Honlap neve
Velünk a múlt

MENÜ

A rovat a gyors, aktuális,  rövid - de nem biztos, hogy rövidhatósugarú - irások megjelenési helye. Tartalomjegyzék nincs hozzá.

--------------------------------------------------------------------------

Polák István - Gazdaság, statisztika, kommentelés(2018.11.10.)

http://makronom.mandiner.hu/cikk/20181105_nem_elernunk_hanem_tulszarnyalnunk_kell_az_unio_fejlettseget_szlovak_kozgazdasz_a_makronomnak

Van itten egy súlyos dilettantizmus. Abban, hogy a rózsaszín szemüvegesek nem veszik számításba, hogy a százalék magunkhoz viszonyít. Minden országot saját magához. Nézzük meg az ellenforradalmár által megadott link tartalmát.

https://www.ksh.hu/docs/hun/eurostat_tablak/tabl/tsdec100.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_makronom_201811

Azt látjuk, hogy 2017-ben Németország GDP-je 34 700-ról 35 300-ra nőtt. Ez 1,7 %, de összegben 600. Magyarország 11 300-ról 11 800-ra, s ez ugyan 4,4 %, de összegben csak 500. Ha mindkét ország évente és átlagosan mindig ennyit nő, akkor mikor is fogjuk csak közelíteni is a németeket? Sohanapján, ugyanis évente 100 euróval nő a hátrányunk , a lemaradásunk!!! Ugyanez Ausztriához képest? Náluk 36 300-ról 37 100-ra nőtt, ez ugye „csak” 2,2 %. Nade számszerűen 800 euro. Vagyis hozzájuk képest a lemaradásunk évente 300 euróval nő !!!!

S akkor itt a hülye cím, hogy nem elérnünk kell, hanem túlszárnyalnunk. Nooooormááááális?   Hogyan lehet túlszárnyalni, ha előbb nem érjük el? Talán megkerüléssel? Illetve úgy, hogy folyton lemaradunk, s mivel a Föld gömbölyű, előbb-utóbb előttük találjuk magunkat, illetve ők érnek mögénk?

---------------------------------------------------------------------------

Polák István – Bevándorló ország?(2018.09.16.)

 

   Gyakran halljuk a szókapcsolatot mostanában a választott vagy kinevezett politikusainktól, elsősorban az állami média csatornáin, illetve őket idézve másutt is. Tagadó formában: „nem leszünk bevándorló ország”. Ha lenne Anyanyelvi Köztisztasági Hivatal, a kifejezés már rég a kukába került volna. Hiszen a jelentése az lehetne, hogy az országunk bevándorló, azaz bevándorol valahova. Ezen azonban már 11,2 évszázada átestünk. Akkor vándoroltunk be a Kárpát-medencébe. Ha ma bevándorló ország lennénk (hiszen majdnem az is vagyunk), az azt jelentené, hogy most is bevándorlunk valahova. Valóban megkezdtük ezt a bevándorlást a nyugat-európai országokba, de a vándorlás a másik oldalról nézve és valójában is nem bevándorlás, hanem kivándorlás. Ezért aztán nem a nem létező veszély – a hozzánk irányuló tömeges betelepülés - ellen kellene kampányolni, hanem a kivándorlás ellen. Persze érthető, hogy ilyen kampány nincs, hiszen a kivándorlás csökkentéséhez nem elég a reklám, ahhoz a gazdasági felzárkózás erősebb üteme kellene, s nem utolsósorban belső béke.

--------------------------------------------------------------------------

Polák István – Kiszivárgott(2018.08.31.)

 

   Mielőtt az új emberminiszter ünnepélyesen elővezethette volna a NAT új verziójának „nyersfogalmazványát”, kiszivárgott belőle néhány részlet. Az egyik, aminek én látatlanban örülök, az a terv, hogy nemcsak az 5-6. osztályosok tanulják továbbra is egy tantárgy keretében a természettudományos ismereteket (természetismeret néven), hanem a 7-8. osztályosok is. Itt a tervezett tantárgynév a természettudomány. Hogy ennek én miért örülök, arról kicsit később szólok, most előbb azt vázolom, hogy ennek azért lesznek buktatói.

   Az első botlókövet abban látom, hogy a pedagógusok a következő hónapokban feltehetően tiltakozni fognak. (Ugyanúgy, ahogyan – véleményem szerint, pusztán önérdekből -, nem ejtettek egy könnycseppet se a tankötelezettség 16 évre való leszállításakor. Hiszen abban reménykedhettek, és ez a reményük valóra is vált, hogy a renitens tanulók jelentős részétől megszabadulhatnak. Nem gondoltak arra, hogy később majd a társadalomnak kell finanszírozni ezeknek a lemorzsolódóknak vagy a közmunkáskénti eltartását, vagy a pótlólagos képzését.) Ugyanis a négy, korábban önálló tantárgy megszűnése árán lehet csak egységes természettudományt tanítani. Ebből az következik, hogy pl. a biológia-földrajz szakosoknak meg kell tanulniuk a két év fizika és kémia tananyagát, ha hitelesen akarják tanítani az integrált ismereteket. S ugyanez a másik irányban is igaz, a matfiz szakosoknak három másik tárgy korábbi tananyagaiba kell belemélyedniük. Mindez addig így lesz, amíg majd kijönnek a pedagógusképzésből azok a tanárok, akiket eleve erre az összevont négy tantárgyra képeznek ki. Ha azonban ez a botlatókő nem torpedózza meg a nemes tervet, akkor ott lesznek a következő kérdések: mikortól lép be ez a tantárgy, milyen legyen az új tantárgy tematikája, hogyan illeszkedjen bele az órarendbe, hogyan épüljön rá a középfok. Ezeknek a dolgoknak a tisztázása nélkül talán nem is tud benne maradni a véglegesített változatban.

   Hogy miért örülök látatlanban? Pl. azért, mert nagy híve vagyok Németh László ebbéli felfogásának. Ő többek között a Négy könyv c. tanulmányában és az Iskola Kakaskúton c. kisregényében írt mindarról, amit a vásárhelyi tanárkodása alatt tapasztalt, végiggondolt, s ki is próbált. És azért, mert egykori magyartanárként állandóan zavart és gátolt a történelem és az irodalom tantárgy tartalmi aszinkronja. És azért is, mert az elmúlt két év házitanítói kalandozásom közepette láttam, hogy mire lehet menni, meddig lehet jutni a heti egyórás tantárgyakban.

   Épp az előbb olvastam egy kísérletező biológiatanárnőről az egyik netes portálon. Ő az élménybiológia híve. Nemrég olvastam a SEK tanárának, Fűzfa Balázsnak a véleményét az élményközpontú irodalomoktatásról. Az élménykiváltásra épülő tanítást azonban a 45 percre szabott órák gúzsba kötik. Akkor is tapasztaltam ezt, amikor pl. a Barbárok vagy az Igéző c. novellák és a belőlük készített filmek megbeszélése volt a – partizánkodás módjára beiktatott – téma. Tehát az a véleményem, hogy az új tantárgyat nem lesz szabad kevesebb óraszámban tanítani, mint amennyi az előzményeinek volt, azaz kell hozzá minimum heti hat óra. S akkor ennek egy napon belül kell megtörténnie, egy szaktanteremben, ahol nemcsak okos tábla van, hanem megfelelő eszközök is. A gyakorlati, élményszerű tapasztalásra, kísérletekre. Pl. arra – amiről az említett tanárnő is beszélt -, hogy akár csirkeszárnyat lehessen boncolni. Ha viszont a hét egy napja tematikus, akkor miért ne lehetne az a többi öt is? Hiszen nyelvet tanítani (idegent, s vele párhuzamosan a magyart) is sokkal hatékonyabban lehet akkor, ha nemcsak egy-egy óra jut rá a napi rohanásban, hanem pl. egy egész délelőtt, öt óra, egy testneveléssel kiegészítve. Ugyanez igaz a humaniórákra is. Heti további két napot kellene szentelni a korábbi irodalom, történelem, ének, rajz tantárgyakat felváltó (integráló!) művelődéstörténet témakörnek. (Erről is olvashatunk az Iskola Kakaskúton-ban.) És ekkor már csak egy napunk marad arra, hogy a matematika és annak mindennapi hasznossága, megjelenése lehessen a téma, ugyancsak sok gyakorlati példával. Leendő varrólányoknak szabásmintával, leendő hidegburkoló fiúknak mozaikpadló tervezésével és anyagszámításával, leendő bankicáknak és bankfucsúroknak kamatos kamatszámítással stb.

   Persze felmerülhet az olvasóban, hogy jó-jó, ez a felső tagozat (ami – sajnos – marad négy év, a sokkal hasznosabb kilencosztályos változattal szemben), de hogyan tovább, középfokon? Hát, ugyanígy. Hiszen már oda….ták a levegőbe a szakgimnazisták science tantárgyát, s a többi maradt a régiben. Olvasom azonban, hogy a gyógyszergyártó szakma máris aggódik, a kémia mint önálló tárgy megszűnési veszélye miatt. Szűklátókörűség. Szerintem a kémia egyes részismereteit is sokkal könnyebb lehet megérteni, s (főleg!) megjegyezni, tartósan fejben tartani, ha azok kapcsolódnak biológiai és fizikai ismeretekhez. És persze középfokon helyet kell hagyni a heti órarendben annak is, hogy akik a régi tantárgyak bármelyike iránt érdeklődnek, ha már eleve tudják, hogy milyen irányban haladnának tovább (felsőfokú továbbtanulás vagy valamilyen szakma), akkor fakultációs órákon alaposabb ismereteket szerezhessenek.

   Záró gondolatként a sajnálkozásomat kell megfogalmaznom. Sajnálkozásomat amiatt, hogy az utóbbi évtizedekben az oktatásban országos méretű kísérletezés folyik. Nincsenek előzetes kísérletek még egy új tankönyvvel kapcsolatban sem, nemhogy egy egészében új koncepciót illetően. Nem tudok modellkísérletekről pl. a tanulásmódszertan vagy az etika nemrégi beiktatását megelőzően. S a tantárgystruktúra megváltoztatását annyira fontosnak tartom, hogy ha most kísérleti fázissal kezdenék el, akkor esetleg évtizeddel később lehetne általános gyakorlat, s ezt az időveszteséget én károsnak tartanám. Két rossz közül tehát ezúttal a kisebb mellett voksolnék, az azonnali bevezetés és az ezzel együtt járó folyamatos finomítás mellett. Ráadásul ha az új tantárgynak nem nyomtatott, hanem digitális tananyaga lenne – tankönyvek, munkafüzetek (tanulónként akár egy cd-n), internetes oktatócsomagok – akkor a javítás, finomítás évről évre külön költség nélkül lenne lehetséges. Ehhez azonban nem lenne elég az a fejlesztési terv, amiről ugyancsak a napokban hallhattunk az új oktatási államtitkárról, azaz a következő tanévnen az ötökisesek teljes körű tablethez juttatása. A bevezetéskori hetedikesekre is ki kellene terjeszteni. Mindez azonban egyelőre a közeljövő titka. Remélem, hogy nem sokáig lesz az.

  

--------------------------------------------------------------------------

 

Polák István - … azt látni kell …(2018.08.28.)

 

   Kialakultak olyan nyelvi panelek, amelyeket ma már úgy használnak, hogy egyrészt nem gondolnak az eredetére, másrészt még a szorosan vett jelentésére se. Bemelegítő példám a „mi, magyarok”. A jelentése talán valamilyen kiemelő szándékú megkülönböztetés, elkülönítés. Az utóbbi években szinte kötelezővé vált a politikai pálya egyik térfelén. Nem magam jöttem rá, hogy honnan ered, hanem úgy rémlik, hogy Lipp Tamás kötete, a Turulmadár fenn az égen segített hozzá. Ott van szó az egyik írásban Jókai regényéről, Az új földesúrról, aminek a modellje Haynau volt. Ott mondja a főhős, az utószóban, hogy „Wir, Ungarn”.

 

   A címül vett szószerkezettel épp tegnap találkoztam az egyik tv-műsorban. Alighanem Giro-Szász Andrástól hallottam először, valamikor 2010 előtt, még Századvég-es korában. Már akkor is irritált, s azóta egyre jobban. Alighanem elsősorban a „kell” szava miatt. Olyan a mondás, mintha a használója elő akarná írni a hallgatójának, hallgatóinak, hogy mit lássanak. Hajdan volt a könyvsorozat, a „Mit kell tudni …” (Mit kell tudni a Szovjetunióról, a KGST-ről, az olimpiákról stb.) Azt kellett tudni, ami azokban a kis könyvecskékben voltak? Most azt kell látni, amit láttatni akarnak? S aki(k)nek mondják, azok egyébként nem látnák? A mindentudás, a mindenlátás helyett talán szebb lenne valamivel óvatosabb, megengedőbb fogalmazás. Pl.”én ezt úgy látom …”, „érdemes figyelni arra, hogy …” „ne feledjük azt, hogy …” „vegyük figyelembe azt, hogy …” „hozzátartozik ehhez az, hogy …” stb. Elég gazdag a nyelvünk, „nekünk magyaroknak”, kár mindig ugyanazt a szófordulatot koptatni.

 

--------------------------------------------------------------------------

Polák István – Tabletek(2018.08.24.)

 

   Meglepő, reményteli és ugyanakkor sok kérdőjelet tartalmazó hírt hallottam tegnap (2018.08.23-án) az egyik csatorna híradójában, a friss oktatási államtitkár Bódis József szájából. Bejelentése szerint a következő tanévben minden magyar ötödikes diák saját használatú tablethez fog jutni.

   A reményteliségről. Először is a hiúságom lett legyezgetve. Az utóbbi évben többször és több helyütt írtam le, hogy a stadionok helyett sokszorosan fontosabb lenne minden magyar diák laptophoz juttatása az iskolai órákon. A tablet ugyan nem laptop, de talán könnyebben kezelhető, és használata közelebb áll az okos telefonokéhoz, mint az asztali gépekéhez, ezért a fiatalokhoz közelebb is állhat. A kezelhetősége pedig azért könnyebb, mert nem kell folytonosan a padon tartani. Valami tehát elkezdődött a hazai tanulóifjúság digitális kultúrájának általánossá tételét illetően. S a személyes érintettségemen túl, abban is bízom, hogy ha már van a lehetőség, akkor onnantól minden ötödikes osztályban minden napon legalább egy órán, annak az órának egy részén használni is fogják. Aztán majd többön is. És hát az is logikusnak tűnik, hogy a következő években más évfolyamokra is kiterjesztik, de ha felmenő (illetve lemenő) rendszerben csak évenként bővülne, az azért túl lassú ütem lenne.

   A kérdőjelek. Nem tudható, hogy tablet lesz-e, vagy ipad. Másképpen mondva: szerepe lesz-e a spórolásnak a beruházásban. Hiszen az egyes típusok között akár hatszoros árkülönbség (s ezzel arányos tudáskülönbség) is lehet. Na persze, nem kellene a legdrágább. Egy középáras típus országos méretben kb. ötmilliárdba kerülne, ami nem egetverő összeg, s benne lenne az osztályonkénti biztos elzárhatóság (hiszen a használat kezdetén ki kellene osztogatni a névvel megjelölt példányokat), és a tölthetőség, azaz a tanulóasztalonkénti konnektorok. S az is kérdés, hogy van-e minden magyar oskolában olyan wifi, ami minden osztályban működőképes. Hiszen az előbb említett kiterjesztéssel pár éven belül el lehetne jutni a teljes tabletesítésig, s akkor minden tanteremben kell a wifi.. (Az én egyik mániám szerint – a Puskás Stadion egyszeri beruházásának árából – ezt egyszerre kellett volna megtenni.) További kérdőjel a napi használat megszervezése. Hiszen osztályonként a tabletek értéke meghaladhatja az egymillió forintot. Biztonságosan zárható szekrényekben kell majd tartani, s a kulcshoz mindegyik pedagógusnak hozzáférni, aki az osztályban tanít? Kicsit macerás. Ennél jobb lett volna a padokra rögzített laptop, amit csak be kellett volna kapcsolni a használat perceire. A további kérdőjelek költőiek lesznek, hiszen logikusan hozzátartozik a rendszerhez az osztályban létező okos tábla, ami megjelenítheti pl. bármelyik tanulói tablet képernyőjét, illetve egy megoldott feladatsor összesített eredményét. A feladatok eredményét is (a helyes megoldást), és az osztály összesített teljesítményét is, akár tanulónként (már persze akkor, ha ezt nem tekintjük a diákjogot sértőnek). S az is költői kérdés, hogy ugyanekkor elérhetőek lesznek-e a tankönyvek digitális változatai, előbb az ötödikeseké, aztán az összes többi, lesz-e még több digitális tananyag a tankönyveken és az ekkor már digitális munkafüzeteken túl. S végül az is kérdés, hogy – a most már digitálissá tett napló-ellenőrző mintájára – elérhető lesz-e otthon is diákonként az iskolában tartott tablet tartalma. Másképpen: tudja-e a tanuló otthon folytatni az iskolában elkezdett munkát, ha az pl. nagyobb lélegzetű. Ehhez a lehetőséghez szükséges lenne egy iskolai szerver, amin minden tanulónak lenne egy (jelszóval védett) fiókja (pl. az email-cím mintájára), amit persze a pedagógusok is meg tudnának nézni. Pár éven belül így el lehetne érni, hogy az iskolatáskában csak a rajz- és a tornafelszerelés és az elemózsia lenne.

   Összességében pedig: hurrá és hajrá!

--------------------------------------------------------------------------

Polák István – Jelek (2018.08.21.)(Frissítve: 08.23.)

 

   Szaporodni látszanak azok a jelek, amik azt mutatják, hogy fogy a türelem a mindennapjainkban. Ezeknek a jeleknek egy csoportja az „alulról jövő kezdeményezések” sorsára vonatkozik. Röviden a néhány utóbbi (véletlenül három):

  • Iványi Gáborék ételt vittek volna a röszkei tranzitzónában várakozóknak, hiszen a hatályos rendelkezések szerint a hatóságoknak nem kötelessége etetni őket. Mivel előzetesen nem kértek senkitől engedélyt, hanem csak úgy odamentek, nem tudták átadni a vitt ételcsomagokat.
  • A fábiánsebestyéni játszótérten szálka ment egy kislány körme alá. Apja – aki mellesleg helyi önkormányzati képviselő, egyébként pedig vállalkozó – saját pénzéből lefestette a játszótéri fa-elemeket, s a keményre tömörödött homokot is kicserélte. Az önkormányzat feljelentette a saját képviselőjét, mert mindezt előzetes engedély nélkül tette.
  • A Magyar Kétfarkú Kutya Párt már szép listát tudhat magáénak a közösségi célú, ám nem állami pénzből elvégzett munkáiról. Közös jellemzőjük, hogy ezeket is intoleránsan fogadta a hatalom. A Szentendrén ültetett fáikat kiszedték, a több helyen található járdahibák álcázó (vagy inkább jóindulatú veszélyjelzésnek, figyelemkeltésnek tekinthető) körülfestéséért ugyancsak feljelentés volt a jutalom. Felcsúton a beaszfaltozott kátyúkat ugyan még nem kellett az eredeti állapotúra visszaállítaniuk, de a polgármester-választási kampány keretében épített buszmegállót el kell bontaniuk.

 

Elrontja a háromságomat, de ide illeszthető (a fogyó türelemre példaként) a miskolci buszos eset. Ahol a hírek szerint egy kislány vizet ivott, ebben a nagy melegben, a sofőr ezt meglátta és tilosnak minősítette, holott egyes hírek szerint még magán a buszon is olvasható, hogy zárható palackból ez szabad. A család reklamált, a buszsofőr ugyancsak, és rendőri intézkedésbe torkollt a vita, miközben a busz húsz percig állt, váratta a vétlen utasokat. (Ez utóbbi esethez eszembe jut egy gyerekkori emlék. Akkoriban még nem írásos teszttel vizsgáztatták a jogosítványra vágyókat – sokkal kevesebben is voltak -, hanem szóban. S a pletykák szerint voltak beugratós kérdések is, ilyenek: - Maga épp a Margithídon halad a motorkerékpárjával, s meglátja, hogy valaki fuldoklik a Dunában. Mit tesz? – kérdezte a vizsgabiztos. – Megállok és segítséget hívok – válaszolta a vizsgázó, és már el is bukott. A vizsgabiztos felvilágosította, hogy vezetés közben csak a forgalomra figyelhet, nem nézegetheti a folyót. A buszsofőröknek persze bizonyára figyelni kell az utasokra is, nehogy pl. verekedés törjön ki, illetve valaki rosszul is lehet. De ha az utasokra is figyel, akkor kevesebb figyelme marad a vezetésre. S az elvárható lenne talán pl. a többi utastól, hogy menet közben ők figyeljenek a vezető helyett, s ők szóljanak, ha valami baj van.)

Frissítés 2018.08.23-án: Hogyan is lehettem ennyire naiv? Úgy véltem, hogy csak a buszmegállót kell lebontani, mert nagyon szem előtt van. Egy nap elteltével kiderült, hogy bizony a kátyúból is ki kell szedni a beletömött aszfaltot. Bizonyára szabálytalan, szakszerűtlen volt a technológia, s – ha most már, elszégyellve magát a helyi hatóság, gyorsított eljárásban javítaná meg a község útjait – nem lehet úgy hagyni. Nem maradhat ott, világ csúfjára egy kutyák által beaszfaltozott kátyú. Két kérdés azonban így is felmerül. Egy konkrét és egy általánosabb.

   A konkrét nem is kérdés, hanem kérdéscsoport. Hány kátyút tömött be a Kutyapárt? A beszámolókban egynek a betömését láthattuk. Vajon foglalkozott volna-e a helyi hatóság a buszmegálló és a kátyú dolgával, ha nincs helyi polgármester-választás, s ott nem indít a Kutyapárt egy nagyon hasonló nevű jelöltet? Most majd vajon építtet-e a helyi hatóság egy másik buszmegállót, s ha igen, akkor az mennyivel lesz másabb (már azon túl, hogy a hatóság rendeli majd meg)? Mibe fog az kerülni? (Ez ingyen volt.) Hány kátyú van (maradt) összesen Felcsúton, s vajon majd egyedileg fogják-e foltozni, vagy esetleg összefüggő aszfaltszőnyeget is terítenek majd a befoltozott és a be nem foltozott részekre? Ha már korábban olyan szépen letérkövezték a falu fő utcája mentén a kapubehajtókat.

   Az általánosabb is kérdéscsoport, de ez nyelvi, pontosabban etimológiai. Miért kátyú lett az aszfaltos utakon keletkező és (az azonnali betömés elmaradásakor) egyre terebélyesedő, egyre mélyülő lyuk. Gyerekkoromban a kátyú a földes utakon lévő, latyakos-vizes gödröcskét jelentette, lehettek azok akár a falun belüli utak vagy járdák. Illetve még a kertben vagy szántóföldön lévő puha sarat is annak nevezték. Nincs itthon történeti-etimológiai szótáram, az arcanum.hu pedig - ahol ott van digitális változatban - nem engedi magát szabadon megnyitni, ezért a Tinta Kiadó egy könyvében találtam csak némi nyomot. Zaicz Gábor írja az Etimológiai szótár c. művében, hogy első felbukkanása 1421-ből való, s a ’kotú’ – a mai pocsolya – megnevezése volt, szóhasadással keletkezve. Ennek teljesen meg is felel a gyerekkori emlékezésem. Aztán Grétsy László: A szavak ösvényein c. könyvében (ugyancsak Tinta Kiadó) a 111. oldalon külön kis fejezetet szánt a szónak. Érdeemes lesz tehát mind a TESZ-t, mind ezt a kötetet megnéznem. Addig pedig előrebocsátom, hogy nem tetszik a ’kátyú’ mai kiterjesztése arra az aszfaltos úton lévő valamire, ami kifagyással keletkezik és nagyobbodik. Akkor is kátyúnak nevezik, ha teljesen ki van száradva. S a ’kátyúzás’ szóról már ne is beszéljünk. Na persze a ’lyuk’ se lenne jó, hiszen annak az a fő tulajdonsága, hogy átlátunk rajta. Vagyis nem mindig, mert a lyukas fogon se látunk át. S a ’gödör’ se lenne pontos, hiszen arról meg az a képzetünk, hogy nagy és ugyancsak a földbe van ásva. Mi más lehetne tehát, ami elég rövid is és elég egyértelmű is? Egyelőre nincsenek ötleteim. Illetve valóban megszoktuk már ezt a jelentésváltozást?

 

   A két kérdéscsoport vázolása mellett azért ne feledkezzünk meg arról a zseniális riposztról se, ami méltó a Kutyapárthoz. Talán az okos lány meséjéhez hasonlíthatnánk. Aki Mátyás királynak azt válaszolta, hogy csak úgy tudja befoltozni a lyukas korsót, ha a király előbb kifordíttatja, mert ki látott már bármit a színén foltozni. Ja, az aszfaltút kivétel, mert azt a színén foltozzák. Az pedig teljesen egyértelmű, hogy ha a hatóság az eredeti állapotot kívánja látni, akkor tudnia kell, hogy mi is volt az eredeti állapot. Különben hogyan ítélhetné meg, hogy azt állították-e vissza. Valahányas méretarányú háromdimenziós térképet kellene tehát megadniuk a Kutyapárt számára, hiszen ők – a dolog természetéből adódóan – „csak” betömték a lyukat, előtte nem térképezték. Vagy ha nem képes a hatóság térképet prezentálni, akkor elég lenne az eredeti állapotról sztereofotókat mellékelni, hiszen a geodézia képes térmodellt alkotni azokból. Illetve ha térfotók sincsenek, akkor legalább precíz leírást (a ’kátyúk’ méretarányos kontúrrajzát és pontos mélységét) adjanak róla, megjelölve az úttest azon pontjait is, ahol az eredeti kátyúkat prezentálni kellene. Hiszen a Kutyapárt hibát követne el akkor is, ha kevesebb aszfaltot szed ki a kelleténél, s akkor is, ha többet. A labda tehát a felcsúti hatóság térfelén pattog, s most izgalommal várhatjuk a további fejleményeket. (Ha meg komolyan vennénk mindezeket, akkor azt kellene mondanunk róluk, hogy a hatóság állampénzen játszik az óvodás homokozóban.)

 

 

 

---------------------------------------------------------------------------------------------

 

Polák István – Az új NAT-ról(2018.08.10.)

 

   Egy évig tartó titkos munkálatok után a minisztérium (EMMI) elé került az új Nemzeti Alaptanterv munka-változata. Ezzel a titkolózással még nem is lett volna baj, hiszen egy alapváltozat nehezen készült volna el a folytonos belebeszélés közepette. Az azonban aggasztó, amit a folytatásról most tudni lehet.

   A Népszava aug.10-i számában olvashattuk, Juhász Dániel írásában, hogy az előzetes kormányzati elvárások három fő szava a „nemzeti, munkaalapú és családközpontú”. S most a projekt a félidejénél tart. További részletek nem ismertek a tartalomból, azaz annyi mégis, hogy a tankönyveket két változatban fogják majd elkészíteni, - állami valamint egyházi, keresztény szemléletű -, s majd e kettő közül lehet választani. Itt lesz az első bökkenő, az első ős patkány (a meg nem gondolt gondolat). Ez ugyanis kiterjesztése az eddigi egy tantárgyra érvényes alternatívának, azaz az erkölcstan vs hit- és erkölcstan közötti választási kényszernek. Ám amíg az „etika” tantárgy heti egy óráját nagyobb nehézségek szerint lehetett bontani, osztályokon és iskolán belül, (bár a tapasztalatok szerint a családok többsége az erkölcstant választotta), ebben az esetben – ha így marad -, minden osztálynak (azaz elsősorban a családoknak) egységesen kell majd dönteni pl. az első osztály kezdetén, hogy melyik változatot választják. Vagy ez a választás majd iskola-szinten fog eldőlni? S azután majd azzal a tankönyvtípussal kell végigmenni a 8 éven? Mikor kell majd dönteni erről a családoknak ahhoz, hogy a tanévkezdéskor a gyerekek már a kezükbe vehessék a tankönyveket? Mi lesz így az ingyenesnek csúfolt, kölcsönzés formájában szolgáltatott tartós tankönyvekkel, hogyan lesznek továbbadhatók? Ez azonban csak egyetlen és nem is a legközpontibb bizonytalanság. Nem lehet ugyanis semmit tudni arról, hogy a kifutásában minimum 12 évre szóló új dokumentum milyen iskolaszerkezettel és milyen tantárgyszerkezettel számol. Ennek tisztázása nélkül csak azt lehet sejteni, hogy ebben a két dologban minden marad a régiben. Ez nagy baj lenne.

   Azonban nemcsak a tartalma „sötét ló”, hanem a további sorsa is. A minisztérium fogja elsőként véleményezni. (Megnézi, hogy „emmi”?) Ettől nem sok jó várható, ha arra gondolunk, amit a cikkben olvashattunk. A munkában részt vevő egyes szakértők szerint ugyanis „ a NAT fejlesztésével megbízott miniszteri biztos, Csépe Valéria „mindenre bólogat”, amit a kormány kér, de az elvárásokat már nem továbbítja a szakmai csoportok felé, hagyja, hogy a szakemberek önállóan dolgozzanak. Ebből pedig előbb-utóbb konfliktus lehet: a szakértők szerint a kormánynak eljuttatott NAT-koncepció nem igazán tükrözi a „nemzeti-munkaalapú-családközpontú” hármas elvárást, sőt volt, aki úgy vélekedett, a kormány ízlésének „túl liberálisnak” is tűnhet.” Mi várható? Az, hogy a minisztérium megfogalmazza a kifogásait, s ezek közzétételével eleve korlátozza a majdan következő harmadik fázist, a szélesebb szakmai vitát? Vagy ezek miatt a kifogások miatt előbb a munkacsoport kapja vissza az anyagot, s majd a kívánalmaknak megfelelő átdolgozások után kerülhet az igazán érdekeltek (pedagógusok, szülői szervezetek, külső szakértők stb.) elé, hogy utána a véglegesítésről dönthessenek? Mennyi időt, hány évet fog ez igénybe venni? Hogyan készülnek így majd el időre az új tankönyvek? És mi lesz addig, marad a sokat bírált, túlméretezett, szétaprózott tananyag és az egyre kevésbé funkcionáló iskolaszerkezet? Szerintem előre lehetett volna látni, hogy egy kormányváltás a munka félidejében nem teszi lehetővé a zökkenőmentes munkát. Másrészt az a körülmény, hogy a százfős titkos csapat csak a „saját szakállára dolgozott”, nem voltak kíváncsiak az érintettek előzetes véleményére, elképzeléseire, a nem is annyira régi, előző NAT-változatról összegyűlt tapasztalatokra, eleve magában rejtette a lassúság, az időveszteség veszélyét.

   Összegezve mindezt a keveset, amit most tudunk, csak azt állapíthatjuk meg, hogy a NAT-tal való eddigi „foglalkozás” jól jellemzi a jelenlegi rezsim szakszerűségét, konzultációs technikáját, prioritásait, s – végső soron – a nemzeti ügyekkel, a nemzet jövőjével való foglalkozásának szintjét, minőségét.

--------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István: A bojkott lehetősége(2018.07.24.)

 

   A cím pontosítása.

Aki olvasta a Népszavában megjelent írásaimat, az kitalálhatta (a többieknek elárulom), hogy a harmadik kétharmad parlamentjéről van szó. A második szót is ki kell egészítenem, hiszen a bojkottnak nemcsak a lehetőségét tartom megfontolásra érdemesnek, hanem egyenesen szükségesnek tartom. Ha már a korábbi fázisokban nem élt az ellenzék a bojkott lehetőségével. Ahogyan azt még a választások előtt írtam, ennek a két választójogi törvénynek a keretei között nem lett volna szabad egyetlen ellenzéki pártnak se indulnia. A pártok azonban megélhetési pártok is, nem merték kockáztatni a költségvetési finanszírozásukat. S ha már elindultak ezen a feléjük meredeken lejtő pályán, egyenként, akkor a választóknak kellett volna kifejezni a véleményüket az aktív bojkottal, azaz a demonstratívan leadott érvénytelen voksokkal. Ez se történt meg, hiszen nem volt olyan civil fórum, ami ezt javasolhatta volna. Így érkeztünk el a mai helyzethez, azaz a választás utáni első ülésszak végéhez. Az ülésszak értékelése megkezdődött, amint ezt épp a Népszava egyik cikke is mutatja. http://www.nepszava.hu/3002585_meglepo-a-szolgai-ostobasag-ellenzeki-let-a-harmadik-ketharmadban Nem áll szándékomban a cikkben megszólalók mondatainak elemzése, értelmezése, de egyikük véleményére utalnom kell. Ugyanis egyedül a DK megszólalója, Vadai Ágnes alelnök látja szükségesnek alternatív parlament működtetését. (Zárójelben jegyzem meg, hogy mind az előző ciklusban, mind a mostani költségvetési szavazáson – ennek részeként a frakciófinanszírozási zsarolásban - ez a párt viselkedett szerintem a legméltóbban az adott körülményekhez.)

 

   A bojkott részletei.

Kezdjük az állami parlamenttel. A fent idézett Népszava-cikk is mutatja, hogy az ellenzéki frakciók egyöntetűen hangoztatják: nincs remény a konstruktív közreműködésükre. A cikk végén azonban a szerző idéz egy szakértői véleményt: Az elemző úgy véli, látható és várható, hogy a kormány egyre több jogot von majd magához, ezzel valamelyest tovább üresedik a parlamenti munka, de a főbb törvények, alkotmánymódosítások továbbra is az országgyűlésben születnek majd. - Ez a fajta parlamenti legitimáció a kormánynak kifelé, a külföld felé is fontos – hangsúlyozta Reiner.” Ha tehát a legitimáció a szakértő szerint elsősorban a kormánynak fontos, akkor mi is az érdeke az ellenzéki pártoknak? Kiszolgálni a kormány érdekét, vagy első helyre tenni a haza érdekét? Ezért aztán az a véleményem, hogy a jövőben az összes ülésen elegendő lenne, ha az ellenzéki frakcióknak csak egyetlen ügyeletese ülne a patkóban. Aki – akár eseti frakcióvezető-helyettesként – napirend előtt felszólalhatna, kérdést és azonnali kérdést tehetne fel. Ugyanez lenne érvényes a bizottsági ülésekre, ahol mostanában a részletes viták folyhatnának. Hiszen a nyilvánosság így is értesülhetne a híradásokból az ellenzéki pártok parlamenti szerepléséről, már ha erről az állami csatornák beszámolnak. Az üléseket úgyis csak az aktív érdeklődők követhetik élőben a neten. Tehát az ügyeletes ellenzéki képviselőn kívül másnak felesleges jelen lenni, hallgató biodíszletként legitimálni a kiüresített üléseket. Szavazni pedig aztán egyáltalán nincs értelme, hiszen csak olyan kaotikus eredménye lehet, mint pl. az MSZP frakciójának megosztottsága az említett frakciófinanszírozási zsarolásban.

Folytassuk az elképzelt alternatív parlamenttel. Ott tartottam, hogy az állami parlament ülésein (bizottsági és plenáris üléseken) ellenzéki frakciónként egy azaz egy képviselő vesz részt. Egy mindig, több sose. (A többiek persze az ülések elején bemehetnének, regisztrálhatnának, de aztán mehetnének is az alternatív parlament ülésére. Ezzel a frakciók formálisan eleget tehetnének törvényi kötelezettségüknek.) Ez ugye megoldható, nincs különösebb akadálya. A többiek pedig pl. a képviselői irodaház egyik termében ülnének. Bizonyára van ott ilyen terem, ahol elférnek max. hatvanan. Itt működhetne az alternatív parlament, lekopírozva az állami parlament menetrendjét, illetve még ki is egészítve azt a fontosnak tartott témákkal. A működését pedig természetesen nemcsak a neten lehetne egyenes adásban követni, hanem pl. a HírTv vagy az ATV csatornáján. Az a napi 4-5 óra bizonyára beleférne a műsorrendjükbe, a délelőtti-délutáni időszakokban. Ennek az alternatív parlamentnek ugyanúgy lennének tisztségviselői, bizottságai, bizottsági és plenáris ülései, mint az államinak. Mi lehetne ennek az értelme, szemben a mai helyzettel? – teheti fel a kérdést az olvasó. Egyrészt az, hogy az ellenzék nagyobb fórumot kapna, azaz alakítana ki magának arra, hogy a véleményét, az elképzeléseit ismertesse azokról a témákról, amik az állami parlamentben terítékre kerülnek. Konstruktív vita jöhetne létre az ellenzéki frakciók között, netán minimális konszenzus is egyes szakkérdésekben. Másrészt az, hogy így olyan témák is felszínre hozhatók, amikkel a kétharmados többségű parlament nem is hajlandó foglalkozni. Harmadrészt – s ezt tartom a legvonzóbb lehetőségnek – elválna a szar a májától (már elnézést a népies kiszólásért). Ugyanis az a sejtésem, hogy ebbe az elképzelt alternatív parlamenti játszadozásba (ha lenne valaki, aki feltálalja), első felvonásban benevezne a mostani öt ellenzéki frakcióból négy. A Jobbik nem. Így válna el első lépésként a fent említett két anyag. Később azonban kiderülhetne, hogy nem lehet egyszerre kint és bent lenni, azaz hamarosan a Jobbik frakciója is benevezne az alternatív játékba. Ezek után pedig a következő választásig a nép (az öntudatos választópolgárok csoportja vagy közössége?) világosan láthatná, hogy merre megy az állampárt, s mire számíthat azon a másik úton, amit a mai ellenzék közös nevezőként tud megmutatni. Hiszen a legutóbbi választás eredménye csak részben (persze, elég nagy részben) múlt azon, hogy a hatalmon lévő pártszövetség milyen eszközöket tudott mozgósítani, s milyen témákat tudott sulykolni, de hasonlóan nagy részben múlt azon, hogy nem látszott elég tisztán, mi is lett volna egy minimális ellenzéki győzelem esetén. Melyik párt lehetett volna a kormányalakító erő, milyen összetételű, programú és tartósságú kormány lett volna alakítható.

 

   Összegzés.

A fent vázolt koncepció működése, működtetése persze sok bizonytalanságot, nyitott kérdést tartalmaz. De ugyanennyire bizonytalan az, hogy mi is lenne, ha a dolgok a mai medrükben mennének tovább. Mindkét változat csak gondolatkísérlettel képzelhető el. Ám az a véleményem, hogy semmiképpen se lenne kevesebb az általam vázolt jövő annál, mintha hagynánk folyni a dolgokat az eddigi medrükben. Kevesebb nem lenne, de benne van a több lehetősége. Ezért van igaza Vadai Ágnesnek, ezért értek egyet vele és frakciójával, azaz pártjával, a DK-val a parlamenti munka bojkottálásának dolgában. Az alternatív parlament közel négy éves működése során kiderülhetne, hogy mire számíthat a választópolgárok közössége, ha netán megvonná a bizalmát az állampárttól és kormányától.

 

----------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István: Olvasnivaló, 168 óra 2018.23. sz. (2018.06.07.)

 

   Néhány írásról, kedvcsinálóként.

   Rajnai Attila: Vakondvadászat. Kövér László kormányokon átívelően rálát a titkosszolgálatokra. A Kúria legutóbbi ítélete nyomán tekinti át a Galambos Lajos (az NBH egykori főigazgatója), Szilvássy György egykori miniszter és Laborcz Sándor (az NBH következő főigazgatója) elleni sikertelen perek előzményeit és végeredményét. Az egykori vakond egy kiszivárogtató volt, aki miatt a poligráfos vizsgálatokat egy magáncég közvetítésével oroszok végezték el. Ez lett az alapja az un. kémügyben történt felmentő ítéletnek.

 

   Ónody-Molnár Dóra két írása foglalkozik a hazai szakképzés jelenlegi csődjével. Az Árokszélen. Összeomlott a magyar szakképzés címűben Miskolc környéki iskolák településeit járva mutatja meg, hogy a 2010 utáni átszervezés hogyan hatott a hátrányos helyzetű, elsősorban roma gyerekek tanulási motivációjának megsemmisülésére. Az egyik nagyobb város általános iskolájának igazgatója ezt mondta: „Valami nagyon megváltozott. … A hetvenes években öröm volt a putris gyerekeket tanítani, annyira akartak, annyira motiválhatók voltak. De most nem akarnak tanulni. A szülőknek manapság nem érték, amit mi közvetítünk, nem érték maga a tanulás. … Egyik nap jöttem be az iskolába, és néhány alsós gyerek feküdt az iskolaudvaron, nevetgéltek. Mondtam nekik, keljenek fel azonnal, megfáznak. – Közmunkást játszunk, fekszünk az árok szélén – ezt felelték.” Ebből az iskolából a többség szakiskolába megy. (Megjegyzésem: már maga az mutatja a szakképzéshez való kormányzati viszony dilettantizmusát, ahogyan átnevezték ezt a képzést. Szakközépiskolának keresztelték át – hogy nem szakadt le az ég -, miközben olyan nevű képzés már volt. Ezért ez utóbbit kénytelenek voltak szakgimnáziummá átkeresztelni. Erről korábban már írtam, de itt is muszáj volt megjegyeznem, mert az alaptalan eufemizmus példája. Az átnevezéstől egyik se lett magasabb színvonalú.) Ebből az írásból még csak néhány adat: 2011-ben még a 17 évesek 98 %-a bent volt valamelyik középfokú iskolatípusban, addig ez az arány 2016-ra 85 %-ra csökkent. A szakiskolákban végzettek között 2011 és 2016 között 2,4 %-ról 6,2 %-ra nőtt a közmunkásként dolgozók aránya.

   A szerző a következő cikkben Szilágyi Jánossal beszélget, aki korábban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara oktatási igazgatója volt, 2016-ban mondott fel. Az írás címe: Egyszer használatos munkások. Szilágyi János: Az ipar nem gondolkodik távlatokban. A beszélgetésben áttekintik a régi és a megváltoztatott szakképzés előnyeit és hátrányait. Ahogyan az előző írás, ez is megerősíti az én személyes tapasztalataimat. A modern duális képzésnek csúfolt mai rendszer majdnem azonos a kádári időkével. Amiben még rosszabb, az a közsimereti tárgyak kevesebb óraszáma. Ezzel szemben áll a két időszak közötti, azaz a kilencvenes évek elejétől kb. 2008-ig tartó időszak, amikor a 8. osztály után volt egy felzárkóztató, szakmacsoportos előkészítő két éves időszak. A mai rezsim ezt „spórolta le” a rendszerből, holott nagyobb szükség lenne rá, mint a saját idejében. Szilágyinak csak egyetlen állításával nem értek egyet. Ő a kilencosztályos általános iskolai képzést favorizálja, szemben pl. a hat- és nyolcosztályos gimnáziumokkal. Szerintem ellenkezőleg. A 6+6-os általános képzés lenne a legkedvezőbb, ami a többség számára érettségivel végződne. Ezután válna kétfelé a felsőoktatás és a szakképzés irányába. Hiszen valamelyik beszélgetésben szóba is kerül, hogy pl. Finnországban a korosztályok 90 %-a érettségizik.

 

Pungor András: Innen nem lehet elmenni. Falják Borsa Brownt az Ormánságban. Az írás méltó párja az ÉS előző számában megjelent borsodi riportnak, Zsidai Péter írásának. Dél-baranyai aprófalvakba kíséri el a pécsi Csorba Győző Könyvtár buszát, s bemutatja a Dráva menti falvak gondjait. Számomra az is újdonság volt, hogy az ormánsági egykézésnek egy gazdasági előzményét nevezte meg. Dr.Kiss Gyulától és Móricztól tudhattunk az egykézésről, itt pedig azzal magyarázták, hogy a Dráva szabályozása megszűntette a szegények halászó-pákászó megélhetési forrását, s ez csökkentette elsősorban a gyerekvállalási „kedvet”. Két irányban lehet ez tanulságos. Egyrészt azt mutatja, hogy milyen nem várt következményei lehetnek a természetátalakító tevékenységnek, másrészt a mai egyik kormányprogram számára mutathatja meg, hogy gazdasági háttér nélkül a népszaporulat ösztönzés meddő törekvés.1

Merész Márton képriportja a következő, Esélyteremtők címmel. Négy képen és pár mondaton keresztül vázolja a Pest megyei Bag község cigánytelepén folyó közösségfejlesztő munkát, a BAGázs-t. Az elmúlt években a telepen élő 345 fő 80 %-át vonták be különböző programjaikba.2

 

Még egy írásról. Mikecz Dániel: Menjél haza, nézzél tévét c. cikkéből két idézet: „Az Alaptörvény hetedik módosításával a kormány erősíti a magánélet védelmét a gyülekezési joggal szemben.” Ez az első mondata. Az utolsó bekezdése pedig: „Az Alaptörvény mostani változtatása csupán pár ember kényelmét szolgálja. Fontosabb azonban, hogy hivatkozási alapot jelent majd a tüntetések és résztvevőik megítélésében. Célja, hogy erősödjön a passzivitás a magyar társadalomban, és szektásodjon annak aktív magja. Ha nem is tiltanak be tüntetéseket a lakók nyugalmára hivatkozva, szembe lehet állítani az állandóan elégedetlen „hisztizőket” a családok nyugalmát védelmezőkkel.” (Egy asszociáció tőlem – P. I. – az egykori A.E. Bizottság egyik dalszövegéből: „Tipikus magyar munkaerő vagyok / a békásmegyeri rabszolgatelepen lakok / a tévé be van kapcsolva / azt nézi minden rabszolga”)

1) A szakképzésről szóló írások kapcsán ismét magamra kell hivatkoznom. Több évtizede jelent meg egy olvasói levelem az akkori Ötlet-ben, az akkori – kudarcba fulladt – magyar konstrukció, az iskolaszámítógép (a Híradástechnikai Szövetkezet HT 1080Z gépe) tudása és ára közötti ellentétről. Azt írtam, hogy csak véletlen lehet, mert ha nem, akkori kimeríti a tudatos károkozás fogalmát. Ugyanezt kell mondanom a szakképzés átalakításáról, jelenlegi állapotáról. Egy hívő ismerősömnek azt mondtam a tankötelezettség 16 évre történő leszállítása utáni napokban, hogy a koncepció kialakításában, a döntésben és a megvalósításban felelős összes személy csak emiatt a pokolba fog kerülni, már ha van pokol.

2) A témához tartozik az Élet és Irodalom legutóbbi számában olvasható interjú, Rádai Eszter beszélgetése Daróczi Gáborral. A beszélgetés része az ÉS azon missziójának, amiben most már sorozat jelleggel foglalkozik a hátrányos helyzetű térségekkel és társadalmi csoportokkal. Ugyanez a törekvés tapintható ki napi szinten a Népszava írásaiban. Érdemes lenne tartalomelemzést készíteni e három sajtótermék azaz nyomtatott fórum utolsó éveiben megjelent írásokról. Úgy vélem, hogy ugyanez lenne jellemző. Sajnos azonban, hogy ez csupán borsó, ami lepereg azokról a falakról, amiket az állampolgárok és a felelős intézmények építettek maguk köré.

---------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István: Olvasmányajánló az ÉS 22. (20189.06.01.) számából (amint az köztudott, a lap cikkeit egyenként elolvashatja az is, aki nem előfizetője vagy vásárlója, de megnéz cikkenként egy reklámfilmet)

 

Mihályi Péter-Szelényi Iván: A nemzetállamok ellenforradalma

 

   „… Okfejtésünket messziről kell kezdenünk. Marx, aki éppen 200 évvel ezelőtt született, már 1848-ban felismerte, hogy a kapitalizmus egyidős a nemzetállammal. Mint a Kommunista kiáltványban olvashatjuk: Független, szinte csak szövetséges viszonyban lévő tartományokat, melyeknek különböző érdekeik, törvényeik, kormányaik és vámjaik voltak, egy nemzetté tömörítettek, melynek egy a kormánya, egy a törvénye, egy a nemzeti osztályérdeke,. egy a vámhatára. …

   Mi a munkaerő szabad áramlásában a globalizáció nagy esélyét látjuk, s egyben azt is gondoljuk, hogy ez korunk egyik legjelentősebb defeudalizációs mozzanata. … A szegénység és egyenlőtlenség fő oka még mindig az etnikai, vallási, gender alapú diszkriminalizáció. …

   Az a sejtésünk, hogy a következő két évszázadban a világ népessége át fog rendeződni. A glóbuszt a homo sapiens mint olyan lakja be majd, bőrszín, etnikum, vallás megkülönböztetése nélkül. Amikor 1 milliárd ember a tévén és az interneten keresztül azt látja, hogy Harry herceg menyasszonya, Meghan Markle „bi-racial” (anyja afrikai-amerikai, apja „fehér”), akkor nemcsak az angol királyi család „etnikai” átalakulását, hanem az emberiség jövőjét is láthatja mindenki egy mikrokozmoszban.

… ma is az a helyzet, hogy a nemzeti radikalizmusok antidemokratikus tendenciáival szemben éppenséggel az európai uniós intézmények jelentenek valamelyes korlátot és védelmet.”

 

Kenesei István: Már a jövő sem biztos

 

   A címben jelzett jövő az oktatásról szól. A szerző korábbi írásai elsősorban a felsőoktatás szakproblémáival foglalkoztak, ebben az egész oldalas cikkben is ez áll a középpontban. Először arról ír, hogy a miniszterré avanzsált Palkovics László most olyan feladatokat kapott, amik jobban illeszkednek a szakmai múltjához és kompetenciáihoz. Azután azt a reményét fejezi ki, hogy a jövőben a rektorok kinevezésébe nagyobb szerepe lesz az oktatási államtitkárnak, aki – Bódis József személyében – korábban épp a Magyar Rektori Konferencia vezetője is volt, pécsi rektorkodása mellett. Ezután a finanszírozási rendszer és a nyelvvizsga kérdésének a megoldását sürgeti, a külföldi egyetemekre való elvándorlás csökkenését reméli.

 

Csillag István: Saját hibáink

 

   A harmadik – egész oldalas írás – a választások utáni helyzetet elemzi. 10 pontba gyűjtve sorolja fel azokat az okokat, amelyek akkor is vereséghez vezettek volna, „…ha nem alkotmányos államcsínyt végrehajtó, felkészült bűnszövetkezettel kerültünk volna szembe.”

  1. Az érzelmi azonosulás hiánya, miért nem a Kossuth-címer vezet minket.
  2. A nemzeti érzés nemzeti kultúra általi hangsúlyozásának a hiánya (Petőfi és Ady).
  3. Kíméletlen szakítás a háborús retorikával, a háborús készülődéssel.
  4. Nem az egyházakkal, hanem a hívőkkel kellett volna szövetséget kötni.
  5. A jó minőségű oktatáshoz, a jó tanárokhoz és nem a téglához kellett volna ragaszkodni. Méretgazdaságosság tesz várossá, nem az ünnepélyes várossá nyilvánítás!
  6. A piaci mozgások, a verseny átláthatósága helyett alkalmazott demagógia megbosszulja magát.
  7. Osztogatás helyett túlnyomórészt a munkapiacra jutást kell segíteni!
  8. A fiatal öregeket kellett volna segíteni, hogy aktívak maradjanak, az öregeket a munkapiactól távoltartó általános támogatás helyett.
  9. Kevesebb hatóság, kevesebb ügyintéző, az eljárások informatikai rendszerekbe terelése.
  10. A fennmaradásért, a fenntartható növekedésért, a fejlődésért szükséges áldozatok eltagadása, a rövid távra: csupán a fogyasztásra koncentráló kádári örökséghez ragaszkodás; a „háttal a holnapnak” szemlélet.

 

Zsidai Péter riportja: Abaúji körkép

 

   Ugyancsak egész oldalas írás, benne részletesen Fáj községről. Alcímei: 60 autó, 15 közmunkás – Munka és család: Fidesz – Népkonyha a hivatalban. (Ennél többet az fog tudni a cikkről, aki elolvassa.)

 

Szüdi János: Az állam én vagyok

   A háromhasábos cikkben a szerző a választás utáni kormányzati struktúráról ír, az eddigi „újításokról”. A hatodik (és egyben az utolsó) fejezetének címe: A kizárólagos hatalom megszerzésének útján.

 

 

 

 

------------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István: Reparálhatatlan hiba a választás lebonyolításában.(2018.04.02.)

Az érvénytelennek nyilvánított szavazatok döntő többsége nem a választó (voksoló) állampolgárok hibája miatt keletkezett, hanem a lebonyolítókéból. Azok az országos listás szavazatok, amiket a nemzetiségi szavazók adtak le, és érvénytelennek minősültek, jobban sújtották a kis pártokat, a visszafizetési kötelezettség miatt, de korlátozták a szavazópolgárok jogát is. Mondhatjuk persze, hogy egyenként kellett volna követelniük a voksoláskor az országos lista helyett az egyéni jelöltek szavazólapját, de vannak olyan hírek, amik szerint néhányan követelték is, de el lettek utasítva. S ha azt is megnézzük, hogy ez a hiba Borsodtól Budapesten át Baranyáig előfordult, azt mondhatjuk, hogy nem volt véletlen. Valamilyen okból így tudták a szavazólapokat osztó bizottsági tagok. És annak a több tízezer (esetleg több százezer) választónak a számára nincs mód visszaadni az egyéni jelöltekre való szavazás lehetőségét. Elvileg persze kiszámítható, hogy szélső esetben hogyan változtatta volna meg a teljesen szabályos voksolás a mostani eredményt, s érdemes is lenne ezt modellezni. De már csak eső után köpönyegként. A másik típushibát (a téves adatbeviteleket, amelyek során – érdekes módon - szinte mindig ellenzéki pártok között „csúszott el” egy-egy rubrikával a szám) a jegyzőkönyvek és az összesített adatok összevetésével még korrigálni lehet. De vajon miért fékezték ezt a bevitelt vasárnap a késő esti órákban, s miért nem engedték oda a szavazatszámláló bizottság tagjait a monitorokhoz a betápláláskor?

------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István – Az elégtételről (három linkelés)(2018.03.18.)

 

   Akik elég idősek, emlékezhetnek a Rolling Stones-számra:

https://www.youtube.com/watch?v=nrIPxlFzDi0

Címének (és refrénjének) két változata volt forgalomban. Egy hazai, szocialista, megszépített, ami szerint: Nem kapok elégtételt, és a szabad-európás-teenager-party-s Nem tudok kielégülni. Mindkét változat jogos lehetett, ha csak a satisfaction szótári jelentését nézzük:

http://angol-magyar-szotar.hu/satisfaction.html

Ha pedig a dal teljes szövegére illetve ontogenezisére figyelünk, akkor egyértelműbb kétértelműséghez jutunk:

http://neroblanco.blog.hu/2011/05/24/satisfaction_rollingstones

 

„ … a Satisfaction narrátora nagyon is akar valamit, csak nem kapja meg.”

------------------------------------------------------------------------------

Polák István -  olvasmányokhoz (2018.02.27.)

 

https://www.feol.hu/kozelet/helyi-kozelet/nem-finnugorok-az-arpad-hazi-uralkodok-2224433/

 

   A tudományok fejlődésének nincs határa, s a meglévő módszerek és eszközök is új ismeretek sorát hozzák létre. Ez történt az Árpád-ház királyainak csontjaiból kivett genetikai állomány vizsgálata során is. Amint a jelzett írásban olvasható, az eddigi vizsgálatok nem a finnugor eredetet támasztják alá. De mi is ez a finnugor eredet? A magyar nyelvnek a nyelvek közötti helyét, a nyelvrokonságot vizsgáló nyelvtudományi megállapítás. A nyelvtudomány nem géneket vizsgál, hanem nyelvi elemeket. S egy hírlapi cikk nem alkalmas a téma minden ágát-bogát még csak felvillantan sem. Vagyis az a kérdés, hogy a csodaszarvas-mítoszban említett Földközi-tengeri „őshaza” előtt milyen nyelven társalogtak elődeink, a csontok vizsgálatával nem válaszolható meg. S tágabb értelemben is felvethető, hogy a többi nyelvcsalád népeinek a nyelvi és a biológiai genetikája vajon fedi-e egymást.

 

https://index.hu/belfold/2018/valasztas/2018/02/27/a_ketfaku_kutya_part_is_rendez_egy_bekemenetet/

 

Egyre jobban látszik, hogy a mai pártburjánzások idején a leggyorsabban reagáló és az egyik legkomolyabban vehető csoportosulás a viccpártnak tartott MKKP.

 

https://szinhaz.org/interju/2018/02/07/tekintelyszemely-kartonbol-interju-tasnadi-istvannal/

 

 
Most fedeztem fel, hogy a napokban lesz(volt) egy bemutató itt a színházban. Két okból is érdekes lehet. Egyrészt áthallásos, másrészt pestieknek is könnyen elérhető. Ugyanis szünet nélkül játsszák a másfél órát. Volt már ilyen, a Tizenkét dühös ember-t játszották így. A Kozák-Studióban megy, ezért - és a feltehetően nagy érdeklődés miatt - március-áprilisra már nincs jegy.

 

 ----------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István – Magyartanítás szakközépben Fenyő D. nyomán(2018.02.15.)

 

http://eduline.hu/kozoktatas/2018/2/13/szakgimnaziumi_irodalomtanitas_interu_4GPLA6

https://eduline.hu/kozoktatas/2017/11/8/Jokait_es_a_Bank_bant_levennem_a_kotelezok__LZSLXJ

 

   Az első interjú előtt tegyünk tisztába két fogalmat. Nem először írok róla, de nem lehet elégszer, és az önálló minisztérium nélküli oktatásirányítás dilettantizmusát akár ezzel az egy példával is igazolni lehet. A két fogalom a szakközépiskola és a szakgimnázium. Az egyik régi, a másik új. De úgy történt, hogy az új, azaz a szakgimnázium elfoglalta a több évtizede meglévő szakközépiskola elnevezés helyét. Ez a régi elnevezés pedig „új tartalmat” kapott, azaz eufemisztikusan és megtévesztően ráragasztották az addigi szakképzésre, azaz a most újra hároméves szakmunkásképzésre. Nem találkoztam semmilyen értelmes magyarázattal, ami ezt a zavaros átnevezést megvilágította volna, igaz, hogy a pedagógus szakma a kérdést se tette fel. Hiszen a három képzési alaptípust jól azonosította a korábbi három elnevezés. Mindhárom beletartozott a középiskola gyűjtőfogalmába. Illetve ha már mindenáron változtatni akartak, akkor valóban jobban jelzi a szakgimnázium elnevezés azt, hogy ebben a képzésben érettségit, majd azután szakmát kapnak a fiatalok. Miért kellett belegyömöszölni a korábbi szakiskola nevébe a „közép” szót, s így létrehozni egy háromelemű, hatszótagú szót, ami ráadásul korábban egészen mást takart. Ha így marad a szisztéma, akkor hosszú ideig fognak felmerülni az átnevezés miatti félreértések.

   Ugyancsak nem tartozik szorosan a témához, hogy ezzel egyidőben úgy terhelték meg a régi szakközépiskolát, mai szakgimnáziumot, hogy sem a gimnáziumokéval egyenértékű érettségi tudást nem képes garantálni, se a most hároméves „szakközépiskolában” megszerezhető szakmai ismereteket. Mégis érdemes előrebocsátani, mert Fenyő D. György véleménye is alátámasztja.

   A kolléga személye nem ismeretlen számomra. Egy könyvét (Poétikai iskola) használtam a munkámban, egy általa is írt szakiskolai magyar tankönyvből éveken át tanítottunk egy vidéki szakiskolában, s részese voltam egy általa tartott bemutató órának. Egy cikke nyomán pedig az általa ajánlott hat vers segítségével mérhető rejtvényes versérzékenységi kísérleteket is folytattam ugyancsak szakiskolai tanulók között.

   A megjegyzéseim. A címmé tett állítással egyetértek. És ezekkel is: „Ha az érettségi követelményeket és a kerettantervet egymás mellé teszem, kiderül, hogy a kerettanterv anyagának kétharmada minden további nélkül elhagyható.” „Művekkel kell foglalkozni kilencedikben is, komolyan, hosszan, behatóan. De olyanokat kell választani, amelyek élményt nyújtanak a 15 éveseknek. Novellákat, verseket, regényeket, ifjúsági regényeket, tömegkulturális regényeket, trendi műveket, mondjuk egy éven át csak ezekről lehetne szó.”

Aki az Antigonénál vagy a Szigeti veszedelemnél eldönti, hogy ehhez neki semmi köze, ebből egy mukkot sem ért, annak semmi esélye arra, hogy olvasó emberré váljon.” Ezzel már csak részben értek egyet. Tapasztalatom szerint lehet az Antigonét is úgy megismertetni, hogy az érdekes, emberközeli, átélhető legyen. De ennek érdekében el kell felejteni a korábbi sémákat. Mondja is Fenyő, hogy „a tanárok tényleg leadják az anyagot, na de annak semmi értelme.” A továbbiakban tippeket is ad arra, hogyan lehetne differenciáltan kijelölni az elolvasandó műveket vagy részleteket.

   Előzetes megjegyzések a második interjúhoz. Természetesnek tekinthető, hogy még a szakmában sincs egyetértés a kötelező olvasmányok megválasztását illetően. Egy nemrégi írásomban idéztem A.Jászó Annát, professor emeritust, a Magyartanítás c. szakmai módszertani folyóirat főszerkesztőjét. Ő egy 2016-os írásában bíráló megjegyzéseket tett Arató László véleményére ebben a témában. (Az írásom, amiben említem, a memozaik4 rovatban található, címe: Magyartanítás középiskolás fokon.) Arató László annak a Magyartanárok Egyesületének elnöke, amelynek alelnöke a két interjú alanya, Fenyő D. György. Tehát Fenyő az egyesületi vezetőtársával ért egyet, nem Adamikné Jászó Annával, aki mostanában cikkek sorában foglalkozott Jókai műveivel, a művek tanításával. El kell tehát magunkban dönteni, hogy melyikük pártjára állunk. A gyakorló, sőt, gyakorlógimnáziumokban tanító két – immár nem is fiatal – férfiúval, vagy az egyetemen a magyartanárok oktatásában részt vevő hölggyel. Aki, s ezt se hagyjuk említés nélkül, évtizedekkel ezelőtt a budai tanítóképzőben tanított leendő alsós pedagógusokat.

   S azzal folytathatom, hogy Fenyővel nem értek egyet Jókai teljes elutasítását, kizárását illetően. Hetedikben valóban sok A kőszívű ember fiai teljes elolvastatása. De lehetne helyette néhány részlet. Középiskolás korunkban két regénye is kötelező volt, elsős (ma kilencedikes) korunkban az És mégis mozog a föld, s egy évvel később az Arany ember. Tízedikben ma sem túlzás, ezt Fenyő is így gondolja. Kihagyná a Bánk bán-t, Az ember tragédiáját, a Csongor és Tündé-t. Helyükre mai magyar és világirodalmi műveket tenne. S mivel Petőfit teszi a kötelezően megtanítandó ismeretek elejére az irodalomtörténeti időrendben, érdemes megjegyezni, hogy mind A helység kalapácsa, mind Az apostol hálás és jól tanítható mű. Ugyanígy a Rokonok és a Barbárok Móricz művei közül. Megszívlelendő azonban, amit a mai fiatalok információszerzésétől mond, a szelektálás és az igaz-hamis eldöntésének a képessége kialakítandó. Számomra külön érdekes, hogy eddigi pályáját három szakaszra osztotta. A többletekről szólva mondja: Egészen új még, hogy a tanulástechnikai módszerekre sokkal nagyobb figyelmet fordítunk, például hogyan kell memorizálni, hogyan kell kiemelni. Legalább fél évig tanítom a jegyzetelést nyelvtanórán, sőt most már azt is, hogy hogyan kell előadást, prezentációt tartani, nagyon sok ilyen praktikus dolgot beépítettem. A kreatív írást is sokkal erősebben próbálom használni.” Ebben az idézetben utalásszerűen megjelenik a nyelvtanórák tartalmának átalakulása is, a leíró nyelvtan túlsúlyától távolodva és az aktív nyelvhasználat (szóbeli és írásos kifejezőkészség) fejlesztése felé közeledve.

   Záró gondolatként pedig a készülő új (vagy „csak” megújuló) NAT-ra kell célozni. Hiszen Fenyő D. György kétszeri megszólalása azt is jelzi, hogy nem egységes pedagógusok körében sem az irodalmi kánon megítélése. Nemcsak viták, eszmecserék szükségesek, hanem próbálkozások, tapasztalatcserék is. S látható, hogy ezekre már nem lesz idő és mód, hacsak nem tolja kijjebb az oktatási kormányzat a NAT befejezésének határidejét.

 

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István: Leíródás  (2018.02.09.)

   A mai napon a Momentum nevű képződmények sikerült előttem a nullára leíródni. Ha valaki nem tudná, hogya miért, akkor kövesse végig az Élet és Irodalomban azt a kis eszmecserét, ami a párt két tagjának korábbi  írásától és  a két reagálástól a mai válaszukig tartó sorban megjelent. A mai kétszerzős válasz azt mutatja, hogy se a mai helyzettel nincsenek tisztában, se a politikai felelősségükkel. Vsgyis tipikus megélhetési politikusok.

 

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István - Két hírhez (2018.01.30.)

a., Négy nappal ezelőtt írta a HVG – a Migration Aid-re hivatkozva – hogy hazánk naponta egy kopogtató migránst enged be abból a célból, hogy megvizsgálhassák, valóban menekült-e. Azóta a hírt senki sem cáfolta, tehát igaz lehet.

http://hvg.hu/itthon/20180126_migration_aid_egy_ember_a_tranzitzonaba

A Migration Aid ezt a saját honlapján (dátum nélkül) úgy közli, mint kormánydöntést. Utal arra, hogy a napi egy fő a korábbi 6-12-vel azaz átlagosan napit tízzel áll szemben, s azt is jelzik, hogy a menekültügyi hivatal honlapján folyamatosan figyelhető a beengedettek száma. S hivatkoznak arra az államtitkári „elszólásra” is, amiből kiderült, hogy tavaly a befogadottak száma 1300 volt. Ez a szám gyanúsan megegyezik azzal a másik számmal – az 1290-nel – ami a már az Unió területén lévő menekültek kérelmének a magyarországi elbírálását írná elő számunkra. Feltételezhetjük, hogy ezt utóbbi számban főleg azok vannak benne, akiket két éve válogatás és regisztráció nélkül engedtünk, sőt, segítettünk át hazánkon, a déli és a nyugati határaink között.

http://migrationaid.org/a-kormany-dontott-mostantol-az-illegalis-migraciot-tamogatja/

Ha számolunk, akkor érdekes arányokat figyelhetünk meg. Kormánykörökben is elismerték (pl. Lázár János sajtótájékoztatón), hogy a déli határkerítés megépítése előtt több százezer menekült haladt át az országon, s az átengedettek legalább felét meg se kérdezték. Vagyis nemhogy elbírálás, de semmilyen regisztrálásuk nem történt meg. A ránk testált, de elutasított létszám ennek a fél százaléka. Ugyanakkor saját szakállunkra beengedtünk tavaly ugyanennyit. Őket a tízszeresükből válogattuk ki.

Ennyit tudhat pillanatnyilag a magyar állampolgár. S én csak ülök és bámulok. Ugyanis a mai napig nem tett fel kérdéseket egyetlen politikus se (se kormánypárti, se ellenzéki), egyetlen újságíró se az üggyel kapcsolatban. Pedig számos jogos kérdés merülhet fel. Először is: miért nem vizsgáljuk meg a „kvóta” keretében ránk testáltak kérelmét? Gyerekes dacból, mert azt Brüsszel írta elő számunkra? Most már más magyarázat nehezen lenne található. Továbbá mi történt a tavalyi hét tizeddel? Ha naponta átlagosan tíz menekültet engedtek be a tranzitzónába, akkor hatot-hetet utasítottak el közülük, hiszen a napi három-négy befogadottból jöhetett össze az a bevallott 1300. Feltehetően tehát éves szinten 4-5000 negatív döntés, elutasítás született. Mi történt ezekkel a menekültekkel? Visszatoloncolás a szerbiai menekülttáborokba?

Ugyancsak információhiányban szenvedünk atekintetben, hogy hányan vártak és hányan várnak most a belépésre. Azaz hányan „kopogtatnak” naponta a röszkei kiskapun. (S egyáltalán, hányan várnak jelenleg Szerbiában – és mióta várnak – arra, hogy bejussanak az Unióba, Szerbia valamelyik szomszédos országába, s hogyan élnek a várakozási idejük alatt.) Ha az ott sorban állók száma valóban a tizedére csökkent egy év alatt, akkor még rendben is lehetne a napi egy fő. De hogyan választják ki azt a napi egyet, s hány várakozóból? Érkezési sorrendben? S csak a röszkei kiskapun lehet-e „kopogtatni”, vagy máshol is? Pl. levélben a már említett hivatalnál, szabályos útlevéllel Ferihegyen vagy a sengeni határ bármelyik pontján?

b., Január 29-én mondta az Egyenes beszéd c. műsorban Karácsony Gergely miniszterelnökjelölt – az oktatás helyzetének javítását célzó tervek között -, hogy megteremtenék a 7-8 évenkénti „pihenőév” lehetőségét a pedagógusoknak. Nem volt idő ennek a részletezésére, ezért itt most továbbgondolhatjuk.

Bocsássuk előre: a gondolat nem új. Többször felvetődött már az elmúlt évtizedekben, de mindig csak terv maradt. Holott nagy lehetőségek rejlenek benne. (Ezt, mint kilencedik tanéve nyugdíjas pedagógus, saját tapasztalattal igazolhatom. Ugyanis a napi taposómalom utáni szabad éveimnek már az elején, 1-2 év után elkezdtem gondolkodni azon, hogy ha visszatérhetnék a pályára, mit tennék másként. S rájöttem, hogy sok fontos dolgot, ennek kifejtése egy külön írás témája lesz.) Ha tehát valamilyen csoda folytán megkérdeznének, én milyen koncepciót dolgoznék ki a megvalósításra, akkor a következők lennének az alaptéziseim.

Először is, nem lenne kötelező, de nem is lenne tiltható. Vagyis kizárólag az egyén, a pedagógus döntésén múlna. Egy évvel korábban kellene eldöntenie, hogy az egy évre történő helyettesítése megoldható legyen. Továbbá: nem fizetett szabadság lenne, hanem előre kidolgozott és egyeztetett terv alapján eltöltött év. Vagyis a pedagógus a kötelező órák helyett a „feltöltődés” különböző lehetőségei között választhatna. Például egy elkezdett további diploma megszerzésének finisében, azaz az utolsó évben, az államvizsga évében élne a lehetőséggel. Vagy részt venne egy nyelvtanfolyamon, s felsőfokú nyelvvizsgával zárná. Vagy akkreditált továbbképzésben venne részt (informatika, szakmódszertan, pedagógiai kísérlet stb.), vagy valamilyen ösztöndíj keretében tanulmányozna bizonyos szakterületeket. Netán más alkotó tevékenységgel foglalkozna (szakirodalomkutatás, könyvírás, doktori disszertáció befejezése). És a többi. Ezek a felsorolt tevékenységek eddig is jellemezték a pedagógusok egy részét, de a napi munka mellett kellett végezniük.

Végül meg kell jegyezni, hogy ha valóban váltás lesz, akkor az új kormánynak „viszonyulnia kell” a kialakított pedagógus minősítési rendszerhez is, az ahhoz igazított bértáblához. Itt már szerzett jogok vannak, tehát teljesen visszacsinálni nagyon nehéz lenne. Módosításra azonban szükség volna. Demokratikusabbá, ösztönzőbbé lehetne tenni ennek az egy évnek a felhasználásával is.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István: Három szó(2018.01.27.)

 

http://nepszava.hu/cikk/1151102-goldperger-istvan-jogallam-tudas-szolidaritas-egy-rendszervalto-jovokep

A három vezérszó talán egyúttal a három legnagyobb deficit is napjainkban.

Tézisek az írásból.

A pártprogramokból nem bontakozik ki koherens társadalomkép. Az elmúlt 27 év magyar modelljét két negatívum jellemzi:”az embert, mint személyiséget, és mint erőforrást elhanyagoló társadalompolitika és az alacsony értéktermelő képességű gazdasági szerkezet…. Ez az alapvető oka annak, hogy meggyengült a társadalom kohéziója, és elmaradt a rendszerváltás reményeinek teljesülése. A csalódás 2010-ben utat nyitott a nemzet megosztásának és a gyűlöletnek az eszközével operáló Fidesz hatalomra kerüléséhez. Ez a teljes politikai osztály felelőssége. …

Ezért minden változás előfeltétele e hatalmi struktúra eltávolítása és a jogállam helyreállítása. Az előttünk álló feladat azonban ennél sokkal több: negyedszázados társadalom- és gazdaságpolitikai mulasztások következményeinek korrigálása, a magasabb értéket alkotó munka eredményeire épülő valamint a társadalom valamennyi tagjának esélyt nyújtó, új felzárkózási modell megvalósítása. Mind az emberi tőkében lévő hiányok pótlása, mind a gazdasági szerkezet átalakítása évtizedekre szóló feladat, eredményei lassan, fokozatosan érnek be. Kánaánt ígérni nem lehet. … a korszakos feladatot röviden a JOGÁLLAM – TUDÁS – SZOLIDARITÁS hármasa foglalja össze, amit bátran vállalhatnának a rendszerváltók a közös politikai program vezérszavaiként. ….

A jogállam – tudás – szolidaritás jövőkép nemzeti, európai és baloldali értékeket hirdet. Ez az írás nem a demokratikus pártok programjait vitatja. Azt a távlatot és felelősségtudatot keresi, ami hiányzik a hazai politikai közbeszédből. Nem csak az arénában lévő pártoknak szól, hanem azoknak is, akiknek nincs pártjuk. Most azon a ponton vagyunk, amikor saját maguk és pártjuk pozíciójáért küzdő politikusok helyett/mellett államférfiúi jellemmel és képességekkel megáldott hölgyek és urak szükségeltetnek."

------------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István: Három komment két napon(2018.01.19.)

https://444.hu/2018/01/19/id-kosane-megvettem-a-fel-megyet

Ormányzati arrogancia. Ha minden úgy igaz, ahogyan a cikkben írják, akkor disznónként négyszázezer forint volt az eddigi állami támogatás. Kétszerese egy disznó teljes vételárának, s nagyobb az egy diákra jutó éves „fejkvótánál”.

január 19-én

https://www.feol.hu/publicisztika/egy-nyakleves-margojara-2193883/

Alaptalan, s ezért megmosolyogtató a párhuzam. Így nem töltheti be a vélt célját se, a mai diáktüntetés lejáratását. Ugyanis egyetlen példa, egy nyolcéves kisfiú „jogtudata” beszélő viszonyban sincs a délután sorra kerülő (ezért se a tartalmát, se a méretét illetően még nem ismert) diáktüntetéssel. Ami a részletesen taglalt esetet illeti, az több sebből vérzik. Ad egy: nincsenek megyei iskolák. Csak városi vagy községi iskolák vannak. Ad kettő: egy nyakleves volt, vagy három? Ad három: Egy nyolcéves randalírozó gyereket csak egy amúgy is frusztrált pedagógus vág nyakon, miután elfogy nála a cérna. Az összes többi pedagógus egy mozdulattal vagy továbblendítette vagy kiemelte volna a sorból, s akkor nincs témája a vezércikk-írónak. Ad négy: így vagy csak egy alulművelt család gyereke viselkedne, vagy egy „trónörökös” - a’la Kerényi Imre. Az ilyen szemlélet gyökerei ugyanis a családig vezetnek. Ad öt: a helyzet kiváló nevelési szituáció lehet, apropóján nem „karaktergyilkosság”-ra, hanem egy helytelen magatartás értelmezésére, értékelésére lenne lehetőség, akár a konkrét közegben, akár egy pedagógiai példatárban.

január 17-én

https://www.feol.hu/publicisztika/okori-tanulsag-2192397/

Illetve mégis. Nem szabad hagyni, hogy a vezércikkíró ezzel a teljesen képtelen párhuzammal hamis képet fessen   …   az Odüsszeiáról. Mert a története nem háborús körülmények közepette zajlik, (ahogyan most folyamatosak a harci események a menekülők földjén), hanem tíz évvel a trójai háború után. Se Odüsszeusz, se a kérők nem menekültek voltak. (Ez utóbbiak még csak szedett-vedett népség se, hanem arisztokraták, királyi sarjak, akik – százöten – három éve vártak arra, hogy Pénelopé mondjon igent vagy nemet. De ő nem tudott dönteni, helyette a nappal szövött kelmét bontogatta éjszaka.) A kérők bűne azaz a haláluk oka nem Odüsszeusz vagyonának falánk pusztítása volt, hanem az az aljas tervük, hogy orvul megölik Télemakhoszt. Ez adott erkölcsi alapot a jókor hazatérő Odüsszeusznak, s ez adott neki isteni megbocsátást is, amikor bosszút áll, lenyilazva a kérőket. Ezért aztán a többi megállapítás se stimmel.

--------------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István: Egy rövid(2018.01.16.)

   Tegnapi hír, hogy a magánnyugdíjpénztárak 2011 óta összesen átlagosan 70 %-os hozamot értek el. Ez a háromezer-milliárdos megmentett tőke után kétmilliárd feletti többlet. Azok az elvetemültek, akik képesek voltak hosszú sorokban várakozni, hogy kinyilvánítsák: nem kérnek a mentőakcióból, azok most a duplázódásban reménykedhetnek. De mi adhat reményt azoknak, akik akkor otthon maradva, azaz hallgatva nyilvánították ki a segítő kéz, Gabriella kezének elfogadását?

   S csak most esik le a tantusz, vajon miért nem folytatódott ez a gyakorlat. Az a gyakorlat, hogy a helyeslés, a beleegyezés jele a hallgatás. Nem kellett volna se népszavazást, se nemzeti konzultációkat rendezni, de tán még választásokat se. Hiszen a nemszavazók, a nemírók hallgatásukkal az igent mondják ki.

Polák István: Ismét rövidek(2018.01.13.)

    Érdekes tegnapi tapasztalat. A kábelszolgáltatónk az addigi hatvanvalahányadik helyről a 12. helyre tette az Echo Tv csatornáját, közvetlenül a két hozzá hasdonló (vagy vele ellentértes) mellé. Ezentúl egy-két lépéssel lehet közöttük vál(t)ogatni.

   Két komment:

https://www.feol.hu/publicisztika/bizonyos-nyelvtani-magyarazatok-2189231/

Ezúttal egyértelmű és teljesen helytálló a vezércikk szinte minden mondata. De két kiegészítést mégis teszek. Mert Erdély kétszeri „elcsatolása” két vesztett háború után történt. S bár Trianon máig nem gyógyuló sebet hagyott, a hitleri segítséggel történt „visszavétel”, és a második világháborús szerepvállalásunk nem segítette a sebek gyógyulását. Az utolsó előtti – a magyar nyelv szépséges szavairól szóló - mondatot szebbnek láttam volna ebben a megfogalmazásban: „Lebegni, szállni, de semmiképpen sem lógni.”

https://www.feol.hu/publicisztika/buldozer-a-templomban-2188407/

Ez bizony sajnálatos. De a vezércikkben burkolt célzásokként tett állítások talán mégse igazak, csupán az értékeket védő aggodalom fogalmaztatta meg azokat. („ …hamis próféták álideológiáitól megfertőzve egész nemzetek tagadják meg hitüket, egy egész kontinens tépi ki lelkéből a keresztény gyökereket, felejti el kultúráját.”) Hitet azonban nemcsak megtagadni lehet, hanem elveszíteni is, s akkor nem igazán a hitevesztett személy a hibás. Ami pedig a tragikusabbnak nevezett német templombontást illeti, véleményem szerint az a demokrácia egyik torz példája is. Hiszen a többség megvédhette volna, ha lett volna olyan többség, amely fontosabbnak tartja az értéket ez érdeknél. Ekkor, ha időben tájékoztatják a nemtudommelyik német település lakóit, hívőket és nemhívőket, még arra is lett volna mód (s talán pénz is), hogy a templomot úgy bontsák le, hogy másutt legyen ugyanolyan alakban felépíthető. De az értékszemlélet visszaszorulása vagy átalakulása nemcsak német jelenség. Manapság a hazai közéletben is inkább az érdekek emlegetésével találkozunk. Ez az írás tehát alkalmas arra is, hogy sokkal többször gondoljunk az érdekek helyett az értékekre.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István: Három rövid (2018.01.08.)

   A szó és az írás viszonya. Már nem érvényes a régi latin mondás: a szó elszáll, az írás megmarad. A digitális korszak előtti írások igen, de mi van a maiakkal? Az sms-ekkel, az email-ekkel, a kommentekkel. Azok bizony határesetek. Látszólag írások, de valójában a szóbeli közléseket, a személyes vagy a telefonos beszélgetést helyettesítik. Van ugyan lehetőség a megmaradásukra, de arról külön kellene gondoskodnunk, azaz menteni a mentendőt. Vagy számontartani az eredeti közzétélet elérhetőségi adatait.  Szerintem nem vagyunk erre felkészülve. Ezért azt javaslom pl. a digitális levelesládák tulajdonosainak, hogy a fontos leveleiket ne egyenesben írják, hanem nyissanak nekik egy tematikus W-fájl. Ott formálgathatják is a szöveget írás közben, majd bemásolva a levélablakba elérhetik, hogy a küldött szöveg megmarad náluk. S ha a választ is meg akarják őrizni, akkor csak oda kell kopizni az elküldött mellé. Azért is jó lenne ez, mert azok a kultúrtörténeti értékű levélváltások, amik már nem papíron történnek, így megmaradnának az utókor számára.

   Tegnap egy különös hivatkozást találtam az egyik komment-rovatban. Elkészültekor, 20102-ben, illetve az első nyilvánosságra kerülésekor nem tudtam róla, így hálás vagyok annak, aki hivatkozott rá.

https://www.scribd.com/.../Baloldalisag-Remeny-Er%C5%91

Röviden csak annyit írtam válaszul, hogy „itt a bűn, az eredendő”, ahogyan Karinthy is írta Az emberke tragédiája c. paródiájában. De még a tévedés konzekvenciáit se vonták le a mai napig. Annak a tévedésnek, hogy a 2011-es választási törvényt az ellenzék a saját hasznára tudja fordítani A dokumentumban megfogalmazzák, hogy az a kétosztatú pártszisztémát mutató országokban hatékony, de abban tévedtek, 2012-ben is, s napjainkban is, hogy ez a két térfél érvényes hazánkra is, illetve el lehet érni a demokratikusnak nevezett ellenzék tömbösödését.

   A memozaik4-re tett legutóbbi gondolatfutamom (Politika a hitben, hit a politikában) történeti vázlata bizony egy nagy lukat hagyott a szöveten. Ebbe a lukba Mohamed és követőinek a létét, jelenlétét és törekvéseit kell belestoppolni. Ugyancsak vázlatosan. Bár célzást tettem rá, a középkori európai hatalmi harcok ideológiai köntöseként említve. De nem szóltam a máról. Amikor ugyancsak köntösként (mondhatni kaftánként) borul rá, elsősorban a különböző reklámhordozókon való megjelenésével (időrendben sorolva: óriásplakátok, fizetett médiahirdetések, népszavazás és nemzeti konzultációnak nevezett levélbeli tesztkérdések formájában) a politikai hatalmi harcok mezejére. Ez a téma, kaftán vagy lepel csodafegyvernek bizonyult. Az egyik fél eredményesen küzd a segítségével, a másik fél nem tud élni vele, sőt, még csak a védekezéshez se talál semmiféle eszközt. Úgy vélem, hogy ezt az évtizedet még meghatározza, de reményeim szerint 2020 után úgy omlik porrá, ahogyan a jól elkészített pvc-reklámzacskó.

-----------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István - Egy téma, több felvonásban (2018.01.04.)

Az EMMI által a 2017-es év utolsó napján szétküldött,  L.Ritók Nóra által nyilvánosság elé tárt email tartalmáról a nepszava.hu oldalain több írás jelent meg. Tán a harmadik az, aminek az url-jét ideidézem, s amihez hosszabb kommentben tettem megjegyzéseket.

http://nepszava.hu/cikk/1149362-gyerekek-rettegtetese---a-rendelet-szabotalasara-szolit-fel-a-ckp

A kommentem:

Beszéljünk végre komolyan. (Meg kell jegyeznem, hogy a nyugdíj előtt 22 éven át pedagógus voltam, de a sorkatonaság kimaradt az életemből, s direkt nem is olvastam el a 34 oldalas ajánlást.) A mai napig van évente minden iskolában tűzriadó-gyakorlat, kivonulási tervvel és kijelölt útvonalakkal. Sőt, „szerencsésebb” iskolákban évente lehet bombariadó is. A forgatókönyv majdnem ugyanaz, pár perc alatt kiüríteni az épülete(ke)t. Azzal a különbséggel, hogy bombariadó esetén a táskák az épületben maradnak - ugye evidens, hogy miért? – éles tűzriadó esetén táskástul kell kirohanni. Télen természetesen télikabátban. Erre több hozzászóló célzott már, de nem ilyen konkrétan.

De mit kellene ehhez hozzátenni, vagy mit kellene elvenni belőle terror-riadó esetén? Mi van, ha szünetben tűnnek fel a kézifegyveres terroristák? Akkor sokkal jobb védettséget adna egy „bevonulási riadó”, hiszen a folyosókon-tantermekben jobban megoszlik a „céltömeg”, kisebb lehet a „találati arány” (ez borzasztó, hogy ilyen fogalmakkal kell – ha csak képzeletben is – operálni), mint az udvaron vagy az épület előtt. Ha pedig tanítás idején történne egy ilyenféle támadás, akkor tilos lenne kirohanni, hanem a bejáratot kellene azonnal „reteszelni” illetve az épületet szekcionálva., ezzel akadályozva a behatolást vagy beljebb hatolást. Ehhez nagy technikai fejlesztésre, azaz pénzre lenne szükség, nem 34 oldalas dumára. Mi lenne azonban, ha pl. „bombázógépekkel, aknavetőkkel, tankokkal” vagy fanatikus öngyilkos robbantókkal, netán időzített bombákkal támadnának egy iskolára vagy óvodára? Akkor nem kellene mást tenni, mint beélesíteni a már begyakorolt bombariadót, hiszen olyankor bennmaradni veszélyesebb.  Mindehhez csak néhány mondattal kellene kiegészíteni a meglévő terveket . De lehet-e egy terrortámadás kezdetén tudni, hogy mi a lehetséges támadó eszköz? Hogy befutni kell-e, vagy kifutni. Illetve mi van akkor, ha a kétféle támadást, a robbantásost és az egyedit kombinálják?

S igazuk van azoknak, akik azt írják és mondják a médiában, hogy erre a kis kiegészítésre nem 3000 vezetőt és a 300 000-es közalkalmazott tábort kell egyenként „felkérni”, hiszen ők nem ebben szakemberek. (Na persze, már nincs háromezer önálló intézmény, sőt, egyetlen önálló intézmény sincs, mert az intézmények valahány százaléka tagintézménnyé avanzsált, az összes többivel együtt pedig a kis-KLIK-ek szárnyai alatt csipognak.)

Ha tehát ez a kötelezettség ilyen hatalmas lufira lett felfújva, akkor kár találgatni a motivációt keresve. Elárulja a rövidítés is, hogy HIT-et kell tenni. De miért egy fél év múlva? Miért nem ma – ahogyan ma már kérdeztem a téma egy korábbi változata alatt? MI lesz addig? S főleg, mi lesz júliustól, ha akkorra már meglesznek a forgatókönyvek? Ahogyan a színpadi kellékként a falon lógó puskáról mondja a dramaturgia?

U.i.: Bocs, egy fontos fegyvert számításon kívül hagytam. A gépjárműveket. Azoknak a "bevetése" azonban olyan kiszámíthatatlan, hogy gyenge volt a fantáziám az elhárítás módozataira. Illetve nem taglaltam azt a fiktív lehetőséget sem, amiben egy támadás megtörténte után kell intézkedni. Ez utóbbit tudatosan hagytam számításon kívül.

--------------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István: Két portálról (2018.01.03.)

 

   Érdemes – ha csak mintavételként is – ránézni két online-napilapra, annak a kínálatára. Az Index-ére és a 444-ére. Úgy aránylik egymáshoz a kettő, mint mostanában az ATV és a HírTv műsora. Ez utóbbi kettőnek az összehasonlításához sok más tényező mellett elegendő a vasárnap esti sáv műsorainak a megnevezése. A HírTv-n olyankor Puzsér Róbert szenvedélyes, sokszor vitatható, de mindenképen tanulságos, elgondolkodtató Sznobjektívje nézhető, majd utána az Elmult8év tematikus visszatekintő összeállítása. Ugyanekkor a másik csatornán Bochkor és celebjei, valamint a levitézlett Hajdú és szinte visszatérő vendégei szórakoztatják a (nagy)közönséget. Mi történhetett az elmúlt hónapokban, hogy a két csatorna ilyen – divergens – irányban halad tovább?

 

   De kormányozzuk vissza gondolatunk csónakját a fősodorba. Ide kell tennem az első tíz mai  témát mindkét netes site-ról:

Index: Mészáros Lőrincé az ország áramellátásának ötöde

             Sztrájkot hirdettek a közszférában dolgozó, jövő pénteken már kezdődik

             Ifj.Horn Gyula: Deutsch Tamás egy frusztrált percember

             Havas Henrik saját magát leplezte le a HírTv-ben

             Kutyái mentették meg a büdösfürdői juhászt

             Ahol futószalagon jön a győzelem (egy NFL-szezonról)

             Laár Andrásnak próbált segíteni, bilincsben vitték el a rendőrök

             Sztriptíztáncosnők csempészése miatt keresik a Csíki Sör tulajdonosát

             Szárligetnél négyen haltak meg egy balesetben

             Öttagú család halt bele, hogy két teherautó összeütközött az olasz autópályán

             s a +1: Teljes útlezárás az M3-ason Hatvannál

 

444:  ( A felső soron három kiemelt: a kunyizásról, a HIT-ről - ez belül csak a 12. lett - és a választásoktól)

         Két napot sztrájkolnának a közszférában dolgozók

         Máris leszedték egy AfD-s képviselő posztját az új német törvény miatt

         Szexuális erőszakkal is megvádolták a tálibok fogságából kiszabadult kanadait

         Embercsempészet miatt keresik az USA-ban a Csíki Sör tulajdonosát

         Azt mondta a reptéren, hogy Bombay, erre letartóztatták (a – régi nevén Bombay – mumbai reptéren mondta ki a szót)

         „Akkor majd a szárnyakon mászok le” – mondta az ideges utas

         Trump arról tweetelt, hogy az övé nagyobb Kimdzsongunénál

         Hat halott Olaszországban egy üzemanyagszállító teherautó balesete nyomán

         Havas Henrik olyanokat mondott élő adásban Kálmán Olgának, hogy …

         Levélben kunyizik adományt a választóktól Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor

         s a + 1: A rendszer berendezkedett, lehet menni választani https://444.hu/2018/01/02/a-rendszer-berendezkedett-lehet-menni-valasztani

 

A tanulság a két témasor összehasonlításával levonható. Úgy tűnik, hogy a bulvárosodás folytatódik. De ha ide tesszük gondolatban a két másikat (az Echo Tv-t és az Origo-t), akkor az is látható talán, hogy kialakult a látszólagos háromság. A tv-csatornákon balra (kár, hogy a számegyenesen ez a negatív tartomány) a HírTv, az origóban az ATV, s a jobb sávon az Echo. Ugyanez a napilapok esetében az online-on: 444 – Index – Origo, illetve a nyomtatott változattal is rendelkezők esetében a Népszava – Magyar Nemzet – Magyar Idők.

 

   Ennek a vázlatos és hevenyészett áttekintésnek valójában az a célja, hogy minden további szócséplés nélkül ajánljam olvasóim figyelmébe a külön url-lel is megnevezett írást, a 444-ről. Arról, hogy a rendszer berendezkedett. Akár minden mondatát ide tehetném, de az újraközlést jelentene. A saját következtetésemet azonban levonom: jelen helyzetben még mindig azt javaslom a felelős választópolgárnak, hogy április elején menjen el, s a fülke magányában tudatosan ikszeljen bele az összes lehetséges körbe.

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István – Egy karcsú könyvről. (Kukorelly Endre: A rom. A szovjetónió története.Pécs, Jelenkor,2000. 122 p.) (2018.01.01.)

Illetve úgy a könyvről, hogy előbb jelzem a megkésettségemet, amivel egyáltalán tudomást vettem róla. Majd az elolvasása után, és részletes értékelést mellőzve, egy beismerés: érdeklődéssel és élvezettel olvastam, értékelve a tartalom és a sajátos szemléletmód mellett a stílust is. Harmadsorban pedig három hivatkozás, utalás, idézet.

 

33-34. p.:”Azt meg semmiképpen sem gondoltam, hogy a komcsik, ahogy vannak, mind gazemberek.

   Hanem hogy akad bűnöző, s akad mindig amolyan megváltó-fajta is, és nem kell bűnözni, és nem kell megváltani. Hogy persze van elég, aki egyszerűen csak úgy döntött, uralmat akar, és mindig találni elszántan szolgálni kívánó, magát mások kiszolgálásával azonosító fanatikust, viszont ebben a leosztásban nem muszáj részt venni. A legtöbb úgynevezett komcsi párttag azonban se ez, se az, hanem csak úgy el van.”

 91.p. ( P.I. megjegyzése: Egy nyugat-berlini „magaslesről” a fal fölött áttekintve Kelet-Berlinre.)

„Látszott benne a rend. az, hogy „Lieber Unrecht, als Unordnung”, miként Goethe vélekedett.”

 

(P.I. kiegészítése, egy idézet és egy magyarázat: "Vor die Wahl gestellt zwischen Unrecht und Unordnung, entscheidet sich der Deutsche für das Unrecht ..”   https://www.welt.de/welt_print/kultur/literatur/article5506525/Narziss-und-Schandmaul.html

 

Tehát ha választani kell a jogtalanság (igazságtalanság) és a felfordulás (rendetlenség) között, akkor a németek a jogtalanságot választják (a jogtalanság mellett döntenek).)

103. p. (Arról szólva, hogy K.E. megpróbálta megtudni, mit jelentettek róla.)

 

Hogy „mikor lesz elég ok, / előkotorni azt a kartotékot”? Soha. Világos. Iszonyúan, mulatságosan idejét múlta a dolog. Egy valami azonban nem múlt el, méghozzá megmondom, mi nem múlt el. A szovjetónió nem múlt el. Csak úgy megjegyzem, anélkül egyébként, hogy a jövőről bármit is kívánnék mondani. Amíg nem derül ki, nem mondják meg, hogy kik jelentgettek, amíg nem állnak elő maguk, nem állítják elő azokat, akik följelentéseket tettek, nem hangoznak el legalább elnézést kérő szavak, addig ez nekem még bőven a szovjetónió. „Óh, én nem így képzeltem el”, na igen. Olyan nagyon azért, sehogyse képzelegtem

----------------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István – Szilánkok a közéletből8(2017.12.31.)

Nagy Bandó András visszavonult (a közéletből is és egy állításából is), miután nyílt levelet írt BZs-nak.

http://nepszava.hu/cikk/1149075-pillantas-a-kilencedikrol---orbanne-jol-van

 

HIT-et kell tenni (készíteni) a tanév végéig az iskolaigazgatóknak.

http://nepszava.hu/cikk/1149131-minden-iskolaban-kotelezo-lesz-a-hit-haborura-keszulunk

 

Egy visszatekintés, aminek a címe hasonlít egy betiltott plakátsorozat szlogenjére.

http://nepszava.hu/cikk/1149127-igy-lopnak-ok---mutyikalendarium

 

Mi leszünk az 51.? Hajdan a 26. lehettünk volna.

http://nepszava.hu/cikk/1149167-eltunt-a-kormanykonferencia-programja-hm

 

S mielőtt az önérdekű reklámozás látszatának hibájába esnénk, nézzünk másfelé is.

Pénzeső hullt a két ünnep között. Ahogyan ez a Magyar közlöny év végi számaiból kiderült. Többek között az első kabinos sífelvonóra a Kékesen, a határon túli kultúraterjesztésre, a nyelvvizsgák támogatására, a Fóti Gyermekváros felszámolásának kiemelt nemzetgazdasági üggyé nyilvánításáról, s végül de nem utolsósorban a teljes magyar közoktatás ellátásáról okostáblákkal és tanulói laptopokkal. (Pardon, ez utóbbit  - csak szerettem volna, de - nem láttam a kormányrendeletek között, amik idén meghaladták az ötszázat, s ezzel a Magyar Közlöny éves terjedelme is meghaladta a 40 000 azaz negyvenezer oldalt.)

http://www.kozlonyok.hu/nkonline/MKPDF/hiteles/MK17231.pdf

 

S egy aggódó hang a 12 címen megjelenő kormányközeli megyei napilapok utóbbi vezércikkében. Erről egy kommentet is írtam az egyik megyei online-változatba.

https://www.feol.hu/publicisztika/kutyavilag-2180143/

 

István Polák ·

Munkahely: Nyugdíjas

„Vagy tévedés vagy szándékos csúsztatás van a piros színnel kiemelt mondatban, ami ezek szerint a tételmondat. Konkrétan abban lehet tévedés, hogy a szilveszteri durrogtatók  az lenne-e  a célja, hogy kutyákat riogasson. Tudható, hogy a hangoskodásnak évezredes hagyománya van, s eredeti célja az ártó, rossz szellemek elűzése. (A Gonoszé, akiről nemrég egy képviselő is beszélt a parlamentben.) Ez módosult (fajult el) mostanában, több órányi időtartamra elnyúlva, s egyre nagyobb kaliberű petárdák és rakéták bevetésével. Bizonyára a rivalizálás, az egymásra való rálicitálás is szerepet játszik benne. A kutyák - éppúgy, mint a játékba be nem szálló emberek - csak peches és vétlen elszenvedői ennek a friss keletű, rongyrázó népszokásnak, Általánosabban nézve: ha bárkinek erről a puffogtatásról azonnal a másik lényben való riadalomkeltés tudatos szándéka jut eszébe feltételezésként, s ráadásul ezt a többmillió lakoshoz eljutó megyei lapsorozat ügyeletes vezércikkében fogalmazza meg, akkor vagy csúsztat, vagy bumerángot hajítgat. Mert tarthatna attól, hogy az olvasó asszociál. Ha asszociál, akkor eszébe jut, hogy mekkora különbség van a kutyáknak évente egyszer, s nem is direkt módon félelmet okozó puffogtatás és az egész évben űzött népnemzeti riogatás között. Ez utóbbiban a mumusok - Brüsszel, Soros, a migránsok, a civil szervezetek stb. - az eszközei (petárdák helyett) a tudatos és alaptalan félelemkeltésnek. De ki(k) lehet(nek) a kisebbségi-érzésben szenvedő riogató(k)?”

-------------------------------------------------------------------------------------------------

 Gráfusok és lógusok. Néhány erőltetett szómagyarázat, tekintettel dec.31-e közelségére:

A topográfus a terepen topog.

A tipográfus a könyvek oldalain tipog(atózik).

A fotográfus fényképeket rajzol.

A litográfus az irodalom megszállottja.

A patográfus a lovak manikűröse.

A kartográfus a mappákon kartog.

A demográfus mintafelvételeket készít kazettára vagy filmszalagra.

A biográfus? Ő nincs permetezve, műtrágyázva, nyersen is fogyasztható.

 

A kardiológus lovagias elégtételeket ellenőriz.

Az urológus arisztokraták outputját diagnosztizálja.

A grafológus diagramokat lógat a monitorra.

A filológus mindenkit szeret, elemezni.

Az ortológus tájékoztató táblákat készít.

A szexológus a hatos számrendszert értelmezi és alkalmazza.

A traumatológus álmokat (die Träume) fejt meg. Nem tegnap fejte, ma fejti.

A hematológus a hemák tologatását irányítja.

Az infektológus azon őrködik, hogy az ilyenfajta baromkodás ne terjedjen tovább. (P.I.)

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István: Egy kis mérleg (vagy önreklám) - a grafománia termése 2016-2017-ben (2017.12.28.)

   Az elmúlt két évben két nagyobb és sok kisebb írásom született a szabadidő és a közlési vágy összejátszása nyomán. Érdemesnek láttam egy kis összesítést készíteni róla.

   A két nagyobb is több kicsiből áll. Mert 2016 májusának elejére két cd-összeállítást szerkesztettem, mindegyik 1000 oldal feletti terjedelmű. Az egyik a hajdani évfolyamunk történetét próbálta meg bemutatni, s ezen mintegy 200 oldalnyi saját szövegem is van. A másik a szülőfalum, Nemescsó történetével foglalkozott, s ezen kb. 300 oldalnyi az általam írt hányad.

   Ezen a két nagy témán túl 140 rövidebb-hosszabb írásom is keletkezett, s azok nyolc témacsoportra oszthatók.

 

Általános, vegyes témájú írás                     13 van, összesen 65 oldalon.

Informatika, értékelmélet                          15                         112

Művészet-irodalom                                      19                         86

Politikai, választási témák                          19                         80

Gazdaságpolitika                                           15                         56

Brüsszelezés-migránsozás                           12                         22

Oktatási                                                           17                         82

Ismertetések (könyvekről, cikkekről)        30                      121

 

Ez így összesen mintegy 180-190 egység, 1100 feletti oldalterjedelemben.

Ezeknek a nyolc témába sorolt kis cikkeknek a zöme a honlapom számára készült, de közülük 14 nyomtatásban is megjelent ebben az évben. (Ezeknek terjedelmesebb változata is készült, hiszen a lapok nem adtak a vágyaimnak megfelelő közlési helyet. Ezért a nyomtatásban megjelent írásaim bővebb kiadásban a honlapra kerültek.) Két irodalmi témájú írás jelent meg a Kőszeg és Vidéke c. önkormányzati havilapban, öt írás a Népszava Vélemény-rovatában, s hét hozzászólás az Élet és Irodalom Visszhang illetve Agora rovatában.

   Mindeközben érdekes önmegfigyelést is tehettem, az „alkotási „folyamat” mibenlétéről. Az írások döntő többsége nem előre megfontolt szándékkal készült. Hanem valahogy úgy, hogy – képletesen szólva – virágpor került a bibére, ami ott megtapadt, s fejlődésnek indult. Majd, egy kis idő múlva, vagy szinte a napon belül, beérett a gyümölcs, s lepottyant a száráról. Muszáj volt tehát monitor elé ülnöm, s leírnom. Tanítgattam az irodalmi művekről korábban ezt-azt, de akkor még nem tudtam tapasztalás alapján beszélni az alkotási folyamatról, azon belül is az ihletről. Most már van valami sejtésem róla.

A hogyan tovább-nak van egy lehetséges változata. Az, hogy - pl. a korábban a Magyartanításban, a Könyvtárosban és a helyi Vár-ban megjelent írásaimat is idevéve – 3 nagyobb téma körébe vonnám, s valahogy összegyúrnám, összevarrnám a hosszabb távon is érvényes közléseket tartalmazó írásaimat, s azokból három tematikus cd-t állítanék össze. S remélem, hogy eközben nem hagy el az idén ideköltöző ihlet se, s ha nem is ennyit, de kikényszerít belőlem még néhány friss elmefuttatást.

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István – Hogy miért? Talán ezért.(2017.12.27.)

   Elgondolkodtam azon, hogy egy 2-2,5 milliós szavazótábor miért tart ki a mai (magát jobboldalinak tartó, de rendesen kádárista mentalitású) kormánypárt mellett. S szerintem azért, mert a fele alulinformált. Fogalma sincs arról – mert nem olyan tévéket néz, nem olyan lapokat olvas -, hogy az idei gazdasági növekedés is csakis az undok Brüsszel miatt van, vagyis az uniós támogatások miatt. Ha azok nem lennének, akkor a magyar gazdaság stagnálna, nulla növekedése lenne. Szemben az összes többi, volt szocialista országgal. Mert ők maguktól is, a maguk erejéből is növekednek. NA ezt, a jobbos tömegkommunikáció elhallgatja. Ezt is elhallgatja. (Ugyanígy nem tudják, hogy hogyan lett mára átalakítva pl. a szakmunkásképzés.) A tábor másik fele persze tudja, hogy szar van a palacsintában, de mégis kitart. Pl. azért, mert nem szélkakas, nem tud hirtelen fordulni. Vagy azért, mert bízik abban, hogy majd egy belső tisztulással elzavarja a Fidesz ezt a diktátorát. Vagy csupán kitart a vesztes csapat mellett (holott most még nyerésre állnak), ahogyan én is kitartottam a Fradi mellett fiatal koromban, mindegy volt, hogy hogyan szerepelt a bajnokságban. S itt jön egy harmadik motívum, ami a kitartókat jellemzi. Vagyis a hit. Azt vettem észre, hogy a választók egy része úgy hisz a Fideszben, ahogyan hisz Istenben. Mert amúgy is hívők. Vagyis ész nélkül hisznek. Szerintem ésszel nem lehet hívőnek lenni. Ésszel minden a hit ellen szól. (Ezt hosszan tudnám kifejteni, ha lenne rá idő és tér.) Tehát azt vettem észre sok ismerősömnél, hogy úgy hisz a Fideszben, ahogyan Istenben hisz. S ebben az esetben nincs mit tenni. Így jön tehát össze, három forrásból a mai kormánypárt szavazótábora.

   A legtágabb dolog pedig az, hogy ezen a mai állapoton nincs remény változtatni. Legalábbis rövid távon reménytelen. Az egész magyar népnek – akiknek az egyharmada a létminimum alatt él, s ezt a Fidesz-hívők vagy nem tudják, vagy leszarják , – meg kell járnia a demokrácia útját. Ami valószínűleg több évtizedig fog tartani. Addig pedig szívunk. De az is lehet, hogy csak a legközelebbi választásig szívunk, s akkor a teljes magyar politikai tábor pofájába vágjuk, egy direkte érvénytelen szavazással, a véleményünket.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István - Melankólika (2017.12.26.)

Melankólika

   Ért néhány   im-pulzus – hasonlóan a tavalyi karácsonyi családi purparlékhoz – amik felvitték a pulzusomat. De aztán visszament.  A pulzusom. S ez eléggé elkeserítő. Az is, hogy felment, s az is, hogy visszament. Hiába idéztem itt a minap a Lipp Tamástól átvett tanmesét a kínai bölcsről, s az őt egyáltalán nem értő tanítványról, nem tudtam a gyakorlatba átültetni. Ez ugyanis azt jelentette volna, hogy le kell néznem a vitapartnereimet, legyintenem kell, - ahogyan a kínai bölcs is legyintett -, azt kell gondolnom, hogy nem értik, s nincs is remény, hogy megértsék. Én azonban a megérttetésről, arról, hogy legalább értsenek, ha nem is értenek egyet, erről nem tudok lemondani. Mert még mindig pedagógus vagyok. Nem nézem le a vitapartnereimet, nem gondolom róluk, hogy …. még csak megérteni se tudnak.

   De ha egy ilyen patthelyzet alakul ki – ahol az a látszat, hogy nem értenek, de én sejtem, hogy valóban nem értenek, mégpedig azért nem, mert alulinformáltak (pl. fogalmuk sincs az érvényes választási törvény részleteiről) – akkor mi a teendő? Fogjam be a számat, ne menjek bele a vitákba? Vagy inkább térképezzem-e fel a hézagokat a vitapartnereim ismereteiben, s kíséreljem meg azokat betömni? Igen. Ez utóbbi. Ugyanis azt tapasztaltam, hogy a vitapartnereimnek nincs alapos ismerete pl. a jelenlegi választási törvény részleteiről, mégis elítélik az ellenzéket az összefogási bénázásai miatt. E kettő együtt nem koherens. Vagy-vagy. HA ismerik a törvényt, akkor elítélhetik a pártokat, ha nem ismerik, akkor nem. De hogyan lehetne a mostani – teljesen antidemokratikus – választási törvény részleteiről   „kioktatni” az összes választópolgárt? Erre nincs tippem. Ezért kaptam, meg a kólikát. A melan-kólikát.

------------------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István – Szilánkok a közéletből7 (2017.12.24.)

Ezúttal két Nemzet-es cikkre reagálva.

https://mno.hu/belfold/ujabb-csucson-a-gimnaziumok-nepszerusege-2435678

A grafikon görbéihez: míg 2010 előtt a középiskolákba járó tanulók száma 560 000 körül volt, ez a létszám fokozatos csökkenéssel mára a 430 000 körül jár. Vagyis évente 135 000-es mínuszt mutat a 8-10 évvel korábbihoz képest. Vegyünk ehhez hozzá két másik adatot. Egyrészt a most már évi 30-40 000 közötti népességfogyást, (lásd az Egy adalék c. írásomat a memozaik3 rovatban), másrészt azt az évenként nem is mért, de mostanra 500-600 000 főre nőtt tábort, amit a naponta utazgató vagy végleg kiköltöző, határainkon kívüli munkavállalók alkotnak. S ha a három adatot együtt nézzük, akkor kezdjünk el aggódni.

A másik megjegyzésem az iskolatípusok elnevezésére vonatkozik. Korábban lázongtam amiatt, hogy pár éve az egyik képzéstípus – a korábbi szakmunkásképzőnek nevezett –egy meglévő másik képzéstípus nevét kapta, a szakközépiskoláét. Ez utóbbit pedig elkeresztelték szakgimnáziumnak. Az zavart akkor, hogy majd egy ideig kérdezgetni kell, vagy a bizonyítványokat sillabizálni, ha pl. a munkaadó tudni akarja, hogy egy szakközépiskolát végzett fiatal vajon mit is tanult. Mostanra beláttam az átnevezések logikáját. Így kellett volna már eredetileg (talán a 70-es évektől fogva) nevezni a háromféle középiskolát. Egy-két évtized múlva az elnevezési zavar megszűnik, megtanuljuk, hogy a szakmunkásképzés is bizony középiskolai, s a „gimnázium” elnevezés az érettségit adó kétféle képzésben van benne. Igaz ugyan, hogy azzal a kis szépséghibával, hogy a szakgimnáziumokba a sokkal okosabb tanulóknak kellene jelentkezniük, hiszen ott négy év alatt a másik két iskolatípus összesen hét évnyi tudását kell(ene) elsajátítaniuk. De ez nem várható el, így hát majd a jövő mutatja meg, hogy mennyit ér a szakgimnáziumi érettségi, s mennyi szakmatudás fért meg mellette.

 

   Utólagos megjegyzés az első témához, 12.27-én. Nem voltam elég figyelmes, számításon kívül hagytam egy fontos szempontot. Azt, hogy a szakmunkásképzésben, a mai szakközépiskolainak nevezett  képzésben 2010 előtt 4-5 évig tanultak a fiatalok. Mert akkor még volt egy kétéves átmeneti szakasz, a 9-10. osztály, ahol szakmacsoportos előkészítő képzés zajlott, s - nem mellesleg – a közismereti tárgyakból felzárkóztatás. Akkor a 11. osztálytól kezdve már csak szakmát tanultak, további 2-3 éven át. NA, ez alakult át mára úgy, hogy hangzatosan úgy nevezik, hogy „modern, duális képzés”, de a valóságban ez csak minimálisan különbözik a hajdani, kádári hároméves szakmunkásképzéstől. S amiben különbözik, az is kárára van. Pl. a heti hét – mondd és írd, összesen hét – órányi teljes közismereti órakeret. Így lesz buta, majdnemcsak betanított munkás a szólamokban hangoztatott, korszerű tudással rendelkező szakmunkás helyett.

   Tehát ezért is, - mondom, hogy is – vannak kevesebben most a szakmákat tanulók. Mert csak három évfolyam van az iskolákban, a korábbi 4-5 helyett. De ez a statisztikából nem derült ki.

 

https://mno.hu/cinkosakinema/kormanyvaltas-helyett-2434897

Egyetértek, és egyet nem értek.

Egyetértek a szerző összes mondatával.

Az egy dolog pedig, amit nem értek, az, hogy mindez a közéletre odafigyelő, felelősen gondolkodó állampolgárok számára miért nem ilyen egyértelmű. Persze-persze, korábban még én is olyan óriásplakátokat láttam volna szívesen szerte a hazában, amiken választási aktivitásra buzdítanák, s a legkisebb rossz melletti voksolásra beszélnék rá a tanácstalan szavazópolgárokat. Alig pár hónap elteltével módosítanom kellett ezt az igényemet. Most az óriásplakátokon olyan szövegeket látnék szívesen, amik ugyan aktivitásra buzdítanak, azonban tudatos érvénytelen szavazásra. Ha valóban igaz mindaz, amit – többekkel együtt – Puzsér Róbert is vall, vagyis a teljes ellenzék kivárási taktikája, a bármilyen összefogás helyetti egyéni gesztenyekikapargatás, akkor ehhez egy felelős állampolgár nem adhatja a voksát. De otthon se maradhat. Ezért a legegyértelműbb megnyilatkozás az, hogy a következő választáson minden lehetséges körbe beleikszel.

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István - Egy idézet (2017.12.23.)

A mai magyar közéletet, a társadalmi nyilvánosságot és a személyközi kapcsolatainkat is jellemezheti az a gondolat, amit Lipp Tamástól idézek. Ő is idézett, egy ismeretlen kínai bölcset. Így:

"  ...  igaza van a kínai bölcsnek, aki azt tanította tanítványának: alapvető bölcsesség, hogy ne vitatkozz azzal, aki nem ért. A tanítvány egy idő után visszasündörgött, és azt mondta: mester, gondolkodtam rajt, amit mondtál, és nem hiszem, hogy ez az alapvető. Mire a mester azt válaszolta: Igazad van fiam..."

   Annyit tennék hozzá - mint botcsinálta, egykori pedagógus és mint ugyancsak botcsinálta publicista és levelekben vitatkozó, de magamat bölcsnek egyáltalán nem tartó -, hogy tán a bölcs is tehetett  és mi magunk is tehetünk arról, hogy nem mindig értenek bennünket. Ezért ne mondjunk le úgy arról,  - amíg erre reményt látunk, s amíg ezt érdemesnek tartjuk -, ahogy a kínai bölcs lemondott róla, hogy újra nekifussunk. Tehát törekedjünk arra, hogy megértsenek bennünket. Fogalmazzunk érthetően, logikusan, keressük meg a velünk vitatkozók érvelési hibáit, ha vannak, s legyünk legalább annyira bölcsek, hogy el tudjuk ismerni azt is, ha (néha, nagyon ritkán) nem nekünk van igazunk.

 

-------------------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István – Szilánkok a közéletből6 (2017.12.22.)

Két komment. Az első a feol.hu – azaz a 12 megyei napilap – mai „vezércikkére”, a másik a Népszavában dec.21-én megjelent írásom kommentjeire reagál.

https://www.feol.hu/publicisztika/mult-es-jovo-2174567/

István Polák ·

Munkahely: Nyugdíjas

A szerző a történelmi tényeket helyesen idézi, de egy feltételezést vezet le belőlük, ami már illik ennek a sorozatnak a szellemiségéhez. Vagyis hamisít, megtéveszt.(Úgy, ahogyan a beugrató kérdéssor: "Mi a gumival bevont villanyvezeték? - Kábel. - Mi a neve az égig érő torony városának? - Bábel. - Ki ölte meg Káint? - Ábel." Ugye, értjük?) Mert a sumák módon jelzett "a végső cél nemzetünk megsemmisítése volt" úgy igaz, ahogyan Ábel ölte volna meg Káint. Kiknek volt akkoriban, pl. 1917-1920 között a célja a magyar nemzet teljes megsemmisítése, azaz nemcsak országként, hanem népként való eltörlése a föld színéről?

 

http://nepszava.hu/cikk/1148508-az-egy-szazalek-csapdaja

István Polák ·

Munkahely: Nyugdíjas

Szokás - nem szokás, részösszegzést kísérelek meg. Az eddigi kommentek nem tudtak meggyőzni arról, hogy tévednék a véleményem megfogalmazásakor. Két okból sem. A visszamenőlegességét mint jelzőt módosítom, abszurdra. Azért, mert - sajnos vagy szerencsére - a negyedik dimenzió, az idő nem járható két irányban. Nem tudunk benne visszafelé menni. Ezért azt elvárni, hogy ha majd 2018 áprilisában egy párt nem éri el az 1 %-ot, akkor ugyanannak a 2018-nak a januárjában ne vegye fel az akkor még jogosnak látszó állami támogatást, elvárhatatlan. Azt kellene ezek szerint elvárnunk, hogy a jövőbe lássanak. Ezt egy törvény nem írhatná elő. Nem lett volna egyszerűbb olyan feltételt szabni, ami nem a jövőtől függ, hanem a benevezéskor teljesíthető?

A másik baj a visszafizetési kötelezettség lehetséges módozataival van. HA nem akar vagy nem tud bármelyik párt annyit talonban tartani, amennyi az állami támogatás összege, akkor - ha a választás napjáig minden erre fordítható pénzét szabályosan elkölti - hogyan állhat jót a kívánalomnak? Pl. hogyan fizetne vissza 150 000 000 Ft-ot? Legyen tizenöt, egyenként tízmilliót perkáló titkos háttérembere? Vagy előre kiköti, hogy a 27 képviselőjelöltje állja a bukta esetén a fejenkénti ötmilliót? Ez hazárdjáték lenne. Vagy a tartozás fejében elkobozzák mindegyik pártvezető összes tulajdonát, pl. a lakásukat, s az utcára teszik őket? Vagy a párt összes tagját adósok börtönébe zárják, s ledolgoztatják velük a teljes tartozást?

 

http://nepszava.hu/cikk/1148584-tuzes-lo---a-foldonkivuli-kolto

Ezt a harmadik url-t engesztelésül teszem ide, hogy az olvasó találjon valami vidámat is.

 

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István: Szilánkok a közéletből5 (2017.12.21.)

https://www.feol.hu/publicisztika/vegvarsors-2173951/

Sajnos a megfelelési vágy, a történelmi tudástól teljesen távol álló szolgai ideológiai magyarázatkeresés megint a népbutítás szintjére emelkedett. http://budapest-ostroma.hu/

Budapest ostroma 1944.dec.20-án kezdődött, erre jól céloz a szerző. De hogy mi volt a nyugati fronton, azt már – tán tudatosan – elnagyolja. 1944 december közepén ugyanis Párizs már a szövetségesek kezén volt, s a front nem a tengerparton, hanem az Ardennekben húzódott. Dec. 16-án szakadt meg Hitlerék ellentámadása, vagyis Budapest ostromával egy időben. S utána se annyira az erős német védekezés, hanem inkább a szövetséges csapatok üzemanyag-utánpótlásának a nehézségei miatt ment lassabban az előrenyomulás.

(https://hu.wikipedia.org/wiki/Ardenneki_offenz%C3%ADva)

Az pedig, hogy a szerző ilyen körmönfontan próbálja meg a magyarokat is belekeverni Budapest védésébe , hogy szerinte a történelmünk utolsó végvára volt Budapest, 1944 végén, 1945 elején (holott már márc.19-e óta meg voltunk szállva, hónapokkal korábban eljátszotta Horthy, hogy ki akar ugrani, s decemberben már nyilas kormányunk volt, a lakosság és a hadseregünk is nem annyira védelmező volt, hanem inkább elszenvedője az ostromnak), s ilyen körmönfontan próbálja meg Hitlert is úgy beállítani, mint aki még vesztésre állva is védte a Nyugatot a vörös veszedelemtől, - csak azért, hogy egy kicsit „cikizhesse” a szerző a mai Nyugatot -, az egyszerűen minősíthetetlen. S ha nem 108, hanem 102 napig is tartott az ostrom, a wikipédia címszava szerint, az csak azért lehetett, mert az első orosz tank megjelenésétől számítják. Az ostromgyűrű dec.25-én zárult be, s ötven nappal később, azaz február 13-án került a város teljesen szovjet irányítás alá.

--------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István - Szilánkok a közéletből4 (2017.12.20.)

 

Pár napja láttam a neten egy képet egy első osztályos írás munkafüzetből. (A címe: Gyöngybetűk. Egyéb adatait erkölcsileg megalapozott undorom következtében nem közlöm.) Akkor még nem akartam hinni a szememnek. De ma megbizonyosodtam. Saját kezűleg készített fotót teszek ide, ugyanazt az oldalt, a 42-et, az oldal alját tartalmazza, a szó mindkét értelmében. Hogy miért? A választ az olvasó fantáziájára bízom.

----------------------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István - Szilánkok a közéletből3 (Komment-sorozat a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő 12 megyei napilap némely vezércikkéhez, annak egyik megyei portálján.) (2017.12.19.)

Polák István – az ormányzati kommunikációról

   Ha netán valaki számára nem lenne egyértelmű ez a fajta kommunikáció. Az alapírásokat az url-jeikkel jelzem, nem idézek belőlük. Remélem, hogy visszakereshetők.

https://www.feol.hu/publicisztika/elegseges-elegtelen-2153489/

István Polák ·

Munkahely: Nyugdíjas

Legalább két pontatlanság (tévedés, hazugság, bulváros hatásvadász túlzás stb.) van a szövegben. De hát így lett ütős. Az első az első mondatban, s így a teljes bekezdésben. Mert a kilencvenes évek közepi, nemnevesített miniszter nem azt találta ki, hogy nem kell tudni. Hanem azt, hogy nem kell mindent tudni. De hogy erre épülne máig az oktatási rendszer? Ezt "fényesen" cáfolta a legutóbbi PISA-felmérés, ahol valamivel jobban állunk a verbális tudásban, mint az alkalmazhatóban. Ez utóbbiban a felmért 53 ország mezőnyében az utolsó negyedben vagyunk. Csupáncsak az történt, hogy a legújabb, 2010 után született nemzeti tanterv annyira túlzsúfolta verbális ismeretekkel az összes tantárgyat, hogy most, alig 5-6 év elteltével, máris újat barkácsolnak helyette. A második pontatlanság (stb)a harmadik bekezdésben. A tudós szerző azaz Pauska Zsolt egyes számban fogalmaz, s azt a látszatot kelti, mintha a mai iskolákban nem lenne fegyelmezési lehetőség, s ez is annak a meg nem nevezett miniszeternek a számlájára írható. Merthogy liberális volt - ahogyan a szög kibújt a zsákból az írás végén.Meg kell vígasztalnom a tudós szerzőt: a fegyelmezés lehetőségét se vette el senki. "Csupán" a testi fenyítés makarenkói metódusa van tilalmi listán. Azonban a verbális fegyelmezés széles skálájától (a szép szótól a durva megalázásig), az írásos figyelmeztetésen és a kedvezmények, jutalmak megvonásán át pl. az "ari zónának" nevezett különterembe küldésig, a szülők értesítéséig és családlátogatásig a fegyelmezési eszközök széles skálája áll a pedagógusok rendelkezésére.

István Polák ·

Munkahely: Nyugdíjas

A két nagy tévedést persze hűen követik az „aprók”. Mert se az nem igaz, hogy nem tanítják a szorzótáblát, se az igekötőkre és a helyesírásra vonatkozó állítás („ …az egyetemről kikerülők között ritka, aki ismeri a helyesírás szabályait”). Ez utóbb persze talán még korlátozottan igaz is lehet. Pauska egyes számban fogalmaz, de itt is elfelejtett konkrét lenni. Nem írta le, hogy melyik az az egyetem, amelyikre céloz. Ilyen gazdag igazságtartalom után – ami talán mind az utolsó mondat felvezetésének tekinthető - természetesen nem kételkedhetünk ennek a záró mondatnak a hitelességében sem.

 

https://www.feol.hu/publicisztika/eltunt-egy-szo-2154997/

István Polák ·

Munkahely: Nyugdíjas

A sorozat címe („A helyzet”) előtt ugyan van idézőjel, a tartalomjegyzékben, a végén nincs.  S megnyitva az írásokat, már idézőjel nélküli a piros háttérbe ágyazott szó, vagyis azt a látszatot kelti, mintha valóban jellemeznék az írások a helyzetet. Hogy mennyire nem, azt épp a hétfői gondolatsor példázza , - a liberálisnak mondott oktatás kárairól -, aminek egyetlen lényeges állítása se volt igaz. Ma, a mai írással más a helyzet. Ma van valami igazságmag a felkínált gyümölcsben. Mert a „megszorítás” szó valóban gyakran szerepelt a 80-as években, ám az, hogy messiás volt-e és/vagy ige,(egyszerre mindegyik nem is lehetett volna), illetve hogy egyszerre volt út és cél, azt ki-ki egyéni ízlése nyomán eldöntheti. De hogy az elmúlt évtizedekben (a nyolcvanas és a kilencvenes években, majd az új évezredünk első századának első évtizedében, annak is a végén) szükségtelen, felesleges, öncélú, sőt a nép ellen elkövetett vétek lett volna, ahogyan a szerző sugallja, és még ma is vannak hívei? Ma, amikor már a bőség kosara ragyog be minden ház ablakán?

https://www.feol.hu/publicisztika/szegyellik-a-tamogatot-2155839/

Megyei lapok vezércikkei

2017.11.30.

Egyre egyértelműbb, hogy ebben a - kék hátterű, fehérbetűs – rovatban szellemi kútmérgezés folyik. A mai a civil törvény elleni aláírásgyűjtést próbálja meg kicsit feketítetni. Az elején gyülekezeteknek nevezi az érintett   szervezeteket. Azután az átláthatóságot, azaz az egyes szervezetek támogatóinak a transzparenssé tételét az autók rendszámával állítja párhuzamba. Holott a kettőnek egymáshoz az égvilágon semmi köze. Miért? Mert az úton futó autókat a rendszámuk azonosítja. A szervezeteket pedig a támogatók? Na ne!!!! Nem inkább azok az adatok, amik a tevékenységi profilt, telephelyet, adószámot, éves beszámolókat tartalmazzák? S mi indokolhatja azt, hogy a külföldi támogatókat nevesíteni kell, a hazaiakat nem? Csak nem CÖF-szindróma? S honnan van a szerző bátorsága, hogy univerzális érvénnyel kijelentse ezekről a szervezetektől (anélkül, hogy a számukat, a profiljukat, a tevékenységi formáikat jelezné), „se legitimációjuk, se társadalmi támogatottságuk nincs”? Tehát illő lenne egy felsorolást is adni azokról a szervezetekről, amelyekről kijelenti a szerző, hogy „ködös hátterű „”humanisták.

 

 

https://www.feol.hu/publicisztika/a-finn-modell-2156783/

 

 http://eduline.hu/kozoktatas/2012/12/8/Tiz_meglepo_teny_a_finn_oktatasi_rendszerro_G5OUW1

http://www.koloknet.hu/iskola-2/14-ok-amiert-minden-gyerek-finn-iskolaban-szeretne-tanulni/

http://ofi.hu/tudastar/saska-geza-iskolai

Egyről ír, a 2007-esről. „….Egy sokak által vallott nézet szerint az iskolai erőszak forrása a családon belüli erőszakban keresendő.”)

http://nepszava.hu/cikk/1112543-a-magyar-idoktol-erkezett-a-mediaworks-uj-foszerkesztoje

Szakács, aki a finn modell ellen írt.

Kérdéseim: Ki és mi az oka (akadálya) annak, hogy az említett, angol és német nyelvterületen született kritikus elemzések nem jelennek meg magyar nyelven? Mi igazolja a finn tehetséggondozás csődjét? Mihez képest nőtt ott az erőszak? Mi alapozza meg az utolsó mondat többes számú fogalmazását? (A net egyetlen, 2007-ben történt tömegmészárlásról tud.) Miért az oktatás a felelős a szerző szerint a deviáns felnőttekért, miért nincs szó a családról? Végül: miért kell feketítetni az összes megyei lapban a finn modellt? Csak nem azért a tíz pontjáért, amit az eduline honlapján egy 2012-es bejegyzésben olvashatunk, vagy pár hónapja a kölöknet.hu-n 14 pontban, s amelyek közül egy se igaz a magyar iskolákra?

 

https://www.feol.hu/publicisztika/melyszantas-2157699/

Ottó, ez gyönyörű! Csupa könny a szobám.

 

https://www.feol.hu/publicisztika/uramatyam-atyamuram-2159167/

Újabb bizonyíték arra, hogy mi lehetünk Európa megmentői. Már a nyelvünktől is tanulhatnának a németek és a svédek. Kár, hogy nem kötelező náluk a magyar nyelv oktatása. A svédek figyelmen kívül hagyják azt a történelmi tényt is, hogy az Úr bizonyára hímnemű, s kicsit korábban teremtette Ádámot Évánál. Persze azt nem, hogy vannak önbeporzó (hímnős) növények. De csak az nem követ el hibát, aki nem dolgozik. Az pedig, hogy megalakult nálunk a családügyi kabinet, reményt adhat egy mélységesen igazságtalan helyzet gyógyítására. A helyzet ma ugyanis az, hogy abban a háromgyerekes családban, ahol egyetlen közmunkabérből élnek öten, gyerekenként csak kilencezer forintot írhatnak le a közterhekből, családi adókedvezmény címén, a bruttó 300.000-et kereső háromgyerekes családban pedig 33.000-et. Vagyis az a látszat, hogy ebben az utóbbi családban mindegyik gyerek 3,5-szer annyit ér, mint a szegény családban élő. Ezért talán bízhatunk abban, hogy ez a friss kabinet orvosolni fogja ezt az égbekiáltó igazságtalanságot. Például negatív adóval, azaz odaadja a hiányzó havi 63.000 forintot, akár természetbeni juttatásként a szegény családok három gyerekének. Hacsak nem hitalapon áll, s vallja azt az igét, hogy „megbüntetem az atyák bűnét a fiakon”.

 

https://www.feol.hu/publicisztika/az-eltiport-sajtoszabadsag-2161009/

A szerző az első mondatában szabadon idézi az Esterházytól elhíresült „bonmó”-t, majd – kissé rosszalló felhanggal   - a máig legnagyobb újságíró-szövetség (MÚOSZ) elnökének sirámát. Mindezt azzal a szándékkal, hogy érvekkel cáfolja Hargitai panaszát. Ám az érvek gyengék.

A korábbi központi szerkesztőség ugyanis nem menzai egyenkajával szolgálta ki a megyei lapokat, hanem tényanyaggal, információkkal. Manapság a megyei lapok terjedelmének kb. a felét a központi szellemi kaja tölti ki, szó szerinti tartalommal.

Továbbá a tiprásnak is van időtől függő divatja. Volt lapbevonásos és szerkesztőleváltásos, majd lett – a minap – a legnagyobb példányszámú napilap-felvásárlásos és gazdaságosságra való hivatkozással felszámolásos, utána pedig a   megyei lapok trösztösítése, és egyébként a közérdekű közleményeknek nevezett állami reklámok az arra érdemesek számára.

Az pedig, hogy sajátos értelmezéssel egy kosárba, a ballib/ellenzéki médiumok kosarába rak 18 címet, amelyek között pl. a Hír-TV, a Lánchíd Rádió, a Heti Válasz és a Magyar Nemzet is ott van (miért?), - a HVG,az Élet és Irodalom, a Magyar Narancs és az RTL Klub társaságában -, egyszerűen bájos. Illetve mutatja azt a szemléletet, amely csak az árok két oldalát ismeri, a fölé épített hidat nem.

 

https://www.feol.hu/publicisztika/amikor-lelek-hazater-2161697/

A szerző azonosítja a nacionalista szerb tömeggyilkos politikusokat (mindegy, hogy azok kiknek az érdekében tömeggyilkoltattak) a teljes Szerbiával. Ettől függetlenül talán igaza van abban, hogy a honfoglalás óta eltelt időben élt magyar családok bármelyik, bárhol élő leszármazottja – ha tudja igazolni a származását -, ősei szerzett jogán jogosan kéri a kettős állampolgárságot. Tekintsünk el attól is, hogy 2010-ben még a jelenlegi miniszterelnök is a szavazati jog nélküli állampolgárságról beszélt. S fogadjuk el, hogy a semmilyen bejelentett határon belüli lakcímmel nem rendelkező honfitársunk borítékban szavazhat pártlistára. De – s ez is a témához tartozik - háborodjunk fel azon, hogy az éppen a választások idején ugyanúgy határainkon kívül tartózkodó, ám állandó hazai lakcímmel rendelkező, csak magyar állampolgárságú hazánkfiai nem méltóak ugyanerre a szavazási metódusra. Több százezren vannak. Az ő lelkük nem számit?

 

https://www.feol.hu/sport/sportjegyzet/egyszer-fenn-egyszer-lenn-2162619

Hát, ez nagyon sunyi írás. Mert ami a „de” előtt van, az bizony napi tapasztalat lehet. Nade a „de” után? Mitől van a „DE”? Mi lehet az a csoda, ami az írást kétfelé választó, piros(!) betűs szavak után olvasható? Mitől fordulnak a pozitív ellentétébe a dolgok? A csodától, s varázsütéstől? Na neeeee! Aki megdolgozik a sikeréért, az ne a szerencsére várjon. Mindenki a maga szerencséjének kovácsa, ne várja a csodákat. Aki a csodavárásra bíztat, az manipulál. Ne hagyjuk!

 

https://www.feol.hu/publicisztika/emberarcot-a-torvenynek-2164109/

Az első sorok nyomán azt gondoltam, hogy végre egy írás, amit helyeselhetek, de nem. Mert az ördög itt is a részletekben rejtőzik.

2010 novemberében két MSZP-s képviselő adott be törvénymódosítási javaslatot arról, hogy az állam vállalja át az elítéltek helyett a kártérítést, de ezt a fideszes többség nem fogadta el. Hiszen addigra már a nyolc elítélt nevén nem volt semmi lefoglalható, s jövedelmük se. Ez hozzátartozna a tényszerűséghez. (Dologház sincs, de ne is legyen.)

Ám ennek az igazságtalan helyzetnek a reparálására tett javaslat, Pilhál javaslata mellett van egy kis csúsztatás is. Lincselő tömegről ír (mi a tömeg definíciója?), a munkát hírből se ismerő és segélyért kuncsorgó romákról. Mert az valóban szimptomatikus volt, hogy 2006-ban délután fél négykor felnőtt férfiak szaladhattak össze az önbíráskodás eszelős indulathullámában. Mostanában egy részük tán közmunkán lenne, s nem otthon lebzselne. Mert a 16 éves korra levitt tankötelezettségi korhatár nem éppen a szakmatanulásra és értelmes munkához jutásra ösztönzi az azóta született és hátrányos helyzetű fiatalokat.

Mellesleg, az nem igazolódott a bírósági tárgyaláson sem, hogy Szögi Lajos elsodorta volna a 11 éves kislányt.

 

https://www.feol.hu/publicisztika/bukottak-es-evismetlok-2165141/

Meggyőző, érvelő, részletekben gazdag, pártsemleges és kormánytól független írás. Majdnem minden sora igaz. Kivétel a címe és az utolsó mondata. Mert mi a különbség az évismétlés és a bukás között? Hol ismétlik az évet, akik nem buknak meg?

 

https://www.feol.hu/publicisztika/embersegbol-peldat-2165869/

A szép gondolatot hogyan lehet így elrontani a végére? Hogyan jön össze a szolidaritás és a szeretet elismerése, felmutatása az ellenségkereséssel, a sanda célozgatással? A szerző tán csak nem Móricka rokona, akinek mindenről ugyanaz jut eszébe?

 

https://www.feol.hu/sport/sportjegyzet/arulkodo-szamok-2169889/

Bátor hangú kritika mai közéletünk egy súlyos anomáliájától. Eszünkbe juttathatja a negyven évvel ezelőtti időket, amikor pl. a Patyolatot lehetett ugyanígy bírálni.

De hiányérzetünk is lehet az első mondatok olvasásakor. Hiszen nemrég még a felcsúti Puskás Akadémia volt a listavezető a legkevesebb fiatalt játszatók tabelláján. Kíváncsi lettem, hogy most hányadik helyen van. Csak a kis írás közepéig kellett várnom, s kiderült, hogy tartja a helyét. És valóban nem lenne korrekt egyik csapatot se minősíteni, hiszen nemhogy csak ajánlás a fiatalok szerepeltetése, hanem még a TAO-pénzek eloszlása sem hat az utánpótlás nevelésére.

 

https://www.feol.hu/publicisztika/alvilagi-muzsak-2172007/

A dec.19-i soros vezércikk címe: Alvilági múzsák. S beletalált a közepébe egyik manapsági vesszőparipámnak. (Figyelem, ez tudatos képzavar, a vesszőparipámnak nem lett semmi baja. De hogy továbbra se legyen, meg kell védenem.) Úgy tűnik, ismét úgy tűnik, hogy van valahol valamilyen titkos központ – ha már a szerző is említi Orwellt -, ahonnan elküldik a napi vezérigét. Ez a vezérige ma a politikai korrektség volt. De ezt majd csak időzítve, a szöveg közepére rituálisan elhelyezett, piros betűs lényegkiemelés után tudhatjuk meg. Addig azonban haladjunk sorban a napi vezércikk gondolatain. A cím valamilyen alvilági múzsák meglétét sejtteti. Ámde az első mondatában nem ők, hanem szirének jelennek meg. A művelt olvasónak azonnal eszébe jut Odüsszeusz. S lám, később meg is idézi a vezércikk szerzője. De ne siessünk! Előbb a szirénekről tudjuk meg, hogy a lelkünkre fáj a foguk, édes énekükkel naponta csábítanak bennünket. Több is van belőlük, de most elégedjünk meg ennyivel. Többet nem tudunk meg róluk. (Illetve az is lehet, hogy csak mi, a kívülállók nem értjük ezt a képes beszédet, mert a beavatottak előtt minden világos.) Hiszen ők csak csalfa csábítók, nem is veszélyesek. Node közülük egy? Az már igen! Az maga a megtestesült orwelli vízió.

   A szerző szerinti egyik alkotója – nem tudjuk, hogy ki – úgy jellemezte „őt”, hogy „Szerintem egy olyan eszközt készítettünk, ami széttépi a társadalom működését biztosító közösség szövetét.” S ez az eszköz a lelket akarja igába hajtani, mármint az említett, piros betűs lényegkiemelés szerint. Az igába hajtás nem menne kényszerrel, ezért kellenek hozzá a még mindig nem konkretizált szirének. Azért kellenek, hogy önként hajtsuk igába a lelkünket. De milyen igába, minek az igájába? Hát a politikai korrektség igájába! S erre – na most itt megjelent egy titkos jelző – a civil szirének fognak rávenni minket. Akik „Mindenkit kényszerítenének, hogy öltse magára a politikai korrektség zubbonyát. Ne merje anyának nevezni az anyját, fiának a fiát és Atyának sem az Atyát. Vesse meg tulajdon történelmét, tagadja meg eleit, nevesse ki hagyományait.” Hát, ez megint a tipikus szellemi kútmérgezés példája. Antiszirének antiéneke az antidemokrata antiolvasók antimegtévesztése anticéljából. Satöbbi. (Mert hogy ez lenne a politikai korrektség lényege, annak bizonyításával a szerző nem bajlódik. Minek is bajléódna?)

   S ha elég türelmesek voltunk, akkor eljutottunk a szirénhez. Ki is az főszirén? Megvan! Hát – a hatalom által eddig meghódítani nem tudott „mumus”, azaz - a Facebook. Mi van? Félnünk kell tőle? El kellene engedni – írja a szerző. Hova? Vagy kergetni …. fejezi be Pósa Árpád. A kergetés egyenlő a népítélettel? Mit jelentene ez konkrétan? Hogyan lehetne a Facebook-ot elkergetni? Tán csak nem úgy, ahogyan ezt Haraszti Miklós jelezte az egyik csatornán a múlt héten, Kálmán Olgával beszélgetve?

   Utóirat. A politikai korrektséget negatív színben beállítók eddig nem reagáltak arra az ellentmondásra, hogy a korrektséget „még” nem tiltották ki a pozitív erkölcsi tartalmak listájáról, ámde a jelzővel ellátott al-fogalmát, a politikai korrektséget - aminek a logika szabályai szerint fajfogalomként bele kellene tartozni a nemfogalmába – folyamatosan megkísérlik feketére festeni, s ezzel elhitelteleníteni. Bízva abban, hogy a nagyközönség nem foglalkozik szemantikai részletekkel. S ezek szerint ez a bizalom jogos.

 

--------------------------------------------------------------------------------------------------------

Polák István – Szilánkok a közéletből2 (2017.12.17. )

   Mégsem forog visszafelé az idő kereke. Az Élet és Irodalom – egyébként nagyon helyesen – érdemesnek tartotta foglalkozni az Alkotmánybíróság dec.5-i döntésével. Ebben az AB megsemmisítette a Kúria egyik korábbi ítéletét. Talán feledésbe is merült, hogy Hende Csaba 2013-ban feljelentette a Nyugat.hu-t, mert az ugyan hitelesen tájékoztatott egy szombathelyi önkormányzati közgyűlésről, de azon a gyűlésen a szocialista képviselők a trafikkoncesszió kapcsán korrupcióval vádolták a kormánypárt helyi vezetőjét. S ugyan a portál később közölte az érintett helyreigazítási kérését, de a Kúria szerint mégis megvalósították a személyiségi jogok megsértését.

   Gadó György (Kiküldött tudósítók c. írásában) idézi az AB határozatából azt a részt is, ahol az 1848. évi XVIII. törvénycikk 14. §-ában a következő olvasható: „ki az országgyűlés, a törvényhatóságok, mindenféle törvényszékek, és a törvény által alkotott egyéb testületek iratait,és azok nyilvános üléseit hív szellemben és igazán közli, ellene a közöltek tartalma miatt kereset nem indíttathatik.” Ez a cikkely eddig nem volt ismert előttem, de hálás vagyok a szerzőnek és a lapnak a felidézéséért. Hiszen így látható, hogy 169 évvel ezelőtt mennyire felvilágosult törvényhozóink voltak, s az is látható, hogy – ha nem is a Kúrián, hanem az AB testületében – vannak örökösei az akkori elődeinknek.

 

   Egy írás a VH-ban. Beleillik egyik témamániámba, amit a „gazda(g)ságunk kontra Unió” gyűjtőcímmel lehetne ellátni. De még a „választási mechanizmus és esélyek” gyűjtőcímmel ellátható másik témamániámba is. Nincs hozzátenni valóm, olvasásra ajánlom. (Mellesleg: a címválasztás is telitalálat. Előszörre nem is értettem, buktaszagságnak olvastam, de annak még annyi értelme se volt.)

https://www.vasarnapihirek.hu/szerintem/nagy_b_gyorgy_bukszatagsag

 

 

   Még egy írás a VH-ban. Ez a harmadik témamániámba, az oktatásiba vág.

Szabó Kata: Felső tagozatban valami elromlik

https://www.vasarnapihirek.hu/friss/a_meseket_meg_ertik_pirls_meres

A 2016-os PIRLS-mérés eredményéről szólva „Palkovics László oktatási államtitkár a PIRLS adatait értékelve arra jutott, hogy a negyedikesek olvasási teljesítményén látszik, hogy 2012-ben állami fenntartásba kerültek az iskolák, így biztonságosabbá váltak a működési körülmények, stabilabb, kiszámíthatóbb az intézményrendszer.

Emellett szerinte már látszódnak a pedagóguséletpálya-modell, a kötelező óvoda eredményei is.”

 

Ha valóban igaza van az államtitkárnak, akkor egyrészt ennek a javulásnak látszódni kell az előző felméréshez való viszonyítással, másrészt meg kell majd jelennie néhány év múlva a felső tagozaton is, amikor ezek a diákok odaérnek. Ezután Steklács László olvasásszakértő értelmezte az eredményt. Se Palkovics, se Steklács nem foglalkozik azonban az előző, 2011-es felmérés számaival. Rápillantva az látszik, hogy a szövegértés teljesítményében akkor a 42 ország között a 13-22. helyen voltunk, most az 52 között a 8-18. helyen. A két időpont között azonban valóban csak a teljes állami fenntartásba vétel a legjelentősebb eltérés. A tananyag, a tankönyvek sora, a pedagógusgárda szinte változatlan. Az életpálya-modell (azaz a csepegtetve megemelt bér, s a pedagógus minősítési rendszer macerás, energialekötő menete) mint hatás csakis politikai maszlagként, önigazolási törekvésként értelmezhető. A kötelező óvoda pedig még úgy se, hiszen a felmértek 2011-ben már nem voltak óvodások.

 

https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/nemzetkozi_meresek/pirls/PIRLS_TIMSS_2011_osszefoglalo_jelentes_4evf_eredmenyeirol.pdf

 

   A két eredményt összehasonlítva meg kell állapítanunk, hogy az eltérés ugyan pozitív és örvendetes, de közel van a statisztikai hibahatárhoz, illetve nem is látszik világosan, hogy mi  az eltérés mindkét esetben közöttünk és a mezőnyünk előtti és mögötti országok között. Az az aspektus azonban kimaradt az ismertetésből, ami a legnagyobb hatású lehetett a minimális elmozdulásban. Ezt a mozzanatot személyes tapasztalataim igazolják. Hiszen amikor az ilyen mérésekbe beléptünk, azaz a 2000-es évek elején, akkor még szokatlan, ismeretlen volt mind a metódusa, mint a tartalma. Nem erre volt „kihegyezve” az oktatásunk. Így ennek is szerepe volt a kezdeti gyengébb eredményeinkben. Amikor aztán kiismertük, akkor pl. a PISA-felmérésekre és az évenkénti kompetencia-felmérésekre már célzottan készültünk, gyakoroltunk. Részben a teljes tanév folyamán, azaz némileg módosította a tanórák tartalmát, részben pedig a felmérés előtti hetekben. Így a tanulókat nem érték váratlanul a feladatsorok. (Ugyanez a folyamat zajlik le az évenkénti felvételi feladatokat illetően. Ha a diák előtte egyetlen korábbi feladatalapot se kísérel meg megoldani, akkor olyan váratlanul éri, hogy időt veszít az értelmezéssel. Ha pedig gyakorol előtte, több régi feladatlapot old meg felnőtt segítséggel, s az elérhető megoldókulcs birtokában, akkor könnyebben veszi az akadályt, azaz jobban képes a meglévő ismereteit mozgósítani.) Ezt a körülményt érdemes lett volna figyelembe venni az eredmények értékelésekor.

 

„Van viszont egy szomorú, aggodalomra okot adó megállapítása is a PIRLS-vizsgálatnak, ami súlyos problémákra világít rá: a magyar diákok teljesítménye a fővárosi, városi, illetve megyeszékhelyi iskolákban sokkal jobb, mint a községi intézményekben, a családi háttér nagyon erősen befolyásolja a gyerekek szövegértési képességét.”

A családi háttér szerepe pedagógiai közhelynek is mondható, s évtizedek óta nem tud vele mit kezdeni az oktatási rendszer. Az iskolák egyenként keveset tudnak tenni. Sőt, a kötelező órák emelésével és a kötelező délutáni „tanulószoba” bevezetésével az egyéni korrepetálások, a szakkörök, tehetséggondozó foglalkozások lehetősége szinte a nullára csökkent. Ennek a hatása – ha lesz – majd a következő felmérési időszakokban fog megmutatkozni. Az pedig, hogy a kisiskolákban (a községi intézményekben) sokkal rosszabb a teljesítmény, egyrészt elfogadhatatlan, hiszen ott átlagosan sokkal kisebb a tanulócsoportok létszáma, több idő juthatna egy gyerekre, másrészt - akármennyire is sajnálatos – a falusi iskolák életképtelenségét, az erőltetett életben tartás károsságát jelzi.

 

   De hogy a címről is legyen szó. Felső tagozatban valami valóban elromlik. Hosszú lenne ezt most kifejteni, az okokat és a terápia lehetőségeit, de egyrészt a két ével ezelőtti, akkori ötödik osztályosokkal való heti találkozásaim, s azóta néhány felső tagozatos tanulóval való rendszeres, tabulást segítő ténykedésem tapasztalatai igazolják. Véleményem szerint a két fő ok a túlzsúfolt tananyag és a személytelen pedagógusi „kapcsolat”, társulva a tantárgyfelosztás nehézségeivel. Heti egy órás tantárgy esetén ez a romlás halmozottan jelentkezik.

------------------------------------------------

Szilánkok a közéletből (1.) (2017.12.16.)

 

Az Együtt szétosztogatta a 2018-as választás egyéni körzeteiben való indulás arányszámait. Ex has. – Játék a homokozóban avagy köhög a bolha, pedig nincs is tüdeje.

 

   A kastélyprogram folytatása, újabb 4,5 milliárdból. – Ilyen gazdagok vagyunk? A lakosság egyharmada mélyszegénységben él.

 

   Mi is a helyzet momentán a hárommilliárdos állami támogatással meghirdetetett pilisi spirituális akármilyen központ projektjének megvalósulásában? Már el is feledtük? Mi lehetett a projekt célja? Tesztelte a közéletet, keresve, hogy hol van a fal? Ha igen, akkor sikeres volt a teszt, mert benyeltük, napirendre tértünk felette.

 

   Újabb két területre terjeszti ki a gázszerelő a cégbirodalmát, természetesen állami támogatással megtámogatva. Salgótarjáni tűzhelygyár, mátrai hőerőmű (némi orosz felhanggal?), és ehhez vegyük hozzá a felcsúti fociakadémia friss milliárdjait. - Gyűlik a második százmilliárd.

 

   Sorozat a Népszava írásai nyomán:

 

  • Mi várható a gazdasági növekedésünket illetően a jövőben? Sokféle tipp jelent meg, de mindegyikben az van benne, hogy a növekedésünk felét az amúgy gyalázott Unió támogatási pénzei teszik ki. Ha azok nem lennének, akkor még inkább nyílna az olló köztünk és az uniós átlag között.
  • Munkaerőhiány, képzés kontra kb. hatszázezer határainkon kívül dolgozó honfitársunk. Hogyan segíthetne ezen az informatikai képzés?
  • Mi van a nyuggerekkel? (Moldova nyomán.)
  • Oscar-közelben a Testről és lélekről c. film. – Drukkolok, mert nemcsak a magyar filmművészetben originális az alkotás.

 

   Versválogatás jelent meg Tóth Krisztina (ne féljünk kimondani) ötvenedik születésnapjára, Lator László szerkesztésében, Holnap címmel.

 

A feketére perzselt disznóra írt szavak súlya. - Egyrészt egy képviselő segített azt értelmezni,    („egy disznóval kevesebb”, s ez sokkal aljasabb, mint amit Zuschlag egykori, Terror Háza melletti elszólásában hallhattunk, illetve még annál a nyolcvanas évek eleji, elvtársi viccnél is sokkal cinikusabb, ami akkoriban úgy szólt - 1982 januárjában – hogy a lengyelek életszínvonala fél éven belül a duplájára emelkedik. Miért? „Mert most éheznek és fáznak.” A gyengébbek kedvéért megmagyarázom: fél év elteltével már „csak” éheztek, mert közben nyár lett), másrészt a jelenlegi miniszterelnök is értelmezte. Aki szerint disznóvágási dolgokkal a kormány nem foglalkozik. Erről az Élet és Irodalom 2017.12.15-i számában, a vezércikkben írt a főszerkesztő, másrészt a páratlan oldalon két értelmezési lehetőséggel is találkozhatunk. Egyik egy svájci „párhuzam”, a másik Szikszai brigádnaplója.

 

   Egy (ba)anális írás az Élet és Irodalom dec.15-i számában, a 4. oldalon. Szerzője Váncsa István, témája a Jobbik (amit se lenyelni, se kiköpni nem lehet, csak rágódunk rajta, mint a Pál utcai fiúk a gitten) és a Fidesz (v)iszonya.

Asztali nézet