezető. Budahelyi Tibor szobrászművész kiállítása. Budapest, Galéria ’13.

         (Katalógus)

1998 Bevezető. Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész kiállítása. Szolnok, MOL Galéria.

         (Katalógus)

1998 Bevezető. Ézsiás István szobrászművész kiállítása. Veszprém, Művészetek Háza.

         (Katalógus)

1998 Bevezető. Álmatlan asszonyok. fe Lugossy László festőművész kiállítása. Budapest,

         Stúdió 1900 Galéria. (Katalógus)

1998 Bevezető. Gaál Tamás szobrászművész kiállítása. Pécs, Művészetek Háza; Budapest,

         Fészek Galéria; Győr, Városi Művészeti Múzeum. (Katalógus)

1998 Bevezető. Gombos István ötvös-szobrászművész. Dunaújváros. (Katalógus)

1998 Bevezető. Zászló. Kalmár János szobrászművész kiállítása. Budapest, Goethe Intézet.

         (Katalógus)

1998 Bevezető. Kalmár János szobrászművész kiállítása. Budapest, Goethe Intézet.

          (Katalógus)

1998 Bevezető. Időzenetengelyek. Móder Rezső szobrászművész kiállítása. Dunaújváros,

         Kortárs Művészeti Intézet. (Katalógus)

1998 Bevezető. Pasqualetti Eleonóra Kerengő című kiállítása. Budapest, Dorottya utcai

         Kiállítóterem. (Katalógus)

1998 Bevezető. Velekei József Lajos szobrászművész kiállítása. Budapest-Veszprém, Magyar

         Képek. (Katalógus)

1998 Jelenségek, tendenciák, 1996-1997, szobrászati alkotótelepek. Symposion 1998(1)14-16.

1998 Donátor. Takács Lajos és szentendrei-dunaújvárosi gyűjteménye. Árgus

         1998(1)87-100.

1998 A lehetőségek tervei. Ötlet, terv, műhelyrajz-kiállítás, Tölgyfa Galéria. Magyar

         Iparművészet 1998(1)30-33.

1998 A Nagyatádi Alkotótelep esztétikai és művészettörténeti jelentősége szobrászatunkban.

         Symposion 1998(1)48-50.

1998 Éremhatáresetek. Rendhagyó éremművészeti kiállítás Budapesten. Sarokház

         1998(2)10-12.

1998 Kerek a csönd. Belülről szabadul. Nikmond Beáta és Nagy Sándor szobrai. Magyar

         Művészeti Fórum 1998(2)41-44.

1998 Szövedékek. Kókay Krisztina esztergomi kiállításáról. Új Forrás 1998(2)36-38.

1998 Szülőszoba, tessék belépni! Élet és Irodalom 1998. február 20.

1998 IX. Országos Rajzbiennále. Salgótarján, 1998. ARTforum 1998(3)2-3.

1998 Ardai Ildikó textilművész, Ferenczy Noémi-díj, Menedék-kiállítás. Magyar

         Iparművészet 1998(3)38-41.

1998 A rögök, a kövek, a zárványok. Vizsolyi János szobrairól. Új Forrás 1998(3)18-19.

1998 Dokumentumok a hatvanas évekből. A Művészeti Bizottság jegyzőkönyvei I. Új Forrás

         1998(3)64-79.

1998 Művészetünk állapotáról. Hírlevél (Magyar Képzőművészek és Iparművészek

         Szövetsége) 1998(3)3-4.

1998 A művészet és a Művészeti Közalapítvány találkozása az ügyvédi felszólításon.

         Élet és Irodalom 1998. március 6. 

1998 ~- L. Kovásznai Viktória: Border Lines. Two views on unconventional medals in

         Budapest. The Medal No. 32. Spring 1998. 84-86.

1998 Budapesti Bory-monumentumok nyomában. Árgus 1998(4)85-92.

1998 A cukiturul árnyékában. Új Forrás 1998(4)75-77.

1998 A határokat és határtalanságokat teremtő üveg. A VIII. Nemzetköz Üvegszimpózium

         zárókiállítása, Mátyás Király Múzeum, Visegrád, 1998. augusztus. Magyar

         Iparművészet 1998(4)53-54.

1998 Kortárskerámia-magángyűjtemény. A tatabányai André-kollekcióról. Magyar

         Iparművészet 1998(4)66-67.

1998 Dokumentumok a hatvanas évekből. A Művészeti Bizottság jegyzőkönyvei II.

         Új Forrás 1998(5)89-105.

1998 Gébárt szobrai. Pannon Tükör 1998(6)77-78.

1998 Ferenc Tamás kiállítása elé. Hevesi Napló 1998(6)72-73.

1998 Képek a képek alatt. Élet és Irodalom 1998. július 17.

1998 Az önmagukat halálba álmodó alakok szobrásza. Török Richárd (1954-1993) és

         Komárom-Esztergom megye. Új Forrás 1998(8)85-88.

1998 Két komáromi kiállítás. Tolnai Imre és Széri Varga Géza műveiről. Új Forrás

         1998(9)34-39.

1998 Lélekzászlók. Élet és Irodalom 1998. szeptember 18.

1998 Dokumentumok a hatvanas évekből. A Művészeti Bizottság jegyzőkönyvei III.

         Új Forrás 1998(10)69-93.

1998 Emlékmű-lehetőségek. Boros Géza: Emlékművek ’56-nak. Hitel 1998(10)110-112.

1998 Vészmadárfészek. Prutkay Péter képeihez. Élet és Irodalom 1998. október 23.

1998 A sejtelmes tárgyak birodalma. PR HERALD 1998(11)67.

1998 Társtalan művek társtalan gyűjteménye. A Takács-(Layota-) kollekció. Új Művészet

         1998(11)7-10.

1998 Tünékenység-szobrok. Balás Eszter rajzaihoz. Élet és Irodalom 1998. november 6.

1998 A mi lobogónkat, sej! Élet és Irodalom 1998. november 27.

1998 Bankszobrászat, avagy csak forog, forog. Élet és Irodalom 1998. december 4.

 

1999-2001 Művész-életrajzok. In. Kortárs Magyar Művészeti Lexikon. 1-3. kötet. Budapest,

         Enciklopédia Kiadó.

1999 Jónák Tamás. Szolnok, Tisza Nyomda Kft.

1999 Szabó Tamás. Budapest, Paletta.

1999 Thury Levente. Budapest, Arthis Alapítvány. (CD)

1999 Bartl József, Németh Géza, Szabó Tamás, Tölg-Molnár Zoltán. In. A jövő csillagai. Egy

         galéria története 1992-1997. Budapest, Körmendi Galéria.

1999 A figurán innen, a figurán túl. In. Palotás József. Szentendre, Szölke Kiadó. 12-14.

1999 Művészéletrajzok. Providenzia 1999-es naptár.

1999 Négyen üvegszobrászok. Magyar üvegművészek a 20. század végén. Budapest, St’art

         Galéria.

1999 A papír médiuma a kortárs magyar művészetben. In. Papír. Anyag, felület, tömeg.

        Budapest, Magyar Papírművészeti Társaság. 61-83.

1999 Szanyi Péter szobrászata. In. Szanyi. Miskolc, Miskolci Galéria Könyvei. 4-10,

         74-76.

1999 Vörös Béla szobrászművész. In. Bodri Ferenc (szerk.): Vörös Béla 1899-1983

         Emlékkönyv. Esztergom, Balassa Bálint Múzeum. 33-36, 57-59, 6364.

1999 Bevezető. Souplesses hongroises, Machine à eau-Mons. Brepols. (Katalógus)

1999 Bevezető. Borgó festőművész. Vác, Nalors. (Katalógus)

1999 Bevezető. Kádár Katalin grafikusművész. Budapest. (Katalógus)

1999 Bevezető. Szobrok. Párkányi Raab Péter szobrászművész. Budapest. (Katalógus)

1999 Bevezető. Szkok Iván festőművész. Budapest. (Katalógus)

1999 A Dunaújvárosi Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep kisplasztikai gyűjteményének

         kiállítása. Symposion 1999(1)65.

1999 Én azóta vagyok magyar. Melocco Miklós: 56-os emlékmű, Szeged. Magyar Művészeti

         Fórum 1999(1)20-21.

1999 Hauser Beáta kárpitjai. Zártságok és tágasságok. Magyar Iparművészet 1999(1)23-27.

1999 Katona Szabó Erzsébet ruhaköltészete. Magyar Iparművészet 1999(1)37-41.

1999 Szamódy Zsolt Erőd-fotói. Atelier 1999(1)14-18.

1999 Friss téli akvarellek. Élet és Irodalom 1999. január 15.

1999 Geszler Mária porcelánszobrai. Szombathelyi Képtár 1998. december 17 – 1999. január

         17. Magyar Iparművészet 1999(2)58-59.

1999 „Az igazi a kő.” Székely János Jenő szobrairól. Új Forrás 1999(2)65-67.

1999 Kisalföldi (nem kis)lexikon. Salamon Nándor: Kisalföldi művészek lexikona. Várhely

         1999(2)107-109.

1999 Kontraszty László kiállítása. Kiállításmegnyitó beszéd. Echo 1999(2)27.

1999 A tér szétzilálása. Atrium 1999(2)94-101.

1999 Az elemi forma újrahasznosítása. Élet és Irodalom 1999. február 26.

1999 XIII. kerületi képző- és iparművészek (KIPE) kiállítása, 1999. december 1 – 18.

         Sarokház 1999(3)6.

1999 Budapest, Hungary. Richárd Török. Vigado Gallery. Sculpture 1999(3)78.

1999 Az ismeretlen erőd. Szamódy Zsolt és Gaál József kiállítása a Komáromi Kisgalériában,

         1999. június. Atelier 1999(3)42.

1999 Mürimex-monumentum. Somogy 1999(3)305-306.

1999 Természetszobrászok. Farkas László, Orosz Péter és Varga Géza Ferenc műveiről.

         Új Forrás 1999(3)41-43.

1999 Találkozások. Új Művészet 1999(4)40.

1999 Az áldozatember. Ferenc Tamás festőművész képeiről. Új Forrás 1999(5)76-77.

1999 Rendszerezett gesztusok. Nagy Sándor Zoltán festőművész. Új Művészet 1999(5)42-43.

1999 A szobrásszá váló festő. Élet és Irodalom 1999. május 28.

1999 Az üvegszobor mint elegancia. Bojti András albumáról. Új Magyar Építőművészet

         1999(6)47.

1999 Szobor-katedrális. Élet és Irodalom 1999. július 9.

1999 Lebegésben. Matzon Ákos műveiről. Új Forrás 1999(9)107-109.

1999 Az alapító alapja. Élet és Irodalom 1999. szeptember 10.

1999 A hagyomány és az újítás hagyománya. A magyar érem 1999-es biennáléja Sopronban.

         Új Forrás 1999(10)91-93.

1999 Szoborzárványok. Élet és Irodalom 1999. november 26.

1999 A bot szeme. Új Holnap 1999. november-december. 26-27.

1999 Vörös Béla születésének centenáriumán. Esztergom és Vidéke 1999. december 23.

 

2000 Paizs László. Budapest, Körmendi Galéria.

2000 Novotny Tihamér- ~: A Szentendrei Vajda Lajos Stúdió. Szentendre.

2000 Bevezető. X. Országos Rajzbiennále. Salgótarján, Nógrádi Történeti Múzeum.

         (Katalógus)

2000 Bevezető. 16. Magyar Textilbiennále. Fal- és Tértextil Biennále. Szombathely,

         Szombathelyi Képtár. (Katalógus)

2000 Bevezető. A gyűjtő önarcképe. Válogatás Zsembery Dezső gyűjteményéből. Dorog,

         Dorogi Galéria. (Katalógus)

2000 Bevezető. Kastély-rezonancia. A Gödöllői Iparművészeti Műhely kiállítása. Gödöllő.

         (Katalógus)

2000 Bevezető. A Szentendrei Régi Művésztelep a millennium évében kiállítás. Szentendre,

         MűvészetMalom. (Katalógus)

2000 Bevezető. Tavaszi Tárlat 2000. Budapest, Galéria ’13. (Katalógus)

2000 Bevezető. Tér rajz. A Nádor Galéria kiállítása. Budapest, Nádor Galéria. (Katalógus)

2000 Bevezető. Újlipótvárosi Klub-Galéria. Budapest. (Katalógus)

2000 Bevezető. Veszprémi Tavaszi Tárlat. Veszprém, Művészetek Háza. (Katalógus)

2000 Bevezető. Csíkvári Péter szobrászművész. Budapest. (Katalógus)

2000 Bevezető. Drabik István szobrászművész. Budapest. (Katalógus)

2000 Bevezető. F. Balogh Erzsébet festőművész. Eger. (Katalógus)

2000 Bevezető. Kecskés Ágnes gobelinművész kiállítása. Szeged, Móra Ferenc Múzeum.

         (Katalógus)

2000 Bevezető. Matzon Ákos festőművész. Budapest. (Katalógus-levelezőlapok)

2000 Bevezető. Prutkay Péter grafikusművész kiállítása. Miskolc, Miskolci Galéria.

         (Katalógus)

2000 Bevezető. Szotyory László festőművész kiállítása. Székesfehérvár, Szent István Király

         Múzeum. (Katalógus)

2000 Bevezető. Vizsolyi János szobrászművész kiállítása. Budapest, Galéria ’13. (Katalógus)

2000 Bevezető. Zsankó László grafikusművész. Budapest. (Katalógus)

2000 Szobrok 2000. A Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetsége

         kézikönyve. Budapest. 433-435.

2000 Diploma 1999. A Soproni Egyetem Alkalmazott Művészeti Intézetének kiállítása.

         Iparművészeti Múzeum, 1999. október-november. Magyar Iparművészet 2000(1)80.

2000 A test helyzete. Fischer György szobrairól. Magyar Művészeti Fórum 2000(1)20-21.

2000 Szabó György szobrászművész. Magyar Művészeti Fórum 2000(1)40-41. 

2000 Vizuális egyenletek. Plasztikai mű-tét a Mű-Terem „beállítóban”. Gyűjtők,

         Gyűjtemények 2000(1)60-61.

2000 Emlék- és történetidéző egy Szabó Tamás-kiállításról. Élet és Irodalom 2000. január 28.

2000 „Hiányt pótló egyéniség volt.” A Dévényi Iván-emlékkönyvről. Új Forrás

         2000(2)66-69.

2000 Intarzia-terű márvány űr. Szobor-kollekció – Varkolytól. Gyűjtők, Gyűjtemények

         2000(2)21-23.

2000 Öt kontinens kerámiaművészete. Válogatás a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió

         gyűjteményéből. Magyar Iparművészet 2000(2)61-62.  

2000 Szín-folt-gomolygások. Károlyi Ernő festőművész kiállítása. Új Művészet 2000(2)41.

2000 Dunaszerdahely műgyűjteménye Budapesten. Atelier 2000(3)43.

2000 A gyanús mediterráneum. Szotyory László újabb képeiről. Árgus 2000(3)94-95.

2000 Könyv-mű. Új Forrás 2000(3)92.

2000 A műgyűjtő önarcképe. Zsembery Dezső, a dorogi főorvos gyűjteménye. Atelier

         2000(3)32.

2000 Monumentum-momentumok. Élet és Irodalom 2000. március 17.

2000 Harminchét súlyos mű. Élet és Irodalom 2000. március 31.

2000 Hungary. The Medal No. 36. Spring 2000.118-122.

2000 Csendes képek. Szalai Zoltán festészetéről. Limes 2000(4)129-136.

2000 Ím-Ígyen. Almásy Aladár Zarathustra-kiállítása. Új Művészet 2000(4)28-29.

2000 Csendes képek. Szalai Zoltán festészetéről. Limes 2000(4)129-136.

2000 A látvány durva elidegenítése. Élet és Irodalom 2000. május 5.

2000 Ünnepek után, emlékművekkel. Árgus 2000(6)88-91.

2000 Az apologéta hetvenöt éve. Frank János 75 éves. Élet és Irodalom 2000. június 16.

2000 Köztéri síremlék. Élet és Irodalom 2000. június 23.

2000 Három tárlat. Új Forrás 2000(7)70-75.

2000 Nyolc lehetőség. A Magyar Papírművészeti Társaság tagjainak kiállítása. Új Művészet

         2000(7)41. 

2000 Vonalfelhőjátékok. Kádár Katalin rajzairól. Élet és Irodalom 2000. július 14.

2000 Organikus/geometrikus. Vizsolyi János szobrászművész tárlata. Új Művészet

         2000(8)41-42.

2000 A szobor mint jelenség. Harasztÿ István mobilszobrász csepeli kiállítása. Új Művészet

         2000(8)38-39.

2000 Pucha Szilárd emlékezetünkben. Élet és Irodalom 2000. augusztus 25.

2000 A szín és a tér. A Szín-tér 2000 című kiállítás. Új Művészet 2000(9)49-50.

2000 Valami készül a kortárs magyar grafikában. Élet és Irodalom 2000. szeptember 1.

2000 Fény-képek. Wagner János kiállítása. Új Művészet 2000(10)38-39.

2000 Magyar képzőművészet? A 20. században? Észrevételek a 20. század művészetét

        összegző könvvhöz. Új Művészet 2000(10)42-43. 

2000 A városi terekben tájékozódó ember. Új Forrás 2000(10)88-94.

2000 (Fa)korlátok és lehetőségek. A VII. Nagyatádi Faszobrászati Kiállítás. Új Művészet

          2000(12)30-31.

2000 A különösségek festője. Élet és Irodalom 2000. december 8.

 

2001 Josef Bartl. Bilder 1951-2000. Stuttgart, Verlag des Deutsch-Ungarische-Gesellschaft in

         der Bundesrepublik Deutschland e. V.-Sitz Stuttgart.

2001 A hazugság és a hiány emlékművei. Előadások, tanulmányok, cikkek, röpiratok,

         feljegyzések a magyar szobrászatról 1986-1999. Budapest, Új Művészet Kiadó.

2001 M. Novák András. Budapest, Paletta.

2001 Szobrászok. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Szobrász

         Szakosztálya. Budapest.

2001 Daktiloszkópia. Csekovszky Árpád keramikusművész alkotásai köztéren és középületben.

         In. Csekovszky Árpád keramikusművész alkotásainak gyűjteménye. Budaest, Csekovszky

         Árpád Művészeti Közalapítvány. 20-31.

2001 Gödöllő-reneszánsz, tézispróbák. In. Hozzászólások 1901-2001. A Gödöllői

         Művésztelep centenáriuma alkalmával tervezett kortárs képző- és iparművészeti

         kiállítást előkészítő tanácskozás vitaanyaga. Gödöllő.

2001 Melocco Miklós. In. Magyar Örökség. Laudációk könyve 1995-2000. Budapest,

         Magyarországért Alapítvány. 261-263.

2001 A Patak csoport. In. Novotny Tihamér (szerk.): Gubis Mihály. Szentendre, Vajda Lajos

         Kulturális Egyesület. 96-97.

2001 Portrévázlat Somogyi Józsefről. In. In memoriam Somogyi József. Budapest,

        „Négyes’” Bt.

2001 Szárnyalás, szenvedély. In. Szávoszt Katalin. Budapest, Masszi Kiadó. 5-9.

2001 Textiltárgyak, gobelinjelenségek. Polgár Rózsa-életművázlat. In. Polgár Rózsa: Szövött

         kárpitok. Budapest, 7-12.

2001 Bevezető. Art XXII. XXII. kerületi képző- és iparművészek millenniumi kiállítása.

         Budapest. (Katalógus)

2001 Bevezető. Esztergomi Művészek Céhe jubileumi tárlata. Esztergom. (Katalógus) (CD)

2001 Bevezető. GébArt. 10 éves a Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep 1992-2001.

          Zalaegerszeg.(Katalógus)

2001 Bevezető. Kárpit. Nemzetközi millenniumi kortárs kiállítás. Budapest, Szépművészeti

          Múzeum. (Katalógus)

2001 Bevezető. Második kortárs aukció. Budapest, BÁV Rt. (Katalógus)

2001 Bevezető. Négy alkotóelem. Nemzetközi művésztelepek Somogyban. Kaposvár, Vaszary

         Képtár. (Katalógus)

2001 Bevezető. Szobrok 2000. A Magyar Szobrász Társaság kiállítása. Budapest, Jazz

         Galéria. (Katalógus)

2001 Bevezető. Textilművészet. Ipar művészet. Millenniumi iparművészeti kiállítás.

         Budapest, Műcsarnok. (Katalógus)

2001 Bevezető. Budahelyi Tibor szobrászművész. Budapest. (Katalógus)

2001 Bevezető. Budahelyi Tibor szobrászművész, Szily Géza festőművész, Eleőd Ákos

         építész. Folyamat Társaság. Budapest. (Katalógus)

2001 Bevezető. Találkozások. Kalmár János szobrászművész kiállítása. Budapest, Goethe

         Intézet. (Katalógus)

2001 Bevezető. Katona Szabó Erzsébet textilművész kiállítása. Gödöllő. (Katalógus)

2001 Bevezető. Kontraszty László festőművész emlékkiállítása. Budapest, Károlyi Palota

         Kulturális Központ. (Katalógus)

2001 Bevezető. Kő Pál szobrászművész kiállítása. Tihany, Bencés Apátság Kőtára.

         (Katalógus)

2001 Bevezető. Stációk. Németh Géza festőművész kiállítása. Budapest, Sziget Galéria.

         (Katalógus)

2001 Bevezető. Esőerdő. Samu Zsófia textiltervező kiállítása. Ráckeve, Keve Galéria.

         (Katalógus)

2001 Bevezető. Simsay Ildikó festőművész emlékkiállítása. Sárvár, Galéria Arcis. (Katalógus)

2001 Bevezető. Megtestesített viszonyok. Urbán György festőművész kiállítása. Budapest,

         Budapest Kiállítóterem. (Katalógus)

2001 Bevezető. Polikróm márványszobrok. Varkoly László szobrászművész kiállítása.

         Tatabánya, Tatabányai Múzeum. (Katalógus)

2001 Bevezető. Veszely Jelena szobrászművész kiállítása. Budapest, Vigadó Galéria.

         (Katalógus)

2001 Hátesztétika, esztétika, hát? Symposion 2001. 17-19.

2001 A geometria szabadsága. Barátság 2001(1)

2001 Lágy négyzetekbe és lírai jelekbe zárva. Bartl József festészetéről. Barátság

         2001(1)3105-3109.

2001 Kis ügyek nagyokká válása. Beszélgetés Deim Pál festőművésszel művészetünk

         állapotáról. Új Forrás 2001(1)50-60,

2001 Rauscher és Koszkol. Új Művészet 2001(1)41.

2001 A bábu mélyen le- (vagy meg-) hajol. Egy Deim-bábuszobor megközelítési kísérlete.

        Atelier 2001(2)6-7.

2001 Feljegyzések a millenniumi kiállításokról. Árgus 2001(2)89-98.

2001 Fű fa virág. Hírlevél (Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége)

         2001(2)10-11.

2001 A művészet csak a művészek számára fontos. Beszélgetés Kecskeméti Kálmán

         festőművésszel művészetünk állapotáról. Új Forrás 2001(2)55-64.

2001 Max. nyolcezer köbcenti. Új Művészet 2001(2)37. 

2001 Pucha Szilárd: Elhatárolódási kérelem. Élet és Irodalom 2001. február 2.

2001 Monológus, avagy a kurátorok ethoszáról. Élet és Irodalom 2001. február 9.

2001 „El van rontva a napom, ha nem győzök le három gonoszt.” Beszélgetés Gerber Pál

         festőművésszel művészetünk állapotáról. Új Forrás 2001(3)76-85.

2001 És a hajó elindul. Eleőd Ákos budatétényi Tanú tér-terve. Új Magyar Építőművészet

         2001(3)52.

2001 Esztétika, pontosság. Élet és Irodalom 2001. március 16.

2001 Az Esztergomi Művész Céh jubileumi tárlata, 2001. október 19. Atelier 2001(4)40.

2001 Ritkított járat. Beszélgetés Paizs László festőművésszel művészetünk állapotáról.

         Új Forrás 2001(4)90-97. 

2001 A figurativitástól való félelem. Beszélgetés Radák Eszter festőművésszel művészetünk

         állapotáról. Új Forrás 2001(5)78-86.

2001 Közterek és közhelyek. Ócsai Károly szobrászművész kiállítása. Új Művészet

         2001(5)41.

2001 Kép, írás, íráskép. Szőnyi Krisztina grafikusművész kiállítása. Új Művészet

         2001(5)43-44. 

2001 Kő Pál szobrászművész tihanyi kiállításáról. Árgus 2001(5)91-93.

2001 Hogyan ne állítsunk szobrot? Élet és Irodalom 2001. május 4.

2001 A síkba transzponált tér dinamikája. Vizsolyi János rajzairól. Élet és Irodalom

         2001. május 25.

2001 Búvópatakszerű művészet. Beszélgetés Gaál József képzőművésszel művészetünk

         állapotáról. Új Forrás 2001(6)82-90.

2001 Emlékek és emlékművek. A fehérvári szoborműve k. Új Művészet 2001(6)22-25.

2001 Megrendülten. Kárpáti Tamás festőművész pasztell-tárlata. Új Művészet 2001(6)42.

2001 A kürtösöket félresöprik. Élet és Irodalom 2001. június 29.

2001 Árnyékművészek, árnyékművészet. Beszélgetés Bodóczky István képzőművésszel

         művészetünk állapotáról. Új Forrás 2001(7)78-85.

2001 Budapesti szoborművek. Szubjektív művészeti naplójegyzetek 1987-1999. Budapesti

         Negyed 2001. nyár-ősz. 259-272.

2001 A bot szeme visszanéz. Borgó-képek az Ernst Múzeumban. Új Művészet 2001(8)24-25.

2001 Három kiállítás. Új Forrás 2001(8)73-78.

2001 „…levágták, raklapra helyezték és egy szűk lejáraton keresztül levitték a pincébe…”

         Beszélgetés Pázmándi Antal keramikusművésszel művészetünk állapotáról. Új Forrás

         2001(8)79-86.

2001 Szertelen foltok és szigorú kontúrok küzdelme. Németh Miklós festőművész kiállítása.

         Új Művészet 2001(8)46. 

2001 Nagyon régi új szobor. Élet és Irodalom 2001. augusztus 3.

2001 „…csak az a probléma, hogy nincs szakma se…” Beszélgetés Varkoly

         László képzőművésszel, művészetünk állapotáról. Új Forrás 2001(9)78-86.

2001 A mobilszobrász műgyűjteménye. A Harasztÿ-kollekció csepeli bemutatójáról.

         Új Művészet 2001(9)58.

2001 A figura emlékfoszlányai: plasztikai látomások. Élet és Irodalom 2001. szeptember 14.

2001 „Akár a vásznon, akár a képernyőn, a virtuális világban.” Beszélgetés Barabás Márton

         festőművésszel művészetünk állapotáról. Új Forrás 2001(10)76-83.

2001 A tömegektől távolodóban. Lipcsey György szobrászművész kiállítása. Új Művészet

         2001(10)51.

2001 Klasszikum-szólamok. Veszely Jelena szobrászművész kiállítása. Új Művészet

         2001(12)39-40.

2001 Sokértelmű egyértelműségek. Oláh Mátyás kiállítása. Új Művészet 2001(12)42-43.

 

2002 Adatok és adalékok a hatvanas évek művészetéhez. A Művészeti Bizottság

         jegyzőkönyvei. Budapest, Képző- és Iparművészeti Lektorátus.

2002 Keretek. Tíz beszélgetés művészetünk állapotáról. Tata, Allée Füzetek.

2002 Nagy Sándor. Kőből szabadult. Budapest, Körmendi Galéria

2002 Vertel József, a bélyegtervező grafikus 1922-1993. Budapest.

2002 Autonóm szellemi egység. In. Kontraszty László 1906-1994. Budapest. 7-13.

2002 Kerényi Jenő, Kő Pál, Varga Imre, Vilt Tibor. In. Magyar Művészeti Kislexikon – a

         kezdetektől napjainkig. Budapest, Enciklopédia Kiadó.

2002 Nyolc kiállítás, tizenhat év. In. Szombathelyi Textilbiennálék 1970-2000. Szombathely,

         Szombathelyi Képtár. 44-57.

2002 Olaj/vászon, akvarell/papír. Dobroszláv Lajos festői világa. In. Dobroszláv Lajos

         1902-1986. Tata, Kuny Domokos Múzeum. 5-14.

2002 Párkányi Raab Péter; Nagy Sándor. In. Kortárs Magyar Művészet. Körmendi-Csák

         Gyűjtemény. Válogatás 1945-2001. Budapest. 240, 298.

2002 Szoborlovas sorakozó. In. Alibi hat hónapra. Lovak. Budapest, Alibi Kiadó. 262-267.

2002 A szobrászati szimpozionok, alkotótelepek gyűjteményei; A szentendrei

         MűvészetMalom. In. Kortárs művészet múzeumi gyűjteményekben 1988-1999.

         Budapest, Képző- és Iparművészeti Lektorátus. 100-103.

2002 Bevezető. X. Szolnoki Képzőművészeti Triennále. Díjazottak tárlata. Szolnok.

         (Katalógus)

2002 Bevezető. Kihelyezett tagozat. Tatabányáról elszármazott képzőművészek. Tatabánya.

         (Katalógus) (CD)

2002 Bevezető. Magén István. Noé szövetsége kiállítás. Budapest, Zsidó Múzeum.

         (Katalógus)

2002 Bevezető. Almásy Aladár festőművész kiállítása. Budapest, Aulich Art Galéria.

         (Katalógus)

2002 Bevezető. Képzelt áramlások. Butak András grafikusművész kiállítása. Budapest, Újpest

         Galéria. (Katalógus)

2002 Bevezető. Rétegek rakódnak egymásra. Beszélgetés Hajdú László festőművésszel.

         Hajdú László festőművész kiállítása. Budapest, Vigadó Galéria. (Katalógus)

2002 Bevezető. Harasztÿ István és Kalmár János szobrászművész kiállítása. Budapest,

         Premier Galéria. (Katalógus)

2002 Bevezető. Kovács Tamás László grafikusművész. Budapest. (Katalógus)

2002 Bevezető. Vonalakba zárt idő. Kovács Tamás László grafikusművész. Budapest.

         (Katalógus)

2002 Bevezető. Visszfény. Krajcsovics Éva festőművész kiállítása. Budapest, Vigadó Galéria.

         (Katalógus)

2002 Bevezető. Egy hasított fej. Mata Attila szobrászművész. Budapest, Vadnai Galéria.

         (Katalógus)

2002 Bevezető. Nagámi szobrászművész. Budapest. (Katalógus)

2002 Bevezető. Paizs László, Szentgyörgyi József. Szinyei Merse Pál Társaság 1992-2002.

         Budapest. (Katalógus)

2002 Bevezető. Aranykor. Péreli Zsuzsa gobelinművész kiállítása. Békéscsaba, Munkácsy

         Mihály Múzeum. (Katalógus)

2002 Bevezető. Szilágyi Bernadett szobrászművész. Budapest. (Katalógus)

2002 Törökbálinti művésztelep. Symposion 2002. 27.

2002 Két elfeledett esztergomi művész. Egerváry-Potemkin Ágost és Faragó József kiállítása.

         Új Művészet 2002(1)41.

2002 Papírművészeti objektek. Butak András alkotásairól. Atelier 2002(1)22-23.

2002 Emlék-képek és kép-emlékek. Élet és Irodalom 2002. január 11.

2002 Kőből szabadult szobrok. Nagy Sándor szobrászművész alkotásai. Új Művészet

         2002(2)35-36.

2002 Lélek-kárpitok. Sipos Éva textilképei. Magyar Iparművészet 2002(2)34-35. 

2002 Meditatív, szenvedélyes. Takáts Márton grafikusművész tárlata. Új Művészet

         2002(2)41-42.

2002 Szobrászati alkotótelepek: szépségek és kétségek. Új Forrás 2002(2)63-67.

2002 Komárom vonzásában. Nagy Márton festőművész emlékkiállítása. Új Forrás

         2002(3)89-91.

2002 Gyűjteményalakítás. Élet és Irodalom 2002. március 1.

2002 Kapcsoljunk rükvercbe. Regős István munkáiról. Élet és Irodalom 2002. március 29.

2002 Szabályozottan szabad. Élet és Irodalom 2002. április 5.

2002 Budapesti kiállítás, országos beállítás. A millenniumi monumentumok mustrája.

         Új Művészet 2002(4)20-23.

2002 Sgraffito-szövevények. Dréher János festőművész kiállítása. Új Művészet 2002(4)40.

2002 Emlékmű mint fogyasztási cikk. Kodály Zoltánnal helyet cseréltek az ötvenhatosok.

         Új Művészet 2002(5)40-41.

2002 Rétegek rakódnak egymásra.  Beszélgetés Hajdú László festőművésszel. Barátság

         2002(5)

2002 Ferenczy Noémi-díjasok 2002. Magyar Iparművészet 2002(5)2-11.

2002 Akik nem. Élet és Irodalom 2002. május 17.

2002 Eklektika-egység. Pázmándi Antal győri kiállításáról. Új Forrás 2002(6)81-83.

2002 A Nílus fodrászai. Almásy Aladár-portré. Új Forrás 2002(7)83-93.

2002 Tárgyak, alakok, szerkezetek. Fekete Tamás szobrászművész kiállítása. Új Művészet

         2002(7)40.

2002 Bronztestet öltött. Fischer György és új Országépítő-szobra. Kortárs 2002(8)116-117.

2002 Minden múlandó. Lévai Ádám rajzaihoz. Élet és Irodalom 2002. augusztus 23.

2002 Két tárlat. Szalai Zoltán és Atlasz Gábor kiállítása. Új Művészet 2002(9)40-41.

2002 Egy talált szövegszobor. Élet és Irodalom 2002. szeptember 13.

2002 Egy láb konkrét nyoma: cipő. Soós Nóra festőművész kiállítása. Új Művészet

         2002(10)45.

2002 Más kép másképp. Élet és Irodalom 2002. október 4.

2002 Vesztes Vár. Élet és Irodalom 2002. október 4. 

2002 Mindig a bábu. Deim Pál retrospektív kiállítása a szentendrei MűvészetMalomban.

         Új Művészet 2002(12)22-23.

2002 Faszobrászok újra Nagyatádon. 8. Országos Faszobrászati Kiállítás. Új Művészet

         2002(12)42-43. 

2002 A szögletes darabokra vágyó lélek. Élet és Irodalom 2002. december 13. 

2002 Mindig a túlsó parton, mindig a túlsó partra. Új Holnap 2002. tél. 21-26.

 

2003 Képző- és Iparművészeti Lektorátus. Évkönyv 2001-2002. Budapest.

2003 Nemzetközi Kerámia Stúdió, Kecskemét 1977-2002. Kecskemét.

2003 Péterfy Gizella festő- és szobrászművész. Budapest, Magyar Képek.

2003 Bevezető. In. Tóth Antal: Asszonyi Tamás. Budapest, Szemimpex Kiadó.

2003 Gödöllő, művészet. In. Gödöllői Iparművészeti Műhely 1998-2003. Gödöllő.

2003 „A győri példa.” In. N. Mészáros Júlia: 35 éves a Győri Művésztelep. Történeti

         áttekintés, művek, életrajzi adatok, beszámoló a jubileumi  találkozóról. Győr, Városi

         Művészeti Múzeum. 9-13.

2003 Nagy képek. In. Méretes képek – szabad festészet. Budapest, Magyar Vízfestők

         Társasága.

2003 Rajzok a „valóság” és a képzelet határán. In. Réber-antológia. Budapest, Holnap

         Kiadó. 83-104.

2003 Bevezető. XVIII. Országos Kisplasztikai Biennále. Pécs, Pécsi Galéria. (Katalógus)

2003 Bevezető. 4 Alkotóelem. Nemzetközi művésztelepek Somogyban. Kaposvár. (Katalógus)

2003 Bevezető. Art 9, Ferencvárosi Képzőművészek Egyesülete. Budapest. (Katalógus)

2003 Bevezető. Kortárs kisplasztika és éremművészet. Határok és átjárások az

         éremművészetben. Párizs, Magyar Intézet. (Katalógus)

2003 Bevezető. Kötődések. A vidéki Magyarország emlékezete. Szentendre, Szabadtéri

         Néprajzi Múzeum. (Katalógus)

2003 Bevezető. (A) minta. Budapest. (Katalógus)

2003 Bevezető. A monumentális szobrászat rajzai és kép-tervei. VII. Országos Szobrászrajz

         Kiállítás. Budapest. (Katalógus)

2003 Bevezető. Textilművészeti Triennále. Szombathely, Szombathelyi Képtár. (Katalógus)

2003 Bevezető. Minden ugyanaz másképpen. ef Zámbó István festőművész. Párizs, Galerie

         Cinko. (Katalógus)

2003 Bevezető. Hefter László üvegtervező iparművész. Győr. (Katalógus)

2003 Bevezető. Solaris 2001. Karattur Katalin textilművész. Budapest. (Katalógus)

2003 Bevezető. Kiss Katalin textiltervező iparművész. Budapest. (Katalógus)

2003 A pesti Trafik – ez egy galéria. Art Fair 2003. Budapest, MEO.

2003 Logikus előzmények és következmények. Butak András grafikusművész kiállítása.

         Új Művészet 2003(1)44.

2003 A papír mint plasztika. Új Forrás 2003(1)97-102.

2003 A szobrászati közállapotokról. Hírlevél (Magyar Képzőművészek és Iparművészek

         Szövetsége) 2003(1)8-11.

2003 Vizsolyi János. A szobrászmesterség. Gyűjtők, Gyűjtemények 2002-2003(1)20-22.

2003 A monumentalitások mestere. A 80 esztendős Mészáros Dezső szobrászművész

         köszöntése. Szentendre és Vidéke 2003. január 17.

2003 A forma és a folt. Károlyi Ernő festőművész kiállításáról. Szókimondó 2003(2)26-27.

2003 Indulatok összecsapása, megbékélése. Vonások Kiss György festő- és szobrászművész

         pályaképéhez. Bárka 2003(2)94-98.

2003 Iskolapéldák. Budahelyi Tibor szobrászművész újabb munkáiról. Új Művészet

         2003(2)16-18. 

2003 Körmendi Galéria – Budapest, Sopron. Beszélgetés Körmendi Annával. VÁRhely

         2003(2)59-64.

2003 Megnyugvásokra vágyó, hajszoltságaiba bonyolódó. Bánkuti István szobrászatáról.

         Kortárs 2003(2)117-118.

2003 A pasztell varázsa. Beszélgetés Krajcsovics Éva festőművésszel. Art Limes (A pasztell)

         2003(2)61-65.

2003 Rippl-Rónai kissé neheztelőn összehúzta volna szemöldökét. Art Limes (A pasztell)

         2003(2)82-84. 

2003 A teljes Fal(részlet). Katona Szabó Erzsébet bőrkollázsáról. Magyar Iparművészet

         2003(2)50-51.

2003 Textilművészeti kiállítások, 2002. Új Forrás 2003(2)72-78.

2003 Azonos szólam, önálló hang. Kiss Attila Etele és Takáts Márton békéscsabai kiállítása.

         Bárka 2003(3)113-114.

2003 Régió-művészettörténet-írás. Szilágyi András: Műérték, műár. Bárka 2003(3)134-136.

2003 „Új struktúra.” Tízéves a Műhely Művészeti Egyesület. Forrás 2003(3)106-107.

2003 A festő szobrász. Péterfy Gizella művészetéről. Árgus 2003(3-4)89-94.

2003 Parafrázis. Vén Zoltán kiállítása Szegeden és Budapesten. Kisgrafika 2003(4)2-3.

2003 Harasztÿ-művek a vas és acél városában. Premier 2003. május. 72-73.

2003 A szobrászat határán. Élet és Irodalom 2003. május 2.

2003 Négy válasz. Értelmezési kísérletek tájértelmezésekre. Új Forrás 2003(7)100-106.

2003 A kőből kibontott szellem. A nyolcvan esztendős Nagy Sándor szobrászművész

         kiállítása. Új Forrás 2003(8)87-89.

2003 Háborgások. Pusztai Ágoston szobrászművész kiállításáról. Új Holnap 2003. ősz. 34-36.

2003 A csoportokon túl. Új Forrás 2003(10)69-73.

2003 Vizsolyi János formaszobrai. Artmozaik 2003. december – 2004. január. 32-33.

 

2004 Szabó Tamás. Budapest, B-Humanitas.

2004 Bálint. In. Chikán Bálint: Pókerparti Aphroditéval. Válogatott művészeti írások.

         Budapest, Arcus Kiadó. 378-379.

2004 Egy rózsaszál szebben beszél. In. Nyári István. Harminc év munkái 1974-2004.

         Festmények, szobrok, dobozok, ékszerek.  Budapest, Benedek Mari Bt.

2004 Az idősíkok elmosódásai. In. MNA – M. Novák András. Budapest, Ernst Múzeum.

2004 A győri példa. In. 35 éves a Győri Művésztelep. Történeti áttekintés, művek, életrajzi

         adatok, beszámoló a jubileumi találkozóról. Győr, Városi Művészeti Múzeum. 9-13.

2004 Konkrét angyal. In. Aknay János: Angyalos könyv. Szentendre. 70-85.

2004 Matzon Ákos. A geometria szabadsága; A vonal megfoghatatlan természete. In. Matzon.

         Budapest, Vudak-Bücher.

2004 Bevezető. III. Fa kisszobor és szobrászrajz Biennále. Budapest, Erdős Renée-ház.

         (Katalógus)

2004 Bevezető. The Gödöllő Art Workshop today. Women at the Gödöllő Artists’Colony.

         Glasgow, School of Art, Machintosh Gallery. (Katalógus)

2004 Bevezető. A gőz mégis marad. Budapest, Textilmúzeum. (Katalógus)

2004 Bevezető. Határok és határesetek az éremművészetben kiállítás. Körmöcbánya-

         Budapest. (Katalógus)

2004 Bevezető. In memoriam Salvador Dalí. Tatabánya, Kortárs Galéria. (Katalógus)

2004 Bevezető. Látható vagy láthatatlan. A Block Csoport kiállítása. Budapest, Fővárosi

         Képtár Kiscelli Múzeum. (Katalógus)

2004 Bevezető. Soroksári Művészek Őszi Tárlata. Budapest, Galéria ’13. (Katalógus)

2004 Bevezető. Szabad tér. Kortárs magyar szobrászat, válogatás a teljesség igénye nélkül.

         Kecskemét, Városháza. (Katalógus)

2004 Bevezető. Atlasz Gábor festőművész. Budapest. (Katalógus)

2004 Bevezető. Szimbólumaim. B. Laborcz Flóra szobrászművész. Budapest. (Katalógus)

2004 Bevezető. Csurgai Ferenc szobrászművész. (Katalógus)

2004 Bevezető. Giricz Máté festőművész. Budapest, Körmendi Galéria. (Katalógus)

2004 Bevezető. Jónák Tamás festőművész. (Katalógus)

2004 Bevezető. Katona Szabó Erzsébet textiltervező. (Katalógus)

2004 Bevezető. Kovács Géza szobrászművész. Budapest. (Katalógus)

2004 Bevezető. Nikmond Beáta szobrászművész. Budapest. (Katalógus)

2004 Bevezető. Pászthy Magda (1930-1993) textilművész emlékkiállítása. Budapest, Árkád

         Galéria. (Katalógus)

2004 Bevezető. Püspöky István grafikusművész kiállítása. Budapest, Galéria ’13. (Katalógus)

2004 A VII. Országos Szobrászrajz Kiállítás. Művészeti Lét (Rákoshegy) 2004(1-2)4-6.

2004 A III. Fa Kisszobor és Szobrászrajz Biennále. Művészeti Lét (Rákoshegy)

         2004(1-2)7-10.

2004 In memoriam Pászthy Magda. Magyar Iparművészet 2004(2)20-21.

2004 Kísérlet a hála esztétikai minőséggé avatására. Kisfaludi Strobl Zsigmond alig ismert

         budapesti-moszkvai Hála-szobra. Art Limes (Diktatúra és művészet) 2004(2)43-49.

2004 A múlt század hatvanas éveinek monumentalitása. Magyarország, szobrászat. Atelier

         2004(2)2-10.

2004 Két szobrász és egy festő-szobrász. Új Forrás 2004(3)85-93.

2004 Magyar Műhely Galéria-nyitó. Magyar Műhely 2004(3)77-81.

2004 Kárpitvarázs. Szombathely első textiltriennáléja Budapesten. Magyar Iparművészet

         2004(4)75-76.

2004 Reménytelenségek, tehetetlenségek, abszurditások. Réber László grafikusművész

         miskolci emlékkiállítása. Új Holnap 2004. nyár. 75-77.

2004 „A kép mindenféléből lesz.” Beszélgetés Regős István festőművésszel. Új Forrás

        2004(6)73-83.

2004 A köztér (részleges) nyilvánossága. Szoborállítási abszurditások Magyarországon.

         Új Forrás 2004(9)69-78.

2004 A völgyben a szobrok. Mészáros Dezső-búcsúztató. Magyar Szemle

         2004(11-12)142-144.

2004 „Nem akarok pitbull lenni.” fe Lugossy László művészetéről. Forrás 2004(12)90-92.

 

2005 Melocco Miklós. Budapest, Helikon Kiadó.

2005 Frank János-Papp Tibor-~: Harasztÿ István. Budapest. 241-264.

2005 NeoFoton kortárs fotoprint kiállítás. In. VII. Nemzetközi Kis Magyar Performance és

         Nehéz Zenei Fesztivál. Szentendre, MűvészetMalom. (Katalógus)

2005 Hadik Gyula művészetéről. In. Hadik Gyula. Zárt tömbök nyíltsága. Életműkatalógus.

         Budapest. 6-7.

2005 A fájdalmas szépségek festője. In. Hajnal Mihály. Budapest, Körmendi Galéria. 5-23.

2005 Oszlop-idéző és oszlop-teremtő művek. Friss téli akvarellek. In. Oszlopok III.

         Almanach. Budapest, Magyar Vízfestők Társasága.

2005 Pázmándi Antal keramikusművész. In. Pázmándi Antal: Munkák 2004 1960.

         Kecskemét, Nemzetközi Kerámia Stúdió.

2005 Kapirgáló tyúk, repülő hal, legelésző játékszarvas. In. Regős István. Szentendre.

2005 A dolgok állása. Szövegek Thury-kerámiákhoz. In. Talán egy gólem-történet? Thury

         Levente. Budapest, Ráday Könyvesház. 5-13.

2005 Vén Zoltán grafikusművész. In. Vén Zoltán. Budapest. 39-42.

2005 Veress Sándor László. In. Veress Sándor László. Budapest, Paletta. 8-9.

2005 IV. Kő kisszobor és szobrászrajz Biennále és Nikmond Beáta szobrászművész kiállítása.

         Budapest, Erdős Renée-ház. (Katalógus)

2005 Bevezető. 9. Országos Faszobrászati Kiállítás. Nagyatád, Művelődési Ház. (Katalógus)

2005 Bevezető. (Chesslay György, G. Heller Zsuzsa, Magén István, Neuberger István, Thury

         Levente.) Áldozat-Engesztelés kiállítás. Budapest, Magyar Zsidó Múzeum. (Katalógus)

2005 Bevezető. Csepeli képzőművészek kiállítása. Skoda Éva Műterem Galéria 2004. évi

         kiállításai. Budapest. (Katalógus)

2005 Bevezető. Minta. Budapest, Minta Alapítvány. (Katalógus)

2005 Bevezető. Rajzok. A szentendrei képzőművészet évszázada V. Szentendre,

         MűvészetMalom. (Katalógus)

2005 Bevezető. Üzenetek II. Bánsághi Tibor Vince festőművész kiállítása. Budapest, Erlin

         Galéria. (Katalógus)

2005 Bevezető. Gaál Tamás szobrászművész tatabányai Rákóczi-szobra. Tatabánya.

         (Katalógus)

2005 Bevezető. Etűdök és univerzumok Kovács Tamás László kiállítása elé. Hommage á Miles

         Davies. Budapest. (Katalógus)

2005 Bevezető. Kovács Tamás László grafikusművész, Tundó Klára fotóművész. Budapest.

         (Katalógus)

2005 Bevezető. Ruttka Andrea textilművész. Budapest. (Katalógus)

2005 Bevezető. Veress Pál. Legkedvesebb képem kiállítás. Budapest, Kassák Múzeum.

         (Katalógus)

2005 Templomtárlat. Veress Pál kiállítása. Hét-Hárs 2005(1)17-18.

2005 Fonalban és szövésben gondolkozni. Emlékezés Pécsi László (1929-1984) textiltervező

         iparművészre. Magyar Iparművészet 2005(2)46-51.

2005 Székesfehérvári és budapesti Bory-síremlékek. Bástya 2005(2)130-136.

2005 Tér és rajz. (Kovács Tamás László szobrász- és grafikusművész alkotásai.) Új Dunatáj

          2005(2)90-94.

2005 Wagner Nándor József Attila-szobra. József Attila szobor-hányattatásai. Szoboravató.

          Országépítő 2005(2)8-10.

2005 Ismert és ismeretlen faszobrászok Nagyatádon. Somogy 2005(5)478-480.

2005 Magyar szobor-toplista. Új Forrás 2005(2)97-102.

2005 Egy festő felfedezése. Koszkol Jenő-emlékkiállítás Dorogon. Limes 2005(3)112-115.

2005 A szentendrei Malom-szindróma. Városképek 2005(7)16.

2005 Nyárvégi, koraőszi kiállítások. A szobrászat ismeretlen terei. Új Forrás 2005(10)90-92.

 

2006 A Derkovits-ösztöndíj története 1955-2005. Budapest, Képző- és Iparművészeti

         Lektorátus.

2006 Wagner Nándor. A filozófus szobrász. Budapest, Holnap Kiadó.

2006 Keszthelyi Katalin-~: A magyar üvegművészet. Alkotók, adatok 1945-2005. Budapest,

         Képző- és Iparművészeti Lektorátus.

2006 Dunaújváros, szobrászat. In. Acélecset. Művészet az ország közepén. Dunaújváros,

         Dunaújváros MJV Önkormányzata. 84-116.

2006 Hol vannak az elhangzott hangok? In. Hérics Nándor: Zenészportrék. Budapest.

2006 „súlyos gond a lét”. In. Szerelem, megvetés és reménység. Véssey Gábor rajzai

         Guillaume Apollinaire verssoraira. Budapest, Aulich Art Kft.

2006 Takáts Márton művészete. In. Takáts Márton: Budapest, Hommage à Piranesi.

         Budapest, Tiara.

2006 Kalmár János kiállítása elé. In. Tihanyi Kalendárium 2007. Tihany, Tihanyi Bencés

         Apátság. 93-95.

2006 Varkoly László szobrászművész. In. Varkoly László: Munkák 1982-2005. Budapest,

         Hanga Kiadó Kft.

2006 Bevezető. II. szombathelyi köztéri szoborkiállítás. Szombathely. (Katalógus)

2006 Bevezető. III. Fa kisszobor és Szobrászrajz Biennále. Budapest. (Katalógus)

2006 Bevezető. XX. Országos Akvarell Biennále. Eger, Templom Galéria. (Katalógus)

2006 Bevezető. Bartók-Mozart, a tárgyiasított zene kiállítás. Budapest, Bartók 32 Galéria.

          (Katalógus)

2006 Bevezető. Horror vacui kiállítás. Budapest, Iparművészeti Múzeum. (Katalógus)

2006 A szabad formateremtés közép-európai művésze. Közös tér. Az etnikai kisebbség és a

         kulturális identitás kérdése a Kárpát-medence művészetében. Budapest, Ernst Múzeum.

         (Katalógus)

2006 Bevezető. A Magyar Üvegművészeti Társaság. Budapest. (Katalógus) (CD)

2006 Bevezető. Morph csoport kiállítása. Budapest, Aulich Art Galéria. (Katalógus)

2006 Bevezető. Szobrok és kisszobrok. A Magyar Szobrász Társaság kiállítása. Esztergom,

         Vármúzeum. (Katalógus)

2006 Bevezető. Bálint István festőművész kiállítása. Budapest, Galéria ’13. (Katalógus)

2006 Bevezető. Bráda Tibor festőművész kiállítása. Budapest, Körmendi Galéria. (Katalógus)

2006 Bevezető. Gáll Ádám festőművész kiállítása. Budapest, Újlipótvárosi Klub-Galéria.

         (Katalógus)

2006 Bevezető. Lélekhelyzetek. Kalmár János szobrászművész kiállítása. Tihany, Apátság

         Galéria. (Katalógus)

2006 Bevezető. Kerti Károly grafikusművész emlékkiállítása. Tata, Kuny Domokos Múzeum.

         (Katalógus)

2006 Bevezető. Kovács Tamás László grafikusművész, Tundó Klára fotóművész. Budapest.

          (Katalógus)

2006 Bevezető. A múlt születése. Németh Géza festőművész. Budapest, Árkád Galéria.

         (Katalógus)

2006 Bevezető. Sebek 1956. Paizs László festőművész kiállítása. Budapest, Light/Loft Galéria.

         (Katalógus)

2006 Bevezető. Stációk. Selényi Károly István képzőművész kiállítása. Győr, Városi

         Művészeti Múzeum Képtára. (Katalógus)

2006 Bevezető. Foltokból szerveződő foltok. Somogyi György festőművész. (Katalógus)

2006 Ipari tükör, fotó, dokumentáció. Új Forrás 2006(1)80-82.

2006 Egy kallódó életmű feltárása. Remsey Iván festészete és bábművészete. Magyar

         Iparművészet 2006(2)45-47.

2006 valamifajta válsághelyzet… Magyar Iparművészet 2006(2)33-36.

2006 Tatabánya köztéri szobor-tükre. Vázlat egy majdan megírandó nagyobb tanulmányhoz.

         Új Forrás 2006(2)71-75.

2006 Térbe zárva, teret szétfeszítve. Palotás József szobrászművész alkotásairól. Pannon

         Tükör 2006(2)62-64.

2006 Tárlatra vetett hal. Lestyán Goda János szobrászművész győri kiállításáról. Bárka

         2006(3)114-116.

2006 Újra meg újra: pleximunkák. Paizs László művei. Új Forrás 2006(3)80-81.

2006 KES. Portrévázlat Kecskeméti Sándor keramikus-szobrászról. Bárka 2006(4)81-86.

2006 Konkrét angyal. Atelier 2006(4)22.

2006 Emlékmű-viták, emlék-műviták. Népszava 2006. július 29. 

2006 Három szobrász. Kocsis Miklós, Diénes Attila, Toldi Miklós. Új Forrás

         2006(9)102-108.

2006 Három festő. Bánsághi Tibor Vince, Oroszy Csaba, Wagner János. Új Forrás

         2006(10)90-96.

 

2007 Drégely László. Szárnyas idő. Budapest, Glória Kiadó.

2007 Szövetség. 249 szobrász. A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége

         Szobrász Szakosztálya. Budapest.

2007 Emlékművek kora. In. A hagyomány ösvényein túl. Szobrászat és tradíció. Budapest,

         Műcsarnok. 37-39.

2007 Károlyi Ernő festőművész. In. Károlyi Ernő. Budapest. Körmendi Galéria.

2007 Más embermás. Jószay Zsolt szobrászatáról. In. Jószay Zsolt. Válogatott munkák

         1973-2007. Miskolc.

2007 A soroksári Galéria ’13 művészei. In. 1997-2007. Galéria ’13 Soroksár. Budapest.

2007 A szabad formateremtés közép-európai művésze. In. Ferenc Király kipar / szobrász /

         sculptor. Lendva, Galeria-Muzeum Lendva.

2007 Varkoly László. In. Varkoly László: Munkák 1982-2005. Budapest, Hanga Kiadó. 33.

2007 A vidám, a szomorú, a töprengő és a gondterhelt kerámiaoroszlánok mestere. In.

         Kovács Gyula. Gyulus. Budapest, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem.

2007 Bevezető. 30 éves a Komáromi Kisgaléria 1977-2007. Komárom, Komáromi

         Kisgaléria. (Katalógus)

2007 Bevezető. A Dunaújvárosi Nemzetközi Acélszobrász Alkotótelep 1974-2000.

         Dunaújváros. (Katalógus)

2007 Bevezető. Helikon Társaság. Budapest. (Katalógus)

2007 Bevezető. Kortárs gödöllői kárpitok kiállítás. Gödöllő, GIM-ház. (Katalógus)

2007 Bevezető. Balogh Edit kárpitművész kiállítása. Budapest, Fészek Galéria. (Katalógus)

2007 Bevezető. Hartung Sándor festőművész kiállítása. Budapest, Galéria ’13. (Katalógus)

2007 Bevezető. Lebó Ferenc szobrászművész. (Katalógus)

2007 Bevezető. Márkus Péter. Hungarian Art. Expressionistic Tendences in Hungarian

         Contemporary Art 1980-2007. Danubiana.

2007 Bevezető. Tárgykollázsok, tárgy:asszociációk, szobrok. Paizs László szobrászművész.

         Budapest. (Katalógus)

2007 Bevezető. Szatmári Juhos László szobrászművész kiállítása. Szekszárd, Művészetek

         Háza. (Katalógus)

2007 Bevezető. Rőt. Székács Zoltán festőművész. Budapest. (Katalógus)

2007 Bevezető. Vizi Tihamér festőművész. Budapest. (Katalógus)

2007 Kalmár János kiállítása elé. Tihanyi Kalendárium 2007. 93-95.

2007 A fények törései. Tarjáni Antal fotóművész kiállítása. Új Forrás 2007(1)105-107.

2007 Mélységek. Gáll Ádám új művei. Napút 2007(1)65-66.

2007 Kemény élek, lágy hullámok. Szunyogh László szobrászművész új kisplasztikáiról.

         Új Forrás 2007(2)96-98.

2007 Konceptuális szobrászat és érzékeny konstruktivizmus. Vargha Mihály szobrairól.

         Erdélyi Művészet 2007(2)12-15.

2007 Thury Levente 1941-2007. Országépítő 2007(2)36-37.

2007 Kihelyezett tagozat. Tatabányáról elszármazott művészek. Art Limes (Kihelyezett

         tagozat) 2007(3)5-6.

2007 Textiltér. Droppa Juditról (részlet). Art Limes (Kihelyezett tagozat) 2007(3)20-23.

2007 „Mindent megelevenít.” Révész Napsugár emlékidézései. Art Limes (Kihelyezett

         tagozat) 2007(3)98-101.

2007 A tisztaság és megtisztulás jelképei. Sipos Barbara művei. Art Limes (Kihelyezett

         tagozat) 2007(3)106-109.

2007 A biztonság és védtelenség látleletei. Sipos Marica művei. Art Limes (Kihelyezett

         tagozat) 2007(3)110-113.

2007 Fantázia és fegyelem. Viczina Júlia kerámiái. Art Limes (Kihelyezett tagozat)

         2007(3)142.

2007 Lábunkat a Dilettáns tengerbe lógatva… Tettamanti Béla dorogi kiállítása. Új Forrás

         2007(3)99-101. 

2007 A tisztaság és a megtisztulás jelképei. Art Limes (Kihelyezett tagozat) 2007(3)106-109.

2007 A biztonság és védtelenség látleletei. Art Limes. (Kihelyezett tagozat) 2007(3)110-113.

2007 Fantázia és fegyelem. Art Limes (Kihelyezett tagozat) 2007(3)142.

2007 Egy művészettörténész eleven emléke. Hommage à Manna-kiállítás Tatán. Új Forrás

         2007(4)98-100.

2007 Lebó Ferenc műveiről. Műhely 2007(4)67-68.

2007 A látszatszerű való. Lévai Ádám grafikusművész budapesti kiállítása. Új Forrás

         2007(5)98-100.

2007 Egy kispesti mobil műhely. Atelier 2007. május (különszám). 19.

2007 Neuberger István festőművész úr bringás képei. Műhely 2007(5-6)148.

2007 Arc-maszk, test-báb, vágy-burok. Kammerlohr-Kováts László alkotásairól. Új Forrás

         2007(6)101-103.

2007 A festett üvegablakokról. Napút 2007(6)56.

2007 Egy nagy kisvárosi kisgaléria három évtizede. Közösségi Művelődés 2007. június.

         151-152.

2007 Búcsú Thury Levente keramikusművésztől. Szombat 2007(7)27. 

2007 Egy nagy kisgaléria három évtizede. Új Forrás 2007(7)95-97.

2007 Táj-talányok. Neuberger István festőművész budapesti kiállítása. Új Forrás

         2007(8)57-58.

2007 A tér korrekt manipulátora. Nagámi szobrairól. Napút 2007(8)81-82.

2007 Félbemaradt építészeti és szobrászati térfoglalás Tatabányán az úgynevezett ötvenes

         években. Új Forrás 2007(9)89-98.

2007 A textil jelentésrétegei. Napút 2007(9)73-75.

2007 Az időlegesen Tatabányára visszatért kihelyezett tagozat. A Kortárs Galéria kiállítása.

         Új Forrás 2007(10)58-60.

 

2008 Rög. Eszme. Almásy Aladár misztikus művészete. Budapest. Árgyélus.

2008 ~-Kovács Lajos: Zsembery gyűjtemény. Dorog, Esztergom, Komárom,

         Nyergesújfalu, Tata… Komárom-Esztergom megyei képzőművészek alkotásai Zsembery

         Dezső műgyűjteményében. Dorog.

2008 Ferenczy Noémi-díjasok. In. Urbán Ágnes (szerk.): Ferenczy Noémi-díjasok. Budapest,

         Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége.

2008 A káosz festői rendje. In. Végh András. Budapest, T’Art Alapítvány.

2008 Elenyésző testek, vonalak és foltok. In. Kovács Péter. Budapest, Kugler Könyvek.

2008 Oszlopok III. In. Orosz István: A lerajzolt idő. Budapest. 16.

2008 A realitások és az elvonatkoztatások szabadon kalandozó mesetere. In. Kántor Lajos.

         Budapest, Körmendi Galéria. 5-10.

2008 Szobormajális. In. A Műgyűjtés dicsérete. 15 éves a Látványtár. Budapest, Első Magyar

         Látványtár Alapítvány. 53-57.

2008 Visszatérés New Yorkba (gondolati sík). In. Németh Géza. Munkák/Works 1978-2008.

         Budapest-Sopron, Körmendi Galéria. 18-20. 

2008 Bevezető. 10. Országos Faszobrászati Kiállítás. Nagyatád, Nagyatádi Nemzetközi

         Faszobrász Alkotótelep – Látogatóközpont. (Katalógus)

2008 Bevezető. Üzenet. A Gödöllői Iparművészeti Műhely 10 éves jubileumi kiállítása.

         Gödöllő. (Katalógus)

2008 Bevezető. Síkplasztikák és tér-képek. Barabás Márton festőművész kiállítása. Budapest,

         Aulich Art Galéria. (Katalógus)

2008 Bevezető. Kéri Imre grafikusművész. Budapest. (Katalógus)

2008 Bevezető. Matzon Ákos festőművész kiállítása. Budapest, Volksbank Zrt. Törökvész

         úti Galériája. (Katalógus)

2008 Bevezető. Mazalin Natália festőművész. Budapest. (Katalógus)

2008 Bevezető. Nádas Alexandra festőművész. Budapest. (Katalógus)

2008 Bevezető. Nagy Sándor szobrászművész kiállítása. Sopron, Anna Átrium

         Rendezvényház-Körmendi Galéria. (Katalógus)

2008 Bevezető. Rákossy Anikó festőművész kiállítása. Szentendre, Barcsay Iskola Galéria.

         (Katalógus)

2008 Bevezető. Rákossy Anikó festőművész kiállítása. Szentendre, Skanzen Galéria.

         (Katalógus)

2008 Bevezető. Kárpitok és fémszövés. Remsey Flóra textiltervező iparművész. Gödöllő.

         (Katalógus)

2008 Bevezető. Tartályok és plüssmackók. Sipos Barbara és Sipos Marica kiállítása.

         Budapest, Manna Galéria. (Katalógus)

2008 Bevezető. Szemereki Teréz keramikusművész. (Katalógus)

2008 Bevezető. Végh András festőművész kiállítása. Budapest, Aulich Art Galéria.

         (Katalógus)

2008 Bevezető. Vizi Tihamér festőművész 1998-2008. Budapest. (Katalógus)

2008 Fekete képek. A Magyar Festők Társasága kiállítása a Csepel Galériában. ARTforum

         2008. 30-35.

2008 A helyzet kimerevítése. Országépítő 2008(1)61-62.

2008 A szobor helye szoborhely-e? Atelier 2008(1)2-6.

2008 Kapirgáló tyúk, repülő hal, legelésző játékszarvas… Napút 2008(1)62-64.

2008 Ekszpanzió XX ex. A Visszasejtesít című kiállítás a Magyar Műhely Galériában.

         Magyar Műhely 2008(2)56-58.

2008 Hatásvadász valóságosság. fe Lugossy László újabb munkáiról. Napút 2008(2)63-64.

2008 A hely művészeti szelleme. Bevezető Kaposi Endre írásaihoz. Art Limes

         (Képzőművészek Esztergomban a 20. században) 2008(2)5-7.

2008 Könnyed vázlatok, komoly kompozíciók. A Zsembery-gyűjtemény grafikai

         kollekciójának dorogi kiállítása. Új Forrás 2008(2)81-83.

2008 Megnyitóbeszéd. (Péterfy Gizella kiállítása.) Látvány és gondolat. Írások

         képzőművészekről. Vár Ucca Műhely 2008(2)37-40.

2008 Valódi és virtuális terek. Barabás Márton, Katona Szabó Erzsébet és Orosz István

          kiállítása. Magyar Iparművészet 2008(2)11-14.

2008 Műfaj, mesterség, minőség. Gombos István fémplasztikái. Magyar Iparművészet

         2008(2)55-56.

2008 Káprázatok és titkok. Magén István tárlata az Artotéka Galériában. C E T 2008. február.

         47-48.

2008 A jelenkori gödöllői textil. Új Forrás 2008(3)80-85.

2008 Vonal, kereszt, zászló, szék, kocsi, sátor, mell. Gubis Mihály emlékkiállítás. Szentendre,

         Vajda Lajos Stúdió, 2008. július-augusztus. Magyar Műhely 2008(3)27-28.

2008 A dorogi flotta és a kesztölci kikötő. Wieszt József grafikus- és festőművész

         emlékkiállítása. Új Forrás 2008(4)75-77.

2008 Fémek, üvegek, szőrmék. Az üvegművész-szobrász Budahelyi Tibor. Art Limes

         (Üvegszobrászat) 2008(4)45-49.

2008 Ceruza, fény. Varga Bencsik József és Sipos Marica kiállítása Tatabányán. Új Forrás

         2008(5)97-100.

2008 Expanzió XX EX. Napút 2008(6)87-88.

2008 A faszobor tárgyszerű anyagisága. A nagyatádi 10. Országos Faszobrászati Kiállításról.

         Napút 2008(9)73-75.

2008 Értékek és kordokumentumok elvesztése – avagy hogyan tüntessünk el egy szobrot?

         Új Forrás 2008(10)93-105.

 

2009 Galambos Tamás. Budapest, Mai Magyar Képzőművészet 9.

2009 ~-vernissage. Komárom-Esztergom megyei kiállítások 1992-2009. Art Limes 2009(3)

2009 Zsemlye Ildikó. Budapest, Hungart.

2009 Kozák Csaba-~: Záborszky Gábor. Vizuális és anyagkísérletek. Muráliák. Budapest,

         Balassi Kiadó.

2009 Diénes Attila, Budapest, MAMÜ Galéria, 2004. In. Diénes Attila. Veszprém, Laczkó

         Dezső Múzeum.

2009 Az időtlenség múlandósága. In. László Taubert. New York, Andrea Zemel&Adam

         Brown.

2009 Ironikus és fenséges; Újra meg újra; 1956 stigmái. In. Paizs László. Tárgykollázsok.

         Tárgy:asszociációk. Képek. Szobrok. Budapest. 3-4, 84, 248.

2009 A jelen múlt-rétegei. In. Kubinyi Anna. Budapest.

2009 A jelenkori gödöllői textil. In. A gödöllői szőnyeg 100 éve. Tanulmányok a 20. századi

         magyar textilművészet történetéhez. Gödöllő. 102-105.

2009 A kereszt és a kereszt hiányának drámája. In. Vizsolyi János szobrászművész 50 év.

         Budapest, KM-PharmaMédia. 15-19.

2009 Mélységek. In. Gáll Ádám. Terrénum. Budapest, Ex-BB Kiadó. 89-90.

2009 Nyugalom és hevület. A pasztellfestő Lóránt János Demeter. In. Lóránt János Demeter.

         Budapest, T’Art Alapítvány.

2009 Önmaguk előtt álló önmaguk. In. Lóránt Zsuzsa szobrászművész. Budapest, Glória

         Kiadó.

2009 Pálffy Katalin szobrászművész. In. Pálffy Katalin: Kis szoborkönyv. Budapest.

2009 A remény és a reménytelenség festői szintézise. In. Agancsos kóbor állat.

         Gondolatfutamok Szentgyörgyi József festészetéről. Budapest, T’Art Alapítvány.

2009 A szobrász, aki festő. In. Erdész László (szerk.): Barbara Sipos. Szentendre, Erdész

         Galéria&Design.

2009 A valóságos jelleg hamis álcája. In. Minerva MMIX. Budapest.

2009 Bevezető. Szabadiskola Nyergesen. A Kernstok Károly vezette 1919-es nyergesújfalui

         képzőművészeti szabadiskola. Nyergesújfalu.

2009 Bevezető. Harmadik P’Articum Biennále, szabadtéri szoborkiállítáé. 2009. Szolnok.

        (Katalógus)

2009 Bevezető. Gvárdián Ferenc szobrászművész kiállítása. Budapest, Galéria ’13.

         (Katalógus)

2009 Bevezető. Háger Ritta kárpitművész kiállítása. Gödöllő, Királyi Kastély. (Katalógus)

2009 Bevezető. Harasztÿ 75. Harasztÿ István szobrászművész kiállítása. Budapest, Aulich

         Art Galéria. (Katalógus)

2009 Bevezető. Jancsikity József grafikus-festőművész kiállítása. Kaposvár, Vaszary Képtár.

         (Katalógus)

2009 Bevezető. Magyari Márton festőművész kiállítása. Budapest, Újlipótvárosi Klub-

         Galéria. (katalógus)

2009 Bevezető. Matzon Frigyes szobrászművész emlékkiállítása. Albertirsa, Móra Ferenc

         Művelődési Ház. (Katalógus)

2009 Bevezető. Regős István festőművész kiállítása. Budapest, 20’21 Galéria. (Katalógus)

2009 Egy magángyűjtemény a köz szolgálatában. A Zsembery-kollekció dorogi kiállítása és

         reprezentatív, új katalógusa. Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus

         Évkönyve 2009. 49-51.

2009 A tatabányai Kortárs Galéria… Atelier 2009(1)33.

2009 A valóságos és a vélt abszurditások összemosódó világa. Hérics Nándor esztergomi

         kiállítása. Új Forrás 2009(1)90-92.

2009 Grafikai elkomorulások és festői fellobbanások. Tempevölgy 2009(2)64-65.

2009 Haiku-rajzolatok. Lévai Ádám grafikusművész keleti ihletettségű művei. Napút

         2009(2)73-74.

2009 Kovács Géza művészete. Kaleidoszkóp 2009(2)21-22.

2009 Emblematikus képi tudósítások színházi terekből. Bagossy Levente színházi plakátjairól.

         Napút 2009(3)73-74.

2009 Hatvan esztendő, ötven esztendő. Kaposi Endre festőművész visszapillantó kiállítása

         Esztergomban. Új Forrás 2009(3)95-99.

2009 Az ominózus vernissage. Art Limes (Wehner-vernissage) 2009(3)7-8.

2009 Lírai absztrakció és valóságidézés. Czimbalmos Szabó Kálmán és Czimbalmos Paál

         Magdolna festőművészek kiállítása. Art Limes (Wehner-vernissage) 2009(3)9-10.

2009 Élmény – emlék – intellektus. Gadányi Jenő festőművész emlékkiállítása. Art Limes

         (Wehner-vernissage) 2009(3)12-13.

2009 A lét rezdülései. Kaposi Antal festőművész emlékkiállítása. Art Limes (Wehner-

        vernissage) 2009(3)14-15.

2009 Teremtett lények apokalipszisa. Kaposi Tamás festőművész emlékkiállítása. Art Limes

         (Wehner-vernissage) 2009(3)16-17.

2009 A hitelesség és a felelősség művei. Kerti Károly grafikusművész emlékkiállítása. Art

         Limes (Wehner-vernissage) 2009(3)18-19.

2009 A tradíciók éltetése. Koszkol Jenő festőművész emlékkiállítása. Art Limes (Wehner-

         vernissage) 2009(3)20-21.

2009 Az elvágyódás dokumentumai. Kóthay Ernő festőművész emlékkiállítása. Art Limes

         (Wehner-vernissage) 2009(3)22-23.

2009 Tanúságtételek egy korról. Nagy Márton festőművész emlékkiállítása. Art Limes

         (Wehner-vernissage) 2009(3)24-25.

2009 Életjelenségek. Szalai Zoltán festőművész emlékkiállítása. Art Limes

         (Wehner-vernissage) 2009(3)26-27.

2009 Tata képzőművészetének negyven éve-kiállítás. Art Limes (Wehner-vernissage)

          2009(3)28-29.

2009 Expresszív, humánus érzések. Vörös Béla szobrászművész emlékkiállítása. Art Limes

        (Wehner-vernissage) 2009(3)30-31.

2009 A látvány mögött. Wieszt József grafikusművész emlékkiállítása. Art Limes

        (Wehner-vernissage) 2009(3)32-33.

2009 „A titok és a mélység csöndje.” Zilahy György festőművész emlékkiállítása. Art Limes

        (Wehner-vernissage) 2009(3)34-35.

2009 A festészet szép cselvetése. Ferenczi Gábor festőművész kiállítása. Art Limes

        (Wehner-vernissage) 2009(3)37.

2009 Szórólapok és plakátképek. Hérics Nándor grafikus- és objektművész kiállítása.

        Art Limes (Wehner-vernissage) 2009(3)40-41.

2009 Logika és líra. Kaposi Endre festőművész kiállítása. Art Limes (Wehner-vernissage)

         2009(3)42-43.

2009 A jelentéktelenség magánemlékművei. Kungl György keramikusművész kiállítása.

         Art Limes (Wehner-vernissage) 2009(3)44-45.

2009 A vonal rejtélyei. Lévai Ádám grafikusművész kiállítása. Art Limes (Wehner-

         vernissage) 2009(3)46-47.

2009 A kötöttség és a szabadság viszonyrendszerei. Nagámi (Nagy Gábor Mihály)

         szobrászművész kiállítása. Art Limes (Wehner-vernissage) 2009(3)48-49.

2009 Tájfutamok. Neuberger István festőművész kiállítása. Art Limes (Wehner-vernissage)

         2009(3)50-51.

2009 Földszagú festmények. Papp Albert festőművész kiállítása. Art Limes (Wehner-

         vernissage) 2009(3)52-53.

2009 A természetelvűség motívumai. Révész Napsugár grafikus- és szobrászművész

          kiállítása. Art Limes (Wehner-vernissage) 2009(3)54-55.

2009 Tárgy-csendéletek. Sipos Barbara szobrász- és festőművész kiállítása. Art Limes

         (Wehner-vernissage) 2009(3)56-57.

2009 Szobor-metaforák. Sipos Marica és Baráz Tamás szobrászművészek kiállítása.

         Art Limes (Wehner-vernissage) 2009(3)58-59.

2009 Éjszakai fények. Szamódy Zsolt fotóművész kiállítása. Art Limes (Wehner-vernissage)

         2009(3)62.

2009 A hallgatag madarak üzenetei. Szemereki Teréz keramikusművész kiállítása. Art Limes

         (Wehner-vernissage) 2009(3)64-65.

2009 Ellentétpárok között. Szentessy László grafikusművész kiállítása. Art Limes

         (Wehner-vernissage) 2009(3)66-67.

2009 „Kerülöm az arányos formákat.” Széri-Varga Géza szobrászművész kiállítása.

          Art Limes (Wehner-vernissage) 2009(3)68-69.

2009 Plasztikai példázatok. Szunyogh László szobrászművész kiállítása. Art Limes (Wehner-

         vernissage) 2009(3)70-71.

2009 Élet-terek. Tarjáni Antal fotóművész kiállítása. Art Limes (Wehner-vernissage)

         2009(3)72-73.

2009 Jelenbe ágyazott gondolati rajzok. Tettamanti Béla grafikusművész kiállítása.

         Art Limes (Wehner-vernissage) 2009(3)74-75.

2009 Figurativitás és elvonatkoztatás. Varga Bencsik József grafikusművész és Sipos Marica

         szobrászművész kiállítása. Art Limes (Wehner-vernissage) 2009(3)76-78.

2009 Az újítása akarása. Varkoly László szobrászművész kiállítása. Art Limes (Wehner-

         vernissage) 2009(3)80-81

2009 Földbe zárt kincs. Végh Éva festőművész kiállítása. Art Limes (Wehner-vernissage)

         2009(3)82-83.

2009 Az Esztergomi Művészek Céhe kiállítása. Art Limes (Wehner-vernissage) 2009(3)85-86.

2009 Harmincéves a Komáromi Kisgaléria-kiállítás. Art Limes (Wehner-vernissage)

         2009(3)88-89.

2009 Hommage à Supka Manna-kiállítás. Art Limes (Wehner-vernissage) 2009(3)90-91.

2009 In memoriam Salvador Dalí-kiállítás. Art Limes (Wehner-vernissage) 2009(3)92-93.

2009 Kihelyezett tagozat-kiállítás. Tatabányáról elszármazott művészek. Art Limes (Wehner-

         vernissage) 2009(3)94-95.

2009 Komfiguráció. Hat fiatal grafikusművész kiállítása. Art Limes (Wehner-vernissage)

         2009(3)96-97.

2009 Kortárs magyar keramikusművészek kiállítása. Art Limes (Wehner-vernissage)

         2009(3)98-99.

2009 A Magyar Szobrász Társaság kiállítása. Art Limes (Wehner-vernissage)

         2009(3)100-101.

2009 Négy szlovákiai magyar képzőművész kiállítása. Art Limes (Wehner-vernissage)

         2009(3)102-103.

2009 A szellem láthatatlan lénnyé válása-kiállítás. Art Limes (Wehner-vernissage)

         2009(3)104-106.

2009 Üvegművész-nők kiállítása. Art Limes (Wehner-vernissage) 2009(3)108-110.

2009 A Zsembery-gyűjtemény kiállítása. Art Limes (Wehner-vernissage) 2009(3)112-113.

2009 Térrajzolatok. Barabás Márton festőművész kiállítása. Art Limes (Wehner-vernissage)

          2009(3)115-116.

2009 Semmi szépség. M. Novák András festőművész kiállítása. Art Limes (Wehner-

         vernissage) 2009(3)118.

2009 Szikár, nyers szépségek. Márkus Péter szobrászművész kiállítása. Art Limes (Wehner-

         vernissage) 2009(3)120.

2009 A teljesség keresése. Nagy János szobrászművész kiállítása. Art Limes (Wehner-

         vernissage) 2009(3)122-123.

2009 A sejtelmesség képei. Tolnay Imre grafikus- és festőművész kiállítása. Art Limes

        (Wehner-vernissage) 2009(3)124-125.

2009 A formátlanságból formálódó forma. Nagy Sándor soproni műegyüttese. Várhely

         2009(3-4)96-99.

2009 A festőiségek szabadsága. Magyari Márton festőművész új művei. Napút 2009(4)73-74.

2009 A teljesség ideája. Hajnal Gabriella kárpitművész gödöllői tárlata. Magyar Iparművészet

         2009(4)19-20.

2009 ÉS rajzok. Réber László korrajzai. Új Forrás 2009(5)90-98.

2009 A magyarországi szobrászati alkotótelepekről. Art Limes (Fémszobrászok Tatabányán)

         2009(5)5-7.

2009 Budahelyi Tibor (és Alusán Tódor) különös művei. Art Limes (Fémszobrászok

         Tatabányán) 2009(5)27-29.

2009 Ézsiás István pulzáló erőterei. Art Limes (Fémszobrászok Tatabányán) 2009(5)35-36.

2009 Márkus Péter konstruktív-expresszív téri közegei. Art Limes (Fémszobrászok

         Tatabányán) 2009(5)63.

2009 A precizitások festőisége. Benedek Barna festőművész alkotásai. Napút 2009(5)71-72.

2009 A Föld, ahol éltünk. Paizs László festőművész kiállítása a budapesti Aulich Art

         Galériában. Pannon Tükör 2009(6)95.

2009 Galambos Tamás. Rút szépségek, szépséges rútságok. Szalon 2009(6)40-44.

2009 Tatabányai fotográfusok, tatabányai fotográfiák. Új Forrás 2009(9)99-102.

2009 A dunaszerdahelyi szobrászati gyűjtemény. Új Forrás 2009(10)90-94.

 

2010 Bálint István. Budapest, Galéria ’13.

2010 Szabó Tamás. Budapest, Hungart.

2010 Modern magyar szobrászat 1945-2010. Budapest, Corvina Kiadó. 

2010 (Átvitt értelemben) szabad tér. In. Barabás Márton. Budapest, Ráday Galéria.

2010 Megtestesülések, elenyészések. In. Kárpáti Tamás. Budapest, T’Art Alapítvány.

2010 „Az élet viharzó tengerén.” In. Nagy B. István. Vác, Arcus Kiadó.

2010 Páljános Ervin szobrászművész kiállítása. In. Bárdosi József: Kortársak a templomban.

         Budapest, Orpheusz Kiadó. 203-207.

2010 Sgraffito-szövevények. In. Dréher János. Budapest. 50-51.

2010 Székesfehérvári és budapesti Bory-síremlékek. Alba Regia. A Szent István Király

         Múzeum Közleményei 2010. C. sorozat 39. 105-116.

2010 Bevezető. VI. Fa Szobor és Szobrászrajz Biennále. Budapest, B. L. Terem. (Katalógus)

2010 Bevezető. XIII. Táblaképfestészeti Biennále. Szeged, Reök. (Katalógus)

2010 Bevezető. XVII. Esztergomi Fotográfiai Biennále (Homo ludens). Esztergom,

         Vármúzeum Rondella Galéria. (Katalógus)

2010 Bevezető. 5kor művészcsoport kiállítása. Budapest, Kondor Béla Közösségi Ház.

         (Katalógus)

2010 Bevezető. A behálózott hálózat. Hálózat/Network kiállítás. Budapest, Nádor Galéria.

         (Katalógus)

2010 Bevezető. Hommage à Barcsay kiállítás. Szentendre, Barcsay Iskola Galéria.

         (Katalógus)

2010 Bevezető. A dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria szobrászati gyűjteménye.

         Dunaszerdahely. (Katalógus)

2010 Bevezető. Kogart Kortárs Művészeti Gyűjtemény. Budapest. (Katalógus)

2010 Bevezető. Negyven év múltán. 40 éves a Szolnoki Képzőművészeti Filmszemle. Szolnok.

         (Katalógus)

2010 Bevezető. Puha bronz és kemény széna. Bartha C. Ernő szobrászművész kiállítása.

         Kolozsvár, Galeria Quadro. (Katalógus)

2010 Bevezető. Lélek helyzetek. Kalmár János szobrászművész kiállítása. Budapest, Aulich

         Art Galéria. (Katalógus)

2010 Bevezető. Lehoczky Krisztina festőművész kiállítása. Szentendre, Skanzen Galéria.

         (Katalógus)

2010 Bevezető. Kaposvári indíttatások. Lóránt János Demeter festőművész és Kecskeméti

         Sándor keramikus-szobrászművész kiállítása. Kaposvár, Vaszary Képtár. (Katalógus)

2010 Bevezető. Tornay Endre András szobrászművész emlékkiállítása. Szombathely,

         Szombathelyi Képtár. (Katalógus)

2010 Veszteglésre kárhoztatva. Zsemlye Ildikó vonat-szobrairól. Műhely 2010(1-2)160-161.

2010 Keleti irányba tartó, vagy keletről érkező szellemvonatok. Szunyogh László

         kisplasztikái. Műhely 2010(1-2)162-163.

2010 Tombol, nyüzsög, mozog, rezeg. Napút 2010(2)57-58.

2010 Zárt műterem, megnyitott tér, derengés. Kárpáti Tamás festőművész, Végh Attila költő

         és ~ művészettörténész beszélgetése. Új Forrás 2010(2)65-82.

2010 A Papp Tibor station. Napút 2010(3)65-66.

2010 „A világ”, „Az élet”, „A kor”. Gerber Pál kiállítása és albuma. Art Limes

          2010(4)197-200.

2010 Logika, véletlen, logikus véletlen. Matzon Ákos képvilága. Műhely 2010(5)65-66.

2010 „Talán nem is némák a kövek…” Kontur András szobrai. Napút 2010(5)89-91.

2010 „… itt ülök fenn a hegyen, és nézem, hogy pusztul el a világ.” Beszélgetés Muzsnay

         Ákos képzőművésszel. Új Forrás 2010(8)97-103.

2010 Végtelenített szobrászati történet. Tornay Endre András (1949-2008) művészetéről,

         szombathelyi emlékkiállítása kapcsán. Napút 2010(9)65-67.

 

2011 Cered jelenkori művészete Budapesten. In. Ceredi Művésztelep 1996-2010. Cered, Ars

         Longa Művészeti Egyesület. 152.

2011 ÉS-rajzok. In. Réber László: Korrajz 1971-1974. Budapest, Móra Könyvkiadó. 7-22.

2011 Foltokból szerveződő foltok. In. Somogyi György. Szigetszentmiklós, Patak

         Képzőművészeti Egyesület. 162-163.

2011 A monumentális Csekovszky-kerámiák. In. Csekovszky Árpád (1931-1997) kiállítás és

         konferencia. Budapest, Csekovszky Árpád Művészeti Közalapítvány. 36-40.

2011 Metaforikus látomások. In. Püspöky István. Budapest, Árgyélus Kiadó.

2011 A múlt jelene, a jelen múltja. Kovács Géza szobrászatáról. In. Kovács Géza.

         Sepsiszentgyörgy, T3 Kiadó.

2011 Romtornyok. In. Lipcsey György: Szobrok. Dunaszerdahely, AB-Art Kiadó.

2011 A térben és a síkban. In. Madarassy István ötvös-szobrászművész. Budapest. 269-270.

2011 Tombol, nyüzsög, mozog, rezeg; Magányos és szabad. In. Vízi Tihamér. Budapest,

         Paletta. 4-5, 18-22.

2011 Bevezető. Kortárs magyar szobrászat a Kogart Kortárs Művészeti Gyűjteményben

         kiállítás. Pozsony, Dom Umenia. (Katalógus)

2011 Bevezető. A Körmendi-Csák Gyűjtemény kiállítása. Temesvár, Szépművészeti

         Múzeum. (Katalógus)

2011 Bevezető. Látvány és áhítat. Bráda Tibor festőművész. Budapest. Galéria ’13.

         (Katalógus)

2011 Bevezető. Kőrösi Papp Kálmán festőművész. Budapest. (Katalógus)

2011 Költői lét, éremművészeti vetületben. Szunyogh László szobrászművész kiállítása.

         Sopron, XVIII. Országos Érembiennále. (Katalógus)

2011 Stremeny Géza szobrászművész kiállítása. Dorogi Galéria, Dorog, 2010. október.

         Kortárs 2011(1)80-82.

2011 Minerva baglya (a tolla nélkül). Élet és Irodalom 2011. január 21.

2011 Bevezető gyanánt. Tatabánya és művészete. Hat és fél évtized tendenciái. Art Limes

         (Képzőművészek Tatabányán a 20. században) 2011(2)7-13.

2011 Az 5kor csoport Révkomáromban. Limes Galéria, 2011. június 3. Atelier 2011(3)32-33.

2011 Elveszett terek. Esztergom, Széchenyi tér. Új Forrás 2011(3)89-91.

2011 Kiürülő, kiürült fogalmak. Nayg István művészetéről. Bárka 2011(3)88-90.

2011 Elindulás, megérkezés – úton levés. Kalmár János szobrászművész „érmei”-ről. Atelier

         2011(4)12-13.

2011 A látszatok valósága. Orosz István jubileumi kiállítása Tatabányán, a Közművelődés

         Házában, 2011. október 7. Atelier 2011(4)42. 

2011 Gúzsba kötve. A hatvanesztendős Jószay Zsolt szobrászatáról, miskolci kiállítása

         kapcsán. Napút 2011(6)94-96.

2011 SMS az Auróra Részvénytársaság elnök-vezérigazgatójának. Prutkay Péter dobozolt

         korképei. Kortárs 2011(10)58-60.

2011 Mű, emlék, védelem. HVG, 2011. november 19. HVG 2011. december 3. 

 

2012 Kő Pál, magyar szobrász. Budapest, Méry Ratio Kiadó.

2012 Szalai Zoltán. Budapest, Árgyélus Kiadó.

2012 T. Doromby Mária. Budapest, Hungart.

2012 Apolka szobrairól. In. Apolka. Budapest.

2012 Egy magyar szobrász a köz szlovákiai terein. In. Lipcsey György: Köztéri szobrok.

         Dunaszerdahely, AB-Art Kiadó. 59-67.

2012 Eleven organizmus, átszellemített báb, nyugtalanság. In. Csák Ferenc (szerk.): Fürjesi

         Csaba. Veszprém-Budapest, Magyar Képek Kiadó. 46-67.

2012 Futamok Lukácsi László üvegszobrászatáról. In. Lukácsi László: A természet a

         legnagyobb szobrász. Budapest.

2012 GOS. Gosztola Gábor festőművész rejtőzködő művészete. In. Gosztola Gábor. A szépség

         kutatása, avagy kergyelMES TEReim előző évtizedeimből (válogatás 1968-2010).

         Budapest, Napkút Kiadó. 9-12. 

2012 Kételyek és biztosnak vélt állítások a Múzsákról. In. Múzsák kertje Gödöllőn.

         Gödöllő, Gödöllői Új Művészet Közalapítvány.

2012 Kőkemény valóság vagy puha álom? In. Szakács Imre László. Fénnyel átszőve.

         Szentendre, Innoart Műhely Galéria. 91-92.

2012 Pálfy Gusztáv szobrászművészről. In. Pálfy Gusztáv. Gondolatok, szobrok, évek.

         Válogatás az életműből. Kecskemét. 11.

2012 A valóságos és a vélt abszurditások összefonódó világa. In. Hérics Nándor: Magán

         plakát. Budapest, Hérics Neon Design Kft. 19-20.

2012 Zászlók, emberek, ember-zászlók, zászló-emberek. In. Lobogás. A XV. kerületi új 1956-

         os emlékmű története. (Bev. ~, Ágoston Julián, László Tamás, Kiss Domokos, Szigeti

         Tibor, Réh Róbert.) Budapest, XV. Média Kommunikációs és Szolgáltató

         Közhasznú Nonprofit Kft. 6-7.

2012 Bevezető. Bartl József festőművész kiállítása. Budapest, Galéria ’13. (Katalógus)

2012 Bevezető. Kő Pál. Lujos Mester és tanítványai kiállítás. Balatonfüred, Vaszary Villa.

         (Katalógus)

2012 Bevezető. Tarjáni Antal fotóművész 60 év 60 kép kiállítása. Tatabánya, Jászai Mari

         Színház Népház. (Katalógus)

2012 Az összetört egész és töredékei. Turcsán Miklós festőművész képi világa. Napút

         2012(1)73-75.

2012 Lélek-háborgások szobrokban és bútorszobrokban. (Palotás József autonóm és

         alkalmazott szobrászata.) Pannon Tükör 2012(1)84-87.

2012 Két új rendhagyó szobormű Szolnok városában. Jászkunság 2012(1-4)286-288.

2012 A kiismerhetetlen Szentendre-Fót, illetve Fót-Szentendre viszonylatok. Borgó

         festőművész kiállítása. Bárka 2012(2)100-101.

2012 Prutkay Péter kiállítása a győri Galgóczi Erzsébet Könyvtár Korunk Galériájában.

         2012. március 27. Atelier 2012(2)37.

2012 Kötöttségek, szárnyalások. Remsey Flóra textilművészeti munkásságáról. Art Limes

          (Iparművesség I.) 2012(2)35-39.

2012 Pompázatos textilek, varázslatos bőrkompozíciók. Katona Szabó Erzsébet műveiről.

          Art Limes (Iparművesség I.) 2012(2)47-51.

2012 Légies fonalrajzolatok. Lévai Nóra textilművész alkotásairól. Art Limes

          (Iparművesség I.) 2012(2)57-59.

2012 Árpád-szabvány. Új Forrás 2012(4)64-66.

2012 Egy Kollár-kiállítás megnyitója. Limes 2012(4)II.64-65.

2012 Ritka madarak (olvasói levél). Műértő 2012(4)2.

2012 Tapló (Kíméletlen Művészeti Napló) 1997. november-december. Napút

         2012(5)111-120.

2012 Búcsú a fájdalmas szépségek szobrászától. In Memoriam Fischer György.

         Pannon Tükör 2012(6)103.

2012 Kemény realizmus, metál szürrealizmus. Hörcher László festészetéről. Napút

         2012(6)65-67.

2012 Helyi járat. Balla András és Balla Gergely dorogi kiállítása. Új Forrás 2012(9)71-73.

2012 Deim Pál: Kőműves Kelemenné – 1983. Kortárs 2012(10)57-60.

2012 Másolatok, telített és üres szoborhelyek városa. Szobor el- és áthelyezési abszurditások

         Budapesten. Kortárs 2012(11)77-80.

2012 A halotti maszk szépsége. (Beszélgetés Melocco Miklós szobrászművésszel.) Tiszatáj

         2012(12)25-30.

 

2013 M. Novák András. Budapest, Hungart.

2013 Tapló. Kíméletlen Művészeti Napló 1996-2006. Budapest, Enciklopédia Kiadó.

2013 Nyugtalanságok, kételyek, félelmek. In. Antik pop. Oláh Mátyás László képzőművész

         munkái. Budapest, Széphalom Könyvműhely. 

2013 Amiért festeni egyáltalán érdemes. Károlyi Ernő festőművész munkássága. In. Károlyi

         Ernő 90. Budapest, A művész kiadása.11-12.

2013 A szobor küldetése. In. Mendelényi Zoárdné Tünde, Feledy Balázs (szerk): Vivát Varga!

         Varga Imre 90 éves. (Bev. Feledy Balázs.) Budapest, Corvina Kiadó. 47-48.

2013 Bevezető. In. Hann Ferenc: A Sajna de Mahorkai vacsora. Válogatott művészeti írások

         és versek. Budapest, Napkút Kiadó. 5-9.

2013 Bevezető. Fából született. Révkomárom, Limes Galéria. (Katalógus)

2013 Bevezető. Homályból a fényre. A Csekovszky-életmű ritkán látott darabjai a 10 éve

         megnyílt Csekovszky Gyűtemény Kiállítóházában. Köz- és magángyűjteményekben

         őrzött művek, Budapest, Csekovszky Gyűjtemény Kiállítóháza. (Katalógus)

2013 Bevezető. Minden egészen más – miafene. miafene. 40 éves a Szentendrei Vajda Lajos

         Stúdió. Szentendre, MűvészetMalom. (Katalógus)                                                                                          

2013 Bevezető. Nagámi szobrászművész. Budapest, Hérics Neon Design Kft.

2013 Bevezető. A székesfehérvári „Wagner-szoborlelet”. Székesfehérvár, Szent István Király

         Múzeum. (Katalógus)

2013 Tapló. Kíméletlen Művészeti Napló – 2001. Új Forrás 2013(2)62-66. 

2013  A szurikáták tündöklése. Kungl György keramikusművész kiállítása a Museion No.1

          -ben. Magyar Iparművészet 2013(2)13-17.

2013 Fények, visszfények, tükröződések. Kalocsai Enikő képzőművész kiállításáról.

         Palócföld 2013(2)83-85.

2013 Textilterek, textilkoncepciók. Gecser Lujza (1943-1988) munkásságáról. Atelier

         2013(2)3.

2013 Gyökerek. (Kubinyi Anna.) Atelier 2013(2)12.

2013 Organikus, geometrikus: puha fa, kemény fém. ~ szobrászművész emlékkiállítása.

         Szobrok és rajzok 1964-1987. Magyar Műhely 2013(2)48-50.

2013 A székesfehérvári „Wagner-szoborlelet”. Vár 2013(4)50-54. 

2013 A klasszikus szobrászati eszmények igézetében. (Pallag Zsuzsa.) Napút 2013(5)63-64.

2013 Kárpáti Tamás-képelemzések. Mária Rádió Magazin 2013. június, július, augusztus,

         október, november. 

2013 miafene. 40 éves a Szentendrei Vajda Lajos Stúdió. Szentendre és Vidéke

         2013. szeptember 9.

2013 A Turul alatt. Új Forrás 2013(7)12-19.

2013 Mint a kalandok: minta-kalandok. A Minta Alapítvány kiállításai. Magyar Iparművészet

         2013(7)9-15.

2013 gondolta a fene. Műértő 2013(11)2.

2013 Gádor István, a mester. Beszélgetés Majoros Hedvig és Majoros János

          keramikusművésszel. Art Limes 2013(1)7-14.

2013 Holmik. Emlékezés Thury Levente (1941-2007) keramikusművészre. Art Limes

         2013(1)19-24.

2013 A nagy magyar kerámia manapság. Art Limes 2013(1)85-104.

2013 HuGlass(részlet). Art Limes 2013(2)105. 

2013 Újrahasznosított művészet. Elekes Károly festményei. Napút 2013(8)118-120.

2013 Az alkimisták titokzatos világa. Lévai Ádám grafikusművész kiállítása. Új Forrás

         2013(10)90-92.

2013 Szövés és fonás, hagyomány és modernitás. (Ardai Ildikó). Magyar Iparművészet

         2013(10)20-23.

2013 Josef Bartl schuf eine grossartige Malerei. Signale. Neue-Zeitung-Beilage für Literatur

         und Kunst  2013. december 13.

2013 Szabad szárnyalás, logikus építkezés. (Végh Éva festőművész.) Muravidék

         2013(22)10-11.

 

2014 Harasztÿ István. Budapest, Hungart.

2014 Egy XX. századi művészettörténész példája. Supka Magdolna munkásságáról. In. Supka

         Magdolna: A drámai groteszk. Válogatott művészeti írások. Budapest, Napkút Kiadó.

         5-8.

2014 Kettősségek. In. Kövesdi Mónika-Krajcsirovits Kinga (szerk.): Krajcsirovits Henrik

         (1929–2007). (Bev. Schmidt Csaba, Csiszár István, Kövesdi Mónika.) Tatabánya,

         Tatabányai Bányász Hagyományokért Alapítvány. 206-207.

2014 Utószó. In. Egy üvegfestő belső monológja. Bráda Tibor üvegfestészete. Budapest, Cser

          Kiadó. 116-122.

2014 Bevezető. Gilly Tamás, Kontur András. In. Parthenón-fríz terem, Körösényi Terem,

         2012. október 4 – 2013. június 7. Budapest, Magyar Képzőművészeti Egyetem.

         (Katalógus)

2014 Bevezető. Gödöllő totális. Tizenöt éves a GIM. Gödöllői Iparművészeti Műhely.

         Gödöllő. (Katalógus)

2014 Bevezető. Hídépítők. A magyar vizuális művészetek jelenkora; gyökerek és

          perspektívák; Területek, határok, határterületek. A hajdan iparművészetnek nevezett

          ágazat alkotói és alkotásai Magyarországon. In. Hagyomány és lelemény. Kortárs

          magyar művészeti kiállítás. Párizs, UNESCO-palota. (Magyar Művészeti Akadémia).

          (Katalógus).

2014 Bevezető. Hörcher László festőművész. Nukleáris realizmus. Budapest. (Katalógus)

2014 Bevezető. Új generáció. Budapest, Galéria ’13. (Katalógus)

2014 Fogalmi eltérések. Élet és Irodalom 2014. január 31.

2014 Dorog művészete napjainkban. Art Limes (Képzőművészek Dorogon napjainkban.)

         2014(1)7-8.

2014 A valóságos és a vélt abszurditások összemosódó világa. A „grafikus” Hérics Nándor

         műveiről. Art Limes (Képzőművészek Dorogon napjainkban.) 2014(1)61-64.

2014 Egy különös portrégaléria. Hérics Nándor képzőművész zenész-arcképei.

         Art Limes (Képzőművészek Dorogon napjainkban.) 2014(1)65-67.

2014 Jelenetek, jelenségek, jelenések. Prunkl János festőművész kép-világáról.

         Art Limes (Képzőművészek Dorogon napjainkban.) 2014(1)103-105.

2014 Lábunkat a Dilettáns tengerbe lógatva… Tettamanti Béla dorogi kiállítása. 

         Art Limes (Képzőművészek Dorogon napjainkban.) 2014(1)115-118.

2014 Festői szárnyalás, logikus építkezés. Végh Éva munkásságáról.  

         Art Limes (Képzőművészek Dorogon napjainkban.) 2014(1)131-134.

2014 Dorog, Esztergom, Komárom, Nyergesújfalu, Tata… Komárom-Esztergom megyei

         képzőművészek alkotásai dr. Zsembery Dezső műgyűjteményében.   

         Art Limes (Képzőművészek Dorogon napjainkban.) 2014(1)135-136.

2014 Egy dorogi magángyűjtemény Esztergomban. Dr. Zsembery Dezső kollekciójának

         kiállítása. Art Limes (Képzőművészek Dorogon napjainkban.) 2014(1)137-138.

2014 Kristályszerkezet-emlékművek ’56-nak. Ócsai Károly szobrászművész emlékkiállítása.

         Napút  2014(1)78-80.

2014 Kubusok, tornyok és városi virágok. Szávoszt Katalin keramikusművész új műveiről.

         Magyar Iparművészet 2014(1)6-9.

2014 Az élet szépségei és furcsaságai, csodái. Négy textilművész – Bény Eszter, Kiss

         Katalin, Málik Irén és Rónai Éva – kiállítása a budapesti Csepel Galériában.

         Magyar Iparművészet 2014(2)2-7.

2014 A tisztázatlan fogalmak tisztázása – az első bizonytalan lépés. Magyar Iparművészet

         2014(2)44.

2014 Jelentőségteljes. III. Zalaegerszegi Szalon. Pannon Tükör 2014(2)81-84.

2014 A hiány színei, fényei és árnyai. Sóváradi Valéria műveiről. Napút 2014(3)78-80.

2014 LXXV – Három szólam. Kaposi Endre – Szendőfi Pál – Szentessy László.

         Art Limes 2014(4)11-15.

2014 A dolgok látszólag lényegtelen részletei és lényege. Révész Napsugár gyűjteményes

          kiállítása. Art Limes 2014(4)25-30.

2014 Romtornyok. Lipcsey György szobrászművész új bronz-sorozatáról.

         Art Limes 2014(4)83-86.

2014 Galériahistória. A tatabányai Kernstok Terem története 1979-1992.

         Art Limes 2014(4)91-118. 

2014 A játék rendje, a rend játéka. Vető Márta textilművész kiállítása a Palmetta Design

         Galériában. Magyar Iparművészet 2014(5)15-17.

2014 A tér és a lélek. Gulyás Judit textiltervező munkái a zalaegerszegi Városi

         Kiállítóteremben. Pannon Tükör 2014(6)77-80.

2014 Emlékmű-sablonok. Kisfaludi Strobl Zsigmond első világháborús monumentumai.

         Tiszatáj 2014(7)110-120.

2014 Nyugtalanság. Horváth László Xavér festőművész műveiről. Napút 2014(5)94-96.

2014 Szomorú szurikáták, kihalt szerelőcsarnokok. Kungl György keramikusművész

         kiállítása. Kuny Domokos Múzeum, Tata, 2014. VI. 27 – VIII. 31. Új Művészet

         2014(8)78-81.

2014 Idő-tünékenységek. Harasztÿ István szobrász- és festőművész kiállítása. Budapest, Nagy

         Balogh János Kiállítóterem, 2014. június 13 – 2014. szeptember 27. Magyar Műhely

         2014(3)42-46.

2014 Komáromi Kisgaléria 1977-2011. Atelier 2014(4)16-17.

2014 Ezüstös cseppek, láthatatlan könnyek. Emlékezés Remsey Flóra (1950-2014)

         textilművészre. Magyar Iparművészet 2014(8)41-44.

2014 Messze, messze. Kárpáti Tamás kiállítása. Székesfehérvár, Szent István Művelődési

         Ház, Szent Korona Galéria, 2014. IX. 27 – X. 24. Új Művészet 2014(10)22-23.

2014 Köztéri futamok, a kétezres évek, Magyarország. Kortárs 2014(11)62-64.

 

 

(szépirodalom)

1965 Emlékekből él az ember. Padtárs (A Petőfi Sándor Gimnázium KISZ szervezetének

          lapja). 1965-1966(1)5-6.

 

1967 Köszöntő. In. A Petőfi Sándor Gimnázium jubileumi Évkönyve 1892-1967. Budapest. 5.

1967 Köszöntő; Halk köszöntő. Padtárs (A Petőfi Sándor Gimnázium KISZ szervezetének

         lapja). 1967.

1967 Ennyi az egész. Ifjúsági Magazin 1967(9)27-29.

1967 … életrajzhoz mellékelve… Vasvári 65 (A székesfehérvári Vasvári Pál Gimnázium

         lapja) 1967(7)12.

1967 Frici; Hetvenkedő. In. Lányok Évkönyve 1968. Budapest, Móra Könyvkiadó. 330-332.

 

1968 Totalizatőr. In. Ne féltsétek őket.(Fiatal írók antológiája.) Budapest, Kozmosz Kiadó.

          66-70.

 

1969 Hivatkozva 1967/28 581 ügysz. Levelükre… Kelet (A debreceni Tanítóképző Intézet

         KISZ-bizottságának lapja) 1969(3).

1969 A váltóőr én vagyok. Jelentkezünk (A szombathelyi Tanítóképző Intézet lapja.)

         1969. 14. 85.

1969 Társasházépítkezés, 1969, hétfő. Élet és Irodalom 1969. november 1. (Balla Zsolt

          néven)

1969 Előhangok és telefonhangok. In. Fiatalok Vietnamról. Antológia. Budapest, Országos

         Béketanács. 186-197.

1969 Előhangok és telefonhangok. Jelentkezünk. (A szombathelyi Tanítóképző Intézet lapja.)

         1969. 15. 77-83. (Balla Zsolt néven)

1969 Nem baj, ha elnéznek fölöttem a próbabábuk. Prizma (A Gyógypedagógiai Tanárképző

         Főiskola KISZ-Szervezetének lapja)1969(3)36. (Csorsza Illés néven)

 

1970 Bábel. Életünk 1970(1)40 (Balla Zsolt néven) 

1970 Palackposta. Jelentkezünk (A szombathelyi Tanítóképző Intézet lapja.) 1970. 16. 74.

         (Balla Zsolt néven)

1970 Ars poetica; (történelem); Collage. Szegedi Egyetem 1970.

 

1971 A váltóőr én vagyok; Ars poetica. A Jövő Mérnöke 1971. április.

 

1976 Két televíziódráma (Torkig; A színész és a közönség vitája; be vagyunk zárva, avagy

         nem?). Mozgó Világ 1976(5)26-29.

 

1977 Ki akar itt éjszakai portás lenni? In. Átmeneti hely. Három új magyar egyfelvonásos.

         Budapest, Népművelési Propaganda Iroda. 51-77.

1977 Gondnok; Grószmuter (szövegkísérlet, film). Mozgó Világ 1977(5)78-81. 

 

1978 dupla v. semmi. Mozgó Világ 1978(3)105-107.

 

1980 A japán tűzoltók. Budapest, Magvető Kiadó.

1980 Ki akar itt éjszakai portás lenni? In. Fiatalok rivaldája. Nyolc színmű. Budapest,

         Magvető Kiadó. 705-752.

1980 Tojás vagyok, a Z Szervízszolgálat embere. Életünk 1980(3)239-244.

1980 Trinidad (avagy a szúk); A bábujáték megszüntetése (tagadása) és új életre ébredése

         (Kegyetlen bábszínház); A második széncsata – bemutató előadás). Mozgó Világ

          1980(4)45-53.

 

1981 Tabulátor; Útvesztő. Bábjáték-forgatókönyv. Mozgó Világ 1981(1)81-85.

1981 Az interpretációból a PRP. Mozgó Világ 1981(10)88-91.

 

1982 Nap nap után. In. Surranó és Brekkenő. Budapest, Népművelési Propaganda Iroda.

         77-81.

1982 A proszcéniumpáholy: félig. (Magyar színházi tanulmányok, befejező rész.) Új Forrás

         1982(3)16-24.

1982 Tisztelet Ottlik Géza. Mozgó Világ 1982(5)28.

1982 Szájzár. Mozgó Világ 1982(12)86-90.

 

1983 Kijelentő mondatok, hiányos mondatok (a fehér fotográfiája; ennyi maradt) Új Forrás

         1983(2)30-33.

 

1984 És tsa. In. Sziszi és Fuszi. Magyar és külföldi egyfelvonásosok. Budapest, Múzsák

         Közművelődési Kiadó. 39-53.

1984 némi zavart okozott; a téli kiállítás. Új Forrás 1984(1)43-45.

 

1985 Ragacs. Új Forrás 1985(3)23-26.

 

1987 És tsa. Új Symposion 1987(1-2)5-10.

 

1988 Bevezető. Szabad a pálya. Groteszk Art. Tatabánya, Kernstok Terem. (Katalógus)

1988 Azthiszem. Első olvasópróba. Új Forrás 1988(3)13-19.

 

1989 Is. Jászkunság 1989(4)33.

1989 Ferplé (gépíróverseny). Életünk 1989(7)22-25.

 

1990 Akik. Művészeti Műhely 1990(1)44-45.

1990 Szabad a pálya. JEL 1990(1)30-31.

1990 Szemelvény a „Legfontosabb meg nem írt szövegek” ciklusból, 1990. január.

         Új Forrás 1990(2)56.

1990 Elmélkedések a Budapest-Rózsadomb szennyvíz-főgyűjtőcsatorna kifolyásánál. Folyam

         1990(2)76.

1990 2 szöveg. Új Hölgyfutár 1990(3)35.

1990 Két mondat a „Legfontosabb meg nem írt szövegek”-ciklusból. JEL 1990(4)31.

1990 Retúr. Új Forrás 1990(6)20-23.

1990 Működési elégtelenségek. Magyar Műhely 1990. 77. 42.

 

1991 A babaszemfestő pillantása. Tatabánya, Új Forrás Könyvek.

1991 Expressz, ajánlott. Wahorn András festőművész kiállítása. Székesfehérvár. (Katalógus)

1991 visszamenőleges lehetőségű avantgarde; vizuális típus. Katedrális 1991(1)16.

1991 Két klasszikus kétsoros. Új Forrás 1991(4)13.

1991 Illat/felhő/misztérium. Árgus 1991(5)26.

 

1992 Tévedések, tévelygések. Katedrális 1992. tavasz-nyár-ősz. 64-67.

1992 Megfelelő árukínálat; Némiképp bonyolította az alaphelyzetet… Új Forrás

         1992(6)8-13.

1992 Értelmező szótár; A nyolcvanas évek dialektikus nyelvtana. Magyar Műhely

         1992. 83. 1-2.

 

1993 A valóság és a művészet második találkozása; A guta (kampánycsend). In. Hófúvás

         szagát.Komárom-Esztergom megyei írók és költők antológiája. Tatabánya, Új Forrás

         Könyvek.117-124.

1993 Kis provinciális elektromosságtan; Rendelkezésvariáció. Katedrális 1993. tavasz-nyár-

         ősz. 70-71.

1993 Mint a sír (hang-játék), A végtelenben sem; Végszó (magyar színházi tanulmányok      

         befejező rész). Katedrális 1993. tavasz-nyár-ősz. 78, 85.

 

1994 Rossz képversek: Kis provinciális elektromosságtan; Vizuális típus; Amatőr képvers;

         Hommage à Malevics; Avantgardista kiáltvány; Az ország ugyanaz. In. BűnRossz

         Versek Anthológiája 1994, Ezredvégi Magyar Pantheon. Budapest, Kassák Kiadó.

         76-79. 

1994 Világos nyit világos? Új Forrás 1994(1)27-28.

 

1995 Az önhalottimaszk készítésének néhány szabálya. Magyar Műhely 1995. 96. 1-3.

1995 Truvály. Új Forrás 1995(5)4-9.

 

1996 Szigorúan tilos a fűre líz. Szöveggyűjtemény. Tatabánya, Új Forrás Könyvek.

1996 A negyedszer megkísérelt behatolás; Az utolsó nagy hó; Budapest, boldog hetvenes

         évek. Új Forrás 1996(1)41-44. 

1996 Hogy elszállt az idő, avagy túl mindenen. Polisz 1996. tavasz. 95.

1996 „Morzsa kutyánk hegyezd füled, …” (árnyjáték) Magyar Műhely 1996. 99. 42-43.

1996 Pályázati felhívás. Magyar Műhely 1996. 100.

 

1997 1 nyúvelszi bárd (benihilsó). In. Újmódi bárdok éneke. Budapest, Oberden&C. Studio.

         24.

 

1998 Afrik; Sarok; Folyományos ügy; Inconnu; Virtualiter. Új Forrás 1998(1)33-37.

1998 Negyvennyolc/kilencvennyolc; Levélféle 1848-ról 1998 márciusában. Magyar Műhely

         1998. 106. 74-75.

1998 A kiskastély. Polisz 1998. május. 49.

1998 Kettős képzet. Művészeti farvizeken. Holmi 1998(7)987-988.

1998 Dokumentumgyűjtemény a vízilényről. Új Forrás 1998(8)31-37.

 

1999 Merülési napló (Heroikus Laposch-regisztrációs kísérletek). Új Forrás 1999(4)91. 

1999 Ugorjunk le hétvégén Tatára; Irodalmi táborozzunk saját városunkban vagy ne; Csak

         vizet. Új Forrás 1999(7)32-34.

 

2000 Nyílt vizekre. Új Forrás 2000(5)25.

2000 Ép testben lép lélek. In. Vámbéry Antológia 2000. Dunaszerdahely, Lilium Aurum.

         125-127.

2000 Profán menet; Költözködés, a kereszt összecsomagolása. Kereszt. Kaposvár, Képírás

         Művészeti Alapítvány.

 

2001 Retrospektív kiállítás. Költészet és képzőművészet kiállítás. Budapest, Fregatt étterem.

         (Katalógus)

2001 Egy elveszettnek vélt múzeumi leírókarton fellelése; A felszínre hozott meder

         szimbolizációs kísérlete. Új Forrás 2001(3)103-106.

2001 Vízitátor 3. Új megfejtés kezdőknek és haladóknak. Új Forrás 2001(10)105.

 

2003 Lévai Ádám-Szamódy Zsolt-~: A Szellem láthatatlan lénnyé válása. Tata.

2003 Névmutató a hatvanas évek magyar művészetéhez. Magyar Műhely 2003(2)7-12.

2003 Ingyenes fényszóróbeállítás; Fáradtolajgyűjtő verseny; Földszinti élelmiszer osztály.

         Új Forrás 2003(3)29-32.

2003 Koncept; Az 59-es villamos; Apróhirdetés; Elmélkedések; Két mondat; Szemelvények a

         „Legfontosabb meg nem írt szövegek”-ből. Napút 2003(5)57.

 

2004 Akik. In. „… Nálunk nélkül a jelen nem létezik.” A Móricz-ösztöndíj 30 éve

          1974-2003. Budapest. 124-128.

2004 A szavak jelentés szerinti használatának lehetősége/lehetetlensége. In. Nagy Pál vagy

         Pál. A hatvanéves Nagy Pál köszöntése. Budapest, Magyar Műhely Kiadó. 83-86.

 

2005 Ez egy kép. Új Forrás 2005(1)95.

2005 a faültető favágó… Új Forrás 2005(3)103.

2005 flörtörsz… Új Forrás 2005(4)95. 

2005 egyre gyakrabban… Új Forrás 2005(5)109.

2005 Keressük József Attilát. Új Forrás 2005(6)88-89.

2005 (újra lángra lobban…) Új Forrás 2005(6)105.

2005 Azért most már… Új Forrás 2005(7)107.

2005 önmagára nem hasonlító forma. Új Forrás 2005(8)103.

2005 Ezt a szöveget… Új Forrás 2005(9)105.

2005 Gondolom… Új Forrás 2005(10)109.

 

2006 H. à. P. T. In. Reminiszcenciák. A hetvenéves Papp Tibor köszöntése. Budapest,

         Magyar Műhely Kiadó.

2006 Szent Varecza halott-levelek és szövegek. In. Görbülő fény. A hetvenéves Bujdosó

         Alpár köszöntése. Budapest, Magyar Műhely Kiadó. 28-37.

 

2007 Csipeszek. Napút 2007(2)64.

 

2008 látszat/valóság koncept. Napút 2008(8)86-87.

 

2009 Tata-impressziók, Tata-őszök; a víz más sohasem ugyanaz; ismeretlen és hallhatatlan

         vízi zene. Új Forrás 2009(3)53-59.

2009 Bebedolgozók. Magyar Műhely 2009(4)11-18.

 

2010 Levelek Szent Vareczához 2008-2009. Új Forrás 2010(1)93-98.

2010 Papp Tibor station. Napút 2010(3)65-66.

 

2011 Az önhalottimaszk készítésének néhány szabálya. Napút 2011(5)60-61.

 

2012 Ki akar itt éjszakai portás lenni? (Drámák, drámai szövegek 1971-2009). Budapest,

         Napkút Kiadó.

2012 A gazemberek jótékonysági jelmezbálja. Napút 2012(1)22.

2012 verseny/szellem; szép irodalmi tereim; posztimpresszionista végrendelet. Agria

         2012(2)189.

2012 Szaladnak a napok; Hörög a lelátó; A béke poraira-óvszer; A kérdés tehát. Irodalmi

         Jelen 2012. április. 61-64.

 

2013 ~-Kovács Péter: halálversek – halálrajzok. Tatabánya, Új Forrás Könyvek.

2013 Totál brutál;  Ör ény; A dolgok állása; Az artikulálatlan üvöltés verssé válása. In.

          Mányoki Endre (szerk.): Verstörténés. Arad, Irodalmi jelen Könyvek. 278-280.

2013 a postáskisasszony halála; plasztikai közjáték; temető a hegyoldalban; várakozólistán a

        lelkek szekrényében. Irodalmi Jelen 2013(2)69-73.

2013 a biztos halál; a spiclim nevenapján; meghalni gyáva. Új Forrás 2013(2)4.

 

 

 

Filmek:

1993 Jelenetek a szobrok életéből. Szerk. ~. Magyar Televízió 1993. szeptember 8.

         I. program. 15’

1993 Jelenetek a szobrok életéből. A szoborpark. Szerk. ~. Magyar Televízió 1993. október 8.

         I. program. 15’

1993 Picasso-k kalandjai. Szerk. ~. Magyar Televízió 1993. október 30. II. program. 35’

1993 Jelenetek a szobrok életéből. A Hősök tere. Szerk. ~. Magyar Televízió 1993. november

         3. I. program. 15’

1993 Jelenetek a szobrok életéből. A Kossuth Lajos tér. Szerk. ~. Magyar Televízió 1993.

         december 29. I. program. 15’

 

1994 Szemethy Imre grafikusművész – 1994/metszet. Szerk. ~. Országos Széchényi Könyvtár

         Történeti Interjúk Videotára-Soros Gyűjtemény. 51’.

1994 Picasso-k kalandjai. Szerk. ~. Magyar Televízió 1994. március 26. II. program. 11’

1994 Művészeti csaták 23. (Magyar félmúlt.) Szerk. ~. Magyar Televízió 1994. április 19. I.

         program, 55’

1994 Jelenetek a szobrok életéből. A Szabadság tér. Szerk. ~. Magyar Televízió 1994. május

         13. 15’

1994 Picasso-k kalandjai. Szerk. ~. Magyar Televízió 1994. augusztus 17. I. program. 15’

1994 Jelenetek a szobrok életéből. A lánchídi hídfők. Szerk. ~. Magyar Televízió 1994.

         augusztus 31. I. program.15’

1994 Picasso-k kalandjai. Szerk. ~. Magyar Televízió 1994. szeptember 25. II. program. 15’

1994 Jelenetek a szobrok életéből. A Duna-korzó. Szerk. ~. Magyar Televízió 1994.

         szeptember 28. I. program. 15’

1994 Picasso-k kalandjai. Szerk. ~. Magyar Televízió 1994. október 22. II. program. 15’

1994 Jelenetek a szobrok életéből. A Gellérthegy. Szerk. ~. Magyar Televízió 1994. október

         26. I. program. 15’

1994 Jelenetek a szobrok életéből. A Vérmező és a Horváth-kert. Szerk. ~. Magyar Televízió

         1994. november 30. I. program. 15’

1994 Jelenetek a szobrok életéből. A Margitsziget. Szerk. ~. Magyar Televízió 1994.

         december 28. I. program. 15’

 

1995 Jelenetek a szobrok életéből. A budai Várpalota. Szerk. ~. Magyar Televízió 1995.

         január 5. 15’

1995 Jelenetek a szobrok életéből. Szobrok a Mátyás-templom körül. Szerk. ~. Magyar

         Televízió 1995. február 2. II. program. 15’

1995 Jelenetek a szobrok életéből. Szobrok a budavári Bécsi-kapu körül. Szerk. ~. Magyar

         Televízió 1995. március 11. II. program. 15’

1995 Picasso-k kalandjai. Melocco Miklós hatvan esztendős. Szerk. ~. Magyar Televízió

         1995. március 18. II. program. 15’

1995 A képzőművészet ma. Új magyar szobrászat. Szerk. ~. Magyar Televízió 1995.

         augusztus 27. I. program. 20’

1995 Sírok, síremlékek. Szerk. ~. Magyar Televízió 1995. október 28. II. program. 16’

 

1996 Látvány, logika, líra. Gyarmathy Tihamér festőművész. Szerk. ~. Országos Széchényi

         Könyvtár Történeti Interjúk Videotára-Soros Gyűjtemény. 28’

1996 Szín-folt. Mesterek és tanítványok. Szerk. ~. Magyar Televízió 1996. február 16.

         II. program. 10’

1996 Szín-folt. Szerk. ~. Magyar Televízió 1996. augusztus 10. II. program. 20’

1996 Szemlátomást. Pázmándi Antal. Szerk. ~. Magyar Televízió 1996. december 29.

         II. program. 15’

 

1997 Szín-folt. A hangok fürdőjében. Szerk. ~. Magyar Televízió 1997. február 17.

         II. program. 15’

1997 Itt artunk. Nemcsak szépművészeti értesítő. Szerk. ~. Magyar Televízió 1997. július 27.

         II. program. 40’

1997 „Hol sírjaink domborulnak…” Temetők, sírok, síremlékek. Szerk. ~. Magyar Televízió

         1997. november 1. II. program. 35’

1997 Donátor. Takács Lajos és szentendrei-dunaújvárosi gyűjteménye. Szerk. ~. Magyar

         Televízió 1997. december 15. II. program. 25’

 

1998 A nagyatádi szoborerdő. Szerk. ~. Magyar Televízió 1998. április 5. II. program. 30’

1998 Itt artunk. Nemcsak szépművészeti értesítő. Szerk. ~. Magyar Televízió 1998. április 25.

         II. program. 30’

1998 Jelenetek a szobrok életéből. Szerk. ~. Magyar Televízió 1998. május 17. II. program.

         25’

1998 Státusszimbólumok. Bors István szobrászművész. Szerk. ~. Magyar Televízió 1998.

         június 6. II. program. 30’

1998 Szemlátomást. Kampányfogás-keresések. Szerk. ~. Magyar Televízió 1998. július 25.

         II. program. 30’

 

2001 Kortárs magyar szobrászat 2001. Szerk. ~. VIDEANT. 25’

2001 +1 (Újabb nagy magyar szobrok.) Szerk. ~. Magyar Televízió 2001. november 29.

         I. program. 52’

2001 Művek a maradandóságnak. Tallózás a magyar millennium műalkotásai között. Szerk.

         ~. Duna Televízió 2001. december 8. 65’

 

2002 Mennyei kapuk. (Rétfalvi Sándor szobrászművész.) Szerk. ~. Duna Televízió 2002.

         január 19. ’15

2002 Almásy Aladár. Szerk. ~. Duna Televízió 2002. január 27. 26’

2002 „Méltó, emlékszerű, állandó.” A Millenniumi Emlékmű. Szerk. ~. Duna Televízió

         2002. március 19. 25’

2002 Teljes töredék. (Bencsik István szobrászművész.) Szerk. ~. Duna Televízió 2002.

          április 19. 15’

 

Színház:

1979 Ki akar itt éjszakai portás lenni? Budapest, Fiatal Művészek Klubja, Sarkadi Stúdió.

         Rend. Koltai János

 

1991 És tsa. Budapest, Komédium Színház. Rend. Verebes István.

 

1992 Azthiszem (első olvasópróba); A proszcéniumpáholy: félig (magyar színházi

         tanulmányok). Tatabánya, Népház Játékszín. Rend. Éless Béla.

 

 

 

Budapest, 2013. december 31.